Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Madách Imre
Férfi és nő
Keletkezés ideje
1843
Felvonás
5
Jelenet
0
Megszólalás
358
Mondat/Sor
1718
Szó
8415
ELSŐ FELVONÁS
FÉRJ ÉS NŐ
Személyei: Herakles. Euristheus. A lantos. Deianeira. Jole. Kaliste s több rableány.
(Királyi lak. Bársony széken ül Deianeira, ölében virághalom, kezében félig font koszorú; a földön rabnők ülnek, s virágszálakat nyújtanak föl. - Egy szögletben mélázik Euristheus.)
KALISTE
(liliomot nyújt Deianeirának)
Ne, még egy szál.
DEIANEIRA
(mosolygva elveszi)
Ez reményvirág;
Nekem reményre nincs szükségem; adj
Egy ág mirtuszt .
(Elveszi s a koszorúba szúrja.)
Égő rózsák között
Rezegjen a szerelem virága. - (Fölugrik.) Jön!
A kürt szavát hallom.
EURISTHEUS
(Deianeirához lép)
Ülj csak le nőcske;
És fűzögesd hitvány tekercsedet;
Soká jön meg a hős ! (Kacagva.) S ha jőne is,
Hoz ő fején különbet!
DEIANEIRA
(fájdalommal)
Óh király!
Mért gúnyolod az égő nőt? Miért
Az égő nőnek e hervadni termett
Ajándokát?
EURISTHEUS
Mert nincs jól fűzve; nincs
Minden virág közötte; és kivált
A rózsa, árnyék nélkül áll középen.
DEIANEIRA
(kezébe adja)
Rendezd el hát te, vagy szúrj be közéje
Néhány zöld ágat.
EURISTHEUS
(fejét csóválva)
Én?
DEIANEIRA
Te, jó király!
EURISTHEUS
(egy kupreszt felkap s rádobja)
Halálvirág is kell a koszorúba!
DEIANEIRA
(felszökik)
Hah rossz lélek, mért kínzasz? Egy mosoly
Nincs arcodon, mely gúnyt ne mondana;
Egy pillantása nincs gödrös szemednek,
Mely meg ne szúrná lelkemet! Miért ez?
Bántottalak talán?
EURISTHEUS
Nem.
DEIANEIRA
És miért hát?
EURISTHEUS
Hogy ifjú vagy . (Kérlelve.) Leányom légy nyugodt;
Én tégedet szeretlek; néha-néha
Igaz, megkínzalak, - mert ifju vagy még,
És játszni kívánsz vélem mint fiúval;
Pedig ha a vénekkel játszni kívánsz:
Úgy óvd magad előidézni gyermek-
Játékait, virágot vagy leányt,
Vagy harcmezőt; mert lelke visszasír
Múltjára, és az indulatvihar közt
Könnyen rád mordul. - Gyermekem ne reszkess !
(Karját megfogja.)
DEIANEIRA
Óh, mily száraz karod! Acélered
Minő csikorgva hajlik! Óh, bocsáss!
Én félek tőled . (Kürt szól.) Mondtam, jön Herakles!
Már itt .
(Örömmel az ajtónak fut.)
HERAKLES
(belép, karján a szép, de sápadt Jole)
Nőm!
DEIANEIRA
(ölébe rohan)
Óh, Heraklesem ölelj meg!
Ölelj meg, hogy szívem szoruljon össze;
Mert olvadt keblemből könnyen kibúvik
És szívtelen halok meg melleden .
(Herakles megöleli.)
Ne oly gyengén! Nem úgy ölel Zeus
Fia.
EURISTHEUS
(Jolét nézi)
Szép, egy Heraklesnek nejül .
(Kezét nyújtja Jolének.)
JOLE
(ajkához viszi)
Te nyújtasz itt első testvérkezet.
HERAKLES
Nőm! Egy kis árva lányt hoztam haza;
Hanem nem rableánynak.
DEIANEIRA
(ölébe rohan)
Rableányom
Egy sincs. Keblemre árva, - légy leányom ;
(Megöleli.)
Eztán ne mondd, hogy nincs anyád.
JOLE
Igaz!
Anyám sincs! És ha volna is: minek?
Nő lenne csak, és nő én is vagyok.
Különben, a nem édes gyermekek
Csak mostohák. Hagyj rablánynak, királyné.
DEIANEIRA
Majd könnyezesz leányka; légy vidám,
Felejtsd el bánatod! Nézd, ott mosolygnak
Az ifju lányok, menj te is közéjök,
Majd elfelejtesz sírni nem sokára.
Heraklesem, fáradt vagy ?
(Karját megfogja.)
HERAKLES
(Euristheushoz)
És Mycaene
Királya mért jött hozzám?
EURISTHEUS
(alázattal)
Üdvözölni
A nagy Heraklest.
HERAKLES
Úgy, ha üdvözölni
Jött: én viszontüdvözlöm őt. - Nejem
Mit kérdeztél tőlem?
DEIANEIRA
Fáradt vagy -e?
HERAKLES
Unom magam.
EURISTHEUS
Mutasd győzelmeid
Bérét Herakles; gondolom, hozál
Kincset, s rabot.
HERAKLES
A hős azért csatáz,
Mit még nem bír. Jer hitvesem, tekintsd meg
Barátinkat. Euristheus te is jer . (El hárman.)
JOLE
E pórleányok közt felejtsek én
El sírni? Jó! Megkísértjük ! (Vadul.) Különben
A porba kell eldugni tőrömet:
Hogy ott hurkolja meg a büszke embert .
(A lányok közé lép.)
Barátnéim, társtoknak elfogadtok?
KALISTE
Miért ne? Ülj közénk. Mi a neved?
JOLE
Most Jole.
KALISTE
Szép név! Nézzétek a lantos!
Jertek rángassuk össze húrjait! Megállj
Kis szőke ! (A lantos keresztülmegy a színen, s a lányok utána erednek.)
Egy dalt kell játszanod.
JOLE
Hah, Istenem! Ez ifjút ismerem ! (El.)
(Kert. Késő est. - Herakles jön fegyvertelen; - vállán szokott öltönye: oroszlánbőr, melyet keblén széjjelhúz.)
HERAKLES
Mi az, mi itt feszeng? Miért zsugorg
A puszták zsarnokának szőre mellemen?
Mért görg oly forró zápor homlokomról
Le a bokákig? Hah, tudom miért:
Láng van belől, láng ég a csont között .
(Mosolygva.) Eh, balgaság! Ha ég, kioltom; ott fent
A nő epedve vár. - Nem, nem, meguntam őt!
Deianeira nem kell ! (Leveszi koszorúját.) Agyvelőmtől
Csirába jön e gyom; s nem hord Herakles
Aszott kezekkel font homlokfüzért .
(Szétszedi.) Nézd csak: még mirtusz is, mi jut eszébe.
Te jó asszonyka vagy nejem, de nem szép,
Nem Jole; mert ő szebb e léttelen
Virágnál (Összegyűri s eldobja.) és a mennyeknél dicsőbb.
Óh, Jole! istenlány, a földterén
Utolsó harcom bére! Kötsz -e te
Egy füzért homlokomra, mely soha
Nem hervadand? kötsz -e - kötsz -e? Ha tudnám ?
(Föltekint.) A nő termében a világ kihalt, -
(Susogva.) Most nyúgoszik le ágya bíborára, -
Most vár, - most hullámzik föl keble értem. -
Most hallgat szívreszketve, hallja -e
Lábam döngésit a tornác kövén; -
Ne várj, ne várj! Én hozzád nem megyek!
Fagyos szerelmed, mint a hold világa,
Szikrátalan szemed, mint a bolyongó
Csillag tüze, csak fénylik és nem éget.
Ne várj többé soha; a gyep fölöt
Az álom édesebb, mint a hideg nő
Karjában. Én itt alszom; és azért
Alszom csak, hogy lányomról álmodozzam .
(A gyepágyra dűl.)
JOLE
(jön s a kert túlsó részin megáll)
A zsarnok fészke néma , (Körülnéz.) senki sincs itt?
Nincsen, csak az, ki önmagát virasztja
S azért van ébren, hogy fájdalmait
Ne hagyja elaludni. Óh, atyám!
Ne bánd, hogy most még csak sírok, idő kell
A tettre még; és addig mit tegyek ?
(Egy ősz hajfürtöt húz ki kebléből.)
Keblem volt sírja eddig ősz hajadnak;
De e sír oly forró, és oly fehér,
Hogy ott nem nyughatsz; mert Herakles azt
Feltépi, és csókokkal elborítja;
Ott nem maradhatsz, szent ereklye, nem!
Eláslak inkább ; (Letérdel.) itt elég hideg van;
E sírnak a hideg jó, (Elszóródva.) sír, - mi a sír?
Halott ágy, mely fölött sír a halandó,
S ön fájdalmát, nem a holtét siratja .
(Felugrik.) De én egyet sem! A kevély menyasszony
Mért sírna hát? Sírt, midőn leány volt;
S hol venne annyi könnyet? A szemek
Tavak csak, melyek elapadnak egykor.
És most nyugodj, öreg! Nem látsz fölötted
Térdelni többé; mert a lánykebelnek
Az izma gyönge s könnyen megszakad;
Pedig még nekem élnem kell sokáig ! (Indul.)
Még egyszer, óh még egyszer ősz hajak
Csókollak . (Leborul.) Hah mi az, mi ott világol?
Úrnőm jő ! (Fölugrik, s egy bokor mellé húzódik.)
DEIANEIRA
(jön, kezében lámpa, utána rableányok)
Éj közelg, s Heraklesem
Nem jő hozzám fel. A hold fényinél
Itt láttam őt mélázni. Jertek erre!
Nézzétek ott a hős! Elszenderült;
Ne költsétek fel lányok . (Melléje ül.)
JOLE
Asszonyom!
DEIANEIRA
Te is itt Jole? Ülj le csendesen ,
(Jole Herakleshez ül.)
(Indulattal.)
Odább, odább a földre! Csak magamnak
Szabad lélegzetét beszívnom.
JOLE
(gúnyosan)
Úgy;
Nézd asszonyom: férjednek arca mint
Vonaglik, s mint zúg melle!
DEIANEIRA
Mért vigyázol
Te rá? A hősnek napja, éjjele
Örök küzdésben forr; most ő csatázik;
Azért zúg melle.
LANTOS
(jön)
Üdvözöllek, óh,
Sötét éj, a bánat hű tüköre.
DEIANEIRA
Megállj fiú! Jer mellém s itt dalolj.
De más danát az éjről.
LANTOS
(megpillantván a lányokat)
Üdvözöllek
Sötét éj, mert fönt és alant kiszórod
Csillagleányid.
DEIANEIRA
Víg fiú, ne oly
Hizelgő dalt, mert itt alszik Herakles, -
Nézd, mint terjeng kezével, - nézd, csatáz!
Lantolj ő róla most.
LANTOS
Egy csókodért,
Szép asszony.
DEIANEIRA
Menj bolond! A lánysereg
Mit szólna érte ? (Jole megpirul.)
LANTOS
Jót nevetne rajtunk (Lantját felkapja.)
Hesper szelétől
A bölcső reng;
Kis gyermek alszik bent és álmodik.
Mig álmodik egy gyermekálmot
Zeus, a dörgőről: megmosolyg.
És míg mosolyg: csörögni kezd a földön
A megsárgult haraszt,
A belőle két kígyó tekerg föl
A gyermek bölcsőjére.
" Kis fiú! Alszol? Ha alszol, ébredezz !"
De mért őt költeni?
A pölyhös kéz felnyúlik és belőle
Megfogva hull két kígyó a harasztra. -
Szép lánykák! E gyermek ki volt?
LÁNYOK
E gyermek volt: Herakles, Zeus fia.
LANTOS
Az égmagas Kaukaz hegyén,
Sziklán láncolva ül Az emberalkotó Prometheus;
S halványan nézi mint rágódik a sas
Újonnan nőtt szívén.
S mint nézi: a völgyek között
Megáll egy ifjú vándor, s föltekint
S mint föltekint az ívet megragadja
És szárnya-szegve a kesely lehull. -
Szép lányok e merész ifjú ki volt?
LÁNYOK
Ez ifjú volt Herakles, Zeus fia.
LANTOS
Sárkányok dúltak Groua
Folyói közt;
Oroszlán bőgött a sík földeken,
A szent bércek között vadkan dühöngött
S rémállat a mennyeknek ajtajánál. -
Ki volt a férfi, ki legyőzte őket?
LÁNYOK
A férfi volt: Herakles, Zeus fia
LANTOS
A félvilágon óriások éltek
S a törpe népet széjjelszaggaták;
Ki ölte őket el mind egytől egyig?
Ki volt ki Anteust, a föld fiát,
A légben morzsolá szét? És ki volt
Ki még magát a súlyos földet is
Órákig vállán bírta tartani?
LÁNYOK
Ez Isten volt: Herakles, Zeus fia.
JOLE
(elkapja a lantot, indulattal)
Add gyermek a lantot! semmit se tudsz,
Rab ujjaid közt a húr is hazug.
Én rám hallgassatok, ha meg nem untok:
"Fonóban együtt szép leányok ültek.
És mint fonóban szoktak a leányok
Meg-megnevettek néha hangosan.
Középben ült egy nyalánk, csalfa lány,
De szép, ámbár szeszélyes büszke lány; -
Ha hallottátok hírit Omphalének:
Ő volt az. A tündér habujjain
Arany kenderfonál tekerge és
Fel-felgyürűzé az orsó nyakára -
Egyszerre kint a föld inog, s belép
Egy óriás; széles csontvállain
Oroszlán zörgött és kérges sörénye
Széltől szétdúlva az égnek meredt föl; -
Az óriás markában cserfabot,
Mely oszlopnak kicsiny, de nagy sulyoknak.
Jön, mondom, és botját a szép királylány
Lábához fekteti, s rá ül danolni,
Enyelgni, s néha még meg is pirulni,
Amíg dalol, amíg enyelg, s pirul:
Asszonyruhát aggat rá Omphale.
A tíz más lány kilopja a botot
Alóla és guzsallyal fölcseréli.
A hős nevet, s fon vastag ujja közt
Cérnát oly vastagot, mint a guzsaly
Maga. Rabnők! Ki volt e gyáva hős ?"
LÁNYOK
(nevetve)
Herakles.
DEIANEIRA
(feddő szemeket vet Joléra)
Jole! Csintalan leány vagy.
HERAKLES
(álmában)
Megállj! - Borul szemed - csókot leány -
Csak egyet - Óh, ne sírj, - hiszen - hiszen csak egyet
Rimánylok - nem sok az.
DEIANEIRA
(megcsókolja)
Ne, édesem.
HERAKLES
(fölugrik)
Eredj !
(Eltolja.)
DEIANEIRA
Álmodba' kérsz, s el nem veszed
Ha ébren vagy: ki tudná vágyait
Istenkeblednek szüntelen betölteni!
HERAKLES
Eh, mit busulsz te rajtam: semmi gondod
Reám.
DEIANEIRA
Beteg vagy édesem, vagy álmos?
HERAKLES
Mikor voltam beteg? Nyitott szemekkel
Hol láttál álmost? Ébren mondom, asszony
Megvénültél, nem kellesz.
DEIANEIRA
(reszketve)
Istenem
Honnét ez? Óh tekints reám Herakles
És mondd még egyszer, mert el nem hiszem,
Hogy e hang a te melledből suhant ki.
HERAKLES
Ha úgy gyönyörködöl meghallani:
Még egyszer mondom, vén vagy, nem szeretlek.
DEIANEIRA
(töredezve)
Igaz! Igaz! - Herakles! Ifju arcom
Rózsái melleden nyílottak el;
Szemem tiedben veszté el világát;
Szép homlokom csókodtól száradott el,
S most már, midőn egész valóm megolvadt
Szerelmednek tüzében; most, midőn
Mint a napfénytől a harmat kiégtem -
A párába szállva, lelked gőzkörébe
Semműltem el: most azt kiáltod:
Megvénültél nő, nem kellesz nekem !
(Kaliste karjára dűl.)
HERAKLES
Mért a sziréni ének szádban, asszony?
Heraklesnek beszélsz? fagyos szavakkal,
Pityergő képpel kísértesz: hogy újra
Lobbanjak lángra? Reszkető nyögéssel
Készülsz kirázni kedves álmaimból?
Mi vagy te ahhoz képest? Barna szén,
Mely abban büszke, hogy egykor parázs volt.
Leány korodban hűn szerettelek
És mint ifjú nőt is, mert azt hivém:
Hogy a nő, míg mozog, szeretni képes.
Örök tavaszt hivék ragyogni egykor
Jégsíma arcodon; örök havat
Keblednek halmain; örök tüzet
Szemed villámiban, mely szép vala
És fénybogárként éjjel is világolt.
És most az arc ránccá szövőde meg;
A mell völggyé apadt; a villogó szem
Szétszórva fényit, méccsé törpüle.
DEIANEIRA
(keserűn)
S az eskü, jó Herakles?
HERAKLES
Esküjét,
Azt gondolod, Herakles megtöri?
Midőn esküdtem, azt mondtam neked:
"Szeretlek" s újra esküszöm, hogy akkor
Szerettelek. De azt nem mondtam, úgy -e
"Szeretni foglak ?" mert olyat nem ígér
A józan ember: mely indúlaton
Alapszik. - Most halld, asszonyom, a végzést
Férj és nő lenni e nap megszününk.
DEIANEIRA
(lábához omlik)
Herakles, Óh, csak el ne űzz magadtól:
Még úgy boldogtalanná nem teszesz!
Hagyj meg rabnődnek.
HERAKLES
Annak megmaradhatsz!
Jer Jole! Jer! én tégedet szeretlek .
(Megfogja karját.)
DEIANEIRA
(csillogó szemekkel felszökik)
Gondoltad, a féltés lesújt, megöl
És majd toromban űlöd nászodat,
Korcs Isten! E kebelnek izmai
Meghajlanak, de széjjel nem szakadnak;
Te meg nem ölhetsz egy asszonyt az által,
Hogy megcsalod; de az téged megölhet.
Nem, nem kivánom! Hisz fáj nekem is,
Ha szenvedsz; óh, mi egy vagyunk a testben,
Mint a szellemben voltunk - vagy talán
Most is vagyunk. ( Hízelgve.) Hiszen te csak velem
Most játszál! Úgy -e csak játszál Herakles?
Mosolygsz! Igen! Óh, én boldog vagyok,
Megint a régi hű Deianeira
Meg is csókolsz úgy -e? Csak egyszer, egyszer!
HERAKLES
(hidegen)
Ha csak azt kéred, többször is.
Nesze ! (Megcsókolja.)
DEIANEIRA
Ne többször! A csók, mellyet év előtt
Ajkamra nyomtál: holdakig meleg volt,
Vérfoltokat sütött ki arcomon
És sebjeit az üdvösség gyógyítá.
S ez mily hideg csók! Még könyűimet
Sem bírta felszárítani! Ne többször,
Ne többször! Mert a férfi csalni nem tud,
Hogy a nő meg ne tudja . (Büszkén.) Hős Herakles,
Te fogsz szeretni még . (Indul.)
HERAKLES
(nyugodtan)
Az meglehet.
DEIANEIRA
(visszalép)
Nem, nem megyek! Meg kell jól látnom arcát
Annak, ki gyilkosom. - Idébb leány!
Előttem mit remegsz?
JOLE
(hozzá lép)
Mért félnék én te tőled!
DEIANEIRA
(kezét megfogja és szemébe néz)
E sötét haj, -
E nagy bogárszem, - e halvány pirosság
A liliom arcon, - ez ifjú kebel, -
(Elereszti kezét.)
Herakles! ő szebb mint én ! (El.)
HERAKLES
Azt tudom .
(A lantoshoz.) Te csillag-olvasó! Mért állsz meredve?
Nincs dalod menyegzőmre?
LANTOS
(húrjait eltépi)
Megszakadt
A lélek- és a lanthúr.
HERAKLES
(jóizűn nevet)
Ha ha ha!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE