Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Hunyady Sándor
Júliusi éjszaka
Keletkezés ideje
1929
Felvonás
3
Jelenet
37
Megszólalás
685
Mondat/Sor
2064
Szó
9643
ELSŐ FELVONÁS
Szín: Egy falusi arisztokrata kastély hallja. Középen szarvasagancs csillár függ. A fehér falakon fegyverek, vadásztrófeák, preparált őzfejek, kitömött madarak, medvebőrök, egy hatalmas vaddisznóagyar. Sok virág. Dézsába ültetett pálmák. A bútor nagyon vegyes. Nádból font kerti székek állanak angol fotelek mellett. A ház belsejébe kétoldalt elöl nyílik ajtó. A fenékfalon háromszárnyú, nagyon széles üvegajtó, amely a teraszra vezet. Ez az ajtó nyitva van. Látszik rajta keresztül a park néhány bokra és a csillagokkal teliszórt, ultramarinkék ég.
Nyár. Este van, a színpad fényesen kivilágítva. Amikor a függöny szétnyílik, a színen csak egy fehér cérna- kesztyűs, vadászlibériás inas van (Lajos), aki azzal foglalkozik, hogy feketekávés csészéket oszt szét az asztalkákon. Aztán egymás után lassan fölvonul a kastély minden vendége, a háziakkal együtt. Vacsora utáni hangulat. Az urak szmokingot viselnek. A hölgyek ujjatlan esti ruhában vannak. Az első és a harmadik felvonásban néha unatkozva keresztülsétál a színen, minden cél és rendeltetés nélkül, csak a dekoráció kedvéért egy spleenes, fehér orosz agár
ELSŐ JELENET
Az Inas, az Özvegy, a Herceg, majd Gábor
AZ ÖZVEGY
(a Hercegtől követve bejön a színre)
Mit akart mondani?
Miért hurcolt el olyan botrányosan az ebédlőből, amikor Rachel még asztalt sem bontott?
A HERCEG
(sietve)
Szehetem!
Szehetem!
Hettenetes gyönyöh volt nézni a vacsohánál, amíg evett.
Hogy villogott a szeme, a foga, hogy tágult az ohhcimpája egyetlen poháh pezsgő után.
Igazi telivéh.
És az a nagyszehű mozdulat, amivel a villáját belészúhta a bifsztekbe.
Őhület!
(Mazochista sóvárgással)
Ha egyszeh az ahcomba taposna a kahcsú lábával.
Ha egyszeh belém döfné a villáját úgy, mint a bifsztekbe!
AZ ÖZVEGY
Nem eszem emberhúst!
A HERCEG
Káh!
Ha mégis kedve támadna hozzá, szóljon nekem.
Én hettenetesen vágyom há, hogy egy ilyen gyönyöhű fenevad legeljen le, mint maga...
AZ ÖZVEGY
(az Inasra néz, aki a háttérben rakosgat. A Herceghez)
Étes-vous fou?
Vous me compromettez devant le valet !
*
A HERCEG
(legyint a kezével, mintha azt akarná mondani, hogy a cseléd nem ember)
Nem szabad hahagudnia.
Ez tőlem a legnagyobb bók.
Az én szehelmi fantáziámban ugyanis...
(Elhallgat, mert az ajtóban megjelenik Gábor)
GÁBOR
(bejön a színre, odaáll a diskuráló párhoz)
Zavarok?
A HERCEG
Ha azt mondanám, hogy igen... elmennél?
GÁBOR
Nem!
A HERCEG
Hát akkoh minek kéhded?
Micsoda hipokhízis ez?
AZ ÖZVEGY
(Gáborhoz)
Én őszintén bevallom, hogy egy kicsit maradhatott volna még.
Olyan érdekes volt kettesben.
(A Herceg felé int)
Rafael ebben a percben vallott szerelmet.
És éppen az intim tulajdonságairól kezdett beszélni... kínálta a portékáját.
GÁBOR
(szenvtelenül)
Oh!?
Az más!
Akkor elmegyek!
(Indul)
AZ ÖZVEGY
(ijedten megfogja Gábor karját)
Nem, nem.
Most már maradjon.
Az ilyesmit nem lehet olyan hirtelen újra kezdeni, ha egyszer kibicsaklott...
A HERCEG
Nem bicsaklott ki.
Én újha tudnám kezdeni.
(Gáborhoz)
Csak ehidj a fenébe!
Gábor mozdulatot tesz, hogy megy
AZ ÖZVEGY
(megint megfogja a karját Gábornak, de a Herceghez beszél)
Nem engedem.
Mi ketten már túlságosan sokat voltunk egyedül.
Az asztalnál is egymás mellett ültünk.
Adjon egy kis szabadságot.
Menjen, keresse meg a ridikülömet.
Kis gyémánt ridikül.
Otthagytam az ebédlőben.
Talán a szalonban.
A HERCEG
(Gáborra mutat)
Ne menjen inkább ő?!
Gábor indul
AZ ÖZVEGY
(nem ereszti el Gábor karját)
Nem!
Maga!
(Igézőén mosolyog a Hercegre)
Aki nálam fizetséget akar, annak szolgálni kell.
A HERCEG
(sóhajt)
A hózsának tövisei vannak.
Hettenetes tövisei.
(Szemrehányó pillantást vet Gáborra és kimegy a színről)
AZ ÖZVEGY
(ebben a pillanatban, amint a Herceg elment, fölkacag)
Szegényke!
(Az egyik fotelhez lép, felvesz róla egy arany-fekete selyemridikült. Kinyitja, kiveszi belőle a rúzst, a kis tükröt, sminkelni kezdi magát)
GÁBOR
(unatkozva)
Miért küldte el?
AZ ÖZVEGY
(megváltozott hangon)
Meg akarom kérdezni, hogy miért kerül olyan görcsösen, amióta itt vagyunk, ebben a falusi házban, ahol minden éjszaka maga a csábító alkalom...
A szobánk egy folyosón van.
Olyan kényelmesen találkozhatnánk, mintha férj és feleség lennénk.
Nem akar?
Már nem szeret?
Szünet
Szóval nem.
Szünet
Vagy igen?
Csak kínoz?
Gyakorolni akarja rajtam az oroszlánszelídítő mesterségét?
(Szünet. Kezd ideges lenni)
Mi ez?
Mi van magával?
Sokat vesztett?
Váltót hamisított?
Párbaj előtt áll?
Hiszen nem is figyel.
Kérem, vigyázzon.
Legyen egy kicsit udvariasabb.
Ez nem gentlemanlike.
Szörnyű, hogy bánik velem.
A presztízsem.
Elveszítem magamban a hitem.
Na!
Egy szót!
Egy szavacskát.
Mit néz ilyen félelmes, üres szemmel, egyenesen a homlokomra?
Rá van írva valami?
Rosszul vagyok kifestve?
(Előveszi a tükrét, idegesen javít az ajkán a rúzzsal)
Valami "nagy" mondanivalója van?
Arra gyűjti az erőt?
Számon akar kérni valamit?
Valami flörtöm miatt haragszik?
(Örömmel)
Féltékeny?
Szünet
Vagy szakítani akar?
Szünet
Nem, nem! így teli gyomorral.
Mindjárt vacsora után.
Várjon egy kicsit.
Csak egy kicsit.
Amíg nekem jut eszembe, hogy kidobjam!
Nem.
Ne haragudjon.
Tudom, hogy maga nem szereti az ilyen frivol hangot.
Ne féljen.
Nem fogom kidobni.
Szeretem!
Még mindig szeretem.
Nem értem.
Nem tudom megfejteni a rejtélyét.
Annyi titok van magában.
Néha a szerelem legvehemensebb rohamában hirtelen olyanná válik a karomban, mint egy darab fa.
Kihűl.
Kihuny.
A szeméből kilobban minden láng.
A feje úgy pihen a párnán, mint egy halotté...
Mondja, mire gondol olyankor?
GÁBOR
A legzüllöttebb alkoholistának is vannak világos pillanatai, drága Evelin, mikor a pálinka mellett ráeszmél arra, hogy mit csinál.
AZ ÖZVEGY
Szemtelen!
Gyalázatos!
Hálátlan!
Utálom!
Megvetem!
Gyűlölöm!
(Körülnéz)
Itt nagyon ki vagyunk világítva a hall közepén.
Menjen, álljon oda a sarokba a pálma mellé, meg akarom ölelni.
GÁBOR
(kényelmetlenül)
Nem lenne szívem szerint való dolog most, Evelin...
AZ ÖZVEGY
(szíven találva)
Jaj!
Ez fájt.
Először történik velem ilyesmi.
Vigyázzon.
Ne próbálja meg túlságosan a húrt.
Elszakad.
Figyelmeztetem rá, hogy nagyon veszedelmes, nagyon impertinens flörtben vagyok benne nyakig.
Ha túlságosan elkeserít, egyszerre csak komolyan veszem azt a játékot.
Ügyeljen!
Dühös vagyok.
Még felrobbantom ezt a mi kis világunkat!
Hova néz?
Mit bámul?
Nem figyel ide?
Nem kíváncsi, hogy ki az, aki most benne evickél hálómban?
GÁBOR
Nem.
Tudom, hogy nagyon jó dolga lesz annak a halnak, akit maga megfog, Evelin.
AZ ÖZVEGY
(szinte csikorgatja a fogát)
Oh, ez a merev pofa!
Szét tudnám tépni most...
(Hirtelen összeszedi magát, medúzaarca mosolyogni kezd, mert jobbról jön a Vőlegény és a Menyasszony)
MÁSODIK JELENET
Az Özvegy, Gábor, a Menyasszony, a Vőlegény
A Vőlegény és a Menyasszony egymás kezét fogva bejönnek
A MENYASSZONY
(nem minden él nélkül a szép Özvegyhez)
Édes kettesben?
AZ ÖZVEGY
Igen, szívem.
Kettesben a férfiak sokkal mulatságosabbak.
Ez alól a szabály alól csak Gábor kivétel.
Ő kettesben kiállhatatlan.
Bádogból van.
Fából van.
Vasárnapi iskolamester.
Vigyázz, bogaracskám, a te jövendőbelid is ebből az unalmas fajtából való.
Az öccse.
A VŐLEGÉNY
Nem kell félni.
Én igazi Kendy vagyok.
Ő meg az anyám famíliájára ütött.
Az álmos Thurzókra.
Ő nehéz vasas, én könnyű huszár.
Mindig támadásra kész.
(Hirtelen átfogja a Menyasszony vállát)
A MENYASSZONY
(lefejti magáról a Vőlegény karját) Ne tegyen idegessé. Ez nem illik. (Gáborhoz)
Ugye nem illik?
GÁBOR
Nem!
A VŐLEGÉNY
Hát akkor mit csináljak a bennem vibráló életerővel?
A MENYASSZONY
Sportolja le.
A VŐLEGÉNY
Kérem!
(Két széket összeállít és függeszkedni kezd közöttük)
A MENYASSZONY
Bolond!
GÁBOR
Fiatal!
A MENYASSZONY
Juj, mekkorát sóhajtott.
Mintha maga valami matuzsálem lenne.
GÁBOR
Tízezer éves vagyok, fiacskám.
Sőt több... negyven.
A MENYASSZONY
Lesz.
GÁBOR
Tíz perc múlva.
A MENYASSZONY
Nem igaz.
Harminchét éves múlt május hatodikán.
GÁBOR
Honnan tudja?
A MENYASSZONY
Megnéztem az ezrede évkönyvében.
Mondja, miért öregíti magát?
Azt hiszi, hogy az elegánsabb?
GÁBOR
Nem!
Csak szeretem a kerek számokat!
AZ ÖZVEGY
(a Vőlegényhez, aki még mindig tornázik a székeken)
Hagyja már abba, látjuk, hogy erős.
A VŐLEGÉNY
Nézze, micsoda muszklim van!
(Mutatja az Özvegynek a karját)
AZ ÖZVEGY
(megfogja a Vőlegény bicepszét)
Igaz.
Mint a kő.
A VŐLEGÉNY
Tudja, hogy tavaly, a havasban vadászkéssel ejtettem el egy medvét?
Ott volt a fának támasztva a puskám.
Lelőhettem volna a dögöt, amikor rám jött.
De az ördög tudja, belém ütött valami.
Inkább megvártam.
A bestia eltörte a karomat, de én felvágtam a hasát.
A hajtők látták.
Csupa vér voltam.
AZ ÖZVEGY
Mint egy hős.
A MENYASSZONY
Mint egy mészáros.
HARMADIK JELENET
Voltak, a Herceg, Isti
A HERCEG
(jön vissza, rémülten az Özvegyhez)
Nem lelem sehol a hidikült.
AZ ÖZVEGY
Már megvan.
(Mutatja)
A HERCEG
Ki találta meg?
Összetöhöm!
AZ ÖZVEGY
Én!
A HERCEG
(letörve)
Ma hatáhozottan pehhem van.
Isti balról jön
AZ ÖZVEGY
(Istihez)
Hol járt ennyi ideig?
Kelemen bácsival tislizett?
ISTI
Nem.
Egy üveg százesztendős szerémi szilvóriummal barátkoztam.
Hihetetlen, hogy milyen jó társaság egy ilyen régi szivárványos palack.
Nem tudtam otthagyni, amíg egy csöpp mondanivaló volt benne.
AZ ÖZVEGY
És miről beszélgettek?
ISTI
Az a palack elmagyarázta nekem, hogy én vagyok a világ közepe.
A dalai láma.
Josephine Baker, az angol király, a derbigyőztes skót agár, sőt az oxfordi nyolcas vezérevezőse.
Nem lát a fejem körül valami glóriát?
AZ ÖZVEGY
Inkább úgy veszem észre, hogy kicsit keresztbe áll a szeme.
ISTI
Az nem a szesztől van.
(Büszkén)
Természetes kancsiságom.
(Megsértődve)
Annyi év barátság után csak most konstatálja, hogy kancsal vagyok ?
(Tovább haragudna, de hirtelen hangot változtat és a kicsit spicces ember túlzott színességével fordul az ajtó felé)
Á!
Itt a kávé!
A kávék kávéja!
(Nagy emfázissal jelenti)
Ő irgalmassága, a kávé!
(Hódolattal meghajlik az ezüst kávéskanna előtt, amelyet az Inas hoz be nagy ünnepélyességgel)
NEGYEDIK JELENET
A Ház úrnője, a Ház ura, az Inas
Bejön a színre a Ház úrnője és a Ház ura. Mögöttük az Inas, aki ezüsttálcán nagy feketekávés kannát hoz
A HÁZ ÚRNŐJE
A feketekávé sikerült.
Kitűnő.
Magam vigyáztam rá.
Helyre akarom hozni a hibát, hogy a krémben sok volt a zselatin.
Nem tűrök sokáig foltot a házam becsületén.
(Előrejön a szín közepére, ahol leül egy kényelmes fotelbe. A Menyaszszonyhoz)
Aranyom, csinálja helyettem a honőröket.
Elég vén vagyok már hozzá, hogy jogom legyen kényelmesen elszívni a szivaromat.
(Előtte egy kis asztalkán dohányzókészlet van. A Ház úrnője elővesz a skatulyából egy óriási havanna Zeppelint, nagy szakértelemmel rágyújt, fújja a füstöt)
A MENYASSZONY
Igen, anyám.
(A vendégek közt forgolódik, megtölti a feketekávés csészéket, amelyeket azután az Inas visz oda az urakhoz. Először Gábort szólítja meg)
Cukor nélkül?
GÁBOR
Igen!
Köszönöm.
(Elveszi a csészét)
A MENYASSZONY
(a Vőlegényhez)
Maga?
A VŐLEGÉNY
Ha nem nagyon forró, picikét mártsa bele a kisujját.
A Menyasszony vállat von, látszik rajta, hogy nem tetszik neki az udvarlásnak ez a módja
ISTI
(kóstolgatja a kávét, elragadtatva)
Nem szoktam szembe dicsérni a házat, ahol vendégségben vagyok.
De itt muszáj.
(Rajongva)
Micsoda kávé!
(A Ház úrnőjéhez)
Maga véletlenül nem arab származású?
A HÁZ ÚRNŐJE
Nem.
Hanem az anyai dédnagybátyám követ volt a magas portánál, és sokáig élt Törökországban.
Alkalmasint ő ültette el a feketekávé kultuszát a famíliánkban.
Tudják, hogy én Tuniszból hozatom a kávét, és magam pörkölöm?
Ez nem hisztéria.
Gyöngédség.
Családi örökség.
A HERCEG
Nagyon helyesen.
Mindenhez múlt kell.
A maga házában, édes Háchel, biztosan azéht oly jó a kávé, meht századokon át az ősök hosszú soha fáhadozott a kávéfőzés művészetében.
Múlt nélkül nincs semmi.
Ezen bukik meg minden demokhácia.
Hendíthetetlen elméletem, hogy nagy káh volt a céhhendszeht elejteni.
Szép bútohok, ékszehek, idilli béke volt a világon, amíg a fiúk apjuktól öhökölték a szehszámot.
Ez az új tehmelési hend...
ISTI
(egy hatalmas, szándékosan offenzív, szinte zenei ásítással elhallgattatja a fecsegő Herceget. Valósággal beleásít a képébe)
Ááááaaoj!
Aá!
Uáh!
A HERCEG
(bosszankodva)
Micsoda sületlenség ez?
Így csak egy pudlikutya viselkedhetik szalonban.
ISTI
(tovább ásít)
Te tehetsz róla, öregem.
(Ásít)
A HÁZ ÚRNŐJE
(megvédi vendégét. - Istihez)
Miért?
Rafael olyan okosan beszél, mint egy angol miniszter.
Engem roppantul érdekelt, amit a céhekről mondott .
(Diszkrét ásítást nyom el, aztán szégyenkezve fordul a Herceghez)
Igazán... csak Istitől kaptam el...
(Újra lehel egy kis ásítást)
A VŐLEGÉNY
(barátságosan mosolyog a Hercegre. Ásít, a száját ütögeti)
Ne haragudj, öregem.
Ragad.
Ragad.
A háttérben mindenki a maga stílusa szerint, szinte egy időben, önkéntelenül ásít egyet. Gábor férfiasan, a szép Özvegy, mint a párduc. A Menyasszony édesen, alig észrevehetően
A HERCEG
Pahdon!
Bocsánatot kéhek, hogy élek.
(Megsemmisülve visszavonul)
A Ház ura nyájasan, aranyosan, a házigazda mosolyával nézte a jelenetet. Majd az ásítás rá is ráragad. Előbb egy kicsit, aztán két-három nagyobbat ásít. A fejét hátratámasztja a magas támlájú fotelben, amelyben ül. Látszik rajta, hogy fokozatosan álmosodik. Behunyja a szemét. Aztán kinyitja. Küzd magával. Végül föladja a harcot. Kényelmesen elfészkeli magát a karosszékben és álomba merül. Ezt nem szabad rossz néven venni tőle. Késő estére jár és ő öreg úr már. Családi körben van. Otthon. A vendégei vagy a rokonai, vagy nagyon benső barátai. Úgy kellene, hogy a legremekebb színész játssza ezt a kevés szövegű szerepet, mert az itt következő hosszú szólót, ezt az alvási részt - amíg körül a dialógok folynak - a maga nemében ugyanolyan nehéz művészi munka lehet megcsinálni, mint Hamlet monológját mondani el. Az öreg gróf álma ugyanis szörnyen aktív, nem hortyog, de azért ezerféle hangot ad. Poszog, fúj, nyög, motyog, nyel, nyűgösködik, néha egyet csámcsog. Néha fölérez kicsit, könnyű gesztust csinál az orra előtt a kezével, felhúzza a szemöldökét, kitátja a száját, mintha légy bántaná. Olykor édes mosoly vonul végig alvó arcán. Álmodik. Angyalkák röpködnek a feje körül. Olyan finomságokat is meg lehet mutatni, hogy az alvó öregúr nem valami bugris, hanem arisztokrata, akinek anynyira vérében vannak a formák, hogy még öntudatlanságában is tesz egy-egy kecses mozdulatot, például a kisujjával
ISTI
(a feketekávés csészével a terasz nyitott ajtajához megy)
Milyen gyönyörű este!
Micsoda illatos csönd!
Hallják, hogy cirpel a tücsök?
A HÁZ ÚRNŐJE
(miután egy pillanatig figyel, haragosan Istihez fordul)
Látszik, hogy nem törődik a domíniumával és csak a lóversenytérről ismeri a természetet.
Ez nem tücsök.
Ez lótetű.
(Bosszankodva)
Az ördög vigye el, mind összerágja a ház előtt a violagruppokat.
A HERCEG
(konsternálva)
Pou de cheval!
ISTI
Brrr!
Lótetű!
AZ ÖZVEGY
Nekem ez nem veszi el a kedvemet egy kis sétától.
(Az urak felé)
Jönnek?
Nem félnek ettől az állattól?
ISTI
(harciasan)
Nem!
Hát nem tudja, hogy én már oroszlánvadászaton is jártam ?
(Költőien)
Igen.
Gyerünk.
Sétáljunk egyet a holdfényes parkban a szilfák között, amíg andalító dalát zengi a lótetű.
(Az Özvegyhez)
Itt a sálja.
A Herceg és Isti az Özvegy mellé állnak, aki indul a terasz felé
AZ ÖZVEGY
(a nyitott ajtóból visszafordul, Gáborhoz, egy kis külön hangsúllyal)
Maga nem jön?
GÁBOR
(közömbös udvariassággal)
Engedelmével... maradok!
(Leül egy fotelbe)
Az Özvegy a gavallérok kíséretében kivonul a teraszra
ÖTÖDIK JELENET
A Ház ura, a Ház úrnője, a Menyasszony, a Vőlegény, Gábor
A MENYASSZONY
(az ajtó felé int, pikírten Gáborhoz)
Igen!
Maga nem megy?
Miért nem megy?
Hiszen ebben a nagy hajtásban magának volna a legtöbb sansza.
Ez a nyúl nagyon világosan úgy taktikázik, hogy maga fogja meg.
GÁBOR
Azt hiszi?
A MENYASSZONY
Nem "hiszem ", látom.
GÁBOR
Téved.
Én is tudnék róla.
A férfi megérzi, ha igazán érdekel valakit.
A MENYASSZONY
Különösen az olyan tapasztalt vén róka, mint maga...
GÁBOR
Különösen az olyan tapasztalt vén róka, mint én.
Hanem nem azért maradtam itt, hogy megbeszéljük a Don Juan-i esélyeimet.
(A Ház úrnőjéhez)
Lent jártam Mogyorószegen.
A ház renoválását befejezték.
A falak megszáradtak.
A park készen van.
A fűtés jó.
A villanyt bevezették.
Megtarthatjuk az esküvőt, a fiatalok bátran beköltözhetnek.
A MENYASSZONY
(durcásan)
Ejnye de sürgeti!
(A Vőlegényre mutat)
Neki nem olyan sietős.
A VŐLEGÉNY
De igenis sietős.
El sem képzeli, hogy milyen sietős.
(Elkapja a Menyasszony kezét és mohó csókokkal borítja)
Őrülten sietős!
A MENYASSZONY
(kiszabadítja a kezét)
GÁBOR
(a Menyasszonyhoz)
A maga kis szalonját és a budoárját már be is rendeztem.
Megbocsát a tolakodásért?
A szalon angolvörös, a budoár rezedaszín.
És az ágya fölé nászajándékul megkapja tőlem azt a kis nyúlarcú Madonnát, ami úgy tetszett magának Rómában Seratti aukcióján.
A MENYASSZONY
Hát maga megjegyezte, hogy szeretem az angolvöröst, a rezedaszínt?
GÁBOR
(zavartan elfordítja a fejét)
Amint látja, nem felejtettem el.
Egy kis csend
A VŐLEGÉNY
(hangosan)
Becsületem szent szavára mondom, féltékeny lennék, ha te
(Gáborhoz)
nem volnál a nagybátyám.
Hiszen ez már egész komoly udvarlás .
(A Menyasszonyhoz)
No nem?
A MENYASSZONY
Annyi bizonyos, hogy Gábor nagyon figyelmes hozzám.
A maga kurizálása meg annyiból áll, hogy kékre szorongatja a karomat, és a tenisznél kinevet, ha nem tudom visszaadni a labdáját.
A VŐLEGÉNY
Ez panasz akar lenni?
Érzelgős jeleneteket akar?
Kérem.
(Letérdel a Menyasszony elé a szőnyegre, a szívére teszi a kezét, szaval)
Oh, angyal, engedje meg, hogy csókjaimmal borítsam piskótalába nyomát a földön!
A MENYASSZONY
(haragosan feláll, otthagyja a Vőlegényt térdepelni a földön, Gábor mellé megy)
Ugyan nevelje meg egy kicsit az öccsét.
A HÁZ ÚRNŐJE
(a Menyasszonyhoz)
Már látom én is, hogy Gábornak igaza van.
Még össze fogtok veszni, ha sokáig tart ez a mátkaság.
Essünk túl rajta minél hamarabb.
(Az öreg grófhoz)
Kelemen!
Van valami akadálya, hogy már augusztusban meglegyen az esküvő?
A Ház ura nem felelhet, mert alszik. Amint mindenki ránéz, hallatszik a csöndben, hogy szuszog
A HÁZ ÚRNŐJE
(rákiált)
Kelemen!
A HÁZ URA
(felriad, ijedten)
Figyelek, figyelek!
A HÁZ ÚRNŐJE
(megvetően)
Figyel!
Miről beszéltünk?
A HÁZ URA
(dadog)
Izé ?...
A pókerről, vagy nem ?...
A HÁZ ÚRNŐJE
Vagy nem.
Maga még mindig álmodik.
Ezentúl este nem kap enni.
Azt hiszem, az emésztéstől alszik el mindig.
Azt kérdeztem, van -e valami akadálya, hogy az esküvőt már augusztusra kitűzzük?
A HÁZ URA
(magához tér)
Nincs.
(Megvakarja az orrát)
Ami a dolog financiális részét illeti...
A MENYASSZONY
(szégyenkezve)
Ha már engem nem kérdeznek meg, hát legalább ne előttem...
A HÁZ ÚRNŐJE
(megcsókolja a lányát)
Igaza van, rubintom.
(A Ház urához)
Jöjjön, beszéljük meg odafent a részleteket.
(Gáborhoz)
Maga is jöjjön, mint műkedvelő apa, a vőlegény képviseletében.
Mind a hárman megindulnak kifelé
A MENYASSZONY
(utána kiált Gábornak)
Kérem, védelmezzen meg engem is.
Szeretném, ha velem is törődne egy kicsit.
Úgy érzem, hogy maga igazán jó barátom.
GÁBOR
(visszafordul a küszöbről, komolyan, melegen)
Mindhalálig.
(El, a Ház ura és a Ház asszonya után)
HATODIK JELENET
A Menyasszony, a Vőlegény
A VŐLEGÉNY
Most egyedül maradtunk.
A MENYASSZONY
Miért mondja ezt ilyen jelentőséggel?!
A VŐLEGÉNY
Mert én ezt az alkalmat megragadom, hogy vőlegényi jogomnál fogva megcsókoljam azokat az édes kis pelyhecskéket a nyakán, hátul, amik olyan puhák, mint a kiskacsa pihéje.
(Fenyegetően közeledik a Menyasszony felé)
A MENYASSZONY
(riadtan)
Megálljon.
Egy pillanatra.
Komoly mondanivalóm van.
A VŐLEGÉNY
(folytatja az előnyomulást)
Jó!
De előbb a kacsapelyheket...
A MENYASSZONY
(elbarikádozza magát egy fotellel)
Nézze csak, a mi jegyességünk olyan kedvesen indult.
Olyan frissen, olyan ártatlanul.
Maga néha még pirult is előttem.
Ha tudná, hogy tetszett nekem olyankor.
De most néhány hét óta valami új kifejezést látok a szemében.
Valami nyers, mohó kifejezést, ami napról napra vadabb lesz...
A VŐLEGÉNY
(félbeszakítja)
Ez a növekvő szerelem.
(Újra támadásra indul)
A kacsapelyheket!
A MENYASSZONY
(menekül)
Ez nem lehet a szerelem.
Ez valami más.
Valami csúf dolog, ami engem sért.
A VŐLEGÉNY
(üldözi a lányt a bútorok között)
Várjon, megbékítem.
A MENYASSZONY
(kétségbeesve)
Nem, nem!
A VŐLEGÉNY
(egyre hevesebben)
Megálljon!
Ha nem áll meg, büntetést kap és megcsókolom nemcsak a kacsapelyheket, hanem ott az orra alatt azt a kis piros biggyedt meggyet is, ami már olyan édes, hogy nem is merem szájnak nevezni.
(Folytonos kergetődzés közben átugrik egy kis taburetten és elcsípi a Menyasszonyt)
A MENYASSZONY
(ijedten)
Jaj!
A Vőlegény magához szorítja a rémülten tiltakozó lányt, a nyakára tapasztja a száját
A MENYASSZONY
(rúgkapálódzik, csaknem sír)
Ne, ne!
Nagyon kérem!
Igazán nincs hozzá most hangulatom!
Ételszagú a szája!
A VŐLEGÉNY
(tovább csókolgatja)
Ételszagú?
A mamája konyhája.
Mi kifogása van ellene?
Champignon, jércekotlett, maraschino krém, marosújvári rizling.
Nem is olyan rossz.
Mit akar?
(Sikerül neki a lány száját elkapni, erőszakosan megcsókolja)
A MENYASSZONY
(a csók miatt nem tud sikoltani, csak egy kétségbeesett hang tör ki belőle)
Mmmmmmm...
(Olyan elkeseredetten küzd az ölelés ellen, hogy egy vad mozdulattal belekap a Vőlegény szemébe)
A VŐLEGÉNY
(elereszti a lányt, kiveszi a zsebkendőjét, a szeméhez szorítja)
Ujjé, a szemem!
(Mozdulatlanul áll, mint akit megvakítottak, arcán a zsebkendővel)
A MENYASSZONY
(egy pillanatnyi habozás után, sajnálkozva)
Megsértettem?
Látja, miért nem hagy békében?
(A Vőlegény karjára teszi a kezét)
Fáj?
Mutassa!
A VŐLEGÉNY
(elveszi a zsebkendőt, mutatja a szemét)
Itt, a bal.
Látszik?
A MENYASSZONY
(egészen közelről a Vőlegény szemébe néz, gyengéden)
Nem látszik semmi.
Még mindig fáj?
A VŐLEGÉNY
(pislog)
Már nem annyira.
Összegyűrődött a nyakkendőm?
A MENYASSZONY
Egy kicsit.
A VŐLEGÉNY
Igazítsa meg, kérem.
A Menyasszony kibontja a nyakkendőt és hozzáfog, hogy újra megkösse
A VŐLEGÉNY
Úgy!
Úgy!
Csak szép lassan.
Türelmesen várok.
(Kéjesen)
Olyan jólesik, mikor az az aranyos kis keze itt motoszkál az állam alatt...
HETEDIK JELENET
Voltak, a szép Özvegy, az aranyifjak
Az Özvegy nyomában a gavallérokkal, jön a terasz felől. A férfiak szmokingjának gallérja fel van hajtva, mintha fáztak volna odakint
A Menyasszony mikor megpillantja az érkezőket, elkapja a kezét a Vőlegény nyakkendőjéről, egy lépéssel távolabb áll
AZ ÖZVEGY
Jó, jó, nem láttunk semmit!
ISTI
Sajnos!
A MENYASSZONY
(szégyenkezve)
De igazán...
ISTI
(lehajtja a gallérját, összedörzsöli a tenyerét)
Eldöntöttük, hogy hideg van odakint.
Még júliusban sincs igazi kánikulai éjszaka.
Azt hiszem, csak az enyedi aszútól éreztük itt a szobában olyan fülledtnek a levegőt.
(Beteszi a terasz ajtaját)
Jó lenne valahogy felmelegedni .
(Hirtelen ötlettel)
Táncoljunk!
(Jobbra megy, ahol az előtérben az asztalkán hatalmas gramofon áll, meghúzza, megindítja. Friss charleston ütemei pattognak)
Tessék, itt a zene!
(Ott marad a gramofon mellett, lemezeket szed elő egy skatulyából)
A VŐLEGÉNY
Remek ötlet!
(Egymagában charlestonozni kezd, odatáncol a Menyasszony elé)
Szabad kérnem?
(Szüntelenül táncol)
A MENYASSZONY
Nem szeretem a charlestont.
A VŐLEGÉNY
(egyre táncolva, hátrakiált a gramofon felé)
Masiniszta!
Tangót!
Isti szó nélkül kicseréli a lemezt, most egy szép tangó melódiája hallatszik. A Vőlegény a Menyasszony derekára teszi a kezét, kitáncolnak a középre. A többiek nézik a tangózó fiatal párt
ISTI
(mély meggyőződéssel)
Hitemre, összepászolnak!
AZ ÖZVEGY
(irigy túlzással)
Aranyosak!
A Menyasszony miután simán nem tudott szabadulni, tánc közben hirtelen ellöki magától a Vőlegényt, aki túlságosan magához szorította
A VŐLEGÉNY
Mi baj?
A MENYASSZONY
(haragosan)
Tudja azt maga!
Így egy bárnővel lehet csak táncolni!
AZ ÖZVEGY
(mérges mézzel a Menyasszonyhoz)
Azt hiszem, szívem, hogy egy kicsit te is hibás vagy.
Túl mereven tartod magad.
Ezek a modern táncok szemérmetlenek.
Nem szabad meghamisítani a lényegüket.
Engedni kell.
Oda kell adni magunkat a parázna vágynak, akkor mindjárt simábbnak tűnik a dolog.
Nézd!
(A Vőlegényhez)
Jöjjön csak, Gyuri, mutassuk meg.
A Vőlegény készséggel a szép Özvegyhez lép, Isti a lemez szélére teszi a tűt, a tangó az elején kezdődik. A Vőlegény és az Özvegy táncolni kezdenek. Összetapadnak, mint egy kagyló két fele. Nagyon szépen, de nagyon buján táncolnak. Az asszony egészen odaadja magát a Vőlegénynek, minden kacérságával bűvölve a fiút, szinte látható, hogy milyen diadalt ül az érzékein. A tánc mindaddig tart, míg a tű le nem fut a lemezről. Amikor a produkciónak vége, a gavallérok tapsolni kezdenek. A Menyasszony sápadtan, mozdulatlanul áll. A szép Özvegy ragyogó fogakkal köszöni meg a gratulációkat
A VŐLEGÉNY
(szemmel láthatóan fel van hevülve. A Menyasszonyhoz lép)
Most jöjjön maga.
Próbáljuk meg újra.
A MENYASSZONY
(nem tudja elleplezni, hogy halálosan meg van sértve. Élesen)
Köszönöm.
Nem kérek belőle.
(Hátat fordít és sebesen elmegy)
A jelenet levegője olyan, hogy senki nem mer egy békítő szót szólni, kínos csendben bámulnak a Menyasszony után, amíg el nem tűnik
NYOLCADIK JELENET
Voltak, a Menyasszony nélkül
ISTI
Püff neki!
Megharagudott!
A VŐLEGÉNY
Könnyen haragszik.
Ne nyúlj hozzám!
Nebáncsvirág!
(Legyint)
Majd megbékül.
(Az Özvegyhez)
Talán folytatnánk?
Egy bluest?
(A gramofon felé)
Isti!
Isti nyúl egy másik lemez után
AZ ÖZVEGY
(megjátssza a leghevesebb lelkiismeretfurdalást)
Nem!
Nem!
Dehogy!
Jaj, milyen butaságot csináltunk!
Nemcsak megharagítottuk, hanem fájdalmat is okoztunk szegénykének.
Az ilyen fiatal leány olyan érzékeny, mint egy virág... és éppen én
(hamisan csengő emfázissal)
, aki úgy szeretem...
Megyek utána... megbékítem.
(A Vőlegényhez)
Viszszavezetem a karjába.
Maradjon itt.
Hanem legyen egyedül.
Az ilyen jeleneteknél nincs szükség népség-katonaságra.
(A gavallérokhoz)
Az urak jól tennék, ha elpárolognának innen.
Menjenek fel kártyázni.
Egy kis póker.
Én is játszom.
Revánsot kérek.
Tegnap este nagyon megkopasztottak.
Agyő, a viszontlátásra!
Megkeresem a duzzogó gerlicét.
(Kimegy a színről, az ajtóból még egy utolsó kacér pillantást vetve az összes urakra)
KILENCEDIK JELENET
Voltak, az Özvegy nélkül
A VŐLEGÉNY
(az asszony után néz)
Micsoda asszony!
A HERCEG
(elragadtatva)
Tighis!
ISTI
Tűzvész!
Méreg.
Mennyország.
Nem csodálom, hogy az ura meghalt kétesztendei házasélet után.
Szegény Baltazár nem bírta ki a sok boldogságot.
(Kis sóhajjal)
Sötét erdőben, éccaka... nem volna rossz találkozni vele.
A VŐLEGÉNY
Folyik a nyálam az irigységtől.
Szabadok vagytok.
Versenyt kurizálhattok neki.
Ki vezet köztetek?
ISTI
(savanyúan)
Az Isten tudja.
Egyszer én, egyszer ő.
Furcsa steeple chase*
A VŐLEGÉNY
No én nem hiszem, hogy végül is ne válasszon valakit.
Nem olyan temperamentuma van, hogy bírja egyedül.
ISTI
Hátha már!...
A VŐLEGÉNY
Nem!
Most nincs senkije.
Tudnánk.
(Spontán)
Elmondanátok.
(A férfiak felháborodottan tiltakozó mozdulatára)
Elárulná ő maga.
A parazsat nem lehet strimflibe dugni.
ISTI
(az ajtó felé megy, türelmetlenül)
Gyerünk kártyázni.
Egy óráig tart, míg szétosztjuk a zsetonokat.
(El. A gavallérok mind utána mennek)
A HERCEG
(a Vőlegényhez)
Csak nem kétségbeesni.
Hettenetesen jó, ha az embehhe hahagszik egy asszony.
(El)
TIZEDIK JELENET
A Vőlegény, majd a szép Özvegy
A Vőlegény egyedül marad a színen, fütyülni kezd egy bársanzont, majd a gramofonhoz megy, új lemezt tesz. Valami néger táncot. Pillanatig nyugodtan hallgatja a zenét, aztán megmozdul a dereka, a lába. Magában dzsiggel a gramofon előtt
AZ ÖZVEGY
(jön balról)
Ne legyen olyan jó kedve.
Nem sikerült az expedíció.
A VŐLEGÉNY
(elállítja a gramofont, abbahagyja a táncot)
Ne mondja.
Nem sikerült?
Hát az is lehet, hogy magának valami nem sikerül?
AZ ÖZVEGY
A seb, úgy látszik, nagyon mély volt.
Várni kell.
Legalább holnapig.
Majd az éjszaka segíteni fog nekünk.
A könnyek közt, szerelemféltésben töltött éjszaka.
Oh, ismerem az ilyesmit.
Az ilyen éjszaka nagyon megpuhítja az embert...
Tudja, a kicsike olyan rideg volt hozzám, meg kellett volna sértődnöm, ha nem érzem, hogy én is bűnös vagyok a dologban.
A VŐLEGÉNY
Köszönöm, hogy fáradt értem.
(Kezet csókol)
Micsoda pompás illata van a bőrének!
Mint a friss tejnek!
AZ ÖZVEGY
Roger Gallet, keserű mandula.
A VŐLEGÉNY
Adja, hadd szagoljam meg a karját.
AZ ÖZVEGY
(kacéran a fiú orra elé tartja a mezítelen karját)
Tessék!
A VŐLEGÉNY
(megfogja az asszony csuklóját, mohón szagolgatja a karját)
Be jó!...
AZ ÖZVEGY
(mikor a Vőlegény már túl vakmerő kezd lenni, elveszi a karját)
Elég volt!
Úgy dolgozik az orrával, mint egy vacuum cleaner!
(Hirtelen)
Mondja csak, nem féltékeny maga egy kicsit a bátyjára?
Most is együtt találtam őket.
Odamenekült a kicsike hozzá.
Oh, nagyon jól együtt voltak.
Éreztem, hogy mennyire zavarom a kettősüket.
A VŐLEGÉNY
Hogy féltékeny legyek Gáborra?
Szó sincs róla!
AZ ÖZVEGY
Miért?
Higgye el, nincs nő, akit ne izgatna a probléma, hogy kicsalogasson a csigaházából egy ilyen passzív, lusta férfit...
Persze a maga menyasszonya szent, tiszta kis virág, kis nárcisz.
Hanem azért mégis csak asszony.
Egyszer csak eszébe juthat... ne gondolja, hogy a mátkaság akadálya az ilyesminek...
A VŐLEGÉNY
Ugyan.
Berenicében feltétlenül megbízom.
Sajnos, egy kicsit frigid.
Azt hiszem, hogy szeret is.
Gábor bátyám pedig tökéletesen ártalmatlan.
AZ ÖZVEGY
Ne mondja!
A VŐLEGÉNY
Nézze csak: ő, szegény, vulkán volt valaha.
Félelmes tűzhányó.
Szakadatlanul füstölt, morgott.
Spriccelt belőle a tűz, folyt az oldalán az izzó láva.
De éppen, mert ilyen szorgalmasan dolgozott húsz esztendőn keresztül, idő előtt kihűlt.
Most már nem fog kitörni többé .
(Gesztussal)
Nincs benne láva!
AZ ÖZVEGY
No, csak vigyázzon!
Sok bajt okoztak már az ilyen halottnak hitt tűzhányók!
A VŐLEGÉNY
Hát hiszen lehet.
Csudák is történnek néha.
De én azt hiszem, hogy jól ismerem ezt a krátert.
És mondhatom, oda merném építeni a házam az oldalába.
Szép tűzhányó, elismerem.
Pompás formái vannak.
Édes, tüzes szőlő is terem rajta, mint az Etnán.
Még abba is belémegyek, hogy füstölögni is fog olykor.
De erupció ?...
Dehogy, ez a tűzhányó kiokádta már, ami parázs volt benne!
AZ ÖZVEGY
(leül egy medvebőrrel borított díványra, kacéran)
Bezzeg maga?!
A VŐLEGÉNY
(melléje ül)
Én?!
Oh, én torkig tele vagyok valami izzó sziruppal, ami úgy fortyog bennem, mint a baracklekvár, mikor főzik nagy lábasokban a sparherden.
Nem akarok hazudni magának.
Nekem minden nő tetszik.
A kövérek, mert olyan jó kövérek, a soványak, mert olyan szép soványak.
Majdnem mindenikben találok egy idomot, egy intim gödröcskét.
Valami színt, ízt, ami mozgásba hozza a véremet.
Tizenkét éves koromban, mikor a világjáró angol kalandjait olvastam, és oda jutottam, hogy Fogg Phileas átöleli a fa derekát, táncolni kezdtek előttem a betűk, a vér a fejembe ment és a fejembe ment a vér, ha olyanokat olvastam a legjámborabb könyvben, hogy Rozika teleszedte a kötényét gömbölyű almával.
Gömbölyű!
Ez a szó nekem már elég volt!
Mindjárt az eszembe jutott róla valami!
(Gömbyölű gesztust csinál a kezével)
Elképzeli, hogy micsoda?
És azóta is az életem állandó tónusa ez az izgalom.
Mondja, mi ez?
Ez a parázna ifjúság csupán?
Vagy az én külön egyéni szerencsétlenségem?
Mert higgye el, hogy boldogtalan vagyok.
Ha valami olyan asszony közelébe kerülök, aki őszintén, igazán tetszik nekem, szinte fáj.
A halántékomban pattanásig feszülnek az erek.
Szomjas leszek.
Éhes leszek.
A torkom kiszárad.
AZ ÖZVEGY
(mert a Vőlegény már nagyon közel van hozzá)
Üljön, kérem, egy kicsit távolabb.
A VŐLEGÉNY
Pardon!
(Megmozdul és néhány centiméterrel még közelebb ül az asszonyhoz)
Roppant fokozatok vannak ebben az állapotban.
De azt hiszem, hogy égőbb vágy, csudásabb szenvedés nem lehet a világon, mint amit most hordok magamban.
AZ ÖZVEGY
Most?
A VŐLEGÉNY
Ebben a pillanatban.
Istenem, milyen gyönyörű lenne, ha valami természeti tünemény ezt a hallt kiragadná innen és letenné valahol egy puszta szigeten.
És mi ott lennénk ketten egyedül, a tropikus nyárban.
Arany méhek reszketnének a napsugárban.
Alattunk puha fű, bársonyos pázsit, mint egy végtelen ágy.
Nem lenne értelme, hogy ruhát viseljünk.
Virágokba öltöznénk.
(Ránéz az asszonyra)
Hogy állana magának egy rózsaöv és semmi egyéb...
(Elfúl)
AZ ÖZVEGY
(józanul)
És a menyasszonya?
A VŐLEGÉNY
(bosszúsan)
Jaj istenem, hiszen az valami egészen más, az életnek egészen más területe, más kérdés.
Mi köze annak ehhez?
Csak nem zsenírozza?
És őt is... hiszen nem tudja.
Azt a tiszta barátságot és gyöngédséget, amit iránta érzek, nem rövidíti meg ez...
Hiszen éppen maga mondta az előbb, hogy a mátkaság nem akadálya az ilyesminek...
A VŐLEGÉNY
(összeteszi a kezét)
Kérem szépen, ne fogalmazzon ilyen irgalmatlanul.
AZ ÖZVEGY
(hirtelen ötlettel)
És ha puszta, gonosz asszonyi szeszélyből, csak azért, hogy érezzem a szépségem diadalát, azt mondanám: válasszon!
A VŐLEGÉNY
(megrökönyödve)
De... de hiszen maga nem szeret engem!
AZ ÖZVEGY
Hát persze hogy nem.
Csak látni akarom, hogy mit érek.
Tudni akarom, hogy feláldozná -e életének egész törvényes, nyugodt, kényelmes boldogságát egyetlen őrült óráért.
Tudni akarom, hogy ezt az éjszakát, ami most kezdődne, nemsokára, meg tudná -e fizetni a szakítás csúnya botrányával és annak a szegény kicsinek a könynyeivel?
(Kezét a Vőlegény karjára teszi)
No, híres fiatal tűzhányó!
Mit szól ehhez?
(Egészen közelről a fiú arcába néz)
Szomjas?
Száraz a torka?
A VŐLEGÉNY
(borzongva)
Ördög!
Ne kísértsen!
AZ ÖZVEGY
(még közelebb, szinte ráleheli a fiú hegyes kis Menjou-bajuszára)
Éjfélre jár.
Mindjárt lepihen az egész ház.
Csönd lesz.
Sötétség.
A falak ebben a vén kastélyban olyan titoktartóan vastagok...
Nem csuknám be a szobám ajtaját...
Valaki szépen besurranhatna hozzám...
(Súgva)
Sötét volna a szobámban is, csak egy halk sóhajból lehetne sejteni, hogy merre van az ágyam.
A VŐLEGÉNY
(rekedten)
Hány órakor?
AZ ÖZVEGY
(diadalmasan felnevet, hirtelen feláll)
Szamár!
Csak nem képzelte komolyan?
(Kacag)
Oh de szamár!
De kedves!
(Folyton nevetve körüljár a hallban, amelyet megtölt az előbbi suttogás után beszéde és kacagása hangos lármájával. Kinyitja az ajtót, kikiált)
Lajos!
TIZENEGYEDIK JELENET
Voltak, Inas
Az Inas bejön, mozdulatlanul, parancsra várva megáll a küszöbön
A VŐLEGÉNY
(elképedve és lesújtva ül a medvebőrös kereveten, az Özvegy felé)
De kérem, én...
AZ ÖZVEGY
(ügyet sem vetve a Vőlegényre. Az Inashoz)
Mindenki lefeküdt már?
AZ INAS
Nem, méltóságos asszony.
Csak a komtesz.
A vendégurak a dohányzóban kártyáznak a méltóságos asszonnyal.
A méltóságos úr nézi a játékot.
AZ ÖZVEGY
Köszönöm, Lajos.
(Kifelé indul)
Az Inas szótlanul meghajlik és hozzáfog, hogy az asztalokról összeszedje a kávéscsészéket
AZ ÖZVEGY
(az ajtóból visszafordul a Vőlegény felé)
Pá!
Megyek egy kicsit kártyázni.
Mindig nyerni szoktam, mikor ilyen jó kedvem van.
A VŐLEGÉNY
(feláll, kétségbeesve)
És van lelke hozzá, hogy itthagyjon, most így felhúzva a magas céig?
AZ ÖZVEGY
(nevet)
Oh, van!
Van!
El sem képzeli, hogy milyen kegyetlen vagyok!
És aztán maga meg is érdemli, hogy bűnhődjön egy kissé!
Haszontalan!
A VŐLEGÉNY
(hevesen)
És a megegyezésünk?
Én tartom magam ahhoz a megegyezéshez .
(Idézi, amit az asszony mondott)
Ezek a vén, vastag falak olyan titoktartók és ha a ház lepihen...
AZ ÖZVEGY
(egy kicsit ijedten)
Meg ne próbálja!
Nagyon, de nagyon komikussá tenném!
(A győzelem és gúny tetején)
Szeretem látni a kutyuskát, amikor szolgál, de a cukrot azt nem adom oda neki!
(Nevetve el)
TIZENKETTEDIK JELENET
Az Inas, a Vőlegény
A VŐLEGÉNY
(zsebre dugja a kezét és a lábával groteszk, kényelmetlen mozdulatot tesz. Néhány pillanatig az Inas körül somfordál, akit némán, gyanakodva gusztál. Látható habozás után végre megszólítja)
Jöjjön csak ide, Lajos!
AZ INAS
Tessék parancsolni, méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
(felveszi a kerevetről az asszony otthagyott sálját, belétemeti az arcát, nagy sóhajjal beszívja az illatát, majd a játék után)
Tud maga hallgatni, Lajos?
AZ INAS
(szolgai készséggel)
Tudok, méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
Jól van!
(Pénzt ad neki)
AZ INAS
(elveszi a pénzt)
Köszönöm, méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
És most mondja meg nekem, hogy a komtesz komornája, az a szőke, kék szemű, ugye Licinek hívják?
Hogy az milyen lány?
" Olyan ?"
Lehet azzal "okosan" beszélni?
AZ INAS
(kis hallgatás után)
Nem tudom, méltóságos úr.
De nem szeretném, ha "olyan" lenne.
Mert a menyasszonyom.
(Zsebre dugja a pénzt, amit az imént kapott, és megint rakosgatni kezdi az edényeket)
A VŐLEGÉNY
(pattint az ujjával)
Ejnye!
AZ INAS
(mialatt csendesen, minden felindulás nélkül dolgozik)
Már egy éve elmátkásodtunk.
Úgy van, hogy csak őszig szolgálunk a kastélyban, aztán én leszek a kertész itten.
Akkor elveszem.
A VŐLEGÉNY
Gratulálok!
Kis szünet
Hát akkor mondja csak, van valami más szolgálóféle a kastélyban?
AZ INAS
Van!
A mosóné.
De az most beteg.
Vízkóros.
Meg van püffedve a lába...
Meg az öreg méltósága dadája...
(A Vőlegényre néz)
Augusztusban lesz nyolcvanéves.
A VŐLEGÉNY
(türelmetlenül legyint)
Hát a faluban?
A faluban vannak ügyes menyecskék?
AZ INAS
(lelkesen)
De vannak ám!
Vasárnap selyemkendőben, pirosítósan, lakkcipősen csak úgy páváskodnak a templom előtt.
A VŐLEGÉNY
(mint egy cinkostárshoz)
No, menjen le, szólítson elő egyet.
Szép arany fülbevalóra valót kapna tőlem.
Fogja maga is.
(Megint pénzt ad az Inasnak)
AZ INAS
Kezeit csókolom.
(Előbb elteszi a pénzt, aztán feleli)
De nem lehet ám, méltóságos úr!
Betyár magyar falu ez!
A férfiak bicskával őrzik a fehérnépet.
Nem mondom, még nappal, ha az ember nagyon utánajárna, adódna alkalom valahol, valamék csűrbe, valamék padláson.
De ilyenkor ?
(Megcsóválja a fejét)
Az egész falu alszik.
Éccaka?
Felverni őket?
Rájuk gyújtani a tetőt?
Tüzet kiáltanának!
Tyű, de az ódalunkba nyomnák a kést!
A VŐLEGÉNY
(leül, keresztbe teszi és idegesen reszketteti a lábát)
A fenébe...
AZ INAS
Biz úgy, méltóságos úr...
(Sóhajt)
Haj, nem olyan idők járnak már, mint régen.
Nagyon kinyílt a paraszt szeme.
(Gondolkozik)
Hanem vóna itt az alvégen egy asszony.
Az olyanféle.
Abbul él.
Tele is firkálták a háza falát az oskolás gyerekek mindenféle csúnyasággal.
A VŐLEGÉNY
(ébredő reménnyel)
No!
Szép?
AZ INAS
Elég jóképű!
Kicsit ragyás.
(Gesztussal mutatja, hogy milyen melles)
Ilyen.
A VŐLEGÉNY
Fiatal?
AZ INAS
Hát úgy no... olyan jó negyvenes.
(Kínálja)
Hanem derék teremtés, meg kell adni, hogy tisztán tartja magát mindig.
A VŐLEGÉNY
(undorral, kétségbeesve)
Brrr!
(Sétál fel és alá, fütyörészik, látni rajta, hogy nem tud megnyugodni. A homlokát törli, végre az Inas felé fordul, szegyenkező habozással)
Nagyon ragyás?
AZ INAS
(vigasztalóan)
Kicsit.
A VŐLEGÉNY
(megtörve)
Várjon.
Felveszem a kabátom, és ha majd elvégezte a munkáját, lemegyünk a faluba.
Megmutatja, merre lakik, jó?
(Megint pénzt ad az Inasnak)
AZ INAS
Igenis, méltóságos uram.
(Elteszi a pénzt, aztán bosszankodva megvakarja a fejét)
Cccc, most jut az eszembe.
Azzal is baj van.
Az a perszóna ellopta a kovácsné lepedőjét a ruhaszárító kötélről.
Tegnap bevitték a csendőrök Kaposvárra...
A VŐLEGÉNY
(dühbe jön)
Hogy az istennyila...
(Aztán megkönnyebbülten sóhajt fel, mint aki megmenekült attól, hogy valami szörnyűséget kövessen el)
Hála az égnek!
Nézze, Lajos, vigyen fel a szobámba három cseber hideg vizet, de hideg legyen, csak úgy sisteregjen!
AZ INAS
Viszem, méltóságos úr!
(Megértő részvéttel)
A hideg víz a legjobb ilyenkor.
A VŐLEGÉNY
(kifelé indul)
Hát siessen.
Hozza.
Hadd dugom bele a fejemet.
AZ INAS
Viszem, méltóságos úr, kezét csókolom.
(Mikor a Vőlegény hátat fordít, röhögő, boldog, gúnyos grimaszt vág utána)
TIZENHARMADIK JELENET
Voltak, a Komorna
A KOMORNA
(sebesen jön a jobb oldalon, nem veszi észre a Vőlegényt, az Inashoz)
Pfü!
Ennek a napnak is vége!
Lefektettem a kisasszonyt!
A VŐLEGÉNY
(már az ajtón túl, meghallja a komorna hangját, visszafordul, újra bejön a színre, a szeme rátapad a lányra)
Igaz, Lici, hogy maga férjhez megy ehhez a Lajoshoz?
A KOMORNA
(kacéran)
Most úgy van, méltóságos úr.
Ha tisztességesen viseli magát.
A VŐLEGÉNY
(kis szünet után, mely alatt mint egy éhes farkas, mohón gusztálta a lányt)
Ejnye, a menyasszonyom biztosan sajnálni fogja...
A KOMORNA
(hízelegve)
Én is úgy sajnálom a komteszt, de úgy sajnálom.
Olyan nehéz lesz elszokni tőle.
AZ INAS
(aki borzasztó kínosan, féltékenyen figyelte a lányt is, a Vőlegényt is, keservesen)
Hát persze, méltóságos úr kérem.
De tetszik tudni, méltóságos úr, ez mégis csak cselédsor...
Ha majd kertészné lesz belőle...
A VŐLEGÉNY
(szórakozottan)
Hát persze...
(Tovább nézi a lányt, látszik, szeretne kikezdeni vele valahogyan, de hát mégsem lehet a mátkája előtt. Végül is lemond az egész ügyről. Legyint, majd az Inas felé őszinte bosszúsággal)
Hogy az ördög vitte volna el magát, Lajos!
(Sebesen el, balra)
A KOMORNA
(nagy asszonyi diadallal, hencegve az Inas felé)
Látta, hogy gusztált ?
(Hangsúllyal)
A "vőlegény" úr!
AZ INAS
A vőlegény úr!
Na, szép kis vőlegény!
Mind asszonyok után ácsingózott.
Hogy kerítsek neki valami parasztmenyecskét.
Fenét a bélibe!
Még azt is megkérdezte, hogy maga miféle, hogy lehet -e magával "okosan" beszélni?
A KOMORNA
(érdeklődve)
És maga mit mondott.
AZ INAS
(önérzetesen)
Azt, hogy maga az én mátkám.
Itt kuss neki.
Erre befogta a száját.
A KOMORNA
(kis szünet után foghegyről, kényesen, szemtelenül)
A gróf úrfi egészen helyre legény.
Kedvemre való.
Maga is mit rontja el a seftemet!
AZ INAS
(mérgesen)
Te!
Ne ugass!
Ne dühíts.
(Felveszi az asztalról a nagy ezüst kávéskannát)
Mindjárt a fejedhez vágom ezt az ibriket!
FÜGGÖNY
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE