Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szigligeti Ede
II. Rákóczi Ferenc fogsága
Keletkezés ideje
1848
Felvonás
5
Jelenet
42
Megszólalás
897
Mondat/Sor
1829
Szó
12433
HARMADIK FELVONÁS
(Sárospatakon terem, falakon arcképek.)
ELSŐ JELENET
Bálint, Kristóf
BÁLINT.
No öcsém, Kristóf!
Rekomendációmra becsületes szolgálatba jutsz; de szörnyen vigyázz, mert Rákóczitól hamar kicseppen az ember.
KRISTÓF.
De hiszen nem hiába szolgáltam én Heister generált.
BÁLINT.
S tán éppen németül is tudsz?
KRISTÓF.
Meghiszem.
BÁLINT.
Szerencsétlen, ki ne mondd e szót többé.
Tudd meg, ha csak annyit szólsz: "ja ", rögtön kiteszik a szűrödet.
KRISTÓF.
Micsoda?
Hiszen a fejedelemnő német.
BÁLINT.
Német?
- Az apád se látott oly magyar asszonyt.
Éppen ő az, ki egy német szóért, ha rajta állana, föl is akasztatná az embert.
S tudd meg: itt mindnyájan papucskormány alatt vagyunk.
Itt nő viseli a süveget.
Rákóczi úr pedig a főkötőt.
Jegyezd meg jól, az úr valódi sült német, pedig magyar, az asszony pedig tűzről pattant magyar, pedig német.
Érted -e ezt?
Azért kísértetbe ne jöjj!
Az úr majd sakterbakterezni fog néha; de te, öcsém, nehogy németül felelj neki, mert akkor veszve vagy.
Aztán tudd meg, kétféle vendég jár ide: az úrhoz német tisztek, az asszonyhoz pedig csupa magyarok.
KRISTÓF.
Csudálatos!
Másutt éppen ellenkezőleg áll a dolog!
BÁLINT.
No már öcsém, itt ez a regula.
Még egyet.
Valami Longuevall francia titkára van az úrnak.
Öcsém, ezt ugyancsak respektáld ám; mert mivel az sem nem magyar, sem nem német, hát ezt mind a nő, mind az úr egyaránt szereti.
Nézd, éppen ott jön az asszonnyal.
Lássunk dologhoz, - mert a henye szolgát sem szeretik ám itt.
(Elmennek.)
MÁSODIK JELENET
Amália (magyarosan öltözve), Longuevall
AMÁLIA.
Nem, nem bocsátjuk önt.
Most akar elhagyni?
Mi panasza ellenünk?
LONGUEVALL.
Ha a fejedelem is fönséged magas szellemével bírna, holtiglan itt maradnék - így nincs célja ittlétemnek.
AMÁLIA.
Nem értem, mire céloz?
LONGUEVALL.
Másutt tán jobb szolgálatot tehetek hazámnak.
AMÁLIA.
S ön tőlünk mit sem várhat?
LONGUEVALL.
Ellenségünk közös, XIV. Lajos, és a magyar régi szövetséges.
Helyzetünk a legkedvezőbb, mert ellenünk a francia és magyar közt fekszik.
S nemsokára kenyértörésre kerül a dolog, mert a spanyol trónöröklés oly kérdés, melyért a francia és osztrák szembeszáll, s ha a magyar és francia két oldalról támadná meg, királyom egy új trónt, a magyar pedig ennél becsesebbet, szabadságát vívhatná ki.
AMÁLIA.
Ön nem ismeri a magyart.
LONGUEVALL.
De igen, fönség.
Láttam az Etnát, alant lángtenger forrott benne, de felül hideg hó födte.
A nép vulkán, de fejedelmi férfiai jéghidegek, s erről leginkább fönséged férje győzött meg.
E részvétlenség a haza iránt, mélyen fáj nekem.
AMÁLIA.
Maradjon ön.
LONGUEVALL.
Királyom sikert vár, s én itt azzal nem biztathatom.
AMÁLIA.
Csak addig várjon, míg a sors ama kérdést felteszi, melyet említett.
LONGUEVALL.
Az még nem elég, bűvös pálca is kellene, mely férjét akkor egy ütéssel vállalkozó hőssé varázsolná.
AMÁLIA.
S oly kevés hatalmat tulajdonít nekem?
Sokkal gálántabbnak hittem önt, mint franciát.
LONGUEVALL.
Ó nem: fönséged oly méltóságos szép; nem is hiányzik semmi, hogy királynévá legyen, mint homlokára a magyar korona.
AMÁLIA.
Ön hízeleg.
De van, ami a koronánál dicsőbb fényt árasztana homlokomra; ha a szabadság napja sugárzaná körül.
Maradjon nálunk - többet nem mondhatok.
LONGUEVALL.
Írok királyomhoz.
AMÁLIA.
De ne többet, mint amit lát és hall.
Szakasszuk félbe, kém jő.
LONGUEVALL.
A legveszedelmesebb.
Solári!
HARMADIK JELENET
Rákóczi (magyarosan öltözve), Solári, előbbiek
RÁKÓCZI.
No, nem megmondtam?
Az egész világ kinevet e kínai öltözetben.
Ízléstelen - szűk - meleg.
AMÁLIA.
De ha nekem csak így tetszel.
(Folyvást Longuevallal beszél.)
RÁKÓCZI.
Hiszen csak a te kedvedért teszem.
Solári barátom, ne nevessen ki.
- Ha ön is úgy szeretné nejét, mint én, bíz Isten kész volna érette zsákba is öltözni.
SOLÁRI.
Ha nőm oly szép volna, magam is megtenném.
RÁKÓCZI.
No lássa!
De hidd el, Málikám, paróka nélkül nem élhetek.
Mióta nem érzem a fejemen, azt hiszem, fejem sincs.
SOLÁRI.
Eszerint parókája volt a feje?
RÁKÓCZI.
Természetesen.
De egyről megfeledkeztem.
Kedves Málikám, aligha ismét át nem kell öltöznöm.
AMÁLIA.
Hogyan, kedvesem?
RÁKÓCZI.
Ki tudja, megengedi -e a bécsi minisztérium, hogy paróka nélkül magyarkában járjak.
Erről szinte megfeledkeztem.
Titkár úr, kérem, írjon rögtön instanciát, hogy engedtessék meg nőm kedveért magyar köntösben és paróka nélkül járnom.
De az Isten irgalmára - meg ne említse, hogy e legkegyelmesebb rezolúciót anticipáltam.
Solári barátom, kérem, könyörgök, valahogy meg ne írja Bécsbe, hogy ily vakmerő valék.
Bizonyossá teszem, hogy míg ezen engedély megérkezik, itthon ülök.
SOLÁRI.
Sokkal több gondja van most a kabinetnek, mint az ön parókája.
RÁKÓCZI.
No, csak meg ne tudnák!
SOLÁRI.
Most fegyvergyakorlatra kell mennem.
Magamat ajánlom.
RÁKÓCZI.
De vacsorára lesz szerencsénk?
AMÁLIA.
De előre mondom: Bercsényi s többi barátaimat már meghívtam, és Solári úr, tudom, ezen urakat nemigen szenvedheti.
SOLÁRI.
Nem fogunk alkalmatlankodni.
RÁKÓCZI.
(titkon Solárihoz)
Majd megszököm tőlük, s az estét önökkel töltöm.
Nem szenvedhetem azt a goromba, neveletlen paraszt népet.
SOLÁRI.
Elvárom, fejedelem.
(El.)
RÁKÓCZI.
E zsarnokság tovább nem tűrhető; csak láncaim hosszabbodtak, de most is rab vagyok.
NEGYEDIK JELENET
Bercsényi, előbbiek
BERCSÉNYI.
Parancsolt, hercegnő?
AMÁLIA.
Kérettem, barátom.
RÁKÓCZI.
Ah, jó estét gróf!
BERCSÉNYI.
Rossz estét mondjon ön, vagy mondjon jó éjszakát a magyarnak.
AMÁLIA.
Mi történt?
Szeme szikrázik.
BERCSÉNYI.
Bár villám volna minden szikrája, hogy sújtolná hazámfiait; ó, mert ezek, bár a szent inkvizíció vonja is kínpadra, fel nem jajdulnak.
S én nem tudom, sírjak -e dühömben, mint megvesszőzött gyermek, vagy átkozódjam, mint kofa, vagy mint igaz római, kardomba dőljek - mert nincs többé hazám!
RÁKÓCZI.
Mi történt?
Szóljon, gróf.
BERCSÉNYI.
Mi történt?
Mit gondol azzal ön, hiszen várait őrzi az osztrák sereg, ne féljen, senki sem lopja el.
- S ön most öltözik magyarba, most, midőn nemsokára minket is bugyogóba kergetnek.
Mi történt?
Mit megjósoltam: most már levonta kesztyűit a vérszomjas tigris, és nyilván megmutatta körmeit.
AMÁLIA.
Az Istenért gróf, elrémít!
RÁKÓCZI.
Ön visszaél türelmünkkel.
BERCSÉNYI.
Türelmetekkel ?...
Ó, hiszen ti türelmesek vagytok.
Már csak nem mondom meg, milyenek.
RÁKÓCZI.
Komornyikom mondá, ki, köztünk maradjon, nagy politikus, hogy a főurakat Bécsbe hívták föl.
Én nem mentem... mert komornyikom úgy is biztosított, hogy minden bajunk orvosoltatik.
BERCSÉNYI.
Az egyszeri ember is az orvosságtól halt meg; mert mit fájós lábára kellett raknia, bevette.
Mi is beveszünk már most mindent.
Eszerint nagyjából tudják a dolgot.
RÁKÓCZI.
Ön ma igen jókedvű.
BERCSÉNYI.
Adjon Isten elleneinknek hasonló jókedvet, hogy táncoljanak égő házaikban!
Igen, Bécsbe hívtak fel.
Számosan valánk, ó, és cifrán, a sujtástól alig látszottunk.
Pompás terembe vezettek, szinte szemünk is káprázott, annyi arany volt a falakon.
Végre beállott Kolonits, s előadta a legkegyelmesebb leiratot.
Könyv nélkül tudta, mert maga készíté.
Abban nem kívántatott egyéb, hanem hogy az osztrák törvény hazánkban is behozassék, mint a többi örökös tartományba bevitetett.
Ekkor aztán a magyarok is minden kedvezményben részesülni fognak.
Hogy pedig minket is kísértetbe vigyenek, megígértetett, hogy akkor aztán fajkülönbség nélkül a legmagasabb hivatalokra is alkalmaztatni fogunk úgy, mint a többiek.
De hogy ezen mennyei üdv minél gyorsabban szállhasson közénk: kívántatott, hogy avult előítéleteinkről és ősi szokásainkról, melyek a főhatalom és közbátorsággal meg nem egyeztethetők, szépen mondjunk le; törvényeinket engedjük megdézsmálni; - s hogy egyikünk se panaszkodjék a másikra, fizessünk mindnyájan.
A királyi városok, székelyek, hajdúk és kunok előjogaikról isten nevében szintén mondjanak le.
Szóval: ne legyen alkotmányunk, hanem legyenek jezsuiták; azok aztán majd behozzák az inkvizíciót is.
Ennyit, s nem többet kívánnak tőlünk.
- Ah, az önök vére meghűlt... önök elnémultak... kérdve néznek rám?
Így néztünk mi is egymásra, némán, halványan és iszonyodva, mintha kísértetet látnánk.
RÁKÓCZI.
(szorult lélegzettel)
És - nem szólt senki ?
BERCSÉNYI.
Hosszú szünet után a kalocsai érsek, az ősz Széchényi Pál kelt fel.
Azt vélted volna, Árpád kelt ki sírjából, olyan méltóságosan és olyan haloványan.
Háromszor akart szólani, de nem talált szót.
Végre gondolkozási időt kívánt.
S azt megtagadni nem lehetett.
Mi eloszlottunk; magyar szokás szerint, hogy máskor végezzünk.
RÁKÓCZI.
S mi történt ezután?
BERCSÉNYI.
Széchényi a királyhoz ment - szólt bátran és őszintén.
Elmondá, hogy e bécsi gyűlés törvényellenes, s hogy ha mi elfogadnónk is e javaslatot, belőle a legiszonyúbb belharc támadna.
A király őszintén megvallá, hogy e kétség őbenne is fölmerült, s ez ellenvetést ő is tevé; de Kolonits biztosítá, hogy e változást maguk a magyarok is óhajtják, s hogy ő arra kényszeríteni nem akar.
RÁKÓCZI.
No látod?
BERCSÉNYI.
Mikor panaszkodtam én a király ellen; nem ő a mi ellenünk, hanem tanácsadói.
Mi eljöttünk, de azok ottmaradtak.
S ezek fennen kérkedtek, hogy amit diplomatice ki nem vihettek, végrehajtják majd tettleg.
Tudja ön, mit tesz legelőször is Kolonits?
Már megkezdette... a protestáns papokat összefogatja - már Pozsonyban ül a törvényszék; máglyára vagy gályára mennek.
AMÁLIA.
Ezt a protestánsok nem tűrik el.
BERCSÉNYI.
Hiszen azt akarják, hogy fegyverhez nyúljunk, hogy legyen ürügy az alkotmány eltörleni.
LONGUEVALL.
De feledi ön, hogy ez kétélű kard; ha a nemzet győz, szabad lesz.
BERCSÉNYI.
(megszorítja kezét)
Nem feledtem, de ön megértett engem.
RÁKÓCZI.
(félre)
A gyümölcs érni kezd.
ÖTÖDIK JELENET
Előbbiek, Vay
VAY.
Bocsánat, hogy ily későn jövök.
Barátomat, Bercsényit keresem.
Nálad valék.
Örömhírt hozok; Budáról jövök; ott hallám a legbiztosabb kútfőből.
BERCSÉNYI.
Örömhír?
- Ez váratlan vendég; ezt fenséges asszonyunk is szívesen látja.
VAY.
A spanyol király meghalt, a seregek parancsot kaptak, a Montecuccoli-ezredét kivéve mind kivonultak az országból, a franciával elkerülhetetlen a háború.
BERCSÉNYI.
Ezért megcsókollak.
RÁKÓCZI.
(félre)
A gyümölcs megért.
BERCSÉNYI.
Nos, most is csak a szónál marad?
Ha kidühöngtük magunkat, aludni megyünk.
LONGUEVALL.
Tán jobb volna a piac közepén kidoboltatni, amit tenni akar.
BERCSÉNYI.
Köszönöm, barátom...
Hallgatni és tenni.
Dologra fiúk, hiszen tudjátok, honnan újoncoztatott Thököly.
Én Lengyelhonba megyek.
Sok jó barátom van ott.
De igaz, herceg, önnek is sok rokona van ott.
Nem izen semmit?
Éppen semmit?
RÁKÓCZI.
Mondja ön, hogy Tokajban a szőlő már érik; szívesen látom szüretre őket is, ha ráérnek.
BERCSÉNYI.
S adhatok ennek kedvem szerinti magyarázatot?
AMÁLIA.
Értse úgy, amint én értem.
BERCSÉNYI.
Úgy vérszüretre hívom őket.
Bocsánat, hercegnő, rögtön indulok; most minden perc drága, mert tőlük egy-egy század sorsa függ.
AMÁLIA.
Siessen ön, hozzon Lengyelhonból minél jobb hírt.
HATODIK JELENET
Előbbiek, Boldizsár (nyomorult darócban), börtönőr
VAY.
Mi ez?
Mily ijesztő alak?
BERCSÉNYI.
Valami koldus!
Isten velünk!
(Elmennek.)
RÁKÓCZI.
(Meglátja)
Irgalmas Isten!
AMÁLIA.
Férjem, mi rémít így el?
RÁKÓCZI.
Amália - ez ő -
AMÁLIA.
Nagybátyám - ó Isten!
BÖRTÖNŐR.
(előre vezetve)
Őfelsége a börtönt meglátogatván, e rég felejtett boldogtalant szabadon bocsáttatá.
- Ápolja, gyógyíttassa, gondja önt illeti meg, mert rokona, Zrínyi Boldizsár.
RÁKÓCZI.
Köszönöm.
(Erszényt ád.)
BÖRTÖNŐR.
Vajha jobb szolgálatot tehettem volna!
(El.)
BOLDIZSÁR.
(örömmel).
Visszahoztak a sírboltba, már éjjeledik.
RÁKÓCZI.
Bátyám, szegény boldogtalan!
(Sírva keblére borul.)
AMÁLIA.
S ők nem félnek Istentől?
BOLDIZSÁR.
Ne sirass, nem haltam én meg.
A sírboltba tettek ugyan, igen, de feledék a koporsót rám szegezni.
AMÁLIA.
Megőrült!
BOLDIZSÁR.
Az üdvözítő jelent meg, mondván: "Nem fogsz meghalni soha !"
Síromba göröngyöt vetettek; az kenyérré változott - s a kenyérben van az élet.
És gyakran eljött a gonosz, súgván: "királygyilkos vagy "; de nem hallgaték rá, tudtam ártatlanságom, s hogy Isten van velem.
RÁKÓCZI.
Bátyám!
Boldizsár!
BOLDIZSÁR.
Ha-ha!
Te is azt hiszed?
Szólíts igaz nevemen.
Nem tudod a jelszót?
Nem is vagy az ég követe.
Távozzál; el akarod hitetni te is, hogy királygyilkos vagyok?
- Ó, szemem újra fáj - ez a rossz világ!...
Vigy vissza a sírboltba - ott megjelennek ismét a mosolygó szellemek aranyköntösben, pálmaággal.
Ó, mi üdv látni őket!
A sírba!...
A sírba vigyetek...
A nap, a hold, a csillagok: ez a ti világotok.
A sír világa szebb.
Ott sötétebb az éj, s hosszasabb, de ha megnyílik a lélek mennyországa!
- Szemed elvakulna - elvakult az enyém is; de aztán... ó aztán!
Láttam a csodákat - a nagy titokzatot!
- Keresztfán töviskoszorút, szívemből vérsugár köt hozzá.
RÁKÓCZI.
Nem emlékszel semmire ?...
Hiszen e falak közt gyakran mulattál.
Nézd
(Arcképekhez vezeti:)
Ez nővéred, Ilona, az én anyám.
- Ez atyád, Zrínyi Péter.
BOLDIZSÁR.
(iszonyú rettegés fogja el)
Ez... ez!
Hol van a vérpad?
A bárd!
A vér!
Ó atyám!
(Karjaiba ájul.)
RÁKÓCZI.
Hívja az orvost.
AMÁLIA.
Ki áll bosszút ezért?
(Boldizsárt elviszik.)
LONGUEVALL.
(egyedül marad)
A kedvező perc jelen, midőn minden sebe kiújult, midőn az események oly biztos sikert ígérnek, nem foghat ellenállni.
(El.)
RÁKÓCZI.
(visszajő)
Magához tért.
Tovább nem nézhetem e nyomor képét; szememet kitépi, míg szívemet tőrként járja át.
Megküldötték nekem?!
Ó, ti kegyes hóhérok!
A király megszánta?
Mindig hallám, szíve jó.
Nem is a király a mi ellenünk, de ti kígyók, vérünkön táplálkozók.
Fejükre kell végre tapodnom, hiszen ők maguk hívnak fel bosszúra.
Bosszúra szólít maga a sors ura is, mert ím, vaksággal verte meg őket.
Midőn hadaikat elviszik, rajtunk nagy új sebeket ejtenek.
Oktalanok!
Nyitva hagyják az oroszlán kalitkáját, s meg sem simogatják - nem!
Szúrják, égetik.
Azt vélik, most is csak ordítani fog, s ismét nyakába vethetik a hurkot!
HETEDIK JELENET
Rákóczi, Longuevall
RÁKÓCZI.
Az orvos?
LONGUEVALL.
A betegnél van.
De nagyobb beteg van ennél, s annak ön lehetne orvosa.
RÁKÓCZI.
Értem önt - hazám.
LONGUEVALL.
Én nem látom majd temetését - mert búcsúzni jöttem.
RÁKÓCZI.
Ön Versaillesba megy?
LONGUEVALL.
Hírül viszem, hogy itt ne keressen királyom frigytársat.
RÁKÓCZI.
Önt megfoszták tisztségétől.
LONGUEVALL.
Mikor voltak ők háládatosak?
RÁKÓCZI.
Vétettem ön ellen valaha?
LONGUEVALL.
Soha; itt menedéket találtam.
RÁKÓCZI.
Vagy valaki hazámfiai közül?
LONGUEVALL.
Soha!
RÁKÓCZI.
Ó, ha bízhatnám önben!
LONGUEVALL.
(egy levelet ad át)
Tekintse meg - mások jobban bíznak bennem.
RÁKÓCZI.
A francia követ - Villars gróf.
LONGUEVALL.
Tudja -e már most, fenség - miért vagyok itt?
RÁKÓCZI.
Királya meghagyásából.
LONGUEVALL.
Ki önben frigytársat remél.
RÁKÓCZI.
Vihar közéig.
Európa hullámzani kezd; országok mint óriás habok csapnak össze; s ez megingathat minket is.
Mi fog felmerülni e káoszból, s ki fog alásüllyedni, az ég titka.
De tudni hasznos, midőn minden percben hajótörés vár, ki nyújt majd mentő kezet, s ki lök el magától, ha hozzá közeledünk.
- Nekünk frigyes kell, mert kormányosink megesküdt elleneink.
LONGUEVALL.
Ki természetesb barát, mint ellenünknek ellene?
RÁKÓCZI.
Ha királya biztosítna...
LONGUEVALL.
Ha ő is biztosíttatnék.
RÁKÓCZI.
Ön kézbesítené?
LONGUEVALL.
Azért vagyok itt.
RÁKÓCZI.
(íróasztalhoz megy, s írni akar)
LONGUEVALL.
Én már elkészítem a levelet.
(Átadja.)
RÁKÓCZI.
Ön előre hitte, hogy megegyezem?
LONGUEVALL.
Mert tudtam, szereti hazáját, s nem fogja tűrni végsüllyedését.
RÁKÓCZI.
(az iratot olvassa)
Ön igen jól ismeri sebeinket - híven festi.
Ha sohase bíztam volna önben - ez meggyőzne, hogy bízhatom; ez a szív hangja.
LONGUEVALL.
Halálra megbántottak engem is.
RÁKÓCZI.
(olvassa)
Helyesen!
A kormány a mi ellenünk... igen, mert törvénytelen, mert nekünk idegen... mert mi független ország vagyunk.
Igen, addig nincs béke köztünk, míg kormányunk nem lesz Budán.
Ezt aláírhatom, mert csak annyit kíván, mihez jogunk van.
(Aláírja, lepecsételi.)
LONGUEVALL.
Jól tudtam az éles vonalt, mely a párütőt s igaz hazafit elválasztja.
RÁKÓCZI.
(átadja a levelet)
Szóval többet mondhat ön.
LONGUEVALL.
S többet hozok majd, mint reménylené.
Isten önnel!
Két hó múlva látjuk egymást.
RÁKÓCZI.
Isten önnel!
(Kezet nyújt; Longuevall el.)
Longuevall!
Nem hallá...
Már ismét gyanú!
Vagy gyáva volnék?
- A megszokás természetté vált.
(Indul, de rögtön visszatér.)
Visszahívatom.
-
(Megáll.)
De nem fog -e kinevetni gyávaságomért?
És bűn -e az, mit tenni akarok?
Ez nem bosszú - nem!
- Ez büntetés azokra, kiket a törvény karja föl nem érhet.
Emlékezzél őseidre!
Nem fenyegetnek ők, hogy visszalépj... előre!
Hisz anyád Zrínyi Ilona!
NYOLCADIK JELENET
Amália, előbbi
AMÁLIA.
Ő alszik.
De eszmélete csak egy lobbanás volt, lelke újra elsötétült.
RÁKÓCZI.
Amália, a kocka el van vetve.
AMÁLIA.
Kitűzted a zászlót?
RÁKÓCZI.
Frigyest találtam.
De nekünk válnunk kell.
Nincs erőm küzdeni, míg bátorságban nem tudlak.
AMÁLIA.
S hol volnék bátorságban, mint kebleden?
Bármi sors érjen, én osztom azt, mint hű és igaz nőd.
KILNECEDIK JELENET
Solári, fegyveresek, (majd) Boldizsár, orvos.
RÁKÓCZI.
Csendesen!
- Jőnek.
- Hah, mi ez?
AMÁLIA.
Solári kivont karddal?
BOLDIZSÁR.
(kívül)
Nem maradhatok itt, vigyetek a sírboltba.
SOLÁRI.
(előre lép)
Önök foglyaim!
BOLDIZSÁR.
(az oldalajtón megjelen)
El, el a sírboltba!
AMÁLIA.
Férjem!
RÁKÓCZI.
Tekints oda!
Az én jövendőm képe!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE