ELTE drámakorpusz

Vissza

Madách Imre

Mózes

Keletkezés ideje

1860-1861

Felvonás

Jelenet

Megszólalás

700

Mondat/Sor

2676

Szó

13947

MÁSODIK FELVONÁS

(Midianban. A Hóreb hegye tövénél forrás-kút, Mózes juhnyájat őriz.)

MÓZES

Egy nap megint örök sírjába dűlt,

Egy lépést tettem ismét sír felé,

És nyertem-é csak egy hajszálnyi tért

A cél felé, mely lelkesít - emel? -

Örök várás az élet, s véghatárán

Nem megnyugvás, de fáradt únalom

Oldatja meg velünk vándorsarunkat. -

Epedve nézek a távol hazára,

Esengve várok egy üdvözletet,

Mig ott talán már régen elfeledtek;

És úgy vagyok, mint aki hőn szeretve,

A kedvest várni éjeket viraszt,

Mig az, vetélytársának karjain

Mindent feledve csókban kéjeleg. -

De mit panaszlok, mért ábrándozom?

Nem díszlik-é, nincs-é jól tartva a nyáj?

Nem mosolyog szerelmes nő felém,

Piros fiúval vágyó karjain? -

Mit kérjen ember többet? - Óh, hanyan

Mondják irígyen: nézzétek, mi boldog! -

Igen, igen - de a szellem hatalma,

Az éji kürt, mely felver álmainkból,

E rossz barát; ki hozzánk bélopózik,

S szegénységünk hiányait kilesve,

Gúnnyal figyelmeztet sorban reájok;

Nem hágy élveznem. - Láng az, melly emészt,

Átok nekem, csak másnak volna áldás,

Ha volna, akihez világa érne. -

Ha más csillagzat áll bölcsőm felett,

Talán milljók közt, tán trónon világol,

Körülragyogva, majdnem istenítve;

Mig így - a pusztában leég magában,

Én ismeretlen - barmokat fejek,

S a pásztor sírjánál ki is gyanítná,

Hogy itt is hamvad egy oly égi tűz. - -

Ah, lám -e, nőm, a kedves Cippora!

Mi jót hozasz, mi fűszert életemhez?

CIPPORA

(estebédet hozva).

Csókot s mosolyt, mint szoktam, Mózesem.

Mit is hoznék mást, legkivált e helyre,

Melyet szerelmünk serdülő korából

Oly boldogító képek népesítnek.

MÓZES

Óh, kedvesem!

CIPPORA

A forrásnál ülünk le,

Ott tálalom fel a szűk estebédet.

MÓZES

Hát a kis Gerzón hogy van?

CIPPORA

Tégedet kérd.

Egészen apja - csakhogy szebb fiú.

MÓZES

Egészen anyja, csakhogy jobb szeret.

CIPPORA

Ne mondjad, vagy még megneheztelek.

Ki adta szívét, amily hirtelen,

Éppoly lángolva egy bús száműzöttnek?

S azóta mindég: mondd, ki őrzi meg

A nőhüséget, hálátlan - neked?

MÓZES

Egy nő, ki nálam szebbet még nem ismert.

CIPPORA

Hallgass gonosz. - Épp e kúthoz jövék

Leánytestvérimmel, korsókkal fejünkön,

Midőn a puszták vad juhászai

Szidalmas szóval, durva bántalommal

Üzőbe vettek, s már-már elveszénk,

Hogy ím, egy bátor, büszke hontalan

Mint ég küldöttje jő - pártunkra áll,

Érckarja megvéd - és szeme igéz.

Testvéreim bámulták - én szerettem.

MÓZES

Elkísérélek a szülői házba,

Atyád, Jethró, az áldott jó öreg,

Ki bárha főpapul nem volna is,

Isten szolgája lenne tiszteletben,

Gazdag jutalmat nyújta tettemért;

Hont adva a bujdokló hontalannak,

És mennyet adva benned a pokol

Helyett, mit keblem pusztasága zárt.

CIPPORA

Ah, Mózes! Régi dolgokról fecsegve,

Az újságot már szinte elfeledtem.

Idegen férfiak szálltak be hozzánk,

Téged keresnek, Mózes, nem tudom, mért.

MÓZES

Minők e férfiak? Mondd, Cippora.

CIPPORA

Arcok sötét - fösvénykedők szavakkal -

Egy-egy pillantást lopva váltanak,

Hogy fél az ember, mert titkuk nem érti,

S még jobban félne titkukat kilesni. -

De messze földről kelle jőniök,

Mezök viselt - s midőn lábukra öntém

A hűsítő vizet, láttam, mi kéreg

Van talpukon - mit a pusztán nyerének.

MÓZES

Ha ők volnának! - Istenem, ha ők!

S ki volna más - ki kérdne engemet? -

Nem, nem, szebb az, hogysem való legyen.

Az ily sejtések, ilyen kósza képek

Csak hogyha rosszak, vesznek húst magukra. -

Hát hogyha ellenségim feltaláltak,

S orgyilkost küldenek tán ellenem.

Mondd, Cippora, nem nézed illyeneknek?

CIPPORA

Nem, Mózesem, és mégis rettegek,

Hogy gyászt hozandnak boldog kis körömbe.

MÓZES

Úgy mégis ők. Az Isten hozta őket.

CIPPORA

Kiről beszélsz?

MÓZES

Kiről? Kiről beszélnék,

Mint akiket már évektől lesek.

És vágyaim eléjök vándoroltak

A pusztaságba - eddig hasztalan.

CIPPORA

Mit mondasz, Mózes! És mindezt nekem.

Ah, Cippora - te elmehetsz aludni.

MÓZES

Ne nyugtalankodjál, én kedvesem.

Hisz ládd, a férfi nem csupán szeretni

Vagyon teremtve. Lelkében nemesb

Érzés kel.

CIPPORA

Óh, s mi volna hát nemesb? -

MÓZES

Mi a rózsától a vadonba űzi. -

Megérted mindezt - most siess, siess -

S vezesd hozzám az idegeneket. -

CIPPORA

Nehéz sejtéssel bár - de megteszem . (El.)

MÓZES

Kínzó kétség, derülj fel, óh, derülj fel!

Örömre, búra, mindegy - csak hamar.

Hisz addig fáj csak a vérző seb is,

Mig élet és halál csatáz felette,

Aztán beáll a fásult nyúgalom. -

Óh, szív! Ki érti rejtélyes valód?

Ki évekig nem untál várva várni,

E néhány percet, a végcél előtt,

A végtelen kínjával népesíted. -

S ha ők is végre, s jó hírt hoznak is,

Fognék -e még szívből örülni tudni -

Ki idegen égalj növényeként

Soká fájlalva a szülőhazát,

Új állásomban végre megszokám,

Virág s gyümölcs fejlődtek ágimon,

S csak új seb ér, ha újolag kitépnek? - -

De hah, mi ez? - Egy csipkető kigyúlt -

Lobogva ég és mégis ép marad. -

Lelkem reszket rejtélyes borzalomtól. -

Le a sarukkal! - Itt szent hely vagyon . (Mennydörög.)

Jehova! Ábrahám nagy Istene,

Hahogy te vagy, ki e lángmezt vevéd fel,

Megengedvén, hogy szolgád rád tekintsen,

Engedd, hogy értsem is parancsodat,

S szerinte tennem aztán adj erőt. - -

JEHOVA SZAVA

Mózes kelj fel, s kövesd testvéredet.

Szabaditóját várja Izrael -

S bilincseit letörni vagy hivatva.

MÓZES

S hogy bírom én ez óriási művet? -

Karom lelankad, és gyarló szavamnak

Ki ád hitelt, ha mondom, hogy te küldtél? -

Válassz magadnak, népem Istene

Erősebb eszközt - és hagyj engemet

Őrizni nyájamat, neved dicsérni,

S hű nő ölében távolról örülni

A nép javának - melyhez tartozom. -

JEHOVA SZAVA

Karod erős lesz, és nyelved hatalmas,

Ha én leszek veled, meg az igazság.

Te győzni fogsz ármány- s erőszakon,

Ha a hit nem hagy el, meg a kitartás,

A szellem az csak, ami győzhetetlen.

Előtte minden más a porba dűl. -

Fel hát! - Kit az Úr választ eszközévé,

Az megszűnt lenni többé önmagáé,

S a nép szívében ver csak élete.

(A láng jelensége eltűnik.)

MÓZES

Uram, legyen, amint parancsolod.

Megyek, megyek; hová szavad vezet.

Széttépek minden drága kötelet,

Mi éltemhez vonz, gyöngévé tehet.

Ne érintsen már többé női ajk,

Ne kéjelegtessen gyermekmosoly -

Nincs nőm, nincs gyermekem, nincs otthonom -

Te egyedül csak harcok Istene,

Te egyedül nép - ameddig szabad léssz. -

(Áron, Húr, Józsué jőnek.)

Üdvöz légy, testvér - üdvöz légy, barát!

Te is, kit még mint gyermeket hagyék el,

S kettős örömmel látlak férfiúnak! -

ÁRON

Sokáig hagytunk várni, úgyebár?

MÓZES

A nép türelme hosszu, jól tudom,

De csakhogy végre mégis eljövétek. -

Hát jó anyám, hogyan van, él -e még?

Óh, jaj, hogy ily kérdés is még helyén van.

ÁRON

Él még szegény, mivel meghalni nem bír,

Míg mentőképpen téged visszavár.

Mint jó családfő, nem lel enyhe álmot,

Amig övéit nyúgalomba helyzi.

MÓZES

Hát Mária?

HÚR

Megroncsolt teste még

Mindég tanyául szolgál a hatalmas

Szellemnek, mely megszállta.

MÓZES

Szóljatok:

Hogy kezdjük el az óriás müvet.

S én, kit halálra üldöz fáraó,

Hogyan lépek közétek?

ÁRON

Légy nyugodt,

A fáraó, ki üldött, sírba szállt,

Bűnöd emlékét elvivé magával.

MÓZES

És kész -e a nép áldozatra, mondd,

Szabadságáért s Ábrahám uráért? -

Lemond -e a trónnak hiú kegyéről,

És a jólétről férfiöntudattal?

Mert az nagyon olcsó hazafiság.

Mely, hogyha nagy szavat hall, tapsra csapja

A szolgaságtól durva tenyerét. -

ÁRON

Mindenre kész, ha ép testét veszem.

Egyes önző, kislelkű mindenütt van,

Mint legnemesb fán is van száradó gally,

Fenésedett kéreg - mely majd lehámlik.

MÓZES

Mit is teszünk. - Ha kérünk, nem bocsájt el

Ily tenger szolgát - más hazát keresni. -

JÓZSUÉ

Ásót, kapát fogunk, Mózes, reájuk,

A szolgaságnak minden eszközét,

S szabadságunkat nyerjük meg vele,

Ki ép érzésű, az hozzánk siet.

MÓZES

Tüzed nemes, de nem jó a tanács.

Népem megromlott hosszu szolgaságban,

Lassan kell azt sok szenvedésen át

Szabadságára tenni érdemessé.

Merészebb lépés elriasztana

Sokat, ki hogyha lassudan beléjő,

Bár fél is - kénytelen megyen velünk,

S ezer baj közt megedződik, kitisztul. -

Csel ellen cselt. Kérünk három napot,

Hogy a pusztán imádjuk Istenünket.

Ha kint leszünk, könnyen továbbszökünk.

JÓZSUÉ

S nem-é lesz ez gyalázat?

MÓZES

Ők teszik,

Kik kényszerítnek. Ők szégyeneljék. -

De induljunk barátim. Jőjetek

Csak egyenest a pusztaság felé. -

ÁRON

Hogyan, bucsú nélkül hagynád -e el

A hű fedélt, mely itten befogadt,

Mint hontalant?

MÓZES

Mindent, mindent, barátim!

Nőt, gyermeket, az áldott, vén apát.

Szöknöm kell a boldogság hű öléből,

Mint a gyilkosnak, aki érzi, hogy

Előtte küzdés és utána bűn van.

Hogy méltatlant tesz, ámde önmüvét,

A vérző üdvöt mégsem bírja látni. -

(Jethro, Cippora, Gerzón jőnek.)

CIPPORA

Mózes! Még mindég itt, e férfiakkal?

S mi elmerülve, milyen zordonan. -

Hogyan! Kerülsz - rejtőzöl-é előttem,

Mint hogyha félnéd nődnek csókjait? -

Milyen halvány vagy, óh, beszélj, mi baj? -

MÓZES

Nincs semmi, Cippora.

CIPPORA

Annál nagyobb baj,

Mert a sötét arc úgy csak engem illet,

Én voltam a betegség, mely okozta.

MÓZES

Te a nap vagy, mely felderíti azt. -

Egyről-másról szóltam vendégeimmel;

Ah, nő, az élet nem mindig mosolygó.

CIPPORA

Az volt, vendégeink míg nem jövének.

Óh, szóljatok, szokás -e nálatok,

Hogy a vendég a háznak asszonyát

Megfossza férje szívétől - kegyétől.

ÁRON

Az ég óvjon meg minket ily hibától,

Sőt érted tenni bármit is örülnénk.

CIPPORA

Csak egy szolgálatot kérek tehát;

Távozzatok és hagyjatok magunkra.

Előbb is sokszor sejtén, hogy szívében

Más dolgok is laknak még, mint szerelmem.

El-elmerengett, mormogott magában,

És oldalamtól éjjel felriadt,

Kardot keresve, harctól izgatottan.

De akkor ez mind ábránd volt csupán,

S valóvá fejle, ahogy eljövétek. -

Óh, Mózesem! Térj újra Cipporádhoz.

MÓZES

S eltértem-é hát tőled? - Nem, soha.

Szivem tiéd, bár menni készt is a sors.

De hosszu búcsu, hosszu küzdelem. -

Isten megáldjon - át kell rajta esni.

CIPPORA

S elhagynád-é berkünknek illatát,

E lágy eget, egy hű nőt s gyermeket,

Hogy messze földön, szürke ég alatt,

Véres mezőkön éjeket virassz? -

Elhervadandnak fáid - kedvesed -

S mit nyersz helyettök? -

HÚR

Mindég zöld füzért.

CIPPORA

Hideg, hideg díj - csak sirokra jó.

JÓZSUÉ

A hon háláját.

CIPPORA

A nép háládatlan.

Rabságra termett.

MÓZES

Győztél, Cippora.

Karod között rémálomból üdűlök.

ÁRON

Egyet feledtél még - az öntudatot.

MÓZES

Az öntudat! -

CIPPORA

Óh, jaj! Ne halld, ne halld!

Ne hagyd el, kedvesem, e bájgyürűt.

Ne nézz fel e szivetlen férfiakra.

Szemök megígéz, mint a baziliszk. -

Távozzatok, távozzatok örökre. -

ÁRON

Jó, távozunk. Csalódva, mert nemesnek,

Vitéznek tartja Mózest nemzete.

MÓZES

S ki állíthatja az ellenkezőt? -

CIPPORA

Ha annak tartják, bépróbálta azt.

Próbáljon más is, ő már megpihenhet.

ÁRON

Bocsánatot mind e sok bánatért,

Mit akaratlan hoztunk rád, nemes hölgy.

Nem hittük, férjednek, hogy ily gyűlölt

Vendége lesz, ki tartozásra inti,

Mit a becsület s egy anya kíván.

MÓZES

Anyám! -

ÁRON

Hiába vár.

JETHRO

Nem vár hiába,

A végzet választottja is csak ember,

S ha gyöngeségét mint ilyen, lerója,

Jobb, hogyha itten a pusztán teszi,

S midőn a térre mint vezér kilép,

Lefoszlott róla már minden salak. -

Fiam! Eszmélj fel! -

MÓZES

Cippora, bocsáss!

A végzet int - a végzet int - megyek;

Karod fel nem tarthatja kerekét.

CIPPORA

Atyám, te is? - Úgy hát jőj, kisfiam,

Látod, nem kellünk már többé atyádnak. -

Atyám, te is! - Legalább jőj te hát,

Vezesd az árvát és az özvegyet,

Leroskadok különben.

MÓZES

Cippora! -

JETHRO

Fiam, siess - én már mindent tudok,

Áldásom véled - ismét látlak egykor .

(Mind el.)

VÁLTOZÁS

(Köztér. Középen fáraó palotája erkéllyel. Összecsoportosult zsidóság. Húr, Káleb, Abiram, Dátán, Józsué, Jókhebéd. A rendőrfő.)

KÁLEB

Óh, fáraó! Hallgasd meg népedet,

Mely a nyomorból hozzád felkiált.

NÉP

Hallgass meg, fáraó! -

RENDŐRFŐ

Csitt, nyúgalom.

Elvégzik azt ott fent az okosabbak,

Nincsen miért rekedtre bőgd magad.

JÓZSUÉ

Kiált az is, kit a gyil elkapott,

Pedig szintén szó nélkül végzene

Felette a vad.

RENDŐRFŐ

Ej, merész fiú vagy.

A házsártos faj, látom, hogy ki nem vész,

S addig szükség lesz illyenekre is,

Mint jó magam. Így mindnyájan megélünk.

KÁLEB

Nyisd meg, nagy Isten, fáraó szívét,

S úgy halljad őt, mint ő minket kihallgat.

NÉP

Igen, nagy Isten, állj pártunkra, állj.

RENDŐRFŐ

Mi rendbontás ez, félre, ronda nép! -

JÓKHEBÉD

Ne űzd el, ember, fáraó elűl,

Ki esdekelve jő - mert úgy lehet,

Hogy visszatér még, s nem tudod elűzni.

RENDŐRFŐ

Hallgass, banya - hallgass, te vén szipirtyó.

Tán azt hiszed, hogy dühbe hozsz? - No, várj -

Utálkodom majd véled, hogy kacagjon

E söpredék - ez a rongy gyűjtemény! -

NÉP

Választ, óh, fáraó!

RENDŐRFŐ

Mi szemtelenség!

NÉP

Elúnunk várni.

RENDŐRFŐ

Még szebb. - Nos, megállj!

Majd én hozok választ, ha visszatérek . (El.)

HÚR

Már négy órája vannak odabenn

Mózes, meg Áron, fáraó előtt;

S még semmi hír! -

ABIRAM

Valóban rettegek.

Mi lesz mindebből. Régen mondom én:

Ne húzzon ujjat, aki térdre termett.

JÓZSUÉ

Csak nem tűrhettük a gyalázatot,

Hogy nem hagyják imádni Istenünket? -

ABIRAM

Igaz, igaz, de hogyha Istenünk

Csak áldozatot kíván szüntelen,

S kenyeret a nagyok adnak nekünk. -

JÓZSUÉ

Óh, törpe lélek!

ABIRAM

Törpe? Hadd legyen.

Ismérem én ezt. - Majd rájössz te is,

Ha amit, azt szerezni fogsz magadnak.

JÓKHEBÉD

Imádkozzunk, imádkozzunk, barátim,

Hogy megmutassa népem Istene,

Miként elannyi ármány s bűn dacára

Ő az erős, más Istenek felett.

NÉP

Imádkozzunk.

JÓKHEBÉD

Tedd, hogy megnyerjük a

Három napot, mit oly epedve kérünk,

Hogy a pusztán imádjunk háborítlan.

KÁLEB

Zsibongást hallok, jőnek, úgy hiszem.

HÚR

Jőnek, de arcuk nem mutat sikert.

(Mózes és Áron jőnek a palotából. Moraj, zsibongás.)

JÓZSUÉ

Halljunk szót! - Tán jobb lesz, mint arcaik.

ÁRON

Ismét hiába jártunk.

NÉP

Óh, nagy ég!

ABIRAM

Tehát mindennek vége! -

MÓZES

Kishitű!

Nincs vége semminek. - Ki külde engem?

Nem-é népem hatalmas Istene? -

S ki volt, ki úgy megedzé fáraó

Szivét, hogy kérés, indok, égi szó,

Mint durva szirtről, nyom nélkül lepattant?

Ugyé, megint csak ő volt, a nagy Isten? -

Csapás csapásra jő, rémülve jajgat

A nép - és pusztul számban és vagyonban.

Mindenki érzi Istennek kezét,

Csak fáraó dacol. - Ki tudja, hátha

Nem voltunk még elég tiszták előtte,

Lángokba kell, hogy vessen, mint az ércet,

S kiváljék a haszontalan salak.

Vagy fáraónak nem volt még betelve

Bűnmérlege, hogy az örök igazság

Kimondja: száraz e fa, tűzre véle.

DÁTÁN

Adná az ég, hogy úgy legyen.

MÓZES

Az úgy lesz.

Nincs-é megírva, hogy eszét veszi

Az Isten annak, akit veszni szánt.

ABIRAM

Hej, csakhogy az úr ész nélkűl is úr,

S mi dupla ésszel addig elveszünk.

JÓZSUÉ

Miért is várunk - elfoly az idő -

Régen mondom már: döntsön fegyverünk.

HÍRNÖK

(az erkélyen egy hírnök jelen meg)

Nagy fáraó nevében halljatok,

Parancsolatja a következő:

Mivel még oly kevés a szolgamunka,

Mely Izrael népére vettetett,

Hogy Istenének is három napot

Henyélve kíván a pusztán ajánlni;

Ezentul kettes munkát végezend. -

S mivel még oly csekély, mely nyomja őt

A sarc, hogy kincset gyűjt haszontalan

Oltárain, meg lesz kettőzve sarca . (El.)

NÉP

Óh, jaj nekünk - végünk van - elveszénk.

ABIRAM

Lám, lám, hogy ízlik első kóstolóra

Fanyar gyümölcse éretlen tanácsnak? - -

Nem mondtam-é, tűrjük, mit ránk vet a sors.

Ritkán nem jő még rosszabb rossz után.

MÓZES

Szörnyű igaz - de szűnk nyugodt lehet,

Mit a becsűlet kívánt, megkisértük.

DÁTÁN

Becsűlet? Ah, hát mit tesz ez üres szó?

Van-é zsidónak még becsűlete?

Gyógyít -e, táplál -e, mit adnak érte?

Hagyj békét, Mózes, hát becsűleteddel.

ABIRAM

Látjátok-é prófétátok hová vitt?

Nem mondtam-é mindig, ne ingereljük

Magunk ellen, szegény, rabszolga nép,

Ádáz haragját a hatalmasoknak? -

Mit is bírnánk mi tenni ellenök,

Lehelletök, mint polyvát, szertehord.

DÁTÁN

Most már kifosztnak végfilléreinkből,

Miken véres verejtékünk tapad.

Lemondhatunk most a husos fazékról,

S éhezve, rongyos koldusok gyanánt

Dicsérhetjük, ha tetszik - Istenünket.

ABIRAM

Miért is tűrjük e gonosztevőt -

Nem ő volt-é, ki egykor fáraónál

Népünk vesztére tört gonosz tanáccsal.

S most is, ki tudja, nem jött-é azért,

Hogy elveszítsen. - Óh, üssük le őt. -

NÉP

Kövezzük őt meg.

ABIRAM

Aztán térden állva

Kérjük meg fáraót, hogy megbocsásson.

MÓZES

Ím, itt vagyok, kitárom keblemet! -

Követ belém, követ - de megjegyezd,

Hogy az a kő Jehovát is találja. -

Ha jobban tetszik a húsos fazék,

A trón csilláma, mely egy-egy sugárt

Alamizsnául a szolgára vét;

Válaszd az állat nyúgodt jászolát,

Mely gondtalan bizalmat biztosít. -

S engem kacagj, vagy dobj belém követ.

De hogyha jobban tetszik a szegény

Szabadság és a véres harc - lemondás

Apáid Istenéért - összetarts!

És rám figyelj, kit Isten külde hozzád.

Ne aggódjál, csak tégy. Én gondolok

Helyetted. Nálad majd meg az erő lesz. -

Ha én mondom, hogy most éhezni kell,

Az éhezés divat legyen közötted.

Ha mondom, a koldusság tisztelet,

Koldus kívánjon lenni minden ember.

S nincs messze a megváltásnak határa,

Mert az erős lesz polyva, és nem a nép,

Melynek türelmét ismeré csak eddig,

Mint jármos állatét - de nem hatalmát.

(Húr Máriát elővezeti.)

MÁRIA

Óh, Mózes, vedd koszorúmnak felét,

Jutalmul küldi néked nemzeted.

HÚR

E hölgyben Isten ítél tikteket,

Kik Mózes ellen még gyanút emeltek.

MÁRIA

Soká késik nászommal fáraó.

Elhervad a virág - boszú - boszú -

MÓZES

Óh, népem! A kép szolgaságodé.

NÉP

Igaz. - Boszú. - Vezess, Mózes - megyünk.

RENDŐRFŐ

(jő poroszlókkal).

Szét, gyáva nép - el fáraó lakától,

Rekedt lármátok nyúgalmát zavarja. - (A tért kiüríti.)

MÁSODIK VÁLTOZÁS

(Mózes lakában szoba. Jókhebédet Mózes és Áron bevezetik. Mária, Húr, Józsué, Káleb s még nehány zsidó követi őket.)

JÓKHEBÉD

Fiam! Sokáig kell -e még virasztnom,

Míg nyúgalomra hajthatom fejem.

Mert nem szeretnék messze tőletek

A szolgaság földében megmaradni.

MÓZES

Nem vársz sokáig - csak tűrj, jó anyám.

MÁRIA

Nem fogsz maradni. - Ott kint az uratlan

Puszták homokján vet számunkra ágyat

A síró szél - a síró szél - anyám! -

MÓZES

Ez éjjel még eljő Aszasziel,

A rém-angyal, s e földön átrepülve

Megfojt mindent, mi csak elsőszülött.

E végcsapásra fáraó megindul,

És elbocsájtja Izraelt, hogy a

Pusztán kérlelje meg ura haragját,

Mely országán oly súlyosan feküdt. -

Barátim! Jól figyeljetek azért:

Mind menjetek szét a zsidók közé,

És minden háznál békopogjatok,

Hogy útra készen álljon a család,

Pakolva a szekér - a marha készen.

KÁLEB

Úgy lesz, mint mondod.

MÓZES

Hallj Káleb tovább:

Egy-egy bárányt öljön minden családfő,

S annak vérével minden oly küszöb

Be légyen festve, hol zsidó lakik.

Az lesz jeléül a megismerésnek.

Magát a bárányt minden hű család

Elköltse estebédül - ámde állva -

Vándorbottal kezében - ágyba senki,

Még székre is csak a beteg pihenjen;

Hogy amidőn kopognak ajtaján,

S a kürt megszólal - indulhasson útra. -

El most, barátim, az idő halad.

KÁLEB

Minden meglesz.

MÓZES

Még egyet - várjatok. -

Kinek Egyiptom átkos fajzatából

Szomszédja van, gazdája, ismerője,

Arany s ezüst eszközt, edényeket

Kölcsönzzön attól ünnepünkre, mellyet

Megülni készülünk.

JÓKHEBÉD

Hogyan, fiam!

Ha szabadulsz, menj. - Hátra se tekints.

És még te vissza készülsz?

MÓZES

Nem, soha!

De hátha visszanyerhetjük kicsiny

Részét bár annak, ami a miénk volt,

Amért megnyúztak - amért megraboltak;

Ne éljünk-é fortéllyal, mondd, mi is,

Erőszak ellen? - Tapsol a világ

Tettünknek, jól tudom. S elnézi Isten. -

De itt vagytok még? - Nincs mit vesztegelni.

(Káleb többekkel el.)

ÁRON

Óh, Mózes! Elkábít e nagyszerű terv.

Úgy látszik, mintha órjásokhoz illő

Fegyverzettel terhelnéd vállainkat,

Mely a gyöngét nem védi, de lenyomja.

MÓZES

Majd megszokod. Sokat megbír az ember,

Ha van elég bizalma önmagában. -

Szabadság érlel csak nagy eszközökre,

Rajtad még a rabságnak bűne van.

Félsz mint fogoly, szédülsz a végtelentől,

Midőn először mégy ki börtönödből.

ÁRON

De hátha meglesett az áruló -

Hol biztos illyentől a szolganép? -

S titkunkat fáraó elébe hordja;

Mi lesz belőlünk? - Börtön és halál

Vár mindnyájunkra, akik tenni tudnánk,

Ha a cselekvés napja megjövend.

MÓZES

Az árulót az félheti csupán,

Ki orvul érlel tervet, összesúg,

S eszmét, mi néhány agyvelőben él,

Egy nép dacára vágyik létesítni. -

De a mi titkunk nyilvános titok,

A légben él, az utcákon mozog,

Társunk egész nép - védőnk a nagy Isten! -

Kit árul itt el, aki leskelődik? -

Elveszhet ez, elveszhet az talán,

De az, ki meg van híva Istenétől,

És a népet meg fogja menteni;

Az el nem veszhet, azt az Isten óvja.

Én el nem veszhetek, s a nép szabad lesz. -

De bésötétült, mennem kell megint,

Még egyszer, és utószor fáraóhoz.

Úgy várjatok rám, amint rendelém. -

Anyám, csókolj meg! Hogy legyen szerencsém.

JÓKHEBÉD

Áldásom véled. Mózes, légy erős! -

MÓZES

Csókolj meg, Mária, s erős leszek.

MÁRIA

Igen, igen, csókom nem méz, de méreg.

HÚR

Óh, bárha jó hírt hoznál vissza nékünk.

MÓZES

Nem hozhat rosszat, aki úgy megyen

Könyörgeni, hogy mostan jár utószor .

(El.)

ÁRON

Imádkozzunk! - Nagy perc köszön reánk .

(Csendes imádság.)

JÓKHEBÉD

Már ott lehet.

MÁRIA

Én szinte szólni hallom.

Szerény beszéde, de határozott.

Majd arca égni kezd - szeme tüzel -

Beszéde, mint hatalmas áradat

Emelkedik - kitör - mindent sodor.

Csak fáraó - inog bár - még nem enged. -

Óh, jaj, fejem, fejem - tovább nem értem.

ÁRON

Készen van-é minden, mint rendelé?

Be van -e festve vérrel a küszöb?

HÚR

Itt hozzák már az estebédet is.

(Szolgálók behozzák a vacsorát. Mind körülállják, csak Jókhebéd ül.)

JÓKHEBÉD

Még semmi nesz. Mi kínos várva várni,

Kivált ha már nem várhatunk soká.

ÁRON

Hah, nem kopognak?

JÓZSUÉ

A szél zúg csupán.

JÓKHEBÉD

Már itt lehetne. - Óh, ha így időz,

Megszégyenítem, és megyek előre.

Áron, fiam, jőj, tartsd fel agg fejem.

ÁRON

Anyám, ne lankadj, toldd meg egy negyeddel

A várás hosszu, hosszu éveit. -

JÓKHEBÉD

De ez már mégiscsak kopogtatás.

ÁRON

Nem az, nem az még - várj csak, jó anyám!

MÁRIA

(hirtelen f ellelkesülve)

Megvan tehát! - Hálistennek, megyünk!

Látom, amint jő, égő arculattal.

(Mindenfelől kopogás hallik, rá zaj ébred.)

NÉP

(kívül)

Menjünk, menjünk. - Hol vagy Mózes! Vezess.

(Mózes egy csapat néppel jő.)

NÉP

Hála neked, dicső, nagy fáraó,

Hogy meghallgattad esdő népedet,

MÓZES

Nem fáraóé itten a dicsőség,

De Izrael örök nagy Istenéé,

Kinek engedni mindég kénytelen

A jókedvében nem hajló erő. -

Fel hát, barátim! Útazunk. -

NÉP

Jerünk.

(Kürtszó.)

JÓKHEBÉD

Riadj, riadj, kürt! Ébressz másokat,

Nekem jelented, hogy már alhatom. -

Áron fiam - Mózes fiam - idább.

E két kezet, mit haldokló anyátok

Most egyesít, ne tépje semmi szét.

Erőt Mózes - tanácsot Áron ad

S Jehova áldást küld a szent dologra.

Vigyétek testemet e rabhazából

Ki a pusztára . (Meghal.)

MÁRIA

Én fáklyát veszek,

S dobot pergetve fennlobogtatom,

Míg messze elzeng a győzelmi ének.

MÓZES

Emeljétek fel az átszenderültet.

Hagyják e lányt - hadd vezesse lelke -

S utánam. - Óh, egy őrült s egy halott

Kísér. - Ki merné állni útamat . (Mind el.)

Madách Imre

Mózes

MÁSODIK FELVONÁS

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Madách Imre

Mózes

MÁSODIK FELVONÁS