Genesius, hallgass meg!
Amikor a színpadon kitörtél a szerepedből és más lettél, mint ami voltál: életemben először láttalak szépnek, fiatalnak, diadalmasnak, amilyen még sohasem voltál.
Férfinak láttalak, amilyen férfit még sohasem ismertem.
Mint a napisten, tüzes szekéren fölrobogtál az égre és magad alatt hagytál mindenkit.
Szerettem volna odaomolni a lábadhoz és sírva átölelni a térdeidet.
Genesius, én addig a pillanatig nem tudtam, mi az egy férfit szeretni.
A legfojtóbb ölelés, a legvéresebb csók nem tudott rá megtanítani.
De most megtanultam!
Szeretlek, Genesius!
Most már csak téged szeretlek!
A tied vagyok, csak a tied!
Cseléded leszek, ha akarod!
Csak a szemeddel ints és én vakon engedelmeskedem!
Kutyád leszek, akit agyonverhetsz!
Tégy súlyos próbára, én megállom!
Az lesz az ételem, italom, amit te szeretsz, az lesz a gondolatom, amire te tanítasz!
Végy el tőlem mindent, csak add vissza magadat.
Szeretlek!
Szeretlek!