előfut.
Meghalt!
- Bosszulva vagyok!
S most nekem is halnom kell.
Az üvegcsét előveszi.
Munkáim gyümölcse, egy egész élet fáradalmiból merített kincs kezemben - ezen üvegcse, egy kis ital!
Ezért küzdöttem -e annyit - hogy e halálhozó nedvet nyerjem jutalmul!
- Isten, isten!
Teremtsd egyformává az embert! - s ne engedd, hogy félszeg tudomány s ostoba törvények embert embertől elkülönítsenek, s akkor milliók forróbban áldandják nevedet.
Bűnöm, ha volt, az egyedül az emberi társaság félszeg alakításából s nyomás, megvetés, lenézésből eredt, mert lelkem ég felé tört, s lerázni akarám a vasláncokat, melyek emelkedésemet gátolták.
Leend -e egykor a szegénynek jobb sorsa?
Eltiltva lesz -e századokig milliók előtt a szabadság s alkotmányos élet?
- Lesz -e idő, midőn a férfira, kit érdemei, tudománya fölemelnek, nem kiáltják rá: "Le a polcról, pór vagy, s törvényt hozni s azt végrehajtani nem érdemled !"
- Igen, lesz még egy jobb idő!
- Ó, meghalni ily korán! - erőteljesen!
- Húgom!
Te egyedül maradsz, de még boldog lész; hisz boldog az, ki magas vágyakat nem hord magában.
- Hah!
Miért ez ellágyulás?
Élnem nem lehet!
Üdvöz légy istenerejű ital!
- Üdvöz légy !
Az üveget kiissza, s asztal mellé székre ereszkedik.