Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Balassi Bálint
Szép magyar komédia
Keletkezés ideje
1589
Felvonás
5
Jelenet
22
Megszólalás
323
Mondat/Sor
994
Szó
11461
ACTUS IV. SCENA I.
Credulus beszél Sylvanussal.
CREDULUS.
Csak kár, nem mesterkedhettél úgy, Sylvane, hogy dolgodot elfedezhetted volna előttem.
Nincs oly vékony sodrott fonal, ki valaha az verőfénre ne kéljen, titok snincs olyan, ki valaha ki ne jelenjen.
SYLVANUS.
Mi dolog, talám bort ittál?
Mit garázdálkodol énvélem?
CREDULUS.
Nemcsak garázdálkodom az te hitetlen voltodért, hanem ugyan eszvehordjuk ma az marhát!
SYLVANUS.
Valamiért?
Valyon mi hamisad volt valaha éntőlem, jámbor, hogy így pártolkodol?
CREDULUS.
Mi hamisam?
Még azt kérded?
Tehozzád én úgy bíztam, mint magamhoz, s ahhoz képest tanácsot is kérdettem tőled, mint meghitt barátomtúl, dicsérvén hol szemét, hol kezét, hol szavát, hol homlokát Juliának előtted, azt alítván, hogy orvoslanál inkább, hogysem elárulnál nyavalyámban.
S ha tekintem, hát nem barátom, hanem halálos ellenségem voltál énnékem, mert sok esztendeig való szolgálatomnak minden bérét, érdemét elvesztetted tőlem!
Hogy mívelhettél ilyen árultatást rajtam?
Tudod, hogy engemet, ilyen jó társodot s barátodot árulsz véle!
Engem, mondok, kinek mindenkoron ajánlottad szolgálatodot!
Ez-é az igaz barátság s tökéletes jámborság?
SYLVANUS.
Halljad, ím megmondom, azután tégy magad ítéletet benne, ha érdemlek-é böcsületet vagy nem.
Egykor Dametával ballagunk vala az olajfa-völgyön, s egy dombnak az árnyékában találánk egymás mellett fekünni Juliát Mirtinával, hogy ott nyugodnának az jószagó füvekben, az jó madarászás után.
Vala valami eledel is mellettek.
Mihelt megláttak bennünket, Mirtina ottan felkele, s nagy emberséggel kezde étellel és itallal kínálni bennünket, s mi is melléjek ülénk.
S hogy ott ennénk s innánk immár, történék, hogy az beszéd közben Julia, csak történet szerint fordítá reám szemeit, s én is penig titkon eszemben vettem vala az ő tekintetit.
Jó idő múlván szomorúan fölemeltem vala szemöldökömet, nagy szomorúan reája tekinték, úgy, hogy egymás tekintetünk egyben találának, s ugyanott mindjárt az Szerelem (kinek az ő személyét lesben állatta vala ellenem) egy nyilával gyógyíthatatlan sebet ejte szívemen.
Csak esék énrajtam, hogy ottan elvésze eszem, s halálos veríték üte ki homlokomon, ki miatt csak elhalék s elnémulék; s mint az leángyermek álmában megrettenvén s felserkenvén, ijedtében édes anyját kiáltja.
CREDULUS.
Miért nem tekintettél máshová?
Miért néztél reá?
Mit ámodtál csudául az ő mennyei ábrázatjára?
SYLVANUS.
Bizon egynéhányszor akartam s igyekeztem, de soha erővel sem fordíthatám el szememet róla, mert az ő hihetetlen szép volta akaratom ellen is maga csudájára húzza vala szívemet.
CREDULUS.
Nem az, nem, nem az ő szépsége, hanem az magad tökéletlensége s hitetlensége ennek az oka.
Tudod, hogy nem cselekedtem én azt tevéled, mikor Galateában égsz vala!
SYLVANUS.
Bizonyára, ha az Szerelem rabja vagy, azminthogy tagadhatatlan dolog, hogy az vagy, tehát tudnod kell, haszontalan őelőtte mind az elfutás, s mind az elrejtezés, s mind penig az ellenkezés, mert ő mind lőni, s mind repülni, s mind gyútani jól tud, s ha szinte néha valamely embernek az szíve kemén volta miatt nyilván nem árthat is, ugyan nem nyert ember azért azzal, mert kinek szívét nyilával meg nem hatja, azt tűzzel gyútja, s úgy meglágyítja.
S ott még az gyútó tüzet is, ha meg akarná oltani valaki az tiszta szemérmetességnek nedvességével, úgy sem fog semmit.
Mert azhová ember lábán igyekezik, oda hamarébb elérkezik szárnyon, s előtte viszen, mert repülve mégyen.
CREDULUS.
Semmi mentség ez!
Csak árultatásodnak s tökéletlen hamis voltodnak undokságát (kiben ellenem fértetél) forgattad volna is szemed előtt, szabadon mert ember lehettél volna az Szerelemnek nyilaitúl, szárnyától, lángjától!
SYLVANUS.
Nám, mondom, hogy nem én vétkem, hanem az Szerelemé, kit magad is jól tudsz, hogy vak, s azt is vakká tészi, azkinek szívét felgerjeszti, hogy az vétket sem esméri, s az barátságot sem tekinti, s az atyafiúságot sem böcsüli.
CREDULUS.
Azmint látom, nem csak nyertességgel, hanem ugyan erővel is akarod tennenmagadot igazétani.
No, ám légyen helye mentségednek, noha nem igaz, s ámbátor légyen úgy, hogy az Szerelemnek erőltetésiből szereted te Juliát, énellenem semmit nem vétesz.
De itt mit mondasz arra, hogy nem elégedtél azzal, hogy szeretni merted Juliát, hanem annak felette éntőlem el akartad veszteni, hogy énnálam nélkül, csak egyedül örvendezhess nékie, kivel az éltető lelkemtől akartál engemet megfosztani!
Nem hamisság-é ez?
Nem gonoszság-é?
Azmely gonoszságod napról napra mindaddig öregbel, míg meg nem szűnnél tőle.
SYLVANUS.
Bizonságom az menny és az föld, hogy azelőtt is szántalanszor próbáltam, s most is mindennap azon vagyok, hogy kivessem szememből, de nem enged az Szerelem, sőt akaratom ellen tartóztat engem.
Hanem könyergjünk mindketten néki, hogy ilyen méltó kívánságunknak ne légyen ellene, hanem ótsa meg az rút tüzet bennem, s mentse ki teelőtted is ártatlan fejemet.
Isten hozzád!
CREDULUS.
Ó, áruló Szerelem, mire juttatál engemet?
Ó, hogy bánom, hogy meg nem kérdém Sylvanust, ha szánja-é őtet Julia?
Ha örömest hallja-é, mikor szól, vagy penig csak ővéle is így bánik, mint szinte énvélem, hogy még örül gyötrelmemen?
De ihon szinte az kegyetlen Julia, mint beszél Briseidával!
Majd félfelé vonszom magamot, s meghallom, ha engem szán-é inkább vagy Sylvanust?
ACTUS IV. SCENA II.
Briseida szól Juliával, Credulus egy bokor megett hallgatja.
BRISEIDA.
Nagy ok ádja tennem, hogy ismét megpróbáljam, micsoda akarattal vagy az szegén Credulushoz.
JULIA.
Nékem is nagy ok ádja, hogy régen se halljam szódot.
BRISEIDA.
Azt akarod-é, hogy mindholtig csak búban, szomorúságban viselje életét, s mindenkoron csak keserő könyveket hullasson, nyavalyás?
Szánd meg szegént, te vad állat, s térj hozzá már valaha egyszer!
CREDULUS.
Ha sokat késel az én életem segedelmével, én keveset késem az veszedelmével!
BRISEIDA.
Az hevült, megszomjúhozott útonjárónak sem édesebb az tiszta forrásvíz, s az aratóknak sem kedvesb az árnyék s hűves szellő, sem az nyájnak az zöld pázsitfű hegye, kit az reggeli piros hajnal gyenge harmattal béhinteget, mint Credulusnak az te szemeid tekinteti.
JULIA.
Az dühös farkas is nem nagyobb ellensége az juhoknak és barmoknak, s az kőeső sem nagyobb az éretlen gyümölcsnek, s az száraz dér sem az új plántáknak, mint nékem szerelme Credulusnak.
BRISEIDA.
Hadd el az kegyetlenséget, s tekints kegyelmesen, mondok, szegénre!
Meglásd, ne haragéts magadra az Szerelmet, mert tudod, nem fog semmi poenitentia Cupidónál.
Valyon nem esméred-é az ő nyilának hegyes voltát?
JULIA.
Haragudjék bár, lője szinte annyi nyilát reám, mennyit akar, mit árthat annál többet, azmit ez ideig ártott?
De talám azt akarnád, hogy néked jelenteném én azt meg, azkit ez ideig soha senkinek nem mondottam?
De ne várd, mert minthogy ekkoráig senkinek sem jelentettem, ezután sem senkinek, míg élek.
Hanem ezt bizonnyal elhiggyed azért bátor felőlem, hogy én ezután soha senki szerelméhez magam nem kötöm, mert sok esztendeje vagyon már, azmiulta egy ifjú vitéz szerelmében ádtam magamot válhatatlanképpen, kitől soha el nem szakadok.
ACTUS IV. SCENA III.
Dienes szól Sylvanussal.
DIENES.
Vedd el, uram!
Végye el uraságod, ha egyébért nem is, ottan csak azért, hadd légyen enyim az hímes ing, kit Galatea ígért.
SYLVANUS.
Nem csuda, hogy oktalan voltodra így búsítasz.
Hagyj békét, menj inkább az juhokhoz, mert valami farkasordítást hallok mind az völgyen!
DIENES.
Patvar marja mind farkast, medvét, rókát!
Majd elmégyek, csak vedd el az eperjet, ne vesszen el az hímes ing tőlem.
SYLVANUS.
Nem veszem, nem, hallod-é?
DIENES.
Miért?
Ha lám, ki jó!
Ottan csak egy szemet egyél benne!
SYLVANUS.
Eredj!
Vessz el előlem!
DIENES.
Miért nem kóstolod meg?
Talám azt hiszed, hogy valamit adnak megenned?
Ím én is eszem.
SYLVANUS.
Add az szamarodnak!
DIENES.
Miért adnám?
Magad is megehetnéd azért, ha eszed volna!
Miért adnám az szamárkának?
Nem tudod-é, hogy nem jó szamárnak eperj?
SYLVANUS.
Ki bolond szegén!
DIENES.
Ne mondd azt, uram!
Nem bolond az szamárka!
Látod-é, hogy mind vizet, fát ő hord szegén az konhához?
SYLVANUS.
Mondom én, mint vagyon.
Azki mivel társakodik, olyanná lészen.
Ha szamárral, szamárrá.
Immár ő mind elpöngetné az aggnő szót!
Hadd el, s eredj az juhhoz!
DIENES.
Vedd el hát az eperjet!
SYLVANUS.
Mit búsítasz?
Hagyj békét!
Vakarj el!
DIENES.
Miért nem veszed el?
Mit árt?
Miért vagy ilyen kegyetlen?
SYLVANUS.
Nem vagyok olyan kegyetlen, mint Galatea érdemlené, kiért egész esztendeig sívék-rívék; könyörgék néki, úgy, hogy még az madarak is, úgy tetszett, keserültenek.
Kiért csak szemét sem vetette reám, szómot, izenetimet csak hallani sem akarta, levelemet sem olvasta, ajándékimot penig nemhogy elvette volna, de ingyen sem illette.
Azért senkire ne vessen, ha olyan magot arat, azminémőt is vetett.
Hadd csak, hadd, jóllehet ha valaha megfizetem az kölcsönt, talám nem lesz ilyen kegyetlen hozzám.
De itt mit vársz te?
Hogy nem mégy el?
Hogy nem látsz az juhokhoz?
Meglásd, hogy ím, estvére kélve az kosárba rekesszed őket, egy héja se légyen, mert bizon elhidd, te ádod meg az árát, hallod-é?
Nyilván szólok, érted-é?
DIENES.
Vagyon héja, csaknem mondám, az egyik kos szarvának!
Ím, mint veszti el tőlem az hímes inget!
Csak veszi vala el az eperjet, ollyá tartom vala, mintha rajtam volt volna immár!
ACTUS IV. SCENA IV.
Credulus, mint reméntelen, elbúsult ember, magában szól egyedül, meg akarván bújában magát ölni.
CREDULUS.
Mi szükség énnékem (tudván, hogy Julia mást szeret) tovább ez világban vajúdnom?
Csak mint egy kába, eszeveszett ember, lecsüggött fővel az emberek között széllyel bolognom?
Mi jót kell várnom, ha fülemmel hallom, ő maga Julia mit beszél?
Az szerencsét szidjam-é, ha látom, hogy nem az vétke, hanem Sylvanusé, hogy hová fenébb s kegyetlenb Julia hozzám.
No, hadd járjon, sem az szerelem, sem hosszú idő orvosolhatja meg az én lelkem fájdalmát.
Orvosolja az halál, ki mindennémő búban s nyavalyában hamar véget szokott érni.
Medgyek?
Imez kősziklárúl szakasszam-é le nyakamot?
Ha azt mívelem, csak foltonkint szakadozik az én testem, senki nem fogja tudni, hová lettem, elszöktem-é vagy miben vesztem.
Bizon, senki hírt nem tud mondani halálomról!
Nem azt tehát, hanem azt mívelem: Ó, ti magas fák, kik sokszor hallottátok az én keserves sírásimot, kiken az én gyilkosom, Julia, csak mosolyogott, ti légyetek mostan is az én testámentumosim, s ti tégyetek bizonságot mind őelötte s mind más előtt az én szörnyű halálomról, mely halálomnak keserves okát, ím, fel is jegyzem egy fiatalra, hogy mennél nagyobb időre nő, annál inkább kiterjessze magán az jegyzetemet, mely jegyzésről végyen ki-ki példát, mint űzze az szerelmet, s mást is tanítson reá.
Ó, istentelen s igen kemény szép Julia, ki mindétig fene s néma lől hozzám, ím, meghalok immár.
Ezután [nem] búsít az én siralmas kiáltásom tégedet!
Talám valaha ezután, ha jó szerencsére reátalálsz az miattad veszett testemre, látván szörnyű halálomot, sokat is gondolkodván magadban, kezdesz akkor megesni, s emlékezetért talám valami csontom darabját is kezedben vészed, sőt talám csókodot sem tiltod akkor meg, kit éltemben megtagadtál tőlem.
Ha penig Isten azt akarta, hogy ugyanez gonosz szerencse miatt ez holtom után való jó se teljék rajtam, s holt testemre se találj, hanem valamely ember ásta sír vagy valami vad gyomra légyen az én koporsóm, mégis talám valaha reátalálsz az jegyzésre, kit az fiatalra metszek fel, s megértvén abból, hogy temiattad, kegyetlen, adtam az halálra magamat, talám megszánsz s könyvezve fohászkodol (noha későn) utánam héában akkor.
Te is penig, hitetlen Sylvane, engemet elárult, hamis barátom, elégedjél meg immár az én Juliámmal!
Ó, veszett s nyomorult fejem, bezzeg igen megcsalatkozám!
Ó, szép Juliám, immár nem halljátok az szegény Credulusnak szózatját, sem az ő keserves énekét!
De mit beszélek héában, nyavalyás, ha csak az hegyek-völgyek hallgatják szómot!
No, hadd messem fel előszer okát halálomnak az fiatalra, s azután hadd múljak ki ez világból:
Credulus bújában, itt ez nagy pusztában
azért ölé meg magát,
Hogy Sylvanus tőle, kit soha nem véle,
elcsalta szép Juliát,
Kiért, mint ezelőtt, most is ezen helyött
nem szánta ő halálát.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE