A' tudatlan község, jól-lehet újságol
Uram; de goromba mérgébe nem vádol.
Ágis lármázza tsak őket Kleómbróttal;
Kik titkon hartzolnak ma Királyságoddal.
Király! nem magába zúg a' nép egyedül,
Semmit nem kezdhet, fő vezérek nélkül.
Vannak oly vitézek Spárta' kebelébe,
Kik mérget éleszt'nek trónusok ölébe.
Uram! nagy Hazádat ezek fel-lázasztják,
'S hiv Királyságodat, széllyel útáltatják.
Nem akarnak tudni hatalmasságodról,
Készülnek le-verni fő méltóságodról.
Szabadon eresztik néped' makatsságát,
Sok, ellened e'ként szegzi nyakasságát.
Pedig ha a' község nem rab, ő ragadoz,
'S búsúlt Isteninek mindég vérrel áldoz,
Naponként, más főért sohajt vágyódása
Job lesz dolga úgy mond, hajo változása,
Törvényink' meg-rontván, bünét nem isméri,
Mert ő az Egeket, mint szegény úgy kéri,
Így tévelygési közt, másokba bódulván
Fel-kel gyakran, ura' székire tódúlván.
Mindég új törvényt kér, hogy sorsa jobbúljon,
'S nyakán terhesedet! jármából ki-bújjon.
Ha jó Királya van; úgy szól, job lehetne,
Még is, 's vállokról sok terhet le-vehetne.
Igy ő szüntelenül átkozván rabságát,
Nem élhet tsendesen, kérvén igazságát.
Meg-nem fontolhatja, hogy adója nélkül,
Semmi törvény néki igazságot nem szül.
A' fő-rendek közt is, sok Király hatalmat
Nem nézhet; 's mutatja a ‘ morgó únalmat.
A' népet ingerli ez-fel szabadságra,
Nem nézhet; 's mutatja a ‘ morgó únalmat.
A' népet ingerli ez-fel szabadságra,
Melly nem tudja, hogy jut kinosab rabságra.
Köztök nagy rendeink a' fő méltóságot
El-osztván, úgy szülnek kínos Királyságot.
Alattok a' köz-nép, meg-nyomatva szenyved,
'S nyögő rabságába, alatta el-senyved.