Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jókai Mór
Dalma
Keletkezés ideje
1852
Felvonás
4
Jelenet
28
Megszólalás
698
Mondat/Sor
1512
Szó
12598
ELSŐ FELVONÁS
Keleties sátorterem fegyverekkel, hátul kerevet
ELSŐ JELENÉS
OLDAMUR, RHABONBÁN, HAT VEZÉR
OLDAMUR
(fekszik betegen)
Mellem sulyosodik.
A levegő nehéz.
Testem roskadozik, csak lelkem él még.
Adjátok kardomat, hadd támaszkodom rá; sokszor emeltem őt a csatákon, most emeljen engem ő utolsó csatámban.
Milyen szép lett volna meghalnom ott! ott a kardok csattogása között, a harci kürt rivallása mellett, a paripák dobogásainál!
— Híjába! megtagadta az élő Isten.
Koszorútlan fővel fogok ülni őseim között legutolsó.
RHABONBÁN
Ne zúgolódjál, Oldamur.
Még nem zöldült ki a tubafa ajtód előtt, mely a halottas házakat diszíti.
S ha másnak dicső volt meghalni honáért: neked dicsőbb volt érte élned.
Nem is leendsz őseid sorában utolsó.
Fiad, dicső fajodnak nem roszabb utóda, folytatni fogja nemzetünk történetét; adja az ég, hogy soha vége ne legyen annak.
OLDAMUR
Igaz!...
Fiam!...
Dalma fiam.
(Felsohajt.)
MÁSODIK JELENÉS
OLDAMUR
Mi hírt hozál, jó Fellengur, a jóslatokból?
FELLENGUR
Légy készen halálodra, Oldamur.
Rövid órád van még csak élni.
Ezt izeni Isten neked.
OLDAMUR
Meghajtom fejemet, és szivemet megnyugtatom.
Mint fogadá az ég áldozatod füstjét?
FELLENGUR
Magasan szállá az fel, mint egy reszketeg szobor, s a fellegekkel egyesült.
OLDAMUR
Megkérdezéd -e a jósló szüzet a túlvilág felől?
FELLENGUR
Épen most beszélte el álmát.
Hét nap, hét éjjel feküdt aludva, mereven mint egy halott.
Senkinek sem volt szabad őt érinteni.
Heted napon fölébrede, s a mit hét napon át a túlvilágban járó lelke látott, megdicsőült arccal beszélte el.
OLDAMUR
Mi hírt hozott a szebb hazákból?
FELLENGUR
Ott járt, hova őseid felszálltanak, az istenekhez közel, az örökké virágzó mezőkön, hol a csatában elhullt hőseink hófehér ménen nyargalva űzik a futó csillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeken, kiket a csatákban megöltek.
Ott ültek őseid a szivárványok felett arany királyi székeken, fejeik körül ivedző dicsfény, s csillagokból font koszorú.
És ime nemsokára egy napsugáros felhő közeledék, melyből egy hófehér alak támadt elő, legtöbb csillaggal ősz feje körül.
Ki előtt mind felkeltek a királyi székben ülő alakok, s kezeiket felemelve üdvözlék.
E csillagok a nagy és nemes tettek, oh király, és ez uj alak te vagy!
OLDAMUR
(dicsőülten)
Oh öröm!
Oh gyönyör!
(Rhabonbánhoz)
Mit mondjak ősz apádnak odafenn?
RHABONBÁN
Mondd meg neki, hogy halálát száz ellen vérével boszultam meg, kiket hozzá felküldék raboknak.
OLDAMUR
(Fellengurhoz)
És fiaidnak, kik előtted elhaltak, mit mondjak, mit izensz?
FELLENGUR
Azt, hogy boldog azon apa, kinek fiai a csatában estek el, s nem hullanak könyei gyermekei sírján.
OLDAMUR
Most menjetek; küldjétek hozzám fiamat, Dalmát, s hagyjatok vele magamra, mig ismét hívni foglak — e földön utoljára.
MIND
(eltávoznak)
HARMADIK JELENÉS
OLDAMUR, DALMA
DALMA
(fiatal férfinak öltözve, kettős keleties dolmány rajta, egyik hosszu, térdig érő, világos szinü, zárt, — másik sötétebb szinü, csípőn alul érő, rövid ujju, nyitott. Haja négy gyöngyös tekercsbe fonva, s azok felaggatva)
OLDAMUR
Jer közelebb.
Jer közelebb, fiam!
DALMA
Meddig fogsz még fiadnak nevezni engem?
Én leányod vagyok.
OLDAMUR
Terhedre van, hogy férfinak neveltelek?
DALMA
Nincs terhemre, atyám.
Karom megszokta forgatni a kardot és kelevézt, s ha kell küzdeni hozzám illő lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal a vadászaton, vagy ellenséggel a csatamezőn, szivem sem gyengébb, mint karom.
De nem szokás ez.
Nem látom sehol, hogy nő férfi alakját hordaná.
Én nem irigylem a többi hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat, de szeretném tudni mégis, miért vagyok én tőlük különböző?
OLDAMUR
E rejtély okának titokban kellett maradnia halálom órájáig.
Im vedd át tőlem e titkot és őrizd tovább, mert halálom órája jelen van.
DALMA
(megijedve)
Atyám! megrémítesz!
OLDAMUR
Dalma, ne sírj! az leányhoz illik.
Hozzád nem.
Te nem lehetsz leány, ülj kerevetem szélére s figyelj.
DALMA
Arcod ily nyugodt, s te halálra készülsz.
OLDAMUR
Dalma, ne sírj.
A halál napja örömnap, s férfit siratni: disztelen.
A titok, melyet rád bizok, két nemzet életének titka.
Az avar és török nép a mióta Bertezéna meghalt, kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban, örök harcokkal rongálta egymást.
Ma győzött egyik, holnap a másik, s a hasztalan győzelmek, nevelték bár fejedelmeik hírét, de fogyaszták népeit.
Egyszer úgy kifáradt mindkét nép a harcban, hogy nem volt, a ki eltemesse halottait, s a diadal-útról hazatérő fejedelmek egyike sem talált saját országában egy ép házat, melyben éjszakára megszálljon.
Itt lelkébe szállt mindkettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést kötött, mely megtiltá a további harcolást, s felszabadita minden szomszédot, hogy a melyik e kötés ellenére hadat gyűjt, arra közerővel rárontsanak.
A kötés vége ez, hogyha e két nemzet közül egyik fejedelmi családjának férfi ága előbb kihal, annak országa szálljon a másik uralma alá, s igy a varchoniták ismét egy Bertezéna ivadék alatt egyesüljenek.
E kötés óta harmadik ivadék ül a fejedelmi széken; a törökén Disabul, az avarén magam.
Mindketten utolsó férfia vagyunk családunknak.
Sokáig nem született gyermekünk, sem neki, sem nekem, s az volt a kérdés, melyik éli túl a másikat?
Ha én élem túl őt, népem szabad marad; ha ő él túl engem, népem rabszolga lesz.
Oh azok, kik e szerződést kötötték, nem gondoltak arra, hogy a rokonokból támadt ellenségek roszabb ellenségek az idegennél, s hogy három ember-élet alatt oly messze távoztunk egymástól, hogy örömestebb látnók a tatárt, perzsát urunknak, mint a törököt vad erkölcseivel, ördög-imádó vallásával s zsarnoki szokásaival.
Ime azonban a férfikor delén túl valánk már, midőn egyszerre mindkettőnknek gyermekünk született — mindkettőnknek leány.
Disabul e fölötti dühében minden leányt, ki azon évben született, a vízbe hányatott; én nyugodt lélekkel fogadtam, a mit Isten adott, s ime, a midőn még senki sem tudott létedről, egyedül nőm: álomlátásban egy tündér szállott le hozzá, ki e szavakat mondá neki: "a mit a vaksors eltévesztett, az emberakarat helyrepótolhatja: gyermeked nem született férfinak, legyen férfivá lelke által.
Hireszteld el, hogy fiad született, s neveld őt annak.
Ha majdan erős lesz a csatákon, eszes a tanácskozásban, ki fogja mondhatni, hogy ő nem férfi?
— Az ég adand neki hírt, hatalmat, hős tetteket, s megengedi, hogy túlélje ellensége családját, és nemzete megszabadítójának neveztessék."
DALMA
Az ég mondá, és én esküszöm, hogy ugy lesz.
OLDAMUR
Ne esküdjél korán.
DALMA
Mindenki férfinak hisz.
Kiálltam a próbákat csatákban és tanácskozásban.
Ütközet hevében kerestem babért homlokomra, törvénytételben pálmaágat kezembe.
OLDAMUR
A legnehezebb próba még hátra van.
Karodnak erejét megpróbálta a harc, eszed hatalmát a tanácskozás: még szived van hátra, — azt meg fogja próbálni a szerelem.
DALMA
Nem tudom, mi az?
OLDAMUR
Még nem.
De eljön az hivatlanul.
— Egynek észt, másnak kart adott a sors, szivet mindenkinek.
Hiába mondja a virág: én nem akarok virágzani.
A tavasz eljő, és a sziv virágai kinyílnak.
DALMA
Én ki fogom tépni e virágokat még bimbó-korukban.
OLDAMUR
Nem ismered fogadásod nagyságát, Dalma.
Feláldozni vagyont, nyugalmat; feláldozni az életet — mind csekélység ahoz képest, a mi a szerelem feláldozása.
Egy fillér a túlvilági üdvhöz képest.
DALMA
Vannak oltárok, melyeken semmi áldozat sem nagy, ha a hon élte van mérlegben vele.
OLDAMUR
Nemesen szóltál.
Irasd fel e mondatot palotád minden ajtaja fölé, hogy olvashasd, akár merre tekintesz, mert egykor szükséged leend rá, hogy eszedbe juttasd magadnak.
Még most e fogadás csak egy elvetett mag, de majdan óriási törzzsé fog felnőni, melynek viharokkal kell küzdeni, s mely az égbe emeli fejét.
DALMA
Legyen bárminő nagy, a mit fogadék, megtartom azt.
Én a mióta éltemet tudom, csak egy szabályt tanultam ismerni: "első a haza ".
Ő érte mindent megteszek, mindenről lemondok.
Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék.
Nincs gondolat, mely mellette el ne vesszen.
S ha megmentésére kell, hogy meg ne tudja senki női létemet, esküszöm, hogy a mennyi tért kardom hegyével magam körül keríthetek, annyira közel hozzám nem jövend senki soha; s ha meghalok, átok alatt hagyom meg, hogy alakomat úgy a hogy meghült, porrá égessék.
Hivasd a gyulákat, én esküdni akarok.
OLDAMUR
A ki a jövendőkre fogad, az Istent hivja fel küzdeni.
Én ohajtom, hogy esküdjél, és mégis félek tőle.
Biztatnálak, ha nem akarnád; s ellenkezem veled, midőn kész vagy reá.
Homlokomon izzadság gyöngyözik.
Oh az nem a halál veritéke, hanem azon félelemé, hogy te gyenge leendsz ott, hol a harc bizonyos, és a győzelem bizonytalan.
Oly helyzetben hagylak itt, melyre gondolni magam is szédülök; oly helyzetben, minőt nem teremte Isten, minőre nem gondoltak az emberek soha.
Isten gyöngének alkotá a nőt, Isten szeretni alkotá a szivet; a természet legszentebb törvénye az, mely ellen fogadást tevél, s az alul nincs kivétel.
DALMA
Én király vagyok.
Az emberek közül kivétel.
Miért volna a fejedelem legmagasabb az emberek között, ha nem azért, hogy egyedül nemzetét szeresse?
Miért állana legfelül, ha nem azért, hogy tudjon egyedül állni?
— Embereknek törvényt írt a természet; királyoknak törvény a hon java.
Én e törvényen kívül mást nem ismerek.
Hivasd a gyulákat, én esküdni akarok.
OLDAMUR
Erős lelked megdöbbent Jobb szeretném, ha szomorúan, ha csüggedt lemondással tennéd e fogadást.
Az erős lelkeknek ellenségük a sors.
A villám mindig a legmagasabb bérceket sujtja!
DALMA
Kivéve azokat, melyek még a villámon is túl emelék fejüket.
Engedd, hogy hivassam vezéreidet.
OLDAMUR
Isten segítsen!
Ohajtom e harcodat; pedig tudom, hogy a sorssal nincs fegyver küzdeni.
DALMA
Van: az erős akarat.
Isten megírta útját a csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt maga.
Viharnak, tengernek, angyalnak és ördögnek van ura; az ember ura önmagának.
Érezve a terhet, melyet vállamra tettél, kétszerte erősebbnek érzem magamat.
(kiszól)
Jöhettek.
NEGYEDIK JELENES
ELÉBBIEK, TÁLTOS, KÉT RHABONBÁN, HAT VEZÉR, ELEMÉR, KÉT GYULA
(Elemér leghátul marad. — Mind Oldamur körül állnak.)
OLDAMUR
Az óra végihez közelg.
Ez élet be lesz végezve, hogy ujra kezdődjék a másik.
A haldokló ne gondolkozzék sirhalmáról, hanem azokról, kik élve maradnak itt.
Éltem nagyrésze országomé volt.
Utolsó órám egészen övé.
A hon ege soha se maradjon naptalan.
Midőn leszállok én, fiam helyembe kél.
Midőn én a ravatalra fekszem, ő a trónra lép; a leáldozó hold hadd lássa meg, mint kél utána a hajnalodó nap.
Kiáltsátok, hogy: "éljen a chagán ", midőn tudom, hogy az nem nekem szól többé.
MIND
Éljen a chagán!
KÉT RHABONBÁN
(térdeikre fektetett paizson felemelik Dalmát)
OLDAMUR
Harminc év előtt hallám e kiáltást, akkor nekem szólt az, most neked.
A te lépcsőid a trónhoz vezetnek fel, az enyimek a sírboltba le.
RHABONBÁN
Most, ifjú fejedelem, ősi szokásaink szerint, mondd jelszavad, melyet palotád homlokára irassunk fel arany betűkkel.
Atyád jelszava ez volt: "Többet ésszel, mint erővel."
Egy óra mulva a tiéd álland helyén.
Mi legyen az?
DALMA
" A hazáért semmi áldozat sem nagy."
RHABONBÁN
E jelszó esküvés, melyhez uralkodásod napjai vannak mérve.
DALMA
Hívjátok Istent.
Hallja meg eskümet.
KÉT GYULA
(két kardot fejeik felett keresztbe tartva)
Isten, hadúr!
Jóél! kinek jelképe kard, tűz és napvilág, légy jelen és halld meg e nevedre tett esküt.
DALMA
(a két kard alá áll)
Esküszöm reád, Isten, hadúr!
Jóél! hogy népemért mindent feláldozok, a mi enyim: éltet és halált, gyűlöletet és szerelmet.
Utáljam bár miként az életet, s ohajtsam a halált; ha népem kivánja, hogy éljek: élni fogok.
Irtózzam a haláltól, s szeressek élni; ha népem java kivánja holtomat: meghalok.
Gyűlöljek, szívem mélyiből; ha népem java kivánja, hogy megbocsássak: megbocsátok.
És szeressek bár lelkem minden erejével; ha népem java kivánja, hogy feledjek: feledni fogok.
Halld eskümet.
S légy tanum örökké!
Isten!
(kezét fölemeli)
OLDAMUR
Én is hallottam azt, s a túlvilágon is emlékezni fogok reá.
DALMA
Vigyázz reám onnan felül; — segits, ha ingadozom; sujts le, ha elbukom.
RHABONBÁN
Szóljanak a kürtök!
(trombitahang)
Most járuljatok a vérszövetséghez vezérek.
Itt a szent kehely
(felmutatja )
, melybe fejedelem-választáskor egyesülni szokott a hét vezér vére, annak jelképeül, hogy ők is igy egyesülendnek egy vérré, egy gondolattá a nemzetért.
MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK VEZÉR
(egyenkint a serleghez járul s karját megszúrva, a serleg fölé tartja e szavakkal)
" A mint e vér kicsordult, akként omoljon vére annak, ki honához és fejedelméhez hűtlen lesz."
ELEMÉR
(a serleghez lép, karját megszúrva, fölé tartja)
A mint e vér kicsordult, akként omoljon vére annak, ki honához és fejedelméhez hűtlen lesz.
DALMA
(a mint Elemért meglátja, elveszti arca szigorát, rábámul, keble hevülni kezd, tétovázva szól)
Ki vagy te hetedik vezér?
ELEMÉR
Nem emlékszel reám?
Én Elemér vagyok.
Arcom változott -e vagy szived, hogy elfelejted, ki gyermekkorodtól fogva leghűbb barátod volt?
DALMA
(nyugtalan lázongással tekint rá)
Emlékezem, — — emlékezem.
ELEMÉR
Nem jut -e eszedbe, midőn gyermek valál, kicsiny kis szőke fürtű angyal? én már nagyobb, vad, szilaj fiú: együtt eljártunk jó anyád sirjához; én letéptem a virágot a szirt fokáról, te koszorúnak fűzted azt a sírhalomra, s ott sírtunk együtt mindaketten, és az oly jól esett.
Emlékezel -e még?
DALMA
(suttogva)
Emlékezem, — — emlékezem.
ELEMÉR
S midőn legelőször vadászatra bocsátának bennünket, egymás mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve.
Egyszerre egy forrás mellett oroszlán-nyomokra bukkantunk.
Mint hagytunk fel egyszerre mindketten a dámvadat-űzéssel, hogy oroszlánra vadászhassunk.
Igen, e fenevaddal jött kedvünk küzdeni, mely szembe áll, és élet-halálra küzd; méltó tusát, emberkirály állatkirály ellen.
Félreloptuk magunkat a kisérőktől, s felkerestük a királyi állat berkét.
Ez nem futott el, miként a dámvad; — az első hívásra kijött barlangjából, megrázta aranyos sörényét, s dörgő orditással felelt meg szavunknak.
— Te hevesen vágtattál felé lovaddal, én meg akartalak előzni; az oroszlán fejét a földre fektetve, s farkával a földet korbácsolta, s azon pillanatban, midőn te kopjádat hajítád reá, felszökött, s lovadat megragadva a földre vágta.
Te lovad alól nem birtad magad kiszabadítani, én leszöktem az enyimről, s megragadva két kezemmel az oroszlán száját, hátrarántottam azt; s mig te késedet szivébe döféd, én fejét torkig hasitottam.
Emlékezel -e még?
DALMA
Igen.
Emlékezem.
ELEMÉR
És mikor legelső csatánkba vittek mindkettőnket, ott álltunk egymás mellett, alig várhatva a csatakürt rivallását; keblünkben zajgott a vér, szemeinkben nem ismert öröm tüze égett.
Végre hangzott a riadó.
A te arcod kigyuladt egyszerre, mint az éjszakai égés; nem néztél hátra, hanem csak előre.
Keresztül törtél az ellenség legelső sorain.
Keresztül a másodikon, s egy pillanat mulva ellenségtől voltál körülfogva.
Ifjui heved elragadt, hogy észre ne vedd, miként az utánad jövők nem birnak nyomodba érni.
Az ellenség vad orditással özönle körül, a kardok villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s ősz atyád haját tépte keservében, hasztalan törve utat feléd harcfejszéjével.
— Ki küzdött akkor oldalad mellett, ki volt, ki paizsával betakart, ki felfogta rólad a halálcsapásokat, ki biztatott, hogy ne félj, s a hova gyönge volt a te csapásod, oda egy erősebbet sujtott, mig atyád mentésedre megérkezett?
Emlékezel -e még?
DALMA
Te voltál az!
Oh jól emlékezem.
ELEMÉR
S midőn hosszú tábor-útunkon elesteledve, sátorod árnyában pihentél, fejed ölembe hajtva s karod körülem fűzve; egyik csillag a másik után letünt, egyik őrtűz a másik után kialudt, csak én viraszték álmaidnál ébren, hűségesen: emlékezel -e még?
DALMA
(lázas küzdelemmel)
Emlékezem.
Oh hallgass! oh hallgass!
OLDAMUR
Dalma!
Te reszketsz.
DALMA
(Oldamurhoz)
Oh atyám, érzem fogadásom terhét !
(atyja kezére borul)
OLDAMUR
Ily korán!
— Te küzdelemre híttad fel a sorsot, im, az első szavadra megjelent.
Nem gondolád, hogy az ifju, ki két év előtt mint jóbarát, mint ikertestvér vált el tőled, két év mulva sok lesz játszótársnak.
Vigyázz ez érzelemre.
Ma hálának nevezed azt, holnap szerelem lesz.
Befogadod mint barátságot, mint testvérérzelmet szivedbe, s szenvedéllyé nő fel.
DALMA
Már azzá nőtt!
OLDAMUR
Ugy jaj neked, vagy jaj a hazának.
DALMA
Jaj!
— nekem egyedül!
— Esküm megtartandom.
(fölkel)
Elemér! azok után, miket atyám felőled mondott, legmagasabb becsülésemre vagy érdemes.
Ismerve lelked becsét, ollyá tekintlek, mintha saját jobbfelem volnál.
Ezért megosztom veled fejedelmi hatalmamat; légy oly tisztelve, miként én magam, itéleted annyit érjen, mennyit enyim: hogy a hol én nem vagyok, te ott lehess.
Ha én az ország egyik részében vagyok, te a másikban légy, ha én keleten, te nyugaton: így országunk mindenütt boldog leend.
(félre)
És én magam nyugodt.
OLDAMUR
Értelek, jól értelek.
ELEMÉR
Oh chagán, roszul jutalmazod hűségemet, midőn magadhoz hasonlóvá tész'sz, s azt kivánod, hogy ott legyek mindig, a hol te nem vagy: mint az éj és nap, a kik szüntelen egymást kerülgetik.
Én tőled elválhatatlannak hivém magam.
Örömest lennék árnyad, hogy soha el ne maradhassak tőled, vagy testőreid között legutolsó, ki ajtód küszöbénél viraszt.
Én nem ismerék soha sem anyát, sem testvért, sem szerető leányt; minden érzelmem csak körülted forog.
De tőled távol fáj bennem a lélek; s midőn látlak, öröm fog el, minőt soha nem érezék.
DALMA
Hagyd a gyermekkori rajongásokat, vezér.
Hűségeddel nem személyemnek, hanem koronámnak tartozol ezentúl.
Még ma eltávozol.
Első utad leend Disabul, a török fejedelemhez, kinek mint képmásommal fölruházott követ — tudtul adandód, hogy e napon a trónt elfoglalám.
Figyelmeztetni fogod őt a régóta fennálló titkos szövetségre, mely e két nemzet fejedelmei között él; elmondod, hogy nyilt sziv, baráti kar tárul a hű szövetséges felé: kemény sziv, acél kar vár az ellenségre.
ELEMÉR
Bizd reám, hogy lefessem előtte képedet; szeretni és félni fog téged egy pillanatban.
DALMA
Most menj; az idő becses, készülj utadra.
Napnyugat előtt megindulj.
Mire vársz még?
ELEMÉR
Egy baráti kézszoritásra; méltatlan vagyok -e e kegyre?
DALMA
(habozva nyujtja felé kezét)
Isten veled,
(félre)
Lelkem légy erős, kezem ne reszkess, szivem ne dobogj.
ELEMÉR
(ezalatt Dalma kezét szivéhez szorítja)
Emléked fog kisérni mindenütt.
DALMA
(félre)
Szivemben láng gyulad e kézszoritástól, lelkem összeroskad.
(visszafordul, szigorúan)
Míg nem hivatlak, addig vissza ne jőjj.
— Isten veled!
ELEMÉR
(Oldamurhoz hajol térden)
Haldokló király, leádozó nap! rokonimat, kiket nem ismerék, ott fenn üdvözöld.
OLDAMUR
Ifju vezér, támadó csillag! országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.
ELEMÉR
Vezérek, isten hozzátok!
(el)
DALMA
(Oldamurhoz)
Elégült vagy -e velem?
(elé térdel)
OLDAMUR
(Dalmához)
Nyugodtan halok meg.
(kezét Dalma fejére teszi)
Áldásom reád.
Adjon az ég neked vaskemény szivet, sűrű harcot, örök győzedelmet, csatatéri halált.
Legyen néped boldogsága oly nagy, hogy elfeledd miatta saját boldogtalanságod.
Tegyen az ég urává ellenidnek, tegyen urává önmagadnak.
Légy elég erős koronád terhét elviselni, mely egy főn sem volt oly nehéz, mint a tieden lesz.
Légy áldva még a túlvilágon is; mert a miről itt lemondasz, azon üdvöt még a mennyországban sem leled fel többé.
DALMA
(Oldamurhoz)
Meg ne csókolj, vagy könyet ne mutass, vagy leányodnak ne szólíts, mert erőm rögtön összeroskad.
OLDAMUR
(vezérekhez)
Vezérek, egy pillanat még, s én más eget, más napot fogok meglátni.
Gondoljatok reá, hogy egykor találkozni fogtok velem, s én számon kérendem tőletek, a mit rátok bíztam itt alant.
Amott túl mindent föltalálunk.
A napsugáros mezőt, a kedves rokonokat, az elválhatlan kardot, s a kedvenc paripát: csak a hazát nem sehol.
Ez az élőknek marad.
Az ég a megdicsőült lelkeké; de a hamvaknak is megvan joguk azon földhöz, melyben nyugszanak.
El ne feledjétek, hogy apáitok sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek velük eltemetett kardjaik mellett.
Legyetek egyesültek; az avarnak csak egy félelmes ellensége van: saját maga.
Ki ne húzzátok a kardot hüvelyéből ok nélkül, s vissza ne dugjátok dicsőség nélkül.
Vénekre bizzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést.
Ha győztök, tudjatok félni; ha vesztetek, tudjatok remélni.
Ne legyetek zsarnokok, hogy ne legyetek rabszolgák.
Szeressetek mindent, mi szép, nagy és dicső, és azt, mi legszebb; legnagyobb, legdicsőbb, — a hazát! legjobban .
(szemeit csendesen lehunyja)
TÁLTOS
Oldamur! az óra lefolyt, az isten szólít magához.
Készülj az égi útra.
DALMA
(ezalatt folyton kezében tartva Oldamur kezét)
Isten! e kéz elhidegült!
(Oldamur szivéhez kap)
Ő halva van!
MIND
Ő halva van!
RHABONBÁN
Észrevétlenül jött rá a halál.
Csak arra várt, hogy utolsó szavait kimondja.
TÁLTOS
Ugy szenderült el, mint egy alvó gyermek anyja keblén.
(könyeit törli)
DALMA
(föláll)
Vezérek és országnagyok!
Takarjátok el e könyeket.
Férfinak sírni és férfit siratni, disztelen.
A halál napja örömnap; s meghalni ugy, miként ő itt előttünk: boldogság.
Távozzatok, s küldjétek sírni az asszonyokat.
RHABONBÁN
(táltoshoz)
Ez valóban keményszivü férfi leend.
Miként szerette atyját, s a gyáva könyet mégis visszafojtja.
TÁLTOS
Valóban erősszivü férfi.
MIND
(eltávoznak. — Ezalatt künn a Táltosok halotti dalt énekelnek a távolban)
DALMA
(az ajtóig kisérve a legutolsó férfit, midőn látja, hogy már egyedül maradt, sírva fakad s zokogva borul Oldamurra)
Atyám! atyám!
- -
(Függöny legördül.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE