Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
A tanítónő
Keletkezés ideje
1908
Felvonás
3
Jelenet
25
Megszólalás
1002
Mondat/Sor
2408
Szó
12368
HARMADIK FELVONÁS
(Szín: Az első felvonás szobája. Későn délelőtt)
ELSŐ JELENET
TANÍTÓ, IFJ. NAGY
(Tanító belép a "tanító" málhával. Keresi Flórát, nem találja.)
IFJ. NAGY:
Szervusz, tanító úr!
TANÍTÓ:
Jó reggelt, nagyságos úr!
IFJ. NAGY:
Mit nagyságolsz, he?!
Huncut az úr!
TANÍTÓ:
Biz az egy kicsit huncut!
IFJ. NAGY:
E... ö...
Minek hordol ilyen irtó kivágott gallért?
TANÍTÓ:
Tréfálkozni tetszik velem, tréfálkozni.
IFJ. NAGY:
Én?
Inkább nagyon komoly dolgom van veled.
Hallom, elmégy.
TANÍTÓ:
El.
IFJ. NAGY:
Egyedül?
TANÍTÓ:
Egyedül.
Ketten mentünk volna.
No, ennek ugyan hamar vége lett.
A nagyságos úr mit akar?
IFJ. NAGY:
Gyengéd akarok lenni hozzád...
Mondhatnám, hogy menj a fenébe...
De nem mondom.
Mit tehetek érted?
TANÍTÓ:
Csak egyet, nagyságos úr.
Ő mondta, hogy...
IFJ. NAGY:
Ő. Ha én mondom!
Csak arra kért gyengéden... nagyra becsül...
Tisztel téged!
TANÍTÓ
Tisztel!
(Kínjában elneveti magát.)
IFJ. NAGY:
Mit nevetsz??
TANÍTÓ:
Semmit, csak nevetek.
Mennyi lombfűrészmunkát csináltam néki.
Mérték után csináltattam magamnak Szegeden ruhát.
Petőfi összes lírai verseit leírtam néki.
Magam is eredeti verseket írtam, bárha ezt nem szoktam.
Én tudományos elme vagyok, én finnista vagyok, én szamár vagyok.
IFJ. NAGY:
Nyugodj meg, tanító úr.
Okos ember vagy, becsületes ember, jellem!
TANÍTÓ:
Egy nagy kertbe, egy kis tanítói lakba vittem volna.
Növényeket és énekesmadarakat ettünk volna.
Én írom az osztják etimológiát, ő a vállamra hajtja a fejét.
IFJ. NAGY:
Lassan ég a faggyúgyertya!
TANÍTÓ:
Csak csúfolódni méltóztatik velem a nagyságos úr!
IFJ. NAGY:
Mit urazol, mit magázol, csak zsidó meg cigány magázza a visszategezőt.
Huncut az úr!
TANÍTÓ:
Bizony egy kicsit huncut!
IFJ. NAGY:
Nohát!
TANÍTÓ:
Ki tetszik belőlem szorítani a lelket, és azt tetszik akarni, hogy kilógó nyelvem utolsó mozdulatával megnyaljam a kezét, nagyságos úr.
Engedelmet, hogy ülök.
Az ijedtség nekem az ölembe száll.
Szeretnék személyesen beszélni még az illető kisasszonnyal.
Talán nem is kell?
Megszomorítanám.
IFJ. NAGY:
Az, az.
TANÍTÓ:
Alkalmatlan lenne neki.
IFJ. NAGY:
A mi dolgunk ez, férfiak dolga.
TANÍTÓ:
És mit akar az úr azon lánnyal?
IFJ. NAGY:
Én?
Elveszem.
Feleségem lesz.
TANÍTÓ:
Természettudományi alapon állok.
Azt mondom: nincs, csak erő és anyag.
(A fogát vicsorítja.)
IFJ. NAGY:
Barátom!
(Megfogja a kezét.)
TANÍTÓ
(föláll):
És mik a tervei vele?
IFJ. NAGY:
Mondtam már.
TANÍTÓ:
Elveszi ?
(Rekedten.)
De tudom én, az úr hogy szokott házasodni.
Láttam.
IFJ. NAGY:
Kenyérből csak nem élhet az ember.
TANÍTÓ:
Láttam, néha két-három menyasszonyt is vittek önnek egyszerre, és két-három nap egymás után esküdött ön, de nem reggel.
Hallottam egyszer a parancsot, amint ki méltóztatott adni: fürdessék meg őket...
Én tudom, hogy méltóztatik házasodni...
IFJ. NAGY:
Ez volt.
Ez elmúlt.
Én is utáltam érte magamat.
TANÍTÓ:
Ezt az utálatot is ismerem.
Egy hétig tart, a jóllakottságtól van.
Ne tessen nézni olyan pofonozó szemmel, én attól - bocsánat - nem tartok.
Engem már az egyetemen vallási és tudományos kérdésekben többször megvertek.
Mindig a természettudományi törvény győzedelmeskedett, mindig egy vagy több erősebb inzultált.
Mindig akartam elégtételt venni, de költségem nem volt soha, egy fél párbajra való sem.
Én, én kívül állok a társadalmon.
Nem vagyok tagja a középiskolai tanáregyesületnek sem.
Nekem ne tessék becsületszót adni, nem vagyok rá érdemes.
És úgyse tetszik megtartani.
Csak azt, amit kártya közben adnak egymásnak, csak azt szokták, asszonyügyben az a becsület, hogy hazudjanak.
IFJ. NAGY:
Elég volt.
TANÍTÓ:
Nem volt elég.
Csak most következik.
Nagyságos úr, hát én, hogy is mondjam - szíveskedjék közölni kartársnőmmel, hogy én nem vagyok többet.
De itt maradok.
Itt fogok sántikálni és kóborolni a falu körül, mint egy portáról kivert kutya.
Elmegyek a boltoshoz, nyolc gyerek mellé nevelőnek.
Itt maradok, és nézem a dolgokat.
Figyelni fogom.
Ha úgy akar bánni az én nemes, szép, egyetlen, elhagyatott és tökéletlen Flórámmal, ahogy ön szokta, akkor az úrnak velem lesz dolga.
Meglesem önt, amikor sörözik a kaszinóban, alszik az új kedvese mellett, anyjával megy a templomba, és
(a belső zsebéből egy nagy dikicset húz elő, megvillogtatja)
mert én gyenge ember vagyok, kipótolom ezzel, ügyességgel, vakmerőséggel s gonosz kegyetlenséggel, és orvul, hátulról - anatómiai ismereteim teljes felhasználásával - leszúrom önt.
IFJ. NAGY:
Rendben van!
Tehát itt maradsz, könyvtárt rendezünk be az új kastélyban.
Könyvtárnok leszel.
Jelentsd ezt a kisasszonynak.
És hogy az apám, anyám tíz perc múlva itt lesz .
(El.)
MÁSODIK JELENET
TANÍTÓ, KATÓ
KATÓ
(bejön):
Egy kis hideg kirántott csirkét.
Ezt a combot.
Meg ezt a kis májat.
A zúzát maga szereti.
TANÍTÓ:
Mit töm maga engem?
Egyáltalán, hagyjon engem békén.
Agyonetet meg agyonstoppol.
Az egész világot egy libának nézi, akit tömni, tömni, tömni kell ...
(Mérgesen vesz, mérgesen eszik.)
Hát maga, Katóka ?
(Utánozza.)
Egy szárnyat, ezt a szárnyat, mellecskét, egy egész kappanocskát!
Ez kirántott csirke?
Ez egy kirántott elefánt!
Csirke ez, miféle egy csirke?
KATÓ:
A pipi.
Nem emlékszik, én neveltem.
A szoknyámat csipkedte ocsúért.
TANÍTÓ:
Megeteti, megöli és megsiratja!
Nem mer enni belőle?
KATÓ:
Nem.
TANÍTÓ:
Sajnálja?
(Kató igent int.)
TANÍTÓ:
Tudja, hogy a maga jóságával és önfeláldozásával utálatos?
Nem haragszik?
KATÓ:
Csak magamra.
Én szeretnék segíteni.
TANÍTÓ:
A folyónak
(kézmozdulat)
, hogy folyjék...
KATÓ:
Ha aratókat látok...
TANÍTÓ:
Elfárad azoknak a munkájában.
KATÓ:
Ha fáradt, beteg asszony mellén buksi fiút látok...
TANÍTÓ:
Szeretné helyette meg ...
(Szájára teszi kezét.)
Még képes arra, hogy sajnálja a gőzgépet, mert a sok vagont húzza.
A maga urát, azt nem irigylem.
KATÓ:
Pedig ha lesz, annak jó dolga lesz.
TANÍTÓ:
Belefúlhat a tejsűrűs kávéba.
KATÓ:
Boldogult jó anyámtól tudom, hogy mi asszonyok azért vagyunk, hogy szolgálatára legyünk a férfinak, aki dolgozik helyettünk.
Az a férfi, aki jó kosztot kap, rossz férj nem lehet.
TANÍTÓ:
Én pedig ezennel felmondom a kosztot.
Könyvtárnok lettem a kastélyban.
Én itt maradok, közelében maradok.
Ő is azt akarja.
Ő nem fél.
Pista becsületes lett.
Ő akarta, hogy itt maradjak.
Láthatom minden percben.
Ellenőrizhetem.
KATÓ:
Bizonyos már?
TANÍTÓ:
Bizonyos.
Van valami becstelenség abban, hogy állást fogadtam el a vetélytársamtól?
KATÓ
(könnyet töröl le a szeméről):
És ezeket nekem mondja?
TANÍTÓ:
Kinek mondjam, ha nem magának, aki bizalmasom .
(A szó megtetszik neki.)
Bizalmasom lesz ebben az egész dologban?
Megbeszéljük, vigyázunk együtt?
KATÓ
(szepegve):
Igen!
TANÍTÓ
(a könnyező lány kezét elvonja):
Mit csinál?
Rí?
No, ne ríjjon!
Ejnye, be utálatos.
Én maradok, és ha kell, vér fog folyni, milliomosvér.
Alkibiadész-vér, keresztény vér .
(Megnézi az óráját, örömmel.)
És azok nem jönnek.
KATÓ:
Kik?
TANÍTÓ:
Az öreg Nagyék.
Hogy ők idejönnek megkérni a tanítónét.
Soha, ugye, nem jönnek?
KATÓ
(kinéz az ablakon):
Ott jönnek.
Itt vannak.
TANÍTÓ
(izgatottan, mintha őt jönnének megnézni):
Hol van Flóra, hol jár ?...
A parasztasszonyokkal tárgyal a kertben.
Híjja be, hívja be!
KATÓ
(kimegy kívülről):
Flóra, Flórácska!
(Tanító megvárja, míg Flóra az ajtóba ér. Némajáték. Megáll, meggondolja.)
HARMADIK JELENET
TANÍTÓ, FLÓRA, majd ÖREG NAGY ISTVÁN, NAGYASSZONY, SZOLGABÍRÓ, közben KATÓ, ANGOL INAS, ASSZONYOK, FEKETERUHÁS, KENDŐS, FÉL-MESTERASSZONYOK
TANÍTÓ:
Bátorság!
(El.)
ÖREG NAGY
(kívül):
Itthon a tanítónő?
SZOLGABÍRÓ
(kívül):
Tessen, tessen!
(Flóra az ablak mellett áll.)
ÖREG NAGY:
Öreg Nagy vagyok.
FLÓRA:
Már egyszer volt szerencsém.
ÖREG NAGY:
A fiam küldött, tetszik tudni, miért.
(Flóra igent int, mélyen meghajlik.)
ÖREG NAGY:
Jön az anyja is.
(Inas előbb egy trónszerű karosszéket tol be. Első Öregasszony hozza utána a sámlit, a párnát. Második Öregasszony a parazolt és a kendőt hozza. Harmadik Öregasszony karonfogva vezeti. Nagyasszony egyenesen, emelt fővel jön. Mind a négyen feketében, gőgösen bólogat a fejével. Flóra nagyasszony elé megy, kezet akar neki csókolni, az elhárítja.)
NAGYASSZONY:
Hagyd, hagyd, előbb meglátom, megérdemled -e?
(Az öregasszonyok felpeckelik, elhelyezik a Nagyasszonyt. Flóra megtörül két széket, s ajánlgatja. Öreg Nagy leül. Az öregasszonyok és az inas állnak a Nagyasszony háta megett.)
ÖREG NAGY:
Én és nőm megjelentünk a kisasszony előtt.
Nőm és én...
Nevezzen engem a kisasszony bácsinak, legyen hozzám bizalommal.
FLÓRA:
Bácsi...
NAGYASSZONY:
Mondjad ki, mit kerülgeted!
A fiú ránk parancsolt.
ÖREG NAGY:
Hogy idejöjjünk; megkérjük.
Hát én megkérem.
NAGYASSZONY:
És a nőd...
Én is megkérem.
(Keményen, éles pózba vágja magát.)
ÖREG NAGY:
Hogy gondolta a kisasszony, hogy ezzel az úrral kikezdjen?
NAGYASSZONY:
Csak azt szeretném tudni, hogy jutott az eszébe, hogy szemet vessen rá?
ÖREG NAGY:
Mondok valamit a kisasszonynak, de kezet rá, hogy nem szól.
A legutolsó pesztrát nem adnám a fiamhoz...
NAGYASSZONY:
István!
ÖREG NAGY:
No, jó.
Én megkértem a kisasszonyt, de nem titkolom, hogy mit gondolok a fiamról.
Minden reggel délben kel fel.
Mi félünk tőle.
Épp azért jöttünk.
Aztán, meg aztán, valami baja is kell, hogy legyen .
(Halkabban.)
A dajkája kicsi korában leejtette.
NAGYASSZONY:
Ez volt.
Te voltál !
(Megcsípi az Öregasszonyt, az felsikolt.)
Menjetek!
ÖREG NAGY:
Bajának kell lenni, másképpen nem lehet.
Megveri a kisasszonyt a nászéjjelükön.
FLÓRA:
Engem ?...
Engem, bácsi?!
ÖREG NAGY:
Téged, téged!
(Az előbbi kemény póz.)
Iszik.
Ittam én, mama?
NAGYASSZONY:
Ittál, István.
ÖREG NAGY:
De én kerestem.
Keresett ő egy krajcárt?
Azt tudja meg a kisasszony, hogy amink van, mind az enyém.
Mind a kilenc birtok az enyém.
NAGYASSZONY:
A mienk minden!
FLÓRA:
Bácsi, én tudok spórolni.
Otthon én számoltam meg a tarka babot, hogy hány szem jut a gyerekeknek...
NAGYASSZONY:
Babon spórolt, egy ilyen lány akarja a fiút!
ÖREG NAGY:
Isten Mária uccse!
Megcselekszem azt a tréfát, hogy minden a barátoké legyen, pedig utálom őket.
Ha meghalok...
FLÓRA:
Ilyen szép, erős öregember, bácsi!
Tovább él, mint a fia, főképp, ha...
ÖREG NAGY:
Persze, hogy tovább élek.
Megszerzi nekünk azt a csúfságot, hogy nekünk kell eltemetni őt, és nem, mint ahogy rendjén van, neki - minket.
De hogy él ő, és hogyan én?
Egész nap kocsin ülök, ott vagyok minden vásáron.
Mit akar éppen a mi fiunktól?
NAGYASSZONY:
A mi szép fiunktól, a mi egyetlen fiunktól?
FLÓRA:
Nagyasszony...
ÖREG NAGY:
Hagyjad, mama, leányt kérni jöttünk.
FLÓRA:
Látom, bácsi.
Nagyon is megkérnek!
Ha napamasszonynak lánya volna, és azt úgy elkínoznák...
NAGYASSZONY:
Az én lányomhoz méri, az én lányomhoz mered mérni magad?
FLÓRA:
Aki nincs!
ÖREG NAGY:
Ebben igaza van.
FLÓRA:
Vigyázok én, nagyasszony, hogy bár szigorú vagyok, igazságos legyek.
Nem mertem én álmodni se arról, hogy a fiuk felesége lehetek.
Ő álmodta.
Verjék ki a fejéből, ha tudják, elmegyek innét, vissza se nézek.
ÖREG NAGY:
Látod, mama!
Ezzel a nővel lehet beszélni .
(Kiszól az ablakon.)
Öcsémuram!
(Szolgabíró, aki kint sétál az ablak előtt, bejön.)
NEGYEDIK JELENET
VOLTAK, SZOLGABÍRÓ
(Sokkal ünnepélyesebb, fehér kamásli van rajta.)
ÖREG NAGY:
Kisasszony, látja ezt az urat?
(Flóra bólint.)
ÖREG NAGY:
Ez az úr nagyságos úr.
SZOLGABÍRÓ:
Kripói és Krepalica Solom.
ÖREG NAGY:
A nagyságos Solom.
Mondjuk, hogy a nagyságos úr az én fiam, ha meg nem sértem.
Mintha a másik fiam volna.
Volt nekem másik fiam is!
(Elkomorodik.)
FLÓRA:
Tudom, Isten nyugtassa!
ÖREG NAGY:
A nevemet nem viselheti, de az ő neve sokkal szebb és több.
De ráírathatok ötszáz hold jó bácskai földet.
Akar -e ennek a megfogadott fiamnak felesége lenni?
Én megkérem ...
(Föláll.)
Ennek az igazi úrnak.
FLÓRA
(föláll):
Ez az úr... ez az úr?
Ah, értem.
Állítanak valakit helyette.
A felesége lehetnék ennek?
Jól értem, ez az?
SZOLGABÍRÓ:
Ez még több.
(Sóhajt, szünet.)
ÖREG NAGY:
A kisasszony mosolyog.
Miért?
NAGYASSZONY:
Mert rossz, rossz, rossz!
FLÓRA:
Igaza van, nagyasszony.
Mert rossz vagyok.
Utálom embertársamat és ez a rosszaság.
Ez az úr egy órával előbb felettem mint erkölcstelen, elvetemedett lány fölött ítélkezett, és most kész feleségül venni.
SZOLGABÍRÓ:
Az közügy volt, ez pedig magánügy.
FLÓRA:
Lehetetlenné tett a kenyérkeresetemben.
SZOLGABÍRÓ:
Hogy lehetővé tegyem mint úrinőt!
FLÓRA:
Föltettem magamban, hogy gyötörtetni engedem magamat, ameddig csak bírom.
De azért a gorombaságért, mert felteszik rólam, hogy ehhez az úrhoz elmennék feleségül, még ha egyedül lenne is férfi a világon - nem válaszolok gorombasággal.
ÖREG NAGY:
Így beszél a szolgabíró úrral?
FLÓRA:
Nekem nem szolgabíróm .
(Végignézi.)
Pedig épkézláb ember, és dolgozni is tudna.
Sajnálom, ennyi az egész.
SZOLGABÍRÓ
(fölkiált):
Ha ön most férfi lenne!
FLÓRA:
Ha paraszt lennék, az lenne csak önnek jó.
Bezárkóznék velem: a zsandárőrmestert előbb berendelné.
És csukott ajtók mellett ütne és rúgna, üttetne és rúgatna, amíg össze nem esek.
SZOLGABÍRÓ:
Inszinuáció!
Visszautasítom!
FLÓRA:
Falun születtem én is, ismerem a közigazgatást, amikor a szolgabíró meg van sértve, és a zsandár mulat...
SZOLGABÍRÓ:
Nagyságos asszony, bátyám, én politikai exponáltságom nem engedi - én talán el is mehetek.
ÖREG NAGY:
Úgy látom, igen.
SZOLGABÍRÓ:
Ha szükség lesz rám, én kint sétálok.
(El.)
ÖTÖDIK JELENET
VOLTAK, SZOLGABÍRÓ nélkül
ÖREG NAGY:
Ezt ugyan kifizette!
Szigorú volt, de igazságos.
Mindezzel azonban nem érünk semmit.
Nekem a kisasszony valami nagyon megtetszett.
Jutott valami az eszembe .
(Feláll.)
Az Isten adott áldást az idén, olyan búzatermésem volt, mint még sohasem.
A marhával sem jártam rosszul.
Van pénz.
Szereti a kisasszony a pénzt?
FLÓRA:
Nagyon, nagyon.
Ha nekem pénzem volna...
Mi mindent lehet csinálni a pénzzel.
ÖREG NAGY:
Mit csinálna vele?
FLÓRA:
Azt hiszem, nem tudnék többé elaludni...
Örömömben, a tudatban...
ÖREG NAGY
(kiveszi tárcáját):
Ha annyi, amennyi ebben van.
Nézze !
(A lány kíváncsi pillantást vet a tárca felé.)
Fogja meg!
FLÓRA
(megtapintja):
Milyen pohos!
ÖREG NAGY:
Mi?
No ne féljen tőle, még.
(Flóra megszorítja.)
ÖREG NAGY
(ünnepélyes mókával kinyitja a tárcát):
Ez a két fakk, csak ez van tele.
Előpénz.
Csak előpénz!
Ez ökörpénz - bécsi.
Ez magyar pénz - búzáé.
Az egyik harmincötezer, a másik negyven.
Egy forint se hiányzik belőle.
Nem korona !
(Megvetéssel.)
Én nem számolok koronában.
Meg akarja a kisasszony olvasni?
Nem?
Hisz nekem.
Egyszerű ember vagyok, de pénzt olvasni úgy mint én, nem tud senki.
Ami pénzt én megolvastam, az szentírás.
Tessen belenyúlni, megmelegíteni azt a kis, hideg ujjait!
A nagy bankó meleg, próbálja csak; tessen már!
FLÓRA:
Csakugyan, szinte süt.
(Kikapja a kezét.)
ÖREG NAGY:
Tessen megfogni vagy az egyik csomót vagy a másikat.
Azt, azt, az több.
Ejnye, szeme van a kezének.
Asszonyt nem láttam még pénzt így megfogni.
Mama, ezt a lányt, nézzed ezt a kisasszonyt.
Ez oszt a nő, az én emberem!
(Szolgabíró megjelenik az ajtóban. Száját eltátja, hangtalanul mondja "Á". Megáll, nézi a jelenetet; nem veszik észre. Az öregasszonyok oda-odanéznek.)
FLÓRA:
Pénz!
Sok pénz!
Sok nyomorúság, sok öröm: étel az éhezőnek, otthon, barátság, szerelem!
(Szinte magának mondja; szavainak halk pátosza van. A jelenlévők föl vannak izgatva, úgyszólván forsigálva.)
ÖREG NAGY:
Az, az, minden, én mondom, a pénz minden.
Vegye ,
(erősebben)
vegyed ki!
(Flóra kiemeli a pénzt, körülnéz, mosolyog. Bal kezével a pénzt tartja, jobbjával a zsebébe nyúl, onnan kivesz egy zsebkendőt; amelynek a vége csombókra van kötve. Szájával kioldja, és a csombókból kivesz egy krajcárt, és azt tréfás titkolózással a pénztárcába csúsztatja. A bankót visszaejti, és két kezét hirtelen hátratévén az öreg képébe mosolyog.)
ÖREG NAGY:
Egy krajcárt tett a tárcámba.
Mária úgyse!
Egy krajcárt!
Ejnye, de huncut egy kislány.
Egy krajcárt.
NAGYASSZONY:
István, ez célzás, add neki vissza!
ÖREG NAGY:
Nem én, kedves kis pénz, nekem még sohase adott senki is egy krajcárt.
Mé' adta?
FLÓRA:
Hogy fiaztassa.
Nekem hat darab van, az egyiket a bácsinak adom.
Nekem ez annyi, mint magának az a négymillió krajcár, amit kínált.
Csakhogy én nem követek érte árulást, mint az úr.
Én nem akarom megvenni érte a lelkiismeretét, mint az úr az enyémet.
Én ingyen adok!
(Öreg Nagy elkomorodik, visszateszi a pénztárcáját. A jelenlévők csodálkozása, néma hangja és nyugtalansága. Akarnak, de nem tudnak beszélni. A Szolgabíró jelzi a kezével, hogy a tanítóné fejében nincs minden rendben.)
ÖREG NAGY:
A kisasszony becsületes lány, de nem okos lány.
Mi, szülék, megpróbáljuk, beszélünk a fiúval...
NAGYASSZONY:
Nem.
Előbb beszélek ennek a fejével én!
- Gyere csak ide, kisasszony!
Nem akarod, hogy tegezzelek, nincs is rendjén, ilyen pesti nagysádot.
Ide nagysád, oda nagysád, megvan a baj!
Majd elvégezzük a dolgot mi ketten, mi nők!
Menj innen, mit avatkozol asszonyi dolgokba.
Gyere ide!
Így, hadd látom a fejedet.
Szép hajad, szemed van.
Ma már a szegény lányok is mind szépek.
Menj ki, István, azzal a büdös szivarral.
Kint füstölj!
(Öreg Nagy el.)
NAGYASSZONY:
Szép szerencse, ha az én fiam valakibe beleszeret.
Mi?
Egyszer egy igazi hercegnővel is táncolt - őt választották ki, hogy vele táncoljon - a király előtt.
A hercegnő beleszeretett, de a fiam azt se vette el.
Hát mindjárt muszáj házasodni, ha az ember egymásba beleszeretett?
Mi, asszonyok jobban értjük ezt, ugye, pesti kisasszony?
Mondsza csak, magunk között marad, itattál vele valamit?
Azt mondják, ti tudtok szereket!
FLÓRA:
Néni, néni!
NAGYASSZONY:
Csitt, egy szó se essen róla.
Majd végzünk mi ketten, nincs szükségünk senkire.
Az a fiú beteg lenne bele.
Kíván téged borzasztóan.
Olyan szép, olyan derék fiú.
Ha a hercegnő szerette, pedig asszony, volt...
Megkérlek, legyél a kedvese!
FLÓRA:
Nagyasszony !
(Kiereszti karjából az asszonyt.)
NAGYASSZONY
(visszaesik, fuldokol):
Jaj, az asztmám!
Kiszekírozta belőlem az asztmám.
Megfúlok, asszonyok!
István!
(Az előbbi társaság bejön, az öregasszonyok a Nagyasszony mögé, kenik, itatják.)
NAGYASSZONY
(iszik, ivás után panaszos hangon):
Nem akar, Istvánkám, ő nem akar.
FLÓRA:
Néni!
Most már elég, az egészből elég!
Vigye el Nagy úr a nagyasszonyt, és maga is menjen el, el!
SZOLGABÍRÓ:
És ha én is önt el, el, el...
FLÓRA:
Engem?
SZOLGABÍRÓ:
Önt.
Személyes felelősségemre... az iskolaszéki ülés alapján el... elutaztatnám, kényszerútlevéllel.
NAGYASSZONY:
Az, az!
Suppon, suppon, suppon!
(Egy pillanatnyi várakozásteljes csend.)
FLÓRA:
Ezt... velem !
(Hirtelen erősen megváltozott hideg hang.)
Az más !
(Fölkel, a kebléből kiráncigálja az óráját, megnézi.)
Most visszamennek a fiukhoz, aki önöket ide küldte.
Azt mondják, nem végezhették el küldetésüket.
Csak belekezdtek.
Mit bánom, mondjanak akármit.
Csak jól vigyázzanak, hazudjanak.
Hazudjanak, vigyázzanak.
Visszajönnek a fiukkal, ifjú Nagy István úrral, és meg fognak engem kérni.
Még nem tudom, mit fogok mondani.
Még nem határoztam el, nemet mondok -e vagy igent.
Elmegyek -e az önök fiához.
Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.
A pillanat lesz döntő, a kedvem, hogy abban a pillanatban lesz -e kedvem?
De önök eljönnek!
Komolyan, meggyalázás nélkül.
És ha nem - a fiuk, tudom, bárhová jön - el fogom mondani a fiuknak, hogy kértek meg!
És itt, tudom, kő kövön nem marad, romba dől, tűzbe borul, borba fog fúlni minden.
Azt mondják, a nagyasszony mondja: megetettem, bántam vele.
Nem bántam, a kis testvéremre, a legkisebbre, és Úrjézus öt sebére esküszöm, nem bántam.
Nem is tudok.
Nem is akarok.
De bánni fogok.
Föllázítom az anyja ellen.
Elveszem az apjától az egyetlen fiát.
Én csak egy rongyos kis nő vagyok most, tanítóné, egy senki, ideszaladt fiatal leány, parasztgyerekeknek néni, de tudom, olvastam, hogy kell nagynak, rossznak lenni.
Ha úgy akarják, ha a nagyasszony úgy akarja, leszek a fia kedvese is egy darabig, de csak addig, amíg fölégetem és megsemmisítem magukat és mindenkit e földfaló, ostoba fészekben.
De maguk most el fognak jönni, hogy megkérjenek, legyek a felesége: tudom, eljönnek.
Most pedig elmehetnek!
(Nagyék elmennek.)
KATÓ
(kis szünet után berohan):
Flóra, édesem!
Az egész falu útban van ide, az asszonyok mosakodnak, a férfiak borotválkoznak, mindjárt itt lesznek, és nekem nincs pogácsám!
KÁNTOR
(berohan):
Hamar, hamar!
Jönnek már, pálinkát, pogácsát, még a főúr is idevezettette magát .
(El a boltba, Kató utána.)
HATODIK JELENET
FLÓRA, FŐÚR
(A Főúr jön, az I. felvonásbeli kislány vezeti. Sokkal halványabb. A kislány leülteti, tisztességtudóan köszön, aztán el.)
FŐÚR
(Flóra elébe szalad, segíteni akarja a leültetésnél. A Főúr egy székbe kapaszkodik, daliásan áll.)
Azt hallom, itt papra, eskető papra lesz szükség.
Nekem nem is szólnak.
Iskoláslányoktól kell megtudni.
Te vagy az, kis bogaram?
Ugye, hogy ugye?
Kató, ide a savanyúvízzel!
Ma bort iszunk, az utolsó pohár bort, nem bánom...
Ne nézzen ide a káplán úr, a stóla a magáé, de a pap én leszek ... A kezedet!
(Flóra megcsókolja a Főúr kezét.)
FŐÚR
(erővel megfogja a lány kezét):
Már minden nálam nélkül történik, ha egyszer elgyöttél volna hozzám gyónni...
Igaz, azóta egy nagy vizitem volt...
Sleppes szoknyájú, öreg nő.
(A szélütött oldalára mutat.)
Ez... szelet vert a sleppje...
Azért legények vagyunk mi. Egy kicsit gőgös vagyok, mi?
Nyakas.
( Merevségét jelzi.)
Az esküvőt azért kivárjuk.
Na, hadd lám a szemed, mi ez, forró és nedves: ez könnyű!
Lacrima felicitatis, a hetedik, be nem iktatott szentség.
A boldogság jósága.
Csak a fehér violának van ilyen illata.
Forró a fejed.
A hirtelen jött boldogságtól van.
Lassan jött?
Na, ne felelj!
Látom, fáraszt a beszéd.
Csak azért jöttem, hogy lássam, hogy viselik magukat az öregek?
Úgy látom, hogy jól.
Pedig okosságot nincs mit várni a gazdag emberektől.
Az ő ostobaságukon múlik, hogy ilyen nyavalyás a világ.
Én ott voltam, mikor a másik fia végzett magával.
Akkor még kutya kemény ember volt.
Nem sírt a '.
Csak annyit mondott: ha ezt tette, jól tette, csak azután vágódott el, mint a zsák!
De már a másik héten fekete ruhában kupeckedett, fekete kesztyűben fogta meg az ekeszarvát.
Én azt hittem, ez az ember, akit nem lehet megtörni, és te megtörted, és azért mondtam annak a fiúnak, hogy te derék lány vagy, és ezért mondom neked, hogy az a fiú derék fiú, és ezért szép az élet.
Piat veritas et vita.
Sírsz e még?
FLÓRA
(megtörli könnyeit):
Nem, szentatyám, nem sírok, és azt sem akarom, hogy mások sírjanak miattam: Nézze meg, már nem könnyes a szemem.
FŐÚR:
Mikor jönnek Nagyék?
FLÓRA
(a külső kutyaugatásra):
Most!
HETEDIK JELENET
VOLTAK, ÖREG NAGY, IFJ. NAGY, NAGYASSZONY a kíséretével
(Bejönnek. A Nagyasszony, mint az első lánykérésnél, ugyanazon módon és környezetben. Öreg Nagy kezet fog a tanítónővel, Ifj. Nagy szintén, nem néznek egymásra. A jelenlevő vendégek fölkelnek, hogy kezet csókoljanak a Nagyasszonynak, az szigorúan int a kezével, hagyják, üljenek le.)
FŐÚR
(a kísérő inashoz, asszonyokhoz):
Dolgotok van itt?
A Nagyasszonyt őrzitek.
Majd őrzöm én, ha megengedi .
(Szigorúan.)
Menjetek ki!
(Inas, öregasszonyok el. Csend.)
ÖREG NAGY:
Milyen termésük volt a főúréknak?
FŐÚR:
Kukorica semmi.
Komló egy kevés.
Búza, az volt.
ÖREG NAGY:
Fődolog a búza.
Ha búza van, minden van .
(Körülnéz, egyszer gondol egyet, nekilendül.)
Azért jöttünk, én és nőm, hogy megkérjük a kisasszony kezét ennek az én fiamnak.
Eljön -e hozzá?
(Flóra csendben, komolyan nemet int a fejével.)
ÖREG NAGY:
Nem.
IFJ. NAGY:
Az apámat...
Flóra, nem értette?
NAGYASSZONY:
Ő nem akar.
Nem!
FŐÚR:
Nem -e?
FLÓRA
(határozottan):
Nem!
(Ifj. Nagy fölkel, meglepetten néz a jelenlevőkre, a szüleire. Azokban keresi a visszautasítás okát.)
FLÓRA:
Nem !
(Megfogja István kezét.)
De legyen nyugodt.
Meg fogja érteni, hogy miért nem.
A bácsi, a nagyasszony nagyon jók hozzám.
Idejönnek, megalázzák magukat, hogy ne cselekedjenek a fiuk kedve ellen.
Ez annyi, ez annyi, mintha a hátralevő életüket áldoznák fel magáért.
Szeresse érte őket, még jobban, mint eddig.
Nincs az embernek senkije, se testvére, se hitvese, még szerelmese sem; akármilyen közel - mind messze van; csak azzal vagyunk egyek, aki az anyánk, az apánk, a gyerekünk.
IFJ. NAGY:
Péternek igaza volt.
FLÓRA:
Péter?
FŐÚR:
Az öccse.
ÖREG NAGY:
Halljad csak, halljad.
IFJ. NAGY:
És halálba kergették.
Apám, anyám, itt valami történt!
Flóra, egyedül akarok magával beszélni!
FLÓRA
(csendesen nemet int):
Semmi se történt.
Meggondoltam.
Amennyire egy ilyen asszonyelme képes, mélyen meggondoltam magamban.
Volt egypár pillanatom, egy-két borzalmas pillanatom!
Magát sem szégyen, sem megaláztatás nem érheti ezért.
(Teljesen felé fordul. Ketten vannak, a legnagyobb intimitásban. A többi jelenlevő staffázs. Lassú mozdulatok jelzik az érzelmeket. Legjobban él a staffázsban a Tanító, aki szinte illusztrálja Flóra beszédét. Diadalmas, boldog, büszke.)
Maga nekem az a kép marad, akit kislány koromban láttam, és akin kívül más férfi képét nem látom soha.
IFJ. NAGY:
Az okát, az okát!
Szeret -e, vagy nem?
(Flóra nem felel.)
IFJ. NAGY:
Igen vagy nem?
FLÓRA
(konokul, keményen):
Nem szeretem annyira, mint amennyire kell.
Nem úgy, hogy el ne tudnék menni tőle.
El tudok, és ez mindent megmond.
Egyszerűen azt hazudhatnám - nem.
Elment a kedvem.
El is ment.
El is mehetett egy kissé!
De miért váljunk el rossz kedvvel?
Talán még pályázom, ha öreg leszek, valamelyik birtokára tanyai tanítónőnek.
NAGYASSZONY
(az orrát fújja):
No, no!
(Jelenlevők játéka.)
FLÓRA:
Istenem, összevissza beszélek itt mindent.
Talán tiszteletlen is vagyok.
Nem is értenek.
De maga megért.
Egy kissé megijesztett az én nagy szerencsém.
Nem vagyok -e én csaló, aki idecseppentem, betolakodtam?
Hirtelen úgy éreztem, hogy kicsiny vagyok magához.
Kicsiny és más.
IFJ. NAGY:
Maga a kicsiny, én vagyok a nagy.
FLÓRA:
Látom magamat.
Gyön, Pesten keresztül gyön egy idegen leány és egyszerűen elveszi a szüleitől a fiút.
Ez nem igazság.
Én nem vagyok kalandor, nem vagyok kalandor!
IFJ. NAGY:
Ki mondta, hogy az, ki merte?!
FLÓRA:
Itt senki.
De maga is más rang, más osztály, magának fölfelé kell törni.
Maradjon mindenki a maga pártján.
Ugye, néni? édes, jó, kegyetlen néni !
(Kezet csókol.)
Most már megérdemlem -e?
IFJ. NAGY:
De talán érdemes, legalább érdemes mindenek fölött gondolkozni egy kissé.
Beszélni akarok magával.
FLÓRA:
Az életben nem merek többé.
Én vagyok a gyengébb, elismerem.
IFJ. NAGY:
Péternek igaza volt.
Most én mondom, igaza volt, és ti kergettétek a halálba, ti, ti!
Csak gyűjteni, gyűjteni!
Bele vagytok őrülve a gyűjtésbe!
Minek?
Kinek?
Nekem ugyan nem!
Én fütyülök a millióidra!
NAGYASSZONY:
István!
Az apádat!
IFJ. NAGY:
Az apámat?
Ez az én apám?
Na hát én szakítok az apámmal és az anyámmal, veled is.
És kérdem magától, ha ebben az egy ruhában, így, ahogy vagyok... hajtani tudok, a lóhoz értek, kocsis lehetek, így állok magához, akar -e akkor?
FLÓRA:
Nem!
Így sem!
Akkor sem!
(Ifj. Nagy iszik.)
FLÓRA:
Inni ne hagyják.
Ne igyon!
Ígérje meg.
Isten áldja meg magukat.
Kántor bácsi, Isten áldja!
A mandulát a boltban - most már bevallhatom - mi ettük ki a fiókból Katóval.
- Főúr, simítsa meg az arcomat, nincs rajta árnyék, amit lesimítson.
FŐÚR:
A szemedet szeretném megcsókolni, a két szemedet.
Menj kis szolgálóm, és vezesd a világtalanokat.
FLÓRA:
Szervusz Rézi.
Mi jóba voltunk, mi?
Csak mi ketten nem karmoltuk meg egymást.
Kató, ez jó fiú.
- Kolléga, ez jó lány.
Most pedig nincs mit búcsúznom tovább.
Mit érzékenykedünk?
Emelt fővel jöttem, és fölemelem, amikor elmegyek.
Dicsértessék!
UTOLSÓ JELENET
FŐÚR:
A gazdag emberek ostobasága olyan, mint a tenger, kimeríthetetlen.
Eleresztették... az életet, a jövőt...
(Függöny.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE