ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Bessenyei György

Buda trágédiája

Keletkezés ideje
1773
Felvonás
5
Jelenet
34
Megszólalás
460
Mondat/Sor
2680
Szó
13351
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

HARMADIK JÁTÉK.


Első jelenés.

MIKOLD, ALUS.

MIKOLD.
Alus, hol a' Király, mit végzett magában?
Nyuhatatlan-é még mostani dolgában?

ALUS.
Királyné, Atilla szívében titkos lett,
Dolgairól velem tanátskozást nem tett.
Háborog magában, de nem tudom miért?
Ki látja új gondját, melly most szívéhez fért?

MIKOLD.
Nem isméred tehát néki fájdalmait?
El-fedezi tőled Atilla titkait?

ALUS.
Királyné! nem tudok. Atilla' titkáról,
Mert szívével beszél tsak maga dolgáról.

MIKOLD.
Buda ellen mérgét nem adta tudtodra,
Mikor' ellene gyúltt haragja szavadra?

ALUS,
tétovázásba esik, akadoz.
Nékem' a szavamra?

MIKOLD.
Hidjed, nem-is másnak
Van olly Lelke, ki kárt szüljön az igaznak.

ALUS.
Királyné, engemet holtig ment hívségem.
Veszszek-el, ha lehet ez hitetlenségem!

MIKOLD.
Mint tudod tett vétked ', új bűnnel tetézni,
Jobbra, balra, dolgod' tsalárdúl intézni!
Úgy hiszed, hogy talám még nem ismérhetlek,
'S hitelkedésedbe igazságot vélek?
El - felejtetted - é már gonoszságodat,
Mellyel jegyzed köztünk alatsonyságodat?
Engem, Budát, Tsabát, párt-ütöknek mondaszsz,
Mikor' nálunk nélkül Atillával szóllaszsz.
Szóllj, gonoszságodat mi haszna tagadod,
Jobb, ha veszteséged' elöttem, meg-vallod.

ALUS,
háborgással.
Miként vádoltatom! mitsoda gonoszság!
Istenek? hová lett köztünk az igazság.
Ah! légyen szerényebb még Mikold ismérni
Alust, kinek olly bünt lehetetlen tenni.
Ártatlanságomat tsak az Egek látják.
Tudom igazságom' ök még meg-mutatják.

MIKOLD.
Ugyan azon Egek vesztik-el éltedet,
Mellyek, meg-útálják már tsalárd Lelkedet.
Paraszt zavar véred' átkozott fajzatja,
Részeg természeted' úndok rajzolatja.
Hogy nem rettegheted a" nagy Isteneket,
Kik már hevítik rád ölö menny-köveket.
Árúlkodó, gyilkos vagy tsalárd két színü
A' pokol formáltt volt, te el-fajjúlt Lelkű!
Az Egek elött még reszkess te kegyetlen!
Nem hagyják vétkedet hidd-el büntetetlen.
Nem truttz Egeinknek, Atilla hatalma,
Van Jupiternek-is Világához szava.
Búsúltt haragjában, emésztő mennyköve,
Hlyen gonoszt, mint te, már sokat le-vere.
Atilla kegyelme minddég nem védelmez .
Jupiter, én, Tsaba, egyik sem kegyelmez
Gonosz életednek, ha szerentsétlen leszsz
Királyodban; hidd el, hogy életed el-vesz.
Ki-nyilatkoztatom gonosz erköltsödet,
Hadd lássa Atilla meg-veszett véredet.
Mikor' gyúltt haragja majd ellened fordúl,
Talám akkor' Mikold bajától szabadúl.
Ne véld, hogy már nékem nem volna hitelem,
Meg-lásd, a' Királynál még módját fel-leiem,
Mellyel, gonoszságod ki-nyilatkoztatik
Buda tőled minddég nem vádoltathatik.

ALUS.
Elötted mitsoda méltatlan szenyvedek,
Királyné! kinél már kegyelmet sem nyerek.
Poklok nyíljatok meg, kiáltsatok átkot
A' veszett Lélekre, ki szülte e' vádot!
Sok győzedelmemért mit érdemelhetem
Egyebet, hogy tőled Mikold meg-vettettem,
így jutalmaztatik a' testembül folytt vér?
Hív szolgálatomért, még gyalázatom ér?
Istenek! verjetek a' kínos poklokra,
Hogyha gonoszt tettem!

MIKOLD.
Halgass, 's illy átkokra
Ne ereszkedj átok; mert téged büntetnek
Az életed ellen el-búsúltt Istenek.
A' poklot meg-nyílni nem látod előtted?
Nem hallod dördülni az Eget feletted?
Átkozott fajázas paraszti vérednek ,
Stiksznek mérge, 's terhe közöttünk a' földnek.
Miként el-fajúltál, mint meg-veszett Lelked!
Mindent felejtettél, bosszantván Istened '.
Buda sóhajtás él'ted ellen kiált,
Melly az Isteneknél védelmet-is talált.
Reszkess gonosztévő! meg-öleg kezemmel,
Atilla akár mit tegyen életemmel.
A' bosszúállásnak, kétsgének, dühösségnek tüze gyúllasztja Mikoldnak ortzáját, 's haragos tekintetinek utolsó tüzével feddözik, végre nagy sebességgel, el-megyen.
Itt veszsz, az Istenek' haragja emészszen!
Tudom, pokol helyed, hol jutalmad lészen.

ALUS,
Maga keresztbe forgó tekintetére, halálos kétésge, a' maga marakodó veszetségét festi: Belső gyötrelmeitől ki-meredt szemei, fejérrel kavarognak, 's mellyét szüntelen markolászván, kínosan hánykódik, akadozva nagy fúvallások közt.
Kegyelmes Istenek! - - kínom' - - miként érzem,
Belölröl sértetvén, - - a' szívembe - - vérzem,
Mikoldnak - - szavai - - reszket - - mardossák - - fülemet,
A' rettegés gyötri - - fel-akad - - el-rémült Lelkemet.
Reám omlik az Ég! - - kemény szózattal, - - kiáltoz a' pokol ,
Fogait tsikorogtatva, - - Mennydörögj Jupiter; bennem Lelkem vádol.
Szerentsétlen Alus ! le-verettetve.

Második jelenés.

ATILLA, ALUS.

ATILLA,
vidám ortzával.
Tsak érted fáradok, Alus, hol maradsz-el?
Mért tévelygeszsz magad? itt hol talállak-fel!
Mitsoda változás mellyet rajtad látok?
Kétséggel tekíntgetsz, szívedben olvasok.
Gyötrelembe estél ? szorgalmatos tekintettel
esdekve , mond-ki fájdalmadat.
Formáljad nyelveden panaszos szavadat.

ALUS,
az erö-szaknak kínos mosolyodásával.
Király nintsen nékem semmi terhes bajom.
Mit rajtam tapasztalsz, az bennem tsak álom.
Egy fijam árnyéka tűnt vala elömbe,
Kit Katalaunnál vesztünk seregünkbe.
Kezeit ki-nyútjva kérte-vólt védelmét,
Tőlem, de tagadni kellett segedelmét.
Nem tudom most miértjött hozzám formája,
Mintha most-is látnám, hogy sohajtoz szája.
Előttem jár képe mellettem esett-el,
Kínjait közlötte Atyai szívemmel.

ATILLA.
Nagy érdemű Vitéz! mint jutalmazzalak,
Hogy fájdalmaidtól meg-óltalmazzalak?
Tsendesedj, kérj tőlem valamit gondolhatsz,
Velem életemben mindent együtt bírhatsz
Egy hív Vitézemet, ki értem vért onthat,
Királyi kegyelmem meg-nem jutalmazhat.
Egy ellenség előtt el-follyt jobbágy' vérit,
Nehéz meg-fizetni, 's bajos tudni bérit.
Hazád nyugodalma fizesse hívséged ',
Álus! ' s véred ára légyen ditsöséged.

ALUS.
Ha a' Király tudja így szolgálatomat,
Mint egy Haza-fija, 's jobbágy, jutalmamat
Eléggé el-vettem már szegény éltemben.
Meg nyughatom, tudom, holtig hívségemben.

ATILLA.
Egy érdemes Vitéz nem szóllhat másképen,
Hlyek gondolati, mint te beszélsz éppen.
De felejtsd gondodat, szorgalmatoskodjunk,
Fel-tett szándékinkrúl, gyere, tanátskozzunk.
Ne rettegj semmitől, hatalmamban bízzál,
Sem Égtül, sem földtől velem ne irtózzál.

(El-mennek.)

Harmadik jelenés.

BUDA, TSABA.

TSABA.
Tsendesedjél Buda, el-jutsz nyugalmadra,
Istenink vigyáznak ártatlanságodra.
A' gonoszság, tudod, addig forraltatik,
Míg végre magától, ki-nyilatkoztatik.
Alus' vádolása el-vesz Atillánál,
A' Királynál még ö sem kedvesbb Tsabánál.

BUDA.
Atyafi' szívedre bízom magam Tsaba,
Vélem együtt tőled várja Emézia,
Mostani bajából tsak szabadúlását,
Atkozván Alusnak rút el-fajúlását.
Védelmezd azokat, kik mint ártatlanok,
Hozzád ragaszkodván kerülik halálok ',
Ezer szenyvedésnek vagyok ki-tétetve,
Eginkre hasztalan járok esedezve.

TSABA.
Nintsen olly nagy érdem Buda! melly nem szenyved.
A' porban sok nemes születés el-senyved.
Nagy embereink még minddég üldöztettek,
Noha az Egektől ők védelmeztettek.
A'ki nem szenyvedett, nints annak érdeme,
Minden kitsinységben lehet veszedelme.
Egy nagy születésnek keresztjei vannak,
A' ki igaz, tudod, szenyvedni kell annak.
De azért gonoszok éltünkkel ne legyünk,
Az Egektől mindent békével el-vegyünk.

BUDA.
Tudom, hogy érdemünk minddég üldöztetett,
'S a' veszett ebektől sok-szor kergettetett.
Egy nemes halandó nem-is élhet másként,
Istenink tselekszik, hogy sorsa van e'ként;
De mind-azonáltal tsak nehéz a' próba'
Nagy az érzékenység egy nemes fajzásba.

TSABA.
Az orvosság, Buda, keserű nyelvünkön;
De hajói dolgozott, örülünk éltünkön,
Hasonló fájdalmú szívünkben a' próba,
Melly ámbár keserű, de gyógyít azomba.

BUDA,
félre.
Áh keserves élet! meg-hogy szabadúljak
Tőled Emézia, ha élsz, miként váljak?
Halni nem akarok; élni lehetetlen .
Jupiter ma reám mitsoda kegyetlen!

TSABA.
Ne panaszold minddég Buda fájdalmadat,
Kedveld jobban benned jó nyugodalmadat.
Bízd rám Alus' sorsát: El-vesztem él'tébe,
Fegyverem szalad ma mellyén-bé szívébe.
Mit gondolsz? hogy érte el-vesztne Atilla?
Buda! tudod, Tsaba hogy Királynak fija.

BUDA.
Párt-ütéssel vádol már Atyád téged-is
Félő, el-ne veszesd életedet te-is.

TSABA.
Bízd az Istenekre Buda tsak sorsomat,
A'kik védelmezik ártatlanságomat.
Örömmel láthadd még szíved' tsalatkozni,
Mikor' bennem dolgod, jóra fog változni.
Mit igen óhajtunk, abban kételkedünk;
Ha az Angyal szól-is, szavának nem hiszünk.
De ez az halandók erötelenségek,
Kiknek tétovázni szokott reménységek.
Vigasztalódj Buda!

BUDA.
A' reménység meg-hólt,
'S hal most-is, mert bennem eddig eleven volt.
Hízelkedem Tsaba el-bágyadtszívemnek,
De talám nem érem hasznát illy mívemnek.

TSABA.
Egy el-félemlett szív minddég akadályt lél,
A' miben öröme van, még attúl-is fél.
Én sajnálom Buda, hogy így el-aléltál,
'S Vitézi szívedben illy gyengévé váltál.
Tudom Emézia, ki szíved' faggatja;
De Jupiter kínod, veled el-hagyatja.

BUDA.
Lépéseket hallok, valaki érkezik,
Mikold ez, a'kivel Kadika jelenik.

Negyedik jelenés.

MIKOLD, KADIKA, TSABA, BUDA.

MIKOLD.
Budához fordúl, szánakozással.
Szerentsétlen Buda! mint vagy életeddel?
Nyughatol-é néha gyötrelmes szíveddel?

BUDA
Mint sorsom engedi, húzom napjaimat
Jobban, hol kevésbbé érzem fájdalmimat.

MIKOLD.
A' kegyetlen Alust feddettem éretted.

BUDA.
Beszélettél vele? fel-miként, 's hol lelted?

MIKOLD.
Gonoszsága között, egyedül találtam,
Minden álnokságit a' szemére hánytam.
Szüntelen esküszik, magát mentegeti,
A' ki-elvádolta, aztat fenyegeti.
Veszszen-el így sóhajt ha ellened szólott,
'S károdra magából, leg-kisebbet mondott.
Az Egekre kiált, rútúl átkozódik,
Isten, Világ előtt, minddég szabatkozik.
Sőt, még hívségének jutalmát kívánja;
'S hogy ellene-török, azt igen sajnálja.

KADIKA.
Ah kettős gonoszság! Ah veszett származás!
Hogy lehet közöttünk illy el-fajúltt fajzás!

MIKOLD.
Tett dorgálásomra még-is rettegését
Láttam, mellyben sejtém titkos szenyvedését.
Szemei fejérrel fordúltak előttem,
Valahányszorszóval a' szívére lőttem,
Tüzes ábrázatján habozott kétsége,
Testét reszkettette belső veszettsége.
A' pokol kínnya jött átkozott szívére,
Gyötrelme festetett rút tekintetére.
Hogy el-vesztem éltét magam fenyegettem,
Gonosz szándékirúl mérgesen intettem.
Hánykódott előttem, 's reszketve lehellett,
Akadozva esett tőle a' felelet.

BUDA.
Talám gonoszsága el-változik benne.

TSABA.
Ah érdemes Buda! ha az nála lenne!

KADIKA.
Ki tudja egy illyen gonosz mesterségit
Tsak nagy Isteneink látják veszettségit.

MIKOLD.
El-kell ött' vesztenem, nints más szabadúlás,
Lehetetlen benne hogy légyen változás.
Minddég veszett marad részegültt Lelkében,
Terhe lett földünknek el-fajúltt éltében.

TSABA.
Magamat el-szántam, hogy vérit ki-ontsam,
'S az Királynál, okát tettemnek meg-mondjam.
Veszszen el a' gyilkos!

BUDA.
Légy tsendesen Tsaba,
Várjunk-el ezután mit tsinál Atilla.
Talám meg-rettent ma a' gonosz szívében,
'S változni fog tovább kegyetlenségében.

TSABA.
Adnák az Istenek! de nints reménységem,
Alus lett szívemben holtig ellenségem.

MIKOLD.
Tsaba! szándékodrúl tovább tanátskozzunk,
Hogy hirtelenséggel nagyon ne hibázzunk.
Távozzunk most ismét; mert itt kap Atilla,
Jertek nyomdokimon Kadika, és Buda.

Tsaba kezénélfogva Mikoldot vezeti, kiket Kadika és Buda keserves sóhajtásokkal követnek.

Ötödik jelenés.

EMÉZIA, JÚLIA.

EMÉZIA,
le-verettetett lánkadással.
Nem tudod hol létét Júlia Budának?
Nem enyhíthetsz kínján Eméziájának?

JULIA.
A' Királynéval van, dolgában fáradoz,
De sóhajtásival szerelmednek áldoz.
Szüntelen elötte térdepel hívsége,
Nyög, és fohászkodik szívedben ínsége.
Tudom, ha szabadúl, hozzád fut először,
Nem lész távozása talám tölünk többször.
Vigasztald magadat, reméld segedelmed,
Az Istenek nyújtják, tudom, még védelmed.

EMÉZIA.
Ah nehéz Julia nékem várakozni,
'S kétségeim között szívemmel habozni.
Végtére meg-únnja Buda-is életem,
A' kinek létemmel már terhére lettem.
Halálát rettegvén felejti szerelmét,
Helyettem óhajtja már tsak segedelmét.
Mit tegyek Istenek illy kínos sorsomban!
Mellynek változása leszsz tsak halálomban!

JULIA.
Atillánál szükség most tsak esedezni,
Másutt szabadúlást nehéz reményleni.
Talám meg-változik ha előtte kérjük,
Mert ha tsak kesergünk, tzélunk' el-nem érjük.

EMÉZIA.
Júlia! mit tehet egy haragnak tárgya,
Annál, a' kiben már örökös lett vádja?
Hogy mennyek elibe egy veszett tigrisnek?
Ha rá gondolok-is, reményét éltemnek
El-vesztem szívemen, Ah boldogtalan ügy.

JULIA.
Fejedelem Aszszony, hozzá másokat küldj,
Ha magad nem mersz-is eleibe menni,
Nem lehet más módunk.

EMÉZIA.
Ah nints itt mit tenni.
Tsak az Istenekre bízzuk tovább ügyünk'
Hozzájok sóhajthat tsak gyötrelmes szívünk.

JULIA.
Késnek Isteneink ma segedelmekkel,
Mi pedig nyögünk itt a' szenvedésekkel.

EMÉZIA.
Mit tselekedjünk hát érdemes Júlia?
Mindent el-követne, tudod, Emézia.
Tsabában, Mikoldban él még reménységem,
Bennek végződhetik egyedül ínségem.

JULIA,
ijedéssel.
Lárma érte fülem. Ah itt jön Atilla!

EMÉZIA.
Sijess velem, erre fussunk-el Júlia.

Hatodik jelenés.

ATILLA, KADIKA.

ATILLA,
kezét fogja Kadikának, ’s kevés ideig, szemébe néz.
Kadika! meg-nyugszom ma az hívségeden,
Sok Vitéz érdemet találok szíveden.
Halgasd-meg szándékát a' Scytha Királynak,
Nagy bizodalma van hozzád Atillának.

KADIKA.
Ha szükséges lehet, Király, tsekélységem,
Halálomra nyomhat éretted hívségem.
Mindenkor igazán tettem szolgálatom,
Nem féltem melletted még soha halálom.

ATILLA.
Budának tudod már titkos párt ütését,
Két színnel, láthatod maga viselését.
Magánosán lappang, bújdoklik előlem,
Itt ott tsak titkosan beszélget felőlem.
Veszedelmét látom tovább életemnek.
Segíts! hogy lehessen vége félelmemnek.
Meg-vallom, barátom, meg-kell ölnöm Budát.
Veszte szabadítja egyedül Atillát.
Kadika ezen szavait hallván Atillának, színében el-változik, ’s tétovázni kezd, Atilla tovább félelmesen beszéli.
Mitsoda rémülésjön tekintetedre?
Talám rettegés száll szavammal szívedre?
Változásod honnan lett? mond-meg, Kadika,
Hogy tekintetedet érthesse Atilla.

KADIKA,
fájdalmasan.
A' szívem két részre szakadt-el mellyemben,
Kínos képzelődés kevereg fejemben.

ATILLA.
Látom, hogy nem tetszik néked akaratom,
Dolgodat, Kadika hidd-el, hogy tsudálom.

KADIKA.
Király! életemmel parantsolj egészlen,
De hogy tetszésedre most nem találsz készen,
Engedd azt leg-alább azon gyötrelmeknek,
Mellyek nem sérelmi a' nagy Isteneknek.

ATILLA.
Mit tészesz Kadika? Vádolod tzélomat?
Nem igazolod hát így akaratomat?
Reszkess Atillának dolgát kárhoztatni,
Ki Európát-is elég irtóztatni.
Ellenségeimnek te barátjok lehetsz?
Szavamra ellenek fel-fegyvert nem vehetsz?
Mit reményljek rólad, ha eként tselekszel?
Kadika Atilla rólad majd mást rendel.

KADIKA,
Atilla eleibe térdre esik.
Király! verd által itt előtted mellyemet,
Tedd semmivé inkább kínos életemet.
Hatalmadban vagyok, ölly-meg, hadd veszszek-el,
Mint gonoszszá legyek.

ATILLA.
Mit akarsz most ezzel?

KADIKA.
Budán olly méltóság vagyon. Király tudod,
Mellyel te-is köztünk néped igazgatod.
Azokat öldösni jobbágyid' ne szoktasd,
Kik te veled egyek. Tzélodat változtasd.
Ha Buda előtted kezem által halhat,
Egy hirtelen Vitéz rólad-is mit tarthat?
Atillának ötsét, 's Buda méltóságát
Egy rab el-vesztheti?

ATILLA.
Tudván gonoszságát
El-lehet, Kadika, akár kit veszteni,
Ha gyilkosságot tudsz roszsz szívébe lelni.

KADIKA.
Király! tselekedhedd, néked van hatalmad,
Tsak hogy Budát ölhesd: de engem oltalmad
Tartson meg e' bűntől.

ATILLA.
Bűnnek találod-é
A'mit én tettem ma rendelésemmé?

KADIKA.
Atillában nem bűn. Vagyon méltósága;
De Kadikának még rabi jobbágysága
Meg-nem engedheti, hogy bátran ölhessen,
'S Atilla ötsébe kard atzélt verhessen.
Földünkön méltóság nintsen Atillának;
De Kadika kitsiny a' Vitéz Budának.
Király! osztályosod tudod ez vérében,
Te hozzád hasonló volt születésében.
Ö benne tégedet felére tekintünk,
Ellene ez okbúi rohanni nem merünk.
Kéméld méltóságod' Király személyében,
Ki veled egy vérrel mozog életében.

ATILLA.
Kadika! beszéded' gondolkozva hallom,
Változom magamban igazán meg-vallom.
Tőlem vegye hát így tsak Buda halálát,
Atilla követi maga ma el-dolgát.
Mennj tőlem Kadika, szívemben rendelek,
Gyúlölek, szeretlek, nem tudom hogy nézlek.

KADIKA.
Az Egek tekintsék-meg igazságomat,
Atilla ismérje ártatlanságomat!
(el-megyen.)

Hetedik jelenés.

ATILLA, ALUS.

Alus a’ Játék-piatznak fenekében meg-áll tsendesen, ’s hallgatja Atillának beszédét, ki ötét észre nem vehette.

ATILLA,
magában.
Kadika szavai ok nélkül nintsenek,
Bennek igaz, 's gonosz, egyképen sejtettnek.
Néha úgy képzelem, mint hajót mondana;
De ismét úgy tetszik, mint ha tsak vádolna.
Fájdalmas hivatal! terhesültt Királyság!
így lappang előtted titkon az igazság.
Mellyikhez lehet már köztök reménylenem?
Kihez kellyen tovább bátran beszéllenem?
Alus ekkor a’ Játék-piatzfenekéből előre indúl, kit Atilla azonnalszeme eleibe vészén, ’s hozzá beszédét panaszszal kezdi.
Érkezel barátom, mért maradsz-el tőlem?
Ha hív vagy, ne távozz soha-el előlem?
Mint vagyon a' szíved?

ALUS.
Jól akaratodra.
Kész mindent követni parantsolatodra.

ATILLA.
Te vagy tsak igaz hív, néked hallom szavad,
Munkálom hóltomig ha tehetem javad.
Nem vagy te barátja a' gonosz Budának.

ALUS.
Örök híve vagyok a' nagy Atillának.
Mindent meg-tselekszem a' Szytha Királyért,
Fel-áldozom éltem' az nyugodalmáért.
Meg-gyöztem magamat — küszködéssel — haljon-meg ma Buda,
Külömben nem élhet szabadon Atilla.
Ha ő meg-él, tudom nékem el-kell vesznem,
Vele együtt, Király, lehetetlen élnem.

ATILLA.
Ah! gyere hát mennjünk, veszessük-el éltét,
Tőrrel verjük által ma meg-veszett szívét.

Vége az harmadik Játéknak.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE