Halkabban, szív! Vagy keblem szétveted. -
E percért vívtam teljes életemben,
E képet rajzolá ki képzetem
Legcsillogóbb festékivel, midőn
Már majdnem elnyelt tomboló vihar,
Vagy álnok szemmel száz ínség lesett;
S ujult erőt hozott mindannyiszor. -
Pedig mi volt az mind! Ködalkotás -
Hogy most, midőn megtestesülve látom;
Megdöbbent a nem álmodott való. - -
Mi gazdag síkság, és mi zöld hegyek -
Száz fényes város kúpjai ragyognak
Közöttük. Hízott nyájak mindenütt,
S ezüst szalagként kígyózó folyó. -
Lelkemben látom máris népemet,
Amint betör, s tábort jár e vidéken.
Mindég előre. S e szellő talán,
Mely most köszöntve csókol homlokon,
Már holnap győztes zászlóm lengeti. -
Amott középen, a Sion fokán,
Ragyogni látom a frigy sátorát.
Nem vándorútban többé, mint az űzött,
Ki egy éjt megpihen, s odább siet,
Ujabb nyugalmat puszták közt keresve;
De oly szilárdan, mint a szirtalap,
Irányaul szolgálva fél világnak,
Amint dicsében messze földre néz. -