Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csáth Géza
A Janika
Keletkezés ideje
1911
Felvonás
2
Jelenet
0
Megszólalás
395
Mondat/Sor
836
Szó
5444
MÁSODIK FELVONÁS
Ugyanaz a szoba. A temetés után való nap, estefelé. Az előszobaajtó nyitva. A lámpa ott is ég, a többi ajtók is nyitva. A szakácsnő a kályhát rakja, kendőben van, nyilván a nagy léghuzat miatt, amely a lakást átjárja.
TEMETKEZÉSI SZOLGA
(lemászik a létráról. A létra a jobb elülső ajtófélfához van támasztva. Összehajtogatja a nehéz fekete drapériákat, amiket leszedett):
No, már csak egy van!
(Leteszi az összehajtott szövetet egy székre, amely egészen az előtérben áll, s amelyen sorban egymásra rakva egész csomó ilyen fekete, ezüstrojtos drapéria áll. A létrát a fenékajtó félfájának támasztja, felmászik és az utolsó drapériát szedi le.)
SZAKÁCSNŐ
No, maga hamar elkészült.
SZOLGA
Nem először csinálom.
SZAKÁCSNŐ
Jó seft ez a maguké.
Elhozzák ezeket a fekete rongyokat, kiakasszák, leakasszák, és szedik be a kétszáz forintokat.
Hanem nem szeretnék ilyen pénzből élni.
SZOLGA
Pedig jól meg lehet élni.
A főnökömnek van egy - kettő - kilenc emeletes háza.
SZAKÁCSNŐ
Ne meséljen!
SZOLGA
Nem mesélek, ez igaz.
No!
(Összeolvassa a darabokat.)
Cvá, drá, fiá, finef, zehsz, zibn, aht, nájn, cén, ölf, cvölf ...
Kész!
No, Isten áldja meg.
(Szalutál.)
SZAKÁCSNŐ
Jó éjt.
Hajja, hé, hagyja csak itt azt a létrát!
SZOLGA
Le akartam vinni a házmesternek.
SZAKÁCSNŐ
Levisszük majd mink.
SZOLGA
vállat von. Az előszobában hagyja a létrát. Nem köszön.
SZAKÁCSNŐ
kimegy a jobb elülső ajtón. Hallatszik, hogy az ablakot becsukja. Azután visszajön, becsukja az összes ajtókat és teríteni kezd. A pohárszék fiókjából kiszedi az abroszt és összehajtva már az asztalra teszi, amikor csengetnek. Kimegy ajtót nyitni.
EGY IDEGEN CSELÉD
lép be kendővel a vállain. Hajadonfővel. Jó cipői, formás bokái vannak.
SZAKÁCSNŐ
Jó estét, Helén!
AZ IDEGEN
Jó estét.
(Leül, körülnéz.)
SZAKÁCSNŐ
Éppen jókor jön.
(Terít.)
AZ IDEGEN
No mondja, mondja, drágám.
De mindent mondjon el, megígérte...
De várjon, előbb kérdezek valamit.
Az én nagyságámnak mondtam, hogy maga mondta, hogy a maguk nagyságos ura nem tudta, hogy a Janika nem az ő gyereke volt.
Az én nagyságám azt mondta, hogy ez lehetetlen, ezt kérdezzem még egyszer utána magától.
SZAKÁCSNŐ
Pedig úgy volt.
Én se hinném, ha nekem mondaná valaki.
A mi nagyságos urunk nem tudta, hogy a gyerek nem volt az övé.
AZ IDEGEN
Hát ezt alig lehet elhinni.
Mert nézze.
Az a kisfiú annyira hasonlított a maguk szobaurához, hogy az én nagyságám sokszor mondta, amikor elmentek a gangon az ablakunk előtt: "No, itt nem nehéz megmondani, hogy melyik gyerek kihöz tartozik."
SZAKÁCSNŐ
Mink is azt hittük, hogy tudta.
Azt hittük, hogy meg vannak alkudva, és a Kálmán nagyságos úr azért fizet olyan sokat.
Mit gondol: százötven forint!
Az ő ellátása nem kerülhetett többe, mint havonként, sokat mondok, hatvan forintba.
De tegnap meglátszott a mi nagyságos urunkon, hogy soha eszébe se jutott, hogy a kisfiú a másiktól lehet.
Annyira jajgatott.
Mink csak néztük a Lujzával, de azután, tudja, mikor az orvos már megmondta, hogy meghalt a Janika, erre megszólalt a Kálmán nagyságos úr is.
Azt mondta neki.
" Ne bőgj már annyit, az Isten áldjon meg, hiszen ez az én gyerekem !"
AZ IDEGEN
Hogy mondta?
SZAKÁCSNŐ
Ne bőgj már annyit, hiszen ez az én gyerekem.
AZ IDEGEN
Ne bőgj már annyit, hiszen ez az én gyerekem.
No, jót fog nevetni a nagyságám, ha ezt elmondom neki.
És mondja, maga már itt volt, amikor a másik úr ide jött lakni?
SZAKÁCSNŐ
Én másfél évvel később jöttem, de aki itt előttem szakácsnő volt, azt mondta, hogy addig nem volt semmi.
(Kézmozdulat.)
Pedig ő lesett rájuk.
AZ IDEGEN
Hát aztán?
SZAKÁCSNŐ
Én is lestem rájuk!
AZ IDEGEN
Mondja el, mondja csak, drágám, mondja!
SZAKÁCSNŐ
Várjon, kimék, megnézem, nem jönnek -e?
(Kimegy, kinéz az előszoba ajtaján, azután visszajön. Ezalatt a másik cseléd jól körülnéz a szobában. Okos, élénk lánynak látszik. A szakácsnő visszajön és folytatja.)
Tudja, az embernek eleinte nem tetszett az asszony.
Legalábbis tíz évvel idősebb.
(Kézmozdulat.)
De azután egyszerre csak kezdett hazajárni délutánonként.
(Kacsint.)
Az asszony férjének délután is hivatala van, de Kálmán nagyságos úr kettőkor hazajön a minisztériumból, és a délutánja szabad.
Többet nincs semmi dolga.
(Terít.)
Eleinte délutánonként valami kaszinóba ment, de egyszerre csak kezdett itthon maradni.
(Kacsint.)
Eljátszott a gyerekekkel, felolvasott a nagyságának, együtt mentek sétálni.
Elmentek moziba, bevásárolni.
Akkor már gondoltam én magamban: ebből lesz valami.
És lett is.
A Janika lett.
De soha nem sikerült rajtaérni őket.
Nagyon vigyáztak, talán elmentek hazulról, valahová fürdőbe vagy szállodába, nem tudom.
De azt már le nem tagadhatta senki, hogy Janika apja fia, a másik kettő csúnya, pisze, két fekete kisgyerek, ez meg szőke volt, kék szeme volt.
Borzasztóan szerették ezt a kicsit, és nagy kivételt tettek vele.
A másik két gyereket például gyakran megverte, pofon ütötte az asszony, ezt sohasem.
Egy ujjal soha nem bántották.
Micsoda karácsonyi ajándékokat kapott.
Arról magának nincs fogalma.
A karácsonyfát mindig Kálmán nagyságos úr rendezte, és nem sajnálta a pénzt.
Most karácsonykor ezt a gyűrűt kaptam tőle.
Nézze meg, legalább nyolc-tíz forint volt.
AZ IDEGEN
Mutassa.
(Nézi.)
Nagyon csinos gyűrű!
SZAKÁCSNŐ
Szép fizetése van, nem kártyázik, nem iszik, egy gálánt ember.
Én azért sokszor bosszankodtam magamban, hogy szép fiatal ember létire hogy tud megmaradni e mellett az asszony mellett.
Hogy nem unta meg!...
Nem csúnya asszony, de jóval idősebb, és nem nagyon tiszta asszony.
AZ IDEGEN
Maga nem próbált kikezdeni ezzel az úrral?
SZAKÁCSNŐ
Nem.
De nem is lehetne, rendkívül büszke ember, rá nem néz az emberre.
Egy szobalány volt itt.
Az próbált mindent.
Egyszer késő este ingben vizet vitt be hozzá.
Úgy tette az úr, mintha észre sem venné.
Pedig szép lány volt, nagyon gusztusos lány volt.
Ezt a szobalányt az asszony két hét múlva elküldte, kifizette és elküldte.
Biztos, hogy Kálmán nagyságos úr megmondta az asszonynak az ingben való bemenést.
AZ IDEGEN
No de ilyet?!
SZAKÁCSNŐ
Nem kell neki más, csak ez az asszony.
AZ IDEGEN
No, az igaz, hogy ez furcsa, a legszebb orfeumi dámákkal és színésznőkkel mulathatna, ha egyszer pénze van, és a legszebb fiatalságában megelégszik ezzel az asszonnyal.
A mi nagyságánk mindig mondja: "Micsoda utálatos asszony !"
SZAKÁCSNŐ
Azt nem lehet mondani, jó asszony, velünk nagyon jól bánik.
AZ IDEGEN
Nyilván fél maguktól.
(Szünet. Kimennek az előszobába, az idegen körülnéz.)
Maguk máma nem főznek itthon?
SZAKÁCSNŐ
Nem.
Hozatunk vendéglőből.
A gyerekek pedig az öreg nagyságánál vacsoráznak.
Ott is alszanak, mert a gyerekszobában, ahol a ravatal volt, egész éjjel nyitva kell állani az ablakoknak.
Szünet.
AZ IDEGEN
Nohát pá magának.
(Divatosan kezet nyújt.)
SZAKÁCSNŐ
Jóccakát.
(Kikíséri, nyitva hagyja az ajtót, látni a lépcsőház kar fáját. Integet. Kiált is valamit, de nem érteni. Néhány pillanat múlva a szobalány megjelenik ételhordóval az ajtóban. Be van bugyolálva a nagykendőbe.)
SZOBALÁNY
Iszonyúan fúj a szél, csukja be az ajtót.
Itt vannak már.
SZAKÁCSNŐ
Itt vannak?
SZOBALÁNY
Éppen most állt meg két kocsi.
SZAKÁCSNŐ
Hogy gyüttek?
SZOBALÁNY
Az egyikbe az ember meg az asszony, a másikba a Kálmán úr meg a két fiú.
Iszonyúan esik az eső.
(Leveti a kendőt. Szakácsnő az ételhordóban vizsgálódik.)
És meg fogja látni
(a szobalány a frizuráját igazgatja és a melles kötényét)
, hogy micsoda skandalum lesz itten máma.
(Dörzsöli a kezeit.)
SZAKÁCSNŐ
Ha eddig nem volt semmi, ezután se lesz semmi.
SZOBALÁNY
Várjon csak, majd meg fogja látni!
(Csengetés. A szobalány eltakarodik, a szakácsnő ajtót nyit.)
SZAKÁCSNŐ
Kezüket csókolom.
(Az ajtóban megjelenik Perticsné, utána a férje jő, majd Boér. Az asszony lefátyolozva, nagyon sápadt. Amint átmegy a szobán, hátrahajtja a fátyolt. Az arca megviseltnek, vénnek, kisírtnak látszik, a frizurája nagy és kifogástalan. A férfiak az előszobában hagyják felöltőiket. Perticsné a jobb elülső ajtón kimegy. Boér balra, a szobájába vonul.)
PERTICS
leül az asztal mellé, végiglapozza az újságot, azután felkel, körüljárja a szobát, kifújja az orrát, a pohárszékhez megy és két pohárka konyakot iszik egymás után, de nem siet, azután kimegy a jobb hátsó ajtón. Kis szünet.
PERTICSNÉ
az elülső ajtón bejő. A fekete ruha kitűnően áll rajta. Kiemeli termetének szépségét. Végigsimítja az arcát két kezével, mintegy nyújtózkodásszerűen. Csenget.
SZOBALÁNY
(megjelenik a fenékajtóban):
Tetszik parancsolni?
PERTICSNÉ
Hozza a vacsorát.
SZOBALÁNY
Igenis.
(El.)
PERTICSNÉ
a kályhához megy és rak rá, azután visszaindul a szobájába.
PERTICS
(bejő bátortalanul):
Aranka!
PERTICSNÉ
(ijedten, halkan):
Tessék!
PERTICS
Kérlek, ülj ide, szeretnék veled egyet-mást megbeszélni.
Perticsné leül.
Szünet.
PERTICS
Azt hiszem, ma este tisztáznunk kell ezt a dolgot.
Igen?
Szünet.
PERTICSNÉ
Igen.
PERTICS
Jól ismersz engem...
(Az ajtó kinyílik, a szakácsnő tálcán behozza a vacsorát.)
PERTICSNÉ
Jól van, kimehet.
Ha valami kell, majd csengetek.
SZAKÁCSNŐ
Igenis.
(El.)
PERTICS
Csak azt akarom mondani, hogy el fogunk válni.
(Le-fel sétál.)
Szünet.
PERTICSNÉ
El akarsz válni?
PERTICS
(ordítva):
El!
(Az asztalra csap.)
PERTICSNÉ
Ne csinálj skandalumot, kérlek, Jenő.
Ne kiabálj, az istenre kérlek.
PERTICS
Ne kiabáljak?
Amikor megcsaltak, kijátszottak.
Tönkretették a becsületem, akkor ne kiabáljak?
Hát mit csináljak?
Nevessek?
(Ordít, üti az asztalt.)
Hát mi a fenét csináljak?
Szünet.
PERTICSNÉ
De hát hogy gondolsz a válásra?
A gyerekekkel mi lenne?
Hogy gondolhatsz a válásra.
PERTICS
Hiszen igaz.
(Csendes hangon.)
Tudom, a válást én és ők sínylenék meg a legjobban, de temiattad.
(Kiabál.)
Temiattad!
(Kis szünet. Újra csendes hangon.)
Ők hozzád pártolnának, veled tartanának, mert mindig jó anyjuk voltál, nem lehet tagadni, én pedig elveszteném őket is.
(Siránkozva.)
Ötvenéves korban!
(Csuklik.)
Mivel érdemeltem én meg, hogy ilyen piszkos
(sír)
helyzetbe kerültem.
Igen, piszkos helyzetbe, nem lehet mást mondani.
Szünet.
Mivel érdemeltem meg?
Dolgoztam érted és a gyerekekért, szerettelek téged, te tudod, hogy igazán szerettelek, és boldog voltam, és most egyszerre meghal az a gyerek, és egyik legjobb barátom szemembe mondja, hogy a gyerek az övé, hogy évek óta viszonya van a feleségemmel, amiről nem is álmodtam.
PERTICSNÉ
Nem is álmodtál?
Úgy?
PERTICS
Nem!
PERTICSNÉ
És nem te híttad ide lakni Kálmánt?
(Olyan hangon, mint aki ezt az érvet kitűnőnek tartja.)
PERTICS
Én híttam, de abból az következik, hogy megcsalj vele?
PERTICSNÉ
Nem, de tudhattad volna, gondolnod kellett volna erre.
Megmondom őszintén: ahol a férj és feleség között ekkora korkülönbség van, ott nem szabad engedni a nőt veszélyeknek kitenni.
PERTICS
Várjunk csak.
Emlékezz kérlek vissza, mikor nyolc év előtt ki akartuk venni ezt a lakást, azt mondtam neked, ez a lakás kilencszáz forint, ez nekünk drága, ha idejövünk, muszáj lesz az egyik szobát kiadni teljes ellátással.
Te azt mondtad: nem bánom, de én itt akarok lakni.
Én arra azt mondtam: Ha te akarod fiam, én is beleegyezem.
Igaz -e ez?
PERTICSNÉ
Nem igaz!
PERTICS
Mi, mi, mi nem igaz?
PERTICSNÉ
Te mondtad, hogy Kálmán szeretne hozzánk jönni lakni, és akkor a szobák elrendezése egészen megfelel, és te akartad, hogy idejöjjön.
PERTICS
No jó, mondjuk, hogy én akartam, bár én nem emlékszem reá, de érts meg az istenért, hogy nem akarok én itt veszekedni veled, én csak azt akarom, hogy megtudjam az igazságot.
Ha nem is válunk el, ha nem akarsz elválni, végre nem tehetlek ki egy botrányos válópernek, gyermekeim anyja vagy, mindenesetre új életet kell kezdenünk.
Olcsóbb lakásba kell menni.
Kálmánnak fel kell mondani az ellátást.
És el kell nekem mondanod mindent őszintén.
Én nem akarok gorombáskodni veled, hiszen tegnap vesztetted el egy kis fiadat, de ha már együtt maradunk, akkor tisztázni kell ezt a helyzetet.
Mondd meg, hogy mikor kezdődött a viszony köztetek?
PERTICSNÉ
Öt év előtt!
(Dacos, nem tudja miért.)
PERTICS
Mondd meg a napot is!
PERTICSNÉ
(gépiesen):
1904. november 7-én.
PERTICS
Szóval a harminchetedik születésed napján.
PERTICSNÉ
Igen.
PERTICS
Aznap én ki voltam küldve Kassára, és sürgönyben gratuláltam neked.
PERTICSNÉ
Igen.
Szünet.
PERTICS
És hol?
PERTICSNÉ
Itt a lakásban.
És soha azelőtt még meg se csókolt!
PERTICS
Soha azelőtt ?...
PERTICSNÉ
Akkor először.
Szünet.
PERTICS
Délután.
PERTICSNÉ
(halkan):
Fél négykor.
PERTICS
A gyerekek iskolában voltak?
PERTICSNÉ
Igen.
Iskolában voltak és a cselédek a mosópincében mángoroltak.
De én nem küldtem őket, esküszöm neked, minden összejött.
Szünet.
PERTICS
Biztos vagy te, hogy ezen a napon volt?
PERTICSNÉ
Egészen biztos vagyok.
PERTICS
(felkel, kopog, beszól Boér szobájának ajtaján.)
Kérlek, Kálmán!
BOÉR
(hangja):
Parancsolsz?
PERTICS
Légy szíves kérlek bejönni.
BOÉR
belép.
PERTICS
Nézd kérlek szépen...
(Köhög.)
...ennek a dolognak a tisztázásáról van szó.
Aranka most elmondta nekem, hogy mióta van viszony köztetek.
Szeretném tudni, hogy az igazságot mondta -e.
Emlékszel te is a dátumra?
(Köhög.)
BOÉR
Igen.
De mit akarsz ezzel?
PERTICS
Tisztázni akarom a helyzetet, amelybe belejutottam, bocsáss meg, ez csak természetes.
Boér nem felel.
PERTICS
Hát mondd meg kérlek!
PERTICSNÉ
Mondja meg!
BOÉR
1904. november 7.
A helyzet ez: a nő a középen ül, a két férfi áll.
Szünet.
PERTICSNÉ
(észreveszi, hogy most itt az idő, amikor erőt nyerhet, hirtelen egész más hangon beszél):
No most már láthatja, hogy igazat mondtam.
Majd azután folytathatjuk ezt.
A helyzet ez: a nő a középen ül, a két férfi áll.
Szünet.
PERTICS
Hát menjünk enni, a vacsora kihűl.
(Keserves hangon mondja ezt, mintha bizonyítani akarná, hogy ő nem éhes. A férfiak is leülnek; a férj jobb oldalra, Boér bal oldalra. Pertics előbb még iszik egy pohárka konyakot. Az evőeszközök csörömpölnek, a vacsora gőzölög. Mind esznek. Mind jó étvágyú emberek. Egy pillanatra úgy tűnik fel, mintha nagy részben ezek a fokozott táplálkozási igények volnának a legfőbb rugói ennek a sajátságos helyzetnek, amelybe ez a három ember került.)
BOÉR
Én arra kérlek csak, hogy legyél meggyőződve Jenő, hogy...
PERTICS
Miről legyek meggyőződve?
(Ránéz.)
BOÉR
Nem, semmi!
PERTICS
Mit akartál mondani?
BOÉR
Semmi fontos.
PERTICS
Megkövetelem tőled, és azt hiszem joggal, hogy most teljesen őszinte légy velem szemben.
BOÉR
Majd később.
PERTICS
(bort tölt és iszik):
Nekem ki kell kerülnöm ebből a helyzetből.
Ezt kívánja becsületem, ezt kívánja gyermekeim jövője.
Elsősorban is (megtörli a száját) vissza fogunk neked adni mindent, amit tőled kaptunk.
Összeírtam.
(Kivesz a zsebéből egy ívet.)
Az ezüst cukortartót, azt a két képet
(a falon lógó két nagy olajnyomatra mutat)
, amiket részletfizetésre vettél.
Visszaadjuk a kanapépárnát, a nagy levélszekrényt, a tíz-tíz forintot, amit betettél a gyerekek születésnapján a takarékba.
Máma kivettem a pénzt.
Íme, átadom.
(Tárcát vesz elő.)
> Húsz, negyven, hatvan korona.
(Kiteszi a bankókat az asztal közepére.)
Vissza fogjuk adni
(tovább olvas)
a lábszőnyeget, az ezüst diótörőt és a pálinkáskészletet is.
(Iszik.)
Visszaadjuk, amit a gyerekeknek vettél, a könyveket és a Janika játékait is.
Ezeket összeszedtem és össze is raktam.
(Kimegy a jobb hátsó ajtón, csakhamar óriási papírskatulyával tér vissza.)
Itt van mind.
Nem akarom, hogy a gyerekek játsszanak vele.
Itt van.
(Egy székre teszi a skatulyát.)
A kis gőzhajó
(kiteszi az asztalra)
, az automobil, a kis csacsi.
Hogy eljátszott ezekkel szegényke még néhány nap előtt.
Itt vannak a képeskönyvek, itt vannak az építőszekrények, itt két kő hiányzik, ott vannak valahol a szekrény alatt.
Majd a lány holnap megkeresi.
Szóval itt van minden.
(Leül. A kis csacsi, az automobil és a gőzhajó az asztalon maradnak.)
Azok is, miket már eltört.
Vissza fogom neked adni a bundát is, amit tavaly télen nekem vettél névnapomra.
Már ma rendeltem új télikabátot.
Csak addig hordom ezt, amíg elkészül.
Holnap estére készen lesz az új kabát.
A szabó expresszmunkának vállalta.
BOÉR
Bocsáss meg, de ezt már nem engedhetem.
Végre is úriember vagyok.
PERTICS
Pardon!
Én is az vagyok!
Legalább azt hiszem, és az is szeretnék maradni.
Neked kötelességed, hogy figyelmeztess, ha valami kimaradt volna, és neked is, Aranka, kötelességed ez.
Szünet.
PERTICSNÉ
Semmi sem maradt ki.
PERTICS
Én kimondom, Kálmán, nem lehet kerülgetni soká, neked magadnak is el kell tőlünk menni.
Négy év óta ez a nő, akit szerelemből vettem el, nem volt az én feleségem.
A tied volt.
Végre is jogom van hozzá.
(Az asztalra üt, mintegy bátorítsa magát, akadozik, az alkohol már nagyon hat.)
Jogom van.
Nem tudok ugyan vele délután sétálni menni, mert késő estig hivatalban kell görnyednem, hogy legyen mit enni a gyerekeimnek, nem marad felesleges pénzem ajándékokra, hogy kedveskedhessek a feleségemnek valami ékszerrel vagy drága ruhával... és mégis jogom van a feleségemhez, mert szerelemből vettem el.
Már nem szeretem ugyan, de neked, Kálmán, mégis el kell menni tőlünk.
Sajnálom, hogy kényszerítve vagyok rá, hogy ezt kimondjam, de a becsületem kívánja és a gyermekeim jövője.
Majd elsejéig nézz magadnak valami más lakást.
Beláthatod, nem maradhat így.
(Iszik.)
Szünet
PERTICS
(félénken, mintha a szünet alatt a csendben elpárolgott volna a bátorsága):
Belátod?
BOÉR
Belátom.
PERTICS
Most már meghalt a gyereked, semmi se köt hozzánk.
Ezt a vén asszonyt is bizonyosan meguntad már.
(nevet.)
PERTICSNÉ
feláll, komoly; némán kimegy.
PERTICS
A régi barátságot azért nem felejtjük el, és legyél meggyőződve, hogy mindig örömmel fogok veled találkozni.
Nem vagyok az az ember, aki gyűlölni fog.
Abban a korban vagyok már, amikor a nő hűtlensége nem tűnik fel olyan szörnyű dolognak.
Bántja az embert
(iszik)
, bántja, az embert eszi egy kicsit a fene
(nevet)
, de azután belátja, hogy semmi különös.
Azért az én gyerekeimből lehetnek egészen derék gyerekek.
És él mind a kettő, hála Istennek, egészségesek, mint a makk, mit törődöm az anyjukkal?
Megszülte nekem őket, az enyémek, ezekről biztos vagyok, hogy az enyémek.
Az ember drukkol, tördeli a kezét, hogy meghalt a gyereke, és akkor kiderül, hogy csak a felesége csalta meg - tudja fene, ez sokkal kisebb baj.
Legalább én úgy találom.
Azt hiszem, te is.
Nem?
BOÉR
igent int.
PERTICS
Nohát!
De biztos vagyok, hogy a másik kettő tőlem való; ejnye, de igyál te is.
(Tölt, koccint, iszik.)
Biztos vagyok, hogy akkor még nem csalt meg a feleségem.
Az anyjára ugyanazt mondta boldogult jó apám, hogy olyan, mint egy vén...
(Súg valamit.)
Nem fért szegény apámnak a gyomrába.
(Nevet.)
Utóbb beláttam, hogy ebben igaza volt.
De Arankára nem lehetett panasz.
Ha te nem kerülsz hozzánk, nincs alkalom, élete végéig hű feleség marad.
De hát szerette a puccot, a jó lakást, megtettem a kedvéért, ide jöttem.
Szünet.
PERTICS
Nem olyan nagy baj az, barátom, neked sokkal rosszabb a helyzeted, mert neked egy gyereked halt meg, és nincs több gyereked.
Pardon!
(Felkel, nadrágzsebéből pénzt vesz elő, fenékajtóhoz kiszól.)
Hozzon két liter barna sört a kancsóba.
Siessen!...
Egy kis sört hozattam, ez a bor sehogy sem ízlik.
Látom, neked se.
(Szivart vesz elő, levágja, rágyújt.)
Ne hidd, hogy én örülök azon, hogy az a kisgyerek elpusztult.
Magad tudod, hogy mennyire szerettem.
Jóformán azt mondhatnám, hogy az a kisgyerek volt az oka, hogy semmit sem vettem észre abból, hogy itt a fejemen hogy nőnek a nagy szarvak.
Jól elmulattam, elhemperegtem vele, eszembe se jutott, hogy a feleségemmel törődjek.
Tudod, eljön az idő, mikor az ember nem is veszi észre, hogy nő alszik mellette.
És más efféle dolgokra sem gondol.
Például hogy gondoltam volna én, amikor te nekem vettél tavaly egy bundát, hogy ez cserében van a feleségemért.
Ilyen buta az ember!...
Igaz, hogy egy más ember az én helyemben gondolkodóba esik.
Miért vesz ez az ember nekem egy bundát?
Elvégre jó barát ide, jó barát oda, de ez a bunda kétszáz forint is lehetett.
Egy kétszáz forintos bunda!
Más ember az én helyemben töri a fejét.
Érted ?...
(Szünet, kint ajtócsapkodás.)
Ahá, itt a sör!
(Kimegy az ajtóig.)
Adja csak ide!
(Beveszi a cselédtől, aki még megtörli az edény talpát.)
Ez lám egészen más, ez igen!
(Poharat vesz le a pohárszékről, tölt.)
Tessék!
(Boér elé teszi. Egy másikat is teletölt, kiissza a poharat, és jól megnézi.)
A fenébe!
(Nevet.)
Ezt elfelejtettem.
Ezt is te vetted!
Nohát majd ezt is elviszed.
Felírom ezt is.
Ezeknek a poharaknak széle kerekre csiszolt, kitűnő.
Nagyon megszoktam őket.
(Nevet.)
Ezeket a dolgokat, meg a bundát és egyebet, mondom, mind észre sem vettem.
Pedig erre gondolni kellett volna.
Igen, de nem értem rá.
Éjjel alszik az ember - hála Istennek, jól alszom.
Reggel sietek a hivatalba.
Délben egykor hazajövök, ebédelek, újságot olvasok.
Fél háromkor újra el kell indulni, és nyolcnál hamarabb nem kerülök haza.
Akkor hazajön az ember, örül, ha pár szót beszélhet a gyerekeivel, fáradt, éhes, megvacsorázik, elszí egy szivart, olvas még egy kis újságot, lefekszik.
Mikor gondolkodjék azon, hogy megcsalják -e, vagy mekkora szarvai vannak?
Erre nem jut idő.
Nem is lehet róla szó, hogy jusson idő.
Nem jut.
Mert biztos, hogy ha én időt vettem volna magamnak ezen törni a fejemet, rájöttem volna, de így - egyik nap múlt a másik után, és nem jutott eszembe.
Ha valaki nekem szól egy szót
(iszik)
, szól egy szót: "Nézd, Jenő, mi van a feleségeddel, meg a Kálmán barátoddal ", valószínű, nem biztos, de valószínű, hogy kisütöm az egészet.
(Sört tölt, magasra emeli a kancsót, hogy sok hab képződjék. Ülve ágaskodik a széken.)
Kisütöm, és rájövök, hogy "ez a Kálmán nem jóban jár !"
De nekem soha senki egy árva szót sem szólt, és nem is szólhatott, az igazat megvallva, nem is szólhatott, mert ahogy ti magatokat viseltétek, abból senki sem következtethetett semmit.
Abszolúte semmit.
(Kézmozdulat.)
Ki van zárva.
Nem csináltátok feltűnően, és ez természetes.
(Iszik. Krákog, letörli zsebkendőjével a habot a bajszáról. Hátradől a székében, nagyot szív a szivarjából, magyaráz.)
Öt év előtt, november hanyadikán is ?...
(Elmereng.)
Hanyadikán?
Mondd, kérlek, november...
BOÉR
(köszörüli a torkát, halkan):
Hetedikén.
PERTICS
Akkor barátom...
Akkor már...
Nekem úgyszólván nem is kellett az asszony.
Nem, nem kellett.
Mi a fenének!
(Nevet.)
Hanem a kisfiad nagyszerű gyerek volt.
Igazán nagyon sajnálom
(roppant őszinte, kedves hangon)
, hogy nem volt az enyém.
Még jobban sajnálom azonban, hogy meghalt... szegény.
(Elcsuklik a hangja.)
Szegény kis Janika!...
(Rázza a fejét, és lehajtja az asztalra.)
Szünet.
PERTICS
(kisírta magát, a hangja egészen az előbbi):
Az asszonyt csodálom, hogy nem sír.
Nagyon erős fából van faragva.
Hiszen igaz - mindentől eltekintve - jól megvoltunk hármasban, hozzánk szoktál, szerettük egymást, legalább én őszinte barátsággal szerettelek, elbeszélgettünk, elpolitizáltunk, nem lehetett rád panasz.
De most már, belátod, el kell menni tőlünk.
A cselédek és a házbeliek miatt, erre is kell gondolni végre, és a gyermekek jövője miatt.
Nem most... egyszerre... ezt nem kívánhatom, de elsején, esetleg segítek neked lakást keresni.
(Iszik, hosszan nézi Boért.)
Igazán nem hittem volna, olyan jó emberem voltál mindig, hogy így kell elválnunk, de muszáj, muszáj...
(Szünet. Csend. A férj, aki már az utolsó szavakat egészen szakadozottan motyogta, lehajtja a fejét a könyökére, majd elalszik. Azután hirtelen feltápászkodik.)
Aranka!
Aranka!
(Feláll, ingadozva.)
Hol van ez az asszony?
(Kinéz a jobb elülső ajtón.)
Aranka!
Gyere ki, kérlek.
(Várakozás. A nő kijön, de nem szól. Pertics tántorogva leül az egyik karosszékbe, és hátramutat az asztalra.)
Magatokra hagylak benneteket.
Elvesztettétek a gyereketeket, a kis Janikát, akit szívemből én is szerettem, bár semmi közöm se volt hozzá.
(Csuklik, sír.)
A bánat nagyobb része azonban titeket illet.
Magatokra hagylak.
Beszélgessetek róla.
(Lehajtja a fejét, szuszogva alszik a kis dohányzóasztalon, majd később végigfekszik a kanapén.)
PERTICSNÉ
Kérem, Kálmán (körülnéz, hogy csakugyan alszik -e a férj ), előbb Jenő azt az ajánlatot tette nekem, hogy váljak el tőle.
Én egyelőre visszautasítottam.
Azt mondtam, hogy ne beszéljünk erről, de el vagyok határozva, hogy elválok tőle és magához megyek.
BOÉR
hallgat.
PERTICSNÉ
(izgatott hangon):
Miért nem felel, nem akarja?
BOÉR
Adjon kérem meggondolási időt.
PERTICSNÉ
Minek magának meggondolási idő?
Tönkretette a családi boldogságomat, s azután meggondolási időt kér!
Engedje meg, ezt nem értem.
BOÉR
Nem érti?
PERTICSNÉ
(remeg a hangja):
Azaz értem, persze hogy értem, szóval nem szeret már.
Csodálatos hamar kiábrándult belőlem.
Szünet.
BOÉR
Nézze Aranka, én épp úgy szeretem magát, mint azelőtt, de meg kell mondanom magának: gondolkodtam ezen a dolgon; nem lehet.
Maga is be fogja látni.
PERTICSNÉ
Különös.
Tegnap délelőtt, mikor a kisfiunk haldoklott, maga szükségét érezte, hogy véget vessen az együttélésnek, és most nem.
BOÉR
Nem tudom, hogy értette maga azt, amit én tegnap mondtam.
PERTICSNÉ
Úgy értettem, hogy elválok az uramtól, és magával elmegyünk meg a kis Janival.
BOÉR
És a másik két gyermeket itt akarta hagyni az urának?
PERTICSNÉ
hallgat.
BOÉR
Nos, hát találjon ki valamit.
PERTICSNÉ
(türelmetlen hangon):
Nem tudom, nem tudom, egy azonban bizonyos, hogy magát elveszteni nem akarom.
Ha maga csakugyan szeret engem, mint ahogy az előbb mondta, akkor be fogja ezt látni.
BOÉR
Mert nézzük csak, mi lenne, ha most maga Jenőtől elválna, és hozzám jönne.
Mi lenne Jenővel?
Mi lenne a gyerekekkel?
Szünet. Horkolás.
BOÉR
Mit csinálna Jenő a gyerekek nélkül?
Inna!
Most csak minden vasárnap rúg be egy kicsit.
Akkor minden este sörözni menne.
Ez bizonyos.
Iszákos lenne.
Tönkremenne.
Szünet. Horkolás.
BOÉR
És mi lenne a gyerekekből?
A fizetésem nem olyan nagy, ezt maga is tudja -, hogy a régi életet, amit megszoktam, azután is folytatni lehetne, ha magunkhoz vennénk a gyerekeket.
Magának sem tudnám megadni azt a kényelmet, amihez szokva van.
Gondolkoztam arról is, hogy mi lenne, ha én most elmennék maguktól.
Nem tudnék mit csinálni, hova menni.
Azután se magának, se Jenőnek nem volna jó, ha egyedül együtt maradnának.
A gyerekek elhanyagolnák a tanulást, Jenő nem ér rá foglalkozni velük.
Ugye ezt belátja?
PERTICSNÉ
(meggyőződéssel):
Igen!
BOÉR
Itt kell maradnom maguknál és Jenő is be fogja ezt látni.
PERTICSNÉ
Be kell látnia.
BOÉR
Nem lehet jobb megoldást találni.
PERTICSNÉ
Nem!
Szünet. Horkolás.
SZAKÁCSNŐ
(kopog, belép):
Nagysága kérem, a holnapi ebéd.
PERTICSNÉ
A holnapi ebéd?
(Szünet.)
Talán csináljon holnap borjúszeletet, hamislevest, azután diós metéltet.
A hús mellé piré és kompót legyen.
Előételnek gombáspaprikás.
SZAKÁCSNŐ
Az ifiurak holnap itthon esznek már?
PERTICSNÉ
Igen!
Ötre kell teríteni.
SZAKÁCSNŐ
De már nincs pénzem, nagyságos asszonyom.
PERTICSNÉ
Igaz, magának pénz kell.
Majd holnap elszámol.
(Felkel, ki akar menni.)
BOÉR
Ne fáradjon kérem.
Majd kölcsönzöm.
PERTICSNÉ
Adjon húsz koronát.
BOÉR
Tessék.
(Átadja.)
PERTICSNÉ
(átadja):
Itt van!
SZAKÁCSNŐ
Kezét csókolom.
Jó éjt kívánok.
Szünet. Horkolás.
PERTICSNÉ
Fel kell kelteni Jenőt!
Ideje, hogy lefeküdjön.
Holnap hivatalba kell mennie.
Kérem, keltse fel, és küldje aludni.
Én lefekszem.
Jó éjt.
(Megcsókolja a száján.)
A csók a nő részéről igen mohó. A férfi passzívabb, nem ölel.
BOÉR
Jó éjt.
A hang megilletődött. Az asszony el. A házibarát magára marad az alvóval. Kis szünet.
BOÉR
Jenő, Jenő, kérlek, kelj fel, és feküdj le.
PERTICS
(nagyot horkol és felébred. Felül):
Jujj, de hideg van itt.
Ki hagytátok aludni a tüzet.
(Visszafekszik.)
Kérlek, takarj be valamivel.
Nagyon fázom.
(Összekuporodik, már újra alszik, sóhajt, Boér kimegy az előszobába, és behozza a bundát, betakarja Perticset, aki megfordul.)
PERTICS
Köszönöm.
(Simogatja a prémet.)
BOÉR
nézi az alvót.
PERTICS
(félálomban):
Kálmán!
Kálmán!
BOÉR
Parancsolsz?
PERTICS
Tétess, kérlek, a tűzre!
(Alig érteni.)
BOÉR
leguggol, kinyitja a kályhaajtót. Még pislákol egy parázs.Papírt dob rá és fát. Fújja. A láng fellobban, a kályha dübörög. Még megnézi az alvót, aztán kimegy.
PERTICS
(szuszogva, szepegve alszik. Nyög álmában és felzokog):
Szegény kis Jani, szegény!
A kályha dübörög.
Függöny
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE