MÁSODIK FELVONÁS
ELSŐ JELENÉS
Tisztes és Pofók.
TISZTES.
Éppen úgy kell, magam is ollyan móddal szeretem.
- Hát az a borjú le van-é már vágva, amint parancsoltam?
POFÓK.
Le vagyon Tekintetes Uram: igenis hogy le vagyon, ugyan gyönyörű húsa van, ugyan gyenge jószág, úgy szólván.
-
TISZTES.
Halljátok! azt le kell tenni a jégverembe, hanem estvére adgy ki a szakácsnak belőle főzni valót is, sütni valót is.
Idegen urak lesznek nállam.
- - Érted?
POFÓK.
Értem, ollatén állapotba.
MÁSODIK JELENÉS
Firkász és Pofók.
FIRKÁSZ.
Audiat Pofók!
Azt a borhűtő rézedényt, a nagyobbikat mosassa meg, dörgeltesse meg, denique az ollyan legyen, mint a tükör, vendégeket várunk.
Denique, látja Ked, a héség supra modum nagy, hát azt el kell készíteni pro refrigerio animáló.
POFÓK.
Az is meglessz, Uram ebb' a nyomba, stanti pedi, úgy szólván.
De meg is kérem az Urat ollatén állapotba, ki lesz a vendégünk?
FIRKÁSZ.
Saltim az az úr, aki már kétszer megfordult nállunk, és most ott az alsó vendégfogadóba, ott az Arany Kusztorába van szállva.
- Cultus ember.
POFÓK.
Tán az a nímet ember lesz hát az ollatén állapotba.
FIRKÁSZ.
Audiat, nem nímet az, hanem született magyar, csak hogy német ruhába jár, németessen viseli magát és denique ollyan singularis delicatus hangon ejti a magyar szót.
POFÓK.
Ó fájdalom! úgy szólván, megkövetem az Urat, őkegyelme, hát ollatén állapotba mint a korcs agár, sólomnak bagóly fia, úgy szólván, hát őkeme talán szégyenl is magyar lenni.
FIRKÁSZ.
No de, audiat, ezt kell ám consideratióba venni, hogy 1mo az az úr Németországon lakott cultura kedvéért, 2° magát az itthon cultiváltaktol azáltal meg akarja distingválni, 3° több tudomány van a bodros tászliba, mint a magyar ingbe, a kurta magyar haj tökfejet mutat, de ha exotica parókát teszünk rá, az együgyűek káptalannak gondolják, a magyar mente alig reprezentál egyebet egy kis Verbőtzinél, és Husztinál, hanem a frakk involválja a históriai tudományt mind, a francia kaput az Természetnek egész búvári esmeretét, az anglus iberokk, ha szárközepig ér, minden kigondolható filozófiát, a legmélyebb matézist; ha földig ér a leghomályosabb régiségek esmeretét; és kivált, ha nem a szélire vannak rakva a gombok, Newton vagy Nyúton, Helvetius, sőt maga Kant látszik az ember előtt állani.
POFÓK.
Én azt tudom, mind értem ollatén állapotban, de megkövetem, azt szokták mondani, hogy aki oda nem viszen, bizony nem is hoz az onnan.
De arra a papra is haragszom, aki magyar ruhába nem jár, magyarnak tartja magát, magyaroknak prédikál, magyar kenyeret eszik, magyar bort iszik rá, úgy szólván, mért szégyenl hát magyar ruhában járni, ollatén állapotban lévén.
Megkövetem a' csak ollyan, mint ha a magyar baglas juhok mellett kaputrokkos ihász állana, úgy szólván.
FIRKÁSZ.
Bizon, Pofók, mond ked valamit és a' bizon nem is cultura.
POFÓK.
Uram, mikor én a Tisza mellett jártam, mikor a fiamat bevittem Döbröcömbe, csak elnéztem azokat a szép papokat, millen magyarosan jártak, pedig aszondik, túl voltak azok Imperiumonn is.
HARMADIK JELENÉS
Conrad és Firkász.
FIRKÁSZ.
Salveat Conrad, salveat.
- Hát hol jár, Conrad, hol, hol?
CONRAD.
Eben asz örek ur az Knediger her.
FIRKÁSZ.
Ugy a Dominus Spectabilisnál?
CONRAD.
Asz piszon nem tutom tessék szúr.
CONRAD.
Ha mierd?
A Ludvig Zaszlaki az én Batron diszdeli a Knediger her mindjárt el lesz jönni kicsin vizitre.
NEGYEDIK JELENÉS
Firkász, Pofók és Kanakúz.
FIRKÁSZ.
Ez a Kanakúz aligha most meg meg bort nem kapott a diabolicus.
POFÓK.
Biz Uram, nem mondom, hogy nem, ollatén állapotban, a szeme is ollan ménkű módon jár.
FIRKÁSZ.
Kanakúz! ittál most úgy-é?
FIRKÁSZ.
Bizon részeg is vagy, amint látom.
FIRKÁSZ.
El tudnád-é hát mondani a nótádot?
KANAKUZ.
danolja:
Zsiros nyakam öleld mög,
Édes Rózsám csókoll mög.
Fehér orcád, mind a hó
Az enyimhez hasonló,
Akasztófára való.
POFÓK.
Dehát a Rákóczi nótáját tudod-é?
POFÓK.
Ej te, be kár azt nem tudni, - mikor azt hallom, mingyárt piszeg bennem a magyar vír!
FIRKÁSZ.
Mondgya el hát, per Deum, édes Pofókom, mongya el Ked, úgysem hallottam ad animam, miolta Pestről eljöttem.
POFÓK.
Biz uram, én átallom ollatén állapotba vén létemre a dallást, a cselédek is megítélnek, úgy szólván.
FIRKÁSZ.
Ej, csak itt mondja sub rosa az udvaron, osztán nem is úgy kívánom én, csak mégis exempli gratia.
POFÓK.
No már az Úr kedvéért csak mégis megcselekszem .
Danolja:
Haj Rákóczi, Bercsényi, - Tököli
Nemzetünknek régi híres magyar vitézi,
Hova lettek, hova mentek nemzetünknek
Régi híres magyar vitézi?
Szegény magyar níp,
Mikor lessz már íp,
Mert a sasnak körme között, körme között fonnyad mint a líp,
Töredékeny, mint cseríp
Szegíny magyar níp.
FIRKÁSZ.
Excellenter, valde bene.
Egyszerre mondják.
KANAKUZ.
Jaj, Gazduram ne fújja Ked ollan köservessen, mindgyár möghasad a szívem.
- De Fiscarius Uram, nem is hallotta ám még mit csinyál az az árva gyerök, aki a minapikba került ide az udvarba, az az Istók, a' tud ám szépön borborázni, ollan szépön mögy a sorgya hogy.
- -
FIRKÁSZ.
S volna abba annyi perfectió?
KANAKUZ.
Hán bizony hogy van - előhíjjam?
KANAKUZ.
Istók te - Istók - Istók te - gyere má - tán most is a hájas kubakba kutatsz - hej, ebágyábul esett, maj mögrakom a bőrödet, gye' má nó, dudáll neköm most edgyet, mert én most bort ittam.
Ez a gyermek kiállván a platzra rongyos szűrbe, a szűr alatt tart hónalja allatt egy vánkost, a csúcsát látatlanul a szájába fogván tilleget dudahangot, a több deákok pedig közel egy rejtek házba mondják (harmonice) a dudahangot. Kanakuz pedig kanásztáncot jár rá.
ÖTÖDIK JELENÉS
Szászlaki, Conrad és Tisztes.
SZÁSZLAKI.
Nem igaz Conrad? és ez az úr nem ideota magyar.
- Kastélya és háza környéke csínos és együgyű, pedig a magyar minden dolgába vagy ronda, vagy buja, és amiatt vagy paraszt oeconomus, vagy pankrót gavallér.
SZÁSZLAKI.
Ille veritable - és ha látnád magát is személyesen, melly bölcs, mely értelmes ember vagy amint Marheze Buonarokka szokta mondani che szad'zo, che discreto.
SZÁSZLAKI.
Az ő kisasszonya (ami a magyarba sok) mindenképpen ki van polírozva, azt mondhatni, hogy ő maga a gyenge érzékenység, vagy igazabban di certlikkajt la tandres.
SZÁSZLAKI.
Öszvetalálkozván a Tisztessel.
Asszolgája az Úrnak, örülök hogy van szerencsém a Tekintetes Urat tisztelni.
TISZTES.
Igaz szolgája az Úrnak - tessék magát megalázni.
SZÁSZLAKI.
Alázatosan köszönöm - Tekintetes Uram! már más ízben is akartam mondani: ennek a szobának minden einrigtungja oly finum gusztusú, hogy én, miolta Bécset elhagytam, hasonlót nem láttam, és nem gondoltam, hogy illyet találjak Magyarországba.
Pompásabbakat hát persze találni; de a pompa semmit se tesz széppé, hanem a jó gusztus, vagy amint Hofrad Sperbelfels, az én barátom a maga kertjéről szokta mondani: Di ges mäht nicht di pract, vas di senhajt mackt.
TISZTES.
Az egész ház készület, sőt az egész kertem és kastélyom, azzal dicsekedhetem, hogy saját képzésem szüleménye.
SZÁSZLAKI.
Ha csak a kert nem ánglus, az épület nem olaszos, az einrigtung nem németes, a konyha és ebédlő nem franciás, csínos embernek mindjárt fáj a gusztusa.
TISZTES.
Én pedig oly céllal egyik nemzet között sem forgolódtam, megtanított engem ez az oldalszoba, mellybe válogatott könyveim vagynak, és az a nagy mester, aki azokat megtanította, tudni illik a Természet, megtanított engemet is.
SZÁSZLAKI.
Már én, Tekintetes Uram, annyira hozzászoktam azoknak a csínos nemzeteknek minden kottümjeihez, hogy mihelyt valami nem auszlendis, vagy nem ollyan mint az auszlendis, előttem kedvet nem talál.
Velem a somogyi sódért, thúri sajtot, azt az elszenvedhetetlen kövér magyar kolbászt megunatta az a fein, ah, igen-igen fáin vesztfáliai sonka, helvéciai sajt és veronai szalámi.
- A kecsege igen jó hal; de minthogy magyarországi és comiz, százért sem adok egy scotiai heringet vagy egy venetiai szardellát.
A magyarországi halak közzül nem is szeretek egyebet az egy vizánál, de az meg is érdemli; mert 200 mértföldnyiről emigrál hozzánk.
TISZTES.
Az Úrnak igen-igen nagy szerencséje volt a maga ízlését külső országon kimívelni, mit csinál majd vélle itten köztünk, együgyű magyarok között.
SZÁSZLAKI.
Tudom én majd, mit csinálok, Tekintetes Uram.
Én az udvaromban mindent, mindent külső országivá teszek.
Cselédim mind idegen nemzetűek, annálfogva pallérozottak lesznek.
Anglus lovat, Svaicer marhát, spanyol juhot, khinai disznót, török kecskét, olasz pulykát, norvégiai ludat, alexandriai kacsát, nigritiai tyúkot s a többi szerzek udvaromba, amint ezt láttam Justitzvart Svevelhaj Lord King Sinyor Di Caropellegrina és mossziő emigrant Deniente, érdemes és Tudós külföldi zseniknél, kikkel utazásomban megbarátkozni szerencsém volt.
TISZTES.
Valójába nagy szerencse.
Édes Uram, de hadd kérdjek egyet: talám hát az Úr, ha Nigritiában volna, megvetné a nigritiai comiz tyúkokat és akkor Magyarországig fárasztaná külföldi csibéért tyúkpecérjét.
SZÁSZLAKI.
Com il fo - ott a magyar tyúk khosa rara és ritkaság lenne.
- De apropó, hol legyen a kisasszony, sajnállanám elszalasztani személyes tiszteletem szerencséjét.
TISZTES.
Azt tartom, hogy most valami foglaltossága van valahol, reménylem, mindjárt bejön, vagy ha úgy tetszik, nézzük meg a szobájába.
HATODIK JELENÉS
Petronella és az elébbiek.
TISZTES.
De éppen itt vagyon.
- Ihol, édes Leányom, ajánlom az urat, Szászlaki uramat.
SZÁSZLAKI.
Asszolgája a Kisasszonynak - Trezümble szerviter, manzel.
PETRONELLA.
Alázatos szolgája az Úrnak, örülök, hogy ismét van szerencsém tisztelni.
SZÁSZLAKI.
Mivel tetszett magát mulatni a Kisasszonkának?
PETRONELLA.
A cselédek közt tettem holmi rendelést, Kedves Úr - kiadtam nekik a parancsolatokat, a kertben is dolgoznak, azokat is megtekintettem, szükséges az ember szeme körülöttük; mert a cseléd, Kedves Úr, csak cseléd.
SZÁSZLAKI.
Ever, Ever, bella domicella; de nem tartja a Kisasszony szép nemére, úri karakterére nézve kissebbségnek a paraszt cselédek között forgolódni? a házi dolgokkal bajlódni?
Én, Kedves Kisasszonka, a külső országokat összejártam, ottan már a kipallérozódás olly subtilis érzésűekké tette a nagy nevelésű dámákat, hogy ők az ollyanoktól éppen irtóznak.
Egész foglalatosságok vizit adás - vizit elfogadás, kártya, csemege, kávézás, Atalantis és más románok, a kis zsebbeli bolonyai kutya s több effélék.
Ők a paraszt cseléddel együtt a világért se fekünnének le estve, és még sokkal inkább fel nem kelnének reggel a goromba földmívelővel és mesteremberrel.
- Hála a 18dik seculum végének, ki kezdenek már a mi magyar dámáink is a magyar durvaságból fínumodni, kezdik már követni az illyen érzékeny német és olasz gráciákat.
TISZTES.
Kövesse, aki akarja.
Tudom én, meddig kell az én leányomnak az ő nyomokba menni.
Az ő anyja is, az Isten nyugossza meg! egy valóságos kipallérozódott magyar dáma volt, nagy grófokhoz is volt szerencsém házamnál; de mindezektől megnyerte a tiszteletet, neki jó szíve volt és szép elméje, kellemetes gusztusa.
Választást tudott tenni a bécsúszott külföldi módik és szokások között, ő az ő gyermekeit is maga szoptatta és nevelte fel, nem úgy, mint a mai galant tigrisek, mondhatom az Úrnak, az én famíliám nem is korcsosodott el, azt kívánom, hogy a leányom az ő példáját kövesse.
- A külföldi világ hadd bolondozzon.
PETRONELLA.
Kedves úr! én gyönyörűséget találok azokba a foglalatosságokba, amellyeket az én boldogult asszony anyám helyett kell végbe vinnem, és amellyeket az én nemem hoz magával.
SZÁSZLAKI.
Tehát amellyekre a Kisasszonnak természeti bestimungja van.
TISZTES.
Mikor pedig ráér, olvasgat, én az ő számára egy kis bibliothekát szerzettem, szerezgetek még ma is, ha azt megunja, vagy a kertbe sétál s szegfűibe gyönyörködik, vagy a muzsikához ül a szobába, magának is, másoknak is mulatságot szerez.
- A szép lélek soha sem unja meg magát.
SZÁSZLAKI.
S tud a Kisasszony német vagy más idegen nótákat?
Nem is érdemlenék a Kisasszony drága szép ujjait azok a táritoppos magyar dinum-danumok.
PETRONELLA.
Ha tetszik az Úrnak, azokkal is kedveskedhetem.
SZÁSZLAKI.
Ich bitte, ich bitte.
Instálom ássan.
Vér Petronella német nótát, a firhang alatt professor Csokonai úr.
SZÁSZLAKI.
Bravó cherlih, sármány, gyönyörű.
TISZTES.
Próbálj, édes Leányom magyar nótát is ütni; mert amellyek Lavota úrtól kerültek, azok nem éppen dinum-dánumok ám, csak te, édes Leányom, táritoppossan ne verd, amint ez az úr mondotta .
Nevet.
PETRONELLA.
Tetszik hát meghallgatni az Úrnak?
PETRONELLA.
Vér magyar nótát, azaz a professor.
TISZTES.
Engem uttse, ha különb nálla akármelyik.
- Én öreg ember vónék hogy már; de Isten látja lelkemet, ízibe eljárnám rajta még most is a kállai kettőt.
SZÁSZLAKI.
A kisasszony érzékennyé tudja tenni a legregulátlanabb hangokat is.
- Ritka példa magyar személybe.
TISZTES.
Látja tehát az Úr, hogy a magyarok közt is terem alkalmatos zseni, pedig ezt és hasonló szép mineműségeket nem az idegen bűnökkel együtt szerzette meg magának.
PETRONELLA.
Édes Atyám Uram, s Kedves Úr, alázatosan engedelmet kérek, egy kevéssé kifordulok, mindjárt leszek ismét tiszteletekre.
TISZTES.
Csak eredj, édes Leányom, tudod, amiket mondottam, vitesd véghez, majd mi addig egyet sétálunk az úrral a kertbe.
HETEDIK JELENÉS
Szászlaki és Tisztes.
SZÁSZLAKI.
Tekintetes Uram! mintha nem is Magyarországon volnék, mikor a Kisasszonyt látni szerencsém van, és kezdem hinni, hogy a magyarok közt is találtatik, elvétve, egy ollyan, aki nem magyar, és aki megérdemlené, hogy a szép külső ország dicsekedne származásával.
- Ugyan alázatosan kérem, van-é német vagy francia szobaleány mellette?
TISZTES.
Eleget kommendáltak, de a szép parádét a jó erkölcsön vásárolni nem akartam.
Egy tisztes magyar főhadnagyné az ő nevelője, oktatója és mindennapi barátnéja.
TISZTES.
Ha bővebb esmerettsége lesz az Úrnak az én házammal, el fog múlni csudálkozása, vagy jobban is fog csudálkozni.
- Kérem, ne sajnáljon az Úr nállam maradni egy kis vacsorára.
SZÁSZLAKI.
Sajnálom, Tekintetes Úr, hogy nem lehet élnem ezzel a szerencsémmel.
- Én Hálába a híres professor, Bonvivan úr alatt hallgatván a dieteticát, az tanultam tőlle, hogy aki 24 óra alatt egyszernél többször eszik, az az életét rittig 5 hónappal, 19 nappal és 33 minutával rövidíti, és ezt már magam is tapasztaltam másokon, olly mathematice, hogy még a minuta se hibázott.
- Ezt már szintúgy meghatározzák a németek s más pallérozott gyomrú nemzetek, mint a nap- s holdbeli fogyatkozásokat.
- Ha én vacsorakor csak egy snef szárnya hegyit enném is meg, holnap és azután ebbe a hónapba minden harmadnap 24 pilulával kellene megterhelt gyomromat kitisztítani.
TISZTES.
Ah, a Krisztusért!
Sajnálom, hogy szerencsém nem lehet; de mégis baráttságért, ha lehet, édes Úr.
SZÁSZLAKI.
Alázatosan köszönöm.
A professorom, Bonvivan azt mondta egyízbe, hogy az ember a barátságért sokat vét a dietetica ellen, ez a mondás mindég a fülemben van nekem.
- Alázatosan engedelmet kérek tehát, és másszorra instálom a Tekintetes Úrnak azt a gratiáját.
TISZTES.
Szívesen akármikor.
- Tessék hát lejönni a kertbe, nézzük meg, és egyúttal arról is beszéljünk, amit a minap tetszett az Úrnak említeni.
SZÁSZLAKI.
Amint parancsolá, Tekintetes Úr, nékem külömben is szint ollyan megújjulásomra van, ha valami jó ízlésű kertben találhatom magamat ebbe a falusi és míveletlen Magyarországba.
TISZTES.
Kérem tehát.
Mennek a kertbe.
NYOLCADIK JELENÉS
Firkász és Ábrahám.
FIRKÁSZ.
Lábait az asztalra nyujtogatva hegedülhet magába.
ÁBRAHÁM.
Bhikhességes jó estéth khivánok a Thekinthetes Úrnak - hogyh mulatja maghát a Thekinthetes Úr?
ÁBRAHÁM.
Háth fogh-é az a hegedű? amint láthom, khanafona khellene annak.
FIRKÁSZ.
Revera, Ábrahám, nem is ártana neki egy kis gyantatio, pro 1mo csak úgy rikácsol, pro 2 gyantám nincs, pro 3, van a Ked bótjába, úgy-é van, Ábrahám?
ÁBRAHÁM.
Van, van, Thekintetes Uram, háiszen csak kell venni.
- Pharolámra el hoztham a phiphát is, hát nem ollyan ezüst, minth a thajthik vagy minth a szhappan, a friss khinyeső nem lekülömb nálla, úgy thündöklik.
De Uram, a munkha thöbbet is ér az ezüstjénél, senki fiának nem csinálták volna meg alább 4 forint 26 krajcárnál és fhélnél, de minthogy az Úr jó esmerősöm, azt a fhelet is elengedem, cshak igy szolgháljunk egymásnak, nem cshak mára való az ember.
Látja a Thekintetes Úr, én nem vágom el mind a két végit az alkhunak, fél krajcár nem tart el engem.
FIRKÁSZ.
Ah, per Deum, Ábrahám az már supra modum sok, inkább azt a fél krajcárt is megadom, csak azt a 26 krajcárt engedje el.
Hisz a' sok, hoc est multum, már engem csak ne taxáljon Ked, hiszen Pesten se kívánnak többet érte, kerék szám 2 forint, amillyen munka.
ÁBRAHÁM.
Ej, csak trhifáltam, Thekintethes Uram, hiszem én azt cshak khijandhekhba csináltak, egésséggel visellye az Úr, itt a szép basa dohány is, egésséggel viselje az Úr.
Az Isthen algya meg az Urat, hogy pártját fogja a jámbornakh.
FIRKÁSZ.
Servus, Ábrahám, köszönöm, máskor is csak szóljon Ked, mindenbe szívesen szolgálok.
Látja Kend, mikor én a Kend arendáját írtam is, akkor is basa dohánt szíttam én, sok basa dohánt felszínak az urak míg a szegények felsegéllésében fáradoznak.
- Kávé nélkül igazságot se lehet tenni.
Van-é most Kennek kávéja?
ÁBRAHÁM.
Thekintethes Uram! holnapután lesz nállunk lakodalom, a bátyám fia meg ághoskodhott, szép mulattság lesz nálunk, khirem, alázza meg magát az Úr, lesz khávé, lesz minden, szhip thánc, mondhattom derékh - itt lesznek a Thopünáriak, mondhatom szhíp muzsikha lesz.
FIRKÁSZ.
Quid hoc Ábrahám? revera lakodalom lesz, denique ott csak mind zsidó notát húznak.
ÁBRAHÁM.
Haiszem ah khell, Thekinthetes Uram, de háth nem szhép a zsidó nóta?
FIRKÁSZ.
Ad animam, én megvallom, sohasem hallottam zsidó nótát, azt se tudom, millyen formán megy.
ÁBRAHÁM.
No cshak próbálja a Thekintethes Úrh, az Úr okhos ember, ezen a hangon kezdődik
Elnyeríti magát.
FIRKÁSZ.
Diabolum, de hogy tudom, mellyik fogásból kezdjem, az á -ból-é vagy a b-ből?
ÁBRAHÁM.
A x-ből, Thekintethes Uram: no így fogja a hegedüt.
Mutatja neki a zsidó.
A thopónari zsidók is így fhogják, a kesztheliek mígh szebben.
FIRKÁSZ.
Bestia Apocaliptica, csak az első hangot mondja meg.
ÁBRAHÁM.
Hiszen montham, Thekintehtes Uram, cshakh így megy.
Ismét nyerít.
FIRKÁSZ.
Denique megálljon kend, supra modum affectalnék egy zsidó nótát megtanulni, egy dáncos patvarista társam van itt a generális perceptornál, majd mortificálnám vele, denique csak kezdje el Ked, ne dicam, mondja el Ked.
ÁBRAHÁM.
Ahz meghlehet Thekintetes Uram jó phinzért.
FIRKÁSZ.
Ej, csak mondja el ked prout venit.
ÁBRAHÁM.
Mondom, jo phinzért elmondom, ha álva hallgatja az Úr egy garas, ha ülve, egy pethak; de az Úr standes person, hát tetszése szerént fizeth az Ur.
Tudom, átall alább adni egy forintnál.
Na erste manir.
Danol dáj-dájjal.
KILENCEDIK. JELENÉS
Lehelfi, Fenekes és az elébbiek.
LEHELFI.
Jó estét kívánok az Úrnak!
FIRKÁSZ.
Pariter magam is kívánok, alázatos szolgája Domine Perillustris.
ÁBRAHÁM.
Bikhességes jo estét khivánok a Thekintethes Úrnak!
LEHELFI.
Lesz szerencsém tisztelni az öreg urat?
FIRKÁSZ.
Igenis, pro 1mo a tekintetes úr most éppen a kertben sétál, pro 2 vele vagyon Szászlaki úr, pro 3 a kisasszony, ni fallor, a szobájába van, méltóztassék meglátogatni az Úrnak.
ÁBRAHÁM.
Magam is jo ejtszakhát khivánok a Thekintethes Úrnak!
TIZEDIK JELENÉS
Fenekes, Pofók, Conrad
FENEKES.
No, Pofók bácsi, eb a lelkit, hát hány a világ, mivel töltik kentek az időt?
POFÓK.
Ezzel a Conrad sógorral beszélgetnék, vagy mi; de az Isten álgyon meg bennünket ollatén állapotba, nem igen tudunk elmenni egymás nyelvén.
FENEKES.
Biz a' bajos Pofók bácsi, mikor a magyar németül, a német magyarul nem tud, pedig csak érteni kéne egymás nyelvét, hogy már sógorság fejébe.
POFÓK.
Biz öcsém Uram, jó is vóna ollatén állapotba, de mi haszna no, ha az ember nem tud.
FENEKES.
Hozzon, édes Pofók bácsim egy kis tüzet onnan a konyháról; de szépet, menyecske szeműt.
CONRAD.
Ah, ne pipázzon maga Fenekes, absajlic, csúnya pides az a dohánfüst, korcsmába való.
FENEKES.
Ebalelkét, hát maga nem dohánzik?
CONRAD.
Ah! nem, csak én kicsin snuf tabak
Pattogtatja a pixisét.
FENEKES.
Ej, eb a lőcse ocsmán tubákját, minek szíjja már azt az ember, csak az órát abrakolja, azután úgy beszéll tőlle, mintha mezítláb szállott volna le az ágyról,
ezt nátháson mondja
ollyan nagy lesz tőlle az óra, mint a sós ugorka, osztán verhenyeges mint a vergánya.
CONRAD.
Ah, mit beszél maga, Fenekes az a tubák a szemet tisztígya az órát tisztígya, szárogatja.
FENEKES.
Azt az utolsót elhiszem; de azt is elhiszem, hogy minden tubákos ember órának a kesztheli kéményseprőt kellene conventiora megfogadni.
- De soha a tubákos embernek sohasem lát jobb szemmel az apja is, mint aki még ki se tudja mondani a tubák nevét.
CONRAD.
Látja, Fenekes! ha az ember kicsin alhatnám, csak veszi, mindjárt nincs van úgy alhatnám.
FENEKES.
Megesnék úgy bele, ha az istorása a faköpenyegbe, mikor sirbakot áll, mindig tömné az órát, hogy el ne alugyék.
Ho-ho, a' hát csak szunyató rest embernek való.
CONRAD.
Jaj, láttya Fenekes, az nem is illik minden paraszt ember pebelnek az csak csinalik csinos ember, úri, okos, galant.
POFÓK.
Vagy galand vagy nem galand, de a' bizon nem is szíp, a manó is hozta országunkba, úgy szólván.
Én ugyan, kivált ha tubákos asszont látok, nem szánnám bezsindeleztetni az órát.
- De annak a pipának is ugyan mi haszna van, úgy szólván.
FENEKES.
Ah, édes Bácsim, - már ennek annyi haszna van, mint ördög.
CONRAD.
Az bizon, mint zörtök pujik hát bele.
FENEKES.
Ni, sógor! ha az ember koplal, pipázik, ha jól lakik, pipázik, búvába pipázik, örömébe pipázik, mérgébe pipázik, a nőtelen embernek feleség helyett van, a házas embernek, ha pöröl a felesége, azzal elűzi magától, mint az ördögöt a tömjénnel, a pipások között legszívesebb divatjába van a pajtásság, osztán mikor az embernek egyéb dolga nincs, pipára gyújt, hogy az ördög hivalkodva ne találja.
CONRAD.
Asz piszon, mint zördök pujék ked bele.
FENEKES.
Pipa nélkül a férjfi nem is férfi csak nöstén legény, kan asszony; de ha pipát vesz a szájába, a bajusszát kétfelé törlénti, meglehet, nem lehet, látja Ked, sógor, mingyár millyen figuriás gyerek lesz belőle.
CONRAD.
Az pizoni csak kinesség, az picsiletes ember az nem szereti a dohánfist, a dáma is nem megszereti; a szoba pites, mint pokol, ember részeg, övé fejébe sok megcsinál refolution, szája be van pácolva, az mind a kamin, pökni mintég, mint a kola, az piszon absajlig csuna pites.
- Az nem szip kinességet.
Az ujját a szájába veszi s pettyeget, mint a pipás ember.
FENEKES.
De, Isten látja a lelkemet, mond Ked sógor valamit, anélkül biz el is lehetne az ember a világon, úgy szólván, én soha sem pipáztam, mégis itt vagyok, azt bizony csak a hetykeség kapatta fel annyi emberrel, hijjába, no csak haszontalan, egyik a másiktól meglátja, én pedig megmondom magyarán a Herkó Pater előtt is, hogy mind a pipa mind a tubák úgy szólván hijjába valóság és a léleknek gyötrelme.
TIZENEGYEDIK JELENÉS
Lehelfi és Petronella.
LEHELFI.
Ah! mit beszél a Kisasszony, kedvezzen az én elrémülésemnek, és csak addig is, míg magamat kifúvom, és rendbeszedem, ámítson kedvezőbb híradás.
PETRONELLA.
Az Úr nem érdemli az éntőllem, hogy én az Urat megcsaljam.
A dolog voltaképpen úgy van, amint elmondtam, éppen csak az imént jöttem fel az Atyámtól a kertből.
LEHELFI.
És Szászlaki azért jár itten mostanában?
PETRONELLA.
Éppen ezért, és mostan már harmadik ízbe, és igen nagyra tartja magát.
LEHELFI.
Ő a Kisasszonyt nem érdemli.
PETRONELLA.
Az atyám hajlandónak látszik hozzája.
LEHELFI.
És talán a Kisasszony is?
PETRONELLA.
Én nem tudom, mit csináljak az én szívem fáj.
LEHELFI.
Egek! hát már az én reménységem álomba esett, és a mi sok édes szavaink a szelek szárnyán enyésztek el?
Lehelfi és Petronella, ez a két egymásnak kedves név a tavaszi jég hátára volt felmetszve, meg van a fatális kötél fonva, melly az én boldogságomat örökre, ah örökre, megfojtsa, nékem pedig még csak az a vigasztalás sem maradt, ami a remények-vesztett nyomorultaké t. i. az elfelejthetés.
PETRONELLA.
Ha az Úr magát fel nem találja, én oda vagyok.
- Az Úron áll mind a kettőnk boldogsága.
LEHELFI.
Mit tudjak tenni, mit tudjak tenni, ó Kegyes Szív! éretted s érettem mit tudjak én tenni, ki féltehetetlen vagyok, mihelyt a tehozzád való reménység nem önt lelket belém.
PETRONELLA.
Nem szükség az Úrnak semmi mesterséges plánumon elnyerni a maga célját, egy ollyan ember előtt, mint az én atyám, elég szószóllók lesznek az Úrért őelőtte az Úrnak saját virtusai és az én boldogságom, rukkoljon ki az Úr velek az ő egész fényében, említse az Úr az én nevemet, és azonnal megnyerjük, amit mind a ketten ohajtunk és azonnal annak a külsőországi napot fenyegetőnek távolról csillámló gőz meteoronja, mint a fattyú Nap, eltűnik.
LEHELFI.
Úgy tetszik, mintha az én megjelent őrző angyalomat látnám a Kisasszonban, ó szép szavak, megérdemlitek ti, hogy bételjesedjetek.
PETRONELLA.
Kedves Úr! ha engemet szeret, még most mindjárt menjen le a kertbe.
- Az Úr jelenléte mindég sokat szokott tenni az én atyámba.
LEHELFI.
A Kisasszony parancsolatja törvényem nékem.
- Hólnap meglátogatom a Kisasszont, addig is adjon szállást kegyes szívébe a szerencsétlen Lehelfi nevének.
PETRONELLA.
Kedves név az énelőttem, kedves mint az Úr maga, megérdemeljük mi az Egektől, hogy bennünket egymással boldogítsanak.
TIZENKETTEDIK JELENÉS
Lehelfi és Fenekes.
FENEKES.
Parancsolatjára az Úrnak.
LEHELFI.
Ha csak ha !
Petronella énekel.
PETRONELLA.
énekel
Életem mái
Komor órái!
Hány ezer bú s átok
Jöve rátok.
Fussatok ezekkel
A sok keservekkel,
Mellyekkel az Ég
Ostoroz még.
Jaj szabadítsatok,
Öldöklő bánatok!
Mert e kín engemet
Porba temet.
LEHELFI.
Oda vagyok Fenekes! megmondtam hogy csak pletyka hír az, amit te hoztál az udvarból.
- Petronellát már Szászlakinak ajánlották, mit tesznek most azok a te cselédházbeli tanúbizonyságid!?
FENEKES.
Ejj, Uram: sokat végeznek Bécsbe de elrontják az égbe.
Elronthatná az a cafrangos Német fickó az Úr szerencséjét?
- Lám az Urat régolta esmeri a kisasszony, s tudok is annyit benne, hogy szereti is.
Csak azért is elbúcsúzom tőlle egy szép nótával.
Danol.
Halavány hóld bús világa,
Te légy kínom bizonysága;
Te sok álmatlan éjjelen
Edgyütt virrasztottál velem.
Süss kedvesem ablakára,
Hints lágy álmot szemhéjjára,
Hogy a bájoló szerelem
Párnáján álmodjék velem.
Te pedig, ó kedves-kellő
Álomhozó esti szellő,
Legyezd gyengén angyalomat
S ejtsd mellyére egy csókomat.
LEHELFI.
A' mind jól van, Fenekes; de az én reménységem többé nem akar engem esmérni, és én boldogtalan vagyok, ah legboldogtalanabb örökre.
FENEKES.
Menjünk haza, Uram, majd otthon egy jót álmodjunk - az Úr nem lehet boldogtalan.
LEHELFI.
Nem bánom - - Egek, tehát ezen esmerettségem komédiája illy szomorú felvonáson végződik!!!