MÁSODIK FELVONÁS.
(Csakaz a színhely. A változás csupán annyi, hogy Baracsnak az udvara rendetlen: szalmaszemét, eldobott seprő, szénvonó, egy fazék cserepei. Az egyik ólajtó nyitva van. A vályu el van előle billenve. Az ól körül fölburjánzott gaz. Az ólban féléves malac van. A dikón egy gyűrött vánkos. Eszter háza előtt az előtérben egy szétdőlt kocsi részei hevernek.) Eszter és Ceglédi.
ESZTER:
(Belép balról a kocsi mellé. Csinosabban van öltözve, mint az első felvonásban volt. Ceglédihez.)
Ide húzódjunk.
A cselédem azt gondolja, hogy a tehénnél vagyunk; a falu se lát ide, Baracsék meg nincsenek itthon.
(Leül a szétdőlt kocsi rúdjára.)
No ugyan lóg az orra most annak a kevély asszonynak!
CEGLÉDI:
(Tisztább iparos öltözetben mint a multkor volt; a keze is tiszta. A szivart tajtékszerből szívja. Leül Eszter mellé.)
Hát kedves Eszter, beszéljünk végre komolyan.
ESZTER:
(Gúnyosan.)
Várja, hogy Baracs érte megy.
Várta talán másnap is tejfölös lángossal, meg egy jó csollános prédikációval.
Először beadta vóna neki a prédikációt, azután a tejfölös lángost.
Csakhogy Baracsnak nincsen étvágya lángosra.
ESZTER:
Hanem ha visszaalázkodik az asszony, el fogom neki mondani, hogy mit csinált Baracs másnap.
(Nevet.)
Azt komédiába is el lehetne játszani.
Vót már maga komédiába?
Én már kétszer vótam.
Egyszer egy királyt játszottak, mög is halt benne a király, egyszer mög egy falusi lakodalmat, abba nem halt mög senki.
Hát abba se nevettem annyit, mint Baracsnak.
Ezt igazán ki lehetne komédiázni.
A komédiába hajnal van.
Baracs ott ül a hajnal közepin, oszt az asztalra borulva aluszik.
A kanász tülköl.
Baracs fölemeli a fejit.
Az arca gyűrött.
A bajusza: egyik ága fölfele, a másik lefele.
Nyujtózkodik, mint a csiga, mikor a két szarvát kidugja.
Aztán még ki se nyitja a szemit, azt mondja: Juli!
Julókám!
- Senkise felel.
Körülnéz.
Bámul az égre, az udvarra, az asztalra, aztán az öcscsére.
Az öcscse ott fekszik a dikón; a feje be van kötve mint valami töröknek.
Az is alszik.
Azt hittem, felfordulok nevettembe.
CEGLÉDI:
(Komoly ünnepi hangon beszélni készül.)
ESZTER:
Végre fölkelt és bejárta a házat.
Még mindig azt gondolta, hogy álmodik, mert idejött a kúthoz és egy veder vizet öntött a fejére.
Egy másik veder vizet meg megivott.
Még akkor se tanálkozott a saját eszivel.
Felkőti az öcscsit, oszt aszongya neki: Matyi, te!
- No, - feleli Matyi.
Hun az asszony?
Nem tom, - feleli Matyi.
- Avval tovább alszik, Baracs mög tovább bámul.
Csitt!
Ihol jön!
Baracs jön.
BARACS
(Ruhája szennyes, kendervászon ing, gatya, mellény, poros csizma és poros kalap. Arca sápadt. Szakála öt hetes. Haja is megnőtt. Feltünően lássék rajta az asszonykéz hiánya: tehát nem jelenhet meg vasalt gatyában s a parókája sem lehet oly gondosan frizirozva, mintha a felesége eltávozása óta mindig borbélyszéken ült volna. A vállán zsák. Benyúl a kiskapu tolózárához és félrehúzza. Belép az udvarra. A zsákot az ól mellé dobja. A vályút a malac elé igazítja s a zsákból korpát önt a vályúba, meg vizet a vederből. Fadarabbal keveri. A malac a fejét kidugva eszik. Meg lehet kötni a hátulsó lábát s ha visít, el lehet húzni a színfalak mögé). (Ez alatt folyik tovább a beszéd.)
ESZTER:
A malomból jön.
Korpát hozott a malacnak.
A disznaja éhön döglött mög.
ESZTER:
(Gondolkodva.)
Kár pedig ezér a szép embörér!
(Más hangon.)
No hát mit akart mondani?
CEGLÉDI:
Azt, hogy ma végre határozd el magadat, mert én égek mint a vas a kohóba.
Hónap vasárnap van, ha akarod, hát ki is hirdethetjük magunkat.
ESZTER:
Hát én még nem határoztam, de ha magának határozom magamat, akkor nem itt akarok esküdni .
ESZTER:
A szomszéd faluba.
Azt akarom, hogy Baracsné lásson engöm és sárguljon.
ESZTER:
(Baracsra kukucskál.)
Érdemös azér az asszonyér búsulni!...
Ha én neki vagyok, tudja mit töszök?
ESZTER:
Harmadnapra már hazakűdöm az asszonynak a ládáját.
Negyednapra már új asszony főz a háznál.
CEGLÉDI:
Dejszen: nem patkó az asszony, lelköm, hogy ma elrúgjuk, holnap mán újat verünk fel.
ESZTER:
(Baracsot nézi.)
Nem tösz ögyebet azóta, csak föl s alá járkál.
Nem is dógozik.
Ha szól valaki hozzá, olyan, mint a harapós kutya.
Matyi jön.
CEGLÉDI:
Mér nem mögy az asszony után, ha úgy fáj érte az ódala?
ESZTER:
Itt jön Matyi.
Ez okosabb a bátyjánál.
Ez beállt fuvarosnak az urasághó.
(Beszélgetve elhúzódnak.)
MATYI:
(Kendergatyás parasztruhában. A lábán fakult csizma. A fején viselt kalap. A vállán szűr, tarisznya. A kezében ostor. Jön balfelől s belép a kiskapun.)
(Körülnéz.)
Úgy látom, még mindig maga van kend.
MATYI:
Végeztünk.
Hónap röggel fizetnek.
Hónapután csinálhatjuk, bátyám, a magunk dógát.
MATYI:
(Ledobja a szürét, tarisznyáját a dikóra. Az ostort a fal mellé állítja.)
Van -e valami harapni valója?
MATYI:
Van az én tarisznyámba.
Mit ebédölt kend?
(Kibontja a tarisznyát és egy ökölnyi kis barna kenyérdarabot vesz elő.)
MATYI:
Nem -e?
Hiszen már öt óra is van.
BARACS:
Nem vagyok éhös...
Olyan a gyomrom, mintha fábul vóna...
A meleg ételtül mög úgy elszoktam, mintha nem öttem vóna sohase.
MATYI:
(A kenyérre.)
No ez ugyan nem sok, de több a sömminél.
Ögye mög kend.
(Baracsnak nyujtja.)
BARACS:
De jó a szaga.
Hun vötted?
MATYI:
Az állomási kocsmába.
Nem valami jó biz a.
MATYI:
Mondom, hogy nem köll.
Csak ögye mög kend.
Kihozom a szalonnát is.
ESZTER:
Vajjon mit beszélnek?
Bizonyosan az asszonyrúl beszélnek, hogy haza kéne hozni.
No akkor ugyan mögkeményödik az asszony nyaka.
CEGLÉDI:
(Unalommal.)
Majd mögpuhítja Baracs mögen.
(Beszélgetve elmennek.)
BARACS:
(Bicskával eszi a kenyeret. Félvállról kérdi.)
Az ő falujokon nem möntél át?
MATYI:
(Leül a küszöbre, vagy akárhova.)
BARACS:
Nem is hallottál felőlök?
MATYI:
(Egy percnyi csend.)
BARACS:
Köll valami asszonycselédöt állítani.
MATYI:
Eddig is löhetött vóna.
Mit vár kend tovább!
BARACS:
(Az utolsó falatot is begyűri.)
No ez kevés vót.
Jó vót, de kevés vót.
MATYI:
Ha tudtam vóna, hoztam vóna többet is.
BARACS:
Valami meleg ételt kívánok erősen...
Nem tudnál te valamit... főzni?
MATYI:
Tudok talán...
Krumplit tudok...
BARACS:
Az soká tart.
Valami levest nem tunnál?
MATYI:
Levest?
Krumplilevest...
De nem tudom biztosan, hogy tudok -e?
Ha kend mögmondja, hogyan csináljam, megfőzöm.
BARACS:
Én ugyan mög nem mondom, Matyi.
Láttam sokszor, hogy hogyan főzik, de azér mégse tudnám elmondani.
MATYI:
Én csak a kezdetit nem tudom, tovább mán mögcsinálnám.
BARACS:
Hátha valami tésztát főznél?
BARACS:
(Sóhajtva.)
Hát akkor semmit se tudunk.
MATYI:
Pedig hónap vasárnap lösz .
MATYI:
Van -e kendnek fehérruhája?
MATYI:
Hát pénze van -e kendnek?
MATYI:
Néköm is van három grajcárom: ne hozzak a bótbúl valamit?
BARACS:
Hátha csirkét tudnánk főzni vagy sütni?
MATYI:
(Felkel.)
Azt talán tudunk.
Annyit biztosan tudok, hogy a tollát le köll szönni.
BARACS:
Forró vízbe.
No, ezt mög tudjuk csinálni.
Hanem, hallod -e, csináljuk mög mostan, mer én veszöttül éhös vagyok.
BARACS:
Erigy hát: fogj egy csirkét.
Én mög addig tüzet rakok.
BARACS
(Szalmát szed fel az udvaron és be a konyhába). Ceglédi és Eszter.
CEGLÉDI:
Ejnye, hogy a gyűrűt nem hoztam el.
Pedig kikészítöttem, hogy fölhúzom az ujjodra.
Hanem úgy siettem, mintha tűz égette vóna a bokámat.
CEGLÉDI:
Nem: még ma!
Legényképpen keltem föl, vőlegényképpen akarok lefeküdni.
Mögyök érte.
ESZTER:
Ne siessön.
Hónapig még mög is fordulhat a gondolatja.
CEGLÉDI:
Akkor is csak feléd fordul, Eszter.
No, egy szép csókot foglalónak.
ESZTER:
Nem addig, míg a gyűrű az ujjunkon nincsen.
Nem illik!
(Mind a ketten el.) Matyi és Baracs.
MATYI:
(Egy fehér csirkét hoz.)
(Nyujtja a bátyjának.)
Vágja el kend hamar a nyakát!
BARACS:
(A konyhaajtón kilép.)
Én ugyan el nem vágom.
Ihol a kés, vágd el te.
MATYI:
(A fejét vakarva néz a csirkére.)
BARACS:
(Kisvártatva.)
Fogd hátra a fejit, oszt mesd el!
MATYI:
(Gondolkozva néz a csirkére.)[20]Addig, míg ötöt olvasunk.
Én el nem metszem, bátyám.
(Duzzogva.)
Az ördög vigye el ezt a csirkét.
MATYI:
Én nem vágom.
El nem vágom egy forintér se.
Süssünk inkább krumplit.
BARACS:
Ejnye no.
Tödd hát oda a katrocba.
Majd csak jön erre valami fehérnép, aztán megöletjük vele.
MATYI:
(A ketrecbe teszi a csirkét. Körülnéz.)
BARACS:
(Leülnek a szederfa alá és pipáznak.)
MATYI:
Hát így lösz ez mán, bátyám, mindig?
BARACS:
Bizony, öcsém...
Mög köllene neköd házasonnod!
MATYI:
Köllene, köllene, ha löhetne.
BARACS:
Mér ne löhetne?
Tizennyóc esztendős elmultál.
BARACS:
Ha mög beválsz katonának, az asszony csakúgy möglösz itthon, mint más katonának a felesége.
MATYI:
(Keserves sóhajtással.)
Hej!
Elverte kend az én feleségömet is!
MATYI:
Én a Rózit bazsaltam ki magamnak.
MATYI:
Azt bizony, bátyám, még eskolás leánykorába.
MATYI:
(Mind a ketten búsan maguk elé mélázva hallgatnak.) Eszter és Zsuzsi.
ESZTER:
A végszó után ötig olvas és csak azután jelenik meg. (A kapu közelében. Pénzt olvas Zsuzsinak a markába.)
Ihol tizenöt krajcár.
Ezön hozol bornyúmájat.
Eggyér sót.
Tizenhatér bort a kocsmábúl.
ZSUZSI:
Tán vendégség lösz nálunk?
ESZTER:
Mi közöd benne!
Szivart is hozz kettőt, kétgarasosat.
ZSUZSI:
Tán úr lösz a vendég?
Tudom mán: a majsztör úr.
ESZTER:
Nem "majsztör úr ", hanem "doktor úr ", mivelhogy ő baromdoktor.
Most mán értöd?
ZSUZSI:
Hogyne érteném, hát a... doktor majsztör úr lösz itt ?
ESZTER:
Nem úgy: "doktor úr" csak.
ZSUZSI:
Doktor úr, majsztör doktor úr.
Hiszen tudom én.
Idösapámat is gyógyította.
(El.)
ESZTER
(Átpillant a szomszédba, aztán bemegy a házába).
BARACS:
Hát mán arrul tégy le öcsém, mer avval te sohase beszélsz többet.
BARACS:
(Maga elé legyint.)
BARACS:
(Sóhajt.)
Azt gondoltam öt esztendeje.
Durbints jön. Utána meg a kisbiró.
DURBINTS:
(Hangja az utcáról.)
Itt mögállsz a kapu előtt.
Itt állsz ameddig én odabe beszélök ö. m. a f. Mer négyszömközt akarok vele beszélni.
Aztán majd szólok, ha begyöhetsz.
KISBIRÓ:
(Leül kint az utcán az ajtó elé.)
DURBINTS:
(Belép.)
Agyisten.
Jó, hogy itthon talállak.
(Kezel Baracscsal.)
Előre gyöttem, hogy mondok ö. m. a f.
ne légy készületlen: itt vannak az asszonytul ö. m. a f.
DURBINTS:
Mög a Rozi leány.
Engöm azért kűttek előre, hogy mögtuggyák mi a szándékod ö. m. a f.
BARACS:
Szándék...
Micsoda szándék?
DURBINTS:
Hát az, hogy ha az asszonyér el nem mégy...
DURBINTS:
Hát akkor űk gyönnek ide, ö. m. a f. az asszonynak a humijáér.
MATYI:
(Kimegy. Kezet fog a kisbíróval és leül melléje).
DURBINTS:
Hát nem mégy el az asszonyér?
BARACS:
(Büszkén.)
Az ujjamat se mozdítom érte.
BARACS:
Ez.
És ha azér kűtték kendöt, hogy az én tengölyömet mögkenje, oszt hogy akárhogyan is mögindítson, hát asszondom kendnek, hogy hiábavalóbb fáradsága nem esött még.
DURBINTS:
Nem azért kűttek, csak hogy elvihetik -e, ami az asszonyé?
Ha te aszondod, hogy el, akkor idegyönnek ö. m. a f. a kocsival.
DURBINTS:
(Vállat von.)
(A kapuig ballag. Ott visszafordul.)
DURBINTS:
Mondd, hogy ideállhatnak.
DURBINTS:
(Baracshoz.)
Hej, pedig az az asszony... az az asszony olyan asszony, ö. m. a f. hogy érte möhettél vóna bizony hasonmászva is.
BARACS:
Dejszen Durbints sógor, rossz kutya az, amölyik elhagyja a gazdáját!
DURBINTS:
Nem kutya az asszony ö. m. a f., aztán hát nem nyulászni mönt el tán tűled?
BARACS:
Akármér mönt el, de elmönt, itthagyott.
Ne is beszéljünk rúla.
DURBINTS:
Jó, jó, hát nem beszélök rúla, ha nem akarod, de látod, ö. m. a f., ha birkád vész el, vagy gyisznód, igaz -e, hogy utánna mégy oszt mögkeresöd?
BARACS:
Nem birka az asszony, se nem gyisznó.
DURBINTS:
Oszt az is igaz, ö. m. a f., hogy nem a tenyereddel simogattad!
BARACS:
(Erőltetett nyugalommal.)
Ide hallgasson kend mostan: Vót e mán kendnek kutyája?
BARACS:
Lova is van kendnek, igaz -e?
BARACS:
Nohát akkor igaz -e az, hogy mentül jobban veri a kutyát az embör, antul jobban lapúl a lábához?
BARACS:
Hát az igaz -e, hogy a lú akármiképpen mögveri is az embör, elkapdossa a fejit, de a gazdáját ott nem hagyja.
DURBINTS:
Otthagyja biz a, ha mög nincs kötve: elszalad!
BARACS:
De visszatér.
Hát lássa kend sógor: ha az oktalan állat ilyen példát vall, holott az oktalan állat nem esküdött hűségöt a gazdájának, mi ebbül a világosság?
DURBINTS:
(Boszúsan.)
Nem lú az asszony, se nem kutya, ö. m. a f. Ez a világosság, ö. m. a f., akármit beszélsz is.
Kocsigördülés hallatszik.
BARACS:
Kendnek semmise világosság!
DURBINTS:
Dejszen, ö. m. a f., ölég világos az, hogyha a hasznos jószágot mögböcsüli az embör, a jó asszony még a hasznos jószágnál is hasznosabb! ö. m. a f.
Kocsi áll meg a kapu előtt. Jön: Göre, Mihály, Rozi, kisbiró, Kátsa, kocsis, bámészkodó falusiak.[22]De nem ünneplő ruhában!
GÖRE:
(Komolyan és méltóságosan.)
(Kezet nyújt Baracsnak.)
KOCSIS:
(Kitárja a kapu mindkét szárnyát.)
MIHÁLY:
(Hidegen félvállról.)
BARACS:
(A kalapja felé emeli az ujját.)
MATYI
(Nem kezel senkivel, csak a kalapját emeli meg s leül a kútkávára).
GÖRE:
Hát abba a járatba vónánk, hogy minekutána mögkülömböztél az asszonyoddal, engöm kértek mög, hogy az asszony húmiját kiadassam.
BARACS:
(Komoran.)
Nem vót szükséges ezér csizmát koptatnia, bíró uram; én visszatartani sömmit nem akarok!
(Mihályhoz.)
MIHÁLY:
(Göréhez.)
Ez a lány tudja, hogy mi az asszonyé.
ROZI:
(Rozi csak a legénynyel szemben szemérmes. Máskor mindig pattogós, eleven leány.)
BARACS:
(Hátat fordít nekik és a színpad elejére ballag.)
ROZI, KOCSIS, KÁTSA, KISBIRÓ
(Bemennek a szobába és a következő beszédek alatt hordják a holmit: legelsőbben is a tulipántos ládát és hasonló módon festett ágyat, ágyneműt, lócákat, székeket, két asztalt, fali órát, konyhaedényeket, stb.)
MATYI:
(Baracshoz az előtérben.)
BARACS:
Mindönt.
Ha köll, az üngömet is.
MATYI
(Komoran az ajtó közelébe áll és összefonja a karját, úgy nézi a hurcolkodást).
GÖRE:
(Baracshoz ballag. Engesztelő csöndes hangon.)
Te Imre.
Mé nem békülsz össze avval az asszonynyal?
BARACS:
(Keserün.)
Békülni?
Hát ki mondta, hogy én haragszok?
GÖRE:
Nem haragszol?
Hát akkor minek engedöd elvitetni a húmiját?
GÖRE:
Hiszen akkor jól van!
Ha nem haragszol...
Hát...
Mihály sógor!
GÖRE:
Ihol e: az Imre azt mondja, hogy nem haragszik!
MIHÁLY:
Ha nem haragszik, mér nem gyön az asszonyér?
BARACS:
Én?
Az asszonyér?
Hát tudom én, hol az asszony?
MIHÁLY:
Tudhatod, hogy nincs máshol, csak az anyjánál.
DURBINTS:
Hol vóna másutt, mint az idös anyjánál!
BARACS:
Én öt hete, hogy színét se láttam, hírét se hallottam.
MIHÁLY:
Ha akartad vóna, színét is láttad vóna, hírét is hallottad vóna.
BARACS:
Nem vagyok csöndőr, hogy bujkálókat keressek!
BARACS:
Vagy én is itt hagyjam -e a gazdaságomat, házamat, fődemet!
Futott asszonyér?
Nem futok sönki után!
MIHÁLY:
Akit kergetnek, futnia kell annak.
BARACS:
Nem kergettem el.
Hazudik, aki azt mondja, hogy én elkergettem.
GÖRE:
No, hát nem jókedvibül futott az is igaz!
MIHÁLY:
Nem úgy bántál vele, ahogy jóembörnek jóasszonnyal illik.
DURBINTS:
Akár azt mondjuk: mögverted; akár azt mondjuk: elverted, - csak ű vót az, aki nyögött, ö. m. a f.
BARACS:
(Durbintsnak a szemébe néz.)
Hát kend talán sohse verte mög a feleségit?
DURBINTS:
(A nyakát tekergeti. Kis szünet után.)
BARACS:
(Mihályhoz lép és a szemébe néz.)
Kend talán sohse verte mög a feleségit?
MIHÁLY:
(Zavarodottan.)
(Mérgesen.)
(Félre néz.)
BARACS:
(Göréhez lép és a szemébe néz.)
Kend talán sohse verte mög a feleségit?
GÖRE:
Nono, hát...
De mög is érdemölte!
Mer a nyelves asszony, hiába no, avval másképpen nem bir az embör!
BARACS:
Éshát mégis együtt élnek ameddig élnek.
Bíróné asszonyom ott van a bíró uram házába, Durbintsné asszonyomat is ott látom a Durbints sógor házába.
DURBINTS:
Ott, ö. m. a f. [ 23]
Suly nélkül, könnyed ráhagyón.
BARACS:
Pákozdi gazda is együtt élne a feleségével ma is, ha az Isten el nem szólította vóna őkigyelmét.
De Baracs Imrénét nem szólította el az Isten se, nem küldte el az Isten se, nem kergette el az Isten se!
Ami bajunk vót egymással, kinek mi köze benne?
Aztán hát: hallotta -e azt embör valaha, hogy az asszony emmiatt otthagyja az urát?
Nem azt esküdte -e az asszony, hogy soha el nem hagyja?
És még hogy én mönjek utánna.
Kötőfékkel hozzam vissza, mer a szíve nem tudta visszahozni!
Hát akkor törjön el a lábam, mikor utána indulok!
ROZI:
(Csípőre tett kézzel visszafordul az ajtóban. Gúnyosan.)
Alhatik attól békén Baracs gazda!
Nem kivánjuk, egy csöppet se kivánjuk, hogy eltörje a lábacskáját!
BARACS:
(Mintha nem is hallotta volna, folytatja.)
Asszony az ilyen?
Az igazi asszony egy-lélek, egy-test az urával; késsel se lehet a szívét elválasztani az ura szívétől!
MIHÁLY:
Tudtad, hogyan nőtt föl: az anyja a tenyerén hordozta, szélfúvástól óvta.
Úgy nőtt föl, mint a virág a fal mellett!
Azér is fogadtad mög, hogy nem iszol, mer magad is tudtad, hogy testében lelkében gyönge terömtés...
BARACS:
Nem vótam gonosz embör!
Nem vótam se kártyás, se részögös, se dologtalan!
A vége az, hogy tűz nélkül a tűzhely, élelöm nélkül a jószág, rönd nélkül a ház.
Fiam vót, - elragadta.
Gazdaságom vót, - bitangságba hagyta.
Böcsületös nevem vót, - faluhosszat hurcolt rongy most az én nevem!
Siralomházban ülő zsiványnak nincs ilyen pusztulásban a háza, mint az enyém!
GÖRE:
(Mihályhoz.)
Hát ebbe Imrének itélöm az igazságot, hogy...
Mégis tudja Mihály sógor: ami igazság, az igazság!
DURBINTS:
(Mihályhoz.)
Már amit a bíró sógor mond, én is ráütöm a pöcsétöt, ö. m. a f. Mer az asszony nem szentőttgyertya ö. m. a f. se nem portzolány-tál hanem ha asszony, hát lögyön asszony, ö. m. a f.
ROZI:
(A szobából a holmit adogatva, pattogósan.)
Ez is a miénk...
Ez is a miénk...
Minden a miénk .
(Egy csomó képet adogat.)
Szűz Mária édes anyám !
(Megcsókolja.)
Ne haragudjál, hogy el van törve az üveged !
(A kocsishoz és Kátsához.)
Ez is a miénk !
(A másik képhez.)
Szent Julána !
(Megcsókolja.)
Óh szép Szent Juliána!
A macskát el ne felejtsék!
Zsákba kell tenni vagy kosárba .
(A képet átnyújtja.)
Ez is a miénk!
Szedjék, hordják!
Még a szög is a miénk talán .
(Gúnyosan.)
De azt csak hagyjuk.
KÁTSA:
(Belülről szól.)
De ezt az erős seget kiütöm.
Nem egésséges ilyen helyen, ahol a gazsda somorkodik.
(Kijön és az apróságokat zsebrevágja. Lassankint födduzzadnak a zsebei; a nadrágja szárán és kabátja ujján is feltűnő szögletes csomók támadnak.)
BARACS:
(Az udvaron Matyinak.)
Te.
Erigy kérdözd mög attól a lánytól, hogy a fiam nem beteg -e?
MIHÁLY:
(Göréhez.)
Még csak az köllene!
Hát ha én kendöt, követöm, fejbe vágom, az -e az igazság, hogy kend kérjön mög engöm, hogy bocsássak mög?
Nem az én dógom -e, hogy mögengeszteljem kendöt; ne haragudjék!
DURBINTS:
(Elgondolkozva.)
DURBINTS:
(Magát észrevéve.)
GÖRE:
Mer én bíró vagyok, éngöm fejbe nem üthet sönki.
Hát a többirül se löhet szó.
MIHÁLY:
(Botjával a földet kopogtatva.)
Itt tisztára az Imre a hibás.
MIHÁLY:
Csak az igazságnak ne fordítsunk hátat senki kedvéér se.
GÖRE:
(Méltósággal.)
No, az igazságra engöm ne tanítson sönki, mer énneköm mindennap abba gyomlál az eszöm.
Én az igazságot mög a hamisságot úgy ösmerem, mint a bótosunk a pízt: csak rápillantok, mingyár tudom, hogy Körmöcbányárul való -e, vagy Miskócrul.
MIHÁLY:
Nonó, hiszen nem azér mondom.
ROZI
(A dikóhoz megy és az ott heverő vánkost takarja lepedőbe. Egypár kis csizma kiesik a lepedőből s ottmarad).
KOCSIS
(A Baracs ünnepi szürét hozza).
GÖRE:
Nem viszed vissza tüstént.
No nézd: a csak nem az asszonyé.
Mit csinálnak ezök itten?
(Belép Mihálylyal a házba.)
BARACS
(Balról ül az előtérben egy tuskón. A beszélgetésbe nem elegyedik. A hurcolkodásnak hátat fordít. Mogorván pipázik).
MATYI és ROZI
(A dikónál).
ROZI:
(Félvállról.)
Minek beszéljünk erről?
Mink itten idegönök vagyunk.
MATYI:
Én nem bántottalak tégöd.
ROZI:
Mégcsak az köllene, hogy engöm is.
Nem elég szögény néném.
Ilyen hurka vót a hátán, mint a két ujjom.
Csak mönjön a dógára!
ROZI:
No!
Mit akar velem?
Nincs időm arra, hogy beszélgessek.
MATYI:
(A kezét nyujtja.)
Hadd fogom mög utoljára a kezedet...
ROZI:
Minek az.
Hagyjon békében.
MATYI:
(Búsan.)
Nem szoríthatok veled kezet utóljára?
MATYI:
Neköm te mindig kedves vótál...
ROZI:
(Ellágyulva.)
Én se haragudtam magára soha.
MATYI:
Veled álmodtam, mikor ébren voltam is.
Úgy tündöklött a képed a lelkembe, mint a hódvilág a kútba.
ROZI:
Én is álmodtam magárul kétszer.
Jaj, az egyik álom szörnyű vót, de a másik az szép ám .
(Mosolyogva.)
Elmondani nem löhet ...
(Észreveszi magát. Más hangon.)
Menjen tőlem!
Rossz vér folyik magukban!
Maga mán be is vót csukva vereködésér!
A bátyját is be köllene csukni ötven esztendőre!
(Elfordul.)
ROZI:
(Sóhajtva.)
Vége a farsangnak !
[ 24]
Ezt nem Matyinak mondja, hanem csak maga elé.
(El jobbra a ház mögé.) Göréné jön. (Kocsis és kisbiró egy virágos ágyat hoztak már előbb, most egy kevésbé díszes ágyat hoznak ki a szobából.)
MÁSODIK ASSZONY:
Elviszik mindönit, ami nem is az üvék.
(A nép zúg, morog a kerítésnél.)
ELSŐ ASSZONY:
Am mög bánatába se nem lát, se nem hall, mint a siket tyúk.
KISBIRÓ:
Ki mer itt morogni.
Aszondom, hogy odább innen, mer ha a biró ur möghajja, hát majd közibétök tapént az igazsággal.
GÖRÉNÉ:
(Belép az udvarra.)
(Pofon vágja a kisbirót, aki a hóna alá fogott holmit elejti. Kocsishoz.)
KOCSIS:
Dehogy töszöm.
A miénk ez mind!
GÖRÉNÉ:
Tiétek ám a kúnhalasi pityke!
Latrok!
Tolvajok!
Rablók!
(Hátra.)
Hej, asszonyok, ne engedjük ezt a gazdát...
NÉP:
(Betolakodnak az udvarra.)
ASSZONYOK:
A mi falunkból ki nem visznek semmit.
(Belekapaszkodnak a három hurcolkodó holmijába.)
Nem engedjük!
Tögyétök le!
KISBIRÓ:
(Ráncigálja az ágyfát.)
Törvény ez!
Nem engedhetünk!
GÖRÉNÉ:
Kend a falu birája?
Világos nappal rabolnak -e már minálunk?
KISBIRÓ:
Jaj, alig látok!
Tessön parancsolni.
KISBIRÓ
(A kúthoz rohan, s a vedret az asszonyokra s főképp Görénére önti).
ASSZONYOK
(Sikoltozva el).
GÖRE:
Mindönkit becsukatok, aki el nem takarodik.
GÖRÉNÉ:
(A kapun kívül.)
Asszonyok, ne engedjünk!
Csak azér is.
Ide embörök!
Latorság van a faluba!
GÖRE:
(Kisbiróhoz, ordítva.)
Fuss a csendőrökér!
Majd möglátom én, hogy szoknyába jár -e a bíró vagy gatyába ?
(Bottal szétveri a népet.)
Nem takarodtok innen!
Tik tudjátok -e jobban a törvényt vagy én?
Tik akartok igazságot tönni ?
(Fúj és törülgeti magát.)
Jaj, mingyán mögüt a guta.
DURBINTS:
(A kulacsát nyujtja.)
Hamar egy csöpp orvosságot!
GÖRE:
Egész bíróságom alatt nem esött mög velem!
(A nép után kiált.)
Mindnek fölemelöm az adóját, aki mégegyször ide gyön!
GÖRÉNÉ:
(A távolból.)
Dejszen csak kerüljön kend haza!
GÖRE:
(Gondolkozva pislog.)
Innen a pincébe mögyünk, sógor.
ROZI:
(A macskát hozza.)
Cicuskám, micuskám!
Hamar a zsákot.
ROZI:
(Beleteszi a macskát.)
Igy cicuskám!
Gondold, hogy éjszaka van.
KOCSIS
( A zsákot a kocsira viszi ).
ROZI:
Az aprómarhát, disznót, malacot szödjék össze!
Mind, mind!
Mind az én néném kőttése!
GÖRE:
Hohó!
Csak a fele illet tiktöket, mert közös szörzemény.
Csak azt vihetitök el, amit az asszony a házhó hozott!
BARACS:
Ne szóljon, bíró uram!
Vigyenek mindönt!
KÁTSA:
Ázs már a pakalba került!
KÁTSA:
Én ettem meg a saját házsamba.
ROZI:
(Megbotránkozva, Mihályhoz.)
KÁTSA:
Vigastalódjon, nem igen visított.
ROZI:
(Megérti.)
Kedves egészségére váljék.
Hát akkor a malacot kell kihozni.
ROZI:
Mér?
A néném nevelte szopós korától: minket illet!
KÁTSA:
(A malacot tapogatva.)
Jaj, gyenyerű állat!
Micsoda kedves filecskék!
Hogy tőled el kell válni, ezt sajnálom én!
(Madzagot köt a lábára és átadja a kocsisnak.)
GÖRE:
Mitől olyan duzzadt a lábad?
KÁTSA:
(A lábára néz.)
Jaj, az átkozsott kesvíny.
Megint megdagad a lábam a nyakamig.
Saladok hazsa, mert bizsony Isten itt halok meg.
GÖRE:
(Kátsához.)
(Kisbiróhoz.)
Gyere ide.
Nézd meg mi van a zsebébe mög a nadrágja alatt.
KÁTSA:
(Zavartan áll. Amint a kisbiró hozzányúl, idegesen kacagva védekezik.)
Jaj!
Ne csiklandozszs!
Ezst ki nem állom, biró uram!
GÖRE:
Hát akkor add elő magad, ami a zsebedbe van, mög a ruhád alatt.
Mingyán mögérdeköllek!
(Botját emeli.)
KÁTSA:
Hát mért nem besélnek egyenesen?
Hisen ast akartam magam is.
Csak azér raktam a zsebembe est azs apróságot, hogy el ne lopja valaki.
(Vakaródzva állja, hogy a kisbiró elszedje és rakja a kosárba a mindenféle apró értéktelenségeket.)
KOCSIS
(Hozza a baromfiakat).
ROZI:
A fehér csirke?
Hol a fehér csirke?
(Matyihoz.)
Követelöm a fehér csirkét!
ROZI:
(Kiveszi.)
Pityém!
Pityikém!
Pitye fehér csirkém.
(Csókolgatja.)
Éheztél?
Szomjaztál?
Jöszte velem haza kis fehér pityikém!
(Megcsókolja. Kisbiróhoz.)
Nézze, milyen szép, okosan néz.
(Mutatja, aztán az ölében tartja.)
KÁTSA:
Sebben nézs azs, mikor meg van sitve!
GÖRE:
(Mihályhoz.)
Nohát csak aszondom, sógor, hogy a templomba is az asszonyi szentöknek mindnek lefelé hajlik a feje, hát az embör azér embör, hogy embör lögyön.
(Durbintshoz.)
DURBINTS:
Igaz, ö. m. a f. Micsoda?
ROZI:
(Baracshoz.)
Azt hiszem, nem felejtöttünk itt semmit.
BARACS:
(Feláll. Komoran.)
(A gyűrűt lehúzza az ujjáról.)
(Odaveti Rozi elé.)
KÁTSA
(Fölveszi a gyűrűt és átadja Rozinak).
MIHÁLY:
(Kezet nyujt Görének és Durbintsnak. Elfogult hangon.)
Isten mögáldja!
Köszönöm bíró uram a szívességét.
GÖRE:
Isten áldja mög.
Tisztölöm az otthunvalókat.
DURBINTS:
(Kezelve.)
Kívánom, hogy vígabb alkalommal tanálkozzunk! ö. m. a f.
MIHÁLY:
(Csakúgy messziről.)
Isten áldja mög Baracs gazda.
BARACS:
(Hidegen.)
Isten áldja mög Pákozdi gazda.
(Leül.)
ROZI:
(A kapuból fagyosan.)
(Mihályhoz.)
Mink hogyan férünk föl, Mihály bácsi?
MIHÁLY:
Elballaghatunk gyalog is.
(Mihály, Rozi, kocsis a kocsival el.)
GÖRE:
(Baracshoz.)
Semmi ez!
Csak tróbálnak.
Nem vetök neki egy hetet, itthon lösz az asszony.
BARACS:
Dejszen ide be nem jön többet, aszondom.
Fejszével ütöm le, ha keresztül meri lépni ezt a küszöböt.
GÖRE:
(A kulacsot Baracsnak nyujtja.)
Igyál öggyet.
Olajozd mög az eszöd kerekit, mingyán vígabban forog.
BARACS:
Dejszen bíró sógor: száradjon el a gégám, ha én mégögyször iszok valaha .
(Leül s a fejét a két tenyerében lógázva.)
Én szép fiam, én egyetlen kicsi fiam, de sohase látlak !
(Könynyet törül ki a szeméből. Matyihoz.)
Egészségös?
GÖRE:
(Ezalatt iszik, aztán a kulacsot Durbintsnak nyujtja. Kezel Baracscsal.)
No, Isten áldjon mög.
Vígasztald magad avval, hogy sohase vót még olyan sitét éccaka, hogy utána ki ne hajnalodott vóna!
DURBINTS:
(Kezel Baracscsal.)
Legjobb vígasztalás, hogy tekintsd möghóttnak, ö. m. a f.
KÁTSA:
(Mind a háromhoz.)
Én inkább leánynak tekinteném, mint möghóttnak, aztán még etser elvenném feleségül.
MATYI, BARACS
(Elkisérik Görét, Durbintsot a kapuig).
GÖRE, DURBINTS, KÁTSA
(Az utcán jobbra el).
ESZTER:
(Eddig a hurcolkodást a bodzabokor mögé rejtőzve nézte. Most kárörömmel.)
Úgy kell neki!
Ülhetsz a suton!
Várhatod a hintót!
(El.) Baracs és Matyi. (Kis szünet.)
MATYI:
Nincs itt más, csak a főd.
A vacsoránkat is elvitték.
Gyerünk át a juhászokhó.
BARACS:
Erigy.
Én itthon maradok.
Hozok be a kertből egy nyaláb szalmát.
Ezt a korpás zsákot a fejem alá töszöm, a szűrömmel betakaródzok.
Majd aztán hónap...
Ej! hónap talán mán nem is lösz hónap!
MATYI:
(Megrendül. Feláll és a bátyja vállára teszi a kezét.)
Bátyám!
Az apánk kemény embör vót.
Kend is a szömibe nézött legénykorába mindön veszödelömnek.
Én se ijedök mög talán mindön jégessőtül.
Mit mond a falu, ha kendöt búsulni látja?
BARACS:
(Bús kevélységgel.)
Búsulni!
Én?
Nem búsulok én!
Csak ez a hurcókodás bántotta egykicsit a szömömet.
MATYI:
Ördög vigye azt az egypár rongy bútort!
Hónap én mögkapom a pízömet.
Lögyön a kendé.
Bemögyünk hétfőn a városba: vöszünk ágyat, asztalt, széköt, mindönt, szöbbet, mint vót.
Aztán szörzünk valami öregasszonyt: gondozónak.
MATYI:
Hónap pedig elmögyünk a templomba!
Fölőtözködünk szépön.
Vidáman köszöngetünk mindönkinek.
Hagy lássák, hogy nem dőlt össze a ház: Baracs Imre csak az, aki vót!
BARACS:
Én is aszondom: vagyok aki vótam!
A fődem se sülyedt még el!
A két kezem erejét nem vitte el senki!
(Ismét búsan néz maga elé.)
MATYI:
Még ma este nézök asszonyt.
Röggel idejövök.
Hozok kinyeret.
Aztán
(erőltetett vidámsággal)
a kend új csizmáját úgy kipucoválom, hogy még a pap is abba nézi magát, mikor pergyikál!
BARACS:
(Kitörő fájdalommal.)
Hej öcsém, öcsém!
Nem jól van ez így sehogyse!
(Matyinak a nyakába borul.) (Egy percnyi csend.)
MATYI:
(Elérzékenyülten.)
Bátyám!
Imre bátyám!...
Ejnye no... hát... iszen ha akarja... kend, én elmögyök az ángyomér...
BARACS:
(Megkeményíti magát.)
Ángyod?!
Ki a te ángyod?!
Volt, nincs!
Ha tudnám, hogy mégegyszer mögmozdul érte a szívem, inkább a kutyának kívánnám odavetni.
Ne beszélj többé róla.
Nem vót igaz asszony, ha el tudott hagyni.
MATYI:
Ez mán Baracshoz illő beszéd.
Lássa kend, neköm is sajog...
Dehát mit!
El kell aludni az ilyet, mint a gyomorfájást.
BARACS:
Jó hát mönj.
Valamelyik juhásznét állítsd be hónap, hogy főzzön ebédöt.
MATYI:
Vacsorára mög... elmögyök a bótba, hozok valamit, talán egy kis keserű túrót.
BARACS:
Neköm ne hozz.
Nem vagyok éhös.
MATYI:
(Vigasztaló hangon, de szakadozottan.)
Ha akarja kend, bort is hozok, valami gyöngét, aztán vidámodjunk.
Én ugyan nem iszok... de ha kend nagyon akarja... hát akkor én is iszok.
MATYI:
(Szűrét a vállára veti.)
Hát Isten áldja mög kendöt.
Jóéjszakát.
MATYI:
(A kapuban még egyszer visszafordul és a bátyjára pillant, aztán el).
Néhány kiváncsi asszony jön a kerítéshez.
(Alkonyodik.)
BARACS:
(Fel és alá jár. Megáll a Jancsi csizmájánál. Nézi hosszan, búsan. Törli a könnyet a szeméből a tenyerével. Fölveszi a csizmát. Leteszi a dikóra, s áll előtte fájdalmasan.)
ELSŐ ASSZONY:
Szögény Imre, de mögesött neki!
MÁSODIK ASSZONY:
Nagy búnak eresztötte a fejit.
HARMADIK ASSZONY:
Csak föl ne akaszsza magát.
ELSŐ ASSZONY:
(Baracs feléjük figyel.)
MÁSODIK ASSZONY:
Nem jó vóna -e szóni neki?
Egypár vigasztaló szót?
BARACS
(Félrecsapja a kalapját és láthatóképpen szineskedve, hetykén, peckesen föl és alá sétál és vidám ütemben ezt a dalt fütyörészve: "Kitették a holttestet az udvarra." Ismétli, míg csak az asszonyok el nem mennek).
HARMADIK ASSZONY:
Nincs ennek kutyabaja se!
Gyerünk haza.
ELSŐ ASSZONY:
Jaj, isz a vacsorám is elég!
(Mind a hárman el.)
BARACS:
(Mikor a fütyülésben a dal közepére ér, szomorúan fújja. Leül az eperfa alatt levő asztalhoz s vagy dalszerűen vagy csak keserves hangon: "Most látszik meg ki az igazi árva..." Az asztalra borul. De nem sír. - Sohse sír a magyar ember, legfeljebb könynyezik.) Zsuzsi és Eszter.
ZSUZSI:
Asszonyom!
A doktor urat látom gyönni.
A borgyumáj mögsűlt.
ESZTER:
Zárd be a kaput tüstént.
A kovácsnak mondd, hogy lefeküdtem: a fejem fáj.
Mondd neki, hogy ne gyöjjön előbb, csak ha majd izenök érte.
ESZTER:
Aztán a májat hozd ide tányéron.
Egy karaj kinyeret is hozz, mög a bort.
BARACS:
(Föleszmél. Letörli a könnyeit. Pipát és zacskót vesz elő. Töm).
ESZTER:
Lóg kend, mint harangba az ütő.
ESZTER:
Dehogy csúfolódok, inkább sajnálom kendöt.
BARACS:
Engöm?
Hát aztán mi bajom neköm, hogy sajnálsz?
ESZTER:
Úgylátom, igön árva kend...
BARACS:
Elhagytak?
A kezem nem hagyott el.
A lábam se hagyott el.
A fejem se hagyott el.
Az a jó Isten, az se hagyott el.
Leesett a kútról a kölönc?
Töszünk rá másikat: a kút csak kút marad.
ESZTER:
Jól mondja, hogy kölönc vót.
Nem esött vóna le, ha nem lógott vóna gyöngén.
Köszönje mög a jó Istennek.
BARACS:
Éppen azt cselekszöm.
Kedvem vóna összeverni a bokámat, ha így is löhetne imádkozni.
Mit is búsuljak.
Legény vagyok mögen.
Gyöngyélet a legényélet!
Hát ezt nevezöd te árvaságnak!
(Legényesen sétál.)
ESZTER:
(Zsuzsihoz.)
A kaput ki ne nyisd, akárki jönne is.
ESZTER:
(Baracshoz.)
Imre gazda!
Nézze csak kend: egy kis máj.
Igen friss.
ESZTER:
Láttam, hogy nem övött egésznap...
BARACS:
Hát nem igön öttem, az igaz.
De ez a te vacsorád...
BARACS:
Nem igaz, Eszter.
Kinek csináltad vóna, ha nem magadnak!
BARACS:
Vagy a kovácsnak, mer iszen az jár tehozzád.
BARACS:
Te mondtad a minap, hogy mögkért.
ESZTER:
Hát kérni kért, az igaz, de én ám azt mondtam neki, hogy nem szeretöm a szurokszagot.
ESZTER:
Az, hogy csúfoljanak!
Parasztasszonynak csak a maga fajtája közt a legjobb.
Mög aztán csúf embör is, olyan, mint az ázott medve.
Szó sincs rúla, Imre gazda!
De elhűl az étel!
BARACS:
Ödd mög csak magad, Eszter.
Nem kevesbítöm mög a vacsorádat.
BARACS:
(Habozva.)
Öggyütt?
Ha én tehozzád átmögyök, hónap mán a falu mindön tyúkja arrul kotkodácsol.
ESZTER:
(Nevetve.)
Ejnye de félti a leánykoszorúját!
Lássa, én nem vagyok olyan szömérmetös.
Fogja ezt a tányért...
Ezt az üvegöt is...
Ezt a kinyeret is ...
(Átugrik a kerítésen.)
Hopp, itt vagyok!
Hát vacsorázhatunk öggyütt!
Itt már csak nem szégyölli!
(Leül az eperfa mellé.)
BARACS:
(Leül, bugylibicskát vesz ki a mellényzsebéből.)
(Vígan.)
Csak azt nem tudom most mán, hogy te vagy -e az én vendégöm, vagy hogy én a tiéd?
(Eszik.)
ESZTER:
Sohse törje rajt az eszit.
(Eszik.)
BARACS:
Úgy vagyok most, mint Illés próféta a pataknál.
ESZTER:
Csakhogy nem holló táplálja kendöt, igaz -e, hanem...
ESZTER:
Galamb!...
Galamb!...
Azt illik mondani ilyenkor.
BARACS:
Nem értök én mán az ilyen legényi beszédhön.
ESZTER:
Pedig lássa: az ilyen embör, mint maga, félrevághatja még a kalapját.
ESZTER:
Harmincesztendős ember!
Iszen legény is tanálkozik, aki harmincesztendős.
ESZTER:
Ha magára veszi az új szűrt, darutollas kalapot, a bajuszát kipödri, amőre sétál az utcán, mindön salugáteros ablak kinyílik!
ESZTER:
Mán ha leányt akar elvönni.
De ha nem leányt akar elvönni, hanem... valami fiatal özvegyöt...
Mert lássa, mégis azt gondónám, hogy fiatal leány nem való magának.
ESZTER:
Mer a leány éretlen, tudatlan, esetlen.
Nem érti a forgást úgy, mint az, aki már beletanult ...
[ 25]
Én itt sürgést-forgást értek, házi munkásságot. Nem szabad a színésznek a hangsullyal más értelemre színeznie.
BARACS:
Még nem gondókodtam rajta.
ESZTER:
Hát hogy is gondókodott vóna, hiszen voltaképen csak ma vált özvegygyé.
ESZTER:
Most mán valami bíróság fejti föl a varrást, úgy -e?
BARACS:
Nem tudom: hogy mögy tovább.
ESZTER:
Így mögy.
Én így hallottam.
Az új törvény kezibe vöszi a házasságlevelet és kétfelé szakíti.
Attul fogva mögen löhet házasodni akár zsidóval is.
De zsidó lányt nem vösz el kend, ugy -e?
BARACS:
Nem akarok én bótot nyitni.
ESZTER:
No, most igyék.
Nem: előbb én iszok, mert ez így illik.
(Iszik.)
ESZTER:
Mér?
Talán mer én ittam előbb?
Hát olyan vagyok -e én, hogy én utánam nem löhet innia ?
BARACS:
(Halkabban, mintegy visszhangképpen.)
ESZTER:
Jó, hát nem erőltetem.
Csak éppen azér kínáltam, hogy könnyebben felejtsön.
BARACS:
Bizony: most mán magam is azt gondolom.
ESZTER:
Az ilyen asszony jobb ha magába él.
ESZTER:
Ilyen embört elhagyni, ilyen jó, dörék munkás, röndös, böcsületös embört.
Hány embör van, aki csak olyan, mint a paraj a jó füvek között; vagy mint a veszött kutya, hogy csak átok vele élni, mégis az asszonya hóttig vele él, oszt ha mögbetegszik, gondozza, szenved vele.
BARACS:
Ez fáj neköm is, látod.
Mer olyan egy-test, egy-lélök vótam én vele, hogy olyan az érzésöm, mintha kétfelé fűrészöltek vóna .
(Maga elé merengve, tehát nem az asszonynak s minden szót érthetően s nem gyorsan.)
Nem folyik belülem vér, mégis vérzök én szüntelen.
De mibül is van az asszonyi szív, ha egy perc alatt mindönt le tud szórni magárul, amit az emböri szeretet hét esztendeig halmozott reá.
Mibül van a ti lelketök, hogy egy perc alatt el tudjátok felejteni hét esztendei szeretetnek mindön édös igéjét.
A kígyó böcsületösebb szívű állat, mint az asszony, mer a maga párját nem öli mög a fullánkjával.
ESZTER:
Jól mondja, hogy kígyó volt.
BARACS:
Az.
De száradjon ki a fű is a lépése alatt, a virág is a nézése alatt, csak a szöme patakja ne száradjon ki soha!
Hogy verje mög az Isten mindön ostorával!
ESZTER:
(A könnyeit törülgetve.)
Ilyen jó embört elhagyni.
És ilyen szép embört!
Oh Imre, ha néköm ilyen tiszta szív... ha ilyen szív löhetne az alvó párnám...
(Fejét a Baracs vállára hajtja.) (Egy percnyi csend.)
BARACS
(Fölveszi a pipáját, szívja és annélkül, hogy Esztert átölelné, csak csodálkozva pillant reá).
ESZTER:
(Visszaigazodik.)
Istenöm, ha véletlenül mink találkozunk előbb, milyen boldogok löttünk vóna, Imre.
És most ha möggondolom, hogy ötven hód fődet is hagyott rám az uram... oszt lássa, csakolyan árva vagyok, mint maga...
BARACS:
(Félvállról, de azért jószívvel.)
Bizony neköd is beföllegzött.
ESZTER:
Ha akarja tudni, mögmondom, hogy én az uram mellett másnak a képit is hordoztam a szívembe.
BARACS:
(Annélkül, hogy ránézne.)
Azt nem hittem vóna rúlad.
ESZTER:
De ha mögmondanám, hogy ki vót... nem szólna mög érte...
Csakhogy én titkon hordoztam.
De mögyök mán haza, mer bizony még eljár a szám.
BARACS:
(Unalommal, egykedvűen.)
ESZTER:
(Leül.)
Hej Imre, Imre, nem érdemölte mög kendöt az a cudar asszony.
De hogy is vöhetött el olyan csunya terömtést!
BARACS:
(Minden simfelés után gondolkodva rázza a fejét, mielőtt szólana. Szelíden.)
No, azt nem löhet éppen mondani rúla.
ESZTER:
Az orra bizony nem sokat ért.
BARACS:
(Nyugodtan.)
Az orra?
Nem vót annak csúnya orra, hallod -e?
Inkább olyan szép orra vót, hogy akármelyik kisasszony elhordozhatta vóna!
ESZTER:
A szöme olyan vót, mint a bágyog!
BARACS:
A szöme vót a legszöbb.
Ami igaz, az igaz.
Most mán mindögy: akár szép, akár nem szép, de a szöme szörnyű szép vót, am mán tagadhatatlan!
ESZTER:
A szava olyan vót, mint a varjúkárogás.
BARACS:
Azt se löhet mondani, Eszter.
Mer éppen a szava vót a legszöbb.
Rossz asszony, hűtelen gonosz lélök, de a szavárul mög nem tagadhatom, hogy úgy zöngött néha, mint a legszöbb muzsika.
(Maga elé.)
Nincs is az asszonyi szájnál szebb muzsika, mikor a szeretet szól belűle.
Hej, mikor olyan édösdedön szólott, oszt rám nézött...
(Elgondolkozva.)
ESZTER:
Bár a gazdaságára is olyan szépen tudott vóna nézni, de sok kár haszonná változott vóna az ű kezibe.
Dologtalan rossz vászoncseléd vót biz ő, ami igaz, igaz!
BARACS:
Azt éppen nem mondhatnám.
ESZTER:
Nem értött sömmihön, no: valljuk mög az igazat.
BARACS:
Már hogyne értött vóna: iszön Mihályéknál nagy gazdaságban nőtt fel.
Hát ilyet ne mondj!
ESZTER:
No nagy löhetött ott abba a gazdaságba a malactartás, mert őkigyelme bizony nem élt-halt a tisztaságér.
(A párbeszéd egyre hevesebb.)
BARACS:
A tisztaságér?
No már ebbe az egybe nincs igazad.
Mert mindig mosakodott ű mint a galamb.
A házunk olyan vót, mint a tükör, az ingünk, mint a hó.
Még a bankót is egyenesre simította, ha gyűrött vót.
ESZTER:
No azér nem ért hát rá a fiával törődni!
BARACS:
A fiammal?
Legtisztább gyerök vót az egész faluba!
BARACS:
Egészségös vót, mint a csikó!
Sohse vót sömmi baja!
ESZTER:
Hát akkor mér itatta kanálbúl vörös borral?
Mér járt hozzá a doktor?
ESZTER:
Nohát a kovács, a baromdoktor.
BARACS:
Baromnak barom az, de doktornak nem doktor!
Sohse járt a fiamhó!
ESZTER:
Bizonyítom hónap vele is, hogy a torka csupa daganat vót a gyeröknek.
Titkolták kend előtt.
Az anyja késsel fenyögette a gyerököt, ha kendnek szólni mer.
Betegön vitte el!
BARACS:
(Feláll.)
(Maga elé.)
Csakugyan valami baja vót!
Fektették...
Bort itattak vele...
ESZTER:
No ne ijedjön mög, nem vót nagyon beteg.
Egy kis hülés.
Másnap bizonyosan elmúlt.
Üljön le.
Így.
Beszélgessünk szépen.
Azt akarom, hogy fölvidámuljon.
Azért teremtette Évát az Isten, hogy Ádám vidám lögyön.
Hát csak azt akartam a szavammal mondani, hogy ha annak a kígyónak, - ahogy kend is nevezi, - annyi lött vóna a szöme a gyerökin, mint...
(Hamisan oldalt kacsint és a derekát megringatja.)
ESZTER:
(A hangtól megdöbben. Zavartan vonogatja a vállát és a kezével legyintget.)
BARACS:
(A dühtől remegve.)
(Fölkel.)
De most már pusztulj innen, mert ezt nem tűröm!
Mert az az asszony tiszta, mint az égi csillag, azt besározni nem löhet!
(Fokozódó dühvel.)
(Ordítva.)
ESZTER
(Rémülten hátrál és kifut a kiskapun).
BARACS
(Utána vágja a tányért és a boros üveget). (Kárpit.)