gondolkozva jár egy kevéskorig alá s’ fel
. Talám nem jönek már ide utánnam üldözni, és ki-fuhatom magamat.
Nem lehet a' világ kényességét el-szenyvedni.
Ez a' sok ifjú, kiknek társaságok mindég jádzik, szerelmeskedik, s' gyözedelmeivel ditsekszik; a' sok kis-aszszony, kiknek tsevegö seregek örökké sziveket vadász, éstitkosindúlatainkatszemeinknek forgásában lesi; kártya, módi, gyermeki beszéd, titkos levelek, tántz, musika, szó-hajtás, az irigy szerelemnek alkalmatlan pletykái, örökké változó öltözetek.
Rósa szín ruhát vészen magára, bé jön mint a' páva, s' kevély maga viseletivel tsak úgy láttatik az embereknek mondani: nézzetek ide, miilyen derék személly vagyok; nem gondollya meg, hogy ha kényes ruháját a' juhásznémra adom, azon is épen úgy meg-áll, mint ö rajta — Illyeket vegyék osztán az ember feleségül magának — Az ifjú legény egy Anglus tsizmát fel-húz, melynek félig le-türi a' szárát; széllyel néz osztán a' társaságban, ha van e' másnak-is ollyan, ha senkinek nints, majd öszve tapossa az embert, hogy nézze a' tsizmáját, kérdezze szüntelen tsudálkozva, hogy mitsoda tulajdonságai vágynak a' tsizmájának?
Más jön, annak a' haja oljan vastag tsomóba fekszik a' hátán, mint a lábom; harmadiknak a' nyakra-valója a' félig fel-mégyen ólján vastag, azt gondolnád egész abroszt kötött oda; illyen dolgokkal kívánnak győzedelmeskedni, alá s' fel repdesvén, mint a' fényes lepkék; meg-öli köztök az embert az unalom.
Halgat, gondolkozik; Lidás az alatt áltában szunyókál
. — Héj Lidás!