Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Berczik Árpád
A pozsonyi dieta
Keletkezés ideje
1907
Felvonás
3
Jelenet
58
Megszólalás
965
Mondat/Sor
1945
Szó
11900
MÁSODIK FELVONÁS.
Grassalkovicséknál díszes terem. Balra virágcsoport délszaki növényzettel.
ELSŐ JELENET.
Patayné. Budayné. Krisztina. Szentiványiné. Ilonka. Inasok.
(A függöny felgördültekor inasok közepütt az asztalt kávézásra készítik elő.)
Krisztina
(balközépről a hölgyekkel).
Köszönöm, hogy szívesek voltak eljönni.
Patayné.
Ezer örömmel, báróné — ezer örömmel...
Krisztina
(helylyel kínálja meg a hölgyeket.)
Mi asszonyok mindnyájan a felséges asszony részén vagyunk s azért azt gondoltam... talán, ha a nemzetes aszszonyokat meghívom és egy csésze kávé mellett meghányjuk-vetjük áldott jó királynénk sorsát... lehet annak is eredménye...
Hiszen nekünk asszonyoknak is van befolyásunk az urunkra...
(Krisztina az asztalfőnél ül, jobbra mellette Patayné, balra a másik két hölgy. Ilonka Krisztinával szemben.)
Ilonka.
Van bizony...
Patayné.
Ilonka! mi dolog az?
Hogy mersz te belekotyogni ?..
Idősebbek jelenlétében a lány neve: hallgass...
Ilonka.
Értem, édes anyám...
Krisztina.
Nemzetes asszonyaim férjei Patay uram befolyása alatt állnak...
Patayné
(jól ejtve ki a németet és oly módon, hogy mutassa, milyen nagyra van a németségével. Mindig Krisztinához fordul, mikor németül beszél, mintegy neki kedveskedve),
Leider — leider.
Budayné
(magyarosan ejtve ki a németet. Krisztinának kedveskedve).
A bizony, hogy lájder!
Szentiványiné.
Freilich — freilich...
Budayné.
Az ám. hogy frajlik — frajlik...
Krisztina.
De hiszen még Patay uram felesége sincs vele egy párton.
Patayné.
De nem ám!
Ganz und gar nicht.
Budayné.
Ganz und gar nikt!
Krisztina.
Ennélfogva talán hatni lehetne rájuk, hogy ne csináljanak oppozicziót...
Vajjon számíthatok -e a nemzetes asszonyokra?
Patayné.
Hogyne?
Warum nicht?
Krisztina.
Ennek a mi összejövetelünknek titokban kell maradnia, mert az uram se tud róla.
Patayné.
Ilonka! el ne járjon a szád.
Ilonka.
Vigyázni fogok magamra!
Patayné.
Nem szükség, hogy felelj!...
Ó kérem, nagyságos báróné, tessék elhinni... hogy én már annyit könyörögtem az uramnak... de in diesen Dingen nem lehet vele okosan beszélni.
Krisztina.
Ő olyan kurucz... hogy az ember fel se tudja fogni, miképen jutott ilyen finom, művelt feleséghez...
Patayné.
Hja! én Bécsben nevelődtem... ez nem is volt inyére az uramnak... de hát a szépség... a fiatalság...
Nem tudott nekem ellentállni.
Ilonka! halt dich grad!
Krisztina.
Hogy nem esik meg a szivök szegény királynénkon!
Patayné.
Valóságos istennő!
Eine Göttin.
Minap az udvari bálon milyen gnädig volt!...
Megállt előttem...
(Fölkel)
. Így mint én
(Szentiványinéhoz)
most öcsémasszony előtt... rám nézett... úgy sugárzott... majd leborultam előtte... és lágy, fuvolahangon kérdezte: liebe Frau von Patay wie gehts ?...
Quomodo valet ?...
Én meg...
Budayné.
Wirklik — wirklik?
Szentiványiné.
És Frau von Patay jól feltalálta magát...
Patayné.
Azt feleltem: wie Eure Majestät befehlen!
Budayné.
Präktig... präktig!...
Jó, hogy engem nem szólított meg... nekem a szó a torkomon akadt volna.
Szentiványiné.
Én is úgy reszkettem...
Mert már majdnem megszólított... felém jött egyenesen... de aztán szerencsére megfordult... jaj beh megkönnyebbültem!
Hanem egy pillantást vetett felém...
Budayné.
Bitte-bitte... tessék úgy mondani, hogy felénk...
Mi is ott állottunk.
Szentiványiné.
Engedelmet — ez a pillantás csak nekem szólt.
Patayné.
És másnap... ó másnap... ezt a tubákos pikszist méltóztatott nekem kegyesen küldeni az ő felséges portréjával...
Azóta én a tubákolásra adtam magamat... a királyném egészségére.
(Megkinálja az asszonyokat.)
Szentiványiné
(tubákól és tüsszög).
És egy ilyen királynét hagynának elveszni a mi uraink...
Budayné.
Grässlik... grässlik...
Patayné.
A ki azt mondja: liebe Frau von Patay — quomodo valet ?...
Wie gehts?
Budayné.
Olyan sírhatnékom van mindig, ha rá gondolok arra a szegény asszonyra... a ki olyan gyönyörű...
(Tüsszent.)
Patayné.
De milyen...
És a toalettje...
Olyan ruhát se láttam... was das gekostet hat...
(Ilonkához.)
Görbén ülsz!
Budayné.
Präktig... präktig!
Patayné.
Meg a smukja... hogy funkliroztak azok a kövek... és mekkora gyöngyei voltak...
Budayné.
Azokra éhesek a csúf ellenségei... a bavarus... meg a burkus... meg a többi!
Az kéne nekik...
Az a sok kincs!
Patayné.
A bavarus választó már megrendelte Párisban a két díszruháját, a miben Csehország királyává és német császárra akarja magát koronáztatni...
Szentiványiné.
Sokat akar a szarka..
Budayné.
Korábban keljen az a burkus meg az a bavarus... ha Mária Teréziát el akarja kergetni!
(Öklét rázza.)
Krisztina.
Tetszik még egy findsa?
Patayné.
Wenn ich bitten darf...
Budayné.
Ik auk!
Patayné.
Ha mi ülnénk a diétában, már rég megszavaztuk volna a subsidiumokat...
Krisztina.
Mindenesetre tudomására fogjuk ezt juttatni a felséges asszonynak!
Ó, a felséges asszony minden csekélység iránt rendkívül érdeklődik... ráér ő mindenre... a sok gondja közt...
Patayné.
Azt hallottam... hogy ő felsége még a spajzba is maga néz mindennap...
Krisztina.
Mindenesetre igen kitünő háziasszony.
Budayné.
Egy királynénak igazán sok dolga van!...
Nekünk arról fogalmunk sincs!
Engem már a nagymosás is úgy elfoglal — hátha kormányozni annyi országom volna... a mit mind kormányozni kellene...
Patayné.
Csak kérem a felséges asszonynak mondani, hogy mi megteszünk minden lehetségest...
Wir thun unser Möglichstes...
Az uram csak az én főztemet eszi...
Már egy hete nem főzök neki...
Már olyan sovány, mint a verebek januáriusban.
Szentiványiné.
Az én uram meg a rendet és csendet szereti.
Ergo...
Mindennap nagy takarítást csapok...
Budayné.
Az én uram meg nagyon szerelmes...
Ergo...
Krisztina
(Budaynéval kezet fog, nevetve).
A felséget ez az önfeláldozás nagyon meg fogja hatni!
MÁSODIK JELENET.
Voltak. Bartenstein.
Bartenstein
(sebbel-lobbal).
Ksamster Diener, Frau Barónin!
Wie geruhet ?
Mesdames, Hocbachtung... submisseste...
Krisztina.
Kedves fiam!...
Úgy bizony már nem titok... hisz ma lesz az eljegyzés...
Bartenstein
(zavarral).
Eljegyzés ?... eljegyzés ?...
Krisztina.
És ő felségének legmagasb óhajtása teljesülni fog...
Patayné.
Gratuliere... von Herzen...
Budayné.
Auk... auk... gratulire...
Szentiványiné.
Már két nap óta csak erről beszél a város...
Patayné.
Még a politikára is hatása volt ennek az eljegyzésnek...
Nämlich Okolicsányit gyanúsították...
Freilich... most belátják, hogy igazságtalanul...
Ganz ungerechtweise...
Budayné.
Ja, ja...
Patayné.
És barátai majdnem mind visszatértek hozzá...
Gratuliere, Herr Sekretario...
Budayné.
Ik auk!
Ilonka
(csípősen).
Fogadja Herr Sekretario az én szívből fakadó legőszintébb szerencsekívánataimat is...
Patayné
(Ilonkához).
Már én gratuláltam!
Das genügt für uns Beide...
Bartenstein
(zavarral).
Besten Dank!...
Krisztina.
Mindjárt itt lesz a boldog menyaszszonya!...
Dámáim... ha tetszik — folytassuk nálam... mert volna még egy kis instrukczióm a hölgyek számára.
Patayné.
Az a kérdés, vajjon csakugyan eljegyzi -e ma Bartenstein Magda lányasszonyt.
Mert ha ez megtörténik...
Okolicsányi rehabilisirt lesz.
Krisztina.
Megtörténik okvetlenül!
Ilonka
(félre).
Jaj nekem!
Krisztina.
Épen erről akarom a dámákat kioktatni.
Patayné.
Ganz zu ihren Diensten...
Mert én fel vagyok lázadva.
Budayné.
Ik auk!
Patayné
(tubákkal kínálja meg Szentiványinét).
Befehlen ?...
Szentiványiné.
Danke — danke!
(A négy hölgy el balra.)
HARMADIK JELENET.
Ilonka. Bartenstein.
Bartenstein.
Helene — liebste Helene...
Ilonka.
El a szememből!
Rá se tudok nézni!
Minden szava hazugság!
Nem hiába mondogatja apámuram, ne higyj magyar a németnek!...
Bár én se hittem volna... most nem érne ilyen szégyen.
Bartenstein.
Léni...
Lencsi... engedjen szóhoz jutni!
Én még nem vagyok a Magda férje és nem is leszek az — soha!
Ilonka.
Hiszen megkérte!
Bartenstein.
Macht nix!
Aztán nem is én kértem meg hanem az onklim, a ki már nagyon türelmetlen, mert a császárné megkérdezte, hogy hát mikor lesz a házasságunk...
Ilonka.
De nem az onkli fog ma jegyet váltani, hanem maga!
Bartenstein.
Macht nix!
Ilonka.
Ez is macht nix?
Bartenstein.
Hiszen Magda nem szeret...
Ő a Sániba szerelmes!
Ilonka.
Miféle Sáni?
Bartenstein.
Hát az Okoli Sáni.
Ilonka.
Én is azt hittem eddig, de már nem hiszem — mióta kész magához menni.
Bartenstein.
Ja, freilich ő...
Azt szeretné, hogy én lépjek vissza s ő a császárné előtt tisztán álljon...
De nekem van sütni valóm... ennélfogva őt én szorítom sarokba, akkor ő lesz kénytelen retirálni!
Ilonka.
Beszélhet reggelig... én többé nem hiszek magának!
Bartenstein.
Léni...
Lencserl!...
Mein Herzpinkerl!
Ilonka.
Nem vagyok a maga pinkerlije!
Bartenstein
(félénken melléje ül).
Nicht so fuchtig!
Azért mégis maga lesz a weibikám és együtt fogunk kocsikázni a Praterban.
Ilonka.
Nem megyek Bécsbe lakni... érti ?...
Soha — soha!
Bartenstein.
Macht nix!
Hát maradunk Magyarországon!
Ad nekem a császárné —
Ilonka.
Hallja!
Az nem császárné.
Ne kicsinyítse, az királyné!
Bartenstein.
Hát jó...
Ad nekem a királyné donáczióban szép uradalmat Magyarországon!
És én fogok viselni magyar ruhát. . sarkantyúval és hagyok wachsolni magamnak hosszú bajuszt... ilyen hoszszút —
Ilonka
(elneveti magát).
Szerencsétlen ember!
Mit kellett épen belém szeretni?
Nincs -e Bécsben elég szép lány... német lány?
Bartenstein.
Van.
De én még nem láttam, a ki olyan... so zum Fressen volna, mint maga!
No nem haragszik már, Lénikém?
Ilonka
(felugrik).
Haragszom ám — de magamra!
Annyi a jóravaló derék magyar gyerek, egyik különb a másiknál és valamennyi különb magánál...
Bartenstein.
Macht nix!
Ilonka.
S ennek a buta, ostoba, bamba szívnek épen magába kell szeretni... a ki miatt megharagszik rám a királyné... megnyúz az apám...
Hát érdemes maga ennyi áldozatra?
Bartenstein.
Persze, hogy érdemes vagyok!
Mert én vagyok egy guter Kerl... és én szeretem magát rettenetesen... és olyan boldoggá fogom tenni, hogy azt fogja kiáltani: elég — elég!
Már nagyon is boldog vagyok...
Hörens auf!
Ilonka
(felugatva).
Az anyám!
NEGYEDIK JELENET.
Voltak. Krisztina. Patayné. Budayné és Szentiványiné.
Patayné.
Meglesz... megtesszük okvetlenül...
Auf mein Wort...
Budayné.
Ik auk!
Krisztina.
Viszontlátásig ma este, dámáim!
Szentiványiné.
Addig megdolgozzuk az urainkat!
Patayné.
Au revoir!
Budayné.
Ik auk!...
(Mindnyájan el középütt, Krisztina kivételével.)
ÖTÖDIK JELENET.
Krisztina. Szebeni (jobbról).
Szebeni.
Szegény leány!
Ezen kell segíteni!
Krisztina.
Nos, mi jót hozott, Károly bácsi?
Szebeni.
Báróné — kedves báróné, Magdától jövök.
Oda van egészen.
Megbánta keservesen elhatározását.
Most, hogy Bartensteinnal el kell magát jegyeznie, belátja azt a roppant hibát, a mit elkövetett.
Meg akarta menteni Okolicsányit és tönkre tette magát.
(Leülnek középütt az előtérben.)
Krisztina.
Sajnálom, nem vagyok oka.
Ő akarta... ezen már nem lehet változtatni, a felséges asszony is tud róla...
Az öreg Bartenstein bejelentette, hogy ma tartjuk az eljegyzést...
Késő — késő.
Szebeni.
Nem késő... mikor egy élet megmentéséről van szó!
Nem lehet késő.
Krisztina
(fölkel).
Bocsásson meg, Károly bácsi... ma estélyt adok... nem érek rá!
Szebeni.
Báróné... báróné... rá kell érnie, hogy egy kis történetet meghallgasson!
Krisztina.
Máskor, Károly bácsi — ma sok a dolgom.
Szebeni.
Fél attól, hogy föllebbentem a fátyolt a múltról ?...
Krisztina.
A múltról?
Szebeni
(leülteti maga mellé).
Volt egyszer egy kemény kurucz... kemény kurucznak meg szépséges leánya... a ki beleszeretett egy aulikusba...
Az öreg Klobusitzky sohse adta volna rájuk áldását — s ők nem kelhettek volna soha össze rendes úton...
Kötöttek hát olyan módon házasságot, melyet az egyházi törvény megenged, sőt érvényesnek ismer el... de mely legalább is szokatlan!
Krisztina.
Mit akar ezzel Károly bácsi mondani ?...
Szebeni.
Azt, hogy a báróné csak a szívére hallgatott!
Mely azt súgta: van egy ember... a ki szereti... a kit szeret s ha ezt nem kapja meg... egész élete hamu és szürkeség...
S volt egy ifjú, a ki ugyanezt gondolta s érezte...
S az ifjú, meg a lány... nem törődtek azzal, hogy egy öreg, ősz atyának milyen fájdalmat okoznak... nem kértek engedelmet... hanem a pap elé álltak...
Krisztina.
Károly bácsi...
Szebeni.
Meglepték ezt a jó papot otthonában... két tanúval.
Az ifjú azt mondta: ez a lány az én feleségem...
A lány meg: ez az ifjú férjem...
S a házasság meg volt kötve feloldhatatlanul.
S azóta mindig felek, valahányszor egy fiatal pár elémbe áll!
Mindig eszembe jut: hátha ezek is egyszerre csak elkiáltják magukat: ez a férjem — ez a feleségem!...
Csak a báróné felejtette el azt az estét a plébániámon.
Krisztina.
Dehogy felejtettem el...
De én már nem segíthetek rajta...
A királyné — mit mondana a királyné!
(El balra.)
Szebeni.
Úgy hát beszélek én a báróval!
De ezt a gyermeket nem hagyom elpusztulni.
HATODIK JELENET.
Szebeni. Grassalkovics.
Grassalkovics
(jobb első ajtóból).
Borzasztó!
Akármire el Voltam készülve — csak erre nem!
Szebeni.
Mi lelt, kedves Tóni?
Grassalkovics.
Károly bátyám...
Hitte volna -e, hogy akadjon magyar ember, a ki az ellenséggel czimboráljon ?...
Szebeni.
Nem lehet az... nem ismerek olyan magyar embert.
Grassalkovics.
Pedig akadt.
Az öreg Bartenstein... jelentést kapott a bécsi rendőrségtől, hogy a dieta tagjai és a burkus sereg közt összeköttetés áll fenn.
Szebeni.
Ez rágalom!
Az összeesküvések kora lejárt Magyarországon!
A mikor csinálták, akkor is rosszul csinálták, mert a magyar ember nem született összeesküvőnek.
Grassalkovics.
Sajnálom... de a bizonyítékok...
Szebeni.
Azok is vannak?
Grassalkovics.
Még nincsenek!
De megkapjuk.
Szebeni.
Koholmány... ellenségeink eszelték ki, a kik a királyné szívét el akarják tőlünk fordítani!
Ki fog derülni, hogy aljas hazugság!...
De most térjünk át a mi tárgyunkra...
Magdáról akarok szólni!
A jó gyerek!
Kétségbe van esve és lehetetlen ma az eljegyzést megtartani!
Grassalkovics.
Meg fogjuk tartani — minden áron!
Okolicsányit szereti ?...
Hátha ő is részese ennek az összeesküvésnek.
Szebeni.
Ez utolsó szavad?
Grassalkovics.
A legutolsó!...
Csatlós
(jobbról).
Bartenstein kanczellár várja a mélóságos urat szobájában!
Grassalkovics.
Ezt kellett megérnem!...
(El csatlóssal jobb második ajtón.)
HETEDIK JELENET.
Szebeni. Magda.
Magda
(baltól).
Nos, Károly bácsi... sikerült ?...
Rá tudta beszélni ?...
Nem... ne feleljen.... baljóslatú az arcza...
S ha úgy volna, a mint remegve gyanítom... azt nem élem túl...
Szebeni.
Gyermekem... ne veszítsd el bátorságodat...
Bízzál a jó Istenben...
Még jóra fordíthat mindent...
Magda.
Soha... soha...
S én magam döntöttem magamat ebbe a mélységbe.
Csak most látom, milyen őrült voltam...
De jóvá teszek mindent... keresztapa, maga segítségemre lesz.
Szebeni.
Leszek... leszek, édes kis madaram.
Magda.
Meg kell akadályozni, hogy az ujjamra huzza a gyűrűt...
Ezen az ujjon az ő gyűrűje... inkább levágnám.
Szebeni.
Gyerek!...
Csillapodjál...
Térj magadhoz...
Segítek én rajtad...
Csak azt tudnám... hogy és miképen.
Magda.
Károly bácsi se tudja ?...
Hát akkor én hogy tudjam!...
Ó jusson eszébe valami...
Az Isten is áldja meg!...
Ne hagyjon el.
(Leülnek.)
Szebeni
(közbe tubákolva).
Az a szerelem...
Ó az a szerelem!...
A cingulusát, csak várj egy kissé...
Mindjárt tudni fogom — mit kell tenni...
Mindjárt...
Csak öt perczet adj... egy perczet...
Magda.
Mégse jutott eszébe semmi?
Szebeni.
Jutott már... azaz hogy: fog jutni mindjárt!...
Magda
(felugorva).
Tudom már...
Megvan...
Szebeni.
Aranyos az eszed...
Csak gyorsan ki vele...
Jaj be kiváncsi vagyok rá!
Magda.
Nagyon egyszerű...
Meg fogom cselekedni ugyanazt, a mire szüleim olyan jó példát adtak.
Szebeni.
Nem... nem!
Azt nem ajánlom!
Érvényesnek érvényes — de mégsem a rendes módja, ilyen eszközhöz csak végszükségben szabad fordulni.
Magda.
Hát én nem vagyok végszükségben?
A kit vesztőhelyre hurczolnak, az nincs végszükségben?
Károly bácsi, kerítsen két tanut.
Szebeni.
Micsoda!
Én kerítsek?
Hiszen a te eszednek nincsen kocsisa...
Megint elragadt.
Inas
(jobb első ajtóból).
Okolicsányi ablegatus úr.
Magda.
Itt van — itt van!
(Inashoz.)
Jöhet.
Szebeni.
Ő jöhet — én pedig mehetek.
(El balra.)
NYOLCZADIK JELENET.
Okolicsányi. Magda.
Magda.
János!
Édes János.
De hogy fel van izgatva Ilyennek nem láttam sohasem kegyelmedet.
Okolicsányi.
Nem is voltam soha ilyen állapotban!...
Hát nem hallott arról a szörnyű esetről?
Magda.
Én semmit se tudok... csak azt, hogy ma van az eljegyzésem.
Okolicsányi.
Az összeesküvésről sem hallott?
Magda.
Miféle összeesküvésről?
Okolicsányi.
Csak egy szót mondok, az az...
Az az ember, ki mindenem volt a világon... az, bár eltaszított magától, bár szemben áll velem és meg akart semmisíteni...
Magda.
Patay?
Nos, mit művelt?
Okolicsányi.
Elragadta, tán bűnbe sodorta hazafisága!
A becsülete... az élete... az egész családjának sorsa ettől függ, hogy megmenthetjük -e tudtán kívül.
Magda.
Értem!...
Értem!
Megyünk atyámhoz...
Neki tudni kell a dologról.
KILENCZEDIK JELENET.
Voltak. Bartenstein. Ilonka. (Hátul a szárnyajtók megnyílnak — fényesen kivilágított termekbe látni. Számos cselédség az ajtókban. Grassalkovics és Krisztina a hátsó teremben fogadják a vendégeket.)
Bartenstein
(Ilonkához).
Együtt vannak!
Annál jobb!
Jetzt mach ich an Skandal.
Ilonka.
De ha baj lesz...
Bartenstein.
Macht nix!
(Magdához.)
Einen guten Abend!...
A mint látom, jól érzik magukat!
Okolicsányi.
Óh nagyon!
Bartenstein.
És a Fräulein?
Magda.
De mennyire!
(Ketten el hátul.)
TIZEDIK JELENET.
Bartenstein. Ilonka.
Bartenstein
(színlelt dühvel).
Hát így viselkedik a Fräulein?
Az én menyasszonyom és itt hagy faképnél!
Még pedig a Sánival!
Ilonka.
Macht nix!
Bartenstein.
Dehogy nem!
Nagyon is macht was!
Most már semmi sem áll utunkban, hogy maga az én weibikám lehessen.
Ilonka.
De az apám megnyúz!
Bartenstein.
Macht nix!
Sarokba szorítjuk!
Összekelünk az ő beleegyezése nélkül...
Ilonka.
Az lehetetlen...
Bartenstein.
Hát Grassalkovicsék nem úgy keltek e össze ?...
Megleptek egy papot, két tanúval, elébe álltak.
« Ez a fiatalember az én férjem ...»
« Ez a leány az én feleségem !»
És megvolt a házasság...
Ilonka.
S ez igazi házasság?
Bartenstein.
Olyan igazi, mintha az oltár előtt kötötték volna.
Ilonka.
No, én mégse mernék így összekelni...
Bartenstein.
Nézze csak... ott sétál egy pap...
Ilonka.
Az Szebeni bácsi.
Bartenstein.
Wissens was...
Ugorjunk elébe...
Ilonka.
Én a világért se... ugorjék egyedül.
Bartenstein.
Is ja ka grossa Gschicht!
Ilonka.
És maga nekem aztán igazi uram lesz?
Bartenstein.
Majd meglássa, milyen igazi leszek...
Ilonka.
Hát nem bánom.
TIZENEGYEDIK JELENET.
Voltak. Szebeni.
Szebeni
(hátulról loppal jön).
Legjobb lesz szépen hazaszökni...
Egyszerre csak elém toppanna János és Magda...
Nem... nem... elég volt egyszer.
Bartenstein
(Szebeni elé áll.)
Ez a leány az én...
Ilonka.
Hát hol a két tanú?
(Elszalad.)
Bartenstein.
Richtig... két tanú!
Wartens pisl Szepeni pácsi.
Wir kummen glájh!
(El.)
Szebeni.
Mi volt ez ?...
Bartenstein... meg a Patay lánya...
Hát ezek is?
De most már igazán résen kell lennem!
(El.)
TIZENKETTEDIK JELENET.
Voltak. Patay. Buday. Szentiványi. Kubinyi. Czompó. Zlinszky. Goszthony. Beniczky. Büky.
Czompó.
De már ezt számon kérjük a perszonálistól.
Zlinszky.
Rólunk ilyen híreket ne terjeszszenek!
Goszthony.
A becsületünket nem hagyjuk!
Beniczky.
A hűségünkben ne gázoljanak!
Czompó.
Gazság— czudarság!
Hogy mi csak azért nem adunk pénzt meg katonát a kormánynak, mert a burkus malmára hajtjuk a vizet...
Büky.
A kormánynak opponálunk, de nem a királyunknak...
Okolicsányi.
Ezt kell megmagyarázni a perszonálisnak!
Az ő kötelessége megértetni odafenn, hogy a magyar ember nem adja el se hazáját, se királyát!
Követek.
Úgy van... úgy!
Okolicsányi.
Én tanácskoztam már a perszonálissal, de egy ember csak egy ember, arra ő nem hajtott.
Hanem ha valamennyien elébe járulnánk, a diéta vezető emberei, nem utasíthat vissza!
Követek.
Igaz!
Jerünk — jerünk!
Buday.
Vezessen Okolicsányi!
Okolicsányi.
Van nálam érdemesebb, korra és tekintélyre!
Kérjük meg Patay bátyánkat.
Patay.
Tüzes menkő!
Én nem vezetek senkit... és nem törődöm vele, akármit hiresztelnek rólam!
Buday.
Samu!
Samu!
Ezt nem hagyhatjuk magunkon száradni!
Patay.
Hát már kegyelmeteknek is az inukba szállt a bátorságuk ?...
Kinek nem inge, ne vegye magára!
Ha meg igaz majd kisül — ki a ludas... azt kérdőre vonják... s felteszem róla, helyt is fog állni...
Okolicsányi.
Nem úgy, bátyám...
Tisztázni kell becsületünket...
Árulást ne fogjanak a magyarra, se hűtlenséget!
S ha akadt volna — a minthogy nem hiszem — köztünk... a ki ezt csakugyan elkövette — —
Patay.
Akkor csak fogják pörbe és üssék le a kobakját.
Okolicsányi.
Nem úgy, bátyám... akkor valamennyiünk hűségeért bocsássanak meg annak az egynek.
Buday.
Jól beszélt Okolicsányi!
Ő vezessen... hozzá csatlakozunk.
Patay.
Rajta... rajta... csak kövessétek a vezérürütöket... a ki be fog vezetni a közös akolba... hol megesik majd a nagy nyírás.
Gyávák, nyomorultak!
(Haragosan leül.)
TIZENHARMADIK JELENET.
Patay. Magda.
Magda
(jobbról).
Patay!...
Ha meg merném szólítani...
Patay.
Hagyjatok el, megállok én egymagam is— mint a pusztaságban az égből hullott kő.
Magda.
Magában dörmög... nagyon haragszik az öreg!
Patay.
Megszeppentek... hogy befeketülnek...
Pedig tiszták akarnak maradni — hófehérek!
Husvéti bárányka mind...
Magda
(magában).
Megszólítom...
Meg én!
Kötelességem megmondani neki — a mit megtudtam!...
(Fenn.)
Patay uram — megengedi ?...
Patay
(gúnyosan).
Mit, édes kis hugocskam?
Mindent!
Csak tessék szólani!
Mit nem engednék meg a házikisasszonynak — —
Magda.
Most nem mint házikisasszony fordultam a vendéghez... hanem mint...
Patay.
Csak maradjon meg házikisasszonynak az ilyen gyönyörű leányzó... ezen a fényes mulatságon...
Magda.
Tetszik Patay uramnak?
Patay.
Rendkívül tetszik és felségesen érzem itt magamat!
Az udvari levegőn...
Szinte megejtődöm én is!
És nagy kedvem volna magamat árúba bocsátani.
Magda.
Ne mondjon ilyet urambátyám!
Olyan igaz magyar ember, mint bátyám...
Patay.
Nem eladó?
Dehogy nem vagyok az.
Csak meg kell találni az áramat!
— Csakhogy en másképen árulom magamat, mint a fiatalság!
Engem nem vehetni meg aranylánczon, bárói czímeken, üres kitüntetéseken — de még holmi szép szemeken se...
Magda.
Bátyám — ne legyen olyan keserű!
Patay.
Az öreg embernek nem lehet port hinteni a szemébe!
Valóságot, kézzel foghatót, megmarkolhatót kérek... holmi kis donácziót hugocskám.
Magda.
Ne gúnyolódjék bátyám — hanem hallgasson rám!
Fontos hírt akarok közölni... meghallottam a fiatal Bartensteintól— hogy mit forralnak kegyelmed ellen...
Patay.
Ne forraljanak semmit, hanem vásároljanak meg...
Hiszen árúba bocsátom magamat!...
Hát senkinek se kellek?
Szégyen, gyalázat!
A vén kuruczért már egy fabatkát sem adnak!...
Magda.
Édes bátyám... hallgasson meg.
Patay.
Nem érek rá!
Dónácziót koldulok... minél nagyobbat!...
(Koldulva.)
Adjatok — adjatok, a mit Isten adott!
Egy szegény mindenkitől elhagyott kuruczon könyörüljetek meg. .
Dónácziót— csak egy kis nyomorult dónácziót!
(El bal felé.)
Magda.
Nem akart meghallgatni!
TIZENNEGYEDIK JELENET.
Magda. Köröskényi.
Köröskényi.
Győztünk — győztünk!
Magda lányasszony, tudja -e már a nagy ujságot?
Felülkerültünk!
Mindnyájan elhagyták Patayt, Okolicsányi parancsol megint a diétán!
Megint ő a vezére.
Megmondtam én mindig!
Korábban keljen, a ki velünk ki akar kötni!...
Meglássa, mi lesz itt holnap vagy holnapután!
Magda.
Akkor én Bartensteinnal már rég gyűrűt váltottam!
Köröskényi.
Ebben a házban ma ugyan senkit se fognak eljegyezni!
Arról én állok jót, Köröskényi Dani.
Egy intésemre olyan ribillió lesz, hogy minden vendége szétszalad!
Nem hiszi?
(Balra vezeti.)
No, hát látja ezt az ablakot?
Látja!
Nos hát, ha én ide állok és a keszkenőmmel jelt adok... olyan macskamuzsikát rendezünk Bartenstein ifjú úrnak, a milyet még nem pipáltak Pressburg városában.
Magda.
Macskamuzsikát!?
Köröskényi.
Látja odaát ezt a kis korcsmát?
Abban van elbujtatva a dieta fiatalsága... azok ott csak az én jeladásomat lesik.
Magda.
Köszönöm, édes aranyos Danikám!
Mennyi ész szorult magába!
Maga sokra — de nagyon sokra viszi!
Ha az uram országbiró lesz... magát megtesszük bárónak!
Báró Köröskényi Dani, úgy -e ez jól hangzik?
Köröskényi.
Faintosan!
Jaj!
Édes kis princzipálisném... hadd csókolom meg csak a kisujjának a körme hegyit!
Ennél nagyobb jutalom nem kell nekem!
Dani báró!
Hujka Pista belekékül mérgében.
TIZENÖTÖDIK JELENET.
Voltak. Okolicsányi.
Okolicsányi
(jobbról).
Audiat... audiat!
Köröskényi.
Tessék parancsolni princzipális uram!
Okolicsányi.
Eredj és kérd meg nevemben az urakat, hogy ne távozzanak el!
Kivált Buday uramat kéretem...
Köröskényi.
Meglesz, spectabilis...
(Indul.)
Okolicsányi.
Audiat...
Aztán nézz utána, hogy Patay ablegátus úr még nem ment -e haza?
Köröskényi.
Meglesz, spectabilis...
(Indul.)
Magda.
Audiat...
Köröskényi
(olvadozva).
Tessék parancsolni... akármit parancsol... az rögtön meglesz... de azonnal!
Magda.
Jőjjön mindjárt vissza és maradjon itt a közelben...
És vigyázzon, hogy meg ne lepjenek...
Köröskényi.
Meglesz.
Egyben itt leszek... vigyázni fogok... mint a szemem fényére!
(Félre)
. Beh jó dolga is van a princzipálisomnak...
(El középütt, de csakhamar visszajön és hátul leskelődik.)
Magda.
Jőjjön ide a lombok közé... itt nem vesznek észre...
És beszéljen.
Homloka borús, nem járt szerencsével?
(Leülnek.)
Okolicsányi.
Óh ez a te apád!
Ki van cserélve!
Mindenkire gyanakszik, még bennem sem bízik!
Úgy felelt, hogy valamennyiünket megsértett.
Magda.
Ez az öreg Bartenstein műve...
Ő lovalhatta fel...
És ilyen embernek legyek én a lánya...
A ki irigye... ellensége nemzetemnek...
Mindennap sértést, megalázást kell tűrnöm.
Okolicsányi.
Annak ugyan nem léssz a lánya!...
Elvégeztem — úgy, a hogy a más dolgát, most sorát ejthetem a magaménak is!...
Ha politikus vagyok is... van ám szívem...
És ez kalapál... kalapál...
Magda
(simulva).
Hallom...
Hallom...
Okolicsányi.
És meg is érted a kalapálást?
Magda.
Ha megmagyarázza kegyelmed!
Okolicsányi.
Pedig beh könnyű megérteni!
Azt kopácsolja, hogy Magdi...
Magdi...
Magdika!
Magda
(fülelve).
Jani!
Jani...
Janika!
Okolicsányi.
És azt kérdezi, halkan, susogva: Magdikám, akarod -e még magadat feláldozni?
Magda.
Dehogy akarom!...
Okolicsányi.
Úgy hát édes — légy a feleségem.
Magda.
És ha az leszek — nem fogok magának ártani?
Okolicsányi.
Sőt használni fogsz, ha látják, hogy nem adtak, hanem elvettelek!...
Magda.
Elvesz, ha nem is adnak ?...
Okolicsányi.
Adták -e oda Krisztinát Grassalkovics bárónak?
Mégis elvette!
Ne legyünk mi is olyan okosak, mint ők voltak?
Magda.
János!
Jaj beh okos ember maga — nemcsak politika dolgában!
Köröskényi.
Spectabilis... lányasszony... a báró úr közeledik meg az egész kompánia...
Okolicsányi.
Magdika - nem fogsz cserben hagyni?
Magda.
Tegyen próbára!
(El a bokrok mögül és Krisztinához siet.)
TIZENHATODIK JELENET.
Voltak. Szebeni. (majd) Ilonka. Bartenstein. Két német udvari.
Szebeni
(balról gyorsan).
Meg akartok csípni?
(Át a színen.)
De nem csíptek meg, a czingulusát!
(Jobb első színfalnál el.)
Ilonka.
Ott a pap!
Bartenstein.
Utána!
Kövessetek barátaim!
(Jobbra el.)
TIZENHETEDIK JELENET.
Voltak.Grassalkovics.Krisztina. Patayné. Budayné. Szentiványiné. Buday. Szentiványi. Kubinyi. Büky. Czompó. Zlinszky. Goszthony. Beniczky. Vendégek.
Grassalkovics.
Hölgyek és urak!...
A mai est öröm-est családomra...
Kedves fogadott lányom, Magda fog jegyet váltani... egy derék fiatalemberrel...
Bartenstein Rudolffal.
- Jöszte lányom... jöszte fiam...
Nincs itt?
Krisztina.
Az imént még velünk volt, egyszerre eltűnt...
Patayné.
Én is láttam...
Budayné.
Ik auk.
Szentiványiné.
Ilonkával beszélgetett...
Patayné.
Az én Ilonkámmal?
Krisztina.
Mindjárt itt lesz... mindjárt!
(Inasnak szól, a ki elmegy oldalt.)
Okolicsányi.
Nem tartja magnificus különösnek, hogy a fiatal ember épen ilyenkor késlekedjék, a mikor legnagyobb szükség volna rá?
Krisztina.
Spectabilis... ez a felszólalás az, a mi különös!
Grassalkovics.
De érthető, kedves Krisztina!
Mi az előbb politikai ügyekben összekülönböztünk és a spectabilis ilyen módon akarja velem éreztetni neheztelését!...
Legyen nyugodt a spectabilis, majd meg fog kerülni!
Inas
(visszajön ésjelent a bárónénak).
Krisztina.
Nem értem!...
Hisz itt kell lennie valahol.
Okolicsányi.
A jegyes úr mégsem jelentkezik!
Milyen hanyagság egy jegyestől.
Krisztina.
Meg fog kerülni mindjárt.
Okolicsányi.
Kivált ha kurrentáltatni fogjuk.
Krisztina
(két inasnak szól, ezek el).
Siessetek.
Köröskényi.
Majd én is segítek nekik!
(El az inasok után.)
Magda.
Édes apám... édes anyám!
Grassalkovics.
Szó se legyen!...
El nem veszhetett a lakásban...
Okolicsányi.
És meg csak nem szökhetett.
Grassalkovics.
Spectabilis, kegyelmed visszaél a vendég jogával!...
Ha így folytatja....
Okolicsányi.
Magnificus!
Értem felháborodását... de a báró úr is értse meg az enyémet.
Azért ne csodálja, ha a kedves leánya pártjára kelek... hiszen jól tudja...
Grassalkovics.
Nem tudok semmit... és nem akarok semmit se tudni...
A mi nézeteink mindenben eltérnek!
Magda
(Krisztinához).
Hogy alkusznak rajtam...
Milyen szégyen!
Okolicsányi.
Szégyen biz ez... mely sem úri házához, sem a lányasszonyhoz nem illik...
Bartenstein úr távollétével tanújelét adta, hogy Bornemisza Magda lányasszonyról lemondott.
Grassalkovics.
Azt mi fogjuk megítélni... nem kegyelmed!
Magda.
Hát nekem nincs szavam benne?
TIZENNYOLCZADIK JELENET.
Voltak. Szebeni (jobbról).
Szebeni.
Elvesztették a nyomomat...
Krisztina.
Kicsodák?
Szebeni.
Egy ifjú meg egy lány...
Okolicsányi.
Csak nem Bartenstein úr és Ilonka voltak?
Szebeni.
De igenis, mintha ők lettek volna.
Patayné.
Az én lányom?
TIZENKILENCZEDIK JELENET.
Voltak. Köröskényi. Ilonka. Bartenstein.
Köröskényi.
Megtaláltam... itt is hozom.
Krisztina.
Csakugyan Patay Ilonka.
Patayné.
Ilonka — Ilonka, mi légyen ez?
Ilonka.
Rosszul lettem... hirtelen... majdnem elájultam... és nem volt más közelemben — csak ez az úr.
Bartenstein.
Csak ez az úr.
Ilonka.
Ő aztán leültetett.
Bartenstein.
Ja, én aztán leültettem.
Ilonka.
És ott állt... míg magamhoz nem tértem!
— Nagyon le vagyok neki kötelezve... édes anyám köszönje meg szintén...
Ha ő nincs, tán bele is haltam volna.
Patayné
gyanakodva).
Én ugyan nem köszönöm meg.
Bartenstein.
Macht nix!
Krisztina.
No ezzel teljesen meg van magyarázva, hogy mért késett a Herr Sekretario!
Grassalkovics.
És megtörténhetik a gyűrűváltás.
Okolicsányi.
Báró úr... kérem — ne erőltesse ezt a szegény lányt!
Egy idegenhez!
A ki nem is barátja, inkább ellensége hazánknak, legalább nagybátyja, az öreg Bartenstein kanczellár csakugyan az!
Grassalkovics.
Ne bántsa házamban a kanczellárt.
Okolicsányi.
Ő sem kimél minket!
Ő eszelte ki azt az összeesküvést, a bécsi rendőrséggel ő koholta, hogy mi felséges királyunk ellen pártot akarunk ütni!
Mi van a kezükben, azt nem tudhatjuk — de akármilyen bűnjel legyen, csak egyes embernek a tettéből eredhet, melyhez semmi közünk.
Buday és Követek.
Úgy van, semmi közünk hozzá!
Okolicsányi.
És a báró úr mégis inkább neki hisz, mint nekünk!
Inkább az ő atyafiához adja a lányát, mint magyar emberhez!
Ám tegye meg, de ha így viselkedik, elszakad nemzetétől!
A Grassalkovics név olyan népszerűtlen lesz, mint a Bartensteiné!
Bartenstein.
Macht nix!
Grassalkovics.
A Bartenstein neve legkevésbbé sem népszerűtlen...
Köröskényi
(az ablakhoz siet jobbra, félre).
Nem?
No azt majd mindjárt megmutassuk, hogy az!
(Zsebkendőjével int.)
Grassalkovics.
Kedves fiam — legyen szives tehát a gyűrűket elővenni !
(Kívül zaj, kiáltások: «Lereat Bartenstein!» «Le vele!»)
Mi az?
Köröskényi.
Macskamuzsika!
Ezt csak meg lehet ismerni.
Patayné.
Azt kiáltják: «pereat Bartenstein !»
« Le vele !»
Bartenstein.
Le velem?
Kérem — kérem... én nem vagyok a pereát!
Én szeretem a magyar hölgyeket!
Meg fogom ezt nekik mondani!
Ilonka.
Vigyázzon!...
Megdobálják!
Patayné.
Ilona!
Mi volt ez?
Ilonka.
Megmentem, a ki megmentett.
Grassalkovics.
Eh!
Mit nekünk az utcza... a csőcselék!
Köröskényi.
Bocsánat.
Ez nem csőcselék.
Grassalkovics.
Tőlem kiabálhatnak, a míg bele nem rekednek — az én elhatározásomra az még sincs hatással...
Bartenstein úr!
(Köröskényi újabb jeleket ad.)
Künn
(kiabálót).
Pereat!
Pereat!
Grassalkovics.
Mi ez?
Betörnek a házba... gyalázat...
HUSZADIK JELENET.
Voltak. Jászai. Patvaristák.
Grassalkovics.
Takarodjatok ki házamból!
Jászai.
Magnifice domine!...
Báróné méltóságos asszonyom és t. vendégek!
Nem vagyunk mi betörők és nem is akartuk ezt az ünnepet zavarni!
Minket a hazafiság hozott ide, hogy elejét vegyük az itt készülő hazaárulásnak, mert valahányszor kivisznek ebből az országból egy szép magyar tulipánt, az mindig hazaárulás !
És mi ez ellen prostestálunk!
Patvaristák.
Protestálunk.
Grassalkovics.
Protestálhatnak, de én azzal nem törődöm...
Okolicsányi.
De ha én is protestálok?
Grassalkovics.
Azzal se törődöm!
Mert az én lányom mégis azé lesz, a kihez én adom!
Okolicsányi.
Azé?
Meglássuk.
Jászai, Köröskényi a tanúim!
(Magda kezét megfogva Szebeni előtt tetemnek.)
Ez a lány az én feleségem!
Magda.
Ez az ifjú az én férjem.
Szebeni.
Per amorem!
Grassalkovics.
Károly!?
Szebeni.
Követték a példátokat.
Te tudhatod legjobban, hogy ez a lány már az ő felesége.
Grassalkovics
(elvonja Magdát).
De az én lányom!
Köröskényi.
Vivát Okolicsányiné!
Patvaristák.
Vivát!
Vivát!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE