Midőn Beckóvár
Egészen elkészült, nagyszámú
Urak Stiborhoz összegyűltének
Egy pompás vendégségre. Már fejeik
Jól meg voltak melegedve, amidőn
Stibornak egy kedves kutyája
Urához sántán és ordítva bészaladt.
A vajda látván ezt, dühös méregre
Lobban, s kedves kutyája megbántóját
Elébe hozni káromolva meg-
Parancsolá. A szolgák erre egy
Szegény parasztot hurcoltak
Elő, ki ősz hajára megesküdött,
Hogy készakarva nem cselekedte azt.
Húzzátok őt le, így kiált Stibor,
És verjetek reá száz pálcát!
A kész poroszlók erre őt meg-
Ragadták s a kemény itéletet
Stibor jelenlétében véghez is
Vitték. Akkor Dobrochna ott terem,
A vajda hitvese, és hideg
Vérrel még azt javaslá megbőszült
Urának, hogy ne töltenék az
Időt haszontalan, hanem vetnék le
Azt a parasztot a vár mély gödrébe.
Félholtan ismét megragadtatott
Az a szerencsétlen, s hajánál fogva
A mélységhez hurcoltatott.
Ott még egyszer kezét felemelte, és
Magának irgalmat, kegyelmet
Esdeklett. Hasztalan mutatta ősz
Fejét, könnyekkel hasztalan
Említé árváit, de emberi
Érzés nem volt Stibor hiéna-
Szivében. Arra felkiált az
Ősz ember s homályba borult
Szemét az égre felveté s így szólott:
"Itéljen hát közöttünk a nagy és
Örök biró, kihez én most megyek; nem
Sokára meg kell néked is jelenned
Előtte s számot adni annyi sok
Kegyetlenségedről. Erőszakos
Halállal fogsz te is kimúlni,
És nemzetségedet magaddal
Örök feledékenységbe eltemetni."
Ezt a nagy átkot küldvén gyilkosára
Levettetett az éktelen gödörbe
S csak a zúzott s tördelt csontjának
Csörgése és egy elhaló jajszó
Hatá meg a remegő és borzadó körül-
Állók fülét.