Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Czakó Zsigmond
Kalmár és tengerész
Keletkezés ideje
1844
Felvonás
4
Jelenet
38
Megszólalás
829
Mondat/Sor
1417
Szó
12188
ELSŐ FELVONÁS
Gazdagon berendezett szoba, egyik oldalon pamlag, mellette állótükör; másik oldalon karszék, előtte kis asztal, könyvek.
ELSŐ JELENET
Kelendi, Árthur.
KELENDI.
Nem vagyok önnel megelégedve; fájlalom, de - ki kell jelentenem.
ÁRTHUR.
Uram!
KELENDI.
Nemde e nyilatkozat váratlan önre nézve, kinek figyelme fáradhatatlan irántam, annyira, hogy egy alkalmat sem mulaszt el engem lekötelezni?
ÁRTHUR.
Igen sajnos volna rám nézve, ha e kötelesség teljesítésében csak egyszer is tudtomon kívül hanyag lettem volna.
KELENDI.
Ön nem ért, meglehet tapasztalatlanságból.
Örvendenék, ha mindazt, mi önben nem tetszik, tapasztalatlansága rovására írhatnám.
Figyeljen.
Először: cselédeim nem győzik önt bőkezűségéért eléggé magasztalni, mindamellett, hogy velök érintkezési oka sincs, mi könnyen azon gondolatra vezethetne, hogy önnek különös céljai vannak, melyekre e szolganépben keres bizodalmas eszközt.
Másodszor: ön alakja öt hét óta háromszor változott.
Harmadszor: ön a keresett kitételek egész szótára; figyelme örökösen nyelvén ül, ellenőrjeként szívének, mintha keble titkok orbarlangja lenne, melyeket minden pillanatban elárulástól félt.
ÁRTHUR
félre.
Mit jelent ez?
KELENDI.
E nyíltságnak mindenesetre többet köszönhet ön, ha igazam nem volna is, mint gondos, de helytelen neveltetésének; mert hogy ön anyagi és szellemi tekintetben pazar kezek között nőtt, egy tekintetre meglátszik, s arra mutat, hogy ön szülői vagy nagy rangúak voltak, vagy nem bírtak elég okossággal ön sokoldalúságának helyes irányt is adni.
Világfi- és nem emberről gondolkoztak, önnek pedig jelen állapotában az utolsóra van szüksége.
ÁRTHUR.
Nem fogom elmúlatni ez oktatást hasznomra fordítni, melynek valószint azonban részemre - inkább az előadás tekintélye ad.
KELENDI.
Ismét egy keresett bók.
ÁRTHUR.
Azonban ha ezt elbocsáttatásom előbeszédének kell vennem, úgy ez rám nézve csakugyan váratlan volt, s megvallom fájdalmasan engedelmeskedem.
KELENDI.
Ha el akarnám bocsátani, e leckére nem méltattam volna.
- Segédi tisztének a kívánatig megfelel, kivévén, hogy némely műkitételeinket még nem eléggé ismeri; no de ebben bele okulni oly elmének, mint öné, gyermekjáték.
Ezt hagyjuk el.
- Midőn ama gőzösön megismerkedtünk, ezelőtt - hetedfél hóval, rövid percek alatt meggyőződtem, hogy keble szunnyadó indulatok és szenvedélyek vulkánja.
Ön elkártyázta vagyonát, adósságot csinált, melyet e napig sem elégite ki, és titkon távozott Pozsonyból; ennyit tudok életéből - a többit öntől akarom hallani.
ÁRTHUR.
A többit?
Haboz
Nem tudom, mit értsek ezalatt...
KELENDI.
Ki vagyonát elkártyázza, ezt nem az első botlásnál teszi, annak még bírni kell megelőző hibákkal.
Ön huszonkilenc éves, a férfiúság legszebb kora; minő kár e napokat elveszteni, melyek az élet innepét teszik, s ön ezeknek vet véget, ha nekem nem sikerül önt a halál torkából kiragadni, midőn a hajófödeléről a Dunába ugrott.
Ezen öngyilkolási szándék, nyíltan megvallom, rokonszenvet gerjeszte bennem, ki magam is egykor hasonló állapotban valék - megmentém önt, s pártfogásomba vettem.
ÁRTHUR.
Mindezeket szóval megköszönni...
KELENDI.
Szilárdságnak indult kellemével a köszönet legjobb útján van, leróva még az említett csekély maradványokat könnyelmű napjaiból, miket komoly jelentésűeknek azonban nem tartok.
E kis tapasztalati hiúságomat öregbité ön egyfelől, még másrészről alkalmat ada keresztényi tettre: egy jeles lelkitehetséget az emberiségnek visszaadni; azért nem fogja ön félremagyarázni, ha magaviseletét még apróságokban is éber figyelemmel kísérem.
Adósságai Pozsonyban kifizetvék, s most önön áll ezután becsületes embernek maradni.
ÁRTHUR.
Esküvel ígérem.
KELENDI.
Véli, hogy kísértő szenvedélyei egészen kihaltak, hogy oly könnyű megtartani esküjét?
Ó, nem - de nem is lehetlen.
Élő példa áll ön előtt: atyám országos hivatalban, magas polcon állott, elég gazdag gyermekinek gondos nevelést adhatni.
Első éveimben mutatkozó tulajdonok, túlságos szeretet az anyai hiúságot elkényeztetésemig nevelék, s gyermekkoromban kapám meg azon nagy csorbát, melyet késő koromig alig bírtam kiköszörülni.
Ifjú éveimben ismertem már az élet örömeit, mérték nélkül használtam azokat, míg fokonként oly mélyen süllyedék az aljasságokba, hogy apám kitagadott.
Ekkor ébredtem, felnyílt szemeim nem látván egyebet mindenfelőli elhagyatásnál és megvettetésnél, borzasztó napot értem, de - legszebbjét életemnek!
Ekkori gyötrelmimben fogamzott az új erő, mely munkás férfivá tőn, s melynek szebb napjaimat köszönöm.
ÁRTHUR
magában.
Minő iskolás modor!
KELENDI.
Huszonhat éves koromban már mint kimívelt ifjú vándoroltam apám házához szeretetét és áldását visszanyerendő.
De szeretet helyett hideg hamvaira találtam; nem hagyva egyebet részemre végrendeletében, mint koporsójának egy szegét; egész vagyona öcsémre íratott.
Anyám kevés idő múlva sírba kísérte őt, s mit örököltem, az - elhalt nemes érzetim felett virrasztó kétségbeesés volt!
Meghatározám végpercemet, egy pisztolt töltöttem meg apám koporsószegével, futó pillanatot vetve elfolyt éveimre.
Láttam az elhanyagolt erőt, az eltékozolt tehetséget még romaiban; melyek helyes nevelés által jobb irányban, ki tudja, mivé fejlődhettek volna.
A kor mostoha volt hozzám!
Ó, vajha nyitott könyvként állhatnék minden szülő előtt!
Ily számvetéssel térdeltem anyám sírjára életemet kioltandó - midőn hirtelen egy kar ragadott meg, s a pisztol akaratlanul anyám poraiban dulongott.
ÁRTHUR.
Borzasztó!
KELENDI.
Női kar volt, egy gyászba öltözött anyai kar, ki vigaszt keresett ott, hol én halált.
Könnytől ázott orcán olvasám, hogy nem egyedül vagyok boldogtalan, bár halvány nemes vonásai még bírtak néhány derült képet az életből.
Ő volt megváltó szellemem.
Egy súlyos erszényt ada arcképével, melyeket akaratlanul is el kelle fogadnom, oly ígérettel: hogy keresendem az életet, de őt sohasem, tettét megköszönni.
Eltűnt, soha nem láttam többé, csak álmaimban, melyekben éltem nemtője néha megjelent.
ÁRTHUR.
Valóban tanulságos esemény.
KELENDI.
Az erszény tartalma okos üzérlet által alapja lőn mostani vagyonomnak, s biztosítá éltemet, jóllehet nem oly pályán, minőre vágytam.
Harmincnyolcadik évem számlálom most, s legédesb perceimet eltölt boldogtalan napjaim emlékében bírom.
Keblem egy megszentesült csatatér, hol a szenvedélyek és nagyravágyás legyőzetve a jobb résztől - ártatlan örömöknek ért meg, polgári körben és családi karok közt, melyeknek mindenike édes tartozást ír előmbe, teljesítési élvét emberi kötelességeknek.
Az idő visszafizetett annyit, mennyit bírt - oktalanság volna többet követelni.
Így leszünk jó atyák, jó polgárok és boldog emberek!
ÁRTHUR.
Engedjen osztakozni boldogsága érzetében; azonban legyen szabad megvallanom: általam meglehet félreismert hangulata már több ízben bírt ellenkező véleményre.
KELENDI.
Olykori kedvetlenségem miatt talán?
Ezt azon mindennapi terhek okozzák, melyek pillanatra nyomasztók ugyan, de amelyek nélkül érdektelen az élet.
Például ma is véletlenül fel kell szaladnom Bécsbe - s látja e hosszú előbeszéd közben szinte feledém magát a dolgot, mit közleni akartam.
Segédem elválván tőlem, könyveim vitelét teljes bizalommal önnek akarom átadni.
E hivatal nem megvetendő, sőt alapja lehet jövője biztosításának.
ÁRTHUR
félre.
Lesz gondom rá.
Fent.
Mivel valék szerencsés ez újabb kegyét megérdemelni?
KELENDI.
Azt nem tudom.
Talán bizalmat ébresztő arcvonásival; mert, tudja meg, Árthur, hogy ön vonásai engemet egykori szabadító szellememre emlékeztetnek, mintha őt látnám előttem, és mintha e szellem küldötte volna önt hozzám, hogy irántai tartozásomat önnek boldogításával fizessem le.
- De térjünk körülményimre.
Segítsen a szükségeseket utamra elkészítni; a dolog sürgetős, a ma érkezett és kapott levelek korántsem hízelgők.
Használnom kell minden percet, azért mindjárt útnak is indulok.
ÁRTHUR.
De csak nem gyanít ön valami bajt?
KELENDI.
A Braumüller-ház ingadozni kezd, biztosítnom kell magam, mielőtt házam magával hurcolná.
ÁRTHUR.
A báró Braumüller ház egyik a legtekintélyesb és hitelesebbek közül.
Ki tarthatna ilyesmitől?
KELENDI.
Én tudom, mitől lehet tartani.
Fortuna szeszélyeinek egy életpálya sem oly szabad mező, mint a miénk, és egy elhibázott lépésnek esés lehet következménye.
Azért rakja rendbe könyveimet, számadásaimat, s a bilánxra tartozó minden irományokat.
Egy óra múlva kocsiba ülök.
El.
ÁRTHUR
az ajtóig kísérve
Mindent parancsa szerint.
MÁSODIK JELENET
ÁRTHUR.
Ez nem rossz, istenemre nem rossz.
- A kalmár, neje és a szép és gazdag Feldner Louise mind csupa rokonszenv - hahahaha, napja vagyok ennyi rokonszenvnek.
Melyikét válasszam környező holdamnak, és mivel a nap is saját tengelye körül forog, melyik legyen rám nézve a tengely: Merkur zászlója?
Hymen igája?
Vagy Lucifer palástja?
Az öreg Feldner, úgy látszik, nem igen accordíroz lánya rokonszenvével, s ezt voltaképpen okosan cselekszi, mert hiszen nekem lánya pénzére, s nem kezére van szükségem, családja becsületével pedig gondoljon ő, nem én.
A kalmárné rokonszenvével ugyan biztosabb a kinézés, de itt a kivitel nehezebb; - eh, egy kis intermezzo kettőnk közt semmiesetre sem árthat.
Ez a filantropikus kalmár úr pedig reményeket egész a pénztárig emelé, melybe alkalmat keresünk betekinteni, mielőtt Braumüller uram firmája nem ingadozik.
Kalmár, te létem dolgába avatkozál, kiragadál hullámágyamból - hol nyugalmat, örök enyhet kerestem.
Számolj azon sorssal, melynek eltipró kerekét felettem fel akarád tartani, s miután visszahoztál az életre, adj nekem életet - de mely élet legyen nem kalmári, hanem bárói értelemben.
- Napszámos kenyereddel, lélekgyilkoló számokkal és jegyzőkönyveiddel engem nem fogsz kifizetni.
Kis gondolkozás után.
Emellett maradok - a kezdet megvan -, semmivel sem bírok, mit kockáztatni félhetnék; ha pedig a balsors dacomra csakugyan megtagadná tőlem az élet kéjeit, és nyomort mérne rám, mindegy, akárhol szenvedjem - koldusok közt égalj nem tesz különbséget.
HARMADIK JELENET
Hermina gazdagon öltözve. Árthur.
Árthur elébe megyen, kezét beléptekor megcsókolja, a pamlaghoz vezeti - hol ismét kezet csókol.
HERMINA
kezet ad és rámosolyg.
Jó reggelt, Árthur.
Kezét ma hidegnek találom, és - istenem - arca, minő színezet ez?
Fülig vérben, mintha négy teaasztal mellett ön felett jelenlétében tartottak volna felolvasást.
ÁRTHUR.
Engedje nagysád a vallomást elhallgatnom.
HERMINA.
Szerénységből?
ÁRTHUR.
Ha úgy tetszik.
HERMINA.
Ó, hagyja azt a szerénységet, ez többé nem úrias, miolta ma már minden járdahős szerénységet szenvelg.
- Nos, báró?
ÁRTHUR.
Nagysád szemei előtt lehetlen nem pirulni.
HERMINA.
Kedves Árthurom, hozza el legyezőmet.
Míg Árthur a másik asztalhoz megyen legyezőért, Hermina egy pamlag oldala mellett álló tükörbe nézdegél, s a pamlagon ideális ülést keres.
Árthur elhozza a legyezőt, s bókkal átadja.
HERMINA.
Három lépésre tőlem.
ÁRTHUR.
Nagyságos asszonyom!
HERMINA.
Ön ma legkevésbé sem érdekes.
ÁRTHUR.
Nagysád kétségbe ejt.
HERMINA
a pamlag mellé intve - Árthur arcát legyezőjével érinti.
Hűtlen lovagom!
Új meglepetésre számoltam, s ön ma nem tevé.
ÁRTHUR.
Prózai dolgok miatt.
HERMINA.
Ugyan minők?
ÁRTHUR.
Kalmárkodás és nagysád férje...
HERMINA.
A jámbor tölcsérrel akarná kegyed fejébe önteni a scontrók titkait.
Minő polgárias, alig szenvedhetem.
- Apropos, mikor indul férjem?
ÁRTHUR.
Egy óra múlva kocsiban ül.
HERMINA.
Hány óra, Árthur?
ÁRTHUR.
Tizenegy lesz.
HERMINA.
Kettőkor eszünk.
Remélem, hogy a tengeri medvét elég ügyes lesz ön mindjárt ebéd után eltávolítni - vajmi unalmas terzett volna!
ÁRTHUR.
Bízza rám, szép nagysád.
HERMINA.
Az ön találékonysága kényelmem eszközlésében oly élénk, hogy nem hallgathatom el köszönetemet.
ÁRTHUR.
Egy tekintet nagysádtól gazdag jutalom volna valódi áldozatokért is.
HERMINA.
De Árthur - nem fogja önt hiúvá tenni hajlandóságom.
ÁRTHUR.
Visszaélhetnék -e megbecsülhetetlen kegyével nagyságodnak saját vesztem nélkül?
Elárulhatnám e viszonyt, miután sorsom titkait egyedül nagysád bírja, mert jóllehet álarcom jelenleg elég biztos menedék, de jövőm annál kétesebb.
HERMINA.
És mi kényszeríti önt álarcot ölteni?
Miért nem fedezi fel ön igaz nevét férjemnek?
ÁRTHUR.
Leginkább egy kis politikai bűn miatt, mely azonban mint embernek talán még dicséretemre válnék.
- Bizonyos lengyel ügyek - a dolog összebonyolódott és hosszasb, semmint hirtelen elbeszélhetném.
HERMINA.
E kérdésemre ön soha nem felelt kielégítőleg.
ÁRTHUR.
Mivel azt más tekintélyes személyek becsületének kockáztatása nélkül nem tehetném.
HERMINA.
De ha körülményei mint sajátim érdekelnek.
ÁRTHUR.
Úgy csak aggodalmat szereznének nagysádnak.
Mi családi viszonyaimat illeti, mai postán kapám a tudósítást nagybátyám, báró Kahlberg Leopold felől, hogy ép, egészséges, és századik évét akarja türelemmel bevárni.
A jó ember még csak negyvenéves - ez hatvan évet tenne kerek számban, mialatt én, öccse és örököse tízszer halhatok meg koldusboton.
Emellett oly boldogtalan meggyőződésben van, hogy roppant vagyonát az Úristen egyedül neki adta.
- Tulajdon vagyonomat egy szerencsétlen kísérlettel összekötött amerikai utazás teljesen fölemészté, s most már kénytelen vagyok oly állapotot tűrni, hol fődolog a kétszer kettő, hol lángelmének semmi dolga, s hol éjjel-nappal üldöz azon fájdalmas tudat, hogy éltem legszebb korát kell így elvesztegetnem kilátás, minden reménye nélkül egy fényesebb jövőnek.
Azonban a vigasztalásnak egy kis sugára még mosolyg húgom...
HERMINA
közbeszól.
Húga?
ÁRTHUR.
Igen, ő kamatját húzza azon osztályrésznek, melyet szülőim halálukkal örökölt, s mely máig teljes épségben maradt.
Húgom nagyon igénytelen teremtmény, azért rábírtam, hogy kolostorba menjen - de felavatásáig még kilenc egész nap van.
HERMINA.
Kolostorba?
Ej, ej - s hol fog felszenteltetni?
ÁRTHUR.
Itt, Pesten.
HERMINA.
S akkor?
ÁRTHUR.
Akkor átveszem örökét, mely azonban nehány hetek- vagy hónapokig húzódhatik.
HERMINA.
Mondhatom, igen finom terv - Hát ha én ezen örökség előtt kevés kölcsönöznivalót bírnék?
ÁRTHUR
tartózkodólag.
Nagyságos asszonyom!
HERMINA.
Ne ijedjen meg, nem sok - legfeljebb húszezer pengő - félre.
Ez hatni fog.
ÁRTHUR
félre.
Húszezer pengő!
Ezért nem ily csinos nőbe, de az ördög nagyanyjába is beleszeretnék.
Komolyan.
Véli nagysád, hogy csekélységem érzetében ily áldozatot elfogadhatnék?
Ó, hiszen mit ér nekem minden bányája a földnek, ha önt, e legdrágább kincsét enyémnek nem mondhatom!
Félre.
A pénz még ma jó volna!
HERMINA
kezet nyújt.
Nem csalatkoztam önben.
Ön nemes lelkű, bár kissé hanyag.
A többi közt, betétette valahára a hírlapokba elveszett karpereceim és függőim hirdetését?
Sajnálnám elveszteni, nemcsak értéki becsök miatt, miután a kövek bennök mind igazak, s a legtisztább vizű gyémántokkal rakvák, de mivel a karperecben atyám haját viseltem.
Önnek mindent meg kell kísérteni ékszereim visszaszerzésére.
ÁRTHUR
egész beszéd alatt habozás volt.
Ami engemet illet... igyekezni...
HERMINA.
Hallga - lépteket hallok.
Árthur hátra áll.
NEGYEDIK JELENET
Kelendi, Endre, előbbiek.
HERMINA.
Utoljára legyen mondva, uram: maradjon hivatása körében.
Én anyai és házi kötelességekben sohasem fogok leckéért önre szorulni.
Jegyezze ezt meg magának mindenkorra.
ENDRE
Herminának könnyedén köszön - azután Árthur kezét megszorítja.
Önök vitáznak?
Az ég szerelmére, mit mível drága barátom, ön - ki egy szegletes kővel sem mer szembemenni?
ÁRTHUR
célzással.
A szegletes köveket és tuskókat mégsem kerülhetem ki mindenkor, hadnagy úr.
ENDRE
Az égre mondom, ön más bőrbe öltözött, így tetszik ön nekem.
HERMINA.
Annyira gyönyörködöl a bántalmakban?
ENDRE.
Nem, ángyom, hanem szeretem emberben az eredeti alakot szabad lélekkel, önök pedig szeretik ezt társadalmaikban ezer idomba csigázni annyira, hogy ha csupán füllel bírnánk, hinnünk kellene gyakran, hogy a beszélő nem is ember.
HERMINA
gúnnyal.
Beszéljünk hajókötelekről.
ENDRE
bántódva.
Amint tetszik, de tudatnom kell, hogy ez sem lehet tisztelt ángyomra igen kellemes, mert a hajókötelek is bírnak némi - szurokszaggal, melytől ön annyira óvatosnak látszik, mintha a szurok valaha címerében helyet foglalt volna.
HERMINA
magában.
Kiállhatatlan paraszt.
ENDRE.
Nem tagadhatom, hogy tenger fia vagyok, s nekem simát játszani akarni éppen oly rosszul állna, mint cethalon bársonyköpeny; azonban e bárdolatlan kebel szükség idején több áldozatot tudna tenni értetek, mint ezer sima.
HERMINA
engesztelődve.
Mi újság a városban?
ENDRE.
Egyébbel nem szolgálhatok, mint azzal, hogy alkalmam volt nehány derék magyar ifjúval megismerkedni.
Valóban kereskedést lehetne velök kezdeni Szíriában, hol tízannyi nő, mint férfi.
ÁRTHUR.
Köszönet azok nevében, hadnagy úr.
ENDRE.
Önnek nincs mit köszönni, kit, úgy látszik, hajfodra és nyakkendőredője inkább érdekelnek, mint az egész magyar alkotmány.
Az ily honfiakat Grönlandba küldeném cethalászatra.
Ott megtanulnák egypár hó alatt, mi az a tejjel-mézzel folyó haza, és minő drága annak szent ege!
ÁRTHUR
félre.
Ezt nem viszed el szárazon.
Fent.
Engem kötelességem hív.
Endréhez.
Ha az út valamiképpen elveszne Grönlandba
gúnyos mosollyal,
nehogy az ön honszeretete feltalálja számomra, hadnagy úr.
El.
ENDRE.
Az ön lángeszét kérendem segítségül.
ÖTÖDIK JELENET
Előbbiek Árthur nélkül.
HERMINA.
Férjem, igen jót tennél öcséddel, ha kissé szabályoznád.
KELENDI
ki eddig átellenben egy asztal mellett ülve leveleket és más irományokat vizsgált, feláll - komor hangulattal.
Ezt könnyebben teheted te, mint én, hiszen ti, nők sokkal hatalmasabb szabályozó eszközökkel bírtok, mint mi, férfiak.
Egyébiránt ha terhedre van, elviszem őt magammal.
HERMINA.
Ó, tedd kérlek.
KELENDI
megütközve.
Hogyan?
S annyira terjedne az ellenszenv köztetek?
És te, öcsém?
ENDRE.
Én ángyomasszony dacára maradok.
HERMINA.
Eddig legalább örömmel nyilvánítá vitéz hadnagy úr, hogy férjemet közelebbi útjában elkísérendi.
ENDRE.
Ó, ne vonjatok el e szent küszöbtől, melynek köre nekem minden leckéitek mellett is oly kedves.
Szabadságomból alig bírok még néhány napot, engedjétek ezt itt töltenem.
Lám nem lophaték el tőletek annyi időt, hogy az országgyűlést megtekinthessem, s láthassam a magyart alkotmánya innepében.
Gyermekkoromban hagytam el e hont, s mostanig nem láttam - ah, mennyi szép történt itt ezalatt!
Ki tudja, mikor láthatom viszont, meglehet, soha, de emlékét szívem beljében fogom hordozni végleheletemig, s ajkimon nyelvét, melyet a hosszas távollét e percig nem bírt elfelejteni.
- Vajha e nyelven döröghetném
KELENDI
ki Endrén merengett magában.
Nem csalatkozám benne.
Végre is ő lesz házam nemtője!
Kezén fogja Endrét - szembenéz.
Öcsém - egyedül vagy a világon, kit igazán szerettem; elmondhatod te is ezt nyílt szívvel?
ENDRE.
Dunába akarsz ugratni?
Minek az előbeszéd?
HERMINA
magában.
Minő különös hangulat ez férjemben.
Vett volna észre valamit?
KELENDI.
Egykor sokat szenvedtem miattad.
ENDRE.
Te valál oka.
Hányszor kértelek, hogy fogadd el vagyonom felét, mint ami téged úgyis jog szerint illet.
KELENDI.
Engem nem az bánt - hanem -
ENDRE.
De hát mondd el végre, mit akarsz?
KELENDI.
Mit akarok?
Magam sem tudom.
Sokszor szív és ész komor sejtelmeken elfáradva beteggé teszik az értelmet és nyelvet - ah, nem lehet szólnom.
Lássátok, én egy mogorva kereskedő vagyok - és családomat nem boldogíthatom oly mértékben, mint óhajtanám - holnapokat útban töltök... és...
ENDRE
közbevág
Az égre, bátyám, kifáradsz a beszédben, anélkül hogy egy szavad értsem.
KELENDI.
Ah, ki nem mondhatom, mily nehéz most tőletek távoznom.
HATODIK JELENET
Árthur, előbbiek.
ÁRTHUR.
Az útra minden készen áll.
KELENDI.
Isten hozzád, nőm - isten hozzád, öcsém!
ENDRE.
Mire e búcsú?
Pár nap alatt visszajössz, aztán az első postáig úgyis elkésérlek.
KELENDI.
És te, Hermina?
HERMINA.
A lég nedves, édes férjem, főfájástól tartok.
Megcsókolja.
Isten hozzád, kedvesem, az éj híves - át ne hűtsd magad.
Isten veled.
KELENDI.
Hol Ödön?
HERMINA.
Sétálni ment nevelőjével.
KELENDI.
Árthur legyen őre házamnak és ügyeimnek távollétemben, ne feledje bizalmamat.
Isten veletek.
El. Endre, Hermina és Árthur követik. Hermina az ajtónál Árthurnak maradást int.
HETEDIK JELENET
ÁRTHUR.
Lesz gondom ügyeidre.
Homlokredőid sokkal világosabban szólnak, hogysem ne tudnám, honnan fúj a szél.
A Braumüller-háznak vége van, s nem leszek bolond a zivatart bévárni, mely házadat elsodorja.
Az asszonynak pedig mit sem szabad gyanítni a közelgő vész felől, mielőtt húszezer pengő forintos ígéretét teljesítette.
-
Kikiált.
Vilmos!
NYOLCADIK JELENET
Szolga, Árthur, később Hermina.
VILMOS.
Uram!
ÁRTHUR.
Délután a legjobb bérkocsit rendeled az Orczy-kertbe.
VILMOS.
Értem.
ÁRTHUR.
Estvére pedig egy első emeleti páholyt a német színházban.
Egy bankjegyet ad.
Mi megmarad, a tiéd.
VILMOS.
Értem, nagyságos uram.
El.
ÁRTHUR.
Az úr pokolban is úr marad.
Ki akar menni a középajtón, Hermina szembejön, karját udvariasan felajánlva.
Ha úgy tetszik, szép nagysád.
Ha úgy tetszik, szép nagysád.
Oldalterembe vezeti, mialatt a kárpit legördül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE