MÁSODIK FELVONÁS
(Szín: Iskola, szintén meszelt. Valaha istálló vagy fészer lehetett, mert szeszélyes egy terem. Búbos. Hátul egy szokatlanul nagy ablak és mellette egy kis vakablak. A katedra és a forgó, nagy fatábla emelvényen. A falon: olvasótáblák, ábrák. A katedra fölött nagy fafeszület. Két ajtó nyílik az iskolába: balról, jobbról. A bal: mellékhelyiségbe, a jobb: az utcára. Régimódi, rossz állapotban lévő padok. A katedra előtti asztalon egy nagy, virágzó azalea. A felvonás elején szürke hangulat, amely később melegedik. Három hónappal később. Tél eleje. Már hó van. Kora reggel. )
ELSŐ JELENET
KÁNTORKISASSZONY, FLÓRA
(Téli reggel. Már világosodik, de az iskola lámpása még ég. Az első jelenet tartama alatt Flóra eloltja, azontúl világosság. Kántorkisasszony az ajtóban nagy cserép nyíló azaleát tart.)
FLÓRA
(ír):
Úr - ír - ír - úr!
(Kántorkisasszonyhoz.)
KÁNTORKISASSZONY:
Írt.
Az én címemre küldte.
Adjam át neked?
FLÓRA:
Küldd vissza.
Írjad rá: Nagyságos Nagy István úrnak, helyben.
Vissza...
De szeretnék elolvasni egyszer egy ilyen levelet, csak azért, hogy kigyomláljam belőle az ortográfiai hibákat.
(Megfordul, énekelve számot ír.)
Ötször öt az huszonöt, huszonötször huszonöt...
(Ásít.)
Már megint nem tiszta a fejem, már megint nem aludtam ki magamat.
Virág reggel, délben levél; éjjel éjjeli muzsika!
Mit akar tőlem?
Mit akar?
(Változott hangon.)
De gyönyörű volt az éjjel.
Egy szemet se aludtam.
KÁNTORKISASSZONY:
Ó, be gyönyörű volt, ó, be rázott a hideg...
Féltem, hogy kocog az ablakomon, bejön!
FLÓRA:
Ő ?...
Még az ablak alá se!
Fél, hogy kompromittálja magát!
KÁNTORKISASSZONY:
Két hónapja ki sem mozdul az új kastélyból.
KÁNTORKISASSZONY:
Hazaküldte.
Megint kibékült a közönségével.
KÁNTORKISASSZONY:
Nagyon.
Kikapok tőled, ha pletykálok?
KÁNTORKISASSZONY:
A patikában tegnap nagy veszekedés volt.
Hogy téged el kell veszíteni.
KÁNTORKISASSZONY
(jelzi az éjjeli muzsikát):
FLÓRA:
Azt se tudják, kitől kapom!
KÁNTORKISASSZONY:
Éppen azé '!
Hogy pesti kedvesed van.
Valami titkos beszélgetés lehetett, nagyon kiabáltak!
Magukra zárták az ajtót, de kinyitották az ablakot, úgy kiabáltak.
A patikusék szolgálója összezagyválja a dolgot, mind azt emlegeti, hogy a káplán tízszer is elmondta rád: egy egzaltált!
Egzaltált!
KÁNTORKISASSZONY:
Minden férfi, még Tuza is neheztel rád.
Igaz, hogy háromszor megkért?
FLÓRA:
Nem igaz!
Hétszer!
Még ő is szerelemről beszél!
Juj!
Nem szeretem többé a szerelmet.
FLÓRA:
Jelekkel.
Mindketten vizsgáztunk a süketnéma oktatásból.
Eh, hagyjon nekem békét, hagyjanak nekem békét!
KÁNTORKISASSZONY:
Te, a patikusné félti tőled az urát, a járásorvos azt mondta, hogy szép vagy, de nincs diszciplínád.
Mért nincs diszciplínád?
És mi az?
FLÓRA:
Mondtam már, hogy ne pletykálj!
A gyerekek kopognak odakünn!
Szervusz!...
Egzaltált!
MÁSODIK JELENET
FLÓRA, ISKOLÁSLÁNYOK
LÁNYOK:
' Csértessék!
(Húzva a szót.)
Dicsértessék Úrjézus Krisztus!
FLÓRA:
Mindörökké, ammen!
Mindörökké, ammen!
(Ima.)
Csend, csend, figyelem.
Aki ma nem lesz jó, azt nem szeretem többet.
Ma különösen szigorú, de különösen igazságos leszek.
Francia Rozál, mit nyivákolsz?
Vas Marcsó, törüld meg az orrát jó erősen...
Harmadik és negyedik osztály, elő az irkával.
Írjatok egy összetett mondatot.
Tegyétek össze, amennyire tudjátok.
Első osztály, mondjatok egy nevet!
FLÓRA:
Jó, legyen István.
Tehát írni és olvasni fogok.
I.
(A mellékelt könyv szerint mutat, és a táblára felírja az "I"-t. A gyerekek utána ugyanazt a mozdulatot végezvén.)
N.
(M. f. egész az utolsó N-ig.)
Most egyszerre mind a betűt.
HARMADIK JELENET
VOLTAK, SZOLGABÍRÓ
SZOLGABÍRÓ
(benéz a félig kinyitott ajtón):
SZOLGABÍRÓ:
Egy kis iskolát látogatok.
(Hivatalos komolysággal a padsorok elé lép.)
SZOLGABÍRÓ:
Üljetek csak le!
Üljetek le!
Hallom, szorgalmasak vagytok.
Ez kötelességetek.
Igyekezzetek, hogy majdan derék magyar anyák legyetek.
Tireátok
(a nagylányok felé fordul)
vár a hivatás, hogy visszatartsátok a férfiakat a kivándorlástól.
(Flóra felé.)
A népben nincs semmi hazafiasság, munkaerejét idegen világrészbe viszi, és itthagyja ezt az istenáldotta alföldet...
FLÓRA:
(Szolgabíró kezet nyújt Flórának. Flóra mosolyogva elfogadja.)
SZOLGABÍRÓ
(a kislányokra mutatva):
Csupa magyar stílus...
Kis pettyes tulipánok...
(Flórához halkan.)
Küldje ki egy percre a kis utálatosakat.
Iskolaügyben, fontos, mulaszthatatlan!
FLÓRA:
Gyerekek, menjetek ki, szaladgáljatok egyet a hóban.
(Leányok nagy robajjal, de rendben el.)
NEGYEDIK JELENET
FLÓRA, SZOLGABÍRÓ, majd ISKOLÁSLÁNYOK
SZOLGABÍRÓ:
Az iskolaszék együtt ül a patikában, csak rám vár, hogy működését megkezdje.
Kisasszony, ön lázba hozta a községet.
Fölfordította a társadalmi és az erkölcsi rendet.
SZOLGABÍRÓ:
Én vagyok a kormányzat!
A férfi.
Tudja meg, hogy két férfi van e helyen.
Én és Nagy István.
Mindkettőnket negligált.
Az első nagyot nyelt, félreállott, nem mutatkozik az ön közelében többé, de én nem tűröm...
FLÓRA:
Mit nem méltóztatik tűrni?
SZOLGABÍRÓ:
Hogy a falu kitaszítsa önt magából, itt nemzetiségektől is vagyunk körülvéve, és meg nem engedhető, hogy egy magyar tanítóné viselt dolgait...
FLÓRA:
És miféle dolgokat viselek én?
FLÓRA:
Ah, azt a kis éjjeli muzsikát irigylik tőlem?
SZOLGABÍRÓ:
Nem faggatom, hogy ki az.
Majd rájövünk, majd rájövünk, és jaj annak.
Nézze, Flóra, nem akar maga tőlem kérni semmit ?...
Nem tetszem én magának ?...
Nem tetszem önnek!
Hát nem!
Végre is nem lehet mindenkinek jó ízlése.
De mégis meg kell beszélnünk az ügyeket az ön itteni pozíciójáról.
Nézze, Flóra, holnap fölkeres engem a hivatalomban.
SZOLGABÍRÓ:
Holnap.
Vasárnap.
Egy lélek se lesz jelen.
Senki se fog tudni róla.
FLÓRA:
És ön, maga ideront az iskolába, kiküldeti velem a gyerekeket, maga, az iskolaszéki tag.
SZOLGABÍRÓ:
Tudom, hogy becstelenséget követek el.
De ha elárulna, becsület istenemre, letagadom.
(Flóra csenget. Lányok be.)
FLÓRA:
Az iskolaszéki tag úr el akar tőletek búcsúzni.
FLÓRA:
Folytatjuk az írva-olvasást.
Még ilyen szigorú nem voltam, mint ma leszek.
Értettétek?
FLÓRA:
Tehát István.
Mit csinál István?
Földet ás.
ÖTÖDIK JELENET
VOLTAK, KÁPLÁN
KÁPLÁN:
Mit keresett itt a szolgabíró?
KÁPLÁN:
Szólt valamit arról, ami ön ellen készül ?...
A felhők meggyűltek a kisasszony feje fölött.
FLÓRA:
Azért felhők, hogy gyűljenek.
KÁPLÁN:
Az iskolaszék együtt van, hogy ön ellen vizsgálatot tartson, és ítéljen.
De a gyerekeknek talán nem kell mindent hallaniok.
FLÓRA:
Nekem nincsenek titkaim előttük.
KÁPLÁN:
A tanító néni megengedi nektek, hogy kimenjetek a hóba egy kicsinyt játszani.
Össze ne keveredjetek a fiúkkal!
(Lányok el.)
HATODIK JELENET
FLÓRA, KÁPLÁN, majd LÁNYOK
FLÓRA:
És a főtisztelendő úr azért jött, hogy előkészítsen engem?
KÁPLÁN:
Hogy megmentsem önt a szégyentől és az erkölcsi bukástól.
FLÓRA:
Várom az iskolaszéket, a szemébe fogok nézni!
KÁPLÁN
(zavartan):
A jó útra akarom önt téríteni.
Az egyedül üdvözítő útra.
Az én utamra!
KÁPLÁN:
A gondolkodás nélkül való hit.
FLÓRA:
De nem tudok vakon hinni.
Gondolkodom.
A rossz festők ennek az okai: a jó Istent egy nagyszakállú mesterembernek festik, az elrontja az ember illúzióit.
KÁPLÁN:
Ön, mióta itt van, nem gyónt!
FLÓRA:
A főúr beteg, nem eresztenek be hozzá senkit.
Hogy én egy fiatal pap fülébe kitalált bűnöket sugdossak, hogy aztán az meztelenségeket kérdezzen tőlem...
KÁPLÁN:
Csak lelkieket!
Nekem az ön lelke kell!
FLÓRA
(nevet):
A lelkem!
Az ön lelkének az én lelkem.
Látom a szeméből.
És énellenem hoznak iskolaszéket.
Ön lesz a vádló.
KÁPLÁN:
Vagy a védő.
Ahogy akarja.
KÁPLÁN:
Én nem.
Egy szót kell szólni, és kivezérlem a hófehér erkölcsi alapra...
KÁPLÁN:
Nekem van.
Amióta itt van, elemészt a vágy, hogy lelkeink megértsék egymást egy nagy, tiszta harmóniában.
(A keze után nyúl.)
FLÓRA:
Én pedig utálom az erkölcsöt, ha az vizes és puha, mint az ön keze.
Mondja meg ezt az iskolaszéknek!
(Csönget.)
(Lányok beszaladnak.)
FLÓRA:
A főtisztelendő úr akar tőletek búcsút venni!
FLÓRA:
Pata Mari, Kürbiss Anna, Sohajdi Emerencia, Pippáré Emerencia, hatodik osztályosok, lépjetek ki!
(Lányok kilépnek, a kezükben tartják a tiszta csizmájukat, a lábuk merő sár!)
FLÓRA:
Megmondtam már, hogy ilyen lábbal ne lépjétek át az iskola szent küszöbét.
Kis malacok.
Kondásnők, hé?
Mire való a csizma?
A lábra vagy a kézre?
Ne feleseljetek.
Alkotmánytan van!
A tanrend kívánja, tehát tanuljunk alkotmánytant.
Mi az állam?
(Lányok mély csendben.)
ELSŐ ISKOLÁSLÁNY:
Akinek a porciót fizetik.
FLÓRA:
Nagyon jól van.
És akinek a katonát adják.
És mi a nép?
(Lányok mély csend.)
FLÓRA:
Nem tudjátok?
Ti vagytok.
Akik a katonát és a porciót fizetik.
Mi a főrendiház?
FLÓRA:
Kenyeret dagasztani, azt tudsz.
Már a kerítésen nézed, hogy táncolnak az ivóban, de nem tudod, mi a főrendiház.
Ha azt, amit a magas tanrend kíván tőled, nem tudod, hogy mégy férjhez?
A főrendiház az, amiben a grófok és bárók vannak, ha gazdagok.
Sőt, más gazdag emberek is, ha nagyon odakívánkoznak.
Mi a főrendiház joga?
Megvizsgálja, nem árt -e az a gazdag embereknek, amit a szegény és középsorsúak akarnak.
Ha úgy találja, hogy nem, azt mondja, jól van.
Legyen.
Aztán jön a király őfelsége
(pukedli)
, szintén borzasztó gazdag ember, az is megvizsgálja.
Az egészet pedig népképviseleti alkotmánynak nevezik a férfiak.
Azaz a nép tehet mindent, ami a nagyuraknak és a gazdagoknak jó, de mi nők ezekhez nem értünk.
Francia Rozál, ki tehát a legelső ember az országban?
ELSŐ LÁNY:
Nagy István ifjú nagyságos úr!
FLÓRA:
Takarodjatok a helyetekre!
Nem szeretlek benneteket.
Megmondtam, hogy ma szigorú leszek...
Ma csacsik vagytok.
Megfagyott az eszetek kupája.
Énekeljetek valamit.
Amit mind együtt tudtok.
(Hangvillát vesz elő. Stimmel.)
Pásztortüzek...
(Gyerekek éneklik halkan, mind halkabban. Flóra az ajtóra figyel. Aztán a fejét a katedrára hajtja. Föl-fölrebben, egy-egy hangot beledúdol, aztán a szemét behunyja, elcsendesedik. A gyerekek énekelnek. Ezt vágja ketté az iskolaszék kopogtatása.)
HETEDIK JELENET
VOLTAK, ÖREG NAGY ISTVÁN, SZOLGABÍRÓ, KÁPLÁN, JÁRÁSORVOS, TÖRVÉNYBÍRÓ, GYÓGYSZERÉSZ, BÉRLŐ, TANÍTÓ
(A gyerekek énekébe belehangzik egy kettős kopogás. Az ének egyszerre elvágódik. A gyerekek meglepődötten figyelnek. Flóra idegesen emeli föl a fejét. Belép az iskolaszék.)
LÁNYOK:
I-s-t-e-e-n h - o - z - t - a!
ÖREG NAGY:
Nagy István.
(Kezet fog, a többi nem. Hátra fordul.)
KÁPLÁN:
Kegyurunk.
Szíves volt eljönni.
Kegyeskedik eljönni, dacára nagyarányú elfoglaltságának.
ÖREG NAGY:
A tanítókisasszony?
Nem szeretem a szegénysorsú szép leányokat, bajt csinálnak a világban.
Ha tudtam volna, nem neveztem volna ki.
FLÓRA
(kissé ingerülten):
Szabad tudnom, minek köszönhetem a szerencsét?
KÁPLÁN:
Mindjárt.
A gyerekeknek talán mára szünidőt adunk.
ÖREG NAGY:
Nem fognak érte haragudni.
(Ötlete támad.)
Gyerekek, menjetek a Nagy-udvarba, van jó napszám, ocsút rostálni, tengerit morzsolni...
LÁNYOK:
Kezét csókolom!
(Flórának rohannak, csókolják, ahol érik, aztán neki az: ajtónak.)
ÖREG NAGY:
Én is falusi iskolában tanultam.
Tudom, mi egy jó tanító kötelessége.
Hajlítani kell a népeket, mint a fűzfavesszőt, fonni, mint a kalácsot.
A rossz tanítók az okai, hogy a napszám miatt nem lehet mán gazdálkodni, megélni.
Senyvedünk!...
A kisasszony ellen - nem tudom, hogy tiszteljem - vádak vannak.
Az urak tudják.
Talán el is kezdhetjük.
A főúr beteg, hát a főtisztelendő úr fog elnökölni...
BÉRLŐ:
A kegyúr lesz a díszelnök...
SZOLGABÍRÓ:
Helyes, éljen, éljen!
(Elhelyezkednek.)
(Elhelyezkednek.)
(Öreg Nagy kinyitja a bőrtárcát, leveleket kezd olvasni. Flóra lemegy a katedráról, de előbb tollat, tintát ad az öregnek. Kölcsönös bók.)
KÁPLÁN:
Tuza tanító-tanár úr szíves lesz vezetni a jegyzőkönyvet.
TANÍTÓ:
Én?
Van szerencsém bejelenteni, hogy én, mint kartárs, elfogult vagyok.
SZOLGABÍRÓ:
Legyen.
Szavazata nincs.
Üljön le.
KÁPLÁN:
Uraim, iskolaszék.
Amiért jöttünk, az a tiszta erkölcs.
KÁPLÁN:
Az államok talpköve a tiszta erkölcs...
Meg fogjuk menteni, védeni és biztosítani önnel szemben - kisasszony.
Tóth Flóra, polgári iskolára képesített tanítónő, itt ön ellen súlyos panaszok merültek fel.
Az iskolaszék ezennel vizsgálatot indít, és törvényt ül ön felett.
Hány éves ön?
KÁPLÁN:
Mióta él a népnevelésnek?
FLÓRA:
Amióta az eszemet tudom.
Az anyám falusi tanítónő, nem voltam még állásban, neki segítettem.
Tízéves korom óta tanítom a parányi gyerekeket.
KÁPLÁN:
Gyakorlata, azt látom, van.
Ön rafinált és egzaltált.
KÁPLÁN:
Ön ellen, huszonkét éves Tóth Flóra, a legöregebb és legsúlyosabb vádak vannak.
KÁPLÁN:
Vagy én vezetem a vizsgálatot, vagy ön!
Ön ittléte egész három hónapja alatt nem gyónt.
Ön állást foglalt a katolicizmus ellen.
Még mindenféle más izmusok...
SZOLGABÍRÓ:
Európai betegségek: feminizmus, szocializmus, idegen nyugati fogalmak, a nemzetközi sajtó...
KÁPLÁN:
Ön a pápa őszentségéről is tiszteletlenül nyilatkozott...
FLÓRA:
Én, a pápáról?
Mi rosszat mondhattam volna egy szent életű öregemberről?
KÁPLÁN:
Éppen azt, hogy öreg és ember.
ÖREG NAGY:
Ebben talán van is valami...
BÉRLŐ:
Talán én, mint érdekelt fél, amíg ezt tárgyalni tetszik, az iskolát elhagyhatnám.
KÁPLÁN:
Mózes hite miatt méltóztatol gondolni?
Ez nem vallási kérdés.
Különben is, tudtommal - amennyire viszonyaid megengedik - tisztelve szereted őszentségét.
FLÓRA:
És miért ne én, aki katolikus vagyok.
Mindössze csak annyit mondtam a patikusasszonynak, aki Johanna, hogy egy pápa is volt Johanna, és vajon nem akar -e ő pápa lenni?
KÁPLÁN
(fölmutat egy sárga, fűzött könyvet):
FLÓRA
(utána kap):
A könyvem... elveszett... kivették a fiókból.
KÁPLÁN:
Tudják -e, uraim, mi ez?
Ez egy Zóla!
KÁPLÁN:
Egy erkölcstelen író!
Francia ponyva...
És ez a legerkölcstelenebb regénye: Mouret abbé vétke.
Egy pap bűne!
GYÓGYSZERÉSZ:
Pap bűne, ez jó?
Magyarul van?
KÁPLÁN:
(Iskolaszék kapkodnak a könyv után. Káplán nem adja.)
ÖREG NAGY
ír, föl sem tekint):
És mi van ebben a históriában?
FLÓRA:
Egy francia pap szenvedélyes szerelme van benne egy francia lány iránt, aki viszontszereti.
Elégnek, mint a fa, elhervadnak, mint a rózsa, beissza őket a föld, mint a napot.
ÖREG NAGY:
De lányom, gondolja meg, egy pap...
FLÓRA:
A pap is csak ember.
Az is szerethet, van hozzá joga.
KÁPLÁN:
Joga van, de mi elzárjuk magunkat tőle.
Mi, és nem más.
Ez a könyv pedig piszok zsidó munka és hazug!
(Eldobja a könyvet.)
FLÓRA
(fölveszi, gyöngéden összerakja):
Szegény, szép, szerelmes könyvem!
Én csak egy lány vagyok, a tisztelendő úr ezt jobban tudja, vitatkozni nem merek.
Inkább elhiszem, hogy pap, mint ez itt, sohase szeretett.
Bocsánatot kérek az alpapságtól.
(Tanító eláll.)
KÁPLÁN
(a tanítóhoz):
Ön valamit meg akar jegyezni.
Kérem, tessék, vezesse a tárgyalást, én hallgatok.
SZOLGABÍRÓ:
Úgy vélem, vádunk első alapja, hogy Tóth Flóra kisasszonynak nincs kellő valláserkölcsi alapja - beigazoltatott.
FLÓRA:
Bocsánatot kérek, fiatal vagyok, majd szerezni fogok.
ORVOS:
Ilyet a bécsi klinikán többet boncoltam.
Moral insanity.
BÉRLŐ:
Valami ragadós betegség?
Akkor jó lesz az iskolát bezáratni.
KÁPLÁN:
De ezek csak mellékes vádpontok.
Olyanok is vannak, amelyekről nem is lehet beszélni.
Többek között magánbeszélgetésben kijelentette, hogy nincs szabad akarat.
Még a felkent királyoknak sincs.
A vérmérséklet és a viszonyok befolyása alatt cselekszünk.
ÖREG NAGY:
Azt mondta?
Hogy én ne akarnám, amit akarok?
KÁPLÁN:
Hallván ezt, azt kell hinnünk, szegény nő összezavarodott elméjű.
BÉRLŐ:
Hogy a nagyságos úr ne akarná azt, amit akar?
SZOLGABÍRÓ:
Leülök és fölállok, íme.
Én fölállok és leülök, mert úgy akarom.
BÍRÓ:
A karom fölemelem.
Szétnyitom, összeteszem.
Mert így akarom.
(Le és felfelé kézbevonás. Fölállnak, leülnek.)
MÁSOK:
(Flóra elkacagja magát.)
ORVOS:
Ez hisztéria.
Talán meg kellene a kisasszonyt orvosilag vizsgálnom.
ÖREG NAGY:
Aki bűnös, az persze mindjárt beteg.
Ezek az új irányok, beteg, bolond, nem tehet róla.
A főtisztelendő úrnak igaza van.
Szabad akarat van.
FLÓRA:
No jó, az állításomat visszavonom.
Bocsánatot kérek érte.
Önök férfiak azt mégis jobban tudják.
Miért nem csapnak el egyszerűen?
FLÓRA:
Nagy kár.
Mit teketóriáznak velem?
Főtisztelendő úr és nagyságos elnök úr, nem lenne jó egy kis időre visszaállítani a boszorkányégetést?
ÖREG NAGY:
Boszorkányok nincsenek, de rossz nők vannak.
KÁPLÁN:
Következik a fővád.
(Az oldalajtón kopogás.)
Nem szabad.
KÁNTOR
(belép, kenyérkosár, pálinkás üveg poharakkal, utána Kató egy tál hurka és pecsenyével.):
Csak én!
Az első disznó!
(Kínálja.)
ÖREG NAGY:
Én csak egyszer eszem napjában.
Kár a sertést ilyen fiatalon levágni.
ORVOS
(vesz hurkát, eszik):
Kalória!
Helyes!
A legjobb fűtelék a friss disznótest.
(Szolgabíró, Bíró esznek. Bérlő elutasítja. Tanító szintén.)
TANÍTÓ:
Kérem, én nem tudok minden órában ebédelni.
SZOLGABÍRÓ:
(Tanító leül, ír.)
KÁNTOR:
Egy kis orját.
Pesten nem orjáról boncolják a disznót, az orját belebontják, orja nincs.
Hát nincsenek megbolondulva ezek a nagyvárosi emberek?
A disznó, uraim...
KÁNTOR:
Meg kellene a kisasszonyt is kínálni azért, hogy az esze másképp jár, a gyomra éppúgy korog, mint a miénk.
(Káplán szigorú nézésére összepakol és Katóval el.)
KÁPLÁN:
Mint mondám uraim, következik a fővád.
Több ízben nevezett tanítónő könnyelmű életre tért.
FLÓRA:
Most már elég!
Ne feledjék, hogy ez az iskola még az én iskolám!
KÁPLÁN:
Három hónap óta csendes kis községünk orgiák tanyája.
Ön hetek óta minden éjjel éjjelizenét kap.
Tagadja?
SZOLGABÍRÓ:
A hatóság offé!
Budapesti hotelcigányok, készpénzzel fizetnek, mindenféle írással el vannak látva, el nem toloncolhatók.
A prímást idevezettetem.
Megenged egy kis szembesítést?
PRÍMÁS:
Parancsolnak velem az urak ?...
Bocsánatot...
Van szerencsém.
SZOLGABÍRÓ:
Cigány, előkelő vagy.
Ezzel a pofával.
Mi?
Szőke vagy, mért vagy szőke?
Ki volt az apád?
PRÍMÁS:
Kérdezzed meg az anyádat.
(Ezt franciául mondja.)
BÍRÓ:
Cigányul beszélnek, mihelyst meg vannak szorulva.
Meg volt már testileg érdekelve?
SZOLGABÍRÓ:
Szent és sérthetetlen, belügyminiszteri engedélye van.
A központ így teszi tönkre az önkormányzatot.
Méltóztatol azért felelni?
Ki húzatta a kisasszonynak?
PRÍMÁS:
Honni soit qui mal y pense.
SZOLGABÍRÓ:
Ez meg van bolondulva, félrebeszél.
BÍRÓ:
Mondom, hogy meg kell érdekelni.
KÁPLÁN:
Édes fiam, voltál már büntetve lopásért?
PRÍMÁS:
Bocsánat, kisasszony, elmehetek?
Nincs valamiben szüksége rám?
Valami üzenete általam?
SZOLGABÍRÓ:
Ez összejátszás akar lenni, izolálják őket.
ORVOS:
Megátalkodott gazember.
Ez nem vall.
Ti teszitek tönkre Magyarországot.
Ez a mi külföldi képviseletünk.
PRÍMÁS:
Nekünk vannak a külföldi arisztokráciával némi relációink.
SZOLGABÍRÓ:
Hordd el magad, vigyen el a devla!
PRÍMÁS:
Kisasszony!
Urak!
Hierarchia!
Bibastok!
(El.)
BÉRLŐ:
Annyi bizonyos, hogy valaki húzatja neki.
FLÓRA:
Nem.
Ez az én magánügyem.
Lehet, hogy van kedvesem, lehet, hogy nincs!
SZOLGABÍRÓ:
Ez nem az ön magánügye, ez országos ügy.
Itt nemzetiségek vesznek körül bennünket, és látják, mit mível egy magyar tanítóné...
Így vész oda a fajmagyar tekintélye.
TANÍTÓ:
Szabad valamit megjegyeznem?
SZOLGABÍRÓ:
Nem.
Nincs szavazata, üljön le!
BÍRÓ:
Nem akar az ifjasszony valamit a jegyzőkönyvbe vétetni?
(Flóra int, hogy nem.)
ORVOS:
Egyáltalán nem akar felelni?
FLÓRA:
Nem.
Ezek aljasságok, erre nincs mit felelni.
FLÓRA:
Odahaza falun egy öreg zsidó mellett laktunk.
Két kecskéje volt, fehérek, szakállasak, mint ő.
Azokból élt.
Néha meg furulyaszó mellett rongyot vett, pakfongyűrűt árult.
Amikor Budára tanulni fölmentem, az öreg kecskés zsidó azt mondta: lányom, ha sok-sok keresztény uraságok között leszel, kint urak között élni fogsz, hagyjad magad dobatni, tiportatni, úgy lesz belőled ember.
Most ez jutott eszembe, most hagyom.
Tessék!
(Pillanatnyi csend.)
KÁPLÁN:
Nem fog meglágyítani bennünket a gyűrűs izraelita új bibliájával.
ORVOS:
Ne tessen meséket mesélni.
Mondja, hogy ki cigányoztatott minden éjjel, hogy a helybéli kisasszonyok nem bírnak aludni.
TANÍTÓ
(izgatottan):
Nekem valami megjegyezni valóm van.
Szabad?
KÁPLÁN:
Nem.
Ön a jegyzőkönyvet írja, és elég!
Írja: Nevezett tanítónő tiszteletlen, mindent bevall, mindent tagad.
Sérteget, felesel; szemérmetlen.
Van a kisasszonynak valami megjegyzése?
Nincs.
Kedves lányom, fiatal nő!
Szomorú szívvel fordulok hozzád, ki Szodoma országútjára tértél - és imádkozni is fogok érted.
De addig is, míg az iskolaszék ítéletét meghozná, és szabályszerűen a tanfelügyelő úr elé terjesztené, eltiltom önt a tanítástól.
Nem mételyezed meg a nép gyermekeinek tiszta szívét.
Három napi pótszünidőt fogok adni a gyermekeknek.
Addig meglátjuk, mit határozunk.
Én egyelőre azt határoztam, hogy: írok az ön anyjának, megírom, hogy istentelen és kéjelgő lett.
FLÓRA
(mereven állott; egyszerre minden átmenet nélkül elríjja magát. A nagy csendben hosszú, keserves sírás. Az iskolaszék fölkel, ülést váltanak, csak a pap marad a helyén. Kezét tördelve):
Főtisztelendő úr, urak, bíró úr, legyenek hozzám kegyelmesek!
Csak az anyámnak ne!
Megijedne!
Azt hinné, hogy igaz.
Megmondaná a kistestvéreimnek.
Sírnának, szégyellnék magukat.
Csak az anyámnak ne!
Gyónok, imádkozom, ahogy akarja.
Elmegyek, azonnal elmegyek, ha azt akarják...
KÁPLÁN:
Kívánatos, hogy elhagyja a katedrát!
De azért én megírom...
BÍRÓ:
Hagyja, főtisztelendő úr, nem tudja, mit beszél!
TANÍTÓ
(dühösen):
Dehogyis nem!
Dehogyis nem!
Nekem valami megjegyzésem van...
Szabad!
SZOLGABÍRÓ:
Nem.
A sírásra ezennel megjegyzést teszek.
Félek, uraim, hogy önök nem ismerik a női könnyeket.
Úgyis, mint úriember, mint bíró, bírói vizsgám van, kijelentem, hogy aki sír, az bűnös.
FLÓRA:
És ezt ön mondja nekem, ön?
SZOLGABÍRÓ:
Sőt, ki kell fejeznem, sőt, be kell fejeznem azt a szerény véleményemet, hogy a kisasszony, aki bennünket, erkölcsös és úri, bár egyszerű vidéki embereket lenéz...
KÁPLÁN:
És lelkéből eltávoztat...
SZOLGABÍRÓ:
Hogy a kisasszony egy kalandor!
FLÓRA:
És ezt ön mondja, ön mondja, és éppen ezek az urak mondják itt, no, hát elég volt, önök olyan ostobák...
FLÓRA:
Hogy még kalandorok se lehetnének.
Gazok! gazok és ostobák!
Ostobák ezzel a két kolomposukkal, akik...
Eh, meg vannak döbbenve, hogy elfeledkezem lányvoltomról, és a szemükbe vágom...
SZOLGABÍRÓ:
Mit vág a szemünkbe?
Mit merészel?
Én vagyok az állam.
BÉRLŐ:
Követem, én vagyok a társadalom!
FLÓRA:
Nos, hát akkor az állam, az egyház, a társadalom szemforgató, otromba csaló, az állam, az egyház, a társadalom a testemet akarják.
Mit tudom én az önök piszkos vágyait, de mért nem rohantak rám, mért nem kötöztek meg?
És ez nem is iskolaszék, ez mészárszék, és az egész bűn és vérbíróság törvénytelen, ostoba és aljas!
Az írásait én összeszakítom!
És összetiprom!
ÖREG NAGY:
Ne ordítsunk, uraim, csak egy ordítson: a főtisztelendő úr beszél.
KÁPLÁN:
Csak én beszélek.
Tisztelt iskolaszék!
Azt hiszem, a további eljárás szükségtelen!
Minden rendben van, önként elszállt madarunknak párja is akadt...
Együtt fognak repülni.
FLÓRA:
Elmegyek magamtól - belátom.
SZOLGABÍRÓ:
Huszonnégy órán belül.
Kiüríti az iskolát.
Az igazgatással megbízott kántor úrnak átadja az iskolakulcsot.
A tanszereket.
TANÍTÓ:
Én is.
(Odamegy, kezet fog Flórával. Iskolaszék el.)
NYOLCADIK JELENET
TANÍTÓ, FLÓRA
(Flóra leül egy székre, és fejét annak szélére hajtja; hangosan zokog.)
TANÍTÓ
(közeledik hozzá, félénken megérinti):
Kartárs, kicsi kartársam!
FLÓRA:
Ezek csak ostobák és gyávák!
Az, az!
A gazember az!
Neki volt igaza, őt nem lehet innen kitessékelni, csak engem!
Az anyám, anyuskám pedig hazudott, azt mondta: "Légy becsületes, lehetsz, lehet ".
Nem lehet, nem érdemes!
TANÍTÓ:
Láza van, kartárs, jöjjön haza.
Kató főz teát...
(Mókákkal akarja mulattatni, a próbán elválik, hogy mivel.)
FLÓRA
(változott hangon):
Hiszi maga, hogy az ifjú Nagy nem tud erről, erről, ami itt történt, semmit?
FLÓRA:
Maga is férfi, maga is ostoba.
Lehet -e, hogy ne tudja.
És ha nem tudja eddig, már tudnia kell... már itt kellene lennie, de nincs itt, nincs!
Leszaggatták a ruháimat, az ingemet is ...
(Változott hangon.)
Mit fognak szólni búzavirágszemű kis parasztlányaim, ha holnap már nem látnak, az iskolában.
Holnapután más oktatja őket.
Megsemmisíti az egész munkámat.
Lerombolja azt, amit én világos kis fejükben felépítettem....
Mondja, becsületszavára mondja, tud -e vagy nem tud erről - az?
FLÓRA:
Vigasztalni akar .
(Fennen.)
De nekem nincs szükségem semmi vigasztalásra.
Én ki fogom keresni az igazamat.
Én az állam szolgája vagyok, az nevelt, az küldött... el .
(Változott hangon.)
Sehová se megyek.
Mindenütt azt fogják mondani: bízzam rájuk magamat.
Csak rám...
Mért nem vagyok rút, mért nem vagyok puklis, öreg.
A fiatalság csak annak szép, aki el akarja rabolni.
Nekem rút.
Kartárs, én elvesztettem a szívemet.
Én gyáva vagyok, én nem vagyok feminista, én - asszony vagyok !
(Figyel.)
Fogat... robogás.
TANÍTÓ
(kinéz az ablakon):
Senki, mindenki ebédel.
Egy lélek sincs az utcán.
Messziről se látszik.
FLÓRA:
Maga jó ember, nézzen ki az ablakon.
A nagy utcán arra, vagy a patika előtt....
FLÓRA:
Hányadik zóna nekem hazáig?
Van magának útiköltsége?
Nekem nincs.
TANÍTÓ:
Nekem nincs - van - lesz!
FLÓRA:
De hová, hová?
Haza nem, anyámhoz, szégyenszemre.
TANÍTÓ:
Tudok egy állást, két állást, a kettő össze van kötve, az a jó; az a baj.
TANÍTÓ:
Tanító, tanítóné egy házban.
Két lélek, egy kommenció.
TANÍTÓ:
Valaha, talán, most, mint barátok.
FLÓRA:
Mi ketten odamennénk?
Hol van?
TANÍTÓ:
Erdélyben.
Ott is ez a falu a legutolsó.
Én onnan eredek.
TANÍTÓ:
Erdélyi fejedelmek virágos, vadas kertje volt valaha.
FLÓRA:
Úr lakik abban a faluban?
FLÓRA:
Hússal ott nemigen élnek az emberek?
TANÍTÓ:
Puliszkával, gáncával.
Növénnyel.
FLÓRA:
Nekünk ott kettőnknek jó lesz.
TANÍTÓ:
Nekem ott magával a mennyország lesz.
(Meg akarja csókolni a kezét.)
FLÓRA
(nem engedi):
Szegény ördögök vagyunk, megyünk, hogy hivatást teljesítsünk együtt.
Az egyik nem alázza meg magát a másik előtt.
Dolgozunk, szenvedünk, várunk - élünk.
Pakoljunk .
(A sifonból szedi ki a holmikat a kartonskatulyába.)
Egy pár cipőt szereztem, ez már bele se fér.
Egy pár cipő egy negyedév alatt, ez is valami; pakolja a maga holmija közé .
(Átnyújtja a cipőt. A tanító gyengéden fogja, szenvedelemmel, majd gyengédséggel nézi.)
Na, menjen ...
(Figyel.)
Fogatdobogás... az ötlovas cúg...
Az ötlovas egyember, ezt se látom többet... erre vágtat.
(Az ablakhoz szalad, majd elfordul, nem néz ki rajta.)
TANÍTÓ:
A falun át a kastélyba megy, alkalmasint a szeretőjéért megy.
FLÓRA:
Ó, hogy gyűlölöm, ameddig élek, ez a gyűlölet, ez az emlék, ennek az embernek a sötét arca el nem múlik a szívemből soha...
Pakolni, pakolni ...
(Szintén pakol.)
Mégis ide jön?
FLÓRA:
Hagyjon vele egyedül...
Nem, nem, maradjon itt.
FLÓRA:
Le akarok, le fogok vele számolni.
Én, egyedül én, hagyjon vele egyedül.
(Tanító elmegy.)
(A lovak galoppja mind közelebb hallatszik; az ötösfogat gyors trappja hallatszik. A tanítóné figyel, idegesen néz az ablak felé. Az ötös - csupa fekete ló - hirtelen megáll az ablak előtt. Flóra kétségbeesve néz a kezében levő, elformátlanodott tollkalapra. Leveszi a kendőjét, fölveszi a kalapot, újra fölpróbálja a kendőt, lerántja magáról, a kalapot a földhöz csapja, a padok alá rúgja, a kendőt a kezében lógatja. A kartonskatulya a lába előtt. Mereven áll. Válla megrezzen, amint ifjú Nagy belép. Az ajtó utána erősen becsapódik. Meghajol.)
KILENCEDIK JELENET
FLÓRA, IFJ. NAGY
(Flóra hallgat.)
IFJ. NAGY:
Beszéltem az urakkal - urak!
Gyep alá teszek közülük néhányat.
Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
Én semmi rosszat nem akartam!
Azok a fránya cigányok.
FLÓRA:
Nagyon szépen muzsikáltak.
IFJ. NAGY:
Én sem.
Tudta, ki húzatja?
IFJ. NAGY:
Hát akkor, amikor a nagy kidobás után először kerültem a színe elé, nem adja ide kegyelemből a kezét, akkor csakugyan megteszem, amit mondtam: szíven lövöm magam .
(Kezét nyújtja.)
FLÓRA
(elfogadja, de nem néz rá):
Jól van, jól, csak menjen.
Isten áldja.
IFJ. NAGY:
Le se ültet?
Elviszem az álmát.
FLÓRA:
Itt bajosan alszom többet.
IFJ. NAGY:
Rájuk parancsoltam, hogy jöjjenek vissza bocsánatot kérni.
Beszaladtak a patikába, hogy a kellő formát megtalálják...
FLÓRA:
Mentsen meg tőlük, kérem.
FLÓRA:
Semmit.
Tudom, nem hibáztam.
IFJ. NAGY:
Hát tőlem.
Milyen elégtételt adjak én?
IFJ. NAGY:
Soha kevesebbet nem ittam, mint amióta itt van.
Valami furcsa dolog történt velem és az alkohollal.
Flóra, tudja -e, hogy egyetlenegyszer is nem voltam becsípve azalatt.
Egy pohár bor mellett olyan gyönyörűen elbúsultam, hogy élvezet volt.
Reggel fölköltöttem magamat három órakor, hogy hamarosabban gondolkodhassak magáról.
Az életemnek tartalma lett.
Először örültem annak, hogy gazdag ember vagyok, és először láttam, hogy nem lehet mindent megvenni pénzért.
Az üvegházunkban sose voltam, most mindennap bementem.
Leszedtem a nyíló virágokat, s magam kötöttem bokrétába.
A patika ablakából lestem, mi történik vele.
Maga egy nagy parasztlánnyal az árokba dobatta, a sárba tapostatta.
FLÓRA
(csendesen):
Mégis kedves, meleg ember maga!
IFJ. NAGY:
Végre egy jó szót, hogy kapok.
Hát maga, magával mi történt azóta?
FLÓRA:
Voltaképpen semmi.
Elmegyek innen.
FLÓRA:
Tudja, itt nagy a sár, nem lehet járni, csak a padlón.
A pallón meg nem tudok még járni.
Aztán meg egyéb is történt velem.
FLÓRA:
Hozzászegődtem valakihez!
IFJ. NAGY:
Ehhez a.... ehhez a .... szereti?
FLÓRA:
Férfi volt, megállott mellettem, amikor...
IFJ. NAGY
(kedvetlenül):
Amikor más férfi belekergette a bajba.
FLÓRA:
Talán valamikor a felesége is leszek.
Akar mindent tudni?
Tudja meg, hogy nálunk a házasság a zsák krumpli kérdése.
A férfi is vesz egy zsákkal, a nő is.
Így megélnek.
Lenni, enni.
Már látom magamat.
Vagy nagyon meghízok, vagy olyan leszek, mint a száraz aszat!
Kis tanítógyerekek, mint az eleven nadály, tapadnak a mellemhez, mind kiszopják a véremet; én is úgy szívtam ki az anyámét.
Ha kövér leszek, udvarolni fog a pap, a főúr, a legalsóbb faluban is van egy főúr... hízelegni fogok neki... mert különben elcsapat, mint itt.
Ez hozzátartozik a valláserkölcsi alaphoz!
IFJ. NAGY:
Nyugodjék meg, Flóra, ez nem lesz így.
IFJ. NAGY:
Nem lesz.
Amikor először láttam magát, arra kértem, legyen a kedvesem.
Most arra kérem, legyen a feleségem.
(Flóra csodálkozva néz rá.)
IFJ. NAGY:
Csodálkozva néz rám?
Nincsen szava?
Nem ért engem.
Azt hiszi, meg akarom menteni?
Nem, én akarom magam megmenteni.
Belefogódzkodom a szoknyájába, és ha lebontja róla a kezemet, ha nem engedi, akkor elvesztem.
A lovaglóostorommal csapom ki a szemét, aki kancsalul néz, amikor az elcsapott tanítókisasszonyt viszem a paphoz....
FLÓRA
(föláll):
Elég volt.
Kegyetlen tréfa az ilyen.
Engem maga feleségül!
IFJ. NAGY:
Isten engem úgy segéljen!
És kő kövön nem marad, ha - nem.
Minden vérbe és borba fúl, ha maga nem az enyém.
Mért néz rám olyan erősen?
FLÓRA
(felemelkedik):
Gyönyörködöm magában Olyan szép egy férfi, ha komolyan és nemesen haragszik.
Hogy tetszik nekünk.
Magának nincs fogalma arról, hogy mi az, ha egy fiatal lánynak egy férfi tetszik, először, igazán.
Tűz a nyoszolyánk, azon hálunk.
Ébren is alszunk, álomban is ébren vagyunk.
Csupa izzó fényesség a lelkünk.
Nem tudjuk, mi történik velünk.
Bűnöket követünk el a tanrend ellen, ki nem javítjuk a rossz mellékmondatokat.
Egy nagy, erős nyárfa, daliás, lombos, magas, mintha elébünk, utunkba állna.
Szeretnők felrúgni, igen, felrúgni a lábunkkal.
Majd, hogyan történt, mért, azt már nem tudjuk, karjainkat szeretnők a törzse körül fonni, hozzásimulni, ölelni, csak ölelni.
Mit tudnak maguk a lányról, ha a lány szeret!
FLÓRA:
Én magamról, nem, hogy én is magába szeressek?
Védekeznünk kell magunk ellen, az ellen, akit szeretünk.
Mi lenne belőlünk, ha úgy megtudná, amint mi tudjuk.
Jönnének, és leszakítanának.
Kidobhatjuk a virágaikat, ki a sárba, nézzük, amint belétapossák, gőgösek vagyunk és alázatosak; diadalmaskodunk és sírunk, de mindenekelőtt már leloptunk egy szálat a kidobott virágból, az ajkunkkal illetjük magányos éjjel és beletesszük Úrjézus evangéliumába, Mária szentképe mellé.
(Kinyitja az evangéliumot, amivel már előbb babrált.)
IFJ. NAGY
(belenéz):
Az én virágom, ez az én virágom volt!
(A keze után nyúl.)
(Flóra nem vonja vissza.)
IFJ. NAGY:
A kezét adja ide, a kezét!
FLÓRA:
Az én szegény hideg kezemet!
IFJ. NAGY:
Csakugyan, mint a jég.
Majd megmelegítem.
És az arcát is.
Egy csókot, egy csókot, hogy megbocsát, hogy az enyém lesz, adjon.
FLÓRA:
Fáradt vagyok.
Kívánja -e így, elvenné -e így?
Nem jönne most szívemből a kívánság.
A hideg láz fölperzselte és megfagyasztotta a szájam.
Nézze, milyen csúnya.
De férfi ajka még nem érintette soha.
Nem, itt az iskolában nem...
Még igazuk van azoknak....
Itt az iskolában!
IFJ. NAGY:
Igaza van.
Várok.
Akármilyen hosszú idő fog eltelni, várok.
IFJ. NAGY:
Ne kergessen még innen el.
Olyan jó itt beszélgetni.
Mondja el az álmát, valóvá akarom váltani.
FLÓRA:
Az álmom, szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon.
Imádom a parasztgyerekeket.
Látott már valaha csúnyát, az egyik szebb, mint a másik.
Mikor még apró, mikor még elrontva nincs.
Ha a porban játszanak, akkor is tiszták!
Csak az orruk, az orrukkal van baj.
Nem tudnak rászokni a zsebkendőre, gyertyát öntenek mindig.
Nyilván Ázsiából nem hoztunk magunkkal zsebkendőt.
Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányaveti vagy kétrétgörbült, ha megnől.
Én lennék a főtanítónő, én vigyáznék rájuk, amíg csak tizenöt évesek nem lesznek.
Ez az én álmom.
És a maga álma?
Mit szeretne csinálni maga?
IFJ. NAGY:
Én is szeretem a parasztot, belőlük sarjadtam, egy vagyok velük.
Majdnem ezer paraszt "Nagy" van, aki mind rokonom.
Azoknak én mindnek Pista vagyok.
Én ezekből szeretnék egy falut, hogy közösen dolgozzunk, nem pénzért, becsületért.
Nekünk lenne a legszebb búzánk, a legszebb lovunk, a legkövérebb ökrünk, olajmalmunk, sörgyárunk.
Én szeretném bevinni az ország vezetésébe, kormányzásába.
Lovat lehet nemesíteni, embert ne lehetne ?...
Hogy én nem érek semmit?
Igaz.
De én akarok valamit érni.
Valami nagyot csinálni.
Nem tudom, mit.
De fogok.
Ha maga mellém áll, velem lesz, fogok.
FLÓRA:
Úgy szeretem, így szeretem magát!
Mért nem ölel meg engem?
IFJ. NAGY:
Az iskola... ezek a padok megfélemlítenek.
(Gyengéden megöleli.)
FLÓRA:
Nem tudok többé gondolkodni .
(Behunyja a szemét.)
Nem akarok...
IFJ. NAGY:
Nem, maga most nem tud gondolkodni... én is alig...
Csak annyit, hogy el van kínozva, nincs az öntudatánál...
Fölébred...
Meghányja...
Ha majd a menyasszonyom lesz.
Előbb elküldök, hogy megkérjék, az apámat, az anyámat.
(Komolyan. Kezet csókol. Udvarias, ünnepélyes, összeüti a bokáját. Meghajol. Katonásan el. Amíg kifelé megy, a lány hátulról néz utána, és kinyújtja utána a karját. Felocsúdik, megsimítja a homlokát, megigazítja a haját. Aztán a lakás felőli ajtón, szinte futva, el.)
(Függöny.)