Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Petőfi Sándor
Tigris és hiéna
Keletkezés ideje
1847
Felvonás
4
Jelenet
39
Megszólalás
1006
Mondat/Sor
1917
Szó
12627
ELSŐ FELVONÁS
Vadonerdő.
ELSŐ JELENET
BORICS. SAUL.
Saul
(alszik a földön; feje alacsony sziklán nyugszik).
Borics
(gondolatokba mélyedve megy keresztül a szinpadon; megbotlik Saulban).
Ki az? ki vagy?
Saul
(fölébred!)
Én? földönfutó.
S te?
Borics.
Én? a földnek, melyen heversz, fejedelme!
Saul.
Máskor a magad lábán járj, s ne zavard álmomat.
Ah, úgy is ritkán alhatom.
Borics.
Ejnye, gazember, nagyot hallasz?
Saul.
Nem.
Borics.
Hallottad: mit mondtam? ki vagyok?
Saul.
Hallottam.
Borics.
S még is így félvállról mersz velem beszélni, mintha társad volnék? mi?
Saul.
Ha nem vagy az, még lehetsz.
(Fölkel.)
Hanem most nekem is van egy szóm hozzád.
Galíczia fejedelme, te engem gazembernek neveztél.
Borics.
Az vagy, gazember!
Saul.
S én azt mondom, hogy ezt nekem gazember mondja.
Borics.
Hah, nyomorú féreg!
(Kardot ránt és Saulnak rohan.)
Saul
(szintén kardot ránt s a Boricsét kiüti kezéből.)
Ezért kár volt kihuznod.
Máskor markold meg becsületesebben.
Borics.
Ember! ördög vagy?
Saul.
Vagy egyik, vagy másik.
Mind a kettő tán csak nem lehetek egyszerre.
Borics.
Hallod -e?
Saul.
Hallom.
Borics.
Te nekem tetszeni kezdesz.
Saul.
Igazán?
Borics.
Igazán!
Borics.
Addsza jobbodat.
Saul.
Jó, hogy egyebet nem kérsz.
Ezt megtehetem.
Borics.
Hát mondd meg csak: ki vagy tulajdonkép?
Saul.
A mint veszem észre, nem én hallok nagyot, hanem te.
Hisz megmondtam már: ki vagyok? földönfutó.
Borics.
Hol a hazád?
Saul.
Földönfutónak hol a hazája? együgyü kérdés.
Borics.
Ne légy szőrszálhasogató.
Hol születtél?
Saul.
Vagy úgy! hol születtem?
Ott, hol nem rég Könyves Kálmán uralkodott, ki Galíczia mostani fejedelmének apja volt.
Ha igaz.
Borics.
Hm, te karddal, nyelvvel egyaránt vágsz.
Saul.
Megtanultam a vagdalkozást a sorstól, mely engem már összevissza aprított.
Borics.
S miért hagytad el hazádat, azt a szép Magyarországot?
Saul.
Kiokádott magából.
Borics.
Száműzettél?
Saul.
Nincs különben.
Borics.
Miért?
Saul.
Csak.
Borics.
Légy őszinte.
Engem érdekelsz, szerencsétlen vagy, s azon fölül földim is.
Szólj!
Saul.
Nem szólok.
Borics.
És miért nem?
Saul.
Mert ha szólok is: mi haszna?
Borics.
Ki tudja?... ha egyéb nem, könnyebbülni fog szived, ha fájdalmát részvevő szívvel osztod meg.
Saul.
Nem vagyok sem gyermek, sem asszony.
Nincs rá szükségem, hogy sorsomat másoknak elpanaszoljam.
A nád recseg a veréb alatt, mely rá száll; a Kárpát némán tartja a rá nehezülő eget.
Borics.
Becsüllek, derék férfi.
Nem unszollak tovább sorsod felől; de beszélj hát Magyarországról, mely szülőföldem, s melyet ennélfogva szeretek.
Saul
(félre):
Elhiszem; mint a sas a galambot.
Szeretnéd bele ütni tiz körmödet.
Borics.
Nos? hallgatsz? erről sem akarsz szólni?
Saul.
Dehogy nem! erről szívesen, ha kell.
Hanem tudod, mikor az embernek hazája jut eszébe, melyből számüzetett: könnyen elmereng, gondolatokba sűlyed.
Egyébiránt már jó ideje, hogy elhagytam Magyarországot, s azóta nem sokat hallottam felőle; a mi pedig még akkor történt, az nem ujság többé, s alkalmasint magad is tudod.
Meg különben is, mit tudnék én olyat, mi téged érdekelhet? nem sok gondom volt a közdolgokra, igen csekély ember voltam hazámban.
Borics.
De már erre azt mondom, hogy hazudsz.
Saul.
Ejh, uram, erre kardommal kellene felelnem, de nem fárasztom még egyszer fejedelmi derekadat.
Borics.
Épen kardforgatási ügyességed gyaníttatja, hogy nem voltál közönséges embere hazádnak.
No de mi közöm hozzá: mi voltál, mi nem? csak beszélj hazádról, hazánkról; beszélj, barátom, hogy van Magyarország? boldog -e, mióta a jó II. István a holtak álmát aluszsza?
Saul
(félre).
A jó II. István, mert téged akart örökösének, úgy -e?
Borics.
Nos, meg van elégedve új királyával Magyarország?
Saul.
Mit kerítesz oly nagy feneket a dolognak? már szinte kételkedni kezdek: vajjon igazán magyar vérből származtál -e, vagy sem?
Borics.
Miért?
Saul.
Azt gondolod, nem tudom, mire czélzasz?
A haza boldogságáról kérdezősködöl, s azt akarod kifürkészni...
Borics.
Ugyan mit?
Saul.
Nem lenne -e kedvező idő, berontanod...
Borics.
És?
Saul.
És a magyar koronát fejedre tenned.
Borics.
Meglehet.
Saul.
De már az alig lehet meg.
Borics.
Miért?
Saul.
Csak azért, mert az most igen jó helyen van.
Borics.
Hát szeretik Bélát?
Saul.
Szeretik.
Borics.
Vak Bélát?
Saul.
Azt, vak Bélát.
De van, a ki lát helyette.
Borics.
S ki az?
Saul.
Ilona, a királyné.
Borics.
Derék asszony?
Saul.
Meghiszem!
Borics.
Szép?
Saul.
Amott a nap.
Nézz bele!
Borics.
Nem nézhetek.
Saul.
Miért?
Borics.
Mert elvakít.
Saul.
No látod, olyan a királyné!
Borics.
Hm, milyen lelkesülés!
Saul.
Hja, a tűz a jeget is fölforralja.
Borics.
Hanem, tudod mit?
Saul.
Nem tudom, míg meg nem mondod.
Borics.
Hova szándékozol innen?
Saul.
Hova? azt bajos volna megmondanom.
Megyek, mint a folyam, bizonytalanba, a merre sorsom, a véletlen visz.
Borics.
Jer velem!
Saul.
Veled?
Borics.
Légy vendégem!
Saul.
Miért ne? szivesen.
Valahol csak kell lennem; s akárhol vagyok, mindegy.
Hát merre menjünk?
Borics.
Merre? magam sem tudom hamarjában.
Vadásztam s társaimtól eltévedtem.
A magyar korona jutott eszembe, azt űztem, vagyis az űzött idáig.
Saul.
Vigyázz magadra!
Ez nem jót jelent.
Borics.
Hahaha; babonás golyhó!
Saul.
Nono!
Borics
(körülnéz)
Ah, látod amott a hegytetőn ama magános fenyvet? jer oda!
Onnan meglátni váram tornyának zászlaját, mely útba fog igazítani.
Jer!
(El mind a ketten.)
Változás.
Várterem.
MÁSODIK JELENET
MILUTIN.
Milutin
(be s egy ablakhoz fut).
Ah, átkozott szikla szemeim előtt!
(Más ablakhoz fut.)
Ott, ott jön!
Hála neked, isten, hogy hegyeket alkottál, melyekre az emberek várakat építettek.
Különösen hála istennek, hogy ez a várhegy oly meredek.
Csak lassú léptekkel lehet feljönni rá.
Ő lassan közeledik.
Annál hosszabban nézhetem.
Hejh, ha most ez a hegy elkezdene emelkedni, s emelkednék oly mértékben, a mint ő közeledik, s így tartana, akár az örökléten keresztül, hogy őt innen az ablakból bámulhatnám véghetetlenül!
- Ah, már a kapunál van!
Bejött.
Most hát én kimehetek.
(Indul ballagva.)
Alig birnak lábaim, mintha egy világ nehezednék rájok.
Úgy is az nehezedik.
A szerelem világa.
Hah, már itt van!
(Hirtelen kiugrik egy ajtón.)
HARMADIK JELENET
PREDSZLÁVA, JUDIT.
Predszláva
(az ajtóhoz megy, melyen Milutin kiugrott).
Milutin!
Milutin!
Milutin
(visszajön).
Parancsolj, kegyelmes asszonyom.
Predszláva.
Máskor jobban elbujjál az ablak mögé, kis fiam, mikor a herczegnőt lesed; mert ha úgy látlak, kénytelen vagyok hinni, hogy szerelmes vagy bele...
Milutin
(félre).
Elvesztem.
Ő tudja.
Predszláva.
Elmehetsz, fiam.
Milutin
(reszketve hajtja meg magát s el).
Judit
(ki, midőn bejött, székre hanyatlott s nem hallotta Predszláva beszédét).
Ah úgy elfáradtam.
Olyan meredek ez a hegy.
Predszláva.
És annyit szaladgáltál.
Ez nem illik.
Judit.
Miért?
Predszláva.
Mert nem vagy már gyermek.
Judit.
Dehogy nem, anyám, mentsen isten, hogy az ne legyek.
És rajta leszek, hogy holtomig az maradjak, mert én azt tartom: csak addig boldog az ember, míg kedélye gyermeki.
Aztán még alig is vagyok tizenhat éves.
Predszláva.
De már asszony vagy és fejedelemné.
Judit.
S ezért illetlen szaladgálnom?
Predszláva.
Igen.
Judit.
Nem értelek, anyám.
Predszláva.
Mint fejedelemnének illik fentartanod rangod méltóságát.
Judit.
Ne légy oly szigorú.
Oh istenem, ha az nem fér meg rangommal, hogy a fűbe futkossak virágok és pillangók után: akkor óhajtom, vajha ne volnék fejedelemné.
Predszláva.
Együgyű gyermek, oly kevésre becsülöd a trónt.
Judit.
És te, anyám, oly nagyra becsülöd, hogy méltónak tartod miatta lemondani az élet legszebb örömeiről.
Predszláva.
Az élet legszebb öröme a trón.
Óh a trón, ez a mennyország, és a korona napja e mennyországnak.
A trónon ülni és uralkodni, ez földi istenség.
Judit.
Tudja isten, én inkább ülök a szép zöld fűben, mint a trónon és jobb szeretem fejemen a virágkoszorút, mint a koronát.
A koronának csak súlyát érezem, de a virágnak élvezem illatát.
(Kürtök harsognak.)
Ah, a vadászok.
A fejedelem.
Hála Istennek! de nem, nem örülök, hanem haragudni fogok, igen haragudni.
Predszláva.
Kire és miért?
Judit.
Fiadra és azért, hogy oly sokszor hagy magamra.
Óh, ha tudná, mily nehezemre esik, elválva lennem tőle, bizonynyal nem vadászna annyit.
Szólj, hát szép az fiadtól, hogy nejét oly gyakran hagyja magára?
Úgy -e, hogy nem szép?
El sem képzelhetem, hogy mulathat akkor, midőn nem én velem van, holott nekem egy perczem sem igazán boldog, ha őt nem láthatom.
Predszláva.
Ez igen egyszerű.
Te szereted őt.
Judit.
Óh, igen, igen!
Predszláva.
És ő nem szeret téged.
Judit.
Anyám, az istenért...
Predszláva.
Ő nem szeret téged.
Judit.
Ne tégy engem boldogtalanná, anyám, és ne rágalmazd fiadat.
Predszláva.
Ő nem szeret téged.
Judit.
Mondj akármit, csak azt ne, anyám.
Én gyönge virág vagyok, fiad szerelme a mindenható napsugár, mely éltemet fönntartja.
Ha e nap nem süt rám, meghalok.
Predszláva.
Bohó gyermek, nem fogsz meghalni.
A szerelem egén nem egy nap van, számtalan; minden férfi az.
Ha elfordul egy, van helyette más.
Judit.
Soha, soha.
És én nem hiszek szavadnak.
Predszláva.
Nem is akarom, hogy szavamnak higy, hanem csak férjed tetteinek.
Judit.
Ti nem szeretitek egymást és azért...
Predszláva.
Asszony!
Judit.
Nem, nem gyanusítlak, anyám.
Ezt aljasság volna föltennem rólad.
Bocsáss meg, kérlek.
Látod, nem is tudom: mit beszélek? annyira megzavart e gondolat.
Nem hiszek mást, anyám, csakhogy meg akartál próbálni.
Ugy -e, csak ezt akartad?
De én kiállom a próbát.
Hah, léptek! ez ő lesz.
(az ajtó felé indul, ismét visszatér.)
Igen, hiszen haragudni fogok.
Igen ám, ha tudnék!
(Indul.)
NEGYEDIK JELENET
ELŐBBIEK. BORICS.
Judit.
Férjem, szerelmem!
Borics
(fegyverét elhányja s nagy léptekkel jár föl s alá.)
Judit.
Férjem!
Borics.
Nos ?...
Áh, te vagy, nőm?
Jó estét, jó estét.
Predszláva.
Fiam!
Borics.
Mi kell?
Predszláva.
Egy kis tisztelet, ha szabad kérnem.
Borics.
Majd máskor.
Most nem érek rá.
Predszláva.
Nem érsz rá?
Borics.
Nem.
Predszláva.
Fiu, ki vagyok én?
Borics.
Azt hosszú volna elbeszélni.
Most sem időm, sem kedvem hozzá.
Predszláva.
Semmirevaló!
Borics.
Hallgass, asszony!
Predszláva.
Átok!
Borics.
Tudod -e, honnan hoztalak ki? a kolostorból.
Tudod -e, hova küldelek, ha nem hallgatsz? a kolostorba.
Ott majd átkozódhatol, a mennyit tetszik.
Predszláva.
Hah, gyalázatos!
Judit.
Oh anyám, minden szentekre kérlek, ne bántsd, ne ingereld... hiszen tudod... jer, anyám, kérlek, jer... hagyjuk magára... látod, rossz kedvü mostan, s kétség kivül van rá oka, hogy az legyen.
Jer.
Jer.
Majd földerül, s ismét jóvá teszi hirtelen magaviseletét.
Menjünk, anyám.
(El.)
ÖTÖDIK JELENET
ELŐBBIEK. SAUL.
Saul.
Ejh, uram, hát nálatok így bánnak a vendéggel, hogy becsapják orra előtt az ajtót és ott kinn hagyják ácsorogni?
Borics.
Oh megbocsáss, bizony megfeledkeztem rólad.
Anyám, ezen lovag vendégem, lásd szívesen.
Predszláva
(ki eddig folyvást merőn nézte Sault).
Borzasztó arcz!
Saul.
Idvez légy, asszonyom.
Predszláva
(titkon Boricshoz).
Fiam, fiam!
Borics.
Nos?
Predszláva.
Ki ez?
Borics.
Vendégem.
Predszláva.
De ki ő?
Borics.
Mindegy, akárki, csak hogy vendégem.
Predszláva.
Nem mindegy.
Nekem nem mindegy.
Tudnom kell, ki ő?
Borics.
Magam sem tudom.
Predszláva
(Saulhoz közeledik).
Lovag, öltözetedről itélve, magyar vagy.
Saul.
Az vagyok, asszonyom.
Predszláva.
És arczodról itélve... ah istenem, mit mondjak!
- Lovag, ismered Sámsont, a...
Saul
(bámulva s felingerülve lép hátra).
Predszláva.
Ő az, nem csalódtam.
(Boricshoz.)
Fiam, küldd el ez embert.
Borics.
Miért?
Predszláva.
Kérlek, küldd el!
Borics.
De mi lelt?
Predszláva.
Ne kérdezd, csak távolítsd el szemem elől.
Kérlek, kényszerítlek!
Borics.
Megtébolyodtál?
Predszláva.
Megtébolyodom, ha ezen ember nem távozik.
Fiam, szeretett fiam, igen, szeretni foglak, gyermekem, és türök tőled minden méltatlanságot, türöm gyülöletedet, utálatodat, mindent! csak ezen embert küldd el.
Borics.
Dehogy küldöm.
Predszláva.
Hát nincs szivedben egy csepp irgalom sem anyád iránt? nem küldöd el?
Borics.
De mi lelt?
Predszláva.
Ne kérdezd, csak távolítsd el szemem elől.
Kérlek, kényszerítlek!
Borics.
Nem.
Predszláva
(Saulhoz).
Uram... lovag...
Saul.
Parancsolj, asszonyom.
Predszláva.
Kérlek, távozzál.
Borics.
Hallgatsz, asszony!
Predszláva.
Esdeklek, menj el innen, menj el e várból, e vidékről, ez országból... nem, nem, nem állhatok ellen!
(Zokogva Saul nyakába borul.)
Saul
(magában).
Már ezt nem értem.
Predszláva.
Ne bontakozzál ki karjaimból, lovag, nem eresztelek el szivemről.
Oh szegény szivem, be rég dobogtál így a boldogság és a gyötrelem miatt!
- De most menj, lovag, menj, hogy többé soha se lássuk egymást.
Saul
(félre).
Bolondok közé jutottam?
- De oly csodálatos érzéseim vannak.
Megmagyarázhatlanok.
Ugy sajnálom e szegény asszonyt.
Könnyei égetik arczomat.
Milyen lázasan szorított kebléhez! majd elakadt lélekzetem.
Predszláva
(esdeklő hangon).
Hát nem távozol?
Saul.
Ha úgy kivánod.
Isten megáldjon benneteket.
(El.)
Predszláva.
Isten veled, isten veled!
HATODIK JELENET
PREDSZLÁVA. BORICS.
Borics
(Saul után).
Megállj, hallod? megállj!
És elment.
- Asszony, őrült, mit cselekedtél?
Predszláva.
Elment, hála istennek... és hála istennek, hogy itt volt.
Borics.
Holnap indulsz.
Predszláva.
Hova?
Borics.
Kolostorba.
Predszláva.
Nem megyek.
Borics.
Majd meglátjuk.
Menj.
Készülj.
Predszláva.
Fiam, ne bánts, könyörülj, hiszen anyád vagyok.
Borics.
Mi közöm hozzá?
Predszláva.
Hát egy szikrája sincs benned a fiúi érzésnek!
Borics.
Nincs.
Predszláva.
Tehát eltaszitasz?
Borics.
Takarodjál.
Predszláva
(hosszan és merőn nézi Boricsot.)
Jó.
Megyek.
(El gyorsan.)
Borics
(csenget).
Szolga
(be)
Borics.
Fussatok azon lovag után, ki most távozott.
Gyorsan.
Kérjétek, hogy jöjjön vissza.
Kérjétek nevemben.
Ha nem akar jönni, tehát... tehát hozzátok ide erővel!
Szolga
(el).
HETEDIK JELENET
BORICS, később SAUL.
Borics.
Pokol és kárhozat! megbolondult azon asszony?
Elküldte.
Ölelgette.
Mi lehet ez? mi lehet ez?
(Némán jár föl s alá.)
S ha azon ember vissza nem jön?... ah, itt van.
Saul
(be).
Megvallom, nincs annyi eszem, hogy a történteket meg tudjam magyarázni.
Borics.
Föl se vedd, barátom, föl se vedd.
Szegény anyámnak néha nincs helyén az esze.
Ez az egész.
Saul.
Csakugyan, tekintetéből magam is azt gyanitottam, hogy ilyesmi van a dologban.
Borics.
Hanem hagyjuk ezt.
Hát... hát... hát...
Saul.
Hát?
Borics.
Hát hímezés-hámozás nélkül szólva, te számüzött vagy, nemde?
Saul.
Hímezés-hámozás nélkül szólva, én számüzött vagyok.
Borics.
És nem szeretnél visszamenni hazádba?
Saul.
Nem biz én.
Borics.
Nem? a mennykőbe! és miért?
Saul.
Csak azért, mert a hóhér el találná tenni örök emlékül a fejemet.
Pedig úgy, fej nélkül, csak szégyenlenék a világban járni.
Borics.
De jó pénzért?
Saul.
Jó pénzért?
Borics.
És roppant remények fejében?
Saul.
És roppant remények fejében?
Borics.
Igen.
Saul.
Példáúl?
Borics.
Nádorság.
Saul.
Nádorság ?...
Ah értem.
Nekem nádorság, neked királyság, úgy -e bár?
Borics.
Úgy van.
Saul.
De hátha a trón helyett akasztófa...
Borics.
Azt is megosztom veled.
Saul.
Páratlan nagylelküség!
Borics.
Nos?
Saul.
Várj egy kicsit, hadd gondolkozzam.
Borics.
Ameddig tetszik.
Saul.
Hm, hm.
(Félre.)
Nem pénz, nem rang kecsegtet... valami más, egészen más.
Borics.
Határoztál?
Saul.
Határoztam.
Borics.
Mit?
Saul.
Megyek.
Borics.
Ember vagy! mikor?
Saul.
Akár tüstént.
Borics.
Csak holnap.
Éj van és zivatar.
Pihenj.
Kincstárnokom el fog látni útiköltséggel.
Ami a jövőt illeti, csak azt mondom: saját érdeked kivánja, hogy érdekeimet előmozdítsd.
Mindenek előtt...
Saul.
Nem bizol eszemben?
Borics.
Sőt inkább.
Saul.
Tehát kérlek, ne oktass.
Borics.
Jó.
Tégy, amint neked tetszik.
De mi kezeskedik nekem arról, hogy emberem léssz?
Saul.
Semmi.
Borics.
Semmi?... ez, igaz, a legjobb kötelezvény! sem el nem veszthetem, sem el nem lophatják tőlem.
Hanem tréfán kivül; mert én nem igen bízom az emberekben.
Saul.
Már pedig más kezest bajosan állíthatok.
Borics.
Legalább azt mondd meg, miért számüzettél?
Saul.
Azt nem mondom; de megmondom azt: mi csal vissza hazámba?
Borics.
Mi?
Saul.
A bosszúvágy.
Borics.
Bízom benned.
Saul.
Jó éjt!
(El.)
Borics.
Isten veled.
NYOLCADIK JELENET
BORICS, később SZOLGA.
Borics.
Villámlik, mennydörög.
Épen, mint lelkemben.
Mint a villámok a felhőn, úgy törnek keresztül a jövőn messzeható terveim.
A villámok keletkeznek és elenyésznek.
Terveim szinte.
Mit nem kisértettem már meg? mind hiába.
Oh nagyravágyás, lelkem ördöge, mit gyötörsz?
- Sokszor kiáltottam már igy fel, de a nagyravágyás siket, csak egyszer nyílnak meg fülei, s akkor azt hallja, hogy a koporsó födelét szögezik rá.
Milyen boldog lehetnék, ha ezen ördög nem bántana!... van nőm, ki szeret, s kit én is szeretek; igen, szeretem... ő az egyetlen a világon, a kit szeretek.
(Csenget).
Szolga
(be).
Borics.
Lenyúgodott már a fejedelemné?
Szolga.
Igen, fejedelem.
Borics.
Elmehetsz.
Szolga
(el).
Borics.
Hozzá, hozzá!
(Fogja a lámpát s indul; visszateszi az asztalra).
Nem, még úgy sem tudnék nyugodni.
Pedig fáradt vagyok.
Sokat jártam .
(Karszékbe dől).
Lelkem bolyong, messze, messze.
Fejem nehéz.
Tele van gondolatokkal.
És terhes gondolatokkal.
Mint a keresztes katonák a szent földre, úgy vándorolnak gondolatim seregesen Magyarországra.
Mind oda.
Mind.
(Elalszik.)
KILENCEDIK JELENET
BORICS. PREDSZLÁVA.
Predszláva
(ki már titkon többször pillantott be egy ajtón, jön halk léptekkel.)
Csend.
Elaludt.
- Tehát kolostorba küldesz engem? én a más világra küldelek.
- Csitt, anyai érzet, csitt! hiába riadsz föl, nem hallgatok szavadra.
Bele fojtalak boszúm tengerébe.
- Nem mondta -e ő az imént hidegen, határozottan, hogy semmi fiúi érzet nincs benne irántam?
És ha nem mondta volna is, mutatta ezt minden eddigi tette.
Világosan mutatta.
Oh mennyit gyötört már engem.
Kihozatott a kolostorból, nem kedvezésből, óh nem; csak azért, hogy kínozzon.
Nem fogsz többé kínozni, jó fiú!
(Tőrét felemeli.)
Oly hideg van.
Ugy fázom.
Vérem csonttá fagyott.
Melegíts föl, pokol tüze!
(A mint tőrét Borics mellének irányozza: villámlik, mennydörög.)
Borics
(a mennydörgésre fölébred).
Mi vakít?
(Ujra villámlik.)
A villám...
(Meglátja Predszlávát.)
vagy tőröd? vagy szemeid?
Predszláva.
Talán mind a három.
Borics.
S mit akarsz, édes anyám?
Predszláva.
Meg akartalak ölni, édes fiam.
Borics.
Hát ölj meg, ha mersz.
Predszláva.
Szerencséd, hogy fölébredtél.
Borics.
S így nincs lelked, szembeszállni velem? nincs?
Predszláva.
Hm!
Borics.
Édes anyám, te oly gyáva vagy, amily gonosz.
Megöllek hát én tégedet.
Predszláva
(megrettenve hátrál).
Borics.
Add ide azt a tőrt.
Add ide, ha mondom.
Vagy azt gondolod, ha szép szerével meg nem kapom, nem vehetem el tőled erővel?
Predszláva
(elejti a tőrt).
Borics
(fölveszi).
Predszláva
(félre).
Borzasztó.
És könyörögjek életemért?
Nem.
Tőle nem könyörgök többé semmiért.
Inkább meghalok.
(Fenn.)
Ölj meg.
Borics.
Azt megteszem, ha nem mondod is.
Predszláva.
Végezz.
Gyorsan.
Minél elébb.
Borics.
Igazad van, édes anyám, minél elébb végeznem kell.
Már úgy is soká tart a komédia, s előbb-utóbb is csak ez lenne vége, mert mi határtalanul szeretjük egymást, nemde édes anyám?
Predszláva.
Ugy van, édes fiam.
Borics.
Mint az ördög a tömjént, mint... mint... ah egymás iránti szeretetünkre nincs hasonlat.
Predszláva.
Valóban nincs.
Borics.
Asszony, asszony! mért szültél engemet?
Predszláva.
Fiú, fiú, mért szültelek téged!
Borics.
A természet részeg vagy őrült volt, midőn téged anyámnak rendelt.
Ezt józanon nem tehette.
Predszláva.
Oh, ezt józanon nem tehette.
Borics.
Az anya meg akarta gyilkolni fiát!
Predszláva.
És a fiú meg akarja gyilkolni anyját!
Borics.
Meg.
Én gyülölném az egész világot! csakazért nem teszem ezt, mert sajnálnám másra pazarolni gyülölségemet, mint te rád.
Tiéd gyülölségem.
Egyedül tiéd.
Osztatlanul.
Egész végtelenségében.
És van rá okom.
Adott nekem a sors egy paripát, melyen a föld felét hódítottam volna meg.
A nagyravágyást.
Asszony, te engem lerántottál e paripáról, mely most üres nyereggel száguld keresztül a világon, mig én itt nyögök... a porban!
- Te Magyarország királynéja voltál.
Hűtelen lettél férjedhez.
S ezért én lakolok.
Mit kaptam a magyar korona helyett?
E nyomorú galiciai hercegséget.
Ezt is kegyelemből, mint fillért a koldus.
Anyám megöllek; imádkozzál, ha akarsz.
Predszláva.
Nem akarok.
Nincs mit köszönnöm a multért, s nincs mit kérnem jövőre.
Ölj meg!
Borics.
Halj meg tehát, és kárhozz el!...
De nem, nem öllek meg.
Predszláva.
Hah, ég... isten... te nem ölsz meg, nem ölsz meg, fiam?... oh hiszen az irtózatos is lenne.
Borics.
Nem ontom véredet.
Mondják, a kiontott vér égbe kiált és a földön elárul...
Predszláva.
Ugy van, fiam, a kiontott vér elárul és égbe kiált.
Te nem fogsz megölni.
Borics.
Nem, anyám, nem öllek meg.
- Megfojtalak.
Predszláva.
Mindenható!
(Székbe tántorodik).
Borics.
Megfojtalak, anyám.
- Húnyd be szemeidet ég, húnyd be szemeidet pokol, hogy borzadásában meg ne rázkodjék a mindenség, mert ilyet vagy látott valaha, vagy sem.
De mindegy.
Meg kell lennie!
(Predszlávához ugrik.)
TIZEDIK JELENET
ELŐBBIEK. JUDIT.
Judit
(rohan be).
Oh hála istennek, itt van valaki.
Te vagy férjem? és te...
Borics.
Ki az?
Ah, te vagy az, nőm?
Jó, hogy jösz.
Jó, hogy jösz.
De mit akarsz itt? ki hítt? mi bajod? mi lelt?
Judit.
Oh férjem, de téged mi lelt, téged?
Borics.
Engem?
Semmi.
Mi lelne?
- Mit keressz itt?
Judit.
Arcod sápadt... szemed ég...
Borics.
Mit papolsz?
Judit.
Férjem...
Borics.
Megbocsáss, édes nőm.
Megbocsáss.
Durva voltam.
De eszem oly zavart.
Lásd, anyám rosszul van.
Azt sem tudom, mit cselekszem.
De te mit keressz itt?
Judit.
Rettentő álmam volt, férjem, rettentő.
De már magam sem tudom, mit álmodtam, csak hogy valami iszonyút.
Fölriadtam és leugrottam ágyamról, és futottam, hogy embert találjak.
Még most is rettegek.
Nem tudom bizonyosan, de ha jól emlékszem, anyánkról álmodtam.
Mi bajod, anyám?
Borics.
Az meglehet.
Meglehet.
Az álom gyakran csodálatosan összeütközik a valóval.
De már semmi baj.
Ugy -e, édes anyám, semmi baj?
Predszláva.
Semmi, édes fiam.
Nyujtsd karodat, leányom, kissé gyönge vagyok.
De nem szükség már.
Erőm visszajött.
Borics.
Tehát jó éjszakát.
Predszláva.
Adjon isten neked is, édes fiam.
Köszönöm, hogy segítségemre siettél.
Majd meghálálom gondoskodásodat.
Addig is köszönöm.
Borics.
Szívesen, édes anyám... szívesen.
Máskor is.
Predszláva
(menet, vadul tekintve vissza Boricsra).
Tigris!
Borics
(szintúgy).
Hiéna!
- Függöny. -
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE