Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szigligeti Ede
Szökött Katona
Keletkezés ideje
1843
Felvonás
3
Jelenet
43
Megszólalás
946
Mondat/Sor
1543
Szó
9534
ELSŐ SZAKASZ
Katonafogdosás
(Korpádiné udvara. A színen alház nyúlik keresztül, egyik végében léckapu. A ház a következő osztályokból áll: mindjárt a kapu mellett kovácsműhely, melybe egy kettéváló ajtón láthatni, melynek felső fele nyitva, alsó fele zárva van. A kovácsműhely ajtaja mellett a konyha ajtaja, mely előtt félrácsos ajtó is van. Ezután két ablak, szobáké; végre még egy szobaajtó. Az udvaron gémeskút, galambhiúval. Oldalt deszkából összeszegezett pad és székek. A házon túl utca s a helység látható. A kovácsműhely előtt egy pár kerék. A falon irkafirka; az ajtóra patkók sütve. A szín üres; a toronyóra négyet üt.)
ELSŐ jelenet
(Aratók az utcán keresztül vonulnak.)
NŐK.
(éneklik)
Ne menj rózsám a tarlóra,
Gyönge vagy még a sarlóra,
Ha elvágod a kezedet,
Ki süt nekem lágy kenyeret?
FÉRFIAK.
Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jőne,
Az ekét tartani!
(EGYÜTT, TÁVOLABBRÓL.)
Cserebogár, sárga cserebogár stb.
(Juhkolomp, csordáskürt.)
MÁSODIK JELENET
Korpádiné
KORPÁDINÉ.
(a konyhaajtót belülről felnyitja, reggeli pongyolában)
Négy óra!
(Ásít.)
Boldogult uramról álmodtam - eső lesz...
A macska megint kikaparta a tüzet -
(kilép)
, ha Kristóf nincs házamon, bizonyosan elégünk.
(Megkerüli az udvart.)
Ahol ni, a palánkból megint elloptak három deszkát; de már rálesetek...
(A kovácsműhelyig jut s benéz.)
Meggondoltam - hortyognak, pedig mindjárt hasokra süt a nap.
Várjatok, gazkölykök!
(Bement.)
PISTA.
(belül)
Jaj!
KORPÁDINÉ.
Ki, csak ki!
(Pistát, Jancsit üstökeiknél fogva húzza.)
HARMADIK JELENET
Korpádiné, Pista, Jancsi
PISTA.
Mesterné asszonyom, az üstököm!
JANCSI.
(még álmában)
Pista, azt mondom, ne cibálj, vagy rúgok!
KORPÁDINÉ.
(megrázza)
Majd kiverem az álmot fejeitekből!
JANCSI.
(felébred)
Jaj - a mesterné!
KORPÁDINÉ.
Dologra!
A lovakat vakarni!
JANCSI, PISTA
(szemeiket dörzsölve, egymásnak mennek)
Értem
(Egymáshoz:)
Ostoba!
KORPÁDINÉ.
Ki van suvikszolva a Lajos istiblije?
JANCSI.
Ki.
KORPÁDINÉ.
Hol van Gergely?
PISTA.
Nem tom én.
KORPÁDINÉ.
Az is afféle jó madár...
Egy, kettő, három! - amint mondottam.
(A fiúk ismét egymásba ütköznek, egymást oldalba bökik. Korpádiné morogva a konyhába megy. Jancsi a kút mellé, Pista az asztal mellé ül, s elalusznak.)
NEGYEDIK JELENET
Gergely, előbbiek
GERGELY.
(a léckapun jő, kezeiben mezei virágokból bokréta)
Amott a hegyek lábában,
A kősziklák oldalában,
Ott sírok én mindszüntelen,
Ahol senki sincsen jelen.
Az ég alatt a föld színén,
Nincsen olyan árva, mint én,
Sirat engem a madár is,
Lehajlik értem az ág is.
(Megnézi kormos ingét s kezét, mosolyogva.)
Édesanyám, adj inget rám,
Csupa szennyes ingem, arcám,
Az a pöröly bepiszkolta,
Ejnye, kutya kocogtatta!
(Ismét siralmasan:)
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre.
(Meglátja az inasokat.)
Nézd csak, az álomtuskók...
Anyám alkalmasint felköltötte, s újra elaludtak!...
Talpra állítom, különben lesz haddelhadd.
- Pista te!
PISTA.
Mesterné!...
Ah, Gergely bácsi!
GERGELY.
Csitt, mosd meg szemeidet.
- Jancsi te! - no, ne horkolj.
(A vederbe nyúl, szemébe vizet fecskendez.)
Rossz fiú, tudod, hogy anyám megnadrágol.
Mozogjatok!
PISTA.
Tudom már - vakarni.
(El.)
JANCSI.
Tudom már - suviksz.
(El.)
GERGELY.
Gyermeknek álom: engem mintha darázs csípne, nincs nyugtom; mert -
A szerelem dárdája
Szivemet általjárta! -
A világon legszebb név ez: Julcsa!
Hiába, Kati, Mári, Sári - egyik sem oly szép; de Julcsa!
Julcsa!... az angyalokat is mind Julcsának hívják.
Még alszik.
Óh, ha láthatnám!
(Az ablakhoz megy.)
Az ablakon nincs függöny; de ah
(benéz):
Ott fekszik alva,
Csak fehér karja
Van kitakarva
Az anyám
(Eloson az ablaktól.)
ÖTÖDIK JELENET
Korpádiné (a konyhából egy szakasztó kosárral), Gergely
KORPÁDINÉ.
Mit ólálkodol itt?
GERGELY.
Én nem...
KORPÁDINÉ.
Most kell kibújni az ágyból?
GERGELY.
Már a mezőn is voltam.
KORPÁDINÉ.
S mért nem a pörölynél?
GERGELY.
De ha nincs munka.
KORPÁDINÉ.
Csinálj patkószegeket.
GERGELY.
De ha nincs vas.
KORPÁDINÉ.
Hát a szőlőben nincs munka?
GERGELY.
Tegnap elvégeztem a kötést.
KORPÁDINÉ.
(félre)
Ma éppen nem találok gáncsolni valót.
- Fogd, szórd az aprómarhának; aztán fogd be a lovakat, s hozd haza a lisztet a malomból.
GERGELY.
Mindent örömest, csak ne bosszankodjék -
KORPÁDINÉ.
No bizony!
Ha ezeket az úrfiakat nem hagyjuk délig nyújtózni - mindjárt haragszunk, mindjárt felhúzzuk az orrt -
GERGELY.
Igen, de Lajos öcsém néha délig is alszik, s anyám mégsem pirongatja: engem pedig, ki kovács, gazda, vincellér, kocsis, favágó -
KORPÁDINÉ.
Kukta, szakács, kulcsár vagy, nemde?
- No, csak hánytorgasd fel, mi vagy még, he?
GERGELY.
Nem azért mondtam.
KORPÁDINÉ.
Hát a szőlőben nincs munka?
KORPÁDINÉ.
Én pedig azt mondom, Lajosra semmi gondod, ő alhatik, mert szabó, te pedig kovács vagy; eközt, úgy hiszem, ég és föld a distellancia, értjük?
S most adugrandum!
- No bizony, még az van hátra, hogy az úrfi parancsolgasson!
(El a konyhába morogva.)
GERGELY.
Sok keserű falat - de van édes is!
(Megkopogtatja az ablakot.)
Julcsa!
HATODIK JELENET
Julcsa (az ablaknál), Gergely, Korpádiné
JULCSA.
Te vagy, Gidicám?
GERGELY.
(sebesen)
Én.
- Hogy aludtál?
JULCSA.
Jól.
- Mit álmodtál?
GERGELY.
Rólad.
- Itt egy bokréta, a mezőn szedtem.
JULCSA.
S itt egy csók, de kölcsön fejében.
KORPÁDINÉ.
(kikiált)
Mégsem lódulsz?
GERGELY.
Megyek már!
(Julcsához:)
No, látod?
JULCSA.
Hallom.
GERGELY.
Istenem, beh jól áll neked a fejkötő; beh szép menyecske lennél!
JULCSA.
Ez csak hálófőkötő.
KORPÁDINÉ.
Mégis itt vagy?
Ez már...
GERGELY.
(megcsókolja)
Megyek már!
(Mintha az aprómarhának szórná a magot:)
Pi - pi - pi!
(Julcsához:)
Vigyázz, a korom megfogta képedet, meg ne lássa anyám, - pi - pi - pi!
- Isten áldjon meg!
Pi - pi - pi.
(El.)
KORPÁDINÉ.
(kijő)
Szerencséje, hogy elment.
Csak suttogjatok, nyalakodjatok tubicáim, végre is kitalálom én a nyitját e dolognak is; s a vőlegény nem Gergely úrfi, hanem Lajosom lesz.
HETEDIK JELENET
Gémesi (kissé betyárosan öltözve, hetyke parasztos modorral - jő az utcán, dalolva), Korpádiné
GÉMESI.
Fehérvári hármas határ,
Magam vagyok benn a betyár,
Viselem a betyár nevet,
Mert a rózsám engem (utána mondva)
Nem szeret. (Fütyölni kezdi.)
KORPÁDINÉ.
(a dalolás alatt)
Ez a nótárius, a vérszopó, ki nyúzza a helységet; ennek is jobb volna patkányméreg.
GÉMESI.
(beér azalatt az udvarra, s a fütyölést megszakasztva)
Ah, jó reggelt, anyókám.
KORPÁDINÉ.
(igen nyájasan)
Jó reggelt, nótárius uram!
Micsoda szerencse hozza ide?
Micsoda szerencse?
GÉMESI.
A lábaim, nagyasszony, meg valami, mit azonnal megmondok, amiből látni fogja kelmed, hogy jó szívvel vagyok magok iránt.
KORPÁDINÉ.
(széket vesz s letörli)
Ugyan tessék leülni... ugyan tessék leülni.
GÉMESI.
Nem mulathatok soká.
Ha tudnám, hogy el nem jár a szája, egyet mondanék s kettő lenne belőle.
KORPÁDINÉ.
Ó, édes nótárius úr, az én szám, az én szám!
GÉMESI.
Pedig meg nem bánná, aki lelke van.
KORPÁDINÉ.
(nagy kíváncsian)
Esküszöm, néma leszek, mint a sír.
GÉMESI.
Tudja mi újság? - megkezdjük a katonafogdosást...
Katonának verbuválnak kötéllel,
Megfogják a szegény legényt erővel.
KORPÁDINÉ.
Eléggé fáj a fejem miatta; két fiam van, igaz, van velök baj, különösen a nagyobbikkal, avval a kováccsal.
GÉMESI.
Már ki is jelöltük az elcsípni valókat.
KORPÁDINÉ.
(reszketve)
Ugyan nincs -e köztök... ha nótárius úr megment, bizony nem lennék hálátlan - egy pár köböl... száz forintot sem sajnálnék.
GÉMESI.
Dárius kincse sem kell nekem, aki lelke van.
KORPÁDINÉ.
Úgy lásson hát sírva könyörgeni...
GÉMESI.
Nem vagyok gyermek, könny nem indít meg, - igen, nagyasszony, bizony elcsípjük egyik fiát, aki lelke van.
KORPÁDINÉ.
(sikolt)
Irgalmas Isten!
GÉMESI.
Melyiket?
Úgy hiszem, az mindegy kelmednek, vagy nem?
KORPÁDINÉ.
(zavarral)
Az igaz, az igaz.
GÉMESI.
A csavargókból, lókötőkből s akasztófa-virágiból nem telt ki a megkívántató újoncok száma, rá kell mennünk a becsületes fiúkra is; s csak kiböffentem bíz én, Gergely úrfit is oda írtuk biz mi, aki lelke van.
KORPÁDINÉ.
(nagy szemmel méri Gémesit, mintha valamit nem merne kimondani)
Gergelyt ?...
Gergelyt?
GÉMESI.
Igen, Gergelyt, a naplopót, goromba kovácsot, kiből úgysem lenne más, mint akasztófa virága.
De tudja, én a nótárius volnék a helységben, az egész kupak-tanácsot ujjamon forgatom, mint ezt a gyűrűt né, ha ezt a gyűrűt jegygyűrű gyanánt Julcsa ujjára húzhatnám... érti?
Kelmedtől sok függ...
Julcsának lesz vagy 30 000 forintra valója; ha ezt a zsebembe dughatnám, hát csak itthon maradna biz a kelmed fia, aki lelke van, s a szomszédban a csizmadia fia fogatnék el, ki úgyis háromszor ült már a vármegye költségén a hűvösön.
KORPÁDINÉ.
(félre)
Nem fogsz meg, jó madár?
(Szárazon:)
Édes nótárius úr, köszönöm bizalmát, de én a tanács rendeletének engedelmeskedni szoktam, s átlátom, hogy a királynak a katonára szüksége van; - nekem két fiút adott az Isten, egyiket feláldozom: menjen Gergely Isten hírével, ha megbecsüli magát, ott is ember lesz belőle.
GÉMESI.
(félre)
Jól hallok -e?
Felhőből cseppentem!
- De hát éppen nem szereti kelmed Gergely fiát? - vagy mi?
KORPÁDINÉ.
Itthon úgysem lenne belőle jó, azt mondá nótárius úr.
GÉMESI.
De ő Julcsának kedvese, házasulandó, legalább azt mondják -
KORPÁDINÉ.
Az emberek sokat beszélnek.
- Julcsa feledni fogja; s ha nem, fiamért nem eladó gyámleányom.
GÉMESI.
(félre)
Másik fiát tán jobban szereti: a próba, ha nem használ, ártani nem fog.
(Fenn:)
Most jut eszembe ...
(Iratot vesz ki zsebéből s beletekint.)
Úgy van, nagyasszony, tévedtem; nem a kovácsot visszük el; ő becsületes, szorgalmas, jámbor fiú, belőle még helységbíró is válhatik.
KORPÁDINÉ.
Hiszen az imént akasztófavirágnak mondá.
GÉMESI.
Tévedtem, Lajost akartam mondani, azt a drágalátos úrfit, ki szabó létére grófot majmol; kiből, ha kelmed vagyonát eltékozolja, utóbb is csavargó válik.
KORPÁDINÉ.
(most jövén csak lélegzethez)
Lajost?
GÉMESI.
Igen, Lajost.
(Félre:)
Aha, elevenére tapintánk.
(Fenn:)
Majd csak levágjuk a szép zsőnfranct s kezére adjuk a manganétát az opergukker helyett, s evelasztin bakancsa helyett kissé fontosabb talpút fogunk lábára fűzni, aki lelke van!
Isten áldja meg, édes, becsületes nagyasszony, tartsa meg isten még soká becsületességét!
KORPÁDINÉ.
Nótárius úr!
GÉMESI.
No!?
-
KORPÁDINÉ.
Vigyék a kovácsot, hagyják itthon Lajost, s én ígérem, ha Julcsa is megegyezik, Julcsa a nótárius uramé lesz.
GÉMESI.
Tehát a kovácsot visszük; de ne feledje, Julcsa enyém legyen ám, különben ez a ház mind porcióba megy, aki lelke van!
(El.)
KORPÁDINÉ.
Csak azt várd!
- Gergely így elpusztul a háztól, s Julcsával minden Lajosomé lesz.
Ez éppen jó víz volt a malmomra.
(El a konyhába.)
NYOLCADIK JELENET
Lajos
LAJOS.
(jő a ház legvégső ajtaján)
Pista, tüzet!
(Cifra hálóköntösben, aranyhímzetű vörös bársony házi sipkával, haja papírba tekergetve, reggeli bugyogóban, sárga cipőben, sállal nyakán, hosszúszárú pipa kezében.)
Tán korán is keltem; de ki tehet róla, nincs kivel kószálnom éjfélutánig.
- Pista, tüzet!
- Jókor fekszik az ember.
(Dalol a "Dús paraszt"-ból:)
Este lefeküsznek jókor,
Horkolnak már nyolc órakor...
Ah, Pest, Pest!
Későn keltünk, semmit sem dolgoztunk, estve ser-, bor-, kávé- és színházba jártunk; természetesen többnyire a németbe, mert ott gyakran lehet veszekedni, s azt a dobre tón kívánja.
Igaz, a játékból sem sokat értettem, mert ámbár franciául úgy beszélek, mint a víz, németül mai napig sem tudok, ámbár magyar vagyok...
De a második parterren oly igen jól lehet distrahírozni...
Ah, Julcsa húgocskám a konyhában - bizonyosan nekem főzi a reggelit.
(Üvegét szeméhez veszi.)
KILENCEDIK JELENET
Julcsa (rocskával), Lajos
JULCSA.
Jó reggelt, bácsi.
LAJOS.
Dobre ráno, mint mondja a francia!
(Megcsippenti állát.)
Csoeto?
JULCSA.
Mit mond bácsi?
LAJOS.
Igaz, nem tudsz franciául.
Hová ilyen korán?
JULCSA.
Fejni, bácsi.
LAJOS.
Ahhoz értenek Pesten is, különösen a korcsmárosok.
(Elfogja.)
Maradj, kraszni angyel!
JULCSA.
De tudok ám én fejni.
LAJOS.
Ej mit -
(kiveszi kezéből a rocskát, a konyhába teszi s bekiált)
anyám, menjen fejni.
KORPÁDINÉ.
(belől)
Jó, jó, Lajosom.
Hogy aludtál, kedvesem?
Hát már felkeltél? - mindjárt kész a reggeli.
JULCSA.
Istenem, ha ezt merte volna Gergely?!
LAJOS.
Anyácskám megszidta volna...
Ah, Édesem, Gergely, meg én! - csak nézz meg mindkettőnket, nem találsz -e borzasztó különbséget?
JULCSA.
A bácsi mintha mindig iskatulából jönne ki.
LAJOS.
Hátha ma zöld frakkomat, csíkos nadrágomat, arany pettyegetett zsilémet és zsál nyakkendőmet fogod látni.
Aztán az én barkóm, kajla bajuszom s Gergely hegyesre pödrött kápláros bajusza... nye, nye muózse ellentállni, mint mondja a francia.
JULCSA.
Tudom, volt is szeretője Pesten.
LAJOS.
No, de hány!
Mi arszlánok - hm - Szi...
(torkán akad)
grófné, a kis X báróné -
JULCSA.
(sóhajtva)
Beh szép lehet az a Pest!!
LAJOS.
Meghiszem, én ott telepszem le.
JULCSA.
Mi pedig Gergellyel itt.
LAJOS.
Te Gergellyel - te az ő neje?
- Zatraceny!
JULCSA.
Már miért ne?
LAJOS.
(tűzzel)
Te a piszkosnak nője; te, kire csak maraboutoll, bársony kalap, selyemruha kell, hogy legelső arszlánnő, Pest bálványa, csodája légy - ah - ah -
(Szemeit forgatja.)
JULCSA.
Mi baja, bácsi?
LAJOS.
(megragadja kezét)
Julcsa, akarsz -e Pestre jönni?
JULCSA.
De Gergely nem akar.
LAJOS.
Nélküle?
JULCSA.
Kivel?
LAJOS.
Velem.
JULCSA.
A bácsi csintalan.
LAJOS.
Vigyázz magadra, nehogy beteljesüljön rajtad a nóta:
Három alma, meg egy fél,
Kérettelek, nem jöttél.
Ha nem jöttél, ott vesztél,
Lányok anyjává lettél.
JULCSA.
Ej, haj, nem bánom,
Nekem is van virágom,
Leszakasztom a nyáron.
(EGYÜTT)
Jó, tehát nem bánom stb.
(Julcsa a konyhába fut.)
LAJOS.
Ő az enyém.
(A "Zampá"-ból:)
" Ingadoz a lyánka már ..."
Pista!
Mégsem hozol tüzet?
- Pista, tüzet!
KORPÁDINÉ.
(belül)
Pista!
Nem hallod?
Tüzet Lajos úrfinak.
TIZEDIK JELENET
Lajos, Pista
PISTA.
Parancs!
LAJOS.
Miért nem vagy körültem?
PISTA.
Hisz éppen a ló körül volt dolgom.
LAJOS.
Ki van kefélve a kvekkerem?
PISTA.
Hisz éppen a lovat keféltük.
LAJOS.
Hát evelásztin topánkám?
PISTA.
A ló elvesztette patkóját.
LAJOS.
Kölyök! - rólam van itt a szó.
PISTA.
Azt gondoltam, mindegy.
LAJOS.
Tűzet!
(Pista el.)
LAJOS.
Ez a kölyök szórja az elmésség szikráit; nem csuda, mert kovács.
Rég töröm már fejemet, Pista legyen -e vagy Jancsi a tigrisem.
- Eh, Jancsi nem való szolgának, Jancsi úrnak született, mert szabóinas...
Pista legyen a szerencsés.
PISTA.
(szenet hoz fogóval, Lajos pipájára teszi)
Beh tarka az úrfi!
LAJOS.
(asztalra ül, lábait törökösen maga alá húzva)
Pista te!
PISTA.
Parancs?
LAJOS.
Nem lennél az én tigrisem?
PISTA.
(szeme-szája eláll)
Tigris?
Hiszen emberfiók volnék, ha igaz?
LAJOS.
Látod, én arszlán vagyok.
PISTA.
Igazán?
LAJOS.
S az arszlánnak tigrisre is van szüksége.
PISTA.
Hogy legyen kivel marakodnia?... nem bánom, birkózzunk.
LAJOS.
Szolgálni fogsz engem, mint állatkirályt.
PISTA.
Értem, állatkirály
(fület mutat).
LAJOS.
Az arszlánnőkhöz szerelmes leveleket hordasz.
PISTA.
És kapok?
LAJOS.
Néha húszast, néha nyaklevest.
PISTA.
Az elsőt megtartom, a másodikat uramnak viszem válaszul.
LAJOS.
Jösszte, azonnal tigrisbőrbe kell búvnod.
PISTA.
Körmökről ne gondoskodjék, elég élesek; Jancsi pofáján láthatók.
LAJOS.
Oktondi!
A tigrisbőr kurta veres nadrág és zsilé, kék nagy hajtókájú frakk és rózsás kalap lesz.
(Zsebéből mértéket vesz ki s méri.)
PISTA.
Csak minden jó bő legyen, hogy ebéd után is beleférjek.
LAJOS.
Holnap franciául és németül kell tanulnod, mert hiszen magyar arszlánt szolgálsz.
PISTA.
Tudom már, az uraság inasa mindig azt mondja: Befehlen?
LAJOS.
S én franciául felelek rá: ako, tako!
PISTA.
Hiszen arszlán uram tót-franciául beszél.
LAJOS.
Nem értesz ahhoz - francia nyelvmesterem tanított reá.
PISTA.
Hát hogy kell mondani franciául: "A bába és kovácsinas közt mi különbség van ?"
LAJOS.
(komolyan)
" Medzi bábu, a medzi kovacsa cso jeszt rodzil ?"
PISTA.
No, hát én is "franciául" felelek: "Zse jeden je Zsena, a druhi chlap."
LAJOS.
Fiú!... vagy te is tudsz franciául ?...
PISTA.
Vagy arszlán úr is tótul beszél, ugye?
Hihihi!
LAJOS.
Oda vagyok!
Fél esztendeig fizettem a francia mestert, s ím tótul tanított!
- Csodáltam is, miért ragad rám olyan könnyen ez a nyelv!
- Bizonyosan tót diák volt az istenadta.
- Lódulj, ne röhögj.
PISTA.
Tigris vagyok, s ezentúl kecskével élek.
(El.)
TIZENEGYEDIK JELENET
Lajos, Korpádiné (kávét), Julcsa (csokoládét hoznak tálcákon: az asztalra teszik). Gergely (zsákot hoz s a ház falához támasztja)
KORPÁDINÉ.
A reggeli, Lajoskám.
Mi kell, kávé vagy csukuládé?
Mindkétfélét készítettem; mert tegnapelőtt csukuládét kívántál, midőn kávém volt, s tegnap kávét, midőn csukuládém volt.
LAJOS.
(fitymálva)
Kávé, csokoládé!
Hát teájuk nincs?
KORPÁDINÉ.
Herbaté?
Beteg vagy, édes fiam?
LAJOS.
Tea, tea; hát nem érti anyám - tea?!
KORPÁDINÉ.
Hát mi az?
LAJOS.
Hát tea.
KORPÁDINÉ.
(szomorún)
Csak tudnám, micsoda állat?
LAJOS.
(félre)
Hiszen ha tudnám, nem kívánnám.
KORPÁDINÉ.
De semmi, holnap lesz kávé, csukuládé és tea.
Szegény fiú, ma bizonyosan éhezni fog.
(Julcsa, Gergely ezalatt együtt csevegtek.)
JULCSA.
Megizzadtál.
GERGELY.
Meghiszem.
KORPÁDINÉ.
(Gergelyhez)
No, mit tátod itt a szádat?
(Egy karéj kenyeret ad neki.)
Itt van a reggeli, aztán a pörölyhöz.
GERGELY.
Megyek már.
(El a műhelybe és kovácsol.)
KORPÁDINÉ.
Mi más vagy te Lajoskám?
Minő sima! minő... hogy is mondja a francia?
LAJOS.
A franciát hagyjuk el, mama; okom van rá.
De ide nézz Julcsára, mama; Julcsának háborút izenek.
KORPÁDINÉ.
Háborút?
LAJOS.
Szeretem őt.
GERGELY.
(a műhelyben)
Micsoda?
LAJOS.
Szeretem, mert olyan à la zsiráf nyaka és olyan à la Paganini feje van.
JULCSA.
A bácsi csintalan; nekem van már jegyesem.
LAJOS.
Éppen azért, mert van.
KORPÁDINÉ.
Jobban is illenétek együvé.
Aztán Julcsánál méltó is turbékolni; apja, istenben boldogult unokabátyám, tímár volt, két nagy szőleje -
LAJOS.
Eladjuk, nehogy elverje a jég.
KORPÁDINÉ.
S nagy kőháza.
LAJOS.
Pesten veszünk helyette.
KORPÁDINÉ.
És tízezer forintja van Debrecen városánál letéve.
LAJOS.
Julcsa!
Ennek nem egy arszlán, de maga arszlánszívű Richárd sem állhatna ellent.
Mindhárman Pestre megyünk; a Váci utcában lesz szalonunk -
JULCSA.
Szalonna itt is van.
(Gergely mindig erősebben kovácsol.)
LAJOS.
Ez kiállhatatlan!
Ugyan, mama, mondd meg annak a kovácsnak, hogy fülem dobját szakasztja be.
KORPÁDINÉ.
(Gergelyhez)
Nem hallod?
Mit csörömpölsz?
GERGELY.
(kirohan)
De már ez sok.
Nem magad mondád, hogy lássak a pörölyhöz?
De történjék bármi, kimondom, mi szívemet nyomja.
Öcsém, hogy ily tarka-barka bolond vagy ahhoz semmi közöm; hogy te kávézol, míg én száraz kenyeret rágok, azt is elnyelem; hogy mióta honn vagy, egy rossz nadrágot sem tudál összefércelni, míg én ások, kapálok, azt is elviselném; hogy anyám jobban szeret, az fáj: de hogy Julcsámra hunyorgatsz, hogy mézes-mázos szavaiddal megzavarod fejét, az nincs testvérileg, azt tűrni nem fogom!
(Lajos nyugodtan felkel s fütyörészve el.)
GERGELY.
Menj, csak menj!
-
KORPÁDINÉ.
S én azt mondom, kelmed takarodjék.
GERGELY.
Anyám, mit vétettem neked?
Nem egy szív alatt nyugvám -e öcsémmel? - miért az egyedül öcsémé?
Miért segíted Julcsámat elcsábítani?
Tudod, hogy Julcsa drágább életemnél!
KORPÁDINÉ.
Kibeszélted magad?
GERGELY.
Kérlek, rimánkodom, hagyj fel, végy el tőlem mindent, csak hadd meg Julcsát, s én öt legény helyett dolgozom.
KORPÁDINÉ.
Még nincs vége?
GERGELY.
Vége van.
KORPÁDINÉ.
Tehát hallj meg engem is.
Julcsa azé lesz, kit ő választ, értjük?
S ő, hiszem, megkülönbözteti a csókát a galambtól.
Mi a többit illeti, míg élek, édes fiam-uramnak hátrább az agarakkal!
Atyád szegény kovácslegény volt, pintlijén kívül semmije, s pintlijébe semmi sem volt; itt minden az enyém, értjük?
S különösen veled, édes Gergely úrfi, mit sem törődöm, mert te...
TIZENKETTEDIK JELENET
Inas, voltak
INAS.
(jő)
Kovács lakik itt?
KORPÁDINÉ.
Igenis.
INAS.
Uraságom kocsija itt áll az út közepén, egyik lónak patkója le akar esni.
KORPÁDINÉ.
Gergely!
Nem hallod?
Az útfélre, vasalni.
(Gergely a vasalószékkel el.)
TIZENHARMADIK JELENET
Monti, Kamilla, előbbiek
INAS.
Uraságom kiszállt a kocsiból.
MONTI.
Egy pohár vizet!
INAS.
Kérek poharakat, ifjasszony.
KORPÁDINÉ.
Örömmel.
(El.)
MONTI.
Kedvesem, te folyvást kedvetlen vagy, pedig az út portalan, a legszebb májusi nap süt, s körültünk folyvást változó panoráma van.
KAMILLA.
Felejted, hogy másodszor hagyom el hazámat.
MONTI.
Ha a válás bánatával nem ér fel a viszontlátás öröme, többé vissza nem hozlak.
KAMILLA.
Sőt évenként látogatjuk meg ezentúl hazámat; hiszen megígérted.
Húsz évig valék távol, azalatt szüléim is elhaltak -
KORPÁDINÉ.
(visszajő)
Ím a poharak.
(Inas vízzel szolgál.)
TIZENNEGYEDIK JELENET
Voltak, Lajos
LAJOS.
(Montit s Kamillát szemüveggel méri)
Idegenek.
KORPÁDINÉ.
Ha nagyságtok unatkozni méltóztatnak, ím fiam tud franciául is.
LAJOS.
(zavartan)
Azaz -
(anyjához titkon:)
ne öljön meg franciájával!
KORPÁDINÉ.
De hiszen mennyit fizettem!
MONTI.
(nejéhez)
Hol veszi e piperkőc itt magát?
KAMILLA.
Úgy tetszik, anyja bábozik vele.
MONTI.
(Lajoshoz)
Parlez-vous français?
(Lajos hajtogatja magát, valamit morog.)
KORPÁDINÉ.
Beh szép nyelv az a francia!
MONTI.
Comment s'appelle cette ville?
(Lajos morogva hajtogatja magát.)
KORPÁDINÉ.
Uraságokkal franciául beszél.
KAMILLA.
Magyarul tán többre megyünk.
- Hogy hívják e helységet?
LAJOS.
Szentmiklósnak.
KAMILLA.
(megütődve)
Szent-Miklósnak?
S az ön neve, asszonyom?
KORPÁDINÉ.
Korpádiné.
KAMILLA.
Lakott -e valaha Pesten?
KORPÁDINÉ.
Húsz éve, mikor még boldogult férjem kovácslegény volt a gazdag Ergernél...
Ah, akkor még szegények valánk.
KAMILLA.
(magában)
Ő az!
MONTI.
Ösmered?
KAMILLA.
Igen.
KORPÁDINÉ.
Nem volt szerencsém: kihez volna szerencsém?
MONTI.
Akkor még hajadon volt nőm, s gróf Hamvai Kamillának nevezék.
KORPÁDINÉ.
E nevet most hallom először.
MONTI.
Tehát honnan ösmered, édes Kamillám?
Valóban kíváncsivá tevél.
KAMILLA.
(kissé habozva)
Átellenben laktak, s férje bátyámat utcai csavargóktól menté meg.
KORPÁDINÉ.
S nekem az istenben boldogult erről mit sem szólott.
KAMILLA.
S vannak gyermekei is, asszonyom?
KORPÁDINÉ.
Íme fiam.
KAMILLA.
Apja mesterségét űzi?
KORPÁDINÉ.
Dehogy! - ő többre született, több nevelést kapott; ő vív, táncol, franciául beszél.
KAMILLA.
És ki űzi férje mesterségét?
KORPÁDINÉ.
A másik, ki valóban nem is született másra.
KAMILLA.
Úgy látszik, nem egyaránt szereti fiait?
KORPÁDINÉ.
Amint érdemlik.
KAMILLA.
A másik tán rossz?
KORPÁDINÉ.
Remélem, megment tőle az Isten.
KAMILLA.
(rettenve).
Mit mond?
KORPÁDINÉ.
Katona lesz belőle.
LAJOS.
Bátyámból?
MONTI.
Miért e részvét, kedves nőm?
KAMILLA,.
(mosolyt erőltet).
De hát mit tegyünk?
Beszélnünk csak kell valamiről, s az anya legörömöstebb beszél gyermekéről.
MONTI.
(súgva).
Főképp az ily anya, ki majomként látszik szorongatni gyermekét.
KAMILLA.
Asszonyom, másik fia is ily csinos?
Tán nincs honn?
KORPÁDINÉ.
Nagyságtok kocsijánál van, lovat vasalni.
KAMILLA.
(férjéhez).
Ah, kedves Edvardom, tán mennénk is már a kocsihoz.
MONTI.
Amint parancsolod.
- Asszonyom, köszönjük a vizet.
(Pénzt nyom Korpádiné markába.)
KORPÁDINÉ.
Alásszolgálja!
Lajos, köszönj franciául - alásszolgája!
TIZENÖTÖDIK JELENET
Gergely (a vasalószéket hozva), előbbiek
INAS.
(Gergelyhez).
Készen vagyunk?
GERGELY.
Igen.
MONTI.
Antonio fizesd ki.
KAMILLA.
(Gergelyt nézi; félre).
Ő az!
MONTI.
No, nem jössz, édesem?
KAMILLA.
Igen.
(Félre:)
Szegény!
(Montival el, gyakran visszanéz, az inas kifizeti Gergelyt.)
KORPÁDINÉ.
(Lajoshoz).
De miért nem mulattál velök?
LAJOS.
Nem tartottam méltóknak.
Aztán nagyon is rosszul beszéltek franciául; a nő túl volt élte tavaszán; s az úr igen vén arszlán volt.
TIZENHATODIK JELENET
Voltak, Julcsa
JULCSA.
Néni!
Lajos!
KORPÁDINÉ.
Miért reszketsz?
LAJOS.
No, húgocskám!
JULCSA.
A házat vasvillás emberek veszik körül.
KORPÁDINÉ.
Máris?
LAJOS.
Mit akarhatnak?
KORPÁDINÉ.
Talán katonafogdosás.
LAJOS.
(remegve).
Igazán?
KORPÁDINÉ.
Ne félj!
LAJOS.
Könnyű anyámnak, mert nem vihetik katonának.
TIZENHETEDIK JELENET
Kisbíró, vasvillás emberek, előbbiek
KISBÍRÓ.
Csak reám vigyázzatok.
Adjonisten!
KORPÁDINÉ.
(félre).
Akaratom ellen is reszketek.
KISBÍRÓ.
No, itthon a legény?
LAJOS.
Odavagyok.
(Az asztalhoz hátrál s alá búvik).
KORPÁDINÉ.
Jó emberek, tán megtévedtünk?
KISBÍRÓ.
Éppen nem, hiszen kelmed Korpádiné?
KORPÁDINÉ.
De azért...
KISBÍRÓ.
Kelmednek két fia van.
KORPÁDINÉ.
Igen...
(félre:)
Ha a nótárius nem áll szavának... igaz, én sem akarok szavamnak állani...
Úristen, csak most ne vigy bajba, szavamnak állok... nem... hanem böjtölök, imádkozom...
KISBÍRÓ.
Az egyiket elvisszük; ha lehet, jószerével, ha nem, erőszakkal.
KORPÁDINÉ.
Melyiket?
KISBÍRÓ.
Melyiket?
Hát hadd lássuk!
(Nagy lassan iratot keres ki zsebéből, Korpádiné remegve várja a csapást.)
JULCSA.
Most érzem, csak Gergelyt szeretem, mert csak érte remegek.
KISBÍRÓ.
Barna Peti - Kis Jankó -
(morogva olvas néhány nevet:)
Ah, itt van - Korpádi Gergely.
KORPÁDINÉ.
(nagyot lélegzik).
Hála isten!
JULCSA.
(ijedve).
Gergely?
KISBÍRÓ.
Hol van?
KORPÁDINÉ.
A műhelyben.
KISBÍRÓ.
Az ajtóra legények!
(A műhelyt körülfogják.)
Gergely öcsém, add meg magad.
JULCSA.
Anyám - szabadítsuk meg.
GERGELY.
Mit akartok itt?
Gyilkosok, haramják lettetek -e?
Vagy én vagyok az, hogy így rohantok rám?
(Kalapácsot emel.)
KISBÍRÓ.
A helység rendeletéből katona vagy, add meg magad.
LAJOS.
(az asztal alól előbúvik).
Hogy is tudtam így megijedni?
GERGELY.
(kalapácsot forgatva).
Majd meglátjuk!
(Kijő, az emberek hátrálnak.)
KISBÍRÓ.
Le a kalapáccsal, mi jól fel vagyunk fegyverkezve és pálinkázva.
GERGELY.
No, akinek lelke van, ide vele!
KISBÍRÓ.
Annak meg kell lenni, mint az egy halálnak.
GERGELY.
De nem kell meglenni, van más csavargó is, én becsületes kovács-ember vagyok, ki megkeresi kenyerét, s így hasznos vagyok a hazának.
KISBÍRÓ.
Ragadjátok meg, különben fiaitokat visszük el.
(Lefegyverzik Gergelyt s megragadják.)
GERGELY.
Anyám, öcsém, Julcsa, ne hagyjatok!
KORPÁDINÉ.
Jaj, ennek meg kell lenni; sajnállak, de nem tehetek róla.
GERGELY.
Én, ki jegyben járok, nem akarok, nem lehetek katona.
- Öcsém, neked nincs jegyesed, váltsd meg bátyádat; veled Julcsa is boldogtalan lesz, mert csak engem szeret.
JULCSA.
Egyedül téged!
LAJOS.
Kedves bátyám, nincs katonai bátorságom.
GERGELY.
(egy ötlettől megörvendeztetve).
Anyám!
Öcsém!
Julcsám!
Ne búsuljatok, van szabadulás, mi gazdagok vagyunk; ezer példa van rá... anyám, válts meg egypár száz pengővel.
KORPÁDINÉ.
De honnan vegyem?
GERGELY.
(elámulva).
Honnan vedd?
Nem vagyunk -e gazdagok?
KORPÁDINÉ.
A semminél is kevesebbel bírunk.
JULCSA.
Én gazdag vagyok.
KORPÁDINÉ.
De vagyonod felől még nem rendelkezhetel.
GERGELY.
Menjünk, emberek!
Kössétek meg kezeimet: anyám adott el!
- Ó anya, örülsz, hogy megszabadulsz tőlem; rég gyanítom, beteljesült...
Adja Isten, hogy a másik fiad, kiért eladtál, hogy mindent ráhagyhass, úgy megbecsüljön, mint én; s agg korodban oly hű ápolód legyen, mint én lettem volna.
- Ó megbánod, meg, keservesen bánod meg!
- Julcsám, ne búsulj, tíz esztendő nem a világ!
- Fogsz -e szeretni?
JULCSA.
Ó Gergely!
GERGELY.
Nem fogsz feledni?
JULCSA.
Soha.
GERGELY.
Esküdjél meg.
JULCSA.
Esküszöm.
KISBÍRÓ.
No, csak előre!
Mire a sok prézsmitáció?
GERGELY.
Isten veletek!
- Öcsém, neked megbocsátok, de anyámnak...
Isten veletek!
KORPÁDINÉ.
(félre).
Most már minden Lajosomé.
KAR.
Már minálunk verbuválnak kötéllel,
Megfogják a szegény legényt erővel.
A gazdagnak öt-hat fia, nem bántják,
A szegénynek, ha egy is van, elfogják.
GERGELY.
Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának;
Ugyan kinek volna kedve
Gyöngy élethez erőltetve?
LAJOS.
Mint kívánom, úgy megyen,
Jól fog kiütni tervem,
És a lány bármit tegyen,
Engedni fog nekem.
JULCSA.
Nem vagyok oka semminek,
Édesanyám oka mindennek,
Miért hogy adja katonának,
Kit szívem választott magának.
GERGELY.
Kard lesz oldalamon,
Lovamon a nyereg;
Mennem kell, galambom,
Az Isten áldjon meg!
(Ismétli Julcsával.)
JULCSA.
Kard lesz oldaladon,
Lovadon a nyereg,
Menned kell, galambom,
Az Isten áldjon meg!
KISBÍRÓ.
Ej, haj, menjünk rája stb.
(Elhurcolják Gergelyt, Julcsa elájul.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE