MÁSODIK KÉP
Pusztai táj. Távolban a Berettyó füzes partja nyílegyenesen halad. Jó messzire répakapáló lányok dala hallatszik. Bolha Pista, a kocsis, ül a bakon, és újságot olvas.
ROZIKA
jön a tanyából egy korsó vízzel. Mezítlábas, feketepapucsos szegény lányka. Eleven, csacska. Beleköt a kocsisba.
PISTA
nevet, lenéz rá, majdnem a nyakába ugrik.
Minek?
A nyavolya tudja, csak olvasok.
Te nem szoktál olvasni?
ROZIKA.
Ojanféle híreket, hogy ongora van eladó? meg írjon nekem szerelmes levelet .
Dúdolja.
Beleírtam szívemet, lelkemet...
ROZIKA
nevet.
Jószerivel semmit.
Egy esztendeig.
ROZIKA.
Mer tudja, akkor esztendőn beteg lettem, másik esztendőn meg szégyellettem elsőbe járni, hát nem mentem többet iskolába.
De én a télen felolvastam egy könyvet.
Regényt.
Tudja maga, ki vót az a Nipelóne?
ROZIKA.
Lássa, milyen nagy szamár.
A felesége vót neki a Mária Lujza, meg ennek a szeretője No i pergő.
A kicsi fia meg vót a receháti herceg.
TÁVOL VÉNKISASSZONY KIÁLT.
ROZIKA
felkapja a korsót, hogy elsiet.
PISTA
egészen lelóg a kocsiról, úgy akarja elfogni.
PISTA.
Nem a részeges Szabó Pálé?
A szentkirályi pusztán?
ROZIKA.
Ha tuggya, minek kérdezi?
PISTA.
De kell, büdös.
Mióta jársz ide kapálni?
Még nem láttalak ezek közt.
ROZIKA.
Vissza ?
Visszanéz, s elfut a korsóval.
PISTA
megtörli a homlokát, s csak a lány után les.
Zoltán és Eszter jönnek.
ZOLTÁN
hallgatva jönnek, elgondolkozva. Zoltán kezében vessző van, azzal csapkodja a csizmája szárát. Eszter napernyővel.
Hogy tetszenek magának ezek a jorksiri malacok?
ESZTER
vállat von.
Hallom, egy tehénnek a tejét ők eszik meg.
ZOLTÁN.
Hát... segíteni kell a mamán...
Nem könnyű ám tizenkét gyereket táplálni...
De remélem, nem sajnálja tőlük azt a kis tejet?
ZOLTÁN.
Ez annak az eredeti angol kocának az ivadéka.
Bizony kényes volt.
Neki itt télen hideg volt, nyáron meg meleg volt.
Kurta angol pipára gyújt.
Télen bizony fűteni kellett neki az ólat, nyáron meg zuhanyozni kellett, hogy hűsöljön.
ZOLTÁN.
Éppen nekünk valót csináltam belőle...
Adtam neki egy mangalica kant és már a második generáció nem volt olyan kényes...
A harmadik?
Az meg már kint hált a múlt télen a hóba, ezek már észre se veszik a nyarat... ellenben a jótulajdonságaik megmaradtak.
Megmaradt a színe, a formája, a húsa, a szaporodási képessége...
A maga kedves mangalicái évente kétszer fialnak, legfeljebb négyet, ötöt: ezek évente háromszor és mindig tízet, tizenkettőt...
ESZTER.
Azért nem kell úgy kiabálni.
ZOLTÁN
hallgat, piszkálja a pipáját.
Pusztán vagyunk.
Itt senki se hallja.
Csak a pacsirta madár...
No...
Eszter...
Mit is akarok...
Csak belátja a jorksiri előnyeit...
ESZTER.
Hogyne.
Két év alatt a maga adóssága megháromszorozódott.
ZOLTÁN.
Nahát...
Nagyon köszönöm magának, hogy kijött és megnézte...
Mindent megnézett...
ESZTER.
Ne tüzeljen, Zoltán.
Annyi dudva van itt, hogy nem látok tőle semmit.
ZOLTÁN.
Tizenhat lány van a répában...
Mindent egyszerre nem lehet...
Majd sorra mennek...
Jó földben nő a dudva is...
ZOLTÁN.
Még az ősszel elültetek tízezer darab szőlővesszőt.
Ripáriát.
Sima vesszőt.
Azt magam oltatom be.
A legjobb fajtákkal.
ESZTER.
Mert amit nekem oltott, tizenkét rózsát... három se fogant meg...
ZOLTÁN
a guta majd megüti.
A szőlője megfogan...
Ott nem marad ki tíz százalék...
Mit tíz, egy százalék...
Három év múlva már olyan bor terem itt...
ZOLTÁN.
Maga jobban tudja.
Gratulálok.
Kecskeméten már olyan borokat termelnek a homokon, a Szikrába, mint a tokaji a Hegyalján.
ZOLTÁN.
Hat év múlva... tíz év múlva... negyven év múlva...
ESZTER.
Azért nem kell így rám...
ZOLTÁN.
Nem is.
Bocsánat.
Rhédey Eszterre nem szabad ráordítani!...
A jeruzsálemi címer megfordulna a falon...
ESZTER.
Nézze, Zoltán, én igazán nem tehetek róla, ha II. Endre adta az őseimnek a címert...
ZOLTÁN.
Isten mentsen ...
Fütyörész.
De a tök már szép...
ESZTER.
Két éve azt ígérte, karácsonyra olyan dinnyéje lesz, hogy Szenes meg Szuly fognak érte verekedni.
ZOLTÁN.
De arra esküszöm, hogy ha a vastraverzes üvegházat megcsináltatom, jövő őszre már ötvenezer olyan krizantémot küldök a pesti piacra...
Mért ne?
Vasúti összeköttetésünk remek, s a jövő a nemes dolgokkal foglalkozni...
ESZTER
lehangoltan kapargatja a napernyője hegyével a földet.
ZOLTÁN.
Lelkesedjen már egy kicsit, na...
Azok a vénasszonyok...
De elvették a kedvét...
ESZTER.
Nemcsak a vénasszonyok, Zoltán.
Ábel bácsi se helyesli...
ESZTER.
Csak ne bántsa Ábel bácsit...
ZOLTÁN.
Mondott egy jó adomát egy öreg kegyelmesről, aki azt mondta a fiának: fiam, egy gróf nőkkel foglalkozzék, ne virágtermeléssel... és inkább politikával, mint gazdálkodással...
ESZTER.
Nagyon sok a teher a birtokon...
ZOLTÁN.
Azért kell dolgozni.
Azért kell folyton új meg új dologba fogni...
Semmittevéssel nem koptatjuk le az adósságot; se eszemiszommal...
ESZTER.
Lehet, hogy ez mind szép...
ZOLTÁN.
Ne törje össze bennem az ambíciót.
ESZTER.
De én nem bírom idegekkel...
ZOLTÁN.
De mi az isten haragját kell magának idegeskedni...
Nem vagyok én itt ?...
Hajnaltól késő estig dolgozom... csak úgy ropog körülöttem az élet... csak meg ne állítsanak...
Pénz lesz.
ZOLTÁN.
Persze, hogy váltóra...
De nem a váltóért adják.
Bennem bíznak...
Látják, mit csinálok...
ESZTER.
Látják.
Én is látom...
Nézze, Zoltán, hagyjon ki engem ebből a játékból...
Én nem zavarom magát, maga ne zavarjon engem...
ZOLTÁN.
Szóval nem akarja aláírni?
ESZTER.
Magának csak ez a fontos.
ZOLTÁN.
Nekem a munkám a fontos...
Nekem az a fontos, hogy akik velem vannak, bízzanak bennem...
Nekem az kell, hogy ez a ragyogó nap is örüljön...
Megértette?
ESZTER.
Szerencse, hogy a pusztán vagyunk.
Megértettem.
ZOLTÁN
kettétöri a botot a térdén.
ZOLTÁN
a törött bottal fenyeget az égre.
ESZTER.
Ugyan, ne idegeskedjék, kérem.
Harmadéve azt mondta, hogy karácsonyra öt vagon dinnyéje lesz.
Karácsonyra.
Téli dinnye.
Verekedni fognak érte.
Hát nem verekedtek...
ESZTER.
Egy darabot sem adott el belőle.
ESZTER.
Ellenben az a váltó, amit arra aláírt, ma is kerek egész.
ESZTER.
És most lesz ötvenezer vagon krizantémja.
ZOLTÁN.
Százezer vagon.
Egymillió vagon...
Én ugyan csak harmincezer darabot akartam: de ha magának ötvenezer vagon kell, lesz ötvenezer vagon...
ESZTER.
Zoltán drágám ...
Megsimítja, félre a homlokából a haját.
Nem nekünk való ez...
Nem magának való...
Nem magyar embernek, nem úrnak való ez...
Nem tehetünk róla, lehet, hogy a gyerekeink...
Mit tudom én...
Drágaságom, hagyjunk valamit a gyerekekre is az ősiből...
ZOLTÁN.
Amit II. Endre adományozott...
ESZTER
torkát fojtja a sírás.
Igen, abból, amit II. Endre adományozott az ősöknek...
ZOLTÁN.
Csak akkor a kun határok mind az ősöké voltak, ma meg már csak száz hold marad egyre-egyre...
ESZTER.
Az legalább hadd maradjon meg.
Emlékül...
ZOLTÁN.
Akár a fiának, akár magának...
ESZTER.
Zoltán, tudja mit mondott Ábel bácsi?
ESZTER.
Azt mondta: "nem volna jó két hétig beteg lenni "?
ZOLTÁN
fúj, járkál.
Ábellel ma délelőtt voltam együtt.
Egy szót se szólt... csak annyit: "Jó vóna, ha vóna az embernek valakije, aki megérti."
Hát ez nagyon jó volna...
Pista!
ESZTER
körülnéz a pusztán.
Szakértőket kellett volna megkérdezni...
ZOLTÁN.
Ezt ki dudálta a fülébe...
Van szakértő.
Pletykaszakértő.
Az van elég.
ZOLTÁN.
Be lehet fogni.
A nagyságos asszony hazamegy.
ESZTER.
Magának felesége, három gyereke van.
ZOLTÁN.
Majd megyek én is.
Két órára otthon kell lennem.
Hozza az ügyvéd a váltót.
Utána ebédelünk.
ZOLTÁN.
Mit igen.
Alá fogja írni.
Igen.
ESZTER.
Azt hiszi, hogy az nekem számít ?...
Hogy nekem fáj, hogy maga egyszerűen elajándékozza a vagyonát ?...
Értse meg, hogy nekem semmi se számít, csak maga...
Én nem ezt a földet sajnálom! én magát sajnálom!
Nem lehet ráismerni.
Le van soványodva, csupa izom az arca.
Ideges.
Beszámíthatatlan...
Tönkrement...
Ne repedjen meg a szívem érte ?...
Ilyen ostobaságok miatt...
ZOLTÁN
rekedten.
No, menjen szépen haza.
Én is mindjárt megyek...
Csak még nekem rendelkezni kell...
Dolgom van ...
Elakad a hangja.
ROZIKA
hátul keresztülmegy. Nagyon diszkrét, nagyon egyszerű és kedves. Nem szól, csak a szoknyája ringása beszél. Nem is néz ide. Megy a két korsóval.
ESZTER
nem néz vissza, csak mikor a lány már éppen kiment a színről. Akkor utánanéz, de nem gondol semmit.
Ha jó volna, mindenki azt tenné.
De senki se csinálja utána...
ZOLTÁN.
Nézze, kedves, itt mindenki bort iszik és mulat és duhajkodik: ha az a jó, amit mindenki tesz: akkor ez a jó...
Ezt csináljam ?.. .
A tenyerébe csap.
Szaladjak szoknya után?
ZOLTÁN.
Ha mindenki ezt teszi, én is azt csináljam ?...
Akkor találkozom a maga ízlésével ?...
ZOLTÁN
fütyörészi azt a nótát, amit a kapáslányok a távolban dalolnak.
ZOLTÁN.
Már mondtam, hogy ebédre otthon leszek...
ESZTER
megsértődik, elszántan felül a kocsiba.
ESZTER
visszanéz.
Én?
Ide ?...
Én ide... soha.
ESZTER.
A kocsi elindul. Eszter eltűnik.
ZOLTÁN
előveszi kis angol pipáját, amit közben zsebre vágott, s rágyújt.
ZOLTÁN.
Mit ólálkodnak itt ezek a csugariak?
MÁKOS.
Tekintetes úr, a pénzért gyüttek a gazemberek.
De még úgy fel vannak készülve, hogy tarisznyát is hoztak magukkal.
Azt mondják, hogy addig el nem mennek, míg meg nem kapják a pénzüket.
Egy heti elemózsiát hoztak.
ZOLTÁN.
Mennyivel tartozunk nekik?
MÁKOS.
Hát kéremalássan, kerestek itt tavasz nyílta óta ezerhétszáznegyven forintot.
Még hátralékba van nyolcvannyolc pengő hatvannégy fillér.
ZOLTÁN.
Ha jár, jár.
Délbe lesz pénzem.
Inkább... küldje csak be őket...
ROZIKA
újra keresztülmegy a színen.
ZOLTÁN
nem figyel rá, csak mikor már elment. Utána szól.
ROZIKA
közelebb megy. Vár, akkor.
ZOLTÁN.
Mit futrikálsz te folyton ide-oda?
ZOLTÁN.
Szeretné a fene .
Felnevet.
A bitang mindenit, itt lopják nekem a drága időt, s még nyelvel.
Ha adós maradok neked tíz krajcárral, akkor persze nem futrikálsz, hanem képes volnál itt ülni étlen-szomjan esztendeig, míg meg nem kapod...
Lóf...
Menj a korsóddal s vidd azt a vizet .
Meglátja, hogy jönnek a csugariak.
ROZIKA.
Csugariak jönnek. Félelmes szegényemberek, tarisznyával, bottal. Mákos is velük jön.
ELSŐ CSUGARI
köszönnek, s a kalapjukat kézben hagyják.
Jónapot kívánok, tekintetes uram.
ZOLTÁN.
Hány ezret kaptak már?
Mennyi jár még?
ELSŐ CSUGARI.
Be van írva az ispány úrnál.
ELSŐ CSUGARI.
Szeretnénk, tekintetes uram.
Mer most jönnek ezek a nagy munkaidők, hát akkor nem lesz irkezísünk utánajárni.
MÁSODIK CSUGARI.
Hát úgy gondoljuk, hogy most leüljük.
ELSŐ CSUGARI.
Hát csak leülünk itt a kukoricagóré alatt, osztán megvárjuk, míg a tekintetes úrnak tetszik szíves lenni kiadni azt a kis pízt.
ZOLTÁN.
Jóisten, talán száz forint se jár.
MÁSODIK CSUGARI.
Nyolcvanhét forint hetven.
ZOLTÁN.
Nem sajnálják a drága időt, három ember egy hetet képes elpocsékolni ezér?
HARMADIK CSUGARI.
Mer az asszony nem hágy bíkit otthon, tésuram.
ZOLTÁN.
Az asszony... persze... az más...
Az asszony senkinek se hágy békét...
Nahát csak üljenek le és várjanak a hűsön.
Megyek be a városba és kihozom maguknak a pénzt.
Most kapok a Takarékbúl.
ELSŐ CSUGARI.
Csugariak megfordulnak, és elmennek.
ZOLTÁN.
Mákos.
Adjon nekik egy pohár bort evésük után.
MÁKOS.
A físzkes fenét, tekintetes uram.
ZOLTÁN
Rozika bejött a színre tele korsóval, amiből csepeg a víz.
MÁKOS.
Hát ha mondta a tekintetes úr, a más .
El.
ZOLTÁN
Rozikához.
De hamar megfordultál.
Az elébb, láttam, egy egész óráig ellocsogtál itt evvel a kis korsóval.
ROZIKA.
Se nem kicsi, se nem nagy, ojan korsóforma korsó.
ROZIKA
odamegy. Zoltán szólni akar, aztán csak hallgat, felhevülten és kíváncsian lesi.
ROZIKA.
Én nem tudok, csak ojat, amit mindenki tud, hogy:
Búza búza búza.
De szép tábla búza
Közepibe kinőtt
Egy szál levendula.
ZOLTÁN
a lány kis melleit megérinti a vesszővel.
Hát ebbe a két kis csuporba mit viszel?
ROZIKA
kényesen elfordul. Dalol.
Hogy én el fogok lenni,
Ki fogja azt learatni?
Búza búza búza,
De szép tábla búza.
ZOLTÁN
ahogy elfordul, hátulról hevesen megöleli.
ROZIKA.
De mennyík, mer ojat sikótok, hogy ledűl ez a ház.
ZOLTÁN.
Nesze .
Odaadja a zsebéből a cukorkát.
ZOLTÁN
erősen a szemébe néz.
ZOLTÁN.
Mert... jól... fogja... viselni magát...
ROZIKA
felveszi a korsóját, és most már egészen kacéran riszálja a mezítlába felett a kis kurta szoknyát, s dalolva elmegy, közben vissza-visszanéz, s eszi a cukrot. Dalol.
Búza búza búza,
De szép tábla búza...
Függöny