Ő bírja szívét - ő is szereti -
Ugy nem, mint én; oly mélyen s igazán !
Mert én feledni vágyom - s nem lehet .
Tanácsra hívtam én a józan észt
És a testvéri gyöngéd hajlamot .
S ezek szememre hányják, hogy szemem volt
Őt látni; kárhoztatják fülemet ,
Hogy a testvérhez mondott szavakat
Irígyen leste. Így vitáznak ők
Lázas szivemmel. Bírószék elé
Idézik Ámort; tegzét elveszik ,
S letörve szárnyait, börtönbe zárják .
De mind hiába! Hogyha itt van ő ,
A szív az ő varázskörébe von ,
Szemem megittasúl, szivem kitör
A börtönből és rabja én vagyok .
S én kettes lángban égek: az egyik
Szivemben ég, a másik arcomon ,
A szégyen pírja. - Hála istenemnek ,
Ki ezt adá, ez meg fog őrzeni !
Ha a költő szerint: a szerelem
Virág, s tavasszal nyílni kénytelen ,
Te légy a forró nap, s hervaszd el azt !
Szárítsd fel a vigasznak harmatát ,
Hadd dúlja kelyhét a reménytelenség
Halálos férge! - Majd azt képzelem ,
Két rózsabimbó nyílott egy tövön ;
Ő gyönge kézzel hadd szakassza le
A bájolóbbat, szép testvéremet :
Én hadd maradjak itt szüléimén !
Én őket ékesitni nem fogom ,
De amig élnek, el nem hagyhatom .
Bármint szakadnék tőlük, sebzeném .
Azért, ha féreg dúl is szívemen ,
Fonnyadjak lassan, észrevétlenül
Bút nem okozva, megsiratlanul ...
Ah, jőnek! - A sebzett vad rejtezik . (El.)