MÁSODIK FELVONÁS
Sík puszta; éj van, közepett a háttérben egy négyszarvu vastag emberalaku bálvány, mely a benne égó tűztől vörösen izzó, a népség körülötte áll.
ELSŐ JELENÉS
KÉT MÁGUSZ, PÓR, TISZTVISELŐ, MOLNÁR
ELSŐ MÁGUSZ
(a bálvány előtt áll)
MÁSODIK MÁGUSZ
(az előszinben áll)
ELSŐ MÁGUSZ
(vontatott hangon)
Az éjfél csillaga feljött!
MÁSODIK MÁGUSZ
(hasonló hangon felelgetve)
A föld világai kialudtak.
ELSŐ MÁGUSZ
Imádjátok Astaroth nevét.
ELSŐ MÁGUSZ
Kié az éjfél? a sötétség órája?
MÁSODIK MÁGUSZ
Az ördögök királya, Astarothé.
MÁSODIK MÁGUSZ
Elüzött szellem, ki most le van győzve, s láncok között szenved, s bujdosik a fény elől; de egykor széttöri láncait, ismét feljül kerül, eloltja a napot, s boszút áll mindazokon, kik őt szidalmazák.
ELSŐ MÁGUSZ
Imádjátok Astaroth nevét.
ELSŐ MÁGUSZ
Micsoda ünnepet, és minő áldozatot?
MÁSODIK MÁGUSZ
Keserű áldozatot örömünnepén, mert neki a méreg édes; a gyászünnepen édes áldozatot, mert neki a méz keserű.
ELSŐ MÁGUSZ
Miből áll a keserű áldozat?
MÁSODIK MÁGUSZ
Hét országából a természetnek az ártó állatok, miket ő égő gyomrába lenyel; férgek közől a nadály; bogarakból a skorpió; csúszók közül a csörgő kigyó; halakból a cápa; madarakból a keselyű; emlősökből a hyéna; a hetedik egy erős férfi.
MÁSODIK MÁGUSZ
Hét országából a természetnek azok, a mik szelidek: férgekből a biborcsiga; bogarakból a pillangó; csúszók közől a salamander; halak közől az aranysüllő; madarakból a gerlice; emlősökből a fehér bárány; a hetedik egy tizenhétéves szűz.
ELSŐ MÁGUSZ
Imádjátok Astaroth nevét.
NÉP
(leborulva)
Oh Astaroth!
(kivül kürtszó)
ELSŐ MÁGUSZ
A nagy király jő, készüljetek az áldozathoz.
MÁSODIK JELENÉS
ELÉBBIEK, DISABUL, KUBLÁJ, JAGÁR, PADMALANHA, CSUVASZ KÖVET
DISABUL
(nagy kerekes trónon ülve, két rabszolga húzza elől, kettő tolja hátul)
KUBLÁJ
(kezét a trónra téve, Disabult kiséri)
ELSŐ MÁGUSZ
(Disabulhoz)
Üdvözöl Astaroth! s meghív maga elé.
DISABUL
(lenézőleg)
Köszöntetem.
Csak ne tartson soká.
Mikor csináltátok, kár volt, hogy lábakat is nem alkottatok neki, hogy ő jöhetne hozzám.
(leszáll)
De ám eljövék; ma köszönettel tartozom neked, Astaroth.
Ellenségem halálhírének napja van ma: adjon a pokol neked több ilyen jó napot.
(Kublájhoz)
Tehát Oldamur meghalt? s a chagán, ki utána trónra ült, még gyermek?
KUBLÁJ
Még fiatal, és sokáig élhet.
DISABUL
Astarothra esküszöm: rövid élete lesz.
JAGÁR
(fejcsóválva)
Te azt nem tudhatod, nagy király.
JAGÁR
Vétenél a szövetség ellen.
DISABUL
Ki kötötte azt?
Én nem.
Ősapám tevé; s azért, ha ősapám bivaly volt, én nem születtem -e arszlánnak?
— Ha a kérődző állatok szövetséget kötöttek maguk közt, hogy ezután csak füvet egyenek, én elütöttem közülök: én vérszopó vagyok.
JAGÁR
Azt megmutattad, nagy Disabul.
— Ebéd vegén mindig abban gyönyörködől, hogy azon rabszolgáid fejeit rakatod tálaidra, akik felszolgáltak; most tizenhét esztendeje minden ujonszületett leánygyermeket a vízbe fojtatál.
Ez a te dolgod, Disabul.
Saját népeddel magad parancsolsz, s ez ellen senkinek sincs kifogása.
DISABUL
De már meguntam ezt.
Nekem munka kell.
Ez a sok apró nép, a ki köröskörül lakott, mind elpusztult már, vagy elszaladt a világ végire.
Minden ellenségemet megettem; csak szövetségeseim vannak hátra, s most arra várjak ugy -e, hogy azok egyenek meg engem?
JAGÁR
Emlékezzél reá, hogy az igazság legelső ur a földön.
DISABUL
Tehát az lesz igazság, nemde, hogy egy sima állu ifjonc, kinek nincs egyéb érdeme felettem, mint hogy szakállatlan: kibőjtöljön engem a világból, s én nagy kegyesen nézzem, mint egy indu bonc, mint hízik ő bele saját trónusomba, mikor kedvem van őt letaszitani a magáéról?
JAGÁR
S erre megesküvél bálványod hitére máguszaid előtt.
DISABUL
Mit nekem papjaim és bálványaim?
— Parancsoljanak a más világon, e világ az enyim; itt azt kell akarniok, a mit én akarok!
JAGÁR
Ne feledd, hogy e szövetségre minden körüled lakó nép fejedelmei éber szemekkel néznek.
DISABUL
Vakulj meg velök együtt, hogy ne nézhessetek rá!
Le fogjátok -e ugatni a sasokat az égből?!...
Fenyegették -e valaha az egerek a párducokat?
JAGÁR
Oh nagy Disabul! nem jó az ellenségről megvetőleg szólni.
Jusson eszedbe, hogy Omár khán két év előtt tevepásztor volt, s most fél Ázsia réme, s másik felének prófétája.
DISABUL
Réme a gyáváknak, s prófétája a bolondoknak.
De fogadom, hogy én még növelem prófétai hirét, és martyrrá teszem; s ha nem mutogattak még prófétát kitömve, majd mutogatok én egyet.
JAGÁR
Akkor aligha fogsz reá érni, hogy erődet Dalma ellen fordítsd.
DISABUL
Te azt hiszed tán, hogy egyenkint hivogatom ki párbajra a nagy próféta dárdahordozóit?
— Én nem szoktam vesszővel hadakozni; a hova én ütök, az beomlik, ha mindjárt kőszikla is.
Egyszerre három hadsereget küldék a lázadó rabszolga ellen, ki Tatárországot hatalmába kerité; mindegyik százezer emberből áll.
Egyik Chorazan felől keríti el, a másik a tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen a sivatagon vág ellene keresztül.
Ha a föld el nem nyeli, meg nem menekül tőlem.
Azt pedig ne gondold, hogy ott megálljak, a hol őt levertem: a mig világ van jobb- és balfelől!
DISABUL
Mit teszek?
— lekaszálom a földet, s ha kifogyok a földből, berontok az égbe.
Nem akarok urat ismerni kivülem.
Ti szüntelen vigyáztatok, hogy hadsereget ne gyüjtsek, mellyel álmos békéteket megháborithassam.
Ez az Omár, ez az elüzött pásztor-királyfiu, ki egy homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre növelte hírét.
Midőn határaitokat kezdte fenyegetni, akkor híttatok fel engem, hogy gyűjtsek ellene hadat.
Tudtátok, hogy én arra legkészebb leszek, mert én nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet, a mik nálam mind nincsenek.
Háromszázezer kardot adtatok kezembe.
Azt hiszitek, hogy ebből rátok nem jut egy sem?
JAGÁR
Szavaid fenyegetéskép hangzanak.
DISABUL
Én is ugy hiszem.
A tatárnépet eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut holnapután, s még a fehér hun és chinai számára is lesz nap az esztendőben.
Elég egy ur a földön; lám az égen sincs több nap egynél.
Ha meghaltam, akkor ám jőjjenek elő az apró csillagok, s osztozzanak meg az égen; de a mig élek — elbújjanak.
JAGÁR
Ez azt teszi, hogy készüljünk a harcra?
JAGÁR
Óh nagy Disabul, te roszul látsz sorsod végére.
Mi okod van bennünket bántanod?
DISABUL
Az az okom van, hogy ti munkás nép vagytok, az enyim dologtól elszokott; nekem munkás rabszolgák kellenek.
Nektek szép nőitek vannak, az enyimek szegletes fejüek; nekem szép rabnők kellenek.
Nekem kardom van, nektek van fejetek; s nekem ez a fej kell, ha nincs egyéb!
JAGÁR
Egyébre is fogsz találni, Disabul, — erős karokra.
Áldjon meg az ég!
(el a hindu követtel)
DISABUL
(fojtott dühvel utánuk morogva)
Titeket pedig pusztítson el!
(Kublájhoz)
Nem megérdemleném -e, hogy bolondnak nevezzenek, ha egy hiu esküvés miatt elnézném, mint nő mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik utánam, ha nem haltam -e meg, midőn elég erőm van őt még gyermekkorában összezúzni?!
KUBLÁJ
A kinek hatalma van, annak joga van mindenhez, nagy király.
(meghajtja magát)
DISABUL
Mihelyt seregeink e lázadó Omárt eltiporták, megviszed Dalmának hadizenetünket; vele semmi sem békít ki engem: sem igéret, sem meghódolás.
Egyetlen bűne az, hogy él.
Meghaljon.
(künn távol kürtszó és e kiáltás:)
HARMADIK JELENÉS
ELÉBBIEK, HIRNÖK
HIRNÖK
Uram, hatalmas chán, rosz hírt hozok.
DISABUL
Akkor jó lett volna, ha magadat ott künn hagyod!
— Beszélj hát gyorsan; ha rosz, legyen rövid.
HIRNÖK
Hajóidat, melyek hadseregedet a tengeren átszállitották, a tenger közepén vihar támadta meg.
Elsülyedt mind, — a nép a vizbe fult, — egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is a sziklához vágta a hullám; magam menekültem meg uszva az ott veszett seregből.
DISABUL
(bőszült dühvel)
Dobjátok vissza, hogy legyen a többinél.
FEGYVERESEK
(elhurcolják a hirnököt)
DISABUL
(szakállát tépve)
Oh átkozott vihar! hogy fuss a világ végeig, és soha meg ne pihenj!
Oh átkozott tenger, hogy száradj ki, és láss tulajdon fenekedre!
Hajóimat megettétek.
Ezer árbocos, tizezer vitorlás hadam!
Egész erdő a tenger közepére ültetve.
Egy úszó város aranyozott tornyokkal, lobogó zászlókkal, páncélos hadakkal! minden, minden oda!
Vitézeim a tenger fenekén fekszenek, gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.
(Őrjöngő fájdalommal tekint szét, s meglát egy katonát, kinek arca mozdulatlan maradt)
Miért nem sírsz, gazember?
Nem jön köny szemeidbe?
Katonák! vigyétek és tanitsátok meg sirni!
(az elvitetik)
Ezer árbocos hajóhadam!
Egyik kezem van levágva!
— — Inkább volna egyik kezem!
— —
(daccal)
De mit?
Maradt még két seregem.
Semmit sem tesz.
Elég erős maradtam még azért.
Nincs semmi baj!
Ha egyet elnyelt a viz, kettőt csak nem nyelt el a föld!
(künn kürtszó és e kiáltás más oldalról)
NEGYEDIK JELENÉS
ELÉBBIEK, MÁSODIK HIRNÖK
MÁSODIK HIRNÖK
(sietve jő s lelkendező szóval)
Hatalmas király! a pusztáról jövök, hadsereged közül.
DISABUL
Mije hiányzik hadamnak, hogy oly sebesen jövél?
MÁSODIK HIRNÖK
Semmije sem hiányzik, uram, csupán az élet!
Hadsereged a pusztában érte a Szamum irtó szele, s homokfellegekkel temette el.
Én az utócsapatok közül egyedül futottam el tevémen.
DISABUL
(mint villámütött áll egy percig, végre a düh legfőbb fokán)
Átok reád e hírért, halálmadár!
Hogy hoznák azok holt hiredet, a kiket te hirdetsz halottnak!
— Ez kemény csapás.
Huszezer tevét, százezer harcost veszíték el ingyen, a nélkül hogy az ellenségből egy élet veszett volna érte kölcsön.
— — Azért sem sirok.
Még van egy hadam.
Ez a kettő ugyis csak szedett-vedett nép volt, merő csőcselék, csak meghalni jó: gyalázatomra lettek volna.
Jól tették, hogy elvesztek.
Ugy kellett nekik, miért nem siettek jobban.
Oh a chorazani sereg mindezt ki fogja pótolni!
(künn kürtszó)
DISABUL
(elsápad, merően néz az érkező felé)
ÖTÖDIK JELENÉS
ELÉBBIEK, HARMADIK HIRNÖK tántorogva jő
DISABUL
Ne szólj!
— Pofád sápadt, mint ki sírból kelt fel.
Légy átkozott! miért remegsz?
— Gyülöletes reszkető ábrázat!
Honnan hozod a rosz hirt?
Égből cseppentél ide, vagy a tenger okádott ki téged is, hogy engemet rémits?!
HIRNÖK
Uram, hatalmas chán!
Chorozanból jövök.
DISABUL
Némulj meg örökre.
— Mért nem tudtad vérrel befesteni arcodat, hogy ne lenne ily fehér!?
HIRNÖK
Omár chánnal összetalálkozánk.
DISABUL
A végén kezdd!
Győztetek -e?
HIRNÖK
Sereged elhullt.
Magam vagyok utolsó, ki megmenekült a harcból.
DISABUL
Astarothra! nem vagy utolsó, mert nem menekültél meg!
(Leszurja a hirnököt, az összerogyik, Disabul kezéből a kard kihull.)
Ég és pokol! mindenem elveszett! mindenem, mindenem!
— Ez a szép hadsereg; a válogatott páncélos hadsor, mely mint egy érc buzavetés terült egyik hegyoromtól a másikig, arany paizsaikon a nap tündökölt, dárdáik hegyével a leszakadó eget képesek lettek volna feltartani; e lovas dandárok, mik a széllel futottak versenyt; s ha nyilaikat kilőtték, elboriták vele a napot; s ha őrtüzeiket meggyujták, mintha a föld tükrözte volna vissza az eget.
E hétszáz elefánt hátán emelt tornyok, mik ijedelmei voltak a harcnak, e hős vezérek csapatjaik élén, gyémánttal rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó sátorok, mik a halmokat ellepték.
Ez mind, mind csak álom?
Tegnap volt és ma nincs!
(Őrült álmodozással tekint a levegőbe, határozatlan léptekkel tántorog, — végre elejtett kardjára talál lépni, s fölriad)
Ki tette ezt?
(felkapja a kardot)
Ki harcol ellenem láthatlan kezekkel?
Te pokolbeli szörnyeteg, Astaroth!
Azért emeltelek ide? azért hizlallak itt, hogy igy bánj velem?
Te pokollal viselős fenevad, most szülj nekem oly hadsereget, a minőt megettél; vagy oly dombot hányatok reád, hogy szarvaid sem látszanak ki belőle.
(A máguszok elszömyedve rohannak a bálványt káromló király elé, — a főmágusz eléje áll)
FŐMÁGUSZ
Szűnj meg szavaiddal, Disabul, ne haragítsd Astarothot még jobban.
DISABUL
Megharagított ő engem eléggé.
Ellenségeim csúfja lettem.
Ha az ogurnak láthatlan istene van, legalább nem ad neki enni, miként én ez idomtalan alaknak itt.
(A bálvány szájából lángok csapódnak ki. A máguszok földalatti csöveken tompa bőgést hallatnak az izzó bálvány torkából)
DISABUL
(dühvel)
Mi kell neki?
Ha éhes, tömjétek meg kavicssal!
(A bálvány egyre bőg)
FŐMÁGUSZ
Astaroth édes áldozatát kéri.
DISABUL
Ehetnék?
Három hadseregemet ette meg, jóllakhatott vele; hamarább ihatnék rá: mondjátok meg neki, hogy igya ki azt a tengert, melybe gályáim sülyedtek.
MÁGUSZOK
Astaroth édes áldozatát kéri; a bibor-csigát, a pillangót, a salamandert, az aranyhalat, a galambot, a fehér bárányt, és a szeplőtlen szüzet.
FŐMÁGUSZ
Astarothnak tizenhét éves szűz kell, mert a tizenhetes szám előtte szent.
DISABUL
(leverten hallgatá)
Keveset beszélj, jó ember, mert keveset hallgatok.
Tégy, a mit akarsz.
Háromszázezer hősöm halt meg; küldhetsz utánuk, ha akarsz, még háromszázezer asszonyt.
FŐMÁGUSZ
Szűz csak egy kell, de tizenhétéves.
DISABUL
Mit emlited annyiszor? hozass egyet.
FŐMÁGUSZ
Most tizenhét éve, uram, minden leányt a vizbe hányattál; a ki akkor született, azon évből csak egyetlenegy él.
DISABUL
Tehát legyen azon egy Astarothé.
DISABUL
Ha atyjának szemefénye is, és a világ szépsége, esküszöm, áldozat legyen!
MÁGUSZOK
(távoznak a szüzet elhozandók, a többiek azalatt hátaikat szeges szijkorbácsokkal verve orditják „Astaroth" nevét, a nép körül a földön arcra borulva fekszik. Disabul egy leterített tevebőrön ül)
HATODIK JELENÉS
ELÉBBIEK, MÁGUSZOK, HALILA
HALILA
(lefátyolozottan a máguszoktól kisérve jő)
KUBLÁJ
(megrántva Disabul köntösét)
Uram, chán, ez Halila, a te leányod.
DISABUL
(föltekint s ismét lesüti fejét)
FŐMÁGUSZ
Légy üdvöz, hajadon, ki ifju éltedet Astaroth kezébe tenni jöttél!
HALILA
(ki nem tudá eddig, mi történik vele, most meglátva atyja mogorva arcát, s a tüzet okádó izzó bálványt, — kiragadva magát a máguszok kezéből, Disabulhoz fut, annak térdeit átkarolja, s kétségbeesetten kiált)
Atyám, segíts! engem bántani akarnak!
DISABUL
Bántottak engem is!
Három hadseregem veszett el.
HALILA
Oh de én nem bántottalak soha! miért engeded, hogy megöljenek?
DISABUL
Az ezen bölcs urak dolga.
Ők tudják, mire kell véred Astarothnak!
Beérhette volna harcosaimmal.
Különben ők azt állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen a mennyországba jutsz.
HALILA
Oh ne ölj meg rémitő szavaiddal, mielőtt a halál megölne.
Hisz én nem szeretem az életet, és nem irtózom a haláltól.
— Itt vagyok, verjétek szivembe a tőrt, hajítsatok le magas kőszikláról, csak e rettenetes tűzbe ne vessetek!
Oh én irtózom e haláltól.
DISABUL
De hát ki vállalja el helyetted azt?
E pokoli királynak édes áldozat kell; s ha volna is kivüled valakinek egykoru leánya, melyik apa fogja idehozni saját gyermekét, hogy téged kiváltson?
Mindenki szereti gyermekét; mégis csak legjobb lesz teneked meghalnod, kit atyja gyűlöl.
HALILA
Érzem, hogy gyülölsz, és én nem adtam rá neked okot soha.
DISABUL
Te nem.
Anyád adott rá okot, a miért szült.
HALILA
Soha sem hallottam egy édes szavadat.
Életemnek egyetlen örömnapja sem volt.
Ha csecsemőkoromban kivetettél volna a pusztára, valamely fenevad fölnevelt volna gyermekének, s jobb atyám lett volna, mint te vagy.
Ha nem palotádban, hanem egy pásztor viskójában születtem volna, most tán egy tevehajtsár boldog neje volnék.
DISABUL
Miért nem vagy az?
Én nem voltam rád büszke.
Odaadtalak volna az első tevehajtsárnak, ki kezedet megkéri.
Most nem fájna rád Astaroth foga, mert nem volnál hajadon.
HALILA
Oh hisz engem mindenki kikerül, mert jól tudják, hogy haragod van homlokomra irva, hogy a ki engemet kiván, a te gyülöletedet kivánja magának.
DISABUL
Egy ország veszett el miattad: hát ne gyülöljön ez ország?
Ha megforditva állana a sors, s te volnál férfi és Dalma nő: most nem siratnám elveszett sergeim.
Volna másik.
Igy meg kell hajtanom fejem, mely soha megalázva nem volt.
Mit ér nekem szépséged, arcod, szemeid, termeted?
Lennél inkább rút, törpe, kancsal és pupos, — csak férfi lennel.
Mit ér nekem, hogy angyal vagy?
Lennél inkább ördög, de férfi...
(A bálvány bőg; mérgesen visszafordul.)
Mondjátok Astarothnak, hogy ne bőgjön, mikor én beszélek.
Áldozatát meg fogja kapni.
HALILA
(kétségbeesetten átkulcsolja Disabul térdeit)
Atyám! te nem engedheted, hogy engemet megöljenek.
Itt szemeid láttára, oly irtózatos halállal.
Ha emberi szív van benned, egy férget meg kell sajnálnod, melyet igy megölnek, nem saját leányodat, kit saját térdeidtől hurcolnak el.
DISABUL
Jól van.
Ne vádolj azzal, hogy kegyetlen vagyok.
Im egy menekvésre nyujtok utat neked.
Ha e nép közül, mely itt körültünk áll, találkozik egy férfi, a ki téged nejévé fogad: vízhordó, öszvérpásztor, vagy bármely rabszolga, kit szépséged bája s halálkínaid meginditanak, hogy kezedet megkérje tőlem, légy azé.
Astarothnak nem kell nő, a kit már férjhez adtak.
HALILA
(csüggedten, sértett szeméremérzettel hajtja le fejét)
DISABUL
Mindenféle emberek!
Jőjjetek ide! lássátok e leányt s nézzétek meg jól: az én leányom ő.
Szép, nyájas és jó erkölcsü leány.
Bizonyára jó asszony fog válni belőle.
Ki akarja őt nőül venni?
Szóljon, lépjen elő.
(mély csend)
Nos? senkinek sincs kedve hozzá?
— Én rangra nem tekintek, nem vagyok válogatós.
Az elsőnek adom, a ki szól.
(ismét csend)
HALILA
(a szégyen és halálfélelem miatt térdre roskad s arcát kezébe rejti)
DISABUL
Látod, senki sem akar nejévé fogadni.
FŐMÁGUSZ
(Halilához lépve, megfogja kezét)
Szeplőtlen hajadon, szállj lelkedbe és örülj, hogy tisztán jutsz Astaroth keblére.
HALILA
(éghez emeli arcát, s kezeit összekulcsolja)
Te láthatatlan Isten! kinek életét meghalt anyám tanita tisztelni titkos magányunkban, kit annyiszor kerestem, midőn szenvedék, ki mindenütt jelen vagy, s védője vagy az üldözöttnek, ki szereted azt, a kit senki sem szeret már.
Egyetlen soha el nem muló Isten! légy velem, s ha van szemed, meglátni szenvedéseim, legyen karod, megmenteni belőlük.
FŐMÁGUSZ
(fölrántja őt térdeiről, rárivall)
Imádd Astaroth nevét, ki keblébe fogad!
HALILA
(földre rogyva)
Isten! mindenható, ne hagyj el engem!
MÁGUSZOK
(fölragadják s a bálvány felé kezdik vonszolni)
HETEDIK JELENÉS
ELÉBBIEK, ELEMÉR s egy APRÓD
ELEMÉR
(kezében olajág. Halilát a máguszoktól elragadja)
Ne félj; nem hagy el soha, a kihez kiáltál!
(Mindenki szótlanul bámul és csodálkozik.)
HALILA
(Elemért forró ragaszkodással átkarolva)
Oh téged Isten külde, hogy megszabadíts.
Oh ne hagyj védtelen! arcod nemes vonásaiban látom, hogy te az elhagyottak védelmezője vagy.
ELEMÉR
(bátran körültekint, merész kihivó hangon)
Hát nincs -e férfi az egész országban, hogy egy ártatlan nőnek sírni lehet?
ELEMÉR
E hölgyet megszabadítani.
ELEMÉR
Vártam felszólításod után, ha lesz -e férfi, ki kezét elfogadja?
Nem volt.
— Vagy szeretni tudnak roszul, vagy félni tudnak igen jól.
DISABUL
Nagyon jól tudták ők, hogy a ki őt meg akarná menteni, magát vesztené el.
Eredj dolgodra, botor fiu, s örülj neki, hogy még fiatal vagy.
HALILA
(kétségbeesetten)
Oh ne hagyj elveszni engem!
Ne taszíts el lábaidtól; végy nődül.
Én szeretni foglak, álmaid felett őrködöm, gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket virraszt egy pillantásodért.
Kinek élete nem lesz kívűled, ki örömében hal meg, ha fölemeled, s lábaid porát csókolja, ha elgázolod.
DISABUL
(kardját csörtetve)
HALILA
Oh ne hagyd magadat elrettenteni; ha látnád félisteni alakodat, egy világgal mernél szembeszállni.
E tekintethez nem férhet gyávaság; ez arc félelmet parancsolna még a puszták vadjainak is.
Oh meg ne rettenj, légy erős!
ELEMÉR
Ne félj.
Ez olajág megvédelmez téged.
S ha gyönge volna az olajág, megvéd e kard!
DISABUL
(mérgesen rárivallva)
S ki vagy te, ki oly fennyen beszélsz, midőn előtted Disabul, mögötted Astaroth áll?
ELEMÉR
(rátartó büszkeséggel)
Én az avar nép követe vagyok.
DISABUL
(tántorog)
Igazán?
Észrevehetni arcomon?
(erőt vesz magán, erős hangon)
Ha mennybéli követ vagy is, remegj, midőn előttem állsz!
ELEMÉR
Hagyd a haragot, Disabul.
Jól tudva azt, hogy te mennyire szoktad tisztelni a népjogokat, nem tartám fölöslegesnek az olajág mellé kardot is kötni, s legjobb vitézeim közül kétezeret magammal hozni kiséretül.
Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.
DISABUL
(magában sohajtva)
És nekem egy harcosom sincs többé.
KUBLÁJ
(súgva)
Uram, ülj fel trónodra, mert reszketsz.
Ne vegye észre ez idegen megaláztatásodat.
DISABUL
(felül a trónra, mely egyszerü tigrisbőrrel van bevonva, s négykerekű toló-talapzaton van, hogy mindenütt a király után lehessen vinni. — Erős tekintettel Elemérhez, mintegy ijeszteni akarván azt)
Beszélj hát, mit hoztál? vagy mit akarsz elvinni?
ELEMÉR
Ifjú chagánom üdvözletét hozom, ki atyja holta után trónra ülve, erről téged tudósitani kiván, s irántadi gondolkozása zálogképeit itt küldi általam.
(Int, — apród szironyos szarvasbőr-vánkoson egy kenyeret és egy botot vitt a király elé)
DISABUL
(ajkait harapva, szemei vadul forognak)
Kenyeret és botot!
— Értem a czélzást.
Volna csak meg chorazáni hadam, majd tudnám, melyiket válasszam.
ELEMÉR
(elveszi az apródtól a vánkost, s maga nyujtja át azt Disabulnak)
Egyik a jóbarátság, másik az ellenségeskedés jelképe.
Válassz közülök.
DISABUL
(fogcsikorgatva elveszi)
ELEMÉR
(folytonosan büszke öntudattal)
Chagánom örülni fog jó szándokodon.
DISABUL
(csípős gúnynyal, dühösen szoritva a markában tartott kenyeret)
ELEMÉR
(kigyuladt arccal)
Félisten a harcban, angyal a baráti körben, egész ember a tanácskozásban.
— Ha látod őt, szived megáll a bámulat miatt, — ha nem látod, utána mégy a szeretet miatt.
— Ha ellenség vagy, legyőz karja által, — ha jóbarátja, legyőz lelkével.
DISABUL
(haragdúlta arccal, fojtott dühvel, gúnyosan)
ELEMÉR
Kivánom egyuttal, hogy a régi szövetséget esküvéseddel tedd ujjá.
ELEMÉR
Hogy országunkat haddal soha sem fogod háborítani.
ELEMÉR
Hogy semmi velünk ellenséges néppel szövetséget nem kötsz.
ELEMÉR
Hogy trónodat, mely holtod után chagánunkat illeti, jogtalanul más kezére nem játszod.
DISABUL
(e szóra felugrik trónjáról, melle zihál, szemei vérben forognak, kitörő dühvel)
Esküszöm rá!
— Megesküdjem -e még arra is, hogy korábban meghalok, mint chagánod?
ELEMÉR
Az ég tartson meg tetszése szerint.
DISABUL
(lankadtan visszahanyatlik trónjára)
Kérlek, esküdtess még meg valamire.
Ha már benne vagyunk.
Kérj tőlem valamit.
Most jókedvemben vagyok.
ELEMÉR
(észrevéve Halila esdő pillanatát, ki még folyvást Elemér mellett térdel)
Valóban még egy kérelmem van hozzád.
E hajadont, ki oltalomért folyamodott hozzám, senki ne merje bántani: legyen szabad akarata, mehessen a hova akar, tehesse a mit kiván, legyen szabad és sérthetetlen.
HALILA
(felsohajt)
Ő nem kivánja, hogy övé legyek.
DISABUL
Esküszöm rá, szabad leend!
HALILA
(Elemér kezét ajkához szoritva, alig hallhatólag)
(Napfeljövetel)
ELEMÉR
És most a magas ég legyen oltalmazód, jó szomszéd.
Ha netalán szükség leend ránk, csapataink nem messze lesznek tőled.
(némileg kétértelmü célzással azt akarván kifejezni, hogy vigyáznak reá)
Szép hajadon!
(fölemeli)
a király szava megadta éltedet, szabadságodat; az ég adja meg boldogságodat is.
HALILA
(félig súgva)
Az ég megadta azt, de te ismét elvivéd magaddal.
ELEMÉR
(el kisérete élén, Halila epedve néz utána. Néma csend, a népség félrehuzódott, a bálvány, mihelyt a nap feljött, fekete lőn. A máguszok szomorúan körülállják)
NYOLCADIK JELENÉS
ELÉBBIEK, KÖVETEK, kik a felvonás kezdetén távoztak
JAGÁR
Magas király! még egyszer visszajöttünk, megtudni végső határozatodat.
A harc nem gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a napvilág gyakran más tanácsot ad, mint az éjjel: mi még egyszer felszólítunk a békére.
DISABUL
(megvető nyugalommal)
Engedelmes férfiut találtok bennem.
Letettem a háboruról.
Pap leszek.
Elmegyek boldog Arábiába keringő barátnak.
Még szóval sem akarok harcolni ellenetek.
Szidjatok, csúfoljatok ki: én hallgatok.
JAGÁR
Sőt dicsérünk határozatodért.
— Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaik súlyát tekintetbe vevéd.
(elégülten huzódik hátra)
DISABUL
Majd vettem volna, csak élne chorazáni hadam.
A férgek azt hiszik, hogy ők ejtették el az oroszlánt, a ki meg hagyta magát enni általuk.
CSUVASZ KÖVET
(apró, törpe ember, fejét fennen tartva, a király elé lép)
Magas király! én a csuvasz nép követe vagyok.
DISABUL
Soha sem hallottam híröket.
CSUVASZ KÖVET
Országunk hajdan a Bajkál tóig terjedt; most e darab részt te birod: nem adnád vissza?
DISABUL
(csufolódólag)
Akár még a Bajkál tavat is.
Van -e még, a kinek valami kell?
(föláll s keserű jókedvvel körülnéz)
PARASZTOK
(tömegben némán összeértekezni látszanak, végre egyet közülök kitukmálnak, — ki magát s öltönyeit némileg rendezve — a király elé lép)
PÓR
Uram! magas király! nagyon sok rajtunk az adó: engedd el felét.
DISABUL
Igen szivesen!
—
(a pór után érkező hivatalnokhoz)
Hát te másik?
TISZTVISELŐ
Uram, magas király! nekünk tisztviselőknek kevés a fizetésünk.
DISABUL
Legyen kétannyi!
— Jertek, kérjetek!
— No csak bátran, — állj elő te vércseszemű, látom pofádból, hogy kell valami.
Mi kell? ne vigyorogj, gondolj ki valamit.
MOLNÁRLEGÉNY
(mosolyog, fejét vakarja, s látszik, hogy hirtelen misem jut eszébe, végre ostoba képpel mond)
Uram! egy szélmalmom van, de igen rossz helyen.
DISABUL
(gúnyos részvéttel)
Rosz helyen van?
Állítsd fel palotám udvarán, ott jó helyen lesz.
Elő ti többiek!
Kérjetek, parancsoljatok.
— Mimet adjam oda?
Kell -e boglár valakinek?
(letépi boglárát süvegéről s a nép közé veti)
Netek.
Kell kardom? hát övem kinek kell? kormánybotom? süvegem?
Itt van, vegyétek! osztozzatok meg rajta!
(mindent letépvén, a nép közé hányja; a nép dulakodva tépelődik felettük, mig minden részekre szakad)
Nem maradt más, mint puszta testem!
(ruháit felszakitva, miután a nép elszéledt)
Hát ez kinek kell még?
— Ah, amott látok két hullakeselyűt az égen: meghallották szavam.
Jertek!
Tietek vagyok!
MIND
(eloszlanak, csupán Disabul, Kubláj és Halila maradnak)
KILENCEDIK JELENÉS
DISABUL, KUBLÁJ, HALILA
HALILA
(fejét tenyerébe hajtva, a trón zsámolyára ül)
KUBLÁJ
(Disabulhoz lép, megfogja kezét)
Térj magadhoz, király, még nincs veszve minden.
DISABUL
(vadul széttekint. Halila félve kel fel a trón lépcsőjéről, reszketve fogja meg atyja balkezét)
Hát ti mért maradtatok itten?
Nincs semmim, a mire várjatok.
DISABUL
(szomorú tekintetet vet leányára)
Minek vagy itt?
Szabaddá tettelek.
Mehetsz, a hova akarsz.
HALILA
Én itt akarok maradni tenálad.
DISABUL
Hm!
Különös!
Hogy a vér nem engedi az ember szivét meghülni.
Te nem hagytál el.
Ezen nincs mit csodálnom.
Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz.
De hogy te is itt maradtál velem, te hizelgő udvaronc, te aranyos légy, ki csak addig dongsz, mig a nap süt: ezt bámulom.
KUBLÁJ
(a bántódás mosolyát tünteti elő arcán)
Ez arra mutat, hogy napod még nem ment le végkép, s hogy én fel tudom azt újra hozni egedre.
DISABUL
Valóban?
Tudsz hadsereget teremteni a puszta földből?
KUBLÁJ
Le tudom győzni az ellenséget hadsereg nélkül.
KUBLÁJ
Menjünk félre.
E leány ne hallja, a mit mondok.
DISABUL
(int. Halila a trón lépcsőjére visszaül)
KUBLÁJ
Tudd meg tehát, hogy e hatalmas, dölyfös uj chagán ellen, ki oly merészen küldözi hozzád izeneteit, oly gyanum van, mely ha napfényre hozható, egy kardcsapás nélkül ledönti őt trónjáról, s téged ültet bele.
KUBLÁJ
Nem sejted -e?
Én hiszem, okom van hinni, hogy e fiatal chagán, e félisten, ez angyal, ez egész ember! sem félisten, sem egész ember, még csak nem is férfi, hanem leány.
DISABUL
(lelkesülten)
Aranyba foglaltatlak e gondolatodért.
Honnan gyanitod ezt?
KUBLÁJ
Szokásom kétkedni, gyanakodni.x Midőn Oldamur udvaránál voltam mint követ, sokszor láttam e fiatal gyermeket, s ha többi kortársaival összehasonlitám, sokkal gyöngédebbnek találtam vonásait, karcsúbbnak termetét, bőrét simábbnak, mint férfiaké szokott lenni.
Egyszer harcjátékon féltréfából azt mondám neki: ,,milyen szép leány lett volna belőled, kár, hogy nem vagy az ".
Dalma vérpiros arccal szökött fel e szóra helyéről.
" Szeretnéd megtudni, ha férfi vagyok -e ?" kiálta rám büszke tekintettek "Jer, mérkőzzél meg velem ", s azzal a harcsikra szólitott, s a mint ott paripáinkkal egymásnak rohantunk, ugy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról.
Három oldalbordám törött be, s én sajnosan kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé.
DISABUL
(bosszusan, türelmetlenül)
KUBLÁJ
Csak hallgasd tovább.
Itt rosszul ütött ki a kisérlet, más térre kellett vinnem gyanuimat.
Közel nem lehete hozzá férni senkinek, embert nem tűr maga körül.
Egyszer nők társaságában láttam meg őt.
Az ország legszebb hölgyei voltak együtt: egy-egy nap mindegyik, oly bájolók, hogy láttokra maga a vénség is lángokra gerjed, hogy képesek volnának egy győztes hadsereg kezéből kiragadni a diadalmi zászlót.
Dalma véletlenül jött e társaságba.
Egy tizenhatéves ifju meglepetve lett volna ennyi szépség láttára.
Arcának lángba kelle jönni, szemeit zavartan kelle lesütnie, szemérmesen fordulnia erre-arra, s egy tétova szót rebegni ahhoz, kit legelébb meglát.
— A mi hercegünk e helyett közönyösen lépett a hölgykoszorú közé, mindenikét külön nyájasan üdvözlé, bátran társalgott velők, s tekintetében nem volt semmi sovárgás, arcán semmi melegség.
Ez árulá el előttem.
Ez nem lehet férfi szive, igy csak asszony nézhet asszonyok szemei közé.
DISABUL
(kedvetlenül)
Tehát ebből áll egész fölfedezésed?
Ha titkodnak nincs egyéb bizonyítéka a szemeknél, az kevés tanuság.
KUBLÁJ
Oh uram, a szemekből biztosabban lehet olvasni, mint a csillagokból.
Nem figycltél -e még menyasszony szemeire, midőn fejére tevék a nászkoszorút, s aztán egy nappal később, midőn azt főkötővel cserélték fel?
Minő különbség a szemek között! amaz még leányé volt, ez már asszonyé.
Amaz félig csukott, rejtett világu ez már nyilt és felragyogó.
— Avagy száz becsületes ember közül nem ki tudnád -e ismemi a gyilkost — szemeiből?
Amazoknak nyugodt tekintetével ellenkezőleg nem megtalálnád -e emennek szemeiben azt a zavart, ijedős gondolatot, mely a büntudatos lelket elárulja?
DISABUL
Tudományodért sokat adhatna valami bolond bölcs; mit ér az nekem, ha nem lehet bebizonyítani?
KUBLÁJ
Ez csak ok a gyanura; más azonban a mód, azt napfényre hozni.
DISABUL
S ki kényszerithet arra valakit, ki kényszerithet arra egy fejedelmet, hogy megházasodjék?
S még ha tehetnők is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a nő előtt, de a nő elárulná -e őt mi előttünk?
KUBLÁJ
Két kérdésedre eggyel felelek.
Leányodat kell hozzá nőül adni.
KUBLÁJ
Őt nőül ajánlva neki, ezt nem utasithatja vissza.
A leány szép, erényes és szelíd.
Királyi szülött, semmi ok sincs őt el nem fogadnia.
De van az ellenkezőre.
A két fejedelmi család egyesitéseért ezt még a közjó is kivánni fogja.
A varchoniták, kiket a gyülölet annyi emberéleten keresztül elválasztott, a szeretet által ujra egyesülnek.
Saját országnagyai fogják őt erőszakolni e házasságra.
DISABUL
Uj vért öntöttél belém.
Meg nem menekülend kezeim közül.
KUBLÁJ
E titkot senkinek ne hagyd gyanitani, nehogy észrevegyék, s bennünket kijátszanak.
DISABUL
Még álmomban sem hallja tőlem senki.
(leánya felé indul)
KUBLÁJ
Szeliden bánj vele, hogy ellenünk ne szegüljön.
Hadsereged nincs.
Leányod szemeiben van minden fegyvered.
DISABUL
(Halila kezét megfogja, erőszakolt nyájassággal)
Te jó, te szelid leány.
Ne térdelj lábaimnál.
Jer keblemre és ölelj meg.
Én jó, szerető atyád vagyok.
Ha szenvedtél eddig: az csak próbatét volt, melylyel szived érzelmeit kisértém; ha úgy bántam veled, mint gyülöletem elvetett tárgyával, azt csak erényed tisztitó tüzének tekintsed; de tisztán jöttél ki belőle; midőn a halál torkába taszitálak, még akkor is szerettél; midőn mindenki elhagyott, még akkor is ragaszkodál hozzám; midőn szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz, még akkor is visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj.
Jobbomon fogsz ezentúl ülni, trónomon — és szivemben első helyen.
Minden szenvedésedet százannyi örömmel pótolom vissza.
Felmagasztallak úgy, hogy a mint került eddig még a leghitványabb is, ezentúl örüljön a legmagasabb úr is, ha lábaid porát csókolhatja.
HALILA
(öröme fokonkint nő, végre könyekben kitör, atyja keblére borul)
Te engemet szeretni fogsz?
DISABUL
Szeretni nem csak én, hanem azok is, kik előtt népek hajlonganak.
Ha egy óra előtt a legutolsó rabszolgának sem volt kedve kezedet elfogadni, örüljön most a legnagyobb király, ha azt elnyerendi.
Álmodjál szépeket.
Álmodd azt, a mi legmagasabb, legmerészebb gondolata lehet a léleknek, és én valósitani fogom ez álmodat.
HALILA
Oh én most is álmodom, és boldog vagyok.
(Szavai s arcjátéka kifejezi, hogy Elemérre gondol.)
(Függöny legördül)