Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
A tanítónő
Keletkezés ideje
1908
Felvonás
3
Jelenet
25
Megszólalás
1002
Mondat/Sor
2408
Szó
12368
ELSŐ FELVONÁS
(Szín: Meszelt szoba, gerendás padmaly. Búbos. A szoba szalon, ebédlő és háló egyben. Szűk, fényezett ágy, fehér terítővel. Ripsz garnitúra, stikkelt védőkkel. A nagy, kerek ebédlőasztal otthon szőtt abrosszal leterítve. A falon litográfiák: Kossuth Kápolnánál, Batthyány Lajos halála és egy külföldi színnyomat. A konvencionális aranytükör, a legyek ellen sárga tüllel behúzva. A legyek ellen való harc különben is meglátszik a szobán. Légyvesztő a falon, légyölő üveg az asztalon, a búboson. A kettős sifonon, amely szintén politúros, cifra kis tükör, száradt citrom, közte alma. Hátul befőttes üvegek. Varrógép. Kis asztal az ablak melletti emelvényen. Az ablakokban természetesen nyíló muskátli. De azért vázában csinált virág: makart bokréta is. Az egyik ajtó, két falépcsővel, a boltba nyílik: a másik a pitvarba. A szobán minden vegyes volta dacára érzik, hogy legfőképpen fiatal nő lakja. Nagy tisztaság és rend. De kenyér, kalács, ételnemű mindenfelé. Birsalmasajt, savanyított uborkás üvegek, befőttes üvegek mindenütt. A pitvar felőli ajtó mellett: szenteltvíztartó, melyet keret nélküli szentképek vesznek körül. Kora ősz, reggeli nyolc óra. A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap. Rolók, amellyel a kántorkisasszony bánik. A padló fehérre súrolt puhafa, úgynevezett "laufteppichekkel".)
ELSŐ jelenet
KÁNTORKISASSZONY, TANÍTÓ, KÁNTOR és FŐÚR
(Utóbbiak kártyáznak.)
TANÍTÓ:
Már kártyáznak?
KÁNTORKISASSZONY:
Ma későn kezdték.
Csak reggeli nyolckor.
Vasárnap van.
A tanító úr nem kártyázik soha?
TANÍTÓ:
Én komoly ember vagyok.
Ha úgy tetszik: tudós.
KÁNTORKISASSZONY:
Ilyen fiatalon?
TANÍTÓ:
Huszonkét éves koromban középiskolai tanári oklevél volt a zsebemben.
És most itt tanító vagyok.
KÁNTORKISASSZONY:
Nem jó itt, mondja?
Ebben a mi kedves falunkban.
Pesten, persze, az más, annyi szép nő...
Azok a színésznék.
Nem is emberek, angyalok!
TANÍTÓ:
Nem kedvelem őket...
De ez a falu, ez kedves.
A portáknak nyitva van a kapuja, és ha elmegyek előtte, kiszalad, kirohan rám egy-egy, kettő, négy kutya.
KÁNTORKISASSZONY:
Szólni kell hozzájuk.
TANÍTÓ:
Nem értenek.
Idegen vagyok.
KÁNTORKISASSZONY:
Sétáljunk együtt.
Engem ismernek.
TANÍTÓ:
Azt nem.
Többet nem.
Tovább mentem tegnap is, mint ameddig szabad.
A hold sütött, a nádban beszélgettek a békák.
Ne vegye komolyan.
KÁNTORKISASSZONY:
Pedig olyan szép volt.
TANÍTÓ:
Nekem nincs jogom nőnek hízelegni.
Én egy sorsüldözött filológus vagyok.
Még csak egy embert sem ismerek, aki ismerne egy képviselőt.
Mi
elszaporodtunk, de az iskolák nem...
A helyettes tanárokat is főhercegek protezsálják.
Az egyetemi professzorok fiai se kapnak állást gimnáziumban,
kénytelenek mindjárt egyetemi tanárok lenni...
Lefokoztam magamat, idejöttem ábécét tanítani.
De családot nem alapíthatok.
Legalább megírom a nagy osztják szótárt.
KÁNTORKISASSZONY:
És mi lesz akkor, ha megírja a nagy osztják szótárt?
TANÍTÓ:
Meglesz.
De mit érdeklődik maga, Kató kisasszony, a dolgaim iránt?
Maga szeret engem.
Miért szeret?
KÁNTORKISASSZONY:
Mert művelt ember.
TANÍTÓ:
Művelt?
Sőt, tudós.
De így néz ki egy férfi, akit egy nő szerethet?
Lehet egy ilyen emberből, mint én, férj?
KÁNTORKISASSZONY:
Lehet.
De miért tetszik olyan... olyan karcsúnak lenni?
TANÍTÓ:
A tej miatt, a sok tej.
Öt évig ebédeltem Pesten tejeldében.
KÁNTORKISASSZONY:
Húst, húst kell enni!
Tessék, ezt a combot, a máját; egy kis paprikás szalonna.
Mindjárt hozzák a tejsűrűs kávét.
TANÍTÓ:
Maga engem meg akar hizlalni, mint a vadak...
Ne tagadja, aztán el akarja vétetni magát velem...
Maga nagyon kedves lány, de miből élnénk... hol laknánk?
KÁNTORKISASSZONY:
Itt, akár ebben a szobában.
TANÍTÓ:
Együtt azzal a majorsággal?
Az új tanítónővel?
KÁNTORKISASSZONY:
Bizony.
Az itt lesz kvártélyba.
TANÍTÓ:
Hagyjon engem békén...
Hagyjunk egymásnak békit.
Ha tegnap este a haját megcsókoltam volna, bocsánatot kérek.
Maga nem eszik?
Miből él maga?
KÁNTORKISASSZONY:
Kóstolásból.
TANÍTÓ:
Maga stoppolja meg a harisnyáimat?
Maga csinált új nyakat az ingeimnek?
KÁNTORKISASSZONY:
Én.
TANÍTÓ:
Mi jogon nyúl a ládámba?
Mi maga nekem?
KÁNTORKISASSZONY:
A mamája.
Tuza úr, ha csak egy kicsit szeret, ezt az egy szárnyat!
TANÍTÓ:
Nyomorult egy falu.
Közkönyvtár, az nincs, de enni, azt tudnak.
Éhezni inkább, de fent, fent!
Ott délben tej...
Itt hajnalban hús!
(Mérgesen megeszi. Kutyaugatás hallatszik.)
KÁNTORKISASSZONY:
Valaki gyön.
TANÍTÓ:
Könyvügynök megint.
KÁNTORKISASSZONY:
Nem a '.
A levélhordó.
Erre szokott úgy ugatni.
TANÍTÓ:
Egyszer megverte.
Nem tudja neki elfelejteni.
KÁNTORKISASSZONY:
Vajon kinek hoz levelet?
TANÍTÓ:
Nekem nem.
KÁNTORKISASSZONY:
Nekem se.
TANÍTÓ:
Talán mi vagyunk ketten az egész világon, akik senkitől sem kapunk levelet.
De szóljon ki neki, lehúzza.
KÁNTORKISASSZONY
(kiszól az ablakon):
Tisza!
Tisza!
MÁSODIK JELENET
VOLTAK,POSTÁS
POSTÁS
(hátulról sántít befelé. Erősen sántít, kifelé rúg, befelé lép. A kutya ugatása erősebb):
Csiba te!
Hogy a!...
(Meglátja a főurat.)
Csértessék!
Egy kis postát hoztam!
Mindgyá...
(Az asztalra teszi a nagy paksamétát. Összekötözött levélcsomagok, széthulló levelezőlapok. Az oldalán bőrtáska, azt is leborítja. A pakkok a ruhájához vannak kötve, azt leteszi a földre, csak nagy botjától nem akar megválni, mintha még most is tartana a kutyától.)
Mindgyá...
(Keresgél.)
Ez a '... nem a '!
Tessék csak megnézni, nem ez -e?
TANÍTÓ:
Nem.
Kinek jött?
KÁNTOR
(nagyon lassú tempójú ember. A pipa ki nem szakad a szájából. Mindjárt-mindjárt leül egy-egy karosszékbe és pipázik magának. Az élet célja az ő számára, hogy tajtékpipáját szépen szívja ki):
Kinek jött volna?
Én vagyok az üzletember.
Nem beszélek, dolgozom.
Kitől gyött?
POSTÁS:
Az új tanítónétól.
Csak levelezőlap .
(Nézi a gatyáját.)
Ezek a gyalázatosak!
Mióta az emberek mind kimentek Amerikába, és csak asszonyok vannak a postán, elbízik magukat, hogy ők az urak.
KÁNTOR:
Aztán mit ír az új tanítóné?
POSTÁS:
Mit írna ?
(Keresgél.)
Gyün.
TANÍTÓ:
Honnan tudja kend?
POSTÁS:
Én ne tudnám?
Megmondta a postáskisasszony.
Az új tanítónő valami Tóth nevezetű Flóra.
No, kis levél.
Levelezőlap.
Hova bújtá...
KÁNTORKISASSZONY
(egy pohár szilvóriumot ad neki):
Igyék, kend, a nagy ijedelmére!
(Postás a szokott grimaszok között megissza.)
FŐÚR:
Hányadik pohár törköly, József?
POSTÁS:
A hetedik.
Beosztom.
Az erősebb italú helyekre a végén megyek.
A kastély...
(Erős köteg levelet vesz fel, mutatja.)
Ez a kastélyba megy.
A fiatal Nagy nagyságos úrnak.
Szagos, mint a muskotály, tessen csak.
(Megszagoltatja.)
KÁNTORKISASSZONY
(izgatottan):
Mind szerelmes levél, mind ő kapja!
POSTÁS
(nagyobb csomagot mutat):
Ezek meg az öreg kastélyba, az öreg Nagy István úrnak.
Mind fain: üzletes levelek.
Többet kap egy nap egymaga, mint az egész falu minden izraelitája egész hónap alatt.
TANÍTÓ:
Jó, jó, de mikor gyün meg az új tanítónő?
POSTÁS
(összevissza nézi a zsebeit):
Vagy igen, az a levél.
Harmadik napja hurcolom magamnál, ma, mondok, beadom...
Nincs benne semmi, csak hogy itt fog a kántor úrnál szállni, beinvitálja
(mozdulat)
magát, ha szívesen elfogadják.
TANÍTÓ:
De mikor gyön, mikor?
POSTÁS:
Holnap!
Ma, tegnap!
Hát nincs!...
Alighanem otthon maradt .
(Összepakol.)
Beadom holnap.
Tessen már egy jó szót szólni annak a kutyának.
KÁNTOR:
Máskor vagy hozzon kend levelet, vagy ne hozzon.
KÁNTORKISASSZONY
(kiszól):
Tisza!
Tisza!
(Postás hajlongva, köszönve kisántít. Kántorkisasszony és Tanító az ablak mellé ülnek. Egyik köt, másik olvas.)
TANÍTÓ:
Úgy illett volna, hogy valaki kimenjen elibe a vasúthoz.
KÁNTORKISASSZONY:
Hogy megjönne most?
Mán jönnek is az állomástól.
Nézze, az uraság, a fiatal.
Öt fekete sárkány.
Nézze, hogy hajt.
TANÍTÓ:
Az a hirtelenszőke színésznő mellette, azt ismerem Pestről.
Kisasszony, színésznő!
KÁNTORKISASSZONY:
Az a '!
TANÍTÓ:
tanítókisasszony nem jön?
KÁNTORKISASSZONY:
Nem, ott zötyköl előre a fiáker.
Csak egy cilinderes vigéc ül rajta...
Tóth Flóra, Tóth Flóra!
Vajon milyen lesz?
TANÍTÓ:
Képzelem, hogy néz ki, aki ide jön!
Olyan lehet, mint én.
KÁNTORKISASSZONY:
Magának, félek, tetszeni fog.
TANÍTÓ:
Nekem?
Egy hektikás tanítónő?
Száraz, csontos, nagyorrú.
KÁNTORKISASSZONY:
Miért gondolja, hogy ilyen?
TANÍTÓ:
Miért jönne ide, ha huszonkét éves, kitűnő képesítése van.
Testi hibájának kell lenni...
Nem lát egy lányt férfikalapban?
KÁNTORKISASSZONY
(becsukja az ablakot):
Már a posta is bekocogott.
Nem jött.
Jobb is, hogy nem törte magát éjjel.
TANÍTÓ:
Okosabbnak tartotta setét estve megérkezni!
(Kopogtatás hallatszik.)
HARMADIK JELENET
VOLTAK, TÓTH FLÓRA, végül a KIS PARASZTLÁNY
KÁNTORKISASSZONY
(kopogtatásra):
Szabad!
FLÓRA
(belép, kezében egy nagy kartonskatulya. Ruha: fehér blúz, sötétkék alja. Barna színű radoumantli, girardi kalap. Megáll az ajtóban):
Az új tanítónő vagyok.
Jó helyen járok a kántor úréknál?
KÁNTORKISASSZONY:
Jó helyen, hozta Isten!...
A főúr - az apám!
(Főúr, Kántor kissé emelkednek a helyükön, abba is akarják hagyni a játékot. Küzdenek magukkal, de mivel látják, hogy a jövevény el van foglalva, játszanak tovább. Tanító nem mutattatik be, helyesebben, egyelőre elsikkasztatik. Ennek megfelelően várakozó póz.)
FLÓRA
(leteszi a pakkot, a mantlit. A Főúrék felé bókol):
Tessenek csak kijátszani a partit.
Olvastam, hogy a kártyás embert nem szabad zavarni.
(Hátuk mögé áll.)
Remélem, hogy szerencsét hoztam valamelyiküknek.
Mindkettőjüknek...
Mindenkinek.
(A kántorkisasszonyhoz fordul.)
Köszönöm a levelüket, hogy elfogadnak.
Az enyémet, az utolsót nem tetszett?
KÁNTORKISASSZONY:
Nem, kisasszony, csak a postás mondta.
TANÍTÓ:
Most mondta, különben kimentünk volna a vasúthoz.
(Előretolakodnék, de Kántorkisasszony hátratolja.)
KÁNTORKISASSZONY:
Én Kató vagyok.
FLÓRA:
Kár.
Olyan jó Mariska-arca van.
Én meg Flóra!
Szervusz!
KÁNTORKISASSZONY:
Szerbusz!
(Kezelnek, csókolódznak.)
FLÓRA:
Jaj, de kedves szoba.
(Szimatol.)
Milyen jó szag van itt.
(Szimatolva.)
Mindig ilyenről álmodtam a preparandiában, hogy egyszer falun egy ilyen szobám lesz.
Ez a jó nagymama!
(Megöleli a búbost.)
Be jó lesz, ha be lesz fűtve!
(A cica a búbos padkájára kap.)
Jaj, de kövér!
Hogy hívják?
KÁNTORKISASSZONY:
Rézi!
FLÓRA:
Jó reggelt, Rézi, alszol...
Pesten a macskák soványak és álmatlanok.
KÁNTORKISASSZONY:
Pesti vagy?
FLÓRA:
Ó, nem!
Pesten alig van valaki, aki pesti.
Túl a Dunai.
FŐÚR:
Tóth, Tóth... györki, vagy csidrédi Tóth...
FLÓRA
(nevetve):
Azt hiszem, krumplis Tóth.
Az apám csak felvidéki.
KÁNTORKISASSZONY:
Tedd le a kalapod, lelkem, nem vagy éhes, lelkem?
FLÓRA:
Még nem.
(Nagyon komolyan.)
Ha az ember utazik, mindig eszik.
KÁNTORKISASSZONY:
De valamit mégis...
Mit ettél?
FLÓRA:
Automatát.
Minden állomáson kitakarítottam az automatát... nem maradt semmi.
Cukros mandulát, csokoládét.
Kölnivizet, gyufát, savanyú bombont vettem.
Három forintom maradt mégis.
Ebben a ruhában nincs zsebem...
Kató, tegyed ezt nekem el.
Van víz a lavórban?
(A zsebkendőjébe becsomagolt pénzt átadja.)
KÁNTORKISASSZONY
(átveszi. Az almáriumba elzárja):
Enni kell, itt enni kell!
Egy kis bélest sütöttem, egy kis íróstésztát.
Mindjárt.
Szép batiszt ez!
(Megtapogatja Flóra blúzát.)
Hány korona méterje?
FLÓRA:
Kettő.
KÁNTORKISASSZONY:
Pest csak Pest!
Hogy lehet Pestről elkívánkozni?
A mi boltunkban csak drága selyem van.
Nagyon finom, vagy nagyon ordináré.
FLÓRA:
Ti boltosok is vagytok?
KÁNTORKISASSZONY:
Hogyne.
Szövetkezet.
Az apám boltos.
Nagyon megtanulta.
KÁNTOR:
Én nem beszélek, hanem dolgozok.
FLÓRA:
Más temet?
KÁNTORKISASSZONY:
Nincs kit temetni.
Az öregebbek majdnem mind kimentek Amerikába.
FLÓRA:
A bolt is itt van a házban?
KÁNTORKISASSZONY:
Itt.
FLÓRA
(hallgatódzik, rámutatva a földig függönyös ajtóra):
Ez az?
Halld csak, ki az?
KÁNTORKISASSZONY:
A főtisztelendő káplán úr.
KÁPLÁN
(beszéde hallatszik):
Mit cifrálkodtok?
Mire az atlasz, csinált csipke, selyem...
Samu, ne adjon nekik!
FLÓRA
(csendesen):
Ki az a Samu?
KÁNTORKISASSZONY:
Az inas.
A sekrestyés.
Nagy tolvaj!
KÁPLÁN:
(m. f.)
Az uratok Amerikában ólombányákban, a kedvesetek katona, és ti itt hivalkodtok!
Kinek?
EGY NŐI HANG:
Magának, szentem, főtisztelendő úr!
(Asszonykacagás.)
FLÓRA:
Ó, be érdekes egy hely!
De szeretem, hogy ide jutottam!
Az első tapasztalat.
Szeretek tapasztalni.
TANÍTÓ
(megint előkerül. Mohón bevág a beszédbe):
Én is.
Egy úton járunk.
Van szerencsém.
Tuza...
(Kezet nyújt.)
FLÓRA
(kezet ad, de nem törődik tovább a tanítóval):
És én hol alszom?
KÁNTORKISASSZONY
(az ágyra mutat):
Itt.
FLÓRA:
Nem a díványon?
KÁNTORKISASSZONY:
Nem, én fogok a díványon.
Ezen más senki sem tud.
FLÓRA:
Én még soha ágyban nem aludtam.
Mindég díványon.
KÁNTORKISASSZONY:
Én se.
Ágyban nem is tudnék.
FLÓRA:
Mi vagyunk a két, díványon háló lány.
Segíts csak!
Összebarátkoztunk.
(Flóra, Kántorkisasszony csókolódznak.)
FŐÚR:
Ejnye, de sűrűn...
Fiatalok, csak csókolóznak.
(Leteszi a kártyát.)
Ez volt az utolsó parti...
Magával nem játszom többet, csak még háromszor.
Belátom, a kártya izgat!
FLÓRA
(súgva)
Nagyban játszanak?
KÁNTORKISASSZONY:
Némely nap egy koronát is nyer az apám!
FŐÚR:
Nem azért nem játszom, mert maga csal, smucig és reszket.
Azt én szeretem.
Becsületes emberrel egyáltalán nem is szeretek kártyát játszani.
Hanem, mert már a kártyát is kezdem nem látni...
Ezeket a kedves, ismerős figurákat...
Vége a huszonöt éves partinak.
Aztán elszakítjuk a paklit...
FLÓRA
(lassan):
Huszonöt éve játszanak ezzel az eggyel?
KÁNTORKISASSZONY:
Nem, minden esztendőben is új van...
FŐÚR:
Még három... azalatt nyerje agyonra magát.
(Fölkel, közeledik Flórához. Az is.)
(Flóra kezet akar csókolni.)
FŐÚR:
Na.
Nem szabad.
Nem vagyok én püspök.
Nem is akartam az lenni.
Nem is lehettem volna.
KÁNTOR:
A falu nem eresztette.
FŐÚR:
Aki idekerül, az ki nem szabadul innen többét, beleragad a sárba.
Mondd csak, leányom, hogy jutott eszedbe, hogy ide jöjj, ide a világ végire?
FLÓRA:
Mindenfelé pályáztam, nem kellettem sehol.
Nem volt pártfogóm.
Azaz hogy, lett volna.
FŐÚR:
Azt elhiszem.
FLÓRA:
Itt megválasztottak protekció nélkül.
FŐÚR:
Az a ', most már emlékszem.
A kegyúr, maga az öreg Nagy, aki a bizonyítványokat átnézte, azt mondta, ezé a legjobb, ez legyen.
Ezt nem tolja senki, ez kell.
Majd menj el hozzá.
Gazdag ember, de becsületes ember.
Köszönd meg neki.
FLÓRA:
Elmegyek.
Kérem szépen, főúr, nem kapok valami külön útbaigazítást a tanterv irányára nézve?
FŐÚR:
Hogy tanterv, hogy iránya?
Új szavak!
Nem szeretem őket.
A főtisztelendő káplán úr - majd idejön, azzal beszéld meg.
Az az úr itt adminisztrátor, engem is tirannizál, nem engedi, hogy húst egyek estére, makk-kávén élünk...
KÁNTORKISASSZONY:
Szegény főúr!
FŐÚR:
Én már csak öreg zsellér vagyok a plébánián.
Öregasszonyoknak misézek.
Pedig én csak a fiatalokat szeretem.
Az ilyen szép fiatal lányt, mint te.
Ha nézem, akkor rosszul esik, hogy el kell menni.
FLÓRA:
Hová, főúr?
FŐÚR:
A gyep alá, a kakukkfű alá.
FLÓRA:
Az még soká lesz.
FŐÚR:
Nem a '!
Tavaszon vagy őszön.
Mi ilyenkor szoktunk meghalni.
Az apám is, az apámtól való nagyapám is.
Előbb a szemünk fárad el, aztán a lábunk.
A fülünk állja a legtovább.
Ennek az egyiknek már lőhetnek.
Mikor früstökre nem bírjuk többé megenni a hideg töltött káposztát, akkor beharangoztak.
KÁNTORKISASSZONY:
De a főúr meg tudja enni!
FŐÚR
(nagyon keserűen):
Nem!
Ilyenkor oszt letesszük a pipát.
Az orvos ráfogja, hogy a nyomorult bagóban van a felséges halál.
Mors imperator!
Visszatesszük a pipát a pipatóriumba, szíja más!
KÁNTORKISASSZONY:
Mindig ilyen szomorú dolgokról tetszik beszélni!...
FLÓRA:
A halál nem szomorú, csak komor.
Hozzátartozik az élethez: én nem félek tőle!
FŐÚR:
Ez az én lányom!
Majd ha itt maradsz, és itt boldog leszel, fáin kis temetőnk van, oda hozzám kijárj!
FLÓRA:
Addig...
FŐÚR:
Addig - holtig csak elélünk.
Még misézünk egyszer kétszer, csapunk egy - két - tíz lakomát.
Szeretsz táncolni?
FLÓRA:
Nagyon!
FŐÚR:
Ez a '!
A táncos, a fiatal!
Szereted a gyümölcsöt?
FLÓRA:
Megélnék rajta
FŐÚR
(a reverendájából darabonként veszi ki a gyümölcsöt):
Aranyranett.
Ezt edd meg.
(Flóra beleharap.)
FŐÚR:
Ez a honi somfai, még nem érett, tedd a sifonodba.
Ez vérbélű cigányalma, látszatra szerény, de íze olyan, mint a manna.
Ezt még megeheted.
FLÓRA
(beleharap):
De jó!
FŐÚR:
Ejnye, de finom egerek jártak felétek, jó kis fogakat vittek a szájadba.
Vaksi vagyok, de azt látom, hogy a fogad szikrázik.
Na, egy kis körtvét is akkor alája.
Nem olyan szegény ez a reverenda, mi?
Mind én ültettem a fáját, a gyümölcsét az őszön más szedi már.
FLÓRA:
Milyen igazságtalanság, hogy a fa elél száz meg száz évig, az ember pedig...
FŐÚR:
Millió meg millió évig.
Egy cseppet itt, nagyon sokat odaát.
FLÓRA:
Vajon milyen lehet odaát?
FŐÚR:
Én nemsokára megtudom.
FLÓRA:
Kíváncsi tetszik lenni rá?
FŐÚR
(fejét megvakarja):
Nagyon kicsinyt.
Isten ő szent felsége, kinek útját és céljait kutatni tilos, megtehette volna kedvelt teremtménye, az ember kedvéért, hogy megfelezte volna az időt.
Felét hogy itt éljük az életnek, felét odaát.
Itt egész jól el lehet élni.
FLÓRA:
Élni, dolgozni.
FŐÚR:
Szeretni.
(Egy pillanatnyi csend.)
Most pedig szépen hazamegyünk.
Kiabáljatok csak át a Balázs Judinak az iskolába...
Kis szolgálóm, hogy vezessen haza...
KÁNTORKISASSZONY
(kikiált az ablakon):
Judi, Judi, a főúr!
FŐÚR:
Éppenhogy a kezemet fogja.
A kis ügyes kezével elkalauzol, egy csepp sárba se enged belépni.
Kikapok mán a káplán úrtól.
Nem rossz a lábam, csak makrancos.
(Kis parasztlány megjött, kezén fogja a főurat.)
FŐÚR:
Aztán vigyázz, kislányom, tanítókisasszony, ezzel az emberrel ne kártyázz.
Ne egyél mindig, valahányszor ez a házikisasszony kínál.
Kenekedj valami csúfítóval, hogy a szép Hray Ida, itt az egyetlen úri kisasszony, meg ne haragudjék rád.
Csinosan ne járj, nehogy az urak itt beléd bolonduljanak.
Udvaroltass magadnak, de minddel.
Csak egy férfi van itt, avval szóba ne állj!
FLÓRA:
Hát a nevét tessék akkor megmondani.
FŐÚR:
Majd elgyön ő.
Majd meglátod.
KÁNTORKISASSZONY
(nagy tisztelettel súgva):
Nagy Pista.
FŐÚR:
Az, az.
(A kis parasztlánnyal mennek az ajtó felé. Mind kísérik. Kántor kimegy utána. Az ajtóban a főúr és Flóra meleg kézszorítással búcsúznak. A Főúr sokáig rázza a kezét. El.)
FLÓRA:
Ki ez a Nagy?
KÁNTORKISASSZONY:
Hogy ki?
TANÍTÓ
(belevág a beszédbe):
Egy gazember, egy lump, lóverseny-alak.
Ismerem én Pestről.
Iszákos.
(Flóra nem néz a tanítóra, aki közeledik. Tanító közeledik, de nem mer, részint nem tud bemutatkozni.)
FLÓRA:
No, mégse lesz olyan utolsó, ha itt úgy szeretik.
KÁNTORKISASSZONY:
Az asszonyok meghalnak érte, a férfiak félnek tőle.
TANÍTÓ:
Egy parasztmilliomos fia.
KÁNTORKISASSZONY:
A káplán úr!
NEGYEDIK JELENET
VOLTAK, KÁPLÁN, SZOLGABÍRÓ
(Káplán belép.)
FLÓRA:
(Káplán elé megy)
Az új tanítónő...
KÁPLÁN
(ridegen):
Pesten tetszett végezni?
FLÓRA
(csodálkozva):
Igen!
KÁPLÁN:
Valláserkölcsi alapon áll ön?
FLÓRA:
Nem én.
A földön.
KÁPLÁN:
No jó, miféle földön?
(Nem néz Flórára.)
FLÓRA:
Ezen a szép, fekete, magyar földön.
KÁPLÁN:
Értem, kisasszony.
A hazát szeretni kell, de az első a születés.
Ugyebár, előbb születtünk?
Első, legelső az egyház.
FLÓRA:
Én jó katolikus vagyok.
Bolond volnék, ha nem lennék az.
Amikor valakinek ilyen szép, a legszebb hite van.
KÁPLÁN:
Szép!
Ez pesti beszéd, önök ott a gyülevész városban rothadt tanokkal szedik tele magokat.
Ez az úr is
(a Tanítóra mutat)
galád dolgokat gondol, látom az arcán.
Az iskola szellemét én irányítom.
FLÓRA:
Szabad tudnom a szellem mibenlétét?
KÁPLÁN:
Vallás és erkölcs.
Hogy a nép tisztelje papját, tanítóját, urát.
Úrtisztelő legyen.
Mi itt falun konzervatívok vagyunk.
Nem adunk semmit arra, amit a pesti újságok irkálnak...
A népnek tisztelnie kell mindenkit.
FLÓRA:
Kivévén magát.
KÁPLÁN:
Kötekedni méltóztatik velem.
FLÓRA:
Én a főtisztelendő úrral!
Isten ments.
Csak az jutott eszembe, hogy aki papot én ismertem, mind kövér és kedves volt.
A jó szemükkel a szemembe néztek, nevettek.
De ismertem egy lelkiatyát, aki szigorú volt, mint a tisztelendő úr.
Az hamarosan képviselő lett, és most már kanonok is.
KÁPLÁN:
Mit akar ezzel mondani?
FLÓRA:
Semmi rosszat.
Csak nekem olyan kevés gondolatom van mind ki kell mondanom!
KÁPLÁN
(hirtelen Flórára tekint. Élvezettel nézi végig):
Tanító úr, szabad kérném.
(Tanító odanyomul hozzá.)
KÁPLÁN:
Bocsánatot, a kisasszonnyal akarok egy szót négyszemközt beszélni.
(Tanító elsompolyog.)
KÁPLÁN:
Leányom, itt idegenben van.
A falu más, a falu megváltozott.
Sűrűvérű, túltáplált, élvezetvágyó férfiak közéjutott.
Óhajtandó, hogy egy higgadt, önzetlen és erkölcsi alapon álló férfiúra bízza magát!
FLÓRA:
És mit gondol, kire?
KÁPLÁN:
Reám!
FLÓRA:
Azért lettem tanítónő, hogy magam legyek cselekedeteim ura.
KÁPLÁN:
A kísértések ...!
FLÓRA:
Féljenek tőlem.
Erős vagyok.
Mikor prédikál a főtisztelendő úr?
Szeretem az egyházi szónoklatot... a szószékről.
SZOLGABÍRÓ:
(belép)
Jó napot!
KÁNTORKISASSZONY:
Az új tanítóné...
SZOLGABÍRÓ:
Solom!
(Értelmetlenül mondja.)
Van szerencsém!
Hallom, gyalog jött be!
Kiküldtem volna a sandlauferemet!
Szeret kocsikázni?
FLÓRA:
Szeretnék, de még nemigen próbáltam.
Milyen itt a gyerekek közt a közegészség?
SZOLGABÍRÓ:
Akad, akad.
Egy kis kroup, diftéria, sarlach...
Az iskolát kénytelen vagyok olykor bezáratni.
Egyszer egy fél évig nem volt iskola...
Baj?
Tőlem függ.
Parancsol mindjárt kis szünetet?
FLÓRA:
Ó, én szenvedélyesen szeretek tanítani, alig várom!
SZOLGABÍRÓ:
Csak csínján!
Itt vigyázni kell a néppel.
Nem kell megrohanni a kultúrával...
Lassú átmenetek.
A gyors átmenetek okai a koraérettségnek, a szocializmusnak.
Előbb csak földerítő szolgálat.
Ez az én politikám!
KÁPLÁN:
Ez az ő politikája.
SZOLGABÍRÓ:
Egyáltalán, talán nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, én irányítom itt az uralkodó eszméket.
A tizenkilencedik század uralkodó eszméit.
(Káplán szemrehányóan nézett rá.)
SZOLGABÍRÓ:
És a káplán úr!...
Itt, hol a nemzetiségek, különösen az erős, vérmes és gazdag szerbek vesznek körül bennünket; nekem kell ügyelnem arra, hogy a fajmagyar szupremáciáját, hogy úgy mondjam... megrögzítsem!
KÁNTOR:
(aki egy sarokban pipázik, mindig a pipájára fújván a füstöt. Egy pohár bort iszik, koccint egy másik pohárral)
Éljen!
SZOLGABÍRÓ:
Köszönöm.
Akar ön nekem ebben a megrögzítésben segíteni?
A tanítóné az iskolában és az iskolán kívül nagyon sokat segíthet... szeretném, ha rám bízná magát.
Szeretném bevezetni a magyar politikába.
Amely bizonyos mértékig imperialista.
Mindent akarunk, mindent.
Egy a véleményünk?
FLÓRA:
Azt hiszem, nem!
Én - bár a szót nem szeretem, nem szép, kemény, idegen - szocialista vagyok.
Csakhogy érzelmi alapon.
Ahogy csináltam magamnak imádságot, úgy csináltam politikai hitvallást is, külön.
A becsületes gazdag embereket nem kell bántani; a jó királyok maradjanak.
A költőknek, ha jók, szépek és fiatalok, palotákat kell építeni.
A haza fogalma pedig gyönyörű, ne merje bántani senki!
KÁNTOR:
(m. f.)
Éljen!
SZOLGABÍRÓ:
(tapsol)
Éljen, éljen!
Az én felfogásom!
Egyek vagyunk!
Együtt fogunk haladni.
(Közelebb húzódik.)
De vannak itt speciális társadalmi dolgok.
(Súgva.)
Van itt egy férfi... ezekben rám kell bíznia magát.
KÁPLÁN:
Sugdolózni méltóztatnak?
SZOLGABÍRÓ:
Páterem, a tanfelügyelőről.
Megengeded?
(Flórához.)
Nos, kezet!
FLÓRA:
(nem veszi észre, nem ad kezet, feláll, zavart, bosszús. A Tanító újra feláll, hogy Flórának bemutatkozzék)
Parancsol, kartárs?
ÖTÖDIK JELENET
VOLTAK, HRAY IDA
HRAY IDA:
(lovaglóruhában, cilinder stb.)
Jó napot, jó napot.
(Jukkerlányosan fog mindenkivel kezet, folyton cigarettázik, egyikről gyújtva a másikat.)
Megjött, megjött?
KÁNTORKISASSZONY:
Az új tanítónő.
FLÓRA:
Tóth Flóra.
HRAY IDA:
Hray!
Tud teniszezni?
Ő is velünk tart.
FLÓRA:
Ki?
Ha szabad?
HRAY IDA:
Pista!
FLÓRA:
Ah!
Csakugyan?
Melyik Pista?
HRAY IDA:
Nagy Pista!
KÁNTORKISASSZONY
(fontoskodva):
Nagy István.
FLÓRA:
Sajnálom, nem tudok teniszezni.
HRAY IDA:
Már azt hittem, egy fess pesti tanítónő jött ide, aki...
(Megnézi a lányt.)
Fessnek elég fess.
Maga nem hord mídert?
Én sem.
A sport nem tűri.
Teniszpartit kell csinálnunk, társadalmi életet szervezünk...
Én itthon maradok a télen.
Ő is.
FLÓRA:
Ha szabad tudnom ?...
HRAY IDA:
Pista!
FLÓRA:
Itthon marad?
És mi történik akkor, ha itthon marad?
HRAY IDA:
Nekünk, nőknek gondoskodnunk kell róla, hogy jól érezze magát itthon.
Az atyja is felkért, hogy tartsuk itthon, gazdálkodjék.
Ismeri a viszonyát?
A primadonna... hogyne ismerné.
Szégyen!
Tegnap holtra csókolódzik vele, ma meg agyonkarmolják egymást.
Ismét idejött kipihenni a sebeit.
Hogy ezt az öreg Nagy István bácsi tűri.
Pista...
(Közel férkőzik Flóra füléhez.)
Akar maga vele kacérkodni?
FLÓRA:
Én?
HRAY IDA
Mert én akarok!
Ezen a télen.
Egyáltalán ne tegyen nálam nélkül semmit.
Örök barátság, vagy küzdelem.
Nem, ne szóljon most.
Aludjon rá.
(Az előbbi kézfogás.)
(Vendégek leülnek kávézni. Kántorkisasszony kínálja őket, háttal a közönségnek. Alkalmasint az új tanítónőt bírálják.)
TANÍTÓ
(végre közelebb jut, föllélegzik):
Tuza Zsolt, kartárs.
(Ügyetlen kézmozdulattal.)
FLÓRA:
No... ne féljen tőlem.
(Kezet fog.)
Tóth Flóra, kartárs.
TANÍTÓ:
Hogy méltóztatik?
Hogy van?
FLÓRA:
Jól méltóztatom.
Milyen az ön rendszere?
TANÍTÓ:
Modern: semmi verés, nevelni nem lehet, tanítani sem, nőjön minden, ahogy akar...
Középiskolai tanár vagyok.
FLÓRA:
Az szép.
Idejött gyakorlatra?
Jó itt?
TANÍTÓ:
A koszt.
Nincs intelligencia, nincs társadalmi élet.
FLÓRA:
Fogunk csinálni, mindent fogunk.
Természettudományi alapon áll ön?
TANÍTÓ:
Igen, és ön is?
FLÓRA:
Én is.
Csak még nem tudom jól, mi az?
Mikor állapítjuk meg a tanrendet?
Én az életre akarom nevelni a gyermekeket, erre a szép életre.
TANÍTÓ:
Az élet!
(Felsóhajt.)
Ezután talán szép lesz.
FLÓRA:
Számíthatok barátságára?
TANÍTÓ:
Többre, többre, kisasszony.
(Emfázissal.)
Mindenre!
FLÓRA:
Tudja mit?
Legyünk objektívek.
Én szigorú, de igazságos leszek.
TANÍTÓ:
Szabad remélnem, hogy tudományos meggyőződés dolgában egyek...
FLÓRA:
Nagyon szívesen.
És ön nem félt engem a fekete lovakon vágtató Nagy úrtól?
TANÍTÓ:
Nem.
Hallgatok és gardírozom.
FLÓRA:
Álmos vagyok, de kezdek kíváncsi lenni erre az úrra.
(Kopogtatnak.)
HATODIK JELENET
VOLTAK, JOHN, később egy SZOLGÁLÓ
(John a tipikus angol lovászinas. Roppant komoly. Bejön. Nem köszön. Megáll az ajtóban.)
HRAY IDA:
Nini, a John.
SZOLGABÍRÓ:
John!
FLÓRA:
Egy angol inas!
KÁNTORKISASSZONY:
A nagyságos úr lovászinasa.
KÁNTOR:
Vasz szakt er - bakter?
KÁPLÁN:
Mi kell a spektábilisnak?
(Mind körülveszik és elfödik. A kör egyszerre szétnyílik.)
SZOLGABÍRÓ:
A tanítókisasszonyt keresi?
HRAY IDA:
Ah!
(Flóra angolul - a színésznő tetszése szerint - kérd valamit az inastól.)
JOHN:
Jól mondja az ifjasszony!
Az a '!
FLÓRA
(meglepődve):
Nem angol!
JOHN:
A lovam, az angol!
FLÓRA:
Értem, az embert hozzáformálták a lóhoz.
Mit kíván?
JOHN:
Az én gazdám, a fiatal nagyságos úr, tisztelteti a tanítókisasszonyt, tessen kijönni a tagba, megbeszélleni!
(Szolgabíró nevet.)
FLÓRA:
Mi a tücsköt-bogarat beszél itt, kend, összevissza!
Én nem ismerem a maga nagyságos urát, nekem nincs mit vele megbeszélleni!
JOHN:
Éppeg azért, hogy a tagba ki tetszenék jönni délután.
Megérdekelni a tanyási gyerekeket minden vasárnap.
Nem kívánja ingyen, azé' hívatja!
FLÓRA:
Hívatja a nagyapját, John!
Öreg ember a maga gazdája?
HRAY IDA:
Gazdag, szép és fiatal!
Úrr!
FLÓRA:
És ha tíz r-rel is úrr!
Mondja meg neki, lovász, hogy a lovászának izentessen.
Én államilag képesített, polgári iskolai tanítóné vagyok, Tóth Flóra kisasszony.
Ha egy úr vagy férfi tudományos munkásságomat óhajtja, jelentkezzék nálam itt, ahol lakom.
Mondja meg neki, és most elmehet!
JOHN
(amint jött, el. Ismét angol):
A fűzfánfütyülőjét, ebből nagy baj lesz.
FLÓRA:
Nagyszerű!
TANÍTÓ
(megszorítja a kezét, igen lassan):
Nagyszerű!
Én is így cselekedtem volna!
Tekintélyt fogunk tartani!
KÁNTOR:
Én mint üzletember, azt mondom, ebből baj lesz!
Mint kántor, félek, megharagszik, és nem kapunk kukoricaföldet.
KÁPLÁN:
A kisasszony nem volt illedelmes.
Az ifjú Nagy nekünk kegyurunk!
HRAY IDA:
Nincs abban semmi, elmenni hozzá.
Ha én tanítóné volnék, és engem hivatna, én elmennék.
FLÓRA:
Ezen nincs mit vitatkozni.
Ezeket én mind elvégeztem magammal.
Melyik lesz az én sifonom?
Ez?
El akarom rakni a holmimat.
Az urak talán segíthetnének.
Három fehér blúz.
Három...
(Elharapja.)
Három...
(uú.)
Mégsem segíthetnek.
Háromszor három.
A többi jön.
(Grimasz.)
Ha az az úr csakugyan igénybe akarja venni munkásságomat a népoktatás terén, jöjjön el, kérjen meg, és ha az elvek és föltételek dolgában megegyeztünk, szerződöm vele.
HRAY IDA:
Kedvesem, az nem jár nők után, mi járunk utána!
KÁNTORKISASSZONY:
Nem szokott vizitbe menni.
Nem esett meg nálunk soha.
SZOLGABÍRÓ:
A kisasszony azt várhatja!
SZOLGÁLÓ
(bedugja a fejét):
A Nagy Pista nagyságos úr idegyön
(El.)
HETEDIK JELENET
VOLTAK, IFJ. NAGY ISTVÁN
IFJ. NAGY
(belép, nagyvárosi eleganciában):
Van szerencsém!
(Mind felpattannak, feléje rohannak, körülveszik az ajtóban, mint előbb Johnt.)
SZOLGABÍRÓ:
Szervusz, öregem!
KÁPLÁN:
Kegyurunk, mekkora meglepetés!
FLÓRA:
Szép szál ember!
IFJ. NAGY
(felhasználva a pillanatnyi csendet):
Az új tanítókisasszonyt keresem.
(A kör szétnyílik, mint előbb.)
FLÓRA:
Én vagyok, parancsol?
IFJ. NAGY:
Csak kérni jöttem.
Nagy vagyok.
FLÓRA:
Tóth vagyok.
IFJ. NAGY:
Parancsára, megjelentem.
Bocsánatot, hogy formátlan voltam.
Mi itt nehezen írunk falun...
Az előbbi tanítónők feljogosítottak, azok mind maguktól jöttek ki a vasárnapi iskolák miatt.
Azt hittem, hogy mint az előzők, öreg a kisasszony...
FLÓRA:
Nem én kívánom a figyelmet.
És nem mint nő.
A hivatás, amelyet szolgálok, annak kívánom.
IFJ. NAGY:
Remélem, nem haragszik?
FLÓRA:
Nem.
A pedagógia ezt tiltja.
IFJ. NAGY:
Tehát tárgyalhatunk?
FLÓRA:
Kérem.
IFJ. NAGY
(körülnéz):
Sokan vagyunk ebben a kis szobában.
Az anyám kérdezett önre, káplán úr!
KÁPLÁN:
Sietek, fölkeresem.
(El.)
IFJ. NAGY:
Kántor úr, az egész falu dörömböl a boltajtón, hallom.
KÁNTOR:
Igen, a bolt, a bolt, nekem mint üzletembernek, a boltban a helyem.
(El.)
IFJ. NAGY:
Katóka kisasszony, nem főzne nekem valamit, éhes vagyok; egy kis hirtelen pörköltet...
KÁNTORKISASSZONY
(kitörő örömmel):
Éhes, édes-kedves nagyságos úr, mit akar: bornyú-, marha-, birka-, csirke-, kacsa-, liba-, gyöngytyúk-, nyúl-, galambpaprikást?
Hosszú lére, krumplival, tarhonyával, restasszony galuskával?
Egy kis ecettel, egy kis tejföllel?
Mindenesetre egy kis tejfölt.
Ne legyen zsíros.
Nem lesz zsíros.
IFJ. NAGY:
Még nincs itt?
KÁNTORKISASSZONY
(úgyszólván elrepül):
Itt van, itt van, már itt is volt.
HRAY IDA:
Nem ülsz le, Pista?
IFJ. NAGY:
De én le.
Hanem magát várják a tenisznél.
Megyek maga után.
(Karonfogja a Szolgabírót.)
Bocsánat, hivatalos!
(Félrevonja, súgva.)
Te...
Te!
Már megint szemérmetlenkedel.
Pedig jól tudod, ami asszony ezen a környéken van vagy idegyön, az elővételi jog az enyém...
Értetted?
Most pedig - sipirc!
FLÓRA:
Csak nőknek illik sugdolózni.
SZOLGABÍRÓ
(nevetve):
Titkok, titkok, férfititkok.
Szervusz, nagyságos úr!
IFJ. NAGY:
Szervusz, szolgabíró úr!
(Szolgabíró, Hrayjal el. Rövidesen, de titkon int a Tanítónak, hogy pusztuljon. Tanító gyorsan el.)
IFJ. NAGY:
A kisasszonnyal már láttuk egymást.
FLÓRA:
Lehet, én nem emlékszem.
IFJ. NAGY:
Alig egy órája, a vasútnál...
FLÓRA:
Ah, maga az az ember, aki öt lovon jár.
A fogat szép...
A nő is, aki felugrott rá...
Én gyalog jöttem, kissé fáradt vagyok...
Talán máskor.
IFJ. NAGY:
Ha már itt vagyok, intézzük el a dolgot.
FLÓRA:
Miféle dolgot?
IFJ. NAGY
(erősen megnézi):
Kérem, tessék leülni!
FLÓRA:
Mivel szolgálhatok?
IFJ. NAGY:
A vasárnapi iskola a tanyán... a béresgyerekek.
A tanítóné mellékjövedelme több mindig, mint a fő...
Lesz szerencsém?
FLÓRA:
Nem vállalhatom.
Vegyes iskolám van.
Hat osztály együtt.
Ami szabad időm van, magamnak van rá szükségem.
Még nekem is tanulni kell...
Nem tudok nyelveket.
IFJ. NAGY:
Én még helyesírást sem tudok.
Szeretnék megtanulni.
Férfitól semmi esetre.
Nőtől inkább.
FLÓRA:
Egy ilyen jól rajzolt férfi, és nem tud írni?
IFJ. NAGY:
Tudja mit?
Megtanulhatom.
FLÓRA:
Megtanul?
IFJ. NAGY:
Meg én.
Igyék, kisasszony, egy kis bort.
FLÓRA:
Már ittam.
IFJ. NAGY:
Mikor?
FLÓRA:
Amikor a képesítőt letettem.
Két éve.
IFJ. NAGY:
Én egy kicsit rövidebb időközökben cselekszem.
Jó volt?
FLÓRA:
Mind becsíptünk.
Két üveg "Chateau Palugyay " -t ittunk meg tízen.
IFJ. NAGY:
Én egy kicsit nagyobb kvantumokkal élek.
FLÓRA:
Maga alkoholista?
IFJ. NAGY:
No, nem egészen.
Olyanformán.
FLÓRA:
Ez érdekes.
Hogy szokott rá?
IFJ. NAGY:
Az apám német egyetemre adott.
Bursch voltam, akinek inni kell, ha pénze van.
Nekem pénzem volt mindig, tehát mindig ittam.
FLÓRA:
Párbajozott is, látom.
Az a seb.
IFJ. NAGY:
Ezt itthon kaptam.
Sörösflaskát vágtak hozzám.
Miért ásít?
FLÓRA:
Nem aludtam.
Harmadik osztályon jöttem.
IFJ. NAGY:
De férfi jelenlétében!
FLÓRA:
Ha egyszer álmos vagyok...
A rosszfogú asszonyok találták ki, hogy az ásítás tilos.
Nekem megvan mind.
IFJ. NAGY:
Mint a fiatal paripa.
- Szereti maga a lovat?
FLÓRA:
A szép lovat szeretem.
IFJ. NAGY:
Én imádom a lovat.
A lovat és az asszonyt.
Más nincs csakugyan.
- Nem járna ki maga, nem a béresgyerekeket, hanem engem tanítani?
FLÓRA:
Ha volna időm, miért ne?
IFJ. NAGY:
Nem fél tőlem?
FLÓRA:
Nem.
IFJ. NAGY:
És nem félne a pletykától?
FLÓRA:
Nem én.
IFJ. NAGY:
Tudja, maga tetszik nekem.
FLÓRA:
Tudja, maga is nekem.
IFJ. NAGY:
Van egy amerikai kétévesem.
Nő, ha meg nem sértem, az anyja Baden-Badenben első, mindig ellenkezik, pedig nem is haragszik igazában, vidám, táncos és makacs.
Eddig Strenzgának hítták, mától fogva Flóra lesz a neve.
Maga olyan, mint ez a csikó: sokáig nem engedi magát befogni, egyszer oszt elfárad, vagy jön egy ravasz kocsis.
Látta -e már, hogyan fogják be először a telivér csikót?
Egyik se hagyja magát.
Rúg, harap.
A legügyesebb kocsis is fél ettől a munkától.
Én szeretem, vállalom...
Nem haragszik?
FLÓRA:
Nem haragszom.
Szeretnék egyszer kétlovas fogaton menni.
IFJ. NAGY:
Ötösön!
Tízesen!
Mikor akar?
Csakhogy szereti a lovakat.
Boldog vagyok.
Akarja hogy az amerikai ménesemben minden nőt Flórának nevezzenek?
FLÓRA:
És a kedves színésznő-nevek, a kopott mágnáslány-nevek?
Akiket magával el akartak vétetni?
IFJ. NAGY:
Honnan tudja?
FLÓRA:
A verebek is csiripelik, hogy ki maga.
IFJ. NAGY:
Hát ki vagyok?
FLÓRA:
Miért hazudik maga?
Pedig maga hazudik.
Én egyedül a hazug embertől félek.
IFJ. NAGY:
Mit hazudtam?
FLÓRA:
Olvastam akkor az újságban.
Most emlékszem, maga az.
Az operában egy öregasszonnyal fiatal férfi illetlen volt.
Maga az öreg nőt megvédte, a ficsúrnak felvágta a gyomrát, akkor kapta.
IFJ. NAGY:
És honnan tudja maga mindezt?
FLÓRA:
Csak rája kell néznem.
IFJ. NAGY:
Hohó!
Micsoda élettapasztalatok!
FLÓRA:
Az anyám tanító és postásné, hat gyermek anyja, én vagyok a legidősebb.
Átörökítette nekem a tapasztalatait.
IFJ. NAGY:
Hm.
Hát a szerelem?
Mi a véleménye a szerelemről?
FLÓRA:
Nem kedvező, a sze...
Majd máskor.
IFJ. NAGY:
No feleljen.
Nem akar?
FLÓRA
(a következőket nagyon szépen, nagyon biztosan mondja. Érezni kell, hogy már sokszor mondta):
A szerelem nem olyan, mint a krumpli, azt nem lehet kosárba rakni és az ablakon kidobni.
Jó uram, a szerelem kora lejárt.
A nő emberi életet akar élni, ember akar lenni szintén.
Valamik akarunk lenni szintén.
A nő a háremben...
IFJ. NAGY:
Hárem, hárem!
Ez tetszik nekem!
FLÓRA:
Az írók egyebet sem csináltak eddig, mint a szerelemről nyavalyogtak...
Nekem nincsenek személyes észleleteim.
IFJ. NAGY:
Csakugyan?
FLÓRA
Egy lány az én koromban sohasem volt előbb szerelmes... csak lesz.
Mi mindig kénytelenek vagyunk hazudni, mert önök akarják.
Voltaképpen önök hazudnak, mert hazudtatnak maguknak.
IFJ. NAGY:
Szíveskedjék igazat mondani nekem.
Volt?
FLÓRA:
Nem felelek szívességből.
IFJ. NAGY:
Nincs semmi gondolata a szerelemről?
Azt csak tudja, hogy mi...
Legyen úr, adjon egy ingyen leckeórát.
FLÓRA
(türelmetlenül):
De önt várják, jönnek érte.
Nem tudják, hová lett.
NYOLCADIK JELENET
VOLTAK, KÁNTOR
KÁNTOR
(belép):
Hogy tetszik lenni, hogy mint tetszik lenni?
IFJ. NAGY:
Mi köze hozzá?
Orvos maga?
KÁNTOR
(nevet):
Jó vicc, pompás vicc!
IFJ. NAGY:
Boltba, boltba!
Micsoda üzletember maga.
Nem hangya, hanem rák.
KÁNTOR:
Még jobb vicc!
De nekem más az üzleti rendszerem.
Úgy intézem, hogy kifogyjon az áru.
A nép legyen izgatott, hogy kap -e?
IFJ. NAGY:
És így akarják maguk megdúzni az izmaelitákat?
KÁNTOR:
Izmaeliták!
Pompás!
(Integet.)
IFJ. NAGY:
Menjen a fenébe!
FLÓRA:
Vegye már át tőle a levelet.
IFJ. NAGY:
Miféle levelet?
FLÓRA:
Amit a színművésznő küldött.
IFJ. NAGY:
Ah, hol az a levél?
(Kántor vállvonogatás közben odaadja.)
IFJ. NAGY
(zsebébe gyűri):
Tiszteltetem, mindjárt...
Siessen, öreg!
(Kántor el.)
IFJ. NAGY:
Hogy tudta maga ezt a levelet?
FLÓRA:
Én nem tudnám, mit csinál egy színésznő, ha az első órában az udvarlója magára hagyja?
Laktam egy öreg páholynyitogató asszonynál.
Annak a lába lekopott egy színésznő leveleinek a hurcolásában, pedig a művésznő egy házban lakott az udvarlójával...
Ezek mind leveleznek.
Olyan szükségük van a levélre, mint a festékre az esti világításban.
De most már menjen, ugyan azt kellene mondanom: ne menjen, akkor talán sietne el...
IFJ. NAGY:
Flóra kisasszony, én...
FLÓRA:
Elengedem.
Tudom, mi következik, azt akarja mondani, milyen komiszak és korlátoltak vagyunk mi, fiúk, hogy ilyen lányt nem veszünk feleségül.
Az otthon, az édes otthon, milyen boldogság, ha egy férfinak otthona van.
Mint egy kivert eb, olyan a férfi.
Milyen más, ha haza mehet...
Olyan egyszerű lány kis kék ruhában, leeresztett hajjal, mint maga, mint én...
Nem ez következett volna?
IFJ. NAGY:
Nem!
FLÓRA:
Mi ?...
IFJ. NAGY:
Ülök.
Hallgatom.
Nincs gondolatom.
FLÓRA:
Ez finomabb, de ennek is száma van.
Menjen már, én vagyok ideges a színésznő helyett.
(A férfi kalapját annak fejére teszi, eközben a feje közel ér a férfi arcához.)
IFJ. NAGY:
Milyen illata van a hajának?
Soha ilyen illatot.
FLÓRA
(ajkbiggyesztve):
Tegye cserépbe!
IFJ. NAGY:
Cserépbe?
FLÓRA:
Tegye cserépbe.
Azaz a második szám.
Én osztályozom az érdeklődő férfi cselekedeteit.
Ez kettő...
Engem maga amolyan mezei liliomnak néz.
De nekem két udvarlóm volt egyszerre.
Az egyik természetesen a tanárom, a másik a barátném bátyja volt.
Mindennap boltban vett virágot kaptam tőlük.
Ha hazamentem, a kosztadó asszony nagy örömmel fogadott, és elém cipelte a virágot.
Nagyon meguntam, már rá se néztem, csak azt mondtam: tegye cserépbe.
Az a virág, amelyet így szednek, nyitott boltból, ahol mindenki vásárol...
IFJ. NAGY:
Feltöretek magának egy egész szántóföldet virágágynak...
(Közel férkőzik a lányhoz, a keze majdnem a kezéhez ér.)
FLÓRA:
Vigyázzon, ez nem rend: osztályzatom szerint mindjárt a hetedik szám.
A kézhez érés és a kéz megragadása...
Mondom, hogy két udvarlóm volt egy szemeszterben, és az iskolatársnőimnek összesen hatvanegy, naplót vezettem és rendszert csináltam belőlük.
Házi iskolai dolgozat.
A férfi, aki a hódítás szenvedélyének hullámaiba jutott, bizonyos ponton kancsalítani kezd...
Így ni.
(Mutatja.)
Dadog is egy kissé.
Ilyenkor, ha a nőnek öntudata van, fekete tussal akár egy ábrát festhet a férfi arcára.
Tetszik?
IFJ. NAGY:
Hohó!
Kicsúfol?
FLÓRA:
Nem, ez még csak később következik.
Csak ajánlom, ne ugorja át a számjaimat.
(Figyel. Lódobogás hallatszik.)
Hanem most már csakugyan menjen.
A művésznője alkalmasint idejött, a ház elé hajtatott.
A tanyára pedig nem megyek.
Hozasson magának külön tanítónét, vagyunk elegen.
IFJ. NAGY:
Van eszembe.
Most kezdek megmelegedni.
Hát tudja meg, maga szép kis Flóra, nem vagyok a tanár, és nem vagyok a barátnő bátyja.
Engemet számozni nem lehet.
Én régen nem szoktam házasodni.
Tizennyolc éves koromban akartam utoljára.
Nekem nem is lehet tréfálni ezzel a szentséggel.
A családomban már rosszul jártak ezzel a tréfás kis házassággal.
Péter, az öcsém, hogy is mondjam, a házasság miatt egy kissé főbe lőtte magát.
FLÓRA:
Szegény...
De talán más is...
IFJ. NAGY:
No, igen.
Ló is.
Ulánus önkéntes volt.
Négy amerikait vett, írt az apámnak, fizesse ki.
És hogy elvehesse a kantinos lányát.
Az apám azt felelte mind a kettőre: nem!
A fiú visszasürgönyözte: jó!
Másnap végzett magával.
Péternek nem volt igaza.
Én parasztmilliomos fia vagyok, csak fölfelé házasodhatom, a gyerekeimért, a szüleimért, az apámért, akinek az ambíciója rettenetes, akit kárpótolni kell az ostoba fiáért.
De ki beszél itt házasságról?
Nem un még?
FLÓRA:
Azt nem.
Érdekes emberek maguk.
IFJ. NAGY:
Hát még ha otthon látna.
Van egy kastélyom, egy órányira ide, erdő mélyében.
A parkban fehér pávák sétálnak.
Villanyvilágítás.
Lajos-korabeli termek.
Virágház.
Berendeztem, de nem mentem bele lakni.
Nő nélkül nem tűr ez a regényes kastély férfi alakot.
Magát álmodtam, amikor kigondoltam, berendeztem.
Százötven forint fizetésért és ugyanannyi kommencióért itt tanít, savanyodik meg, aszik össze, ebben a... disznóólban... embernek való élet ez, magának való ?...
Kezet csókolni a patikárusnénak; szeretője lenni a káplánnak; férjhez menni valami cúgoscipős tanítóhoz... maga, maga, magának?
FLÓRA:
Elég volt!
Önt és ezt a beszédet unom.
IFJ. NAGY:
Érdekli is, ne tagadja.
Akar lenni az én királynőm, barátnőm, tanítóm, egyetlen kedvesem?
FLÓRA:
Ostoba ember.
(Fölkel.)
Sokan vagyunk!
IFJ. NAGY:
Legyünk csak egyen!
FLÓRA:
Hallja maga, menjen innen el!
IFJ. NAGY:
Úgy nézek én ki, mint akit ki lehet innen dobni?
Hohó!
Rosszul van tájékozva a néni.
Én itt, e sárfészekben, mindenütt otthon vagyok, a legotthonabb.
Mindenki vendég, csak én vagyok idehaza.
Ez a ház az enyém.
Az iskola az én épületem.
A parókia az én tulajdonom, és a templom is az én nevemre van bekebelezve...
FLÓRA:
Ó, ön mégsem hazudott, tévedtem.
Önt csakugyan sörösflaskával ütötték képen, és nem azért, mert asszonyt védelmezett.
IFJ. NAGY:
Ez az, ezért tetszik maga nekem úgy, mint lány még sohase.
Mindig felül van...
Nem is tárgyalok magával tovább.
(Pillanatnyi szünet.)
Az anyjával fogok beszélni, az anyjától fogom...
FLÓRA
(nekirohan, karmolásra készen):
Az anyámat, az anyácskámat keveri bele a dologba.
Az én anyámat !
- Ki, ki! - most már ki!...
(Roppant energiával.)
Mars ki!
IFJ. NAGY
(hátrál előtte. Játék, színész egyénisége szerint):
Úúgy!
(Megbiccenti a fejét, némán köszön. El.)
(Flóra utánamegy fenyegető módon, aztán fejét gondolkodva lehajtja, majd kis szünet után dacosan felemeli.)
(Függöny gyorsan le.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE