ELTE drámakorpusz

Vissza

Madách Imre

Mózes

Keletkezés ideje

1860-1861

Felvonás

Jelenet

Megszólalás

700

Mondat/Sor

2676

Szó

13947

ÖTÖDIK FELVONÁS

(A zsidók táborában, az Abarim hegye alatt, a Jordánnál. Középen a frigyszekrény sátora nyitva áll. A hegy egyik meredek szikláján a háttérben terebélyes fa látszik. Mózes, Áron, Mária, Józsué a sátor előtt. Hátrább félkörben az elöljárók. Mögöttük nép.)

MÓZES

Hát itten állunk, Áron, újolag,

Hol negyven év előtt - a szent küszöbnél.

Előttünk egy lépésre Kánahán.

ÁRON

Csakhogy még akkor kebleink feszültek

A tetterőtől - most pihenni vágynak.

MÓZES

Igaz, igaz. - No, nem vágynak soká. -

Felolvasád -e a népösszeirást? -

ÁRON

Felolvasám, és senki nem felelt rá. -

Mind némán fekszik a nép sírfenéken,

Mely akkor élt. Csak én, te, Mária,

És Józsué maradtunk meg tanúkul

A volt világból - mellyet eltemettünk. -

MÓZES

Ah, Józsuét ne számítsd, ő bemegy

Az ígért földre. Szemből szembe látja

A sok csodát, mivel Jehova ott

Népére vár. Ah, ő nincsen felírva

Rettentő lajstromában a halálnak.

De mink igen, bátyám - öreg barátom.

Azért készüljünk - s Mária te is.

MÁRIA

Nem látod-é, hogy én készen vagyok. -

Az a hatalmas szellem elhagyott,

Mely roncsolt testemet birá tanyául.

És én halott maradtam, mely mozog,

Mely fú ugyan még, ámde már nem érez;

És várva várja a szót - hogy szabad

Feküdni menni. - Húr előre ment már

Helyet csinálni. -

MÓZES

Jól van, Mária. -

Sok szenvedéssel nyertél rá jogot,

Feletted a föld, hogy könnyű legyen. -

Áron! Te meg - csak tedd le e palástot.

Rakd ékeid mind a frigy sátorába.

Az oltártól búcsúzzál, mert felette

Szent áldozatot többé nem mutatsz be.

A főpap tisztétől felmentelek! -

Fiad, Eleazár lépend helyedbe. -

ÁRON

Im, itt van minden. - Tisztán nyújtom át

Istennek, népnek - mint főpaphoz illik -

Emelt fővel - nyugalmas lelkülettel.

Nehéz napokban hordtam. Adja Isten,

Fényét ismerjék csak, ne terheit

Késő utódok.

MÁRIA

Áron! Jőj - megyünk.

ÁRON

Meghalni, Mária?

MÁRIA

Igen, igen. -

MÓZES

Ne búcsúzzunk. Követlek nemsokára.

ÁRON

Ki a hegyekbe! - Haljunk meg szabadban. -

MÓZES

Két kőkoporsó áll ott számotokra.

MÁRIA

Hát, Mózes, a tiéd - a harmadik? -

Testvérnél illik testvérnek pihenni. -

MÓZES

Szűm véletek megy sírba. Ah, de lelkem

Isten szolgája - tőle várja most is,

Hogy elbocsátja majd - utánatok.

ÁRON

Jó béketűrést. - (El Máriával.)

MÓZES

Nektek meg nyugalmat. -

Óh, jaj! Mi kín, utolsó emberül

Maradni a világból, mely miénk volt. -

Kisértetül fetrengni unokák közt,

Kik alig értenek már, amidőn

Múltunkról szólunk; és amit szerettünk,

Alig nevéről, hogy még ösmerik. - -

Hej, Józsué, fiam, fogd kardomat;

Te vagy utánam a vezér, tudod.

Majd bémutatlak a népség előtt.

JÓZSUÉ

Mi végre mindez Mózes - nem vagy-é,

Hálá Istennek, még ép és erős? -

Te népedet soká fogod vezetni. -

MÓZES

Ne hidd - ne hidd. Mi bennem még erő van,

Nem izmaim, nem véremnek sajátja,

Csak Isten adta, hogy rendet tegyek.

De mint a nyíl lehull, ha célhoz ért,

S a mag letolja a hervadt virágot;

Kitérek én is, hogyha állsz helyembe. -

Fel, Izraelnek népe! Üdvözöld

Az új vezért. -

NÉP

Üdvözlünk, Józsué. -

MÓZES

Örüljetek - mert ő a férfiú,

Kit Ábrahám nagy Istene kinézett,

Hogy Kánahánba végre bévezessen.

Ki véget vet keserveink korának,

S megnyitja a boldogságnak korát. -

Óh, mostohább volt, mely nekem jutott.

A sors rabszolga-népet bíza rám.

Keresztül kelle száz vészen vezetnem.

Keresztül a tűz s vér keresztelésén,

Hogy szolgasága bűnjegyét lemossa.

Csak zúgolódás s átok volt jutalmam;

És mégis hálát mondok Istenemnek,

Mert e dicső napot meg hagyta érnem;

Melyben kifáradt a sors üldözése,

S csak győzelem vár a javult utódra. -

Ne nyomja lelkem semmiféle vád,

Hiven megoszték bánatot, nyomort,

Mindég én nemzetemmel. - Szóljatok!

Nem úgy van-é?

NÉP

De úgy van, szentigaz. -

MÓZES

S most nyugton hajthatom le agg fejem,

Azokhoz - akik vélem szenvedének. -

Itt Józsué, vezértek. -

NÉP

Éljen, éljen! -

MÓZES

Most jól hallgassátok meg végszavam,

Tudjátok, sír széléről intelek. -

Előttünk áll a frigynek sátora,

Melyben törvényünk s Istenünk lakik.

Ha e törvényt, melyért egy nemzedék

Hanyatlott sírba órjás szenvedés közt,

Melyet nem múló, szent okmány gyanánt

Ezreknek hulló vére megpecsételt,

Elhagyná a nép, mely Isten kegyéből

Oly annyi nép közül megnyerte azt;

Ha alkuvásnak dobná tárgyaul,

S idegen isteneknek kedveért,

Egy szent sorában megcsonkítaná :

Átkoknak átkát én kérném fejére.

És annyi nép közt ő lesz az utolsó,

Hajkált és üldött, mint veszett kutya;

Mert nem tudá kegyelmét megbecsülni. -

NÉP

Legyen, mint mondod.

MÓZES

Hallod Istenem! - -

Aztán, ha majd jó dolgotok leszen,

S bőségnek örvendeztek Kánaánban;

Népem, ne hidd, hogy amely egyesit,

Az a szent eszme, amely összetart,

Mely nemzetté tesz, a föld - a haza;

Mert dús kalászát néked rengeti. -

Nem, nem - hisz táplált a kietlen is,

Egyiptom is táplálta őseid,

S azért nem voltál-é egy mindenütt,

Nem-é maradtál Isten ősi népe? -

S jövőben is az lesz közötted első,

Szivében a törvényt ki hűn megőrzi;

Ezrek felett, kik dús örökben élnek,

Bár nem lesz talpalatnyi földe is. -

Mert nem hitvány göröngy, melyet tapodsz,

De e sátor törvénye tesz zsidóvá.

S ezért e sátor egy, maga legyen,

Páratlan közted, óh, én nemzetem,

Egységednek szentelt tanújele.

Zarándokolva oltárára hordjon

Ajándokot, panaszt, örömet és bút,

Világvégéről is minden - ki hű. -

NÉP

Legyen, mint mondod.

MÓZES

Megnyugszom szavadban. -

Most hozzád szólok, hallgass, Józsué.

Ha meghalok, s bemégy majd Kánaánba,

Egy templomot, egy oltárt meg ne hagyj,

Egy szobrot, egy betűt, vagy síri jelt. -

Pusztíts ki mindent, élőt és nem élőt,

Miből csak egy emléksugára kelhet

A vad pogánynak, melyet ott legyőzesz. -

Ne higgy, ha kér, szolgádul el ne vállald,

Urad kívánna lenni majd idővel.

Ne ültesd asztalodhoz, hogy megoszd

Ebéded véle, mert áldást, ha mond,

Átkot kiván reád minden falattal,

Keménykedjék meg könnyétől szived,

S ha bájosan mosolyg rád asszonya,

Tudd, hogy szivében bosszú les reád. -

Maroknyi nép vagyunk, fiam. Körűlünk

Tengernyi az ellenség. Gyűlölet

Tarthatja csak fenn népét Izraelnek,

Szeretet csúfosan olvasztaná el. -

JÓZSUÉ

Nagy dolgokat bizol rám - mondd, hogyan

Állok meg én - közember erejével,

Az óriástól elhagyott helyen?

MÓZES

E tisztes férfiak - e népvezérek

Fognak tanáccsal gyámolítani. -

Megkértem Istent, és a szellemet,

Mely eddig az én keblemet laká,

Reájok önti. - Óvjátok híven.

Áldás reátok - álljatok helyemben. -

Te Józsué meg, csak bízzál magadban.

JÓZSUÉ

Láttad, hogy mit birok.

MÓZES

Láttam fiam.

S méltattalak. - Most népem, még csak egyet! -

Ha meghalok - porom földdel vegyül,

Ne hagyjátok, hogy ellenség tapodja

Sírhantomat - hogy bírja idegen.

Igérjétek meg ezt szent esküvéssel,

Késő utódok ártatlan fejére,

Hogy áldás, átok, úgy szálljon reája...

S könnyebben dűlök Ábrahám ölébe.

NÉP

Igérjük, íme!

MÓZES

Köszönöm, barátim. -

Még egyszer - a nagy Isten véletek,

Térjen mindenki nyugton sátorába,

És Józsuétól várja a parancsszót;

Mert Mózes a néphez most szólt utószor -

És halni megy.

(El, a hegyek felé. A nép mindenfelé oszlik.)

JÓZSUÉ

De illyen szökve nem.

Én a sirig kisérlek - megfogadtam. - (El Mózes után.)

VÁLTOZÁS

(A táboron kívül, a hegyekben. A terebélyes fa a meredek kősziklán innen is látszik. - Mózes jő, utána Józsué.)

MÓZES

Mondtam, fiam, térj vissza, szent hely ez,

Jehova várja végső számadásra

Szolgáját itten. - Menj, és hagyj magamra.

JÓZSUÉ

Tűrd kérlek el, Mózes, hogy nem teszem.

Inkább majd lopva járok nyomdokodban,

Bokrok mögött bujkálok szüntelen;

Nem is fogsz látni - én látlak csupán.

MÓZES

Gyermekkivánság! - Mondd csak, Józsué,

Mivégre volna ez? -

JÓZSUÉ

Hogy jelt tehessek

A sírra, melyben el foglak temetni.

MÓZES

Gonosz fiú! - Rabbá kivánod -e

A sírt is tenni, mellyért életemben

Küzdék, hogy csendes és szabad legyen? -

Jelt kívánsz tenni rá, hogy majd utóbb

Álkönnyet és átkot hordjon a bolond rá? -

Vagy összeszedje a port a pulya,

És vad futásban hordja el magával,

Hogy esküjét megtartsa, s életét

Se kockáztassa. - Menj, menj, Józsué! -

JÓZSUÉ

Nem lesz-é a nép prófétája mellett,

Ki messze elható szemét befogja,

És nagy szivének kisded ágyat ás? -

MÓZES

Ne félj, ne félj! - Hidd el, készít az Úr

Szolgájának, ki napszámát betölté,

Pihenni ágyat is. -

JÓZSUÉ

S hogyan tudom meg,

Hogy indulnom kell már az új hazába,

Mert Mózes nincsen többé? -

MÓZES

Látod e fát,

Amott a szirten - mely magányosan,

És büszke fővel néz a völgyfenékre? -

Kilátszik az jól táborunkba is.

Nézd meg minden nap - s amidőn ledűl...

JÓZSUÉ

Akkor lehajtja Mózes is fejét.

MÓZES

Jól mondod - és te Kánaánba indulsz. -

Kezet, fiam. - Vezér! Most táborodba. - (Józsué el.)

JEHOVA SZAVA

Mózes! Készen vagy-é?

MÓZES

Készen vagyok.

Csak egy kegyért esdeklek még előtted:

Többször méltattál, hogy velem beszélj,

Szegény szolgáddal. Nem láthattam arcod,

Mert tudtam, aki színről színre lát

Az a halálé. - Most mutasd magad meg.

JEHOVA

(megjelenik)

Láss hát, de meg ne rettenj. -

MÓZES

(leborul)

Óh, Uram!

A napba vágytam nézni - s megvakít. -

Most már szólits el - mit várok tovább? -

JEHOVA

Csak kelj fel, szolgám, mért e nagy sietség?

Ki oly soká nem-zúgolódva tűrtél,

Még várhatsz egy kicsinyt. Fel! Jőj utánam.

Még egy örömmel tartozom neked. -

MÓZES

Ha láttalak - min tudnék még örülni? -

JEHOVA

Csak jőj tovább - lépj itten e magasra -

Feljebb még, Mózes - így - most nézz elődbe: -

Imé, kitárva látod Kánaánt! - -

MÓZES

Halkabban, szív! Vagy keblem szétveted. -

E percért vívtam teljes életemben,

E képet rajzolá ki képzetem

Legcsillogóbb festékivel, midőn

Már majdnem elnyelt tomboló vihar,

Vagy álnok szemmel száz ínség lesett;

S ujult erőt hozott mindannyiszor. -

Pedig mi volt az mind! Ködalkotás -

Hogy most, midőn megtestesülve látom;

Megdöbbent a nem álmodott való. - -

Mi gazdag síkság, és mi zöld hegyek -

Száz fényes város kúpjai ragyognak

Közöttük. Hízott nyájak mindenütt,

S ezüst szalagként kígyózó folyó. -

Lelkemben látom máris népemet,

Amint betör, s tábort jár e vidéken.

Mindég előre. S e szellő talán,

Mely most köszöntve csókol homlokon,

Már holnap győztes zászlóm lengeti. -

Amott középen, a Sion fokán,

Ragyogni látom a frigy sátorát.

Nem vándorútban többé, mint az űzött,

Ki egy éjt megpihen, s odább siet,

Ujabb nyugalmat puszták közt keresve;

De oly szilárdan, mint a szirtalap,

Irányaul szolgálva fél világnak,

Amint dicsében messze földre néz. -

JEHOVA

Csak kéjelegj, csak kéjelegj, fiam,

E látásban. - Nagyon megérdemelted.

MÓZES

Megérdemeltem? - Mondd, uram, mivel?

Szenvedtem-é, küzdék -e, nem tudom.

Ki van törülve minden kínos év,

Mely áll Egyiptom s Kánaán között.

E két napot oly könnyű összekötni,

Mint hogyha egy éj volna csak közöttük,

És minden baj, csak ez egy éjnek álma. -

Ha érdemem volt, azt is elvevéd,

Mert eltörpíted a jutalmazással. - -

Szent föld! E csókkal, íme, eljegyezlek! -

(Leborul, hogy a bokrok s sziklák eltakarják. Jehova eltűnik.)

MÁSODIK VÁLTOZÁS

(Ismét a zsidók tábora, mint a felvonás elején. Józsué jő, utána a nép, a szövetség sátoránál félkört képezve megállnak.)

JÓZSUÉ

Előre csak. - Itt a frigy sátoránál

Álljunk meg ismét, mint naponta szoktuk,

És kezdjünk újra zengni szent imát,

Egyszerre gyászost s hitre buzditót.

Gyászost, mert Izrael árván maradt,

Már harminc napja, amint elhagyott

Mózes s nem tudjuk, hogy mi érte őt.

Megtér -e még - elhangzik-é, ki tudja? -

De buzditó dalt is, mert új csatákra

És győzelemre teljes bízalom kell.

NÉP

(ének)

Szirt ő... Amit teszen, hibátlan az,

És minden úta szent, igaz, dicső.

Egyetlen Isten ő, ki nem hazud,

Hű és igaz; nem áltató csalárd.

JÓZSUÉ

Meddig fogunk még harcra készen állni?

Keblünket a kinos bizonytalanság,

E véres rém, erőltetett mosoly,

S rejtett könyűvel csak szaggatja - tépi -

S még semmi jel. -- Óh, népem Istene,

Jőj, jőj segélyűl, vagy zord elhagyottság

Hideg lehétől keblem összeroskad.

NÉP

(ének)

Lássátok! Én - csak én vagyok,

És nincsen Isten kívülem, velem.

Én ölhetek, s viszontag - éltetek;

Sebez, de ám gyógyíthat is karom,

S tőlem ki mentne, óvna - senki nincs.

(Nehéz fejszevágások hallatszanak a hegyek felől.)

JÓZSUÉ

Csitt - csitt - mi volt ez? Vagy csak képzelem?

Nem - nem - megint! - Megint! - Mi végzetes hang!

Mint óriás kar döngető verése.

Visszhangot ébreszt kősziklákban is,

S az emberszív megdöbben hallatára. -

(A meredek szirt tetején állott terebélyes fa nagy robajjal a mélybe zuhan.)

Mózes meghalt! - Le térdre, nemzetem!

Prófétád sírba szállott, és vele

A kétes küzdés fájdalmas kora. -

De óh, ne hidd, hogy meddő volt azért

E gyász kor. - Nem, nem, az szülé ez újat,

Melynek csak kínja volt övé - virága

Miénk lesz, hogyha az új nemzedék -

Bátran, s győzelmi hittel lép belé. - -

Fújjátok a harckürtöket. - Előre!

Jeríko kapujához. - Hogyha Isten

Lesz keblünk vérte - kürtjeink szavára

Erős fala előttünk porba dűl.

(Függöny.)

Madách Imre

Mózes

ÖTÖDIK FELVONÁS

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Madách Imre

Mózes

ÖTÖDIK FELVONÁS