Nem olyan nagy baj az, barátom, neked sokkal rosszabb a helyzeted, mert neked egy gyereked halt meg, és nincs több gyereked.
Pardon!
(Felkel, nadrágzsebéből pénzt vesz elő, fenékajtóhoz kiszól.)
Hozzon két liter barna sört a kancsóba.
Siessen!...
Egy kis sört hozattam, ez a bor sehogy sem ízlik.
Látom, neked se.
(Szivart vesz elő, levágja, rágyújt.)
Ne hidd, hogy én örülök azon, hogy az a kisgyerek elpusztult.
Magad tudod, hogy mennyire szerettem.
Jóformán azt mondhatnám, hogy az a kisgyerek volt az oka, hogy semmit sem vettem észre abból, hogy itt a fejemen hogy nőnek a nagy szarvak.
Jól elmulattam, elhemperegtem vele, eszembe se jutott, hogy a feleségemmel törődjek.
Tudod, eljön az idő, mikor az ember nem is veszi észre, hogy nő alszik mellette.
És más efféle dolgokra sem gondol.
Például hogy gondoltam volna én, amikor te nekem vettél tavaly egy bundát, hogy ez cserében van a feleségemért.
Ilyen buta az ember!...
Igaz, hogy egy más ember az én helyemben gondolkodóba esik.
Miért vesz ez az ember nekem egy bundát?
Elvégre jó barát ide, jó barát oda, de ez a bunda kétszáz forint is lehetett.
Egy kétszáz forintos bunda!
Más ember az én helyemben töri a fejét.
Érted ?...
(Szünet, kint ajtócsapkodás.)
Ahá, itt a sör!
(Kimegy az ajtóig.)
Adja csak ide!
(Beveszi a cselédtől, aki még megtörli az edény talpát.)
Ez lám egészen más, ez igen!
(Poharat vesz le a pohárszékről, tölt.)
Tessék!
(Boér elé teszi. Egy másikat is teletölt, kiissza a poharat, és jól megnézi.)
A fenébe!
(Nevet.)
Ezt elfelejtettem.
Ezt is te vetted!
Nohát majd ezt is elviszed.
Felírom ezt is.
Ezeknek a poharaknak széle kerekre csiszolt, kitűnő.
Nagyon megszoktam őket.
(Nevet.)
Ezeket a dolgokat, meg a bundát és egyebet, mondom, mind észre sem vettem.
Pedig erre gondolni kellett volna.
Igen, de nem értem rá.
Éjjel alszik az ember - hála Istennek, jól alszom.
Reggel sietek a hivatalba.
Délben egykor hazajövök, ebédelek, újságot olvasok.
Fél háromkor újra el kell indulni, és nyolcnál hamarabb nem kerülök haza.
Akkor hazajön az ember, örül, ha pár szót beszélhet a gyerekeivel, fáradt, éhes, megvacsorázik, elszí egy szivart, olvas még egy kis újságot, lefekszik.
Mikor gondolkodjék azon, hogy megcsalják -e, vagy mekkora szarvai vannak?
Erre nem jut idő.
Nem is lehet róla szó, hogy jusson idő.
Nem jut.
Mert biztos, hogy ha én időt vettem volna magamnak ezen törni a fejemet, rájöttem volna, de így - egyik nap múlt a másik után, és nem jutott eszembe.
Ha valaki nekem szól egy szót
(iszik)
, szól egy szót: "Nézd, Jenő, mi van a feleségeddel, meg a Kálmán barátoddal ", valószínű, nem biztos, de valószínű, hogy kisütöm az egészet.
(Sört tölt, magasra emeli a kancsót, hogy sok hab képződjék. Ülve ágaskodik a széken.)
Kisütöm, és rájövök, hogy "ez a Kálmán nem jóban jár !"
De nekem soha senki egy árva szót sem szólt, és nem is szólhatott, az igazat megvallva, nem is szólhatott, mert ahogy ti magatokat viseltétek, abból senki sem következtethetett semmit.
Abszolúte semmit.
(Kézmozdulat.)
Ki van zárva.
Nem csináltátok feltűnően, és ez természetes.
(Iszik. Krákog, letörli zsebkendőjével a habot a bajszáról. Hátradől a székében, nagyot szív a szivarjából, magyaráz.)
Öt év előtt, november hanyadikán is ?...
(Elmereng.)
Hanyadikán?
Mondd, kérlek, november...