HARMADIK FELVONÁS
Az első felvonásbeli szín
ELSŐ JELENET
Gizella, Aranka, majd Szidónia
ARANKA
Nem tudom.
Már korán reggel fölkelt, emberemlékezet óta nem kelt még fel oly korán...
GIZELLA
Tudod, Aranka, tegnap valami nagy dolognak kellett történnie.
Mióta Szerafinéktól nagy sebbel-lobbal hazaküldtek, azóta olyan az egész ház, mintha fel volna fordulva.
SZIDÓNIA
(a középről jő, lábujjhegyen, suttogva)
Csitt! csitt! leányok, ne oly hangosan, fel ne költsétek atyátokat.
ARANKA
Hát olyan nagy baj volna az?
SZIDÓNIA
Az Istenért! csendesebben! ne ingereljétek a papát; az ő haragja rettenetes.
Szegezzünk megadást, szelídséget, türelmet ellene...
Gizella, csengess az inasnak, de ne hangosan....
GIZELLA
( megüti az asztalon levő csengettyűt)
SZIDÓNIA
Ah! nagyon erős volt...
Gizella, te kíméletlen vagy atyád iránt - vigyázz! szörnyű haragja sötét felhőként lebeg fölöttünk...
MÁSODIK JELENET
Előbbiek, Adolf
ADOLF
Nagyságtok jelenlétemet óhajtják?
SZIDÓNIA
Ne kiabáljon úgy, fel ne költse a nagyságos urat!
ADOLF
A nagyságos úr már régen elment hazulról...
SZIDÓNIA
Ah! úgy?
Elment?
(A jobb oldalajtóhoz siet, s betekint) Valóban nincs itt...
ADOLF
Ha megengedi nagyságod, hogy a társalgásba elegyedjem, bátor vagyok megjegyezni, hogy Solmay úr igen későn jött haza, egész éjjel fenn volt, iratokat rendezett, s irányomban határozottan ingerült hangulatot tanúsított; sőt midőn ma reggel eltávozott, oly eréllyel lépett föl, melyet eddig nem tapasztaltam nála.
SZIDÓNIA
Micsoda megjegyzéseket enged meg magának?
ADOLF
Bocsánat! ma reggel óta nem állok szolgálati viszonyban nagyságod tisztelt családjával, amennyiben a család névleges feje, Solmay úr, lemondott további szolgálatomról.
SZIDÓNIA
Azt akarja mondani, hogy felmondott?
ADOLF
Sőt, mi több és szokatlanabb, hátralevő tiszteletdíjamat is kifizette, s felhatalmazott a rögtöni távozásra, azon megjegyzés kíséretében, hogy nincs többé szüksége ily léhűtő kenyérpusztítóra.
ADOLF
Nagyságtok iránti tiszteletem és vonzalmam azonban oly határtalan, hogy távozásomig kész vagyok az úgynevezett inasi tisztet teljesíteni.
Méltóztassék velem rendelkezni.
HARMADIK JELENET
Előbbiek, Róbert
RÓBERT
(sietve jő a középen)
Nem találom, sehol sem találom...
RÓBERT
Már eltávozott hazulról.
Szerafint könnyek közt, kétségbeesetten találtam, de ő sem tudott mondani semmit.
GIZELLA
Oh, Istenem! kiről beszélsz?
Tamásról?
SZIDÓNIA
Eh? van is most kedvünk a te Tamásodról beszélni.
Menjetek szobátokba!
ARANKA
A mama is olyankor küld el, mikor az érdekes dolgok következnek.
(El Gizellával balra)
ADOLF
Ha szabad a társalgásba elegyednem...
ADOLF
(méltósággal)
Őnagysága fel fogja önt világosítani, uram, hogy ezen hanglejtés használatára nincs többé feljogosítva.
(El)
NEGYEDIK JELENET
Róbert, Szidónia
SZIDÓNIA
Atyád ma reggel felmondott neki, az én tudtom nélkül.
Általában nem tudom, mi lelte atyádat tegnap este óta.
Úgy viseli magát, mintha én volnék oka annak a szerencsétlen félreértésnek, mely Szerafin boldogságát megzavarta.
RÓBERT
Ezt a vitás kérdést intézd el a papával.
Én nem leckéztetlek meg, nincs hozzá jogom.
Csak arról akarlak tudósítani, hogy megjött az eszem, és megyek...
RÓBERT
olgozni.
Két nap óta nagyon sokat okultam, nem akarok többé részes lenni a papa tönkretevésében.
Itt az ideje, hogy próbáljak valamit.
Mert azt, hogy kártyáztam, futtattam és adósságot csináltam, még sem lehet életpályának nevezni.
Tamással már megegyeztem; meg fogja kérni apját, hogy adjon nekem foglalkozást valamelyik vállalatánál.
SZIDÓNIA
Mit hallok?
Te - az én fiam, e Demeter szolgálatában?
RÓBERT
Hjah! a papa kijelentette, hogy több adósságomat nem tudja kifizetni, a buborék szétpattant - az uraságnak vége - eltáncoltuk, elmulattuk, eltoaletteztük.
Megpróbálom, talán lehet még jóravaló ember belőlem, ámbár nem tanítottak rá.
No, de nem teszek szemrehányást...
SZIDÓNIA
Még csak az kellene!
Te hálátlan fiú! így beszélsz velem, ki csak gyermekeimnek éltem, ki minden perceimet nekik áldoztam...
RÓBERT
No, az áldozás munkája elég vígan ment.
(Megcsókolja Szidónia kezét)
Vigasztalódjál, mama, kihevered még azt a csapást, hogy egyik fiad dolgozni próbál.
Gondoljunk most Szerafin sorsára - a papa tegnap este mindent elmesélt -, borzasztó történet!
Nem akarom mondani, mama, hogy ennek is a mi nevelésünk az oka; hanem annyi bizonyos, hogy ez is nagyon elvette a kedvemet ettől a mi örökös farsangunktól.
A becsület mégiscsak becsület - még ránk nézve is, akik eddig nem sokat tettünk érette, hát még Miklósra!
Megyek, felkeresem, talán ráakadok valahára.
(El)
SZIDÓNIA
Hálátlan fiú!...
Ez hát anyai szeretetem jutalma!
Mikor adósságokat csinált, mindig én voltam az, ki lecsillapítottam apja haragját, s pénzt csikartam ki tőle - és most mégis apja mellé áll, ellenem!
Íme, a gyermek hálája!
ÖTÖDIK JELENET
Szerafin, Szidónia
SZERAFIN
(kétségbeesetten, rohanva jő a középen)
Anyám, anyám! add vissza férjemet! add vissza boldogságomat!
SZIDÓNIA
Nagy ég! leányom, mi történt férjeddel?
Tudsz már róla valamit?
SZERAFIN
Midőn tegnap este, egész napi várakozás után, magamra hagytál, azzal akartál vigasztalni, hogy Miklós bizonyosan nemsokára hazajön; elpárolgott haragja, s a kellő felvilágosítás után rendbe hozhatok mindent.
Adtál is utasításokat, mit beszéljek, hogyan viseljem magamat, s azt mondtad, te is így fogsz a papával tenni, aki szintén haraggal rohant el, és biztosan le fogod csillapítani...
SZIDÓNIA
Úgy is lett volna, de azóta nem találkoztam vele...
SZERAFIN
Éppen mint én Miklóssal.
Késő éjjel jött haza, dúlt arccal, sápadtan, és azonnal szobájába zárkózott.
Eleinte, tanácsod szerint, vártam, hogy ő keressen föl, de mikor már éjfél elmúlt, nem bírtam a kínzó nyugtalanságot, s ajtajához lopóztam.
Benn a lámpa égett, s Miklós lázasan, nagy léptekkel, nehéz lélegzettel járt fel s alá.
Jól hallottam az ajtón keresztül...
Nem állhattam ki tovább, és bebocsáttatást kértem.
Aludni küldött.
Nem mentem, és az ajtón keresztül beszélni kezdtem hozzá, először úgy, ahogy te tanítottál - erre még ingerültebb lett, és oly borzasztó szavakat mondott -, aztán úgy kezdtem beszélni, mint szívem súgta, oly szavakkal, melyekre szerelmem, kétségbeesésem, bűnbánatom tanított.
Késő volt, késő!
Nem felelt, nem akart látni, nem akart rólam tudni...
Végre megtörve, megszégyenülve szobámba lopóztam, s térdre estem, és imádkoztam, nem tudom miért, nem tudom, kihez...
Így talált a hideg, vigasztalan hajnal, s midőn egy szörnyű gondolattól hirtelen megkapatva, ismét Miklós szobájába rohantam, már nem volt ott, eltávozott, szó nélkül, azt sem mondva, visszajön -e, látom -e még valaha.
Anyám, anyám, add vissza férjemet!
SZIDÓNIA
Micsoda beszéd ez, gyermekem?
Miért kéred tőlem férjedet?
Én bizonyára nem ragadtam el tőled.
Ellenkezőleg, mindent megtettem, hogy hozzád láncoljam.
SZERAFIN
Oh, anyám, e hosszú, néma éjszakán, míg könnyek közt virrasztottam szobámban, végigvonult előttem egész elmúlt életem, és láttam, mily üres, mily hideg volt az, mennyire méltatlan volt férjem mély és igaz szerelméhez...
Hiába hunytam be szememet, látnom kellett, nem futhattam el előle...
Anyám, anyám, miért neveltél ilyennek? mért nem tanítottál meg arra, hogy az élet csillogó cifraságain kívül van még más, mélyebb és valódibb boldogság is?
Igaza volt atyámnak - oh! nagyon igaza -, buborék volt, ami után kapkodtunk, amiben boldogságot kerestünk.
SZIDÓNIA
(méltatlankodva)
Tessék! most már második gyermekem lázad föl ellenem...
Ez már mégis sok, ez megtöri anyai szívemet...
De nem haragszom rád, szegény gyermek, magadon kívül ragadott a fájdalom.
Menj most e szobába testvéreidhez, és bízd rám, hogy helyreállítsam boldogságodat.
SZERAFIN
(keserűen)
Boldogságomat!
Minő boldogságot?
Talán új ruhákat akarsz adni, vagy ékszereket, vagy éppen bált rendezni tiszteletemre?
Ez volt eddig boldogságom, és miatta elvesztettem azt, amit többé vissza nem szerezhet senki.
Oh, mama! nem szabónál készítik a boldogságot!
Add vissza lelkem nyugalmát, add vissza férjem szerelmét és becsülését - megtanultam már, hogy ez az igazi boldogság, oh! hogy olyan későn tanultam meg!
(El balra)
SZIDÓNIA
Oh, gyermeki hálátlanság!
HATODIK JELENET
Gombos, Szidónia
GOMBOS
(a középen jő)
Kezeit csókolom, nagysád!
SZIDÓNIA
(felriadva)
Ah! ügyvéd úr, milyen szerencse! ily korán reggel!
GOMBOS
Bocsánat korai látogatásomért, de éppen most kaptam Solmay barátom levelét, hogy haladék nélkül látogassam meg.
SZIDÓNIA
(magában)
Mit jelent ez?
Talán csak nem akar válópert indítani?
A hálátlanság ennyi kiáltó példája után már erre is készen lehetek.
HETEDIK JELENET
Előbbiek, Solmay
SOLMAY
(a középen jő, büszke, dacos tartással. Gomboshoz)
Isten hozott, barátom!
Nagyon szép tőled, hogy úgy siettél eleget tenni kérésemnek.
(Szidóniához, parancsoló hangon)
Hagyj magunkra!
SZIDÓNIA
(szelíden, alázatosan)
Jó reggelt, kedves Nácikám!
Rossz ember, ma még meg sem csókoltál.
(Félre)
Mindjárt megpukkadok.
SOLMAY
(félre)
Hát ez micsoda új taktika!
(Fenn, gőggel)
Dolgom van az ügyvéddel, hagyj magunkra.
SZIDÓNIA
Akaratod mindig parancs reám nézve.
Félre)
Megkeserülöd még ezt!
(El balra)
NYOLCADIK JELENET
Solmay, Gombos
SOLMAY
(magában)
Bizonyos vagyok benne, hogy hallgatózik az ajtónál.
Annál jobb.
(Fenn)
Bocsáss meg, hogy oly korán zavartalak, nagyon sürgős dolgom van.
Arra akarlak kérni, hogy nézd át irataimat, számadásaimat, vagyoni állásomat és adósságaimat, és adj nekem őszinte véleményt, megmenekülhetek -e a bukástól.
GOMBOS
Ideje, hogy már eszedbe jutott.
Valóban, barátom, eddig is megbotránkozva láttam, milyen őrülten vágtattál a végromlás felé.
GOMBOS
Te vagy a férfi, neked kellett volna ésszel, erővel közbelépned feleséged hiúsága, vaksága, bűnös könnyelműsége ellen.
Gyermekkori barátod vagyok, s fájt a lelkem, hogy nem léphetek közbe, nem menthetlek meg.
De hiszen csak lett volna az én feleségem, majd megtanítottam volna!
SOLMAY
(halkan)
Csak rajta! még erősebben és hangosabban!
GOMBOS
Eh! mit biztatsz engem, hogy hangosabban beszéljek?
Elég hangosan beszél a világ - bizony feleséged is meghallhatta volna, hogy nincs egy józan ember, ki meg ne botránkoznék léhaságán, tékozlásán, s éppen azok nevetik ki legjobban, akikkel versenyezni akart, s akiknek mindig tetszését hajhászta.
SOLMAY
(bal felé vonva Gombost)
Jerünk közelebb az ajtóhoz.
GOMBOS
Különben te sem érsz többet, elhiheted.
Mindenki csodálkozik gyávaságodon, és sajnálkozik gyermekeiden.
Szegények!
Mi lesz belőlük ilyen nevelés mellett!
Megérdemelnéd, feleségeddel együtt, hogy pénzért mutogassanak, mint elrettentő példáit a szülői könnyelműségnek.
Bocsáss meg, barátom, igaz szót akartál, és az igazság mindig goromba.
SOLMAY
Jó, ez megvan!
Térjünk most dolgunkra.
Elhatároztam, hogy a pesti lakással felhagyok, e felesleges bútorokat eladom, azonnal pankotai jószágomra költözöm, és összehúzom magamat, amennyire lehet.
Kérlek hát, nézd át írásaimat, s adj nekem szakértő véleményt.
GOMBOS
Csakhogy végre megjött az eszed!
Ebben már szívesen leszek segítségedre.
SOLMAY
(jobbra mutat)
Siess hát, itt e szobában az asztalon találod összes irataimat - nézd át azonnal, mert még ma akarok intézkedni.
A lakást már felmondtam, mindjárt megyek vevőket keresni a bútorok számára...
GOMBOS
(az ajtó felé menve)
SOLMAY
(halkan)
Most benne vagyok az akarásban, a parancsolásban - sietnem kell, mert néhány nap múlva megint felülkerekedhetik a feleségem, és akkor vége!
Bevégzett tényeket kell teremtenünk!
Érted?
Siess hát!
(Gombost betolja a jobb oldali ajtón, magában)
És most fel a döntő végcsatára!
(A bal ajtóhoz megy, és kinyitja)
Ah! hát te itt vagy?
KILENCEDIK JELENET
Szidónia, Solmay
SZIDÓNIA
(belép, méltósággal)
SOLMAY
Azaz hallgatóztál az ajtón.
No, ha te ezt tartod elegáns és nagyvilági modornak, erre Pankotán is lesz alkalmad.
Ott is vannak ajtók.
Hallottad elhatározásomat - készülj!
SOLMAY
Csak hamar!
Tudom, hogy egy szcénán keresztül kell esnünk.
Játszd el, aztán menj pakolni.
SZIDÓNIA
(fájdalmas lemondással)
SZIDÓNIA
(megadó szelídséggel)
Akaratod mindig parancs volt előttem; most sem fogok ellen tenni.
Ami engem illet, nincs más vágyam, mint a nyugalmas falusi élet.
De gondold meg, hogy ez úton éppen nem szabadulunk meg a fenyegető veszélytől, melyről az ügyvéd szólt.
Visszavonulásunk éppen figyelmessé tenné a világot, s gyermekeink elesnének a fényes partiktól, melyek reájuk várnak.
Béla elvesztené Sereczkynét, Gizella Chupor Aladárt.
SOLMAY
Ez csak egészségükre válnék.
SZIDÓNIA
Ignác, Ignác, ne légy oly önző.
Végy rólam példát.
Lásd, előttem nem lebeg más, mint gyermekeink jövője és boldogsága.
SOLMAY
Szerafint már boldoggá tetted.
Elégedjél meg ezzel az eredménnyel, és menj pakolni.
SZIDÓNIA
Ignác! te már nem szeretsz engem.
(Feléje megy)
SOLMAY
Ne jöjj az ablakhoz, nagy itt a léghuzam.
SZIDÓNIA
Nem szeretsz, nem, nem, másképp nem beszélnél így velem.
Hova lettek esküid, heves szerelmi szavaid, epedő sóhajtásaid?
Ah!
Akkor még szerettél.
SZIDÓNIA
De nem panaszkodom, a szelíd megadás volt mindig az én fegyverem, ezt szegzem most is zsarnoki önkényed ellen.
Nem kérlek, nem fenyegetlek, csak sírok, csak sóhajtok - némán és titokban...
SOLMAY
Menj pakolni!
(Ujjával dobol az ablakon)
SZIDÓNIA
(hirtelen átváltozó hangon, indulatosan)
Náci, most már elég!
Annyit mondok, hagyj fel azzal a dobolással, vagy betöröm az ablakot!
Nézze meg az ember!
Ezt a bánásmódot érdemlem én tőled, aki neked áldoztam ifjúságomat, szépségemet, legszebb éveimet, aki jólétedért, kényelmedért zsugorgattam, takarékoskodtam, nélkülöztem!
Szolgáló vagyok én, hogy így bánsz velem? ily műveletlen, bárdolatlan módon, melyet talán Demeter barátodtól tanultál?
Ah! azt mondod, hogy te parancsolsz?
Harminckét évig engedelmeskedtem, rabszolgád voltam, de most vége türelmemnek, s megmutatom, hogy nekem is van akaratom, akárhogy bámulsz, van, van, van! és nem megyek Pankotára, nem, nem, nem!
SOLMAY
(visszafordul az ablaktól)
No, csakhogy visszatértél rendes stílusodhoz, mert az a szokatlan szelídség már majd kivett a sodromból.
Most hát én is kimondom, hogy most az egyszer az én akaratom fog teljesülni.
Te már bevégezted uralkodásodat, megpihenhetsz babérjaidon.
Szerafint boldogtalanná, többi gyermekeidet nevetségessé, férjedet tönkretetted.
Elégedjél meg ennyi sikerrel, húzd magad össze, és hagyd legalább jóvátennem azt, amit még lehet.
Menj pakolni, mert megmutatom, hogy nekem is van akaratom, van, van, van!... és többé nem maradunk itt, mert nincs több pénz, nincs, nincs, nincs!...
SZIDÓNIA
(félre)
Vegyük elő a legerősebb fegyvert.
(Fenn, hidegen, méltósággal)
Jól van, tégy tetszésed szerint, de engem nem fogsz kényszeríteni, hogy gyermekeim jövőjét feláldozzam szeszélyeidnek.
El fogunk válni.
SZIDÓNIA
(félre)
Megijedt.
(Fenn)
Azt mondom, hogy el fogunk válni.
SOLMAY
Hála Istennek!
Akár tüstént hozzáfoghatunk.
A pakolással egy füst alatt megindíthatjuk a válópert is.
Itt van a szomszéd szobában Gombos, híres ügyvéd, kiváló szaktekintély a válóperekben, átengedem neked.
(Kiszól az ajtón)
Gombos, kérlek egy szóra.
TIZEDIK JELENET
Előbbiek, Gombos
GOMBOS
(füle mögött tollal)
Mit háborgatsz e nagy munkában?
SOLMAY
Nagyobb munka akad itt.
Beszélj a feleségemmel, egy igen fontos pert akar rád bízni.
Ne feledd, hogy egészen az én akaratommal történik, s azt kívánom, hogy minél előbb meglegyen.
A honoráriumot én fizetem, szívesen fizetek akármennyit.
(Szidóniához)
Úgy!
Legyen egészen a te akaratod szerint, én nem gátollak.
Addig Isten veled, kedves - ha szabad mondanom - néhai feleségem!
(El jobbra)
GOMBOS
Parancsára állok, nagyságos asszonyom, rendelkezzék velem
SZIDÓNIA
(az egész jelenet alatt legnagyobb meglepetést, hüledezést, méltatlankodást mutatott. Szólni akar, de az indulat elfojtja hangját. Néhány lépést tesz Gombos felé, megáll, benső, heves küzdelemmel végre kipattan)
Mondja meg Ignácnak, hogy azért sem!
SZIDÓNIA
Ennyi.
Azért sem!
Megmondhatja neki.
GOMBOS
Ezt a pert ugyan sommásan végeztük el.
(El jobbra)
TIZENEGYEDIK JELENET
Szidónia (egyedül)
SZIDÓNIA
Megvertek!
Tönkretettek!...
Tönkre?
Nem, azért sem! nem adom meg magamat.
Küzdeni fogok, az anyai szeretet oroszlánerőt önt szívembe...
Szegény gyermekeim! nem hagyhatom eltemetni őket, nem, mikor itt a legszebb jövő, a legfényesebb partik várnak rájok...
Talán nemsokára, talán holnap - és most elvonuljunk, elfussunk, tudassuk a világgal bukásunkat?
Soha!
Mit tegyek?
Gizella szerencséje már annyi, mint bizonyos...
Chupor mindennap nyilatkozhatik - oh! az én szemem nem csal...
Mit tegyek?
Megvan ...!
(Leül az asztalhoz, gyorsan egy levelet ír)
Rögtön nyilatkoznia kell; tudom, hogy csak bátorsága hiányzott...
Majd segítségére leszek...
(Csenget)
És ha majd bevégzett ténnyel lépek Náci elé, akkor meglátjuk, kinek volt igaza.
TIZENKETTEDIK JELENET
Adolf, Szidónia
ADOLF
Nagyságod igénybe óhajtja venni önkéntes szolgálataimat?
SZIDÓNIA
Vigye, kérem, e levelet azonnal címére.
ADOLF
(megnézi a címet)
Chupor Aladár...
Nagyságod óhaja teljesítve lesz.
SZIDÓNIA
És vigyázzon, nem szükséges előtte vagy inasa előtt említeni, hogy felmondtunk magának.
ADOLF
Ha nagyságod kívánja, örökre keblem mélyébe temetem e titkot.
(El)
SZIDÓNIA
(magában)
Azt írtam neki, hogy az élőképek ügyében óhajtok vele beszélni...
Udvarias, finom ember, rögtön itt fog teremni - és akkor... akkor, Ignác, meglátjuk, ki szereti jobban gyermekeit...
(Leül a pamlagra, elgondolkozva)
TIZENHARMADIK JELENET
Demeter, Szidónia
DEMETER
(a középen jő, kezében nyitott levéllel)
Szerencsés jó reggelt kívánok!
(Kezet csókol Szidóniának. Jóakaró részvéttel)
osszul tetszik kinézni.
Talán megint a görcsök vették elő a sógorasszonyt?
SZIDÓNIA
felugrik, félre)
És ilyen emberek társaságában töltsem életemet?
Soha!
(fenn)
Férjemet keresi, Demeter?
Szobájában van.
(Jobbra mutat)
DEMETER
Odahaza hallottam, a szállásomon, hogy Solmay sógor tegnap valami tízszer keresett, de nem volt szerencséje otthon találni; aztán ezt a levelet hagyta számomra, ni!
Azért jöttem, hogy megmossam érte a fejét...
TIZENNEGYEDIK JELENET
Előbbiek, Solmay
SOLMAY
(sietve jő)
Szavát hallottam, Demeter...
Köszönöm, hogy meglátogatott...
DEMETER
Dejszen nem lesz benne köszönet.
Éppen most mondtam az öreg nagyságos asszonynak, hogy meg akarom mosni a fejét szappan nélkül.
Ejnye! ejnye! hogy tudott rólam ilyesmit föltenni!
Hogy én lármát csapnék a miatt a vesztegetés miatt, hogy feladnám Rábay urat, hogy szégyent hoznék az imádott Solmay családra.
És még könyörög, hogy ne tegyem...
Hát olyan embernek tart engem?
Látja, a nagyságos sógorasszony sokkal jobban ismer - sohasem tette volna fel rólam...
SOLMAY
(megragadja Demeter kezét)
Oh, Demeter! tegnap is mondtam, ma is mondom, hogy ön igazi nagy ember...
De éppen mert legtöbbre tartom az ön jó véleményét, azért akarom, hogy vőm nemcsak a világ előtt, de ön előtt is igazolva legyen.
Higgye el, hogy ő semmit sem tudott ama megvesztegetésről.
SZIDÓNIA
Micsoda megvesztegetésről?
DEMETER
Na, tudja, azokról az ajándékokról, melyeket Szerafin elfogadott; őt is csak a gondatlanság vitte bele - itt van a levélben.
(Tenyerével a levélre üt)
DEMETER
(magyarázólag)
Hát nem tudta, mit tesz - nagyon felületes volt a nevelése - itt van a levélben...
Azután megbánta, ki is akarta fizetni, de a nagyságos mama elverte az ötezer forintot - itt van a levélben...
Nem tesz semmit, asszonyoknál nem kell ezt olyan szigorúan venni.
Hosszú haj, rövid ész...
SZIDÓNIA
Kapok végre magyarázatot?
DEMETER
Hát mégse érti ?...
Itt van, olvassa el ezt a levelet.
Átadja Szidóniának a levelet)
Tudom, nem fogja az ablakba tenni.
SZIDÓNIA
(elkapja a levelet, s növekvő méltatlansággal olvassa)
DEMETER
(Solmayhoz)
De még ha hibásnak tartottam volna is Rábayt, csak nem teszi fel rólam, hogy képes lettem volna árulkodni ?...
Ej, ej!
SOLMAY
Bocsásson meg, Demeter, de oly sértődve, csaknem fenyegető hangon búcsúzott el...
DEMETER
Eh! tudja, hogy én nem értek az ékesszóláshoz...
(Szidóniára mutat)
Ni, hogy tüzel a mama.
TIZENÖTÖDIK JELENET
Előbbiek, Tamás
TAMÁS
(gyorsan jő a középen)
Bocsánat, nagysád, otthon hallottam, hogy atyám itt van, egy igen kellemetlen, szomorú hírt kell azonnal tudtára adnom.
TAMÁS
Éppen most olvastam, hogy Rábay úr tegnap lemondott hivataláról.
TAMÁS
Mint a villámcsapás hatott rám e hír.
Oh, atyám, mikor tegnap elbeszélted nekem a történteket, mindjárt mondtam, hogy rosszul tettél, hogy nem kellett volna csupa látszatra oly sértő gyanúsítást dobni e nemes, becsületes férfiú arcába...
Te vagy most az oka...
SOLMAY
(dühösen)
Dehogy ő!
A feleségem az oka.
SOLMAY
A te példád, a te könnyelműséged, a te plüsseid és ezüstbrokátjaid!
Most már csinálhatsz kosztümös élőképeket.
DEMETER
(nagy fájdalommal)
Ne nyaggassa az öregasszonyt, Solmay sógor, én vagyok mindennek oka.
Oh, én szarvas állat!
Nem tudtam befogni a számat, gyanúba hoztam a legbecsületesebb köz- és nyilvános tisztviselőt, megfosztottam kenyerétől, és szégyenbe hoztam az imádott Solmay családot!
Lemondott, hogy megelőzzön engem - persze, hiszen úgy beszéltem, mintha mindjárt fel akarnám adni!
Oh! de ez nem maradhat ennyiben, nem!
Ne féljenek, bízzanak bennem!
Akármilyen rossz a modorom, azért mégis jó a szívem, megmutatom, hogy jóváteszem hibámat, megmutatom!
Ohó!
Mondhatják Morosán Demeterről, hogy ügyetlen, de azt senki se mondhatja, hogy gonosz lelkű!...
Megyek, tudom már, mit teszek!
Bízzék bennem, Solmay sógor!
(Megöleli Solmayt)
Ne tüsszögjön, nagyságos asszony!
(Megöleli Szidóniát)
Bocsánat! - nem gusztusból történt; azt sem tudom, mit teszek már, de egyet tudok, és azt meg fogom tenni!
(Elrohan, Tamás utána)
SOLMAY
(elkapja Szidónia kezéből a levelet)
No, drága Szidóniám, hát nincs igaza a levélnek, hogy minden bajnak te vagy az oka?
SZIDÓNIA
Mindig én voltam az áldozat - hadd legyek most is...
Sújts le, tiporj el, szörnyeteg; nekem csak könnyeim vannak.
(Sírva a pamlagra esik)
TIZENHATODIK JELENET
Előbbiek, Sereczkyné, Béla
SERECZKYNÉ
Jó napot, kedveseim!
Nos, tartunk ma próbát az élőképekből?
SERECZKYNÉ
Ah! ah! leendő papa! úgy látszik, enyelgő hangulatban van.
Hercig öreg!
(Bélához)
Rabszolga, vegye át felöltőmet!
BÉLA
(átveszi, komoly méltósággal)
Bár örökké karomon hordhatnám!
SERECZKYNÉ
Engem vagy a felöltőt?
Ah! ah! a leendő papa humora reám is átszáll.
(Szidóniához)
Kedvesem, mit jelent ez a levertség, szomorúság?
Talán elhibázta a szabó az új kosztümöket?
SOLMAY
Nem éppen olyan nagy szerencsétlenség, csak annyi az egész, hogy tönkrejutottunk.
SOLMAY
Nos, mit ijedeztek?
Ami igaz, az igaz.
Jobb, ha most mondom ki, mint az esküvő után.
Most legalább nem kerül perköltségbe az elválás.
SERECZKYNÉ
Ah! ah! ez valóban meglepő!
Nem tréfál ön, uram?
SOLMAY
Tessék megkérdezni a hitelezőimet.
Most tudja, nagysád, mihez tartsa magát.
SERECZKYNÉ
(Bélát ujjával fenyegetve)
Gonosz! nekem erről semmit sem szólt.
Mit tegyünk most?
Én már tudósítottam boldogult első imádott férjem mamáját, s íme, éppen ma kaptam válaszát.
(Kebléből levelet vesz ki, és Solmaynak nyújtja)
Azt írja, hogy miután második férjemmel ilyen fényes partit csinálok, ne számítsak az évdíjra, melyet eddig tőle kaptam.
SZIDÓNIA
(hirtelen)
Hogyan? hát neked nincs vagyonod?
SERECZKYNÉ
Hogy volna? minden a mamáé, a másiké...
De ez nem tesz semmit, csak toalettjeimről ne kelljen lemondanom - ezt nem is tehetem, soha, soha!
Béla azonnal szerezhet valami fényes hivatalt...
SOLMAY
Nem tud szerezni semmit.
Egy szó, mint száz, valljátok be, hogy mind a ketten a másiknál kerestétek a fényes partit, nyújtsatok szépen kezet egymásnak, és váljatok el jó barátságban, míg nem késő.
SERECZKYNÉ
(kezet nyújt Bélának)
Gonosz! én megbocsátok önnek!
BÉLA
Én sem haragszom nagysádra.
SOLMAY
(Szidóniához)
Megint szétpattant egy buborék.
(Sereczkynéhez)
Kezeit csókolom, nagysád, bocsásson meg, hogy távozom; ügyvédem itt a mellékszobában rendezi irataimat.
(Bélát maga előtt betolva az ajtón)
Gyere, segíts neki, írnoknak talán mégis használhatunk, te - államférfi!
(El Béla után jobbra)
TIZENHETEDIK JELENET
Sereczkyné, Szidónia, majd Adolf
SERECZKYNÉ
Ah! ah! kedves Szidóniám, ki hitte volna!
A te fényűzésed...
ADOLF
(óvatosan belopózik a középen, rejtélyesen intve Szidóniának)
SZIDÓNIA
pen, rejtélyesen intve Szidóniának) Ő itt van.
ADOLF
(súgva)
Akit hívatni méltóztatott
SZIDÓNIA
Mit akar e titkolózással?
Szóljon már!
ADOLF
Vagy úgy!
Hát nem titok?
(Az ajtó mellé áll, jelentve)
Chupor Aladár őnagysága kívánja tiszteletét tenni.
SZIDÓNIA
Chupor?
Ah! egészen megfeledkeztem róla e sok baj közt.
Istennek hála, még semmi sincs elveszve.
(Sereczkynéhez)
Kérlek, kedvesem, egy percre látogasd meg leányaimat - Szerafin is itt van, nagyon sürgős beszélnivalóm van Chuporral...
SERECZKYNÉ
Ah!
Szerafin is itt van?
Sietek, képzelem, hogy meg lesz lepetve a nagy újságtól.
Kétnapi menyasszonyság - nagyszerű!
(el balra)
SZIDÓNIA
(Adolfhoz)
Bocsássa be!
(Adolf kitárja az ajtót és el)
TIZENNYOLCADIK JELENET
Chupor, Szerafin
CHUPOR
(megtörten, zavartan, lehajtott fővel, lassan jő)
Parancsoljon velem, nagysád!
SZIDÓNIA
(kezével ülést mutatva, leül)
Bocsásson meg, kedves Chupor, hogy ily korán visszaéltem barátságával, tudja, az anyáknak mindent meg lehet bocsátani.
CHUPOR
(állva marad)
Értem.
(Félre)
Mindent tud már.
(Fenn)
Én lovagias ember vagyok, nagysád, tudom kötelességemet.
SZIDÓNIA
Sohasem kételkedtem az ön lovagiasságában, s éppen azért...
CHUPOR
Igaza van, nagysád.
Nem vagyok oly... oly hibás, mint a látszat s a vak féltékenység mutatja; de a baj megtörtént...
CHUPOR
Jóvá fogom tenni hibámat.
Udvarlásom nagyon feltűnő volt - a világ nyelve rossz -, nem tagadom; rendelkezzék velem, nagysád.
SZIDÓNIA
(félre)
Megértett.
Tudtam, hogy csak egy kis bátorításra volt szüksége.
(Fenn)
Ej! ej! hát miért nem szólt nekem előbb?
Azt hiszi, elleneztem volna?
CHUPOR
Erre valóban nem gondoltam.
SZIDÓNIA
De hiszen még most sem késő!
Szóljon bátran, nincs semmi akadály.
CHUPOR
Nincs?
(Félre)
Bizonyosan elválik a férjétől, s most csupa lovagiasságból nekem kell nőül vennem.
Úgy kell nekem!
SZIDÓNIA
Nos? mért nem szól?
Mondom, nincs semmi akadály!
CHUPOR
Értem.
Én lovagias ember vagyok, nagysád, s mihelyt vége lesz a válópernek...
SZIDÓNIA
(bámulva)
Válópernek?
Talán csak nem mondta önnek valaki, hogy elválok férjemtől?
CHUPOR
(félre)
Ő is?
Két asszony lesz a nyakamon.
Úgy kell nekem!
(Fenn)
Legyen meg a végzet akarata.
S ha Szerafinnak nincs ellene kifogása...
SZIDÓNIA
(fölkel, bámulva)
Szerafinnak?
Már miért volna Szerafinnak kifogása?
CHUPOR
(bánatosan)
Nincs?
Úgy rendben vagyunk.
TIZENKILENCEDIK JELENET
Előbbiek, Szerafin
CHUPOR
(észrevéve Szerafint, félre)
Látom, minden el van készítve, nincs menekvés.
(Szerafinhoz lép)
Nagysád, én lovagias ember vagyok, s amit hibáztam, azt jóvá is tudom tenni.
(Letérdel Szerafin előtt, s meg akarja fogni kezét)
SZIDÓNIA
Chupor, önt megzavarta a nagy boldogság.
Hiszen ez nem Gizella!
CHUPOR
(térden, Szidónia felé fordul)
Miért legyen ez Gizella kisasszony?
SZIDÓNIA
Hiszen éppen most beszéltünk róla.
CHUPOR
Bocsánat, én Szerafin őnagyságáról beszéltem.
Őt kompromittáltam udvarlásommal, neki tartozom jóvátétellel.
CHUPOR
(fölkel)
Hát nem válik el férjétől?
Nem kell őt feleségül vennem?
SZERAFIN
Engem?
Megőrült?
Ah! nagy fájdalmam dacára is kénytelen vagyok nevetni...
Oh, istenem!
Hát ön komolyan vette udvarlását?
Ezt nem tudtam...
Oh! mily nevetséges!
És most jóvátételt ajánl?
Miért?
Minek oka ön?
Szegény ember!
Más az én bánatom, nem segíthet azon az ön jóvátétele...
Ah! és még nőül is akarna venni?
Bocsásson meg, Chupor, de ez olyan furcsa, hogy nem állhatom meg nevetés nélkül!
Kitör elfojtott nevetése, s hangos kacagásba megy át)
HUSZADIK JELENET
Előbbiek, Solmay jobbról, a középajtóban állva marad, majd Demeter, Tamás
SZERAFIN
(örömmel)
Miklós!
(Feléje akar sietni, zavartan és félve megáll, s lesüti szemét)
CHUPOR
(Rábay elé lép)
Uram, én tegnap reggel óta otthon ülök, és várom segédeit.
Nem jöttek.
Rendelkezzék velem, kész vagyok minden elégtételre; ámbár a legfényesebb elégtételt éppen most adtam meg, midőn (meghajolva Szerafin előtt) őnagysága úgy kinevetett, hogy egész életemre elég lehet.
De ha ön mégis elégtételt kíván, én lovagias ember vagyok.
(Demeter és Tamás jönnek)
RÁBAY
Félreértés volt, Chupor, nincs öntől semmi kívánnivalóm.
(Kezet nyújt neki)
CHUPOR
(magában)
Az asszony kinevet, a férj kezet ad - komplett lefőzés.
SZIDÓNIA
(ki mindeddig a legnagyobb meglepetéssel küzdött, kipattanva)
CHUPOR
(zavartan)
Sohasem gondoltam rá - bocsánat -, kissé meg vagyok zavarodva; ha nagysád elégtételt kíván...
DEMETER
(kituszkolja az ajtón)
Ne lábatlankodjék, fiatal óriás!
Látja, hogy senkinek sem kell az elégtétele.
CHUPOR
(legnagyobb zavarban)
Rendelkezésére állok, uram!
(El)
SOLMAY
(Szidóniához)
Az utolsó buborék is szétpattant - menj pakolni!
RÁBAY
Szerafin, búcsúzni jöttem.
RÁBAY
Nem teszek szemrehányást, tudom, hogy a hibát csak meggondolatlanságból követted el.
De mégis elkövetted, és az én önérzetem és becsületem nem engedte, hogy megtartsak oly állást, melyről csak egy ember is tudja, hogy visszaéltem vele.
Nőm vagy én - az mindegy; nőm tettéért mindig el kell vállalnom a felelősséget.
Lemondtam hivatalomról.
Te jóléthez, fényűzéshez vagy szokva - mindaddig, míg oly állást nem szereztem, melyben igényeidnek eleget tehetek, nem kívánhatom, hogy megoszd velem a nélkülözést...
SZERAFIN
(hozzárohan, megragadja kezét)
Miklós! drága férjem! köszönöm, hogy ezt a módot nyújtod nekem, mellyel megmutathatom igazi bűnbánatomat.
Ha jólétet, gazdagságot találtam volna oldalad mellett, nem merném feléd nyújtani kezemet, nem mernék eljátszott bizalmadért könyörögni.
Oh! de most szegény vagy - engedd, engedd, hogy osztozzam veled!
Oh, hadd győzzelek meg, hogy nekem semmi, semmi nem kell többé a világon, csak a te szereteted, a te becsülésed...
Nem vagyok rá méltó - oh, engedd, hadd tegyem rá méltóvá magamat, hadd legyek hű és igaz társad balsorsodban -, férjem, drága, szeretett férjem!
(Kitörnek könnyei, s Rábay lábai elé esik, átkarolva térdeit)
RÁBAY
(fölemeli Szerafint, magához szorítja, kitörő szerelemmel)
Oh!
Szerafin! ez az igaz nő hangja volt!
Nem sajnálom az árát, melyet érte fizettem.
DEMETER
Elvégezték már?
Most hát rajtam a sor...
SOLMAY
Csitt, Demeter! most én következem.
(A bal ajtóhoz siet, s kikiált)
Gizella!
HUSZONEGYEDIK JELENET
Előbbiek, Gizella, Aranka, Sereczkyné
SOLMAY
(Gizellát kezénél fogva elővezeti)
Demeter!
Tegnapelőtt nem értettük meg egymást
(jelentős pillantást vet Szidóniára)
imádott nőm feje kissé el volt kábulva - most hát rendbe hozom a dolgot.
Ezennel megkérem Tamás kezét Gizella lányom számára.
DEMETER
Tamás fiam, te ékesszólóbban tudsz beszélni, felelj rá.
TAMÁS
(nagy felindulással)
Ah, uram!... a boldogság!
Ha Gizella kisasszony...
SOLMAY
(Gizellához)
Rám nézz, és ne a mamára...
Felelj!
GIZELLA
(halkan)
Igen.
Kezét nyújtja Tamásnak)
DEMETER
Ennyi ékesszólás tőlem is kitelt volna.
(Rábay vállára üt)
Most már közelebbi sógorok vagyunk, öcsém, el kell fogadnod az én ajánlatomat.
(Írást vesz ki zsebéből)
Itt van, a fiskálisom már elkészítette a szerződést.
Nekem annyi mindenféle vállalatom van, hogy már régóta keresek egy arravaló szakértő társat.
(Átadja neki az írást)
Írd alá! csapj fel!
RÁBAY
(megfogva Demeter kezét)
Köszönöm, Demeter, nem fogsz bennem csalódni.
SOLMAY
Az ügyvédem azt mondja odabenn, hogy ha szépen meghúzzuk magunkat, még mi is megmenekülhetünk a bukástól.
Holnap megyünk Pankotára.
ARANKA
(súgva Szidóniához)
Mama, hát a nőegyleti bál és az élőképek?
SERECZKYNÉ
(Szidóniához)
Ah! ah! kedvesem, szerencsét kívánok a családi boldogsághoz.
SZIDÓNIA
(magában)
Sereczkyné ne lásson megalázva.
(Fenn)
Végre hát teljesül legforróbb kívánságom.
Náci!
Náci! mennyit sürgettelek, mennyit könyörögtem, hogy hagyjunk fel e fárasztó fővárosi élettel.
Csakhogy beláttad valahára, hogy nekem volt igazam.
SOLMAY
(Rábayhoz)
Mégis az övé az utolsó szó.
SZIDÓNIA
(magában)
Pankotán nőegyletet alapítok, s én leszek az elegáns társaság központja.