Ne mondj reá gyalázatot, bolond!
Oroszlánnak nevezd! Hát annyi nap
Kétszázezer muzulmán harcos itten
Szultánja szégyenében könnyező
Szemei előtt egy férget üldözött?
Sárkány! pogány meséknek szörnye ez,
Mely hogyha el fog esni, reng a föld,
Mint üstökös ha csapna oldalához.
Ne mondd kicsinynek ellenségemet,
Ki nékem ily erősen ellenáll.
Nagy ember az, ki a naggyal dacol.
A beglerbégek jöjjenek elém.
Semsz Achmet ! Szófi Aáli bég!
Vigyázzatok szavamra: kétfelől
Te az ulufedzsikkel a mocsárról,
Másik a régi város-rom közül
A céllövőkkel indul egy időben.
Három tűzakna pukkanás után
Hágcsókkal ez a sáncra feltörekszik,
Fövenyzsákokkal az utat verend
Az ingoványon át a várfalig,
Mig szemben a támadt résen keresztül
Portuk Ali, derék jancsár agánk
Jancsár hadát vezesse Zrínyire.
Ti ketten: a nagyvezér és Szelim
Velem maradtok. Én is ott leszek,
A hol szememmel látom a csatát.
Ki a legelső zászlót feltűzi
A vár fokára, gyémánt kócsagom
Tűzöm turbánja mellé enkezemmel,
S ha közvitéz lesz, főnökké teszem.
Hozzátok a lófarkakat elém!
(Zászlóvivők eléje hozzák a hadijeleket. Szolejman egy lófarkat egy vesz a többi közől)
Te büszke jel, győzelmek nagy tanúja,
Ki ozmánt futni nem láttál soha!
Első ki voltál Nándor ormain!
Első ki jártál a mohácsi téren!
Hivek vezére, hősök büszkesége!
Légy áldva e jövő csatában is.
Kövessen rémület és diadal,
A merre fényes holdad járni fog;
Árnyékod, a hadrontó félelem,
Mindig előre essék: elleninkre.
Légy első mostan is, és ott lobogj,
A hol nevünk legjobban meggyalázták!
Hü szolgám, Szófi Aáli, vedd e jelt:
Reád bizom, de gondját is viseld.
E zászlót mindig hősök hordozák;
Dandárra menne, hogyha élne mind,
Ki védelmében éltit áldozá;
Nem mondom azt, hogy ismét visszahozd,
Mert úgy kivánom, hogy letüzzed azt
A vár falára, mint győzelmi jelt.
De mondom azt, hogy e jel nélkül itt
Vissza ne térj, s többé ne lássalak.
Mert átkozott a pillanat, miben
E zászló ellenség kezére jut!
A percben a mennyország ajtaja
Bezárva lesz s minden nyugvó halotmak
Kiújul a sebe a föld alatt,
S vérezni kezd nehéz fájdalmiban.
Csókold, miként menyasszonyod ha volna,
Kivel most édes mennyegzőre mégy,
S kitől csak a halál választhat el.