Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Madách Imre
Férfi és nő
Keletkezés ideje
1843
Felvonás
5
Jelenet
0
Megszólalás
358
Mondat/Sor
1718
Szó
8415
NEGYEDIK FELVONÁS
ISTEN- ÉS EMBERNŐ
Személyei: Herakles. Jolaus. Hebe. Euristheus. Deianeira. Jole. Philoktetes.
(Terem.)
DEIANEIRA
(jön Euristheusszal)
Most adj tanácsot, mit tegyek?
EURISTHEUS
Leányom!
Mindig véres volt Nessos öltönye?
DEIANEIRA
Nem; csak sebétől véres.
EURISTHEUS
(magában)
Igen jó!
A nyíl méregben ázott, - és a vér
Az ingen mérges. - Jó lesz!
DEIANEIRA
Mit tünődöl?
EURISTHEUS
Gondolkozom, csak Nessos tégedet
Imádott; és azért adá az inget,
Hogy boldog légy; mert magas szerelem
Nemesen érez, és a halni készülő
Végső bucsúja nem színeskedés.
Leányom, késértsd meg, mi bűverő
Van benne; hogyha nem használ: bizonnyal
Nem is árt.
DEIANEIRA
És ha a vad óriás
Megcsalt? Ha csak bosszúvágyból tevé?
Mit is jelentett a kacaj: midőn
Végsőt vonaglott ajka?
EURISTHEUS
A kacaj
A nagy lelkek fohásza, amidőn
Meghalnak. És különben veszteni
Nincsen mit; ámde nyerni van elég.
Add rá!
DEIANEIRA
Jó, légyen! mindent megteszek;
A legrosszabb mi érhet, a halál;
S annak, kit a föld nem bír boldogítni,
Az nem nagy büntetés . (El.)
EURISTHEUS
Új tőr, amelyről
Nem is álmodtam. Most Isten Herakles
Meglátjuk: ember megbír -e ledöntni ? (El.)
HERAKLES
(jön Jolausszal)
Kiűzted őket?
JOLAUS
Mind uram! Csak egyet
Hagytam meg, - egy sovány nőcskét.
HERAKLES
Ki az?
JOLAUS
Deianeira.
HERAKLES
(indulattal)
És mért épen őt?
JOLAUS
Mert köztök legvénebb.
HERAKLES
(elszóródva)
Igaz, nagyon vén;
Különben mindegy: ő vagy más akárki.
JOLAUS
Mindegy bizony; az egyik olyan álnok,
Mint a másik.
HERAKLES
Lódulj, ne ácsorogj !
(Jolaus elmegy. Herakles nagy léptekkel jár föl s alá.)
Nincsen tehát nő, kit lehet szeretnem!
Mind összesűl egy pár nap csókjaimtól!
Pornak teremtvék, mért esengek értök!
És mégis! mégis! - Óh, nem jól vagyok!
Midőn eddig csatáztam, és csatámban
Megvérzettek: nevetve még nagyobbra
Vágám sebem, hogy több vér folyjon el;
És meg nem érzém: fáj -e a nyitott seb?
Most egy hitvány teremtés szállt velem
A síkra, és egy ér a szívközépen
Kettészakadt, pedig nem is győzött le,
Csak megcsalt! Jole! Jole! Hah, minek
E név most ajkamon? Elűztem őt!
És megtapodtam, mint csalárd kígyót.
Én Istengyermeknek születtem egykor
S anyámtól csak sárgépemet nyerém;
Hogy korcs legyek, sem ég, sem föld fia;
Hogy mint korcs szellem fölfelé sovárgjak;
Hogy mint sár másszak a földnek porában.
Zeus! Zeus! Istentermészetedből
Semmit sem hagytál rám, emberfiadra,
Mint lángoló örök szerelmedet;
És ebben is megcsaltál: mert neked
Az ég ha nem hajol, leszállsz közénk
És lángaink meglopva, visszamégy,
S helyében egy kettős természetű
Lényt dobsz a földre, mint én. - Ha, ha, ha!
A zsarnok Isten bűntelen meri
Szeretni a mienket, és ha mi
Övéihez felnézünk, Tityusként
Földünk hátára fölszegez, s sasokkal
Rágatja szét mellünket. És az ok mi,
Hogy mink felnézünk? Ő, az alkotó
Miért nem méri meg mennyit bír a gép,
Melyet Prometheus unalmában csinált?
S mért fúj több szellemet rá, mint elég
Mozogni csak; - minek repkedni is neki ? (Dördül.)
Haragszol rám Zeus? Mindegy nekem!
Én mint apámat, nem mint menny urát
Imádlak. - És ha nem tagadsz fiadnak
Adj egyszer már egy szép ajándokot,
Adj nekem asszonyt! Mert velőm lobog!
S egy óra múlva testetlen megyek fel
Lakodba, megkérdezni: mért sanyargatsz!
Te énnekem végetlen életet
Igértél egykor: tartsd meg! Adj helyébe
Végest de boldogot, mint a tied fönt!
Minek két élet egy sárból csinált darabnak?
Minek ha az első örömtelen
Múl el? Minek ha a következőt
A test nem élvezi? A semmi szellem,
Melyet, dicsekszel, hogy szobrunkba fújtál,
Mért él tovább, mint a szobor maga?
Vagy élet az, mely két különböző
Alakban két kort él? Mért nem hagyod
Itt együtt őket? És minek neked
Ott fent a szellem? Óh, tudom, tudom!
Hogy meg ne und magad; s a páralények
Trónod körül táncoljanak; s az égi-
Nőcskék hozzád - bámulni menjenek . (Dördül.)
Zeus, Zeus! Ha megbántottalak,
Felejtsd el! Óh, hiszen tudod magadról,
Hogy a szerelmes, hogyha küzd, bolond;
És én olyért esengek, mit csak én
Merek, reménylek: adj én nekem
Oly lényt, mint a nő, oly párját nememnek,
Ki nélkül nem vagyok én még csak egy sem;
Nevezd őt bárminek, csak add nekem,
De szép legyen és meg nem hervadó,
S ki egy csóktól nem sápad el, ki egy
Forró kebelben el nem ég , (Komoran.) ki engem
Meg nem csal. Óh, add ezt apám Zeus;
Nevezd őt bárminek, csak add nekem!
Ha bér kell érte, vedd el szellemem
Túlföldi éltét és told a tiedhez;
Vagy, hogyha léted hosszú és magad
Is únod: tégy egy szép tréfát velem,
És semmítsd meg. - Most nem dörögsz, apám!
Talán nem hallottad, mit kért fiad?
Süket lény! hogyha szidlak, mennydörögsz;
És hogyha kérlek, eldugod füled!
Ordítsak hozzád? Adj egy lényt fajodból,
Asszony formájút, ámde még sem asszonyt !
(Dördül, s Hebe, az ifjúság Istenasszonya, könnyű
öltönyben lejő.)
Ki vagy te szellemarcú lány alak?
Mi a sugár, mely homlokod köríti?
Mi a hervadhatatlan glória,
Mely lényedet átfogja? Istenöltöny!
Hah, megimádlak csillagok leánya . (Leomlik.)
Te mosolygsz, te megpirulsz! Mi az?
Nemednek rendes színe? Vagy nevetsz
Hogy térdelek ? (Felugrik.) Szellem, hát néma vagy?
Vagy csak nem úgy szólsz, mint Herakles ért?
Vagy hangod oly lágy, hogy nehéz legünk
Nem bírja visszazengni, és elúszik
A mennybe vissza? Nem szólasz: ajkad
Mozogna. Nem tudsz? Óh, ha volt anyád,
Egy szóra megtanított jól tudom.
Nevedre; mondd, mint hangzik.
HEBE
Hebe.
HERAKLES
Hebe.
Ösmerlek jól örök tavaszleány!
Te vagy, ki amidőn csontbörtönünk
A napnak fényétől kifárad és
Lealszik, és midőn az ifjú lélek
Magát kilopva a műszer közül
Új életet kezd: áloméletet -
Ki feltűnsz, és a lég között repesve,
Tündérkarokkal integetsz felénk;
Kiért kucsolt kezekkel felsírunk,
És balgák míg sírunk, könyünk megindul
És felriadva bámulunk utánad.
Óh, jól ösmérlek, én is láttalak már!
Hogyis ne ösmernélek tégedet
Hiszem húgom vagy, mert apád Zeus!
Csakhogy te szellem vagy, s én pórfiú;
Te fönt egedben szomjas Istenidnek
Az üdvök illatát, a menny borát
Méred, míg én itt lent a kínokat csak.
Szellem, magad jövél, vagy Zeus apánk
Zsarnok szavára?
HEBE
Nem; te hívtál engem!
HERAKLES
Igen, én hívtalak, s miért tudod?
Mert nem mehettem hozzád. - Óh, leány!
Mondd meg nekem, szerettek -e ti fönt?
Lehetne -e ott nekem házasodni?
Nem -e csak bolygótűz ott a szerelem,
Mely csak pislog és senkit sem melenget?
Nem vagytok -e ti ármányszellemek,
Kik elcsalják a földnek gyermekit
S ott megkacagva porrá égetik?
Ne nézz rám oly mogorván! Óh, hiszen
Ha fel nem bírva fogni lényedet,
Megbántalak, nem vétkem, - jól tudod,
Hogy por vagyok még; úgy -e nem haragszol?
Jer csak közelb; mert megvakult szemem,
Alig láthatja már mennyarcodat.
Nem mozdulsz? Majd mozdúlok én tehát
És megkarollak, bár az égtető
Rám roskad . (Meg akarja fogni.)
Tűnni kezdesz! Óh, megállj!
Mert így csókoltalan ha mégysz: karom
Mely még Heraklesé, agyonszorít . (Megragadja.)
HEBE
(mosolygva megcsókolja)
Nesze!
HERAKLES
(elereszti)
(Fájdalommal.) Te is csalsz, Istenek leánya!
Csókoltál és semmit sem érezek
Arcomba! Óh, sóhajtasz! Mit jelent?
Megérzem tán egykor? Ne menj! Ne menj !
(Erőködik megfogni.)
Hiába! Nem birok veled! Leány!
Meglátlak -e még egyszer?
HEBE
(visszajő)
Sírodon.
HERAKLES
(indulattal)
Hah síromon! Ott nem leszen menyegző!
Én érted elígértem halhatatlan
Jövőmet és éretted semmülést
Szenvedni kész valék: s te gyáva szellem
Virágtalan, berketlen mennylakod
Nem áldozod föl! Nincsen élet itt lent?
Nincs itt öröm több, mint ezüst lakodban?
Hol minden semmiség, fenéktelen
És boltozatlan fényüreg.
HEBE
Ne bánts,
Amit kérsz nem lehet!
HERAKLES
Úgy! nem lehet!
Koldúsabb vagy tehát az embernél!
Mert ő, ha tetszik él, ha nem, lehuny
S te élsz akartalan, mert halni sorsod
S géped nem enged; élsz öröknapig; -
S azért, hogy élj, és sorsod rabja légy:
Én meg nem osztom a mennyet veled .
(Hebe indul szomorún.)
De még sem! Könny rezeg szemedbe, lány!
Éreztek ott ti is, s szerettek is, -
Hervadhatatlan arcokkal mosolygtok
Egymás szemébe! Óh, megállj! Herakles
Ha elfelejti, hogy emberfiú:
Megbírja osztani szent sorsotok.
Még egy szót Hebe! Vőlegényt ne várj
Lakodba mást csak engemet ! (Hebe eltűnik.) Hol ő?
Fönt. Lát -e egykor? Síromon! Hah az
A félembermű sírja, és nehéz
Egészből egy felet levágni, hogy
A fél mégis lehessen új egész .
(Kezét mellére teszi és az égre bámul.)
DEIANEIRA
(jön)
Itt ő, itt és lázasan, mint amidőn
Végharcát küzdi a haló. - Herakles (Titkon nézgeli.)
Nem olyan mint volt egykor! Tántorog,
Az ércvonás arcán megolvadott,
A szem vad fénye tűzszikrátalan,
A kar letette botját és kúcsolva
Égnek mered! Óh, most szebb mint vala!
Egy bájsugár övedzi át valóját
És mintha a lég közt olvadna szét,
Oly gyöngén rezg körüle. -
HERAKLES
Istenasszony!
Látsz -e most engemet? Sír -e szemed
Utánam?
DEIANEIRA
(fájdalommal)
Istenasszony!
hát te is Heraklesemre esdesz? Sír után
Sem bírjam őt?
HERAKLES
Ki az, ki itt nyöszörg?
Mit kóborolsz te, asszony, most körültem?
DEIANEIRA
Kiáltani hallottalak imént.
HERAKLES
Másszor ha hallasz is, ne hallj.
DEIANEIRA
Herakles!
Minő könyezve villog két szemed,
Mint reszket a mell, mily lázas szavad;
Verejték csorg le sápadt homlokodról,
Te rosszul vagy.
HERAKLES
Mert itt vagy; menj tőlem!
DEIANEIRA
Hogy hagynálak beteg korodban el!
Te szörnyen izzadsz, vesd le a homok-
Király bundáját, -- az neked meleg,
Megígesz alatta. ( Leveszi Heraklesről.)
Így, most már hívesb;
A férfi mellén a páncél minek?
HERAKLES
(szórakozva)
Mezítelen csak nem hagysz, asszonyom?
DEIANEIRA
(Véres ingét kebléből kihúzza és Heraklesra adja.)
Ne, e könnyű ruha, elég híves.
HERAKLES
Mégis jó asszony vagy te.
DEIANEIRA
Istenem!
Mért reszketett meg a lélek valómban!
Talán? - Nem - nem! Már jónak nevez.
HERAKLES
(ordítva)
Jó a kígyónak a bogár! Bolondnak
Az ész! Ha, ha, ha, ész! Zeus, Zeus !
(Deianeira tántorog; végre összeomlik. Euristheus az ajtónál les; Herakles mellét tépi.)
Fáj, fáj! Szokott -e fájni neked is?
Világ, hova szállsz föl velem? Ne oly fönt!
Lemászok úgyis hátadról! Te szív,
Elég kerek vagy, hát mért görzsölődöl
Jobban kerekbe? - Nincsen semmi baj!
Bunkómat Jolaus! Csatázni kell,
Az Istenek, a gígaszok kiszálltak
És - megnevetnek engem. Hah megállj!
Széttörlek ! (Fájdalommal.)
Ah nem küzdhetek ! (Fogát összevágja.)
Nekem fáj!
Menny és pokol, nem bírsz semmíteni!
Herakles a nevem. Te kis göröngy
Ne állj utamba, mert átléplek .
(Meglátja Deianeirát.) Ujju jú!
Szaladni van nagy kedvem! Messze, messze,
Hol Hebe sír ! (Fut és eldől.)
EURISTHEUS
(rendkívüli örömmel berohan)
Megnyertem a csatát!
Az árbocot egy féreg rágta el.
DEIANEIRA
(fölveti szemét)
Fáj a szívem! Mi ez? A hős meredt!
S fölötte vad kacaj. - Daemon, ki vagy?
EURISTHEUS
(Herakles fölébe áll)
Már meg sem ismersz, lányom. Nézz ide
E tett mutatja: hogy Euristheus,
Ki tudna más ily nagy vadat leütni?
DEIANEIRA
Te hát?
EURISTHEUS
Én, és te, és a mérges ing;
Tapintsd a gúzserő kar mily meredt,
Egy tyúktojást sem bírna szétszorítni;
Hol van most nagy botod, Isten Herakles?
Nem versz agyon? Ha, ha!
DEIANEIRA
Erőt Zeus!
Csak egy percig .
(Herakleshez mász és az inget tépi.)
EURISTHEUS
Őrült nő, mit teszesz?
Hagyd rajta. Hah, a test még nem hideg;
Csak most kezd hűlni! Vissza, széttaposlak !
(Megfogja Deianeira kezét és elakarja Heraklestől húzni.)
DEIANEIRA
Mennykőt, Zeus, a gyilkosnak! segítség !
(Philoktetes és Jolaus berohannak.)
EURISTHEUS
Bolond nő .
(Elugrik.)
PHILOKTETES
Istenek! Mi ez, Herakles !
(Ráborul.)
DEIANEIRA
(az inget letépi)
Hiába! Nem mozog! Herakles! Óh,
Késő minden, csak a halál nem .
(Féltérdre emelkedik, és átszúrja keblét.)
JOLAUS
(odaugrik)
Asszony !
(Megrázza.)
Megholt! Herakles ébred! Jó Uram !
(Hozzá fut.)
EURISTHEUS
(Látván Heraklest mozogni, kétségbeesve kirohan: magával ragadja Jolét, ki akkor akar bejőni.)
Hah vissza, vissza! Él az óriás!
HERAKLES
(felugrik)
Kínoztatok, de nem fájt .
(Meglátja nejét.) S ez mi itt?
Holt asszony ? (Vadul kacagva.)
Úgy jó a nő, hogyha holt!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE