Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csáth Géza
A Janika
Keletkezés ideje
1911
Felvonás
2
Jelenet
0
Megszólalás
395
Mondat/Sor
836
Szó
5444
ELSŐ FELVONÁS
Nagy, de nem világos, és stílus nélkül bútorozott polgári ebédlő. Reggelihez terített asztal, findzsákkal, tejeslábassal, vizesüveggel. Az asztal kissé már szét van dúlva, egy asztalkendő az egyik széken, a másik összegyűrve az abroszon. Már hárman vagy többen is reggeliztek itten. Perticsné jobboldalt összekuporodva, slafrokban újságot olvas. Csak hevenyében van megfésülve, a kontya részben lóg, de az arca már erősen púderezett. Nagy termetű, jó alakú asszony. Azt a benyomást kelti, hogy minden pillanatban érzi a termetének szépségét. A színpadon körülbelül fél percig egyedül van. Lapoz az újságban, babrálja a haját, ülési módot változtat. A közönségnek érezni kell, hogy ni, ez a nő, milyen jól és biztosan érzi magát, kissé öreg már, és most reggel gusztustalan is, de este mutatós lehet. Ha a színésznő azt érzi, hogy ezt az impressziósorozatot nem tudja ennyi idő alatt a közönségben felkelteni, akkor ezt a némajátékot ki kell nyújtani tovább.
SZOBALÁNY
(megjelenik a jobb hátsó ajtóban, halkan mondja):
Nagysága kérem, a Janika azt mondta, híjam a nagyságát.
PERTICSNÉ
Az a gyerek csak most kel fel, mondja meg neki, hogy siessen, öltözzön.
SZOBALÁNY
Igenis!
(Eltűnik.)
Kis szünet.
PERTICSNÉ
újságolvasásba merül. Csengetés. A szobalány áthalad a szobán, és látni, amint beereszti a postást.
A POSTÁS
Jó reggelt kívánok!
Ajánlott van, kérem!
Boér Kálmán miniszteri titkár úrnak.
SZOBALÁNY
A nagysága majd átveszi, menjen csak be.
A POSTÁS
Nincs itthon Boér úr?
PERTICSNÉ
Nincs.
A POSTÁS
És van a nagyságának írott meghatalmazása?
PERTICSNÉ
Van hát.
Ejnye, hát maga nem tudja: ez az úr nálunk lakik, és meghatalmazás van tőle.
(Felkel, és a pohárszék egyik fiókjából kiveszi az ívet.)
Itt van ni!
A POSTÁS
(megnézi)
Tessék kérem aláírni.
PERTICSNÉ
ír.
A POSTÁS
Új ember vagyok, kérem, csak elseje óta kézbesítek ebbe a kerületbe.
Kezeit csókolom.
PERTICSNÉ
leül az asztalhoz újra. A szobalány kiereszti a levélhordót, azután visszajön az oldalszobába, nyilván tisztogatni. Az asszony egy ideig némán nézi a levelet, azután felbontja egy hajtűvel, átfutja, borítékba visszateszi. Tovább olvassa az újságot.
SZOBALÁNY
(újra megjelenik a jobb hátsó ajtónál):
Kérem, a Janika nagyon sír, és azt mondta, hogy rögtön híjam a nagyságát.
(Csakugyan hallani valami gyereksírást.)
PERTICSNÉ
Mi baja már megint ennek a gyereknek?!
(Lassan kimegy, mint aki már megszokta a kicsi szeszélyeit.)
Kis szünet.
SZOBALÁNY
(az asztalon rakosgat, egyet és mást a pohárszékhez visz, és a polcra meg a fiókba rak, közben kiáll az előszobaajtóba):
Boris!
SZAKÁCSNŐ
(hangja)
Mit akar?
SZOBALÁNY
Mondok magának valamit.
Nekem úgy jön, hogy ebben a házban máma valami nagy hecc lesz...
(A szakácsnőnek egy pillanatra hallatszik a hangja, de nem érteni, hogy mit mond).
Majd meglátja!
(Leszedi az asztalt, összehajtogatja az abroszt, dúdol.)
Szebb vagy, mint az anyád, az ég szakadjon rád...
PERTICSNÉ
(belép a jobb hátsó ajtón)
Lujza, magának rögtön fel kell menni a mamához, siessen, mondja meg neki, hogy a Janika beteg, és kéretem, mindjárt jöjjön le.
SZOBALÁNY
Igenis!
(Kimegy, látni a nyitva hagyott előszobaajtón át, hogy mindjárt elmegy, csak egy kendőt vesz előbb a hátára.)
PERTICSNÉ
(a telefonhoz lép, vár)
Halló, halló.
Kérem házfelügyelő úr, legyen szíves a központot.
Halló, központ, a 38-79-et.
A 38-79-et.
(Rövid szünet.)
A belügyminisztérium?
Halló!
Kérem sürgősen Boér Kálmán urat!
Igen?
(Rövid szünet.)
Maga az, Kálmán?
Kérem, jöjjön haza mindjárt, Janika nagyon beteg.
Igen, lázas.
Éppen most tettem neki be a hőmérőt.
Egészen magán kívül van ez a gyerek.
Félek, hogy nagyon beteg lesz.
Hozza mindjárt a kocsiján dr. Tolnayt is.
Még otthon találja...
No jó, de akkor elmegy hazulról, és akkor csak estefelé kapjuk meg...
Nem, mindjárt kell!
Kemény utca 12., II. emelet.
Siessen!
(A kagylót leteszi, háromszor megnyomja a csillárról lógó csengettyűt.)
SZAKÁCSNŐ
Tetszik parancsolni?
(A fenékajtóban megjelenik.)
PERTICSNÉ
Húzza át Boris az én ágyamat, a lepedőt, a paplant, a vánkosokat, mind cserélje ki tisztával.
Siessen, mert mindjárt jön az orvos.
A Janikát azután át fogjuk fektetni.
A többi ágyakat vesse fel, és rakja rendbe a szobát.
Ha az ebéd késik, nem baj.
SZAKÁCSNŐ
a jobb hátsó ajtón kimegy.
PERTICSNÉ
pár percig keresi a levelet, azután megtalálja a pohárszéken, és elzárja, majd a tükör elé áll, és a fésűvel próbálja igazítani a rendetlen kontyát. Csengetés. Kimegy az előszobába, kinéz a kémlelőlyukon, és beereszti a szobalányt.
SZOBALÁNY
Azt izeni, kérem, a nagysága, hogy rögtön jönni fog.
PERTICSNÉ
Mit csinált?
SZOBALÁNY
A konyhában volt, de készült valahová, mert utcára volt öltözve.
PERTICSNÉ
Jól van, menjen be, és segítsen Borisnak az ágyat áthúzni.
(Szobalány a jobb elülső ajtón ki akar menni.)
De siessenek!
SZAKÁCSNŐ
(a jobb elülső ajtó bejön, s egy feltűnően piszkos vánkos van a kezében)
Nagysága, kérem, erre a vánkosra nem tetszett adni huzatot.
PERTICSNÉ
Ágyazza csak be az úr ágyába.
(A hátsó ajtón el.)
SZAKÁCSNŐ
Igenis!
Kis szünet.
SZAKÁCSNŐ
Már telefonált is.
SZOBALÁNY
Kinek!?
SZAKÁCSNŐ
Kinek, hát a "Kálmánnak "!
PERTICSNÉ
(hangja)
Lujza!
Lujza!
Jöjjenek!
(Gyermeksírás hallatszik.)
Én nem értem magukat!
(A szakácsnő és a szobalány a jobb hátsó ajtón sietve el. Körülbelül öt-hat másodpercig a szín üres, azután csengetés, ismételt csengetés.)
SZOBALÁNY
(a jobb elülső ajtóból jön, átmegy a szobán, és kinyitja az ajtót)
Kezét csókolom!
TELKESYNÉ
Jó reggelt!
PERTICSNÉ
(a jobb elülső ajtóban megjelenik)
Kisztihand, mama!
(Összecsókolóznak.)
TELKESYNÉ
No mondd már, mi van a Janikával?
PERTICSNÉ
Nagy láza van, éppen most tettem be neki a hőmérőt.
Kérem, menjen be hozzá, mama, nekem sietnem kell magamat rendbe hozni, mert mindjárt itt lesz az orvos.
TELKESYNÉ
Tolnaynak telefonáltál?
PERTICSNÉ
Nem!
Kálmánnak a minisztériumba!
(A szakácsnő átmegy, ki az előszoba felé, a beszélgetés pár pillanatra megakad.)
Hiszen tudja a mama, hogy megígértem neki, hogy akármi történik ezzel a gyerekkel, rögtön értesítem.
TELKESYNÉ
Mégis értesíteni kell Jenőt is!
PERTICSNÉ
Telefonáljon neki, mama!
TELKESYNÉ
Jó, de azt fogom neki mondani, hogy az előbb én telefonáltam Kálmánnak.
PERTICSNÉ
Köszönöm, mama, mindegy.
(Jobb hátsó ajtón el.)
TELKESYNÉ
(telefonál)
Halló!
Kérem a 80-15-öt.
Igen, 80-15!
Halló!
Kérem, a számvevőség?
Igen ?...
Akkor kérem sürgősen Pertics urat.
Az anyósa.
Halló!
Te vagy az, Jenő?
Azt akarom veled tudatni, hogy a kisfiad, a Janika beteg.
Nagy láza van...
Csak az elébb...
Már gondoskodtunk orvosról...
Telefonáltam Kálmánnak, hogy hozza Tolnayt.
Reméljük, nem lesz semmi nagyobb baj...
Már minek jönnél haza ?...
Most méri a lázát.
Még nem tudni.
Isten veled.
PERTICSNÉ
(a jobb hátsó ajtón jön be, otthoni reformruhát húzott. A ruha vörösesbordó, igen egyszerű, de jó szabású, és anyaga finomnak látszik. Hátul még nincs begombolva. A kezében hőmérő)
Nézze, mama, az istenért, jól látom -e, harminckilenc hattized ?!...
Csupa láz annak a gyereknek az arca, és egészen zavarosak a szemei.
TELKESYNÉ
(az ablakhoz megy, megnézi)
Ez, fiam, harminckilenc hattized!
(Némán, komolyán néznek egymásra.)
PERTICSNÉ
Nohát, éppen csak ez kellett nekem!...
(Megfordul, hogy az anyja hátul bekapcsolja a ruháját. Az inge kilátszik és a meztelen háta is. Dúsan csipkézett, de nem egészen tiszta ing, vörös szalag van belefűzve. Fésülködik.)
TELKESYNÉ
fésülni kezdi.
Szünet.
PERTICSNÉ
Ha ez a gyerek meghal, én megölöm magamat!
(Szenvedélyesen mondja, de nem túl hangosan.)
TELKESYNÉ
Ejnye, már miért halna meg; én nem értelek, hogy ennyire meg vagy ijedve!
PERTICSNÉ
Jól tudja a mama, hogy miért vagyok megijedve, és nem ért?
TELKESYNÉ
Már én azt mondom, hogy nem jó anya az, aki nem egyformán szereti a gyermekeit, és ezt megmondtam neked máskor is, és most is mondom.
PERTICSNÉ
Jó, jó, mama, jó, de én nem tehetek róla!
(Befejezi frizuráját, amely divatos, szép, de mégsem ízléses, mert a haj festett voltát a pompázatos volta miatt elárulja. Csengetnek. A szobalány kisiet ajtót nyitni. Tolnay és Boér lépnek be.)
BOÉR
Tessék!
(Előrebocsátja az orvost. Az előszobában leteszik a felöltőiket, azután bejönnek az ebédlőbe.)
Tessék!
TOLNAY
Kezeit csókolom, kisztihand!
(Mélyen meghajlik, és kezet fog a hölgyekkel.)
PERTICSNÉ
Az istenért, doktor úr, nézze, milyen óriási láza van a fiamnak, és nyugtasson meg bennünket, iszonyúan meg vagyunk ijedve.
(Átadja a hőmérőt.)
TOLNAY
Ne tessék kérem aggódni.
(Megnézi a hőmérőt.)
Egy kis gyermekbetegség lesz; nagyságos asszonyomnak nem kell ezt magyarázni.
Jó ez a hőmérő?
PERTICSNÉ
Azt hiszem.
TOLNAY
No, majd én is megmérem.
Mióta panaszkodik a Janika?
PERTICSNÉ
Az este még semmit sem vettünk észre.
Tegnap délután egy kis barátjánál volt fent a második emeleten.
Este ugyan keveset vacsorált, úgy emlékszem...
(Az orvos és az asszony a jobb elülső ajtón kimennek.)
BOÉR
idegesen járkál a szobában.
TELKESYNÉ
leül az ablak melletti karosszékbe.
Kis szünet.
TELKESYNÉ
Soha se tudja az ember ezekkel a gyerekekkel!
BOÉR
Parancsol!?
TELKESYNÉ
Mondom, hogy sohase tudja az ember, ezekkel a gyerekekkel mikor van baj.
BOÉR
Igaz!
Szünet.
TELKESYNÉ
Gondolom, Janika egyszer egy torokfájást leszámítva, nem is volt még beteg!
BOÉR
Nem, soha semmi baja se volt.
TELKESYNÉ
No, én bízom Tolnay doktorban.
Szünet.
BOÉR
Nagyságos asszonyom mikor jött át?
TELKESYNÉ
Mindjárt reggeli után.
Aranka küldött értem.
Akkor én "telefonáltam magának ", hogy hozza a doktort, és megtelefonáltam Jenőnek is, hogy beteg a gyerek.
BOÉR
Igen.
(Szórakozottan maga elé néz.)
Most emlékszem, mintha este láttam volna a gyerek szemein, hogy lázas.
Egy pillanatra, emlékszem, ránéztem és úgy keresztülment rajtam, no, ennek valami baja lesz... és csendesebb is volt a vacsoránál, hiszen tudja a nagyságos asszony, mennyit szokott beszélni.
TELKESYNÉ
Igazán borzasztó, hogy ennek az Arankának hogy kijut a betegápolásból.
Hát Istenem, minden anyának kötelessége, és szívesen áldozza oda az idejét és a szépségét is, de mégis, a múlt évben a Jenőke difteritisze meg a Palika sarlachja, azelőtti évben megint a Palika kanyarója.
Ez egy kicsit sok volt.
Szünet.
TELKESYNÉ
Aranka nagyon meg van ijedve.
BOÉR
Inkább elég nyugodt.
TELKESYNÉ
Maga nem ismeri őt e tekintetben.
Borzasztó izgatott.
Csak erőlködik, hogy nyugodtnak látszassék, és sikerül is, de én észreveszem.
Rendkívüli lelkiereje van.
BOÉR
Igen, páratlan lelkierő van benne.
Szünet.
Három rövid csengetés, ajtócsapás.
TELKESYNÉ
Ugyan ki jöhetett?
BOÉR
Ez Jenő lesz!
(Feláll).
Ő szokott így csengetni.
TELKESYNÉ
Jenő?
PERTICS
(megjelenik az ajtóban)
Kisztihand, mama!
(Kezet csókol cuppantva, azután megcsókolja jobbról és balról.)
Szervusz!
(A férfiak kezet fognak.)
PERTICS
Hát mi történt?
TELKESYNÉ
A doktor benn van a gyereknél Arankával, még nem tudunk semmit.
PERTICS
Szent Isten!
(Összecsapja a kezeit. A felkiáltás és a gesztus fontoskodó. Olyan, mintha előre elhatározta volna, hogy ezt mondja, mert el volt készülve rá, hogy valami súlyos diagnózist mondanak.)
TELKESYNÉ
Lehet, hogy csak egy kis influenza.
Ne légy annyira megijedve!
PERTICS
Hiszen ismer a mama, mennyire féltem a gyermekeimet...
(Ide-oda járkál.)
Egy órai szabadságot kértem, hogy körülnézzek itthon...
Te elhoztad a doktort, ugye?
BOÉR
Igen!
PERTICS
Nagy szerencse, hogy a hivatalod olyan közel van hozzá, másképp talán már nem is találtad volna otthon.
TELKESYNÉ
A doktor, úgy látszik, azt gondolja, hogy Aranka nem jól mérte a lázat, vagy hogy rossz a hőmérő, mert újból megméri.
PERTICS
Aranka mérte?
TELKESYNÉ
Igen.
PERTICS
Mennyi volt?
TELKESYNÉ
Harminckilenc és hattized.
PERTICS
Akkor annyi is az!
Szent Isten!
(Most már hangosan.)
Harminckilenc és hattized, és az a gyerek tegnap este még teljesen egészséges volt!
(Kissé exponáltan érzi magát a jó apa szerepében, és természetszerűleg túloz, mint ilyenkor az emberek szoktak. Le-fel sétál, majd hirtelen megáll.)
Ha Aranka mérte, akkor annyi is volt.
És tegnap ennek a gyereknek semmi baja nem volt.
Erre pozitíve emlékszem.
Pozitíve emlékszem.
Te is emlékszel, ugye?
(Boér felé fordul.)
BOÉR
Én egy pillanatra mintha lázasnak láttam volna a szemeit, de ez csak most utólag jutott eszembe.
Szünet.
PERTICS
No, hát én bemegyek.
(Kimegy a bal hátsó ajtón. Az orvos és az asszony az elülső ajtón jönnek ki.)
BOÉR
(a férj után kiált)
Jenő!
Jenő!
PERTICSNÉ
Jenő is megérkezett?
TELKESYNÉ
Igen!
BOÉR
(visszatér a férjjel)
A másik szobába fektették ?...
PERTICSNÉ
Legyen szíves, mama, menjen be addig a gyerekhez!
TELKESYNÉ
némán kimegy.
PERTICS
Alázatos szolgája, doktor úr!
(Kezet fog.)
Hát, kérem, hogy áll a dolog?
Kis szünet.
TOLNAY
Hát én kérem, elő fogom adni a véleményemet.
Tessenek talán helyet foglalni.
(Csend, elhelyezkednek.)
A vizsgálat nyomán, amelyet az imént megejtettem, arra a következtetésre jutottam, hogy a kisfiúnak csontvelőgyulladása van.
A baj infekciózus természetű, igen heves, úgyhogy itt sürgősen tenni kell.
PERTICS
Jézus, Istenem!
TOLNAY
Elsősorban és kizárólag az operatív beavatkozás jön itt szóba.
Ennek módozatait azonban egy konzílium van hivatva megbeszélni, amelynek összehívását sürgősen, még ebben az órában szükségesnek tartom.
PERTICS
Csak siessen, doktor úr, az istenért, tessék, itt a telefon.
Tanárt hívjon rögtön.
(Mindannyian felkelnek, mozgolódnak.)
TOLNAY
Pataky és Schwarcz professzorokat fogom hívni.
(Megnézi az óráját.)
Talán még otthon vannak.
Addig, nagyságos asszonyom, tessék hideg borogatásokat rakni a fájós lábra, tíz percenként váltogatva, és tessék leküldeni jégért.
PERTICSNÉ
Igen.
(Kimegy a konyha felé.)
TOLNAY
(telefonál, a többiek izgatottan figyelik)
Halló!
(Vár, leteszi a kagylót, újra felveszi, újra leteszi, végre türelmét veszti és kopog).
Halló, kérem 72-22-t!
Igen, 22-t!
Halló!
Kérem Schwarcz tanár urat.
Te magad vagy?
Szervusz.
Egy sürgős konzíliumra akarlak felkérni.
Igen, rögtön kellene.
Osteomyelitis acutissima.
Harminckilenc és hattized temperatúra.
Most diagnosztizáltam.
Tehát rögtön jössz.
Hozd magaddal Patakyt, vagy értesítsd előbb telefonon, ha nincs otthon, akkor Horváthot.
(Az asszony keresztülmegy a szobán, utána a szakácsnő mosdótálat visz tele vízzel.)
> Tehát rögtön indulsz, Pertics Jenő úr fia, József utca 17., II. emelet.
Hányas szám, kérem ?...
PERTICS
Nyolc.
TOLNAY
II. emelet 8. ...
17. Igen.
(Leteszi a kagylót.)
PERTICS
Hol fogják operálni, kérem, doktor úr?
TOLNAY
Pataky professzor a Major-szanatóriumban operál legszívesebben.
Horváth - szintén.
Ha a konzílium csatlakozik a véleményemhez, és a sürgős operációt kívánja, akkor egy óra múlva beszállítjuk, és az operációt rögtön megcsináljuk.
PERTICS
Engedje meg doktor úr a kérdést, hiszen legjobb ezt mindjárt tisztázni, mennyibe fog kerülni az operáció és a szanatórium előreláthatólag?
TOLNAY
Hát, kérem, ezt így egyszerre nagyon bajos megmondani.
Úgy körülbelül hét-nyolcszáz korona körül lehet az egész.
Egészen ezerig.
PERTICS
Igen.
SZOBALÁNY
(egy fazékban jeget hoz)
Itt a jég, nagyságos úr!
PERTICS
Adja csak ide.
(Átveszi a fazekat, és a betegszobába viszi.)
BOÉR
(aki eddig mozdulatlanul állt, a bal oldali ajtó fejfájának támaszkodik)
Mit csinálnak vele, doktor úr, mi lesz az operáció, legyen szíves ezt elmondani.
TOLNAY
Hát, kérem, felvágjuk a beteg lábat, felvéssük a beteg csontot, ahol a fertőző anyag lerakódott, és kitisztítjuk, kikaparjuk, mert ez okozta a mérgezést.
PERTICS
(visszajön)
Szegény kisfiamnak rettenetes fájdalmai vannak.
(Sírva fakad, leül, zsebkendőt vesz elő.)
TOLNAY
Legyen erős kérem, Pertics úr.
A kisfiának az állapota ugyan rendkívül súlyos, de még az operációval minden valószínűség szerint sikerülni fog őt megmenteni.
És meg kell még önt forma szerint kérdeznem, ami ugyan felesleges, hogy beleegyezik -e az operációba?
Rövid szünet.
PERTICS
Természetesen.
BOÉR
(hirtelen előlép)
Tudniillik, ugyebár, ha a konzílium az operáció mellett dönt?
TOLNAY
Nem lehet szó másról itt kérem, nem lehet szó.
BOÉR
És mondja, doktor úr, a lábát az operáció után is használhatni fogja?
Nem lesz szükség mankóra vagy effélére?
TOLNAY
Nem, nem, ha felgyógyul, akkor minden valószínűség szerint teljesen egészséges ember lesz.
PERTICSNÉ
(megjelenik az ajtóban)
Kérem, doktor úr, a gyerek vizet kért inni, adhatok neki?
TOLNAY
Igen, tessék neki adni.
Hanem nézzük meg a beteget.
(Perticsné a konyhába megy. Az orvos és Pertics a jobb oldali elülső ajtón ki a betegszobába. A színpadon pár pillanatig egyedül marad Boér, csakhamar azonban visszajön az asszony egy pohár vízzel.)
BOÉR
(fojtottan)
Aranka!
(A jobb elülső ajtóban, mint valami őr vagy kém megjelenik Telkesyné.)
PERTICSNÉ
Mit akar?
BOÉR
Borzasztó ez!
PERTICSNÉ
Borzasztó!
(Ránéz. Átadja az anyjának a vizet, aki eltűnik vele.)
BOÉR
Soha életemben nem hittem, hogy ilyen rettenetes helyzetbe kerülök.
(Kezet csókol az asszonynak, megcsuklik a hangja.)
PERTICSNÉ
Uralkodjék magán, még nincsen elveszve semmi!
BOÉR
Az a gyerek meg fog halni.
PERTICSNÉ
(rémülten)
Ne beszéljen ilyeneket.
BOÉR
Az én gyerekem!...
PERTICSNÉ
Az istenért, fogja be a száját.
BOÉR
Most látom be, amit eddig soha, hogy ezt a gyereket el kellett volna innen vinni.
Nem lett volna szabad nekem itt hagyni egy idegen ember házában.
El kellett volna innen vinni.
PERTICSNÉ
Menjen a szobájába, zárkózzék be, és sírja ki magát, ha már ilyen gyenge ember.
(Mereven egy helyben áll.)
Ne csináljon itt komédiákat, legyen férfi.
BOÉR
Alig várom már, hogy a gyereket a szanatóriumba vigyék.
PERTICSNÉ
Mit akar maga csinálni?
BOÉR
Nem tudom, de így nem maradhat tovább.
PERTICSNÉ
De hát, Kálmán, legyen esze!
Nyugodjék meg, barátom.
(Hevesen megszorítja a kezét.)
A gyerek meg fog menekülni, néhány nap múlva túl lesz minden veszélyen.
(Csengetés.)
Itt vannak a tanárok.
Szóljon Jenőnek.
(Kinyitja az előszobába nyíló ajtót. A tanárok már vetkőznek, a szobalány lesegíti a bundáikat.)
BOÉR
(kimegy az orvosok elé. Meggyújtja a sötét előszoba gázlámpáját. Az egyik tanár zsebkendőt vesz elő, hangosan kifújja az orrát)
Alázatos szolgája.
PERTICSNÉ
kezet fog az orvosokkal.
BOÉR
(bemutatkozik)
Boér Kálmán vagyok.
(Pár pillanatig az orvosok még kint maradnak az előszobában, mintegy információkat szerezni.)
PERTICSNÉ
Tessék, erre!
(A két tanár előremegy a szobában.)
SEBÉSZTANÁR
(már magyaráz)
Bizony, kérem, ilyen esetekben a sürgős operáció az egyetlen gyógyszer.
Mindenekelőtt azonban látnunk kell a beteget.
PERTICSNÉ
(előremegy)
Erre tessék!
(Kinyitja a jobb elülső ajtót, a tanárok belépnek.)
A szobalány és szakácsnő besettenkednek az ebédlőbe, de Boér rájuk szól.
BOÉR
Csukják be az ajtót, kérem!
A két cseléd kimegy. Néhány másodperc múlva.
PERTICS
(kitámolyog a betegszobából)
Nem tudom nézni ennek a szegény kisgyereknek a szenvedéseit.
(Leül és zokog.)
Én már nem bízom semmit sem.
Én láttam, a szegény első kislányom éppen ilyen volt a halála előtt.
Te akkor még nem laktál nálunk.
Agybaja volt, négy nap alatt pusztult el.
(Zokog.)
Ilyen nehéz pillanatokban igazán jólesik az igazi barát.
(Megöleli. Boér idegesen elhúzódik, de Pertics nem veszi észre.)
Tudom, Kálmánkám, hogy te is úgy szeretted a Janikát, mintha csak a saját gyereked lett volna
(a kezeit szorongatja)
, és éppen ezért kérdezlek meg, mert nézd, most, ha ma délelőtt szanatóriumba szállítjuk, akkor utána kell nézni, hogy honnan szedem azt a hét-nyolcszáz koronát.
Ennyit mondott Tolnay.
Nekem készpénzem nincsen, talán mindössze kétszáz korona, az is kell még erre a hónapra.
Fel kell venni a bankból.
Ha volnál szíves zsirálni nekem egy ezerkoronás váltót.
Ugye megteheted, Kálmánkám?
BOÉR
Hogy lehet erről beszélni is, ez természetes.
PERTICS
Rád ismerek, rád ismerek.
Igazi úr vagy és jó barát.
Nem hagysz el bennünket a bajban és veszedelemben.
A SEBÉSZ
(hangja hallatszik, mert az ajtó is nyílik)
Teljes világosságra van itt, kérem, szükség a vizsgálathoz.
TELKESYNÉ
(az ajtóból)
Jöjjön, Kálmán, gyújtsa fel a lámpákat.
BOÉR
bemegy.
TOLNAY
(a következő pillanatban már kijön)
Kedves Pertics úr, legjobb volna, ha kegyed személyesen hozná el ezt a receptet most mindjárt.
PERTICS
Igen, igen.
(Átveszi.)
TOLNAY
Messze van itt a patika?
PERTICS
Második ház!
TOLNAY
Menjen, kérem, menjen.
Rá van írva különben is, hogy sietve meg kell csinálni a patikárusnak.
PERTICS
Igen, igen.
(Kicsit boldog, hogy tehet valamit.)
Megmentik, ugye, doktor úr?
(Szalad.)
TOLNAY
Tessék sietni!
(Visszamegy, de előbb kiereszti a színre a hölgyeket.)
TELKESYNÉ
(zsebkendőt vesz elő, törülgeti a szemeit)
Szegény Arankám!
(Megöleli Perticsnét.)
Reád hirtelen jön ez a nehéz csapás.
PERTICSNÉ
(kibontakozik)
Ugyan, mama, miért izgat fel?
(Nagyon hangos.)
Meg fogják operálni, és egészséges lesz.
(Hirtelen leül az asztal mellé, és görcsösen sírni kezd. Nem takarja el az arcát, csaknem egyenesen ül; egész felső teste rángatódzik.)
Akkor siratott volna a mama, amikor férjhez adott.
TELKESYNÉ
Ne vádolj engem fiam, az Isten akarta így.
(Megsimogatja a fejét.)
PERTICSNÉ
Ha ez a kisgyerek meghal, öregasszony leszek néhány nap alatt.
(Dadogja a szavakat sírás közben és rángatódzik.)
BOÉR
(visszajön, amint megpillantja a vonagló asszonyt, rögtön határozottan rászól)
Magának le kell feküdni!
(Erélyes, de mégis rekedt a hangja.)
(Erélyes, de mégis rekedt a hangja.)
TELKESYNÉ
Feküdj le, Arankám!
BOÉR
Jöjjön!
(Gyengéden támogatni akarja.)
PERTICSNÉ
(feláll, nagyon hangosan)
Hagyjon!
(A jobb hátsó ajtón sietve kimegy, azután kívülről kiált.)
Mama!
Jöjjön, mama!
TELKESYNÉ
utánamegy.
SEBÉSZTANÁR
(hangja hallatszik)
Igen, igen!
(Két tanár belép.)
Talán lenne szíves kérem a beteg mellé bemenni!
BOÉR
némán bemegy.
Szünet.
SCHWARCZ
(felhúzza a szemöldökeit)
Casus valde malum!
SEBÉSZTANÁR
Az operatív beavatkozás mindenesetre nagyon is kétséges, mondjuk tíz percent valószínűség, de nézetem szerint meg kell kísérelni.
SCHWARCZ
Non putarem.
(Ugyanaz a póz.)
Non est auxilium.
A beteg az asztalon hal meg.
A szívgyengeség nagyon is kifejezett...
Casus gravis!
TOLNAY
(belép)
Nincs pulzus!
Azt hiszem, itt az exitus csak pár perc kérdése.
SEBÉSZTANÁR
Eszerint kérem az operatív beavatkozásról le kell tenni.
Egy esetre emlékszem a praxisomból
(igen ruganyos, értelmes)
, egy hasonló fudroyáns osteomyelitishez hívtak ilyen gyors konzíliumra.
A beteget, egy húszéves fiút, gyorsan beszállítottuk, és megoperáltam.
A láz úgyszólván momentán leszállt, a beteg meggyógyult.
Abban az esetben azonban a szív teljesen érintetlen volt.
Hát eszerint a kolléga úr itt marad, és közli a konzílium szomorú eredményét a házbeliekkel.
Talán még próbál egy kámforinjekciót.
Igen?
Ut aliquid!
(Kifelé indulnak.)
BOÉR
(hirtelen előlép)
Nincsen segítség, tanár urak ?...
SEBÉSZTANÁR
Sajnos, itt emberi erő semmit sem tehet.
BOÉR
Talán mégis be lehetne szállítani a szanatóriumba.
SEBÉSZTANÁR
A szíve nem bírja ki az altatást.
Önnek ugyebár, a család rokona...
BOÉR
bólint.
SEBÉSZTANÁR
Önnek nyíltan megmondom, én a legkétségbeesettebb eseteket is megoperálom, de kérem, csak a sikernek legalább egy ezredrésznyi valószínűségével.
Itt azonban a valószínűségről többé szó sem lehet.
A betegnek nincs pulzusa.
Ez, kérem, a szomorú valóság.
BOÉR
Igen, igen.
(Rövid szünet. Kiveszi a tárcáját.)
Engedjék meg kérem, hogy a honoráriumot rögtön átadjam.
(Nagyon nehezére esik a beszéd. Húszkoronást ad a sebésznek.)
Engedjék meg kérem, hogy a honoráriumot rögtön átadjam.
SEBÉSZTANÁR
Bocsánat, én konzíliumért negyven koronát szoktam kapni.
BOÉR
Pardon!
Bocsásson meg.
Az ember gyakorlatlan az ilyesmiben.
(Még egy bankjegyet ad.)
Parancsoljon!
(A háziorvos a jobb elülső ajtón észrevétlenül kimegy. Schwarcz tanárnak mindjárt két bankjegyet ad.)
Tessék!
(Az orvosok zsebre gyűrik a pénzt. Boér kikíséri őket, a szobalány segítségével feladja rájuk a kabátot, közben a jobb hátsó ajtóban megjelenik Telkesyné, vörösre sírt szemekkel, de az orvosok nem veszik észre. Telkesyné visszafordul, mintha a belső szobába, a lányához beszélne. Int a kezével, hogy maradjon.)
Szünet.
BOÉR
(visszajön)
Menjen be a gyerekhez.
(Telkesyné mellett beszól az ajtón.)
Mindjárt meg fog halni, jöjjön csak be.
(Telkesyné keresztet vet, eddig nem jutott eszébe.)
PERTICSNÉ
kibotorkál, és Boérral kézen fogva bemennek a betegszobába. Közben kijő az orvos.
TOLNAY
Nincs még itt a Pertics úr?
(Perticsné és Boér nem hallgatnak rá, bemennek.)
TELKESYNÉ
Nincs, még nem jött meg!
(Siránkozik.)
Ugye, még segíthet az orvosság?
TOLNAY
Nem valószínű, nagyságos asszonyom, nem valószínű, de kötelességünk az utolsót is megpróbálni, és a beteg életét, ha csak pár perccel is, meghosszabbítani.
(Kis fecskendőt szed elő a zsebéből, kiveszi a skatulyából, és próbálgatja.)
PERTICS
(künn idegesen csenget. Az ajtót a szobalány sietve nyitja. A férfi lélekszakadva rohan be)
Tessék!
(Az asztalra teszi az üveget. Azután visszamegy az előszobába levetkőzni. Az orvos azalatt kibontja az üvegcsét, megtölti a fecskendőt és a betegszobába megy. Pertics visszajön. Meglátta az előszoba fogasáról, hogy a tanárok elmentek.)
Elmentek a professzorok?
TELKESYNÉ
El.
Azt mondták, hogy nincs segítség.
(Zokog.)
PERTICS
(nekilát a sírásnak)
Ki gondolta még... volna... kedves... mama, mikor... ma... reggel... elmentem hazulról, hogy délre
(megöleli az anyósát)
ilyen borzasztó csapás fog érni...
Az orvosokat... majd... ki... kell... fizetni... majd... felírjuk a címüket... és... elküldjük a pénzt.
Majd Tolnay megmondja, mennyit.
TELKESYNÉ
Kálmán már kifizette őket.
PERTICS
Milyen igazi derék, jó barát ez a Kálmán.
(Tovább sír.)
TOLNAY
megjelenik az ajtóban. Perticsné sikoltása hallatszik.
PERTICS
Meghalt?
TOLNAY
bólint.
TELKESYNÉ
sikolt, és teljes erővel sírni kezd. Pertics is erősen zokog. Az orvos összerakja a fecskendősskatulyát, zsebre vágja és kimegy. Igyekszik meghatottnak lenni és lábujjhegyen jár, amire persze nincs semmi szükség, mert a jelenlevők meglehetős zajt csapnak.
PERTICS
Hol van szegény Arankám?
TELKESYNÉ
Benn van!
PERTICS
Majd megkérem Kálmánt, hogy telefonáljon, kérjen nekem két napi szabadságot a főnökömtől.
TELKESYNÉ
A gyerekek is nemsokára jönnek az iskolából.
PERTICS
Nem is sejtik még szegények, hogy a kisöccsüket elvesztették.
Majd mama lesz olyan szíves nekik megmondani.
TELKESYNÉ
Igen, Jenőkém, igen!
A jobb elülső ajtóban megjelenik először Perticsné, azután Boér. Az asszony nem sír, mintegy dermedt a fájdalomtól és a félelemtől.
PERTICS
(hozzámegy)
Drága Arankám!
Édes feleségem, elvesztettük...
(Át akarja ölelni, de az asszony kibontakozik, és leül az asztal mellé egy székre.)
PERTICS
Kálmánkám, ugye leszel szíves telefonálni Wiznernek, és nekem két napi szabadságot kérni.
(Meg akarja ölelni őt is, hogy a keblén egy verset sírjon.)
BOÉR
(egy pillanatig némán a levegőbe néz, azután megrázkódik, visszatartja Perticset, aki a halottas szobába akar menni)
Eridj ki innen, az istenért
(felemeli az öklét)
, és ne bőgj annyit, mert megőrülök.
Ez a halott az én gyerekem!
Sikoltások. Boér most sírni kezd, Pertics arcát nem látni, mert háttal áll a közönségnek, oldalra görnyed, hátul a cúgos cipőjének a szalagjába fel van akadva a nadrágja. Nyilván a patikába futás közben csúszott fel. Pertics sziluettje egészen az előtérben. Komikus, szomorú figura.
Függöny
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE