Szörnyűség! itt vannak még három nagyságos elmének szüleményjei is.
Akik hazánknak örökös diszei lésznek.
Grófok és bárók ezek: ó, ritka példa, kivált nemes magyar hazánkban!
- Ki győzné mind végignézni?
Ezek már csakugyan az Atyaságtok kövér hasú gvárdiánjok tiszteletére lesznek áldozatok?
Ne csudálkozzunk rajta, hogy Caligula a sáfránt, a fácányokat és császármadarakat pazérolta lovainak! mikor egy tudatlan gvárdián kedvekényjének olly felséges eszek aranynál, gyöngynél drágább remeki áldoztatnak fel.
Vólna elég példája a gvárdián úrnak és az őhozzá hasonlóknak: más tudós szerzetekben, hogy a Jézus Társasága és Kegyes Oskolákbeli, a Szent Benedek és Szent Domokos szerzeteinél többet ne emlitsek.
Söt ebből a külömben durva szerzetböl is tudnék még hazánkba valókat is emliteni, akikhez ha hasonlókból állott vólna ez a szerzet, a bőlcs József nem vette vólna el annyi klastromait.
De amint egy ebből a szerzetböl való magyar tudósunk szól, látta ő azt, hogy a szent atyák a közjóra semmit sem adnak egyebet a mindennapi imádságnál, azt pedig a klastromon kivül is megtehetik.
Miért üresitette ki Debrecenben is a Szent Ferenc klastromát, s miért nem bántotta a Kegyes Oskolabeli atyákét?
De gondolom a gvárdián úr egy szót sem olvasott ama tudós érsekekről, püspökökről és apát urakról, akik a tudományoknak díszei és akiknek díszei a tudományok vóltanak, és akik közzűl magyar nemzetünket is sokan ékesitették és ékesitik mai napon is.
Engedjen meg Atyaságod hosszas beszédemnek, melly méltó panasz, s méltó dicséret.