ELSŐ FELVONÁS
(Parasztudvar. Az udvar közepén eperfa. Eperfa alatt ócska kis asztal s mellette két szalma-szék. Az udvar hátterében disznóól áll, amelynek a felső része baromfiketrec. Az udvar balszögletén gémes kút. A háttérben utcai kerítés, nagykapu és kiskapu. A kerítésen túl utca és a falu túlsó házsora. Alföldi táj. Az udvar jobboldalán náddal födött ház. A ház közepén a pitarajtó. A ház udvar felőli oldalán három kis parasztablak. Az eresz alatt az előtérben szalmadikó. Az udvar és a ház tiszta. Balfelől a szomszéd telekből látszik egy rész: hordódongákból összeállított régi kerítés, amelyet középen bodzabokor szakít meg. A kerítésen belől az is olyan ház, mint a jobboldali.)
CEGLÉDI, ESZTER, JULI, JANCSI, SZUNYOGNÉ, ROZI, később EGY FIU.
(A bal udvaron: Ceglédi Eszterrel. Harmincöt éves, körszakálas ember, szennyes kovácsruhában, de bőrkötény nélkül. Keze nagy és kormos. Jobbkezében bot és harapófogó. Mindig virzsiniát szí. - Eszter csinosan öltözött fiatal menyecske. A fején fekete seyemkendő.) (A jobb udvaron vagyis a szinen: Juli szintén fiatal asszony fakó indigókék szoknyában. A lábán fekete bőrpapucs. A fején hátrakötött veres vagy sárga, vagy baboskék kendő. Szóval: dologi ruha. Jancsi hatéves gyermek, mezitláb, ingben és térdig érő gatyában. Az ing mellén fekete szeder foltjai. A fején szalmakalap. - Szunyogné öregasszony, szintén dologhoz való vasalatlan ruhában. A fején hátrakötött fekete kendő, amely alól ősz haja kilátszik. Az egész első fölvonás alatt a konyhában foglalatoskodik: dagaszt és süt. A konyhából ki-kifordul az udvarra. - Rozi tizenhat éves jérce-leány, rövid dologi ruhában, mezitláb vagy papucsban. Meszel. Később ő is a házban dolgozik.)
CEGLÉDI:
Hát a tehénnek nincs baja lelköm, effelől alhatik.
Nem rontotta ezt mög sönki, csak éppen, hogy möghült.
Marhába is csakúgy beleesik a köhögés, mint az embörbe, csakúgy möggyógyul, mint az embör.
Csak arra vigyázzon lelköm, hogy poros ne lögyön a jászol, vagy hogy poros takarmányt ne adjanak neki.
Nno!
Hát húsz krajcárt fizet lelköm.
(A tenyerét tartja.)
JULI
(Jancsinak a ruhájáról veri a port; a kalapját igazítja, aztán kézen fogja, és amint Ceglédi megindul Eszterrel a kapu felé, a maga udvarán kiséri őket.)
CEGLÉDI:
Én?
Ki beszél ilyen bolondokat?
CEGLÉDI:
Hiszen házasodni házasodok én már tíz esztendeje, csak még mönyasszony nincsen.
ESZTER:
Hát nincs elég lány a faluba?
CEGLÉDI:
Kúdusok!
Kúdus-tarisznyát akaszszak -e az én pízös-tarisznyám mellé?
A bibliába is av van, hogy a sovány tehenet nem jó a kövérhő ereszteni.
De mit házasít éngöm Eszter asszony, hiszen maga is csakúgy páratlankodik a világba, mint én .
(Hizelgőn.)
Hogy nincs szöme ezöknek az idevaló legényöknek!
ESZTER:
Vóna azoknak, de én nem akarok.
Ma jött ki a törvény, hogy az uram rám hagyta mindönit.
CEGLÉDI:
(Érdeklődő szemmel várja a feleletet.)
CEGLÉDI:
Hiszen maga akkor gazdag asszony!
Egy fiu jön futva az utcán.
ESZTER:
(Az ujjával pattintva.)
Nem cserélök a papnéval se!
A FIU:
(A keritésbe fogódzik. Ceglédihez.)
Majszter úr, tessen már gyünni!
CEGLÉDI:
(Esztert tetszéssel végignézi. Magában.)
JULI:
(A fiát kézen vezeti.)
Tessön hozzánk is benézni, majszter úr!
A FIU:
Édös apám nagyon kéllódik!
CEGLÉDI:
(Eszterhez.)
Mégis jó, hogy elhítt lelköm.
Annak a tehénnek a köhögésébe van valami reszelős.
Egypár nap múlva mögen idenézök.
A FIU:
(Türelmetlenségében ugrál.)
Mán két foga fáj.
Nem bíri.
CEGLÉDI:
Csak erigy haza.
Mondd, hogy már mögyök.
Nálam a fogó is.
CEGLÉDI:
Ne adja el, világért se adja el.
Kár lönne.
Hónap eljövök és mégeccör mögvizsgálom.
Isten áldja mög!
(Julihoz belép a kiskapun.)
Tán itt is a tehén beteg?
ESZTER:
(A keritésre támaszkodva néz a szomszédba és hallgatja a beszélgetést.)
JULI:
A fiamnak fáj a torkocskája.
CEGLÉDI:
(Jancsi állát érintve.)
A torkod fáj?
Lássuk no: mutasd a nyelvedet .
(Csak állva vet a fiu nyelvére egy pillantást.)
Csakugyan a torka fáj.
Neköm nem szabad embört orvosolnom.
(Időnkint Eszterre néz.)
JULI:
Az orvos messze lakik.
Tögye mög majszter uram!
JULI:
Segítsön rajtunk, az Isten áldja mög.
Hiszen ha azt a nagy marhát meg tudja gyógyítani, az ilyen kicsi fiú...
CEGLÉDI:
Jó, jó: hát hozasson timsót a bótbul és annak a levével gurgulázzák a torkát.
Húsz krajcárt fizet lelköm.
JULI:
Ezt már próbáltuk majszter úr, de a fiam nem tud gurgulázni.
Lenyeli.
CEGLÉDI:
Nem tud?
Hát akkor vörös bort köll neki adni.
Azt korgyogtassa vele mindön fertály-órába, de csak egy kanállal .
(A tenyerét tartja.)
Harminc krajcár.
JULI:
(A zsebéből kendőt von ki s annak csücskéből pénzt oldoz elő.)
Ezér a kis fiuér, majszter úr!
Hiszen, ha egy akkora állatot húsz krajcárért gyógyít, hogy kérhet ezér a kis gyermökér harmincat!
CEGLÉDI:
No nézd, még drágálja!
Hát ha az orvoshó vinné!
Az asztán nem húsz krajcár, se nem harminc, hanem egy forint; meg a recef, az is egy forint; a baj meg baj marad sokáig, hogy mentül tovább adózzanak rajta.
JULI:
Itt van no.
Ne haraguggyon.
Nem nagy a baj, úgy -e lelköm majszter úr?
CEGLÉDI:
Ma még nem.
De csak fogadja mög a tanácsomat, elmúlik .
(Eszterhez.)
Az a tehén sehogyse tetszik neköm!
Mentől tovább gondókodok rajta, antul nagyobbnak látom a baját.
Mert annak a baja alighanem az, amit orvosi nyelven úgy hínak: szekkerhetz tenstikor után oh foszfor parafineráde.
ESZTER:
Jézus Mária!
Eladom a mészárosnak.
CEGLÉDI:
Be adja el.
Most még jókor van.
Elejét állhatjuk.
Este mögen idenézök és mégögyször mögvizsgálom.
Isten velök.
JULI:
Ha az urammal találkozik, ne szóljon ám neki sömmit .
JULI:
A széltül is félti ezt a gyerököt .
CEGLÉDI:
Jól van, jól.
Isten velök.
(El.)
SZUNYOGNÉ:
Mért nem mondtad neki, hogy nincs vörös borunk ?
JULI:
Dehonnem, hogy egy hatossal mögen többet kérjön.
(Jancsihoz.)
Fáj -e még a torkod, édös kis madaram?
JULI:
Ha apád kérdözi: mi bajod? mög ne mondd neki!
Azt mondd, hogy álmos vagy.
(Szunyognéhoz.)
Honnan szörözzek vörös bort?
ESZTER:
Még most se iszik az urad ?
[ 1]
Ezt egykedvű, beszélgető hangon kell kérdezni, nem pedig olyan hangsúlylyal, mintha azt kérdezné: Hát holnap akasztják az uradat? - És a folytatás is csak csevegés.
JULI:
(Félvállról.)
Az én uram?
Még ha pisztolyt tartanál a mellinek, akkor se inna.
ESZTER:
Hogyan löhet az, hogy ez az egy ember nem szereti a bort.
JULI:
Nem szereti?
Majd möghal érte annyira szereti.
JULI:
Nem tudnál vele lenyeletni egy csöppet se.
SZUNYOGNÉ:
Nem Mádiné rontotta -e mög ezt a gyerököt?
ESZTER:
Nem keresi azt a boszorkány, lelköm; csak ront, hogy rontson.
Láttam én tegnap is, hogy itt hajladozott a kertünk alatt.
JULI:
Ej, te mindig kitanálsz valamit.
Neköm is fájt a torkom sokszor mikor kicsi vótam.
SZUNYOGNÉ:
Te mégis mingyán mögijedsz.
JULI:
Hát hogyisne: ha ez a gyerök beteg, mindnyájan betegök vagyunk.
Gyermekek futnak el az utcán balról jobbra.
EGY FIU:
Valami rabot hoztak a községházára.
Baracs jön.
BARACS:
(Balról jön. Harminc éves, szakáltalan, komoly ember. A nyaka rövid. Az arca piros. Gutaütésre predesztinált alak. A bajusza barna és lehajló. Keze nagy és barna. A vállán kaszát hoz. Öltözete: kendervászonból készült durva ing és gatya; fakó lajbi, viseltes szűr, kopott lóbőrcsizma. A szűr félig a vállán van, félig a kaszanyelén. A derekán madzagon lógó szaruban fenkő s a kő mellett dohányzacskó. Szinehagyott kalapja mellett makrapipa. A vállán könnyü tarisznya. Kissé fáradtan ballag. A beszéde komoly s nyugodt).
BARACS:
(Belép.)
(Rozihoz.)
JANCSI:
(Az apjához fut; megfogja hol az egyik kezét, hol a másikat, szóval a beszélgetések alatt körülötte söndörög.)
ROZI:
Ő majd csak hónap jön a búcsúsokkal.
Hoztunk kalácsot is mög ürücombot.
BARACS:
Köszönjük, lelköm.
Nőttél mióta nem láttalak.
ROZI:
Nőttem hát, mer székön állok.
JULI:
(E beszélgetés alatt annélkül, hogy megcsókolná az urát, leszedi róla a szűrt, meg elveszi a kaszát. Szerelmesen néz rá.)
Hamar végzött kend.
De jó, hogy möggyütt.
Nem került időm, hogy az adót elvihettem vóna; pedig ma be köll fizetni.
BARACS:
Hát mér nem gondótál vele?
Nem jó így elhúzni.
BARACS:
(Engesztelőn.)
Jó, jó, hiszen te jobban tudod.
JULI:
(Parancsoló hangon.)
Hát csak kapjon magára kend valami tiszta gúnyát, oszt ballagjon el.
A pénzt már beletöttem a lajbi zsebébe.
Vigyázzon kend, mert csupa korona meg rézpéz!
BARACS:
(Jancsihoz.)
No gyerök.
Most vöttem ám el a rókátúl jó könyeret.
Elszaladt vóna vele, ha mög nem kapom a farkát.
(Kivesz a tarisznyából egy darab kenyeret.)
JULI:
(A gyermeket elforditva.)
Álmos a lelköm.
Annyit szaladgált ma, hogy nem is csoda.
(Rozinak átadja a szűrt meg a kaszát.)
(Folytatólag Baracsnak.)
Aztán hozhatna kend neköm egy pohár vörös bort.
Talán van a korcsmába.
JULI:
Édösanyámnak a gyomra fáj.
BARACS:
Hozhatok.
Nem tudom ugyan, hogy tart -e a korcsmáros?
Az én időmbe nem tartott.
(A konyhaajtó előtt.)
Jónapot édösanyánk.
Isten hozta kentöket.
(Jancsit kézen vezetve, belép.)
ESZTER:
(Rozihoz.)
Jó lönne annak a gyeröknek a torkát kővel mögkerekíteni.
Csak körösztöt köll rá vetni lelköm baltafokkal, aztán azt mondani: "Főd anyám torkom fáj."
Akkor rá köll ütni baltafokkal a fődre, aztán meg körülkerekíteni kővel.
ROZI:
Néköm is így gyógyították egyször.
JULI:
(Baracshoz beszél.)
Mindegy: hozzon kend akárhonnan.
Csak egy pohárra valót.
Ha máshonnan nem, a bíró sógortúl.
BARACS:
(Jancsit az ölében hozva kilép.)
Hát gyere, feküdj le báránykám, feküdj ha álmos vagy.
Hova akarsz: a szobába? az eresz alá? vagy a ház tetejére?
JANCSI:
A szép szűrre.
A szép tulipánra.
BARACS:
(Julihoz.)
Hozd ki szivem az új szűrömet!
JULI:
Hogyisne.
Feküdjön az avétton.
(Bemegy.)
BARACS:
De ha azon van kedve.
Ugyan ne rontsd el a kedvit.
(Bemegy.)
Gyermekek jobbról balfelé futnak.
Nehányan megállanak a kapunál.
ESZTER:
Van annak más módja is...
(Az orvoslásnak.)
EGY KISFIU:
(A kerítésen fölkapaszkodik.)
Matyi bácsi jön!
Hallják -e?
SZUNYOGNÉ:
(Összecsapja a kezét. Rikoltozva.)
Matyit? a mi Matyinkat?
Jól láttad -e?
SZUNYOGNÉ:
(A kapuhoz fut, aztán be házba.)
Matyi jön!
Gyertök ki!
Matyi jön!
BARACS:
(Hajadonfővel kilép. Ünneplőmellény van rajta. Sebes lépésekkel a kapuhoz megyen.)
ESZTER, SZUNYOGNÉ, ROZI:
(A kezüket csapkodva, izgatottan futnak a kapuhoz.)
Matyi jön!
Matyi jön!
No lám!
Mi történhetött?
Jön Matyi, Göre, Durbints, Szunyogh Mihály, Kátsa, Kisbiró, kint a ház előtt asszonyok, gyermekek s más falusiak. (Matyi, 18 éves, halványarcu legény.[2]A II. és III. felvonásban piros arcu. Szűrben és posztóruhában. A vállán fokoson kis batyu, Göre, Durbints, Kátsa, az ismert figurák. Csak Durbintsról jegyzem még meg, hogy örökké álmosszemü alak. A feje is többnyire lóg. Kátsa vállán tízliteres kishordó. Mihály posztóruhába öltözött, jómódu öreg paraszt. Kisbiró hetyke fiatal ember. Most Matyi mögött jön. Máskor mindig öt-tiz lépésnyire áll oldalt Görétől. A kezében vékonyabb bot, mint Görének.)
MATYI:
Dicsérjük Jézust!
Aggyisten!
BARACS:
(Örvendezve.)
(Megcsókolja.)
SZUNYOGNÉ:
Jaj lelköm, de mögszépültél!
(Megcsókolja az arcát.)
MATYI:
(Rozihoz.)
Nini, ez a leány de megnőtt!
ROZI:
Pedig neköm dógom is vót!
(Szemérmesen kezet fog vele.)
JULI, ROZI:
(Leszedik a motyót és a Matyi szürét.)
GÖRE, DURBINTS, SZUNYOG
(Kezet fognak Baracscsal.)
BARACS:
(Pákozdi Mihályhoz.)
Kend is eljött, Mihály bácsi?
Csak hónapra vártuk.
MIHÁLY:
Elkísértem ezt a gyerököt.
Má nem állhattam mög.
JULI:
(Göréhez.)
De hogyan termött itthon ez a fiú?
GÖRE:
(Méltóságosan, minden szót hangsúlyozva.)
Éppen ezért kisértem ide magam, hogy elmondjam.
Hát azért jött haza a rabságbúl hamarabb, mer haza eresztötték.
A jó magaviseletű rabot haza eresztik hamarabb is, hát ennek se köllött kitőttenie a fertály-esztendőt.
(Körülnéz a népen.)
Én őtet csak azért késértem ide, hogy senki neki soha szömire ne hánytorgassa, hogy be vót zárva.
Mert nem gonoszság erányába vót bezárva, hanem csak vereködésér, ap pedig nem böcstelenség.
GÖRE:
(Matyihoz.)
Ne kapdoss a szavamba, még nincs vége.
(A néphez.)
Hát az a vége, hogy itt a falu előtt nyútom neki a kezemet,
(Nyujtja.)
vagyishogy böcsületös embörnek igazolom.
És aki őtet böcsületös embörnek nem akarná tartani, hát avval én számolok!
KISBIRÓ
(Kezet nyujt Matyinak.)
GÖRE:
Hát most mán itthon vagy.
Viseld magad jámborul, báránybőr süvegöt viselj, ne pedig kutyabőrt.
MATYI:
Véletlenségbül esött, bíró uram, bizony Isten csak véletlenségbül vertem mög azt a legényt.
De mögfogadtam, möglássa kend, mög is állom.
MATYI:
(Baracshoz.)
Azt a kishordó vörösbort Mihály bácsi diktálta rám, hogy azt mondja: a kiszabadulásom örömére.
Hát legelsőben is hagy kinálom mög vele biró uramat.
KÁTSA:
(A beszélgetések alatt már letette a hordót az asztal mellé egy székre és két fadarabot igazított alája, azután meg csapot ütött belé. Mindezt serény forgással tette.)
BARACS:
(Göréhez.)
Éppen borér akartam mönni kendhő.
Napamasszonynak a hasa fáj.
No mög az adót is be akartam vinni.
Itt van a zsebömbe.
(Kimarkolja és mutatja.)
JULI:
(Baracshoz.)
Vigyázzon: szét ne húlljon.
GÖRE:
Hát a bor itt van.
Az adót mög röggel is elhozhatod, mise előtt.
MATYI:
(Felkapja.)
(Megcsókolja.)
Hoztam neköd városi cukrot, fütyülőst.
(Átadja.)
BARACS:
(Göréhez.)
Tessenek beljebb kerülni.
(A szoba felé mutat.)
GÖRE:
Jobb lösz ideki az eperfa alatt.
(Leül.)
JULI, ROZI, SZUNYOGNÉ
(A beszélgetések alatt székeket és poharakat hordtak. Kendővel törülték a poharakat. Juli tölt a poharakba.)
BARACS:
(Leülteti Durbintsot s Mihályt.)
Durbints sógor!
Mihály bácsi!
Kedves Mihály sógor, ide mellém.
GÖRE, MIHÁLY, BARACS, MATYI, DURBINTS
(Mind pipázva ülnek az asztalnál.)
KISBIRÓ
(Göre mögött öt lépésnyire a botra támaszkodva áll. Szintén rágyújt. Később leül tisztességes távolban ő is.)
BARACS:
Ejnye de jó, hogy hazajöttem.
(Poharat fogva.)
Isten hozta a mi kedves vendégeinket.
Mihály bácsi!
Fogja mán.
(A poharat.)
JULI:
(Elveszi Matyi öléből Jancsit és az eresz alá a dikóra fekteti, Baracsnak az ünnepi szűrét teríti alája.)
Itt feküdj csöndesen!
Kapsz bort.
Csak azt ne mondd, hogy a torkod fáj.
GÖRE:
(Poharat emel.)
Hát Isten hozott öcsém.
Szödd le magadrúl a pókhálót, oszt felejtsd el, ahonnan gyöttél.
Adjon az Isten vidámságot, bort, búzát, békességöt, szép asszony feleségöt.
DURBINTS:
Mint a bátyádnak van , ö. m. a f. [ 3]
Ezt a gyakorta előforduló "Ögye mög a fene" hangsúly nélkül mondandó, leheletszerű beszédfarka. Parasztnál gondolatpótló vagy gondolatvégző ártatlan valami. A "fene" szóból csak alighogy az f hallatszik.
MIHÁLY:
(A ház felé pillant.)
BARACS, MATYI
(Koccintanak de nem isznak.)
JULI
(Pohárban visz egy ujjnyit Jancsinak.)
MATYI:
Én, bíró uram, mögfogadtam, mikor törvénybe estem, hogy nem iszok addig, míg csak őszülni nem kezdök; akkor is csak vízzel .
GÖRE:
Jól tötted, okosan töted!
MATYI:
(Időnként a kerítéshez ballag és kezel a falubeliekkel s beszélget velök.)
BARACS:
Én mög tudják, hogy nem élök borral.
(Julihoz kiáltva.)
Te asszony!
Ne adj neki! ne szoktasd rá azt a gyerököt .
GÖRE:
(Durbintshoz.)
Ejnye micsoda helyre kerültünk mink, sógor!
(Baracshoz.)
Hát mér teremtötte az Isten a bort?
Krisztus urunk nem borrá változtatta -e még a vizet is!
Még szöröncse, hogy pipáztok.
Mer aki se nem iszik, se nem pipázik, biztos, hogy az akasztófán végzi.
GÖRE:
Hát akkor igyál.
Nem vagy te se nímöt, se lúd.
(Kocintani akar.)
BARACS:
(Tréfásan, vidáman legyint.)
Nem iszok száz forintér se !
[ 4]
Tehát ne olyan tragikus hangon mondja, mintha azt mondaná, hogy nem rakja le a fegyvert Világoson.
JULI:
(Az ura vállára teszi a kezét.)
Dehát mér nem iszik kend?
Igyék, lelköm !
[ 5]
Egyszerű biztatás.
BARACS:
Löhet örülni bor nélkül is.
DURBINTS:
Kutya szokott mulatni bor nélkül , ö. m. a f. nem az embör.
JULI:
Matyi kedvéér!
Akarom no, hogy igyék !
(Kérlelve.)
Hát igyék no, mért is ne inna már.
Mög a vendégek kedvéér.
Hát mán ha a bíró úr idejött ...
(Anyjához.)
Nézze mán édösanyám, Imre nem akar inni .
(E nógatásból ki kell látszani, hogy a vendégek kedvéért történik.)[6]Vagyis: az asszony restelli, hogy az ura a nagytekintélyű birót és esküdtet vendégül fogadja, s azok tiszteletére nem iszik. A nagy fogadás, amelyet Imre ezelőtt hét évvel tett, már elvesztette a fontosságát az asszony előtt, merthiszen aki hétévig jó volt, ez az egy est nem teszi rosszá. Az meg, hogy az ura ennyire ragaszkodjék a fogadáshoz, szinte gyermekesnek tünik fel az asszonynak, mondjuk ki: ostobának. De a vendégek előtt nem beszélhet vele kereken.
SZUNYOGNÉ:
Hát mér nem iszol?
Igyál, fiam!
JULI:
Az arcát az ura arcához simítja.)[7]Ez is mintegy véletlenül történik, tehát semmi háremi jelenet.
MIHÁLY:
(Türelmetlenül.)
Igyál hát velünk, mit gyerökösködöl !
(Kocintani akar.)[8]Ez a kinálgatási jelenet egyszerű, gyorsan folyó legyen, tehát ne lassu kínos, mint a rabvallatás.
BARACS:
(Julihoz.)
(Kocint a többivel és lassu kortyogással iszik. A levegőbe csodálkozik.)
ESZTER:
(A kerítésre könyököl.)
MIHÁLY:
Möghiszöm azt; pogány bor!
DURBINTS:
Nem kocsmábúl való , ö. m. a f.
BARACS:
(Maga elé.)
Hét esztendeje, hogy nem ittam !
[ 9]
Kérem a színészt, ne sötét arccal mondja ezt, hanem könnyedén, inkább csodálkozva.
GÖRE:
Hét esztendeje!
Hogy löhet szomjazni hét esztendeig?
Mög nem állanám!
JULI, ROZI, SZUNYOGNÉ
(Tányérokat és késeket raknak az asztalra. Juli tányértálon ürücombot hoz, a többi igen barna kenyeret, sótartót).
BARACS:
Hát én mög mögállottam, mög mögállom eztán is.
JULI:
Tessenek hozzányúlni.
Tessék bíró uram, tessék Durbints sógor, tessék Mihály bácsi, maga is édes gazdám, Matyi gyere hát!
(A kisbírónak is visz később egy karaj kenyeret és rajta pecsenyét.)
DURBINTS:
Mér fogyasztanánk magukat , ö. m. a f.
MIHÁLY, BARACS, MATYI:
De csak ne vessék mög a mi szögény asztalunkat.
(A kínálat sora szerint vágnak a kenyérből és szelnek az ürücombból.)
GÖRE:
(Falatozva.)
Pedig te ugyancsak ittál valamikor.
BARACS:
(Kátsának nyujt hátra egy falatot s kenyeret.)
Bizony a Kátsa sok szép foréntot eltött éntűlem.
KÁTSA:
Én a farint nevezsetű pénzsnek csak vasúti stációja valtam.
" Kátsa egy percs !" astán ment a farint tavább!
GÖRE:
Hanem azt mondják, hogy a feleségöd valamit adott be néköd, hogy ne igyál, - egér farkát, vagy mit...
GÖRE:
Azt mondják, hogy attúl így ráutálkoztál a borra, mint ördög a szentölt vízre!
DURBINTS:
No, ha az én feleségöm így tönne , ö. m. a f.
hát ki is tekerném a nyakát!
GÖRE:
Neköm ugyan adhat be akárki akármit...
BARACS:
Mese-beszéd!
Ugyan már kinek a kereplője járt mögen!
ESZTER:
(Ezideig famozsárban tört.)
GÖRE:
Nini, hiszen éppen te locsogtad nálunk!
ESZTER:
Csak azt, hogy hallottam!
JULI:
(Haragosan.)
Óh, te eleven kelep!
Te falu szarkája!
Mi is lönne a peletykábúl, ha te nem vónál a világon!
ESZTER:
Mit tagadod: bizony mögitattad!
Békát itattál vele, nem is egeret!
JULI:
Meröd ezt szömömbe mondani?
ESZTER:
Meröd ezt szömömbe tagadni?
JULI:
(Toppantva.)
Hazudsz, te sehonnai!
Te cifraságba öltözött hitvány guzsaly!
Te... te...
ESZTER:
Löhetek cifra!
A magamébul vagyok az!
Légy cifra te is a magadébul.
GÖRE:
(Eszternek.)
Most mán ölég, aszondom!
Nem látjátok, hogy én is itt vagyok!
KISBÍRÓ:
(Előbbre lép. Eszternek.)
BARACS:
(Eszternek nyugodtan.)
Ami az enyém, az az övé is.
JULI:
(Baracsnak.)
Ennyi szava van csak?
Így hallgatja, hogy engöm moslékolnak.
Ivott -e kend bort az én kezemből, mióta asszonya vagyok, ivott -e csak egy kortyot is!
Óh, hogy ez az embör olyan, mint az állóvíz: ez nem haragszik, ha a fejére hágnak se!
Nem haragszik még akkor se, mikor éngöm így piszkolnak.
ESZTER
(Kihívó arccal pulykásan sétál a maga telkén a kerítés mellett.)
BARACS:
(Nyugodtan.)
Nem piszkol senki, Juliskám.
A napfényt nem löhet bepiszkolni és a te lelked napfény, angyalom!
(Göréékhez.)
Az én feleségöm nem olyan asszony.
(Vidáman, a poharát kissé megemelve.)
Adjon az Isten mindönkinek olyan feleségöt, mint az enyim!
Ennél jobb kivánságot sönkinek nem mondhatok.
(Kocint és iszik.)
GÖRE:
Isten éltessön bennetöket!
Adjon Isten tököt, babot, hízott gyesznót ötöt, hatot.
(Isznak.)
BARACS:
Hát ha éppen tudni akarják, hát én magam vágtam a falhoz a csapot.
BARACS:
Hát... csak!
Mögfogadtam egyször, hogy nem iszok, hát nem iszok!
Ha én egyször valamit mögfogadok, hát az mög van fogadva.
(A mellére csap és büszkén körülpillant. Vidámra változó hangon.)
De ha az asszony azt mondja, hogy igyak ,
(Fölemeli a poharat.)
nem ronthatom mög a kedvit .
(Iszik.)
Látod -e Eszter, hogy tudok innya !
(A pipáját tömködve, Göréékhez.)
Mer őneki fogadtam mög, hogy nem iszok.
(Baracsnak itt más a hangja, mint előbb volt. Szemei élénkülnek. Tartása valamivel büszkébb.) Eszter el.
KÁTSA:
(Vizsgálódva nézte eddig a Baracs ivását, most elsurran).
GÖRE:
(Julihoz.)
Ejnye hugomasszony, hát mér fogadtattál vele ilyen bolondot?
SZUNYOGNÉ:
(A konyhaajtóból.)
Én?
Dehogy én: Mihály bácsi fogadtatta.
MIHÁLY:
Én -e?
No nézd, még rám akasztják!
Hát nem én adtam -e most is ide ezt a bort?
Annyi az igaz, hogy ezt a Julit kissé puhán nevelte az anyja, oszt hogy Imrének ezön állott mög a szöme, hát beszélgettünk, hogy Uram teremtőm mit is tögyünk?
Mer Juli is halálig érte vót, röttentően öszvegyönyörödtek.
De hogy Imre szinte mindön vasárnap vereködött a kocsmába, mondok nem löhet lányom, nem löhet.
Mer ahogy mondom, olyan pityergős lány vót ez.
GÖRE:
Ez az asszony?
Pityergős?
Hiszen ez az asszony, ha embör vóna, hát huszárkáplár vóna!
MIHÁLY:
Akkor olyan vót, gyönge virág, fehér, mint az ostya.
MIHÁLY:
De olyan gyönge természetű vót, hogy ha görbén néztünk rá, mingyán könyvezött.
Az anyja rontotta el.
(Göréhez.)
Aztán lássa kend, attól tartottunk, hogy Imre gerázda embör lösz.
MIHÁLY:
Hát aztán azt mondtuk Imrének, hogy hallode: ez a leány árva gyermök, oszt röttentő gyönge természetű, te meg olyan természetű vagy, mint az istennyila.
Hát mi lösz, ha te ezt elvöszöd? hiszen ez möghal, ha selyömkendővel ütsz is reá!
Akkor mondtuk neki, hogy ha éppen olyan igen él-hal a leányér, hát bucsuzzék el az italtul.
SZUNYOGNÉ:
Mög is fogadta neköm szentül.
JULI:
Neköm egy szót se szólt, mégis mögtartotta.
GÖRE:
No okosan tötted, szépen tötted, de nem löhettél józan, mikor ezt mögfogadtad.
DURBINTS:
Én is , ö. m. a f. , mindig mögfogadom, mikor nagyon részög vagyok.
Másnap elfelejtöm.
BARACS:
(Julihoz.)
De nem is vótam gerázda, igaz -e?
JULI:
Mióta együtt élünk, egy rossz szóval se bántott
(Ráteszi a kezét az ura kezére. Szerelmesen néz reá. Később bemegy a szobába, dolmányt és kalapot hoz ki. Ráadja az urára, azután meg gyertyát hoz ki és az asztalra teszi.)
GÖRE:
(Poharat fog és kocint.)
Nem löhet az embör ital nélkül.
Mán én csak akkor érzöm magamat leginkább embörnek, mikor bort iszok.
Esteledik.
Matyi, Rozi a dikónál.)
ROZI
(A dikón alvó Jancsi fölé hajol.)
MATYI:
(A magával hozott batyuval lép ki a szobából és a dikóhoz megy.)
MATYI:
Hogy mögnyulladtál!
Hiszen ezelőtt egy évvel még iskolába jártál, te!
(Rozi arcát két tenyérrel megsimítja.)
ROZI:
Csak a vasárnapi iskolába.
Magának is mögnőtt a bajusza.
MATYI:
Möghiszöm azt; nem vót más dógom, mint hogy azt húzogattam: Micsoda takaros lány lött belőled!
(A batyuját oldozza.)
Hoztam ám neköd is valamit.
De nini: mikor mögjöttem, mög se csókoltál.
MATYI:
Pedighát rokonok is vónánk...
MATYI:
Messzirűl, ha messze vagyunk egymástúl, de te most itt vagy mellettem.
MATYI:
Hát mikor elmöntem, nem vótam az?
Hiszen éppen azér köllött elmönnöm, mer azt kérdeztöm, hogy ki a legény a csárdába?
A tavalyi búcsúkor bizony megcsókoltál!
ROZI:
Mög?
Bizony mán nem tudom...
MATYI:
De én mög nagyon is.
No nézd: ezt a kis angyalképet hoztam neköd.
Ez nem olyan találomra föstött kép ám, mint az imádságos könyvekbe van, hanem pityográfia, amilyen a bátyámnak van katonakorábúl, de még annál is szöbb.
(Tükröt ad át.)
ROZI:
(Örömmel.)
(Betekint a tükörbe s kedves megrettenéssel bocsátja le.)
MATYI:
Nem győzlek bámulni.
Mindig te sétáltál az eszemben.
Hát te gondoltál -e énrám?
(Megfogja a kezét.)
ROZI:
(Szemérmesen.)
Én még nem gondolok a legényekre...
MATYI:
(Elkomolyodik.)
De talán nem is azért nem csókolsz meg te engem, hanem hogy... elitélsz...
ROZI:
(Kitörve.)
Óh nem!
Ha ezt hiszi rólam, inkább...
(Átkapja és megcsókolja. Elfut.)
MATYI
(Utána bámul, aztán egy csomó szivart vesz elő. Viszi az eperfa alá s az asztalra teszi.) Kátsa jön.
GÖRE:
(Baracshoz.)
Azt mondják, hogy a rétön az ispány úr beszélt veled.
(Szivarra gyujt.)
KÁTSA
(A hegedüt a kabátja alatt hozza. Álldogál Göre mögött).
BARACS:
Beszélt.
Gabonát köllene szállítani a vasútra, oszt a bérösgazda mögbetegödött.
A hideg lelte el vagy micsoda.
(Kocint és iszik. Kátsának ezentúl egyre gyakrabban nyujt hátra egy pohár bort.)
JULI:
Kend nem is beszél itthon.
BARACS:
Jó fizetést igért pedig: harminc forintot egy hónapra.
DURBINTS:
A szógabírónak sincs több, ö. m.a f.
BARACS:
Szépnek szép, ránk is férne, de mán hogy én a gyerökömtül mög az asszonyomtul hétszámra távol lögyek, annyi píze nincs az uraságnak.
(Magában iszik.)
Oszt még szidott, hogy asszongya: majd elgyönnél még, de akkor neköm nem köllesz ilyen amolyan, mindönnek elmondott.
JULI:
Ilyen embör ez!
Akárki is körösztül járhat rajta.
Hát ki az az úr?
Mi az az úr?
Cseléd.
Kabátos cseléd!
Kend pedig nem cseléd, ha szögény embör is, hanem a maga gazdája.
Talán bizony engöm is szidott?
Kúdúsnak, rongyosnak elmondott bennünket!?
JULI:
Kend még azt is elnyelte vóna!
Mondom, hogy olyan, mint az állóvíz.
Micsoda embör ez, aki nem tud haragudni se?
BARACS:
Tudok biz én!... de csak úgy magamba.
MIHÁLY:
Jól töszi.
Úrral, pappal, sunyi kutyával nem jó ingörködni.
Az pedig nem lösz mög, hogy rászorultok, mer én mingyán hónapután rátok íratom a főső fődemet.
MIHÁLY:
Mihent hazamögyök.
A Ponciusát neki, ne ugassa sönki, hogy sömmitse hoztál a házhó, mög holmi nadrágos cseléd ne fenyögessön minket!
BARACS
(Ezentúl fokozatosan élénkül. Hangja erősebb. A kalapját félrevágja. A bajuszát kipödri. Lassankint megrészegedik).
GÖRE:
(Poharat emel.)
Em mán töszi!
Isten éltesse kendöt, Mihály sógor, mög akiket szeret.
Adja az Isten, hogy még sokáig pélpázzon közöttünk.
BARACS:
Gyüjjön ide lakni Mihály bácsi, kedves Mihály bácsi!
MIHÁLY:
Nem addig, míg a hugom él.
Nem jó, ha az embörnek a napa a háznál van.
GÖRE:
Em mán szentigaz.
Biztos, hogy benne van a bibliába is.
DURBINTS:
A Salamony király bölcs mondásai között biztos, hogy mögvan ö. m. a f. mer annak sok felesége vót.
MIHÁLY:
Eddig is nekik adtam vóna mán, de mondok, nem sietök vele.
Mer tudja kend sógor: hét tél, hét nyár választja mög a házasságot.
JULI:
(Pohárba egy ujjnyi bort tölt s kanál is van nála.)
Éppen hét esztendeje, hogy eggyütt élünk!
(El.)
MIHÁLY:
(Odapillant, ahol Eszter állott.)
Még a szömire vetik, hogy sömmitse hozott a házhó.
Hát nem szokás örökölni talán, csak a halál után.
Előbb a kasza, aztán a gereblye.
No nézd azt a retyögő szélmalmot!
A szőlőmnek a felét is odadom.
De az messze van.
Még egydarabig bírom a dógot...
MIHÁLY:
Csakúgy, mint húsz-esztendős koromba!
GÖRE:
(Durbintshoz.)
Én is csak úgy kapálok, mint húsz-esztendős koromba.
DURBINTS:
Vagyishogy kend akkor se kapált, ö. m. a f.
BARACS:
(Büszkén.)
Most beszéljön velem akárki espánja!
(Kocint és iszik.) Ceglédi jön.
CEGLÉDI:
(Az utcán jön. Öltözete vasárnapias. Bekiált az utcáról.)
Agyisten!
Hát itt vendégség van?
A lovát mögnéztem, bíró uram.
Két hét alatt möggyógyúl.
CEGLÉDI:
Alig.
Mert lássa bíró uram: a ló is csak olyan, mint az embör, mikor a lába fáj.
BARACS:
Kerüljön beljebb majszter úr.
CEGLÉDI:
Köszönöm.
Nem érök rá.
Majd ha visszafelé jövök.
Itt a szomszédba van dógom: a tehenet nézöm mög.
CEGLÉDI:
(Félrecsapja a kalapját és el.)
MATYI, ROZI
(A kút mellett. Matyi a vályun ül, Rozi a kúthoz támaszkodik.)
ROZI:
Csak a búcsúra jöttünk.
Hónapután mán hazamögyünk .
[ 10]
Rozi eleven leány, de valahányszor Matyival beszél, szemérmetes és elfogult.
MATYI:
Mit szólnál, ha a jövő vasárnap átballagnék hozzátok?
ROZI:
(Mosolyogva.)
A hordót fogja hazahozni, ugy -e?
MATYI:
Azt.
Bothegyen.
Otthon leszel?
ROZI:
(Balra néz.)
Ni, a hódvilág...
Most kel...
(A holdon merengve.)
Itt ilyen korán kel a hódvilág?
Jaj de nagy!
MATYI:
Üljünk a kiskertbe.
Nézzük, hogyan kél?
ROZI
(Az eperfa alatt ülőkre néz. Vonakodik. Matyi megfogja a kezét, s vonja. Mind a ketten jobbra az utca felé ellopózkodnak.)
GÖRE:
(Mihályhoz.)
Bizony Mihály sógor, mán az én hajam is tarkul.
A sok gond mögőszíti az embört, kivált aki bíró.
Mert lássa kend közönséges embörnek is lóg néha a feje, hát még a bírónak!
DURBINTS:
Az adófizetés, csak azt ki ne tanáták vóna! ö. m. a f.
GÖRE
(Kátsára pillant. A kalapot följebb taszítja a homlokán s dalol):
Ez a világ mi vóna,
Ha egy kis bor nem vóna ! [ 11] Kótája a következő oldalon .
A szép asszony mög a bor, sej!
Mögvigasztal mindenkor . [ 12 ] Göre dala nem művészi éneklés: a hang szerepe mellékes, a fő a szöveg és a parasztos előadás. Épp így a zenekíséret is nem a színházi orkeszter művészkedése, hanem először egy szál hegedűnek nyers játéka, azután a két kontrásnak két-három változatú akkordja. Tehát művészietlen kiséret. Ha a Görét játszó szinész éppenséggel nem tud énekelni, Durbints is énekelheti a verset, vagy mindaketten, akármi rútul és hamisan.
Bige jön. (Bige annélkül, hogy köszönne valakinek, Kátsa mellé somfordál és kontráz neki.)
GÖRE:
Szapulnak az asszonyok,
Hogy én mindönnap iszok.
Hogyne innék mindönnap: sej!
Vigasztalom magamat!
Tepsi jön. (Kátsa mellé somfordál és kontráz.)
GÖRE:
Mentül jobban víg vagyok,
Antúl inkább bús vagyok.
Durbints sógor, embör kend? sej ! [ 13 ] Ez az egy sor prózában mondott tréfás kiáltás.
Ha embör, hát igyék kend!
De hogy itt ne virradjunk,
Hazafelé ballagjunk.
Billegjünk és ballagjunk - sej!
Mög-mögájjunk, itassunk.
BARACS:
(Nem ismeri a dalt. Nagy kedvvel lesi a szavakat s mikor Göre ismétel, meg mikor a sorok végén a szót kitalálja, akkor dalol velök egy-egy sort, vagy egy-egy szót). Göréné jön.
GÖRÉNÉ:
(A dal végén megjelenik.)
Hát kend itt lopja a napot?
Mángorló, réztepsi, sütőlapát, vasfazék!
Nem szégyenli magát bíró létére?
Győjjön kend haza üstöllést!
Itt a főszolgabíró!
(Beleragaszkodik a karjába.)
BARACS:
Ugyan hova mönne?
Korán van még!
Most kezdtünk egy kicsit mögkedvesödni!
Maradjanak bíró sógor!
Durbints sógor!
GÖRÉNÉ:
(Ellentmondást nem türő hangon.)
GÖRE:
Mögyök no!
Ösmerem mán azt a főszógabírót!
No de hónap bucsu lösz; korán föl köll kelni!
Isten velünk!
Jóéjszakát!
(Kezet fog mindegyikkel.)
DURBINTS:
Nem.
Éngöm is vár a főszógabíró, ö. m. a f.
GÖRE, DURBINTS
(Összekapaszkodva indulnak kifelé s dalolnak):
Billegjünk és ballagjunk, sej,
Mög-mögájjunk, itassunk!
BARACS, KÁTSA, BIGE, TEPSI, MIHÁLY:
(Elkisérik őket a kapuig. A cigányok persze muzsikálva.)
KISBIRÓ
(Mögöttük ballag és legvígabban dalol. Göre, Durbints, Göréné, Kisbíró el).
SZUNYOGNÉ:
(Visszarántja Julit, amint Görééket kisérni indul.)
A bort!
A bort hamar tödd el !
[ 14]
Ez a mondás ne legyen olyan élénk kiáltás, mint a III. felvonásban, csak közönséges rendelkező hangon!
JULI
(Fölkapja a hordót és beviszi a házba).
BARACS:
(Dalolva visszatér.)
Billegjünk és ballagjunk, sej!
Mög-mögálljunk, itassunk.
MIHÁLY
(A pipáját emelgetve, vele dalol).
KÁTSA, BIGE, TEPSI
(Visszatérve a következő beszédek alatt halkan és össze-vissza muzsikálnak).
BARACS:
(Poharat emel.)
Mihály bácsi!
Kedves Mihály bácsi!
(Iszik, aztán a cigányok elé állva, tapsol a nótához.)
MIHÁLY:
Igyál Imre fiam!
Jobbat a püspök inasa se ihatik!
SZUNYOGNÉ:
De most mán mink is aludni térünk!
SZUNYOGNÉ:
(Meglöki Mihályt s jelentősen int a szemével.)
Lefekszünk, igaz -e Mihály?
(Huzgálja.)
SZUNYOGNÉ
(Jelekkel magyarázza, hogy Baracs végett kell lefeküdnie).
MIHÁLY:
(Elszontyolodva.)
Persze, hogy lefekszünk, gyerünk aludni.
SZUNYOGNÉ:
Te is, Imre.
Küldd most már haza a cigányokat.
BARACS:
(Körülnéz. Erős hangon.)
(Leül.)
SZUNYOGNÉ
(Mihályt ismét oldalütéssel figyelmezteti).
MIHÁLY:
No, én lefekszök.
Jóéjszakát.
(Bemegy.)
BARACS:
(Parancsoló hangon.)
JULI:
(Eddig hol az ajtóból, hol az ablakból aggodalommal nézte az urát.)
KÁTSA, BIGE, TEPSI
(Abbahagyják a muzsikálást).
BARACS:
(Nyersen.)
Mán hogy feküdnék.
Az öcsémmel még nem is beszéltem.
Minek vitted el a bort?
BARACS:
Mit tudod te, hogy nekem ölég -e, vagy se!
A bort ide!
(Az asztalra kopogtat.)
BARACS:
De a kovács is idejön.
Bort ide!
JULI:
Ne igyék többet, nem akarom, hogy...
BARACS:
(Az asztalra csap.)
JULI:
(A konyhaajtóban az anyjához.)
SZUNYOGNÉ:
(A fejét csóválja.)
Hát adj neki még egy üveggel, aztán majd bejön ő is.
SZUNYOGNÉ:
(Utána szól.)
Matyi, Rozi bejönnek a kertből.
MATYI, ROZI
(Bemennek a házba).
BARACS:
Ide cigány, elibém!
Kátsa, a filembe!
(Szivart vesz fel az asztalról és mindeniknek ad.)
BARACS:
Ma van ma!
Az én nótámat, Kátsa!
Tudod: azt a régit!
KÁTSA
(Összepillant a három cigánnyal s rákezdi: "Zavaros a Tisza." Valamivel szebben játszanak, mint az előbb).
MATYI
(Kilép egy félliteres üveg borral és az asztalra teszi Baracs elé).
JULI
(A konyhaajtóban állva, aggódó tekintettel kiséri Matyit).
BARACS:
(Öklével leüti üveget az asztalról.)
Nem orvosságot akarok én innya, hanem bort!
Hordót ide!
BARACS:
Hogy meröd azt mondani neköm, hogy: ölég!
(Föláll.)
Te szabod -e mög neköm, hogy mi ölég, mi nem?
Hordót ide!
(Julira pillant.)
(Matyihoz.)
MATYI:
Nem iszok én.
Most gyüvök ki a rabságbúl, aztán mögen igyak?
Nem iszok.
BARACS:
(Dagadozó nyelvvel.)
De iszol.
Annak örömére, hogy möggyöttél, iszol öcsém.
(Kátsának.)
(Benyúl a lajbi zsebébe és a cigány elé vet egy marok pénzt a földre, - az adópénzt.)
CIGÁNYOK
(fölkapják a pénzt, aztán tovább muzsikálják az előbbi dalt a közepétől fogva.)
BARACS:
(Leül.)
(A poharukban ugyanis van még bor.)
BARACS:
Nem iszol...
De ha én mondom, hogy igyál.
MATYI:
Akkor se iszok.
Nem akarok!
Mögfogadtam, hogy nem iszok, hát nem iszok.
BARACS:
(Felragadja a botot és feláll. Dühösen.)
MATYI
(Szintén feláll és kezét a székre eresztve, fenyegetőn néz). (Egy percnyi csend, mely alatt a zene is megakad.)
MATYI:
(Erőltetett nevetéssel az asztalra mutat.)
Mit igyak ?...
Győjjön kend aludni!
BARACS:
(Leül. Ordítva.)
(Bottal az asztalra vagy székre csap.)
SZUNYOGNÉ:
(Julihoz a konyhaajtóban.)
JULI:
Iszen ne féljen: sarkamra állok
(Kijön. Parancsoló hangon.)
No, most már én mondom, hogy ölég!
(A cigányokhoz.)
(Baracshoz.)
Nézze mög az embör, micsoda devernyázás ez!
(Karon ragadja.)
BARACS:
(Ellöki az asszonyt s a botot felragadja.)
Ki mer énvelem így beszélni !
[ 15]
Még akiktől láttam e szerepet, mind kétségbeejtően józanan csinálták. Külön figyelmeztetem tehát a szereplőt a részegségnek arra a nagy skálájára, amelyet ebben a felvonásban végig kell művészkednie.
BARACS:
Hát ki vagyok én!
Ki vagy te!
Azt a rézcsillagos zivataros istennyiláját ennek a cudar világnak!
(Megtántorodik s az asszony után lódul.)
MATYI
(Meghökkenve néz, aztán besiet a bátyja után).
BARACS:
(Kiáltozása hangzik belülről és pufogás, recsegés.)
SZUNYOGNÉ, JULI, MIHÁLY:
(Össze-vissza sikoltoznak.)
Imre!
Jaj!
Imre, az Istenért!
Imre!
Imre!
(Nagy zene-bona és dübörgés, szóval dulakodás lármája hallatszik belőlről.)
KÁTSA, BIGE:
(A fára másznak és jajgatnak.)
Ja - ja - jaj!
Huzsódjunk ide a zsivatar elől .
[ 16]
A cigányok a jelenet alatt mozogjanak és kiabáljanak, hogy a jelenet ne legyen kedvetlenítő hatású a nézőkre.
TEPSI:
Mingyárt belénk üt az istennyila!
(Az ól belsejébe kuporodik.)
MATYI
(Kihozza dulakodva a bátyját. A derekán átölelve tartja, míg Baracs kétfelé tört bottal csapkod mindenfelé. A küszöbben Matyi megbottlik. Elesnek úgy, hogy Baracs hanyatt vágódik s alól kerül. A talaj földszínű linoleum s az alatt puhaság, hogy a színész meg ne üsse magát.)
JULI, SZUNYOGNÉ, ROZI, MIHÁLY
(Rendetlen ruhában tolonganak ki az ajtón, Juli a fiát is magával ragadja. Mihály, ingben, gatyában, hajadonfővel).
JULI:
(Kibontott hajjal, szaggatott lélekzettel, sírástól fuldoklón.)
Megvert!...
Engem!...
Fiam!
(Ki a kapun s el jobbra.)
SZUNYOGNÉ:
(A Juli kiáltásainak szüneteiben.)
Jaj!
El ebből a házból!
Égjen porrá!
Szakadjon össze!
Engöm mögütni!
MIHÁLY:
(Együtt a két asszonnyal, ha egyszerre hangzik is.)
Haza!
Mönjünk haza!
Kocsit!
Kocsira mind!
JULI, ROZI, MIHÁLY, SZUNYOGNÉ
(El a kiskapun s jobbra az utcán).
MATYI:
(A botot a bátyja kezéből kiteperve.)
BARACS:
(Kifordul Matyi alól és berohan. A szobából újra törés, zúzás, dübörgés hallatszik.)
MATYI:
(A kiskapunál megáll. A távozók után néz. A fejét tapogatja s a tenyerét nézi. Vérzik.)
Ez hát fene szép örömnap!
(El az utcán jobbra Szunyogék után.)
BARACS
(Kirohan az udvarra. Kezében az eltört bot. Zavart tekintettel néz körül. Zihál. Elveti a botot s rogyva leül az eperfa alá, az előbbi helyére). (Percekig tartó csönd, amelyből kihallatszik az éji bogarak, békák monotón éneke.)
BARACS
(Lógó buta fejjel ül az asztalnál egy-két percig mozdulatlanul. Azután fölemeli a fejét; füle mellett legyint; a szemöldökét emelgeti. Pipára gyujt ügyetlenül; a gyujtót csak többszöri próbálgatás után tudja a pipára tenni. Mikor már a pipa ég, részeg módon (tehát ismét nem énekművészettel!) olykor dünnyögő hangon dalol):
Tisza mellett (hej) nem jó lefekünni , [ 17]
Kótája Bartalus Magyar Népdalok egyet. gyüjt. V. kötet, 41. lap.
(Egyet-kettőt szippant és folytatja:)
(lélekzetvétel)
ki tanál önteni!
Az angyalát a világnak, hát ki vagyok én!
A babámat
(lélekzetvétel)
(Az öklét felnyujtja s az asztalra csap.)
Keservesen mög fogom siratni.
KÁTSA
(Az eperfán nagy bátortalanul kontráz, a második sortól kezdve).
BIGE
(A harmadik sortól kontráz).
TEPSI
(A kontrában nyomon követi Bigét).
BARACS:
(Fölnéz a fára.)
E!
Hát itt vagytok?
Hol a fenébe vagytok?
(Fejét nem emeli föl többé, mert a nyaka nehezen forog.)
Ide álljatok elém!
A fülem köré!
KÁTSA, BIGE, TEPSI
(Odaállnak Baracs köré, de alig egy perc mulva a székekre ülnek).
BARACS:
(A pipáját fölemelve folytatja.)
(lélekzetvétel)
(Szí a pipán.)
(lélekzetvétel)
KÁTSA
(Beoson a házba. Kihozza a hordót és az előbbi helyére teszi. Aztán sietve ismét hegedül). (Kocsigördülés hallatszik.)
BARACS:
(Elhallgat. Pipázik s míg a cigányok a nótát folytatják, ő más nótába vág bele.)
( Hej.)
Elveszött a lovam
Dallam Limbay Dal-Albuma. V. köt. 25. lap.
(Lélekzik.)
(Mutatóujját emeli.)
(Lélekzik.)
(Fájdalmasan ingatja a fejét.)
(Révedező tekintettel, mialatt a cigányok a dallam második felét ismétlik:)
KÁTSA:
(A hordóhoz ugrik.)
(Telicsordít egy poharat és Baracs elé viszi.)
BARACS
(A pohár mellé teszi a kezét. A pohár feldől. Feje lóg. Dünnyög. Pipáját akarja felvenni, de visszaejti. Végre az asztalra borul és elalszik.)[19]Az asztalra borulás után a súgó lassan tízig olvasson és csak akkor intézze a kárpit leeresztését.
KATSA, BIGE, TEPSI
(Már előbb is álmosan, halkan össze-vissza húzták. Hol az egyik, hol a másik fordult a hordó alá és ivott egyet. Most, hogy Baracs elalszik, ők is álmosan bólogatva ülnek a széken és hamisan, unottan játsszák azt a dalt, amit Baracs abbahagyott). (Kárpit.)