Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csáth Géza
Hamvazószerda
Keletkezés ideje
1911
Felvonás
1
Jelenet
0
Megszólalás
108
Mondat/Sor
268
Szó
1214
Egy vendéglő elegáns különszobája. Az asztalok mellett, gyertyák világánál 13 úr és 8 hölgy ül. Az asztalok tele vannak üvegekkel, poharakkal. Sűrű dohányfüst. Két-három úr az asztalra borulva alszik. Egy a földön fekve horkol. A társaság énekel. Összevissza, lelkes ének. Olykor unisonóba kerül az egész kompánia. Majd belebődül az énekbe egy basszus hang alaktalan kiabálása. A hölgyek sikoltoznak, és hahotázva vagy zokogásszerűen elaprózzák a ritmusokat. A szövegből csak egyes szavak hallatszanak. Mintha két különböző verset énekelnének ugyanarra a dallamra. Egy részük megismétli a dal másik felét, a többiek újra kezdik:
Végigmentem az ormódi temetőn , Elvesztettem , elvesztettem , Elvesztettem piros bársony keszkenőm . Piros bársony keszkenőmet nem bánom , Csak a régi , csak a régi , Csak a régi szeretőmet sajnálom ...
Koccintanak. Ölelkeznek. Pincérek ételeket hordanak fel. Egy apró Pierrette felugrik az asztalra.
PIERRETTE
Kedves barátaim, nem hallottuk még szólóban énekelni a tanácsost!
Leül az Abbé ölébe.
A TÁRSASÁG
Még nem hallottuk!
Kedves tanácsos úr, énekelj!
Légy szíves, énekelj nekünk valamit!
Egyesek ordítanak.
Énekelni!
Énekelni!
Mások belekezdenek a nótába.
Halljuk!
Halljuk!
A zsivaj elcsendesedik, a tanácsos megköszörüli a torkát. Kövér, kopasz ember, nagy bajusszal. Az asztalfőn ül.
A TANÁCSOS
" Isten veled, szavadra válnom kellett ..."
EGY HÖLGY
Gyönyörű hangja van ennek az embernek!
EGY MÁSIK HÖLGY
Remek, mesés!
A TANÁCSOS
" Én elmegyek, úgy akarta az ég ..."
Lassan az egész társaság vele énekel. Sokan sírnak, isznak, poharakat vagdosnak a földhöz, ütik az asztalt.
" Könyörtelen szavaid tovaűznek.
Tudom, hogy vissza ..."
Ebben a pillanatban óraütések. Az ének abbamarad. Az Abbé az ablakhoz tántorog, és félrehúzza a függönyt. Kék téli szürkület.
AZ ABBÉ
az egyházi énekek stílusát utánozva, de tréfálkozás nélkül
Hölgyeim és uraim!
Szerda reggel van.
Hintsetek hamut a fejetekre, és menjetek az Úr házába.
Ámen.
Megdöbbenés. Mindannyian az ablakra néznek, mintha nem hinnék, hogy valóban reggel van.
EGY HANG
Gyújtsátok már fel a lámpákat!
A csillár kigyullad.
AZ ABBÉ
Itt a bűnbánat ideje.
A hölgyek távozzanak körünkből!
Menjetek, leányaim, Isten békéjével!
PIERRETTE
az Abbé nyakába csimpaszkodik
Én csak veled megyek!
Elkísérlek a parókiáig.
A HÖLGYEK
Nem, nem!
Még csak az kéne!
Mi is veletek fogunk menni a templomba!
AZ ABBÉ
fenyegetően
Leányaim, hagyjátok el a termet, mert miként Jézus a kalmárokat, korbáccsal kergetlek ki benneteket!
Fölveszi a kabátját, amelyet egy pincér segít föl rá, cilindert rak a fejére, és botjával hadonászik.
PIERRETTE sír.
A FIATAL KÖLTŐ
Ti nők sohase tudjátok megérteni, hogy a férfiaknak olykor nélkülözniük kell a társaságotokat!
EGY ÚR
kiabálva
Hozzátok a hölgyek bundáit!
Magunk akarunk maradni!
A FÉRFIAK
Úgy van!
Magunk akarunk maradni!
A pincérek női bundákat, sárcipőket, karmantyúkat, kalapokat hoznak.
AZ ABBÉ
kifütyül az ablakon
Ide jöjjenek!
Kocsirobogás hallatszik. A hölgyek duzzogva, szemüket törölgetve öltöznek. A férfiak nem törődnek velük.
AZ ABBÉ
Menjetek!
Menjetek!
A SÁRGA HAJÚ HÖLGY
hatalmas kalapban, a tanácsoshoz
Adj, fiam, kocsiravalót!
A TANÁCSOS
Nesze, fiam.
Homlokon csókolja.
AZ ELŐBBI ÚR
Indulás!
Indulás!
Szervusztok!
A hölgyek kelletlenül köszönnek: "Pá! Pá! Agyő!" Az urak egy ideig szótlanul ülnek. Két pincér az ajtóból némán nézi a társaságot.
EGY HANG
bátortalanul
Valóban hajnal van már?
A TANÁR
fontoskodva
Hajnal van.
Igen.
AZ ABBÉ
szertartásosan
Uraim!
Búcsút hirdetek minden vezekelőnek.
A Szent Margit Egyházban most kezdődik a hamvazás.
Aki ájtatosan számot vet magával, és elimádkozza az Úr imádságát, annak megbocsátatnak a bűnei.
Én fogom a hamut hinteni vén, boros, kótyagos, gaz fejetekre!
A TÁRSASÁG
Gyerünk!
Gyerünk!
AZ ABBÉ
felöltözködik, s mint a keresztet, feltartja a botját
Indulás!
Az urak sebtében fizetnek, a pincérek kitárják az ajtót, a társaság kivonul. Az asztalnál egyedül az Utolsó Vendég. Maga elé bámul, majd felkel és csenget.
BORFIÚ
Parancsol, nagyságos úr?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Küldd a főpincért!
A FŐPINCÉR
nemsokára belép
Parancsol, nagyságos úr?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Kérem, adjon nekem egy tükröt!
A FŐPINCÉR
Tükröt?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Igen, egy tükröt.
Ezt már állva mondja, idegenül, szárazon.
A FŐPINCÉR
Igenis.
El.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
végigmegy a szobán, azután halálos fáradtsággal leül. A tükör megérkezik. Átveszi. Int a pincérnek, hogy elmehet. Kinéz az ajtón, hogy nem lesik-e. A szoba közepére jön:
Csakugyan igaz, hogy most már meg kell halnom?
Lassan felemeli a tükröt, és sokáig belenéz. Megdöbbenve, elszomorodva és bizonyos csüggedt elhatározással csenget. Szünet. A főpincér belép.
Kedves Béla, adjon egy jó szivart.
Egy kitűnő szivart!
A legjobbat!
Mert ez lesz az utolsó.
Meg fogok halni.
Nincs már semmi értelme az életemnek.
Fáradt vagyok, és nem tudok aludni, nem tudok megöregedni!
Nem akarok!
Inkább meghalok.
Nézzen ide, nézze ezeket a ráncokat az arcomon.
Pedig csak huszonnyolc éves vagyok.
Ha nem lenne szégyen, esetleg sírnék maga előtt, Béla!
De már úgy rendeztem be az életemet, hogy sohase sírjak.
Nem volna illendő, hogy magamat megsirassam.
Egyszerűen lefekszem, és kivonulok az életből.
Rágyújt, fizet.
A FŐPINCÉR
Ne búsuljon, nagyságos úr, majd kocsit hozatok, és hazamegy szépen.
Jó lesz?
Majd kocsit hozatok.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Nem!
Itt akarok meghalni.
A környezet jól fog illeni hozzá.
A FŐPINCÉR
Ha parancsolja, a pamlagon is alhat.
A takarítóasszony csak nyolckor jön.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Tőlem akkor már jöhet.
Megrázkódik, eldobja a szivart. Hangosan, mintegy megijedve.
Úri módon fogom itthagyni az árnyékvilágot.
Halkan kilopódzom belőle.
Lábujjhegyen.
Elég volt!
Lassan lefekszik az asztal mögé a pamlagra. Csak a hangja hallatszik.
Elég!
Végigfarsangoltam az életemet.
Hamvazószerdára takarodnom kell...
Béla!
A FŐPINCÉR
Parancsol?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
felül
Telefonáljon egy koporsóért!
Hozzák ide!
Abban vigyenek el.
A FŐPINCÉR
fejét csóválja, nevetve
Igenis, igenis, nagyságos úr!
Lefekteti.
Csend. A Főpincér kioson. A színen a világítás lassan kékessé változik. A Főpincér kívülről kinyitja a szemben levő ajtót. Valaki áll ott.
AZ APA
erős, széles vállú ember, szakállas, magyar bajsza van. Téli bunda, sétapálca. Erélyes mozdulatok. Köszön:
Jó napot!
A FŐPINCÉR
Szolgája!
AZ APA
Itt van a fiam?
A FŐPINCÉR
Igen.
AZ APA
Mikor jött?
A FŐPINCÉR
Egy órája.
Azt mondta, nem akar megöregedni, és meg fog halni.
AZ APA
Nagyon szerencsétlen vagyok ezzel a fiammal.
Beljebb kerül.
Kedves, jó fiú volt.
Azután mintha elvarázsolta volna valaki.
Egyszerre nem ismertem rá.
Csak magának élt.
Borzasztó ember lett.
Én tudtam, hogy nem jó vége lesz ennek.
Megmondtam neki.
Az életet nem lehet becsapni.
Zsebkendővel megtörli a szemüvegét.
Hol van?
A Főpincér a pamlagra mutat. Az Apa odaáll az Utolsó Vendég fejéhez.
Megmondtam, fiam, hogy az az átkozott ópium tönkre fog tenni.
Nézz meg engem.
Ötvenéves vagyok, de másképp is éltem.
Szomorúan.
Egészen másképp.
Körüljár. Kinyit egy ablakot. Lecsavarja az egyik gázlángot. Eközben hirtelen ott terem a szobában egy alacsony, kövér, fekete ember. A temetkezési vállalkozó. Köszön az Apának. Meghajlik. Az Apa nem veszi észre. Sóhajt. A Vállalkozó némán áll.
AZ APA
megfordul:
Kicsoda maga?
A VÁLLALKOZÓ
kézmozdulattal jelzi, hogy menjenek messzebb a haldoklótól. Elvonulnak egy sarokba:
Érckoporsót parancsol a nagyságos úr?
AZ APA
Igen.
A VÁLLALKOZÓ
Mérsékelt árban számítom: 250, 300 és 350 forint.
Egyszerűbb és igen díszes kivitelben.
Árjegyzéket vesz elő.
Méltóztassék megtekinteni.
AZ APA
Ennek mi az ára?
A VÁLLALKOZÓ
Háromszáz az utolsó.
AZ APA
Jól van.
Úgyis sok pénzemben van a fiam.
Hadd legyen szép temetése.
A VÁLLALKOZÓ
Ide szállítsuk, kérem?
AZ APA
Várjon, megnézem mégis.
Balra elmennek.
Most az Utolsó Vendég anyja jön. Halotti ruhában, koszorúval a fején. Csipkekendőt tart a szeméhez. Lassan, szögletesen lépdel, mint aki elszokott a járástól.
AZ ANYA
mereven megáll, és bal kezét a fia homlokára teszi:
Eljöttem, fiam!
AZ UTOLSÓ VENDÉG
hízelegve simogatja a kezét:
Anyácskám!
Amikor temettünk, éreztem, hogy látni foglak még.
AZ ANYA
Miért nem akartál, fiam, rendesen élni?
Megházasodni?
Most úgy pusztulsz el, mint valami kóbor kutya!
A feleséged befogná a szemeidet.
De én nem tehetem, mert halott vagyok.
Hol van most az a sok nő, akik szerettek?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
átöleli:
Én nem szerettem egyiküket sem.
Különben is csak az kellene még, hogy előttük haldokoljak.
AZ ANYA
Ne beszélj így, fiam.
Ne beszélj így!
Én most már tudom, hogy milyen komoly dolog az élet.
Azt akartam, hogy élj, hogy a véremet átadd a gyermekeidnek, bíztam benned.
De vége lett minden reményemnek.
Zokog.
És nincs senki, aki befogja a szemedet.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
A takarítóasszony reggel jönni fog.
AZ ANYA
Nem tudtad megbecsülni a jó lányokat, fiam.
Pedig ilyen nők tudnak gyermeket nevelni és életet adni.
Benned másodszor és utoljára meghalok.
Künn kakaskukorékolás.
Viszontlátásra, fiacskám!
Megcsókolja.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Maradj még egy kicsit.
AZ ANYA
Mennem kell.
Némán int. Elvonul, mint egy árnyék. Künn kakaskukorékolás.
A NAGYMAMA jobbról jön, kanárikalitka a kezében. Leteszi a kanárit, és egyszerre sírni kezd. Csendes, öreg sírás.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Hát bizony, nagymama, most nem segít se a mustárliszt, se a mályvatea, se a meleg fedő.
A NAGYMAMA
Istenem, ilyen fiatalon meghalni!
Nem igazság!
Én, nyolcvanéves öregasszony, szívesen meghalnék már, s legkedvesebb unokámnak kell elpusztulnia.
Ó!
Miért nem veszel el engem, Istenem?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Bocsáss meg, nagymama, én sokkal többet éltem, mint te.
Szívtál már ópiumot?
Nohát, aki azt szív, egy nap alatt tíz esztendőt él.
Én jelenleg húszezer éves vagyok.
Emellett te még csak nyolcvan évet éltél.
Roppant fiatal vagy, kedves nagymama.
Hízelkedve kezet csókol. Kiveszi a Nagymama köténye zsebéből a kötést.
Mi ez ?
Kibontja.
Harisnya!
No lám, már az egyik fele kész, és a másikból is alig hiányzik.
A NAGYMAMA
Neked kötöm.
Hogy ebben temessenek el.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Ügyelj, kérlek, majd ha megfürdetnek...
A NAGYMAMA
Én magam foglak megfürdetni.
Akkor is én fürdettelek, mikor születtél.
Milyen szép, erős kisgyerek voltál!
AZ UTOLSÓ VENDÉG
észreveszi, hogy nők lopódznak a szobába. Magasak, alacsonyak, szőkék, barnák, vörösek. Úrilányok, cselédek, kokottok, a legkülönbözőbb toalettben
De sietned kell ám, kedves nagymama, a harisnyával.
Nagyon kell sietned.
Tessékeli.
Mert kevés idő van már hátra.
Ugye, nyugodt lehetek?
A NAGYMAMA
Igen, fiam, a harisnya kész lesz.
Megcsókolja, felszedi a kalitkát és eltopog.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
csenget. A Főpincér megjelenik
Kérem, hozasson nekem tiszta gallért és kézelőket.
Ilyeneket.
De várjon!
Pont ilyenek legyenek.
Lekapcsolja a kézelőit, és pénzt ad.
A FŐPINCÉR
Igenis.
El.
Az Utolsó Vendég a középre ül, és maga elé néz, mintha a nőkről nem akarna tudomást venni. A nők körülfogják, és lábujjhegyen járva nézegetik.
ELSŐ NŐ
Szegénynek nemsokára üveges lesz a kék szeme!
MÁSODIK NŐ
És a finom, nőies, vékony kezéről le fognak esni a szép körmei.
HARMADIK NŐ
Bocsánat, neki egész életében barna szeme volt.
NEGYEDIK NŐ
És széles, férfias, nagy, izmos keze.
ÖTÖDIK NŐ
Milyen tüzes erővel tudott ölelni!
HATODIK NŐ
Tévedés.
Mindig gyöngéden és finoman ölelt, mint egy lány!
HETEDIK NŐ
Olyan biztos és kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig elüldögéltem volna benne.
NYOLCADIK NŐ
Egyenes, kevés szavú ember volt!
KILENCEDIK NŐ
Úgy tudott haragudni, hogy jaj annak, aki a kezébe került!
TIZEDIK NŐ
Nagysád téved.
Kedves és szíves beszédű férfi volt.
Soha hangos szót nem hallottam tőle.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
indulatosan:
Menjetek innen !
Lecsendesülve.
Legyetek szívesek elmenni.
Öreg az arcotok.
A nők lassan kitakarodnak. Néhányan meg vannak sértve. Sokan csókkal szeretnének búcsúzni, és az Utolsó Vendég felé hajolnak. Két munkásforma ember a koporsót hozza. A pincér mutatja, hogy hová tegyék. Az Utolsó Vendég feláll.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Nem oda!
Ide!
Más helyet mutat.
Jól van.
Pénzt ad a munkásoknak.
De miért nem hozták el a födelét is?
AZ EGYIK MUNKÁS
Most festik rá, kérem, a nevét.
Mihelyst kész lesz, hozzuk.
A munkások el.
Az Utolsó Vendég lehajol, körülnézi, megvizsgálja, megkopogtatja a koporsót. Azután műértőleg megtapogatja a selyem szemfödél anyagát és a vánkost. Kiveszi a zsebkését, és lefejti az ezüst csipkedíszt.
A BORFIÚ
sietve jön jobbról:
Tessék, nagyságos úr.
Csomagot ad át.
AZ UTOLSÓ VENDÉG kibontja az új kézelőket, a gallért, és mindjárt toalettet csinál. A Borfiú segít neki.
A BORFIÚ
Miért fejtette le ezt a szép díszt a nagyságos úr?
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Mert nem szép, fiam, ízléstelen.
Ilyennel nem takarózom...
Jól van, most elmehet.
A Borfiú el. Az Utolsó Vendég egy pillanatig habozva néz maga elé, azután az előtérbe jön, és belép a koporsóba. A lakomai dal egy töredékét fütyüli. Rákönyököl a vánkosra, és mielőtt berakná a karjait, igazgatja a szemfedőt. E pillanatban jobbról, kis kendőben, futva, kipirulva, fiatal leány érkezik. Félrövid szoknya. Egyszerű hajviselet.
Végre!
Egy fiatal nő.
Legalább halálom előtt még egy szép fiatal lányt láthatok.
A LEÁNYKA
Istenem, mit csinál?
Hát keljen föl!
Keljen föl!
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Elég kényelmesen fekszem itt, és ez nem mindennapi dolog.
Nézd az új ágyamat.
Az apám vette háromszáz forintért.
A LEÁNYKA
Keljen föl!
Istenem, Istenem, keljen föl mindjárt.
Megöleli egy pillanatra.
Nem tűröm, hogy tovább is itt feküdjék!
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Jó, jó, te kedves lány, hanem most már menj haza.
Odakint igen derék férfiak vannak.
Komoly, őszinte, becsületes emberek, akik jobban meg fogják becsülni a szerelmedet, mint én.
A LEÁNYKA
Keljen föl, az ég szerelmére!
Jöjjön velem.
Annyi ideje szeretem magát...
Annyi ideje...
Álmatlan, nehéz éjszakáim voltak, és sírtam is sokat.
Higgye el, megérdemlem, hogy egy kis szerelmet adjon cserébe.
Jöjjön, jöjjön!
AZ UTOLSÓ VENDÉG
nem figyel rá:
Belátom, hogy a sok rossz csók helyett jobb lett volna téged feleségül venni .
Erőltetetten mosolyog.
Meg is tenném, ha a koporsóm nem volna már kifizetve.
A LEÁNYKA
Indulni kell!
Érti?
Lerántja a szemfedőt az Utolsó Vendégről, kihúzza feje alól a párnát, és kifordítja a koporsóból. Azután fel akarja emelni, de nem tudja.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
Én már szívesen fel is kelnék.
De meg kell halnom.
Magam vagyok az oka.
Pedig most már tudom, hogy egyedül téged szerettelek egész életemben.
Most már mernék bízni ebben az érzésben, mint eddig soha.
Nézz a szemembe.
Ugye, látod?
A LEÁNYKA
csüggedten:
Igen.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
És most segíts visszafeküdni.
A Leányka besegíti a koporsóba.
Takarj le a szemfedővel.
Megtörténik.
Tedd a fejem alá a párnát.
Megtörténik.
Figyelj majd rá, ha hozzák a fedelet, hogy rendesen csukják le.
Kis aranykulcsa pedig maradjon nálad.
A két munkás hozza a fedelet. A Leányka könyörögve rájuk néz. Az Utolsó Vendég már lehunyta a szemét. A Leányka megsimogatja az arcát. Az Utolsó Vendég nem mozdul. Már halott. A födelet a munkások ráteszik a koporsóra. Az egyik átadja a Leánykának a kulcsot. A lány leguggol, eligazítja a szemfedőt, és bezárja a koporsót. A kulcsot a köténye zsebébe rejti. Egy mozdulattal elküldi a munkásokat. Egyedül van, keresztet vet. Kívül zaj.
A FŐPINCÉR
fekete kesztyűben:
A nagyságos úr apja és a rokonság.
A LEÁNYKA
Jöhetnek.
A szoba megtelik emberekkel. Négy barna csuklyás barát lép ki a tömegből. A Leányka várakozón körülnéz. A barátok megfogják a koporsót. A Főpincér rendezi, csoportosítja a gyászolókat. Elindulnak. A lány elöl. Azután bizonyos távolságban a többiek. A szereplők lépései lassúak, bizonytalanok. Sorban jönnek. Az Apa, a Nagymama, a rokonok, részben gyászba öltözve, részben nem. Mintegy észrevétlenül: a halott Anya, piros sapkás hordárok öten-hatan, a nők, pincérek, néhány feketébe öltözött pierrette, a bevezető farsangi jelenet szereplői. Kéményseprők, munkások, egy vasba öltözött lovag, egy pocakos, parókás bíró XVII. századi francia ruhában. Egy öreg pap föveggel és imádságoskönyvvel. Fiatal kántor, nagy ádámcsutkás, sovány ember, köpenyben, égő gyertyával énekel: Laudate pueri dominum, laudate nomen domini... A szereplők kivonulnak. Az ajtó becsukódik. Kívülről kántor éneke hallatszik. A szín egy ideig üres. Künn reggeli zaj. A kékfény lassan eltűnik, hó világít a háztetőkről a szobába.
A TAKARÍTÓNŐ
balról jön, télikabát, színes szoknya, öreg arc. Csukott szájjal dúdol. Kezében lapát, seprő. Kinyitja az ablakot, söpörni kezd. Egyszerre leteszi a seprőt, és lehajol:
No, ez itt maradt!
Lehúzza az asztalról az abroszt, és költögeti az alvó vendéget.
Kérem szépen, tessék felkelni.
Reggel van.
Meg tetszik fázni.
Pista, Pista!
A BORFIÚ belép.
AZ UTOLSÓ VENDÉG
feltápászkodik, bambán néz maga elé:
Az ám, elaludtam egy kicsit...
Tapogatja a derekát. Az asszony segíti a fölkelésben, egy kefével letisztítja. A Borfiú hozza a télikabátot, és feladja rá.
Köszönöm, köszönöm...
Borravalókat ad.
A TAKARÍTÓNŐ
Isten áldja meg, nagyságos úr!
A BORFIÚ
Alászolgája!
AZ UTOLSÓ VENDÉG el.
A TAKARÍTÓNŐ
nevet, kinyitja a nagy ablakot, és a beözönlő napfényben kitárja a karjait:
Jaj de szép idő van!
Függöny
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE