Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Balázs Béla
Mozart
Keletkezés ideje
1938
Felvonás
3
Jelenet
6
Megszólalás
672
Mondat/Sor
1762
Szó
10747
ELSŐ FELVONÁS
Szoba Mozart Leopold salzburgi lakásán. Egyszerű és rendes. Jobbra meg balra egg-egy ajtó. Hátul két boltíves ablak.
A szoba közepén asztal, felette függő olajlámpa ég. Éjszaka van. MOZART LEOPOLD és leánya, NANNERL, az asztalnál ülnek. Leopold hatvanöt éves, elcsigázott, megviselt, szigorú, aszkétaarcu ember. Gondszántotta, ráncos arcán illuziótlan, keserű okosság és aggodalmas kötelességtudás látszanak meg. Bár kissé görnyedt, mégis az urasági komornyikok merev méltósága van tartásában.
NANNERL
(huszonötéves komoly, szenvedő arcú, szép leány. Himzőráma fölé hajolva dolgozik. Fáradtnak látszik. Fájó szemeit gyakorta törülgeti, ám konok akarattal mindig újra munkához lát.)
LEOPOLD
(ezüst tallérokat számol az asztalra):
Ez a járandó házbér.
Ez meg a fűszeresé.
Adósságot törlesztendő.
NANNERL
(anélkül, hogy feltekintene, veti közbe):
Négy florin és húsz garas jár neki.
LEOPOLD
Olyan sok?
De liszt még maradt a kamrában?
NANNERL:
Két font.
LEOPOLD
(sóhajt)
No, ez meg a köteles kamat, melylyel Hagenauer urnák tartozunk ... ki van a teljes szómmá ...
Az egész fizetésem.
NANNERL:
Lanneréktől még nem kaptál honorárt a hegedüleckékért.
LEOPOLD
(a lámpára mered)
Úgysem futja téli kabátra abból sem.
NANNERL:
Az éjjel még elkészülök evvel a csipkével.
Baronessz Marianna akurát szokott fizetni.
(Szemét törli.)
LEOPOLD
(mint fennt)
És neked talán bizony nincsen szügséged toalettre?
Felnőtt hajadon, akit férjhez kellene már adni.
Hogyan prezentáljad magadat kellőképpen az asszamblékon?
NANNERL
(aki eddig gépiesen, valami eltompult közömbösséggel felelt, most hirtelen lehorgasztja fejét)
Én? ...
Én még várhatok apám.
A te téli mantód előbbjáró.
LEOPOLD
(mint fennt)
És ha Wolfgang Bécsben ismét pénzt szükségelne?
NANNERL
(megrezzenve tekint fel és akaratlanul fakad ki):
Te jóságos Isten!
(Elfordul és a földre mered. Szünet. A mozdulatlan csendbe tompán hullanak a toronyóra ütései.)
NANNERL
(erőt vesz magán. A szót másra terelve):
Éjfelet üt.
(Erőszakos rándulással hajol a munkája fölé.)
Ennek még el kell készülnie.
LEOPOLD
(mint fennt, mozdulatlanul dermed a lámpa pisla lángjába):
Hiszen igazad van, szegény Nannerl lányom.
NANNERL
(még mélyebbre hajtja fejét):
Én nem mondtam semmit, apám.
LEOPOLD
(feláll, egy falipolcról kottapapirost, tentát, ludtollakat hoz és másolni kezd):
Bizony, igazságod van, te szegény Nannerl.
NANNERL
(mint fennt):
Térj aludni, apám.
Csak ismét megbetegited magadat ez untalan éjvirrasztó munkával.
LEOPOLD:
Sebaj.
Ha Wolfgang operáját előadandják, száz dukátot kap egyszerre, kézbe fizetve.
Bizonynyal akkor az ő apjának is küldend némi pénzt.
Esméred te az én fiam gyermeki hü szivét.
Tudod te, mely ragaszkodással csügg apján és testvérnénjén.
NANNERL:
Úgy hát mért véled, hogy Wolfgang még pénzt kérhetne hazulról?
Hiszen már az elmúlott pénteken volt soros a "Szöktetés a szerályból" előadása?
LEOPOLD:
Nyilvánvalóan az utolsó órában még elgáncsolta valaki ellenese.
NENNERL:
Mért véled ezt?
LEOPOLD:
Hiszen különben Wolfgang már tudósítást küldött volna az előadás sikeréről, értesítvén, hogy milyen aplaudiszmanttal fogadta a publikum a muzsikát.
A bécsi Burgtheater jelentősége felettébb nagy.
NANNERL
(fojtott keserűséggel):
Miért nem várta meg Wolfgang az előadást otthon, itten Salzburgban?
Olcsóbba kerülne.
Meddig bírod még, hogy kótamásólással virrasszad az éjszakákat érette?
LEOPOLD
(fanatikusan):
Wolfgang nem maradhat itt ebben a sötét zugban örökké koncertmeiszternek Colloredo érsek-fejedelem őkegyelmessége szűkösen fizetett szolgálatában.
Elég már, ha az apja tengődik el a fejedelem udvarában.
Wolfgangnak ki kell szállnia a nagyvilágba, hogy megismerjék őt, valamint ismerék mindenek a Mozart-gyermeket, mikoron koncert-turnékon utazánk Itáliában, Párizsban, Londonban.
Használja ki Wolfgang a jó alkalmat, hogy a fejedelem bécsi udvartartásához rendelte őt éppen.
Körül kell ott most tekintenie, hogy más, jobb szolgálatot lelne Bécs városában.
Ám annak okáért prezentálnia kell magát és személyét kedveltetnie, jó manérokkal udvarolván a főbb rangbéli uraságoknál.
Maga a császár kívánja meghallani őt.
De üzentetheti -e őfelségének Wolfgang, hogy siessen az elhivatásával, mivelhogy néki Salzburgba kell visszautaznia rövidesen?
Azt Wolfgang nem teheti.
Az ilyen szerencsét kivárni kell türelmetességgel.
NANNERL
(szerényen):
Wolfgang szándéka volt zongoraleckéket adni.
Maga irá nemrégiben, hahogy csupán három jó tanulóhoz jutna, abból már megélhetne.
LEOPOLD:
Három jó tanulóhoz ha jutna, bizonnyal.
Ám hogy jut az ember jól fizető skolárokhoz?
Csakúgy bizony, ha igen kéreti magát az ember.
Ha pénz van az ember tarsolyában.
Ha az ember nem szorult rá éhbér után kapni éhesen.
Bizony mondom, Nannerl, az a keserves pénz, melyet Wolfgangnak küldünk, meghozandja kamatait.
(Az uccáról póstakürt hallik be és egy nehéz kocsi zörgése.)
NANNERL:
A bécsi posta
LEOPOLD:
Evvel megérkezik Hagenauer ur is bizony - nyak
NANNERL:
És holnap reggel nyolc órakor minutára fel fog jönni, hogy beszedje a házbért és a kamatjárandóságot az adta kölcsönpénzért.
LEOPOLD:
Annak igy vagyon rendje.
Immár tizennyolc esztendeje, mióta Hagenauer házában lakom, de a házbért megkapta mindig garas hijja nélkül, idejére, pontosan.
NANNERL:
Azért is görnyedsz te itt minden éjszakán hajnalig ... évről évre szüntelen.
LEOPOLD:
Annak Hagenauer nem oka.
Az ő becsületesen és nehezen megszerzett pénze ez.
Bér és kamat jogos járandósága.
Van neki magának is gondja.
Súlyos beteg gyereke.
NANNERL:
Ma reggel tiz órakor doktort kellett hívni hozzá.
Jártak az ajtók, nagy szaladgálás volt.
Ide felhallatszott a fiú nyögése.
LEOPOLD:
Látod -e? ...
Hiszen hacsak az érsek-fejedelem szive nem volna olyan sziklakő keménységű és kissé bővebb pénzzel támogatna bennünket, Mozartokat, akik annyi becslést és jóhirt szerzőnk neki.
NANNERL:
A fejedelem őkegyelmessége nem tudja kellőképpen megbecsülni Wolfgang talentumát.
Bezzeg, ha Wolfgangnak a széptevéshez és komplimentekhez és hajbókolásokhoz volna nagyobb talentuma ...
LEOPOLD:
Rosszul esméred az érsek-fejedelem őkegyelmességét.
Jobban tud ő a míves muzsikához sok tudós kapellmeiszternél.
Nagyon is jól tudja, milyen főbb ajándékot ejtett az ő ölébe az ég kegyelme, mikor a mi Wolfgangunkat az ő udvarának adta.
Azért köti ő Wolfgangot Salzburgban maradnia.
Azért nem kívánatos neki, hogy Wolfgang hire fényessége messzire terjedjék.
Nehogy némely őkegyelmességénél is gazdagabb hatalmasabbnak az ő kincsére vássék foga és el ne szerezze tőle.
A félelem, a félelem vezérli az érsek-fejedelem őkegyelmességét!
NANNERL
(kitörő keserűséggel):
De hát ki fog akkor Wolfgangon segíteni?
Ki fogja talentumát gyámolitani?
Ki?
Ki? ...
LEOPOLD
(feláll):
Isten, akiben hiszek.
Wolfgang géniusza, melyet tudok.
És mi ketten, Nannerl: apja és nővére.
A mi hűségünk, mely el nem hajlítható.
És ha életünkbe kerül is, mintahogy már édesanyja életébe került, mi tartjuk és támasszuk őt.
És Wolfgang ezerszeresen visszafizeti majdan nekünk.
NANNERL
(keze lankadtam csúszott le a himzőrámáról és fejjel az asztalra borul).
LEOPOLD
(meghökkenve elhallgat; szünet múlva):
Nannerl!...
Oh, én tudom! ...
Tudok én mindent!
Más dolog az, ha én, öreg ember, időm eljárván, áldozom életemet és más dolog, hogyha te ifjú életedet áldozod, meg szerelmed boldogságát és önnön nagy muzsikális talentumodat szakrifiálod.
NANNERL
(felzokog)
LEOPOLD
(lánya haját simogatja):
Nannerl!
Nem!
Nem tarthat már sokáig.
Hiszen Wolfgang neve már újra olyan hírre terjedt, mint mikoron Wunderkindként járta a világot.
Lehető, hogy mihamar udvari kapellmeiszter leszen.
Gluck lovag urnák kétezer florin fizetés adatik a bécsi udvarnál!
Haydn ur a londoni udvarnál sőt háromezret is nyer.
Gondoljad meg, Nannerl!
Ha Wolfgang ily szommának csak felét bár hazaküldendi — úgy nemsokára kifizethetjük adósságainkat és megint takaríthatjuk a pénzt kelengyéd számára.
NANNERL
(feláll és szenvedélyesen megöleli atyját. Még könnyes hangon):
Bocsáss meg apám!
Én is csak untalan gondot és bánatot szerzek neked.
Ne vélekedj rosszul felőlem.
Te jól tudod, hogy jobb szeretem Wolfgangot és az ő muzsikáját mindeneknél ...
Ha én odaadhatnám érte a véremet, egyszeribe, egészen, mindjárt...
(Heves, szinte vad gesztussal, mely visszafojtott temperamentumát elárulja)
így!...
Megtennem!...
Isten engem úgy segéljen!...
És ez volna a legjobb vég az én számomra is.
(Homlokát apja vállára hajtja.)
LEOPOLD:
Nem tarthat már sokáig, lányom!
Nem!
Talán már holnap előadatik Wolfgang operája.
A néki járandó száz dukátumból fele részt mindjárt haza küldi bizonnyal.
A siker bizonyos.
Uj megrendeléseket nyer.
És akkor majd Wolfgang gondoskodik rólunk, miképen mi dolgozónk, szűkölködvén, érette.
NANNERL:
Térj aludni apám, kedves.
Térj aludni végtére!
(Kívülről ajtó nyikorgása hallik. Mindketten felfigyelnek. Nannerl a baloldali ajtóhoz megy és kissé kinyitja. Aztán meglepetve fordul apja felé):
Hagenauer ur jön fel hozzánk!
LEOPOLD:
Ilyen késő éjidőn?
Holott épen csak most érkezett haza útjáról?
NANNERL:
És még a fia is betegen fekszik odalenn.
LEOPOLD:
Ugyan nagyon sietős lehet a dolga.
NANNERL:
Talán tudósítást hoz Bécsből?
LEOPOLD:
Olyan sürgősét vájjon, hogy holnap reggelig nincsen érkezése?
NANNERL:
Nem egyedül jő!
Egy idegen ur jő vele!
LEOPOLD:
Felette különös!
(Gondosan begombolja és kézzel leporolja sötét ruháját, aztán parókáját helyresimitja.)
Nannerl, menj át a másik szobáb a ... egyelőre ... zongorázzál... vidámat játszói ...
Ne gondolja Hangenauer ur vagy akárki, h ogy...
NANNERL:
Értem, apám.
Nannerl a jobb ajtó felé megy, ahonnan még egy aggodalmas pillantást vet vissza. Leopold biztatóan bólint feléje. Nannerl behúzza maga mögött az ajtót.
Leopold gyors vizsgáló pillantással tekint körül a szobában. Kihúzza az asztalfiát és berakja a tallérokat. Kótát, pennát, kalamárist visszatesz a polcra. A himzőrámát is gyorsan félrerakja. A másik szobából virtuóz zongorajáték hangzik fel. A bal ajtón kopognak
LEOPOLD
(feszes méltósággal kihúzza magát):
Tessék belépni!
HAGENAUER és LIETZENMEIER lépnek be. Hagenauer kicsiny, szikár, öreg emberke. Tekintete nyugtalan és tétova. Félgesztusai határozatlanok. Beteges és aggodalmas köhécselése érzéseinek és gondolatainak minden árnyalatát kifejezi. Lietzenmeier fiatalabb, egészséges, jólérzéstől duzzadó, jóindulatú, jólnevelt bécsi polgár. Utiköpenyegben, kalappal és nagy esernyővel kezében.
LIETZENMEIER
(meghajol):
Legtiszteletteljesebb reverendámat kegyednek.
(Meglepetve áll meg az ajtóban a zongorajáték hallatán és csodálkozó gyönyörűséggel figyeli.)
HAGENAUER:
Jóestét, kedves szomszéd ur.
Bocsánatát könyörgöm, hogy ily késő éjnek évadján ...
LEOPOLD
(ceremóniásan meghajolt Lietzenmeier felé):
Legtiszteletteljesebb reverenciámat.
(Kezet nyújtva Hagenauernek, tartózkodón.)
A háziúrnak mindenkoron joga énhozzám betérnie.
De milyen szerencsés véletlennek köszönhetem ezt az örömöt?
(Rosszat sejtve figyeli Hagenauert és az idegent.)
HAGENAUER
(nyugtalanul, minduntalan Lietzenmeierre sandítva, mint valaki, aki kínos közlendőjével nem mer előhozakodni. Köhécselve):
Kh ... kh ...
Lietzenmeier ur tudniillik, akit bemutatnom szerencsém van, épnen Bécsből érkeze szinte és még az éjszakán tovább utazik München felé és amig uj forspontot állítanak neki, haszálni akarom az alkalmat...
LEOPOLD:
Szerencsémnek tekintem.
LIETZENMEIER
(őszinte elragadtatásában szinte akaratlanul közeledett a jobboldali ajtóhoz, ahonnan zongorajáték hallatszik és néma gesztussal jelzi, hogy most jobb volna nem beszélgetni, hanem inkább zenét hallgatni kellene. Kisvártatva halkan kérdezi):
Miképpen lehetséges, hogy Mozart ur már itt van Salzburgban?
Hiszen három napja még Bécsben volt szerencsém láthatni őt.
LEOPOLD
(keserű mosollyal):
Nem Mozart ur klavirozik odabennt.
LIETZENMEIER
Csak egyedül Mozart ur klavirozhat így!
LEOPOLD:
Nem Mozart ur, hanem Mozart kisaszszony.
LIETZENMEIER
(elcsodálkozva kérdő pillantást vet Hagenauerre).
HAGENAUER
(bólint):
Kh ... kh ...
Mamzell Mozart mosziő Wolfgang Mozart nővére ... kh ... kh ...
LIETZENMEIER
(mély csodálattal):
És ő is?
LEOPOLD
A klavirjátékban való talentuma és készsége alig csekélyebb az öccsénél.
LIETZENMEIER:
De miért, hogy akkor,..
LEOPOLD:
Tudom, hogy mit kíván megkérdezni, moszjő.
Nem kegyed az első, akit interesszál ez.
Felelet könnyen adható.
Mert két Wunderkind számára részben a piac nem elégségesen nagy, részben az én tarsolyom túl szűk.
Nem kívánnak az urak helyet foglalni?
Kérem uraságtokat...
Mindhárman leülnek.
LIETZENMEIER:
Valóban elbűvölően játszik madmazell Mozart.
LEOPOLD:
Holott kevés érkezése van a művészet gyakorlására.
Az ő talentumát fel kell áldoznunk.
(A zongora elhallgat.)
Tehát minek köszönhetem ezt a rendkívüli megtiszteltetést?
(Gyanakodva figyeli vendégeit.)
LIETZENMEIER:
Ezerszer megkövetem, igen tisztelt Mozart uram ...
Ámbár boldognak vallom magamat, hogy kegyeddel megismerkedhetém és felettébb hálás vagyok, hogy madmazell Mozart klavirjátékát meghallhatám ... mégis soha eszembe nem ötölhete, hogy ily kései éji órában ... hogyha az igen tisztelt Hagenauer ur nem nógatott volna, jóformán erővel kényszerítvén ...
HAGENAUER:
Kh ... ö tudniillik Wolfgang Mozartról tud hirt adni és elbeszélni, mert ő találkozott vele Bécsben ... és én úgy vélekedők, hogy ...
LEOPOLD:
Olyannyira sürgős nem lehet, hogy uraságtokat ily késő éji órán fárasztani szabadjon.
HAGENAUER
(Lietzenmeierre sandítva):
Kh ... kh ...
De talántán interesszáló és nagyfontosságu újdonságokat tudhatna hírül adni... kh ... kh ...
LEOPOLD
(feláll):
Minémü újdonságokat? ... melyek oly nagy fontossággal bírnának?
LIETZENMEIER
(elterelve):
Semmi jelentőségeset...
Kedves Mozart ur...
Valóban semmi jelentőségeset.
LEOPOLD:
Micsoda újdonságokat... az én fiamról?
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
LIETZENMEIER:
Csak felettébb kellemes híradást tehetek, melyről Mozart ur bizonnyal már tudomást szerze...
Fia operájának hasonlithatatlan nagy sikeréről...
LEOPOLD
(megütődve):
Operájának sikeréről?
LIETZENMEIER:
Hiszen uraságod természetesen tudja, hogy a múlott pénteken a bécsi Burgtheaterben előadatott a "Szöktetés a szerályból" .
Óh ... ravissant!
LEOPOLD
(összeszedte magát):
Persze ...
Hogyne ...
Fiam még csak futtában jelenté ...
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
LIETZENMEIER:
Én teljes szivemből gratulálhatok kegyednek, valamint madmazell Mozartnak is aképpen.
Da capo — elejétől mindvégig!
Az előadás kétszer olyan sokáig tartott, mint közönségesen.
Egész Bécs városában minden nép énekli már Wolfgang Mozart ur áriáit.
Még most a dilizsánszban is, amig csak Salzburg kapuján be nem hajtottunk, egyre csak dalolták az utasok: Lalalala .
(Halkan, de hozzáértően énekli a „Szöktetés“ egyik áriáját.)
Hasonlithatatlan!
Hasonlithatatlan!
HAGENAUER
(jelentős pillantással Leopoldra):
Száz dukátumot az operáért mindjárt kézhez ki is fizettek.
Kh ... kh ...
Erről is természetesen tudósítást vett kedves szomszéd ur?
LEOPOLD
(ridegen):
Természetesen.
HAGENAUER
(pislogva):
Kh ... kh ...
(Rövid, kínos szünet. A szomszéd szobában újra megszólal a zongora.)
LIETZENMEIER
(akinek a helyzet szemmelláthatón kezd kényelmetlenné válni):
Kegyeskednék, igen tisztelt Mozart ur, nékem megengedni, hogy madmazell Mozartnak magamat bemutassam és legtiszteletteljesebb reverendámat lábaihoz rakván, felette nagy csodálatomat kifejezhessem?
LEOPOLD:
Tessék ...
Ismerkedjék meg véle . . .
(A jobb ajtó felé mutat).
De klavirjátékáról jobb, ha nem tesz szót.
LIETZENMEIER
(halkan és óvatosan átmegy a szomszéd szobába).
LEOPOLD
(bizalmatlanul nézi Hagenauert, aki nem állja Leopold tekintetét):
Valóban felettébb nagy barátságnak tanúbizonysága, hogy eme jó híradással nem kívánna várni holnap reggelig, kedves szomszéd ur... holott a nagy utazásba igen törődött lehet, szomszéd ur ...
Sőt nagy eső esvén ... csűrön meg is ázhata ...
És famíliája is nagy gondokba várá Hagenauer szomszéd urat... még se átalla még az éjszakán ...
HAGENAUER
(hirtelen nekiugorva):
Azokból a száz dukátumokból, semmit haza nem külde Wolfgang!
LEOPOLD:
Ezt honnan tudja?
Már megkérdező a postahivatalban?
(Kihúzza az asztalfiát.)
Félti talán házbérét meg a járandó kölcsönkamatpénzeket?
(Kiszámolja a pénzt az asztalra.)
Ezért kár volt megzavartatnia éjszakai nyugodalmát.
Nem Wolfgang adósa Hagenauer urnák, hanem Leopold Mozart és Leopold Mozart még mindenkoron, mindennemű köteles tartozásait beteljesítette.
HAGENAUER
(elhárító mozdulattal, őszintén):
Kh ... kh ... mily hamisan érte engemet, öreg barátom!
Hát nem tudom -e én egész bizonyossággal immár tizennyolc esztendeje, hogy kegyed a legakurátusabb lelkiismeretű ember?
Tudom én, hogy kegyed inkább a kenyeret vonja meg szájától, semhogy nem fizetné tartozását.
De már tiz év óta fizeti nekem Mozart ur a kamatokat.
Már többre megy a szummánál, melyet a turnéra kölcsönadék.
És kegyed minden éjjeken úgy virraszt madmazell Nannerllel...
LEOPOLD:
Wolfgang géniusza a mi sorsunkká lön.
Nagy sors ... nehéz sors, Hagenauer ur.
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
De én úgy vélem.
Azért jövék fel voltaképpen.
Higyje el nékem ...
LEOPOLD:
Miért jött most fel kegyed?
HAGENAUER
(hevesen):
Rendelje vissza Bécsből Wolfgang fiát haladék nélkül, rögtön.
LEOPOLD:
(gyanúja támad):
Miért tegyem azt?
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
Csak úgy vélem.
Ha Wolfgang az ő operája előadatásának utána hazatért volna, akkor ama száz dukátumokat is magával haza hozta volna.
LEOPOLD:
Wolfgangnak most Béesben kell időznie.
Ez kelletik az ő jövendője mián.
A főrendbeli nemesség között kell forgolódnia, ott magát prezentálván.
Annak okáért is nem külde haza azokból a száz dukátumokból.
Mert ott illőmódon kell öltözködnie Wolfgangnak, hogy még az udvarnál se álljon hátrébb mindeneknél.
Mert szegény embernek csak alamizsnát vetnek.
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
Ám kedves szomszéd ur, miközben kegyed itten éjt napallá teszen nehéz munkában ...
LEOPOLD:
És ha még ennél is nehezebb sor érne...
Ez ime az én életem feladott célja!
Ez az én szent szolgálatom mindenek felett.
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
De meddig, vájjon mely határig tartson ez igy ...
LEOPOLD:
Már nemsokáig, ha Isten is úgy akarja.
Nem lehet az, hogy elébb vagy utóbb Wolfgang talentuma ne nyerje jutalmát.
Akkor ő mindnyájunknak meghálálja bő hozadékkal.
Akkor, kedves jó szomszéd, nemcsak kamatjárandóságát fogja megkapni, hanem az egész kölcsönbe adott szommáját is.
Ebben ugyan bizonyossága lehet, ha Wolfgang szivét esméri. ő el nem felejti famíliáját soha.
HAGENAUER:
Kh ... kh ...
Éppenhogy az ő familiája...
És ha neki magának leszen famíliája Bécsben?
(Maga is megijedvén a mondottaktól, köhögési rohamot kap.)
LEOPOLD
(szótlan mered Hagenauerre. Egyszer fel és alá megy a szobában, aztán hirtelen Hagenauerhez fordul. Tompán):
Mit beszél?
Az nem igaz!
HAGENAUER:
Hiszen én nem tudhatom valójában ...
Kh ... kh ...
Azért hozám fel kegyedhez moszjő Lietzenmeiert. .. ő járatos ama famíliához.
Ő hirellé nekem.
Úgy vélekedőm, hogy kegyed hasznára vagyon, ha mihamarabb híradást teszek róla ...
LEOPOLD
(hirtelen fordulással a jobboldali ajtó felé siet és felrántja. Szárazon):
Moszjő Lietzenmeier, kérem egy szóra.
(A zongorajáték elhallgat.)
LIETZENMEIER
(belép. Érzi, hogy sűrű a levegő és legjobb szeretne elszelelni):
Ezer köszönet és hála a felejthetetlen gyönyörűségért.
Kegyednek is, Hagenauer ur, hálámat nyilvánítom ezért a váratlanul szerencsés véletlen alkalomért.
Most sajnálatomra ...
LEOPOLD
(nagyon nyomatékosan):
Kérem, hogy még egy néhány minutára helyet foglalni szíveskedjék ...
LIETZENMEIER:
Ám nekem igen sietnem kell.
Elindul a dilizsánsz.
Bármennyire is sajnálom ...
LEOPOLD
(elállja útját):
Én nagyon kérem.
A müncheni dilizsánsz csak egy félóra múltán indul és itt áll meg a sarkon.
Egy gonddal terhes apa kéri néhány szóra csupán.
LIETZENMEIER
(leül, szemmellátható feszengéssel):
Kérem, alázattal kérem...
Ám én semmit valóképpen nem tudok igazán ...
LEOPOLD
(szinte nyersen):
Igaz -e, hogy Wolfgang Mozart házasodni készül?
LIETZENMEIER
(kényszeredett nevetéssel):
Dehogy is kérem!
Hiszen kegyed is tudja, hogyan kap lábra ilyetén könnyű szóbeszéd a színházak körül. . .
LEOPOLD:
Milyen szóbeszéd?
Nannerl megjelent az ajtóban.
LIETZENMEIER:
Istenem!
Hogyhát az ifjú Wolfgang szerelmes volna.
Akad -e olyan ifjú férfi, aki ne gyulladna szerelemre?
LEOPOLD:
Ki eránt gyullada szerelemre?
LIETZENMEIER:
Aloyzia Weber a neve a hajadonnak.
LEOPOLD:
Weber?
Miféle Weber?
(Hagenauerhez fordul.)
Milyen família az?
HAGENAUER:
Kh ... kh ..
Apjuk színházi súgó vala a mannheimi színháznál.
Négy hajadon lány.
Kh . .
Vagyon semmi...
Rossz hírük vagyon ...
LIETZENMEIER:
Engedelmet... de ezt nem kellene mondania, Hagenauer ur.
Azért, mert néhanapján dévajabb vidámság esik Weberék házában?
LEOPOLD:
Dévaj vidámság?
LIETZENMEIER:
Istenem, hát müvésznép.
Madmazell Aloyzia énekleckéket is vesz Mozart úrtól.
HAGENAUER
(árulkodón, hevesen):
Ingyen!!
LEOPOLD
(mély megbotránkozással):
Ingyen ád leckéket?
LIETZENMEIER:
Madmazell Aloyziának gyönyörű hangja van és olyan nevezetes szépség, hogy párját ritkítja.
Ezt nékem elhiheti, Mozart ur.
Ámde most engedelmet és bocsánatot kérendek.
Egy minutával sem időzhetek kedves körükben tovább.
Ezerszer köszönöm.
(Nannerlhez)
És kiváltképpen kegyednek, igen tisztelt madmazell.
(Kezet csókol neki.)
Soha mig élek, el nem feledem.
Valamennyien mintha meg volnának dermedve. Nem is viszonozzák köszöntő bókját Lietzenmeiernek, aki sietve kioldalog a szobából. Hosszú szünet.
LEOPOLD
(száraz, torokkal):
Ne legyen gondja rá, kedves Hagenauer ur.
Részét hiány nélkül megkapja, mindazonáltal.
HAGENAUER:
Csupán a kegyed hasznát tekintem.
Kh ... kh ...
LEOPOLD:
Tudom.
Mikor indul a következő dilizsánsz Bécsbe?
HAGENAUER:
Holnap délelőtt tizenegy órakor.
LEOPOLD:
Hamarább nem indul?
NANNERL
(az ajtóban, mozdulatlanul):
Egy óra múlva indul az éjszakai kurirpósta.
LEOPOLD
(a ruhaszekrényhez megy és utazótáskát és utiköpenyeget vesz elő).
HAGENAUER
(ijedten feláll):
Csak nem szándéka most rögtön utaznia?
Az ég szerelmére, szomszéd ur!
Éjnek évadján, kialudatlan ...
Odakünn zivataros eső.
Megbetegiti magát.
LEOPOLD
(mintha nem is hallotta volna):
Köszönöm hálásan Hagenauer szomszéd urnák, hogy még idején figyelmessé teve engem a veszedelemre.
(Nannerlnek átnyújtja az utazótáskát.)
Kétnapi útra!
HAGENAUER:
De hiszen olyannyira sürgős talántán mégsem lészen, hogy azért személyét megrontsa, Mozart ur.
LEOPOLD:
Inkább az enyém romolják, mint Wolfgangé.
Gyermek maradt ő, mindenekben bizakodó, minden szónak hivő.
Könnyű őt rávenni, hogy idegen emberek hasznának feláldozza saját hasznát és hírnevét.
Valójában várható volt ez, hogy tőrbe csalogatják a gyanútlant.
HAGENAUER:
De baj volna -e, ha félnappal később érkeznék Bécsbe kegyed?
LEOPOLD
(Hagenauer elé áll, rendíthetetlenül):
Arra kérem szépen Hagenauer szomszéd urat, hogy nekem az útiköltséget kölcsönadná.
HAGENAUER
(nagyon meaijed):
Én? .. .
Én nem tehetem.
Hiszen nekem éppenhogy magamnak is nagy költségeim valának ...
LEOPOLD:
Nyilván nem bizik meg már bennem, hogy adósságomat megtéritem.
HAGENAUER
(könyörögve):
Ah, kedves jó Mozart ur, bárcsak hihetném a kegyed lelkiismeretét könnyelműnek.
Ám én tudom bizonyosan, hogy kegyed fizetend.
Hogv kegved inkább maga személyének és Nannerl lányának életét nyomoritja meg.
Hát nem hallom -e már tiz esztendeje éjszakánként a kegyed lépésit a fejem felett?
Mind fel-alá járván nagy szorultságában.
LEOPOLD:
Talán megzavartam éji nyugodalmát?
HAGENAUER:
Ah, nem lépteinek dobogása, hanem szivének aggodalmas dobogása!...
Kérem, ne vállaljon uj kötelezettségeket magára!
Könyörgöm, Mozart ur!
Hiszen kegyed nem tud többet fizetni.
Én esmérem a kegyed tehetőségét.
Nem szabad kegyednek már ilyen köteles-levelet aláirnia.
NANNERL
(a másik szobából):
Én irom alá a köteleslevelet.
(Mindkét férfi szégyenkezve süti le a fejét és néma mozdulatlanságban állnak, mig Nannerl bejön a megrakott útitáskával.)
NANNERL:
Két napra valót rakék bele édesapám.
Én irom alá a köteles-levelet.
Én mátka-kelengyémmel kezeskedhetem.
(Apjára segíti az utköpenyeget, kezébe adja az ernyőt meg a kalapot, aztán tisztelettel kezet csókol neki.)
LEOPOLD
(hallgat, hogy el ne sírja magát):
A jó Isten áldjon meg érte, lányom.
Bizony, hogy nem hiába cselekedted,...
Nem hiába!
(Megcsókolja Nannerlt és kimegy. Utána Nannerl viszi a táskát. Mögöttük Hagenauer megy lehorgasztott fejjel.)
FÜGGÖNY
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE