Azt Betrieger, az Isten verje meg az ő huncfut, hamis lelkét, egyenesen a grófunkhoz hozta, s azt mondta: Nagyságos Uram! ezt a pikszist nékem Tempefői adta harminc arany adosságba.
Én elvévém, amidőn nézném, hát azt látom kivül reá irva: gróf Fegyverneki Rozália kisasszonynak.
Mindjárt gyanakodtam, azt mondja, hogy az a cudar ember hol vehette ezt a drága pikszist, s azonban eszembe jutott, hogy ő ide az udvarba igen is béjáratos a nagyságos kisasszonyhoz, tehát így kezdtem gondolkodni, hogy ő itt fért valahogy a pikszishez, és ő rossz ember, azt mondja, mert úgy sem is tud senki semmit is felőle.
Most pedig az ollyan jöttment emberekre szorgalmatos vigyázásnak kell lenni illyen francia világban.
- A gróf megbosszankodik, őtet reménységén kivül elkűldi, a kisasszonyt hivatja: - Esméred-é ezt a pikszist?
- Esmerem.
- Hát hol jár ez?
- Nem tudom.
- Most mindjárt megharagszom, előttem ne hazudj, hogy kerűlt ez a méla Tempefőihez?
- Éppen ekkor jött be báró Serteperti, a gróf intett, s a kisasszony elment.
Akkor a báróval minket elküldött az Úr házához, hogy az Úrnak minden jószágát és irásait hányjuk fel, és ami ollyas van, hozzuk el.
Ezt megcselekedvén, az irások között találták a kisasszonynak az Úrhoz küldött leveleit, és a jószága között ollyanokat, amellyeken gróf Bánhidi cimer és bélyeg vólt.
Akkor a gróf elhitetödött egészen afelől, hogy az Úr nem jó bordából került, hogy gazember és bitang.
Sőt, hogy a kisasszonnyal titkos és tilalmas szövetséget tartana.
Tilalmast, mert törvényest a méla Tempefőié nem lehet gróf Fegyverneki kisasszony.
Ezt legjobban sürgette báró Serteperti.
A gróf tűzbe vólt egésszen, s az a félész még olajat öntött reá, házának meggyaláztatását emlegette.
Ó, be szántam azt a drága kisasszonyt, akinél tudtam, hogy maga az ártatlanság se tisztább.