Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Balázs Béla
A kékszakállu herceg vára
Keletkezés ideje
1910
Felvonás
1
Jelenet
0
Megszólalás
185
Mondat/Sor
356
Szó
1436
REGŐS PROLÓGUSA.
A Regős
Haj regő rejtem
Hová, hová rejtsem
Hol volt, hol nem: kint -e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent
Urak, asszonyságok?
Im szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a színpad: kint -e vagy bent,
Urak, asszonyságok?
Keserves és boldog
Nevezetes dolgok,
Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele,
Urak, asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük,
Regénket regéljük.
Ki tudhatja, honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk,
Urak, asszonyságok.
(A függöny szétválik a háta mögött. Halk zene.)
Zene szól, a láng ég
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd ha lement,
Urak, asszonyságok.
Régi vár, régi már
Az mese ki róla jár,
Tik is hallgassátok.
(Hatalmas kerek gótikus csarnok, melyből alagutszerű folyosó vezet hátra. Hét nagy ajtó van a falban. Különben sem ablak, se disz. A csarnok üres sötét, rideg, sziklabarlanghoz hasonlatos. Mikor a függöny szétválik, teljes sötétség van a színpadon, melyben a regős eltűnik.)
(Néhány másodpercig még sötétség és csend, aztán hirtelen kinyílik a kis vasajtó és a vakító fehér négyszögben megjelenik a kékszakállu és Judit fekete szilhuettje.)
A Kékszakállu:
(Hangja sok kíntól fátyolozott, csendes.)
Megérkeztünk. — íme lássad:
Ez a kékszakállu vára.
Nem tündököl, mint atyádé. —
Judit jössz -e még utánam?
Judit:
Megyek, megyek kékszakállu.
A Kékszakállu:
(Beljebb jön.)
Nem hallod a vészharangot?
Anyád gyászba öltözködött,
Atyád éles kardot szijjaz,
Testvérbátyád lovat nyergel. —
Judit jössz -e még utánam?
Judit:
Megyek, megyek kékszakállu.
(A kékszakállu bejön egészen és visszafordul Judit felé, aki a kapunyilásban megállt. Az ajtón beeső fénykéve megvilágítja kettőjük alakját.)
A Kékszakállu:
Megállsz Judit? — Mennél vissza?
Judit:
(Mellre szorított kézzel.)
Nem. — A szoknyám akadt csak fel
Felakadt szép selyem szoknyám.
A Kékszakállu:
Nyitva van még ott az ajtó.
Judit:
Kékszakállu!
(Bejön néhány lépést.)
Elhagytam az apám, anyám
Elhagytam szép testvérbátyám
Elhagytam a vőlegényem
Hogy váradba eljöhessek.
Judit:
(Utána fut és hozzá simul.)
Kékszakállu! — Ha kiűznél
Küszöbödnél megállanék
Küszöbödre lefeküdnék.
A Kékszakállu:
(Magához öleli.)
Most csukódjon be az ajtó.
(A kis vasajtó becsukódik. A csarnok világosabb marad, de csak épp hogy a két alak és a hét nagy fekete ajtó látható.)
Judit:
(A kékszakállu kezét fogva tapogatódzva előre jön a fal mellett.)
Ez a kékszakállu vára!...
Nincsen ablak? — Nincsen erkély?
A Kékszakállu:
Nincsen.
Judit:
Hiába is süt kint a nap?
A Kékszakállu:
Hiába.
Judit:
Hideg marad? — Sötét marad?
A Kékszakállu:
Hideg — sötét.
Judit:
Ki ezt látná jaj nem szólna
Suttogó hir elhalkulna
A Kékszakállu:
Hirt hallottál?
Judit:
Milyen sötét a te várad!
(Előbbre tapogatódzva.)
Vizes a fal! — Kékszakállu
Milyen viz hull a kezemre?
Sir a várad! — Sir a várad!
A Kékszakállu:
Ugye Judit jobb volna most
Vőlegényed kastélyában.
Fehér falon fut a rózsa
Cseréptetőn táncol a nap.
Judit:
Ne bánts, ne bánts kékszakállu
Nem kell rózsa, nem kell napfény!
Milyen sötét a te várad!
Milyen sötét a te várad!
Szegény, szegény Kékszakállu! (Zokog.)
A Kékszakállu:
Miért jöttél hozzám, Judit?
Judit:
Nedves falát felszántom
Ajakammal szárítom fel!
Hideg kövét melegítem
A testemmel melegítem!
Ugye szabad Kékszakállu
Nem lesz sötét szegény várad
Majd lesz ablak, majd lesz erkély!
Ugye lesz fény Kékszakállu
Ugye hogy kinyitunk mindent?
Szél bejárjon, nap besüssön
Tündököljön a te várad!
A Kékszakállu:
Nem tündököl az én váram.
Judit:
(Jobbra befelé megy.)
Gyere vezess Kékszakállu
Mindenhová vezess engem. (Beljebb megy.)
Nagy csukott ajtókat látok
Hét fekete csukott ajtót!
Judit:
Mért vannak az ajtók csukva?
A Kékszakállu:
Hogy ne lásson bele senki.
Judit:
Nyisd ki, nyisd ki! — Nekem nyisd ki
Minden ajtó legyen nyitva!
Szél bejárjon, nap besüssön!
A Kékszakállu:
Emlékezz rá, milyen hir jár.
Judit:
A te várad derüljön fel!
Szegény, sötét, hideg várad
Nyisd ki! (Dörömböl az első ajtón)
Nyisd ki!
(A dörömbölésre mély, nehéz sóhajtás búg fel. Hosszu, nyomott folyosókon sir fel igy az éjszakai szél.)
Judit:
(Halkan felsikoltva hátrál vissza a Kékszakálluhoz.)
Jaj! — Mi volt ez? — Mi sóhajtott?
Kékszakállu! — A te várad!
A te várad! — A te várad!
(Eltakarja az arcát.)
A Kékszakállu:
Félsz -e?
Judit:
(Csendesen sírva.)
Oh a várad felsóhajtott!
A Kékszakállu:
Félsz?
Judit:
Oh a várad felsóhajtott!
Gyere nyissuk, — Velem gyere.
Én akarom kinyitni, én,
Szépen, halkan fogom nyitni,
Halkan, puhán, halkan.
Kékszakállu add a kulcsot,
Add a kulcsot, mert szeretlek!
A Kékszakállu:
Áldott a te kezed Judit.
(A kulcscsomó megcsörren a sötétben.)
Judit:
Köszönöm, köszönöm!
(Visszamegy az első ajtóhoz.)
Én akarom kinyitni, én.
(Mikor a zár csattan, fölbúg a mély földalatti sóhajtás. Az ajtó hangtalanul feltárul, vérvörös négyszöget nyitva a falban, mint egy seb. Az ajtó mögül mélyből jövő veres izzás hosszu sugarat vet be a csarnok padlójára.)
Judit:
(Halkan.)
Jaj!
A Kékszakállu:
Mit látsz?
Judit:
(Mellre szorított kézzel.)
Láncok — kések
Szöges karók — izzó nyársak.
A Kékszakállu:
Ez a kinzókamra, Judit.
Judit:
Szörnyű a te kinzókamrád,
Kékszakállu! — Szörnyű, szörnyű!
A Kékszakállu:
Félsz -e?
Judit:
A te várad fala véres!
A te várad vérzik!
A Kékszakállu:
Félsz -e?
Judit:
(Visszafordul a Kékszakállu felé. A piros fény izzó konturt ad alakjának. — Sápadt, csendes elszántsággal.)
Nem! Nem félek. — Nézd, derül már.
Ugye derül? — Nézd ezt a fényt.
(Óvatosan, a fénysáv partján, visszamegy a Kékszakálluhoz.)
Látod? látod?
Szép fénypatak (Letérdepel.)
(A fénybe mártja két homoru tenyerét.)
A Kékszakállu:
Piros patak — véres patak.
Judit:
Nézd csak, nézd csak! Nézd, dereng már.
(Szünet. Feláll.)
Minden ajtót ki kell nyitni.
Szél bejárjon, nap besüssön,
Minden ajtót ki kell nyitni.
A Kékszakállu:
Nem tudod, mi van mögöttük.
Judit:
Add ide a többi kulcsot.
A Kékszakállu:
Judit, Judit, mért akarod?
Judit:
Mert szeretlek.
A Kékszakállu:
Váram sötét töve reszket.
Nyithatsz, csukhatsz minden ajtót.
(Átnyujtja Juditnak a második kulcsot. Kezeik a vörös fénykévében találkoznak.)
Vigyázz, vigyázz a váramra,
Vigyázz, vigyázz miránk, Judit.
Judit:
(A második ajtóhoz megy.)
Szépen, halkan fogom nyitni,
Szépen, halkan.
(Csattan a zár és hangtalanul feltárul a második ajtó. Nyílása sárgás-vörös, de szintén sötét és félelmes. A második sugár az első mellé fekszik a padlóra.)
Judit:
(Halkan.)
Ah! – –
A Kékszakállu:
Mit látsz?
Judit:
Száz kegyetlen, szörnyű fegyver,
Sok rettentő hadi szerszám.
A Kékszakállu:
Ez a fegyveres-ház, Judit.
Judit:
Milyen nagyon erős vagy te,
Milyen nagy kegyetlen vagy te!
A Kékszakállu:
Félsz -e?
Judit:
Vér szárad a fegyvereken!
Véres a sok hadi szerszám.
A Kékszakállu:
Félsz -e?
Judit:
(Visszafordul a Kékszakállu felé.)
Add ide a többi kulcsot.
A Kékszakállu:
Judit, Judit!
Judit:
(Lassan visszajön a második fénysáv partján.)
Itt a másik patak.
Szép fénypatak. — Látod? Látod?
(Szünet mulva.)
Add ide a többi kulcsot.
A Kékszakállu:
Vigyázz, vigyázz miránk, Judit!
Judit:
Add ide a többi kulcsot.
A Kékszakállu:
Nem tudod, mit rejt az ajtó?
Judit:
Idejöttem, mert szeretlek.
Itt vagyok. A tied vagyok.
Most már vezess mindenhová,
Most már nyiss ki minden ajtót.
A Kékszakállu:
Váram sötét töve reszket,
Bus sziklákon gyönyör borzong,
Judit, Judit, — hűs és édes
Nyitott sebből vér ha ömlik.
Judit:
Idejöttem, mert szeretlek,
Most már nyiss ki minden ajtót.
A Kékszakállu:
Adok neked három kulcsot.
Látni fogsz. De sohse kérdezz.
Akármit látsz, sohse kérdezz.
Judit:
Add ide a három kulcsot.
A Kékszakállu:
(Átnyujtja.)
Judit:
(Türelmetlenül elveszi és a harmadik ajtóhoz siet, de előtte habozva megáll.)
A Kékszakállu:
Mért álltál meg? — Mért nem nyitod?
Judit:
Kezem a zárt nem találja.
A Kékszakállu:
Judit, ne félj, most már mindegy.
Judit:
(Megfordítja a kulcsot. Meleg, mély érchanggal nyílik az ajtó, ragyogó arany négyszöget nyitva a falban. A kiömlő arany fénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.)
Oh be sok kincs! — Oh be sok kincs!
(Letérdepel és vájkál benne.)
Aranypénz és drága gyémánt,
Bélagyöngygyel fényes ékszer,
Koronák és dús palástok ! —
A Kékszakállu:
Ez a váram kincsesháza.
Judit:
Mily gazdag vagy Kékszakállu!
A Kékszakállu:
Tied most már mind ez a kincs,
Tied arany, gyöngy és gyémánt.
Judit:
(Hirtelen feláll.)
Vérfolt van az ékszereken.
A Kékszakállu:
(Nem felel.)
Judit:
(A Kékszakállu felé fordul csodálkozva. — Szünet multán.)
Legszebbik koronád véres!
A Kékszakállu:
Nyisd ki a negyedik ajtót.
Legyen napfény — nyissad, nyissad.
(Judit egyre nyugtalanabb és türelmetlenebb. Hirtelen a negyedik ajtó felé fordul és gyorsan kinyitja. Dallamos lágy hárfa-akkorddal nyílik az ajtó. Virágos ágak csapódnak ki belőle és a falban kékesszöld négyszög nyílik. A beeső uj fénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.)
Judit:
(Meglepetve.)
Oh virágok! — Illatos kert
Kemény sziklák alatt rejtve.
A Kékszakállu:
Ez a váram rejtett kertje.
Judit:
Embernyi nagy liliomok,
Hüs-fehér patyolatrózsák,
Piros szekfük szórják a fényt.
Sohse láttam ilyen kertet!
A Kékszakállu:
Minden virág neked bókol,
Te fakasztod, te hervasztod,
Szebben ujra te sarjasztod.
Judit:
(Hirtelen lehajol.)
Fehér rózsád töve véres.
Virágaid földje véres.
A Kékszakállu:
Szemed nyitja kelyheiket
S neked csengetyüznek reggel.
Judit:
(Feláll és a Kékszakállu felé fordul.)
Virágaid földje véres.
Judit:
Ki öntözte kerted földjét?
A Kékszakállu:
Judit szeress, sohse kérdezz.
Nézd, hogy derül már a váram.
Nyisd ki az ötödik ajtót.
(Judit hirtelen mozdulattal az ötödik ajtóhoz fut és felrántja. Magas erkély látszik és messzi távlat és tündöklő özönben ömlik be a fény.)
Judit:
(Elvakulva a szeme fölé tartja a kezét.)
Ah! —
A Kékszakállu:
Lásd, ez az én birodalmam,
Messze néző szép könyöklőm
Ugye-, hogy szép nagy, nagy ország?
Judit:
(Mereven néz ki, szórakozottan.)
Szép és nagy a te országod.
A Kékszakállu:
Selyemrétek, bársonyerdők.
Hosszu ezüst folyók folynak
És kék hegyek nagyon messze.
Judit:
Szép és nagy a te országod.
A Kékszakállu:
Most már, Judit, mind a tied.
Itt lakik a hajnal, alkony,
Itt lakik nap, hold és csillag
S leszen neked játszótársad.
Judit:
Véres árnyat vet a felhő!
A Kékszakállu:
Szemed színét váltja az ég,
Hajad színét váltja a föld.
Királynő vagy mindeneken.
Judit:
Véres árnyat vet a felhő!
Judit:
Milyen felhők szállnak ottan?
(A Kékszakállu felé fordul.)
A Kékszakállu:
Nézd, tündököl az én váram,
Áldott kezed ezt művelte.
Áldott a te kezed, áldott . (Kitárja a karját.)
Gyere, gyere, tedd szivemre.
Judit:
(Nem mozdul. Szünet mulva.)
De két ajtó csukva van még.
A Kékszakállu:
Legyen csukva a két ajtó!
Teljen dallal az én váram,
Gyere, gyere, csókra várlak.
Judit:
Nyissad ki még a két ajtót!
A Kékszakállu:
Judit, Judit — csókra várlak.
Gyere, várlak — Judit, várlak.
Judit:
Nyissad ki még a két ajtót!
A Kékszakállu:
(Karja lelankad.)
Azt akartad, felderüljön:
Nézd, tündököl már a váram.
Judit:
Nem akarom, hogy előttem
Csukott ajtóid legyenek.
A Kékszakállu:
Vigyázz, vigyázz a váramra,
Vigyázz, nem lesz fényesebb már.
Judit:
Életemet, halálomat,
Kékszakállu!
A Kékszakállu:
Judit, Judit!
Judit:
Nyissad ki még a két ajtót.
A Kékszakállu:
(Hosszabb szünet mulva.)
Adok neked még egy kulcsot.
Judit:
(Némán, követelőn nyujtja érte a kezét.)
(A kékszakállu átadja a kulcsot. Judit a hatodik ajtóhoz megy. Mikor a kulcs elsőt fordul, zokogó, mély sóhajtás búg fel, Judit meghátrál.)
A Kékszakállu:
Judit Judit, ne nyissad ki.
Judit:
(Hirtelen mozdulattal az ajtóhoz lép és kinyitja.)
(A csarnokon mintha árny futna keresztül: valamivel sötétebb lesz.)
Judit:
(Hosszabb szünet mulva.)
Csendes fehér tavat látok,
Mozdulatlan fehér tavat.
A Kékszakállu:
(Nem felel.)
Judit:
Milyen viz ez, Kékszakállu?
A Kékszakállu:
Könnyek, Judit, — könnyek — könnyek.
Judit:
(Judit megborzongva.)
Milyen néma, mozdulatlan.
A Kékszakállu:
Könnyek, Judit, — könnyek — könnyek.
Judit:
(Lehajol és fürkészve nézi.)
Sima fehér — tiszta fehér.
A Kékszakállu:
Könnyek, Judit, — könnyek — könnyek.
Judit:
(Lassan megfordul és némán szembenéz a Kékszakálluval. Hosszu szünet.)
A Kékszakállu:
(Lassan kitárja a karját.)
Judit — gyere — csókra várlak.
Judit:
(Nem felel, nem mozdul.)
A Kékszakállu:
Gyere, várlak — Judit, várlak.
Judit:
(Nem felel, nem mozdul.)
A Kékszakállu:
(Leereszti a karját.)
Az utolsót nem nyitom ki.
Judit:
(Nem felel, nem mozdul.)
A Kékszakállu:
Nem nyitom ki.
Judit:
(Lehajtott fejjel, lassan a Kékszakálluhoz megy. Kérve, szomoruan hozzásimul.)
Kékszakállu... Szeress engem.
A Kékszakállu:
(Magához öleli.)
Judit:
(Hosszu csók után. A Kékszakállu vállán a feje.)
Nagyon szeretsz, Kékszakállu?
A Kékszakállu:
Te vagy váram fényessége,
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz.
(Hosszan csókolja.)
Judit:
(Hosszu csók után. A Kékszakállu vállán a feje.)
Mondd meg nekem, Kékszakállu,
Kit szerettél én előttem?
A Kékszakállu:
Te vagy váram fényessége,
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz. (Csókolja.)
Judit:
(Hosszu csók után. A Kékszakállu vállán a feje.)
Mondd meg nekem, hogy szeretted?
Szebb volt, mint én? Más volt, mint én?
Mondd el nekem, Kékszakállu.
A Kékszakállu:
Judit szeress, sohse kérdezz.
Judit:
Mondd el nekem, Kékszakállu!
A Kékszakállu:
Judit szeress, sohse kérdezz.
Judit:
(Kibontakozik az ölelésből. Néhány lépést elmegy és visszafordul.)
Nyisd ki a hetedik ajtót.
Judit:
Nyisd ki!
Judit:
(Szünet mulva.)
Tudom, tudom, Kékszakállu,
Mit rejt a hetedik ajtó.
A Kékszakállu:
(Nem felel.)
Judit:
Vér szárad a fegyvereken,
Legszebbik koronád véres.
Virágaid földje véres,
Véres árnyat vet a felhő!
A Kékszakállu:
(Nem felel.)
Judit:
Tudom, tudom, Kékszakállu,
Fehér könnytó kinek könnye,
Nyisd ki a hetedik ajtót!
A Kékszakállu:
(Nem felel.)
Judit:
Ott van mind a régi asszony!
Ott van mind a régi asszony!
Legyilkolva, vérbefagyva.
Jaj, igaz hír, suttogó hir.
A Kékszakállu:
Judit!
Judit:
Igaz, igaz!
Most én tudni akarom már —
Nyisd ki a hetedik ajtót!
A Kékszakállu:
(Judit felé nyujtja a hetedik kulcsot.)
Fogjad. — Itt a hetedik kulcs.
Judit:
(Mereven nézi. Nem nyul érte.)
A Kékszakállu:
(Szünet mulva.)
Nyisd ki Judit. — Lássad őket.
Ott van mind a régi asszony.
Judit:
(Még egy ideig mozdulatlan. Aztán lassan, bizonytalan kézzel átveszi a kulcsot és lassan, ingó lépéssel a hetedik ajtóhoz megy és megáll.)
Judit:
(Szünet mulva hirtelen kinyitja az ajtót. Mikor a kulcs elsőt csattan, halk sóhajtással becsukódik a hatodik ajtó. Mikor a kulcs másodikat csattan, halk sóhajtással becsukódik az ötödik ajtó. Jóval sötétebb lesz és a négy szemközti ajtó később lassan becsukódik. És akkor szomoru, lágy muzsikával kinyílik a hetedik ajtó és holdezüst fény vetődik be rajta hosszu sugárban, megvilágítva Judit arcát és a Kékszakálluét.)
A Kékszakállu:
Lásd a régi asszonyokat,
Lásd akiket én szerettem.
Judit:
(Megdöbbenve hátrál.)
Élnek, élnek! — Itten élnek !
(A hetedik ajtóból előjönnek a régi asszonyok. Hárman koronásán palásttal, kinccsel rakottan, glóriásan. Sápadt arccal, büszke, lassu járással, jönnek egymás mögött és megállnak szemben a Kékszakálluval.)
A Kékszakállu:
(Térdre ereszkedik.)
Szépek, szépek, százszor szépek.
Mindig voltak, mindig élnek,
Sok kincsemet ők gyűjtötték,
Virágaim ők öntözték,
Birodalmam növesztették,
Övék minden, minden, minden.
Judit:
(A régi asszonyok mellett áll negyediknek, meggörnyedve, szepegve.)
Milyen szépek, milyen dúsak,
Én, jaj, kopott koldus vagyok.
A Kékszakállu:
(Feláll.)
Hajnalban az elsőt leltem,
Piros, szagos, szép hajnalban,
Övé most már minden hajnal,
Övé piros, hüs palástja
Övé ezüst koronája,
Övé most már minden hajnal.
Judit:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
(Az első asszony lassan visszamegy.)
A Kékszakállu:
Másodikat délben leltem,
Néma, égő arany délben,
Minden dél az övé most már.
Övé nehéz tűzpalástja,
Övé arany koronája,
Minden dél az övé most már.
Judit:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
(A második asszony is visszamegy.)
A Kékszakállu:
Harmadikat este leltem,
Békés, bágyadt, barna este,
Övé most már minden este,
Övé barna búpalástja
Övé gyöngyös koronája,
Övé most már minden este.
Judit:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
A Kékszakállu:
(Megáll Judit előtt. A negyedik ajtó becsukódik.)
A Kékszakállu:
Negyediket éjjel leltem,
Csillagos, fekete éjjel.
Judit:
Kékszakállu, megállj, megállj!
Hallgass, hallgass, itt vagyok még!
A Kékszakállu:
Fehér arcod sütött fénnyel,
Barna hajad felhőt hajtott.
Tied lesz már minden éjjel,
(A harmadik ajtó küszöbéről elhozza a koronát, palástot és ékszert. A harmadik ajtó becsukódik.)
Judit:
Kékszakállu, nem kell, nem kell!
A Kékszakállu:
(Judit vállára teszi a palástot.)
Tied csillagos palástja.
Judit:
Jaj, jaj, Kékszakállu, vedd le.
(A második ajtó becsukódik.)
A Kékszakállu:
(Judit fejére teszi a koronát.)
Tied gyémánt koronája.
Judit:
Jaj, jaj, Kékszakállu, vedd le.
(Az első ajtó becsukódik)
A Kékszakállu:
(Judit nyakába akasztja az ékszert.)
Tied e legdrágább kincsem.
Szép vagy, szép vagy,
Százszorszép vagy,
Te voltál a legszebb asszony.
A Kékszakállu:
És mindig is éjjel lesz, már
Éjjel ... éjjel...
(Judit lassan meggörnyed a palást alatt és gyémántkoronás fejét lehorgasztva, az ezüst fénysáv mentén bemegy a többi asszony után a hetedik ajtón. Az is becsukódik. Teljes sötétség van megint, melyben a Kékszakállu eltűnik.)
Vége.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE