Lódulj, ne ácsorogj !
(Jolaus elmegy. Herakles nagy léptekkel jár föl s alá.)
Nincsen tehát nő, kit lehet szeretnem!
Mind összesűl egy pár nap csókjaimtól!
Pornak teremtvék, mért esengek értök!
És mégis! mégis! - Óh, nem jól vagyok!
Midőn eddig csatáztam, és csatámban
Megvérzettek: nevetve még nagyobbra
Vágám sebem, hogy több vér folyjon el;
És meg nem érzém: fáj -e a nyitott seb?
Most egy hitvány teremtés szállt velem
A síkra, és egy ér a szívközépen
Kettészakadt, pedig nem is győzött le,
Csak megcsalt! Jole! Jole! Hah, minek
E név most ajkamon? Elűztem őt!
És megtapodtam, mint csalárd kígyót.
Én Istengyermeknek születtem egykor
S anyámtól csak sárgépemet nyerém;
Hogy korcs legyek, sem ég, sem föld fia;
Hogy mint korcs szellem fölfelé sovárgjak;
Hogy mint sár másszak a földnek porában.
Zeus! Zeus! Istentermészetedből
Semmit sem hagytál rám, emberfiadra,
Mint lángoló örök szerelmedet;
És ebben is megcsaltál: mert neked
Az ég ha nem hajol, leszállsz közénk
És lángaink meglopva, visszamégy,
S helyében egy kettős természetű
Lényt dobsz a földre, mint én. - Ha, ha, ha!
A zsarnok Isten bűntelen meri
Szeretni a mienket, és ha mi
Övéihez felnézünk, Tityusként
Földünk hátára fölszegez, s sasokkal
Rágatja szét mellünket. És az ok mi,
Hogy mink felnézünk? Ő, az alkotó
Miért nem méri meg mennyit bír a gép,
Melyet Prometheus unalmában csinált?
S mért fúj több szellemet rá, mint elég
Mozogni csak; - minek repkedni is neki ? (Dördül.)
Haragszol rám Zeus? Mindegy nekem!
Én mint apámat, nem mint menny urát
Imádlak. - És ha nem tagadsz fiadnak
Adj egyszer már egy szép ajándokot,
Adj nekem asszonyt! Mert velőm lobog!
S egy óra múlva testetlen megyek fel
Lakodba, megkérdezni: mért sanyargatsz!
Te énnekem végetlen életet
Igértél egykor: tartsd meg! Adj helyébe
Végest de boldogot, mint a tied fönt!
Minek két élet egy sárból csinált darabnak?
Minek ha az első örömtelen
Múl el? Minek ha a következőt
A test nem élvezi? A semmi szellem,
Melyet, dicsekszel, hogy szobrunkba fújtál,
Mért él tovább, mint a szobor maga?
Vagy élet az, mely két különböző
Alakban két kort él? Mért nem hagyod
Itt együtt őket? És minek neked
Ott fent a szellem? Óh, tudom, tudom!
Hogy meg ne und magad; s a páralények
Trónod körül táncoljanak; s az égi-
Nőcskék hozzád - bámulni menjenek . (Dördül.)
Zeus, Zeus! Ha megbántottalak,
Felejtsd el! Óh, hiszen tudod magadról,
Hogy a szerelmes, hogyha küzd, bolond;
És én olyért esengek, mit csak én
Merek, reménylek: adj én nekem
Oly lényt, mint a nő, oly párját nememnek,
Ki nélkül nem vagyok én még csak egy sem;
Nevezd őt bárminek, csak add nekem,
De szép legyen és meg nem hervadó,
S ki egy csóktól nem sápad el, ki egy
Forró kebelben el nem ég , (Komoran.) ki engem
Meg nem csal. Óh, add ezt apám Zeus;
Nevezd őt bárminek, csak add nekem!
Ha bér kell érte, vedd el szellemem
Túlföldi éltét és told a tiedhez;
Vagy, hogyha léted hosszú és magad
Is únod: tégy egy szép tréfát velem,
És semmítsd meg. - Most nem dörögsz, apám!
Talán nem hallottad, mit kért fiad?
Süket lény! hogyha szidlak, mennydörögsz;
És hogyha kérlek, eldugod füled!
Ordítsak hozzád? Adj egy lényt fajodból,
Asszony formájút, ámde még sem asszonyt !
(Dördül, s Hebe, az ifjúság Istenasszonya, könnyű
öltönyben lejő.)
Ki vagy te szellemarcú lány alak?
Mi a sugár, mely homlokod köríti?
Mi a hervadhatatlan glória,
Mely lényedet átfogja? Istenöltöny!
Hah, megimádlak csillagok leánya . (Leomlik.)
Te mosolygsz, te megpirulsz! Mi az?
Nemednek rendes színe? Vagy nevetsz
Hogy térdelek ? (Felugrik.) Szellem, hát néma vagy?
Vagy csak nem úgy szólsz, mint Herakles ért?
Vagy hangod oly lágy, hogy nehéz legünk
Nem bírja visszazengni, és elúszik
A mennybe vissza? Nem szólasz: ajkad
Mozogna. Nem tudsz? Óh, ha volt anyád,
Egy szóra megtanított jól tudom.
Nevedre; mondd, mint hangzik.