Eressz! . .
Hát hallgass ide. . .
Próbálj megérteni. . . .
Ne nehezítsd meg a dolgomat.
— Elég nehéz. . . .
Ide hallgass.
Megpróbálom megmagyarázni ahogy tudom.
— — Egy hónap óta szeretlek.
Ugye?
— Azelőtt nem is tudtam, hogy a világon vagy.
Ugye?
— És egy hónap előtt egyszerre megszűnt, meghalt minden ami nekem azelőtt élet volt.
Azóta nincs más gondolatom: csak Te.
Nincs más érzésem: csak Te.
Voltak terveim, ambícióim: megszűntek, nincsenek.
Volt egy mesterségem, melyet szerettem, melyért retteneteset áldoztam.
Nincs.
Nem érdekel.
Voltak emlékeim: múltam, melyben éreztem magamat.
Kezdem nem érteni.
Idegen lett.
Nincs más, mint te.
Nincs saját súlypontom.
— Hogy mondjam már?
— Kivetted alólam a talapzatot.
Rád vagyok utalva.
De mit tudom én meddig van kedved engem tartani?
— Tőled függök.
Belőled élek.
— De hiszen azt sem tudom, hogy ki vagy?
— Ha egy újabb emlékedet meséled, ha csak egy uj kalap van rajtad újból meg kell hogy szokjalak.
— Nem.
Nem tudom ezt jól megmondani.
Egy uj, ismeretlen, idegen hatalom 1 Egy hónap előtt jött és elvett mindent.
Nincs más, mint az.
És nem tudom melyik percben fog itt hagyni kifosztva meztelenül.
— Ezt nem bírom.
— Nem akarom!