Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szász Károly
Attila halála
Keletkezés ideje
1893
Felvonás
5
Jelenet
0
Megszólalás
864
Mondat/Sor
3279
Szó
14766
ÖTÖDIK FELVONÁS.
Tér Attila nász-sátora előtt. Háttérben a sátor, melynek szőnyeg-függönyei szétnyithatók és összevonhatók. A sátor előtt két őr jár keresztbe. — A szin félhomályos s a felvonás alatt egyre homályosodik. — Csát, Bere jőnek jobbról.
CSÁT.
Egy perezre megszökhettünk.
BERE.
Észre sem
Vevék. Kiadtad a parancsokat?
CSÁT.
Mindenkinek. Csabával kellene
Még szólanom csak. Hisz az ő neve
Lesz jelszavunk ma.
BERE.
Jobb, ne szólj vele.
Szándékainkról mit se tudjon ő.
Ártatlanúl, gyümölcsét szedje csak.
Ha megszólalna a fiúi szív
Keblében: veszve volnánk.
CSÁT.
Igazad van.
De itt e két őrt eltávoztatom.
BERE.
S ha észrevenné Attila ?
CSÁT.
Ne félj.
Más gondja lesz ma. Itt csak láb alatt
Vannak. — Hej, őrök !
I. ŐR.
Parancsolj, uram.
CSÁT.
Távozzatok; királyunk nem akarja,
Hogy sátoránál ma őrt álljanak.
II. ŐR.
Őrzetlen hagyni, sátrát a királynak ?
Csak minket érne érte büntetés.
CSÁT.
Egy szót se, mondom. Csak pusztuljatok.
I. ŐR.
De jó uram —
CSÁT.
El a cselédtanyára,
Jobb dolgotok lesz ott, mint volna itt.
Hát nem ismertek ?
I. ŐR.
Dehogy nem, uram.
CSÁT.
No hát, ha mondom !
II. ŐR.
Te parancsolod.
(Két őr el, balra.)
BERE.
Nem lesz baj ebből?
CSÁT.
A mig észrevennék:
Nagyobb baj is lesz, mint ebből lehetne.
Ki jő?
(Buzát, jő középen.)
Buzát, te ! Honnan termesz itt ?
BUZÁT.
Hát elfeledted ? Hágent kergetem
Harmadnap óta.
BERE.
S megtaláltad őt ?
BUZÁT.
Üthetjük annak bottal a nyomát.
Félek e hírrel Attila elé
Kerülni.
CSÁT.
Mit se félj! Más gondja van
Most a királynak.
BUZÁT.
Mit kell hallanom ?
CSÁT.
Semmit se' — itt. Jerünk jobb helyre, hol
Majd elbeszélünk mindent. Oh, Buzát,
Holnapra új nap kél egünk fölé
S keltére talpon kell várnunk. Jerünk.
(Mindhárman el, középen. — Detre, Valamir, Ardarik, Genzerik jőnek jobbról.)
ARDARIK.
Még ide hangzik a lakoma-zaj,
Az érczkupák csengése.
DETRE.
Mit se' tesz.
Mi halljuk őket, minket ők nem.
Itt Bizton vagyunk.
VALAMIR.
Székéről, Attila,
Ha fölmagaslik, ide lát.
DETRE.
Ne félj!
Más gondja van, mint lépteidre lesni.
S kérdés az is: föl tudna-é, ha még
Akarna is, székéről állani ?
Nagyon nehéz, úgy látszik, a feje,
Bor- s szerelemtől.
ARDARIK.
Arcza csakugyan oly
Setét-piros, hogy szinte fekete.
Reá tekintve én elrémülék.
VALAMIR.
Mértéktelen ivott ma, bárha nem
Szokása. Máskor józan.
ARDARIK.
Tegnap is
A követek fogadtatásakor Sokat ivott.
Talán a szerelem
S szerelmi vágy zavarta meg fejét
És hozta tűzbe. Vagy érzékeit
Akarja ingerelni?
VALAMIR.
Meglehet.
GENZERIK.
Azért jövénk ide, hogy Attila
Étrendiről beszéljünk? Únom e
Haszontalan beszédet. Detre, szólj,
Miért hivál ki oly rejtélyesen,
Hármunkat ?
DETRE.
Ifjú vagy még, Genzerik,
S nem csoda, hogy türelmetlenkedel.
De én becsüllek; a szived helyén
S karod erős. Én számitok reád.
GENZERIK.
Számitsz ? Miben ?
DETRE.
Mindjárt meghallod — és
Ti is barátim; társaink közül
Csak hármatok' hiválak félre, mert
A mit mi négyen elhatározunk :
A többi abban mind megegyezik.
ARDARIK.
Miben határozunk?
DETRE.
Figyeljetek.
A nap bibor-ágyába lefeküdt
És holnap ujra fölkel. Attila
Szintén lefekszik nász-ágyába mindjárt,
De nem kelend föl többé.
VALAMIR.
Mit beszélsz ?
DETRE.
A mit tudok. Se' holnap, sem soha.
VALAMIR.
S honnan tudod ?
DETRE.
Az mindegy. Csak tudom.
Holnapra vérében lelendik őt
Ágyában. És még többet is tudok.
Fiai közül ő nem tett örököst
S fiai összevesznek örökén.
Hadúr kardját ha felragadja egyik;
A másik is utána kap s azon lesz
Hogy kicsavarja a kezébül. — És
Ki kard felett dulakodik, magát
Bizonyosan, de hihető, hogy az
Ellenfelét is összevérezi.
A két fiú mögött két népcsoport áll:
Csabát a húnok, mint első szülöttet,
De Aladárt a german népfajok
Fogják segítni. Az kelet, emez
Nyugat felé húz. Még a föld szinén
Lesz Attila s már birodalma két
Felé szakadt. Ezt jó ma tudnotok,
Hogy meg ne lepjen holnap.
VALAMIR.
Én Csabához —
ARDARIK.
Én Aladárhoz állok.
DETRE.
S Genzerik?
GENZERIK.
Én egyikhez sem.
DETRE.
Ifju, kezedet!
Te Valamir, Csabához, — Ardarik,
Te Aladárhoz állsz — s a népetek
Egymás ellen fordítja fegyverét.
Tán a tizenkét hűbéres király
Közül hat egy, hat a más párthoz áll,
S egymást emészti, rontja, — a Csaba
S az Aladár jó-voltáért. Avagy,
Ha egyhez állunk valamennyien
És vagy Csabát, vagy Aladárt segítjük
A trónra: általunk szilárd lesz és
Megáll a húnok birodalma, csak
Királyt cserél; mi ott vagyunk, a hol
Valánk — s maradhatunk hűbéresek,
Vagyis koronát viselő rabok!
ARDARIK.
Igaz.
VALAMIR.
Való. Ezt meg se' gondolám !
DETRE.
Azért!
GENZERIK.
Ha ellenben mi összetartunk,
És nem segítjük sem Csabát a trónra,
Sem Aladárt; ha hagyjuk, hogy a bún
Magát emészsze, német és alán
Veséiben forgassa fegyverét —
DETRE.
Attila birodalma öszszedűl.
ARDARIK.
Elég!
VALAMIR.
Határozék.
DETRE.
Jól tudtam én, hogy
Megértjük egymást. Gótjaimmal én
Illyriát s a szép Lombardiát
Megszállva tartom és nem engedem.
VALAMIR.
Én Noricumra —
ARDARIK.
Moesiára én
Teszek kezet.
DETRE.
S te ifju Genzerik?
GENZERIK.
Én Attilát az aquitán határig
Kisértem el; az útat arra jól
Ismerjük, én s vandaljaim. Ti nektek
Hagyom a délt és keletet — s megyek
A merre nap száll, messze tengerig,
A nagy világ végső határáig !
DETRE.
Kezet, barátim! Igy. Mondám imént,
A mit mi négyen elhatározunk,
A többi elfogadja. Most elég.
Egy szót se nékik erről, holnapig!
Elég korán lesz akkor látniok:
Mily állást foglalunk mi. Most jerünk
A lakomára vissza, hogy szemet
Ne szúrjon távollétünk.
ARDARIK.
Holnapig
Hát!
(Indúlnak. Herka sietve jön, jobbról.)
HERKA.
Detre !
DETRE.
Herka szólít? — Menjetek,
Csak e leánynyal végzek és követlek.
(Ardarik, Valamir, Genzerik, balra el.)
Mi hoz ide ily késő este, szólj!
HERKA.
Krimhilda küld; oly nyugtalan, egész nap
Lázban feküdt, rémálmoktól gyötörve,
És fel-fel ijedezve szüntelen.
Vérben heverni látta Attilát
S Mikoltot — és mikor felébredett
Se' hitte, hogy csak álom volt, a mit
Látott; hiába mondjuk, nem hiszi,
Mert vért, iszonyt lát folyton, ébren is.
Most ide külde, megtudnom : mi történt ?
DETRE.
Még semmi.
HERKA.
Még ? Hát fog -e, csakugyan ?
DETRE.
Ki tudja a jövőt? Most Attila
Nász-lakomáját üli, lakja még,
A szerelemtől, bortól ittasan.
Mi vége lesz a násznak? Nem tudom.
Örömre, gyászra válik-é ? Ki tudná !
Menj vissza lányka s mondd meg asszonyodnak:
A holnap mindig bölcsebb, mint a ma .
(Félre.) El Walterért! Leoldom láncziról
A bősz ebet, harapjon, hogy ha tud ! (El, balra.)
HERKA
(maga).
Ez ember! Oh ez ember! Sohasem
Hittem neki! Oh bár Krimhilda se'
Hitt volna! Jaj nekünk, oh jaj e nap!
(Kezeit tördelve, jobbra el. — Csaba, izgatottan, gondolatokba merülve, jő balról.)
CSABA
(maga).
Még látjuk egymást Attila király!
Evel bucsúztam, és igéretem'
Ma s itt, ez órán kell beváltanom.
Nászára meg se' hitt, sem engemet
Sem Aladárt. Hát ki vagyunk tagadva
S fiainak se' néz már ? — Igy maga
Szaggatja szét, mi még hozzá kötött,
Fiúi tisztem kapcsát és kidob
Szivébül. — Jó. Bevárom itt — s mikor
Sátrába lépne: utját állom — és —
Aztán ? Ha ő utjából félrelök:
Kétségkivül tőrt rántok .... Oh, a tett,
Előre meggondolva, messziről
Mi könnyünek tünik föl — és ha meg
Kell tenni, mily nehéz ! Kezem lehull,
És megtagadj' a gaz szolgálatot.
Hah, apagyilkos! Csaba nem lehet,
Bár százszor annyi oka volna rá !
— Nőt vinni sátorába! Rableányt
Ültetni trónusába! Fiait
Örökjogukból kitagadni! — Nem,
Nem tűrhetem. De tűrnöm kell, mivel
Apám. Hisz ő is ugy ölé meg a Bátyját,
Budát. De köztök osztva volt
Az uralom — és Buda a határt
Túllépte. Az más. Én fia vagyok s nem
Egyenjogú társ az uralkodásban.
Ő jogomat nem sérté, csak fiúi
Érzelmimet — s apjától a fiu
Azt tűrni tartozik. Eltűröm és
Várok. Magamnak nem leszek bíró.
Hadúr a bíró : igazságot én
Csak tőle kérek s várok. Ő, ha ugy
Akarja — hogy szent kardja az enyém
Legyen s hogy azzal, hogyha rám birand,
Bátran suhintsak a négy szél felé
S e zagyva népek keverékiből
— Miket, mint szél a polyvát, nagy halomba
Hordott rakásra Attila, — megint
A régi hún országot kiemeljem :
Segítsen arra ő, dicső Hadur
Rá bízom — és a végzet kerekébe
Szentségtelen kezekkel nem kapok !
(El, balra. — Detre s Walter jőnek balról.)
DETRE.
Walter, szabad vagy.
WALTER.
Még kábult vagyok;
Nem is tudom, ma reggel óta mi
Történt velem ? — Hogy vasra vertek, a
Toronyba zártak, — mert Hagen szökését
Elősegítém, — ezt veték okul —
Ennyit tudok. Haraptam lánczomat,
S véresre vertem a falon fejem ',
De hasztalan - ez minden, a mire
Emlékezem. Kétségbeesve és
Kábultan úgy fekvém, mikor jövél
És kivezettél. Hol vagyunk? Mi hely,
Mi sátor ez ?
DETRE.
Nem ismered? Etel
Nász-sátora.
WALTER.
Etel nász-sátora?
Oh ég hatalmi! Nászt ül Attila?
DETRE.
Most lakja ép' a nászi lakomát.
WALTER.
S kivel?
DETRE.
Mikolttal.
WALTER.
Oh, mért nem hagyál a
Toronyban inkább ? Mért nem engedéd :
Végezzenek ki! Haltam volna meg
Nyugodtan, ezt nem tudva legalább !
DETRE.
S te nem tudád ?
WALTER.
Én ? Hát nem volt az én
Jegyesem ő ? Csak tegnap reggel is
Nem esküvék -e bosszút Attilára !
— Tőrt! — Hol a töröm ? Azt is elvevék!
De kézzel is megfojtom !
DETRE.
Csöndesedj.
Heved tulságba visz. A szenvedély
Tán elvakít. Mikoltot, úgy lehet,
Csak kényszerítők — tán ártatlan ő.
WALTER.
Ártatlan ? És te elhinnéd neki ?
Szökjünk, csengtem : ő vonakodék,
Hisz Attilán boszút kell állnia.
S ez a boszúja: hogy ágyába lép!
DETRE.
Hallj már okos szót: várd be csöndesen,
Mig Attila lenyugszik.
WALTER.
Csöndesen
Várjam be? Oh pokol!
DETRE.
Mitől se tarts.
Bortól hevülten ő ágyára dől
S mindjárt elalszik. Kérdezd ki a lányt
S itélj fölötte. Ez okos tanács,
Fontold meg, annyit kérek. Most eredj
Lakodba, végy fegyvert magadhoz, és
Jőj vissza később. Meg ne lepjenek,
S ne lássanak, a nászról jőve, itt . (El, balra.)
WALTER.
(A sátorhoz fordúl s néhány lépést tesz annak nyílása felé.)
Itt hát a nász-ágy! Oh irtózatos
Oltár! — Ha tudhatnám: fekélyes -e
Vagy tiszta, melyre vár: az áldozat ?
Oh gyújts világot kételyimnek, ég:
Hogy hinni tudjak, vagy kárhozzam el!
(Arczát kezébe rejti. — Fölriad.)
Hé, Detre! — Elment és magam' hagyott
Bősz kételyimmel! — Ugy van, fegyverért
Kell mennem. El ne késsem .... Oh Mikolt,
Ha tiszta volnál, oh ha elhihetném !
(El, jobbra.)
(A szín nehány perczig üresen marad. Most jő a nász- menet balról. — Legelől Hadúr papjai, a Fő-Kádárral. Utánok Ifjak és Lányok kara. Ezután egy Udvari tiszt, Hadúr kardját hozva Attila előtt, ki — bortól felhevülve, kipirult arczczal — kezén vezeti Mikoltot. — Detre, Vala- mir, Ardarik, Genzerik, Hűbéres királyok, — Csát, Bere, Buzát, hún főemberek, Kiséret.)
ATTILA.
Barátim, köszönöm. Kisérjetek
Nász-sátram ajtajáig. — Fő-papom,
Még egyszer add reánk áldásodat,
Hogy új frigyünk gyümölcsöző legyen
S fiú szülessék, hölgyem szűz-öléből.
FŐ-KÁDAR
(ünnepélyesen).
Megálljátok ! Hadúr szól általam,
Kié az ég s a föld s a tengerek,
Kié az élet- és tenyész-erő.
Ki csillagoknak int s kigyúlnak ott fenn,
Hadaknak int s támadnak s győznek itt lenn.
Int s gyönge magból szökken a sudár,
Virágkehely nyit és gyümölcs fakad.
Ő választá magának Attilát
E földnek ostorául, népinek
Dicső atyául és adott neki
Uralmat e világon, kardja által.
Mosolygva néz le rá felhőiből
S pihenni hagyva lángoló villámit:
Termékenyítő harmatot, sugárt
Hint rá egéből.
(Kezeit áldásra emelve.)
Áldás, harmatozzál!
Sugár, ragyogj! Virulj nagy Attila!
S érlelj gyümölcsöt! Nász-sátrad legyen
Kelő hajnalnak bíbor-sátora,
Melyből ragyogva kél ki a dicső nap,
És bérczre-völgyre hinti sugarát,
Arany palástként vonva bé vele
A félvilágot, melyen Attila
Uralkodik. — üdv neked, Attila!
Áldás reád s dicsőség ! Légy örök !
S örök legyen magod e föld szinén.
(Üdv-rialom.)
Ifjak kara.
Vad bérez havas ormán
Czikázik a villám,
Vijjong a turul.
Szent kard ha kivillant,
Föld reng, esik csillag,
Nép porba borúl.
Lányok kara.
Nap kél hegyek ormán,
Lágy harmat omolván,
Szép rózsa virúl.
Mint nap a levente,
Előtte remegve
Lánykája pirúl.
Ifjak kara.
Virágok a völgyben —
Jer szedni, oh hölgyem !
Lányok kara.
S kész a koszorú.
A két kar együtt.
Vár hőse epedve,
S a lányka remegve
Keblére borúl.
FŐ-KÁDAR.
Elég. Kigyúltak már a csillagok
Az égen; földön áldozat-tüzek.
Viraszszanak csak ők s a szerelem.
Legyen világos a föld sátora
Ez őrtüzektől — és nászsátorod
A szerelemtől! Légy boldog, király.
S Hadúr megáldja nászod éjjelét.
ATTILA.
Köszönöm! S nektek is! S mindnyájatoknak!
DETRE.
Jó éjtszakát s szép álmokat, dicső
Király s dicső királyné !
ATTILA.
Köszönöm—
És elbocsátlak.
MIND.
Éljen Attila!
Mikolt királyné éljen!
ATTILA
(a kardvivőhöz).
A Hadúr
Kardját te vidd sátramba s tedd fejem
Felűl. A szent kard védi Attilát.
(A tiszt beviszi a kardot a sátorba s visszajő.)
DETRE
(Ardarikhoz és társaihoz).
Közel maradjunk és tartsunk együtt.
BERE
(Csáthoz).
Most felkeresni hős Csabát —
CSÁT
(szintúgy).
Jerünk,
Míg értesítjük őt, megtéve már.
(Mind oszolnak. — Attilán és Míkolton kívül mind el. — Egészen besötétedett.)
ATTILA
(Mikolthoz).
Remegsz, szivem ? Mitől félsz ? Attilát
S kit ő szeret, Hadur szent kardja védi.
Jerünk be, vár az üdv ! jer.
MIKOLT.
Adj időt
Mig est-imámat végzem.
ATTILA.
Nem zavarlak.
Más Istened van, mint nekem, tudom.
S az másnemű imádságot kíván.
Legyen tehát, de csak rövidre szabd
És foglalóul adj egy csókot.
MIKOLT
(borzalommal).
Oh,
Hát meg kell lenni ennek is ?
(Attila hosszan, szenvedélylyel csókolja.)
Ne bánts még,
Hagyj, hadd imádkozom.
ATTILA.
Rövidre szabd!
S ha álom addig elnyom, költs fel ám!
(Be a sátorba, mely nyitva marad. — Ágyára dől.)
MIKOLT
(maga).
Imádkoznám — de nem tudok; taníts
Könyörgni, boldogságos szűz anya,
Hét nyillal átszegzett sziveddel, oh
Te szenvedők nagy példányképe, oh
És Aladárnak megrendült hite
Bennem, szerelme, borzalomba fúlt —
Segítni, védni engem — senki sem jő !
Magam vagyok, magamra hagyva — Nem !
Te vagy segítőm, Krisztusom! segíts !
Ki szűz-arát kívánsz magadnak, oh
Segíts!
(Pár perczig térden magában imádkozik. — Fölkél. Lábujj- hegyen a sátorhoz közelít.)
Azóta —
(Benéz.)
Úgy van, elaludt.
A kard fejénél. Oh, fölbírom -e ?
De meg kell lenni! Véres arczodat,
Apám, örökké láttam — hova lett ? Most
Nem látom — Ott, ott — Véres fürteiddel
Intesz felém. Megyek, nem reszketek —
Nem reszketek már.
ATTILA
(fölébred).
Hé, Mikolt!
MIKOLT
(ijedve hátrál).
Fölébredt!
Mily irtózat fog el.
ATTILA.
Nem jősz, Mikolt?
MIKOLT
(habozva).
Megyek, de —
ATTILA.
Vár a nász-ágy.
MIKOLT
(tompán).
A koporsó.
ATTILA
(felugrik).
Mit mondtál — a koporsó?
MIKOLT
(tompán).
A halál!
ATTILA.
Te félrebeszélsz —
MIKOLT.
(Az ágyhoz rohan s felkapja a Hadúr kardját.)
Végperczed, Attila,
Megérkezett. Világ hóhéra, meghalsz.
Százezreket döntöttél sírba — s egy
Leány kezétől halsz meg; félvilágon
Suhogtatád az Isten ostorát, Villogtatád
Hadúr kardját — saját
Vasadba futsz most; a kiket megöltél,
Fölkelnek ellened mind! Népek és
Országok, melyeken lábad tiport,
Hamú-parázsba döntött városok,
Mind ellened kiáltnak! Agg apám,
Bátyáim is közöttük — véresen
Rázzák fejők fürtét s boszút kiáltnak,
Boszút, boszút rád !
ATTILA.
Őrjöngsz! Tedd le azt
A kardot, asszonykézbe nem való.
Jer hát. Elég a játék — szomjas ajkkal
Lihegve várom, ajkad mézborát
Szürcsölni — gyönge termeted, fehér
Kebled havát illetni — mily gyönyör.
Ne várakoztass — mondom — ne kisérts
Tovább — a játékot hagyd abba már.
MIKOLT.
Hozzám közel ne jőj most, mert a mely
Perczben elérlek e karddal, — halott vagy.
ATTILA.
Mondom, megőrűlt!
MIKOLT.
És te még csodálod?
Apám' megölted, bátyám örökét
Földúltad, üszköt dobtál hajlokunk
Repkény befonta födelére — s a
Véres küszöbről — a hol örömest
Meghaltam volna én is véreimmel,
Rabszijjra fűzve hurczolál ide
S reám vetéd fertőzetes kezed '.
Irtóztató, a mit velem tevél!
Mivé tevél, mivé! Oh !
ATTILA.
Szivemet,
Kezemet adtam, trónomat neked,
Szerelmem igy viszonzod ?
MIKOLT.
Mit nekem
Undok szerelmed? Irtózat reá
Gondolni is —
(Walter jő, balról s figyelve megáll.)
Egy deli ifjú volt
Jegygyűrűsöm — nemes, hozzám való,
Te elszakítál tőle; tenfiad
Szivét ajánlá, már hozzá hajolt
Enszívem is —
ATTILA.
Való ez? Aladár?
MIKOLT.
Ő ; ebben is megint kettőnk közé
Álltál, s habár az anyja, hitvesed
Él még, te élő áldozat gyanánt
Rút vágyad oltárán engem kivántál . . .
No's itt vagyok, de áldozat helyett
Mint bosszúálló —
(Rárohan a karddal. Attila megragadja Mikolt kezét — küzdenek.)
WALTER.
S én kétkedhetém
Még tisztaságán ?
( Közéjök rohan.)
Itt vagyok, Mikolt,
Neked segítni!
MIKOLT.
Walter ! Nem bírom —
Leroskadok.
WALTER.
Ne félj, föntartalak
És megboszúllak.
(Attilát leszúrja.)
ATTILA.
Krimhild — Aladár —
Népem — boszúljátok meg . (Meghal.)
MIKOLT
(összerogy).
Engem is
Elért a bosszú — Walter! — ez a kard —
WALTER.
Meg vagy sebezve ? Életem — Mikolt. —
MIKOLT.
Ah, nem lehettem a tied —
WALTER.
Ha mást,
Ha Aladárt szeretted is, enyém
Vagy, életben halálban —
MIKOLT.
Vigy haza,
Vigy haza, Temess anyámhoz . (Meghal.)
WALTER
(ráborúl).
Oh Mikolt, Mikolt!
(Szünet után, fölemelkedik.)
Önként rohant a kardba.. .. Nem lehetvén
Azé, kit szeretett voln' — meghala
Felségesen. Enyém se lehetett
Ö, kit szerettem. — Példát mutatott
S én követem.
(Keblét átdöfi.)
Még egyesülhetünk!
(Mikoltra rogy s meghal.)
(Jobbról Detre, Valamir, Ardarik, Genzerik, hűbéres királyok, balról Csát, Bere, Búzát, liánok — betódulnak.)
CSÁT.
Mi az, mi történt?
(A sátorhoz szalad.)
Oh irtóztató!
Előbbre járt, mint elgondoltuk, az
Isten keze. Vérében Attila !
S mellette halva — Walter és Mikolt,
Ki itt a gyilkos — ki az áldozat?
BERE.
Ide, hunok!
CSÁT.
El, gyorsan! Adjatok
Hírt a királynénak.
BUZÁT.
Magam megyek .
(Félre.) El, Aladár után !
(El néhányad maijával, jobbra.)
CSÁT
(Beréhez).
Menj, értesítsd
Csaba királyfit.
DETRE
(a királyokhoz).
Mi meg, Ardarik,
Várjuk be még, mi fejlik itt.
ARDARIK.
Kezünk a
Kard markolatján.
GENZERIK.
És szorosbra csak
A sisakot!
EGY HÚN.
Hozzuk ki a királyt Ágyastul.
CSÁT.
Vessetek lepelt reá!
Vérét ne lássák a szűz csillagok,
Se' nap világa!
(Többen a sátorba mennek s Attilát, ágyára fektetve és letakarva a szín közepére hozzák. Csaba és Bere jőnek.)
CSABA.
Hah, ki tette ezt!
CSÁT.
Hadúr, az Isten !
CSABA.
Hol van kardja? Hah,
Porban hever s vér rajta. . . . Emberek,
(A holtra mutat.)
Ki tette ezt ?
CSÁT.
Mondom, Hadúr tévé.
CSABA.
Kardját tehát rám hagyta, örökül.
(Fölveszi a kardot.)
CSÁT.
Mily nyugton alszik! Ki állítaná, hogy
Meggyilkolák - - lehet -e gyilkolás,
Hol nincs kin hosszút állni?
(Krimhilda, Aladárral s kíséretével — közte Buzát, — balról jőnek.)
KRIMHILDA.
Isszonyú,
Oh isszonyú ! hát már nekem örökké
Vért kell -e látnom!
ALADÁR.
Csillapodj, anyám!
KRIMHILDA.
Megmondtam úgy -e ? Rém-álmom betelt!
Vérben hever — s mellette im Mikolt.
Az istenek ítéltek, isszonyún
Büntetnek ők.
ALADÁR.
Atyám, oh szólj, kire
Hagyád Hadúr szent kardját?
CSABA.
Ide nézz!
Kezembe' van. Hozzám, hunok! A kard
Azé, ki legelőször fogja meg
Atyám után.
ALADÁR.
Megállj, úgy nem tied,
Ha' gyilkosáé. Vére rajta még,
Te gyilkolád meg!
CSABA.
Nem hallottad -e:
Nem gyilkos kéztül, nem orúl esett el.
Hadúr akarta.
ALADÁR.
Mily hazug mese!
E lány vagy asszony — e levente itt —
Vérébe mind a kettő — ajkuk' a
Halál lezárta, nehogy vallomást
Tehessenek — de ím a kard vasán
Attila vére; átkozott, ki azt
Kezébe, fogja, mert én rákiáltom,
Hogy ő a gyilkos.
CSABA.
Itt van hát!
(A kardot Attila mellé fekteti.)
S legyen
Ki még kezébe fogja — átkozott.
Vele temessük el s jaj, a ki még
A szót kimondja, hogy meggyilkolák.
Sírjába hadd vigye titkát a kard.
Nekem nem kell — a nélkül is erősb
Vagyok.
ALADÁR.
Meglátjuk azt. Hozzám, hunok !
(Kardot ránt.)
CSABA.
(szintén kardot ránt).
Én vagyok Attila idősb fia!
ALADÁR.
És én vagyok, kit jobban szeretett!
(Csát s a húnok egy része Csaba, — Búzát s a más rész Aladár körül csoportosulnak, a szín jobb és bal oldalán. — Aladár. Krimhildára támaszkodva és Csaba fenyegető állásban egymás- sal szemben. — A háttérben Detre s a. hűbéres királyok, moz- dulatlan.)
DETRE.
Csak rajta, jó testvérek! Attila
Örökje, lássuk, melyiké leend!
(Hangosan nevet.)
A függöny legördül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE