Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szász Károly
Attila halála
Keletkezés ideje
1893
Felvonás
5
Jelenet
0
Megszólalás
864
Mondat/Sor
3279
Szó
14766
NEGYEDIK FELVONÁS.
Az első felvonásbeli terem. A háttérben s két oldalon még a lakomái asztalok egy része áll, rendetlenségben, maradékokkal. Az első jelenet alatt ezek eltakarítása foly s bevégződik. — Csát, Bere az előtéren.
CSÁT.
No ez derék egy éj volt! Még soha
Nem ettek, ittak ennyit húnjaink !
Vendégeinknek — az ilyesmihez
Szokatlanoknak — el is állt belé
Szemök-szájok!
BERE.
Fülök is kétfelé!
A szolganép csak úgy görnyedt a sok
Nehéz aranytál és ezüst kupák
— Vedernek is beille némelyik! —
Mázsányi súlyától! — Láttál -e már
Szarvast, ezüst tálczán, egészbe?
Szép Fogás!
CSÁT.
No, a fogást mi illeti,
A hogy Vigilt megfogta Attilánk:
Az sem utolsó volt!
BERE.
Nevethetém:
A mint nyakába aggaták a zacskót
Az ötven font aranynyal. Igazán
Felséges tréfa volt!
(Az asztalhordozókhoz.)
— Gyorsan, ti ficzkók. —
De bámulám urunk mérsékletét:
A gaz fejét hogy el nem ütteté.
CSÁT.
Mit gondolsz: egy követnek! A követ
Személye szent! Egész méltó haragját
Edék fején önté ki. Ott ficzánkol,
Karóba húzva, a bitó-hegyen.
BERE.
De gyorsan elbántak vele! No de
Ugy kell neki. Szeretném látni, hogy
A mennyi gaz, mind így huzzák karóba !
CSÁT.
Azt nem győznék karóval, czimbora.
(Az asztalok elhordása befejeztetett; a szolgák mind eltávoztak. Csát és Bere magok maradtak a színen. Csat körülnéz s mikor erről meggyőződött, óvatosan szol Beréhez.)
Magunk vagyunk. Emlékszel, az nap — ép
Hadjáratából tért meg Attila,
S a túszokat s a szép leányt hozá —
Miket beszéltünk ?
BERE.
Hogy ne ?
CSÁT.
Tíz, talán
Nyolcz napja csak; de már azóta is
Ért a gyümölcs. Én láttam akkor is —
S azóta is szemmel kisértem és
Most már kimondom. Ezt a frank leányt
Mindjárt szemügyre vette a király;
Oly balga volt — mert vak az indulat —
Hogy a gyanút — bűnösnek tudva már
Magát! — lefegyverezni, ép' nejére
Krimhildre bizta; ott meg Aladár
Szint' lángra gyúlt iránta. Nem csodálnám,
Ha a királyné, féltésből, fia
Pártjára állna —
BERE.
S ellenzése tán
Még jobban ingerelné Attilát,
S oly elhatározásra ösztökélné
Melyből nagyobb dolog nőné magát ki,
Mint egyelőre vélnők.
CSÁT.
Meglehet.
Résen legyünk hát. Egy szóval se mondom,
Hogy a keresztyén asszonyt Attila
— Különben is betelvén rég vele -
El nem taszítja, s ős szokás szerint
Uj frigyre nem lép a Kádár előtt.
BERE.
A frank leánynyal ? Hisz az' is keresztyén !
CSÁT.
Eh, mit tesz az ? Kié az uralom,
Azé a vallás ! Várjuk el, mi lesz.
— Jőnek, vigyázz; Buzát — előtte szót se,
— Mert Aladárnak nevelője volt,
S ragaszkodása hozzá most is áll. —
(Buzát sietve jő a középen.)
BUZÁT.
Halljátok ezt? Az a burgundi fi,
Hágen, az éjjel megszökött.
BERE.
Ne mondd!
BUZÁT.
Éjfél körül, még azután, hogy a
Nők elvonultak, ő még itt maradt,
Itt láttam őt az asztalok körül
Vígan mulatva; nem tünt fel rajta, hogy
Valami rosszba törné a fejét:
Oly otthonosnak és jókedvűnek
Látszék.
CSÁT.
Hisz' ép' ez árulhatta voln' el,
Hogy rosszba törte már is a fejét.
Mert rendesen setét és hallgatag,
S oly harapós volt, mint farkaskölyök,
Ha nőni érzi már a szemfogát.
BUZÁT.
Igaz biz' az, de rá se gondolék.
Ma hűlt helyét találták.
CSÁT.
A király
Mit monda hozzá?
BUZÁT.
Hej, nem tudja még,
A nagy király még mámorát aluszsza.
CSÁT.
Csalódol, itt jő. Álljunk félre, mert
Különben eltipor. Nézd, mily dühös.
(Félreállnak. Attila, Detre jőnek középen.)
ATTILA.
Való e hír?
DETRE.
Úgy látszik, nincsen ok
Kétkedni rajta.
ATTILA.
Mit ? — úgy látszik ? és
Kétkedni? — Tisztán — s ne köntörfalazz —
Felelj: igaz -e vagy nem?
DETRE.
Biz' igaz.
ATTILA.
S nem üldözik ?
DETRE.
Dehogy nem, jó uram !
Alig hogy észrevevék, négy szél felé
Lovasokat küldöttem, a kik őt
Országszerén keressék s föld alól is
Előteremtsék. Meghozzák -e ? más
Kérdés. (Félre) Hisz' üthetik már bottal a
Nyomát!
ATTILA.
Hadurra! meg kell hozniok,
Vagy ők lakolnak — s te s mindannyian!
Hé, ki van itt ? — Buzát, ülj lóra rögtön,
Testőreimből végy huszat magadhoz,
S mig amazok már távol üldözik,
Ti verjetek föl itt körűibe minden
Bokrot, ha mint a nyúl meghúzta voln'
Magát. (Búzát el.) Hah, kézre kell kerűlnie!
(Hirtelen eszmélve.)
És Walter? Ő is megszökött?
DETRE.
Dehogy!
Ő itt maradt s nyugodtan űl helyén
Csaba fiadnál.
ATTILA.
Hát nem is tudott
Barátja szándokáról ?
DETRE.
Nem hiszem.
ATTILA.
Mit nem hiszesz ? beszélj világosan.
DETRE.
Hogy ne tudott voln' róla: nem hiszem.
ATTILA.
És mégis itt maradt ?
DETRE.
Kétségkívül
Volt oka rá, mi visszatartsa őt.
ATTILA.
Századszor mondtam, ember, mondd ki mit
Gondolsz, ne szólj talányokban nekem.
(Detre vállat von.)
Tán jól találta itt Etellakon
Magát ?
DETRE.
No, hogy ne!
ATTILA.
Vagy Csaba fiam
Barátsága köté le ?
DETRE.
Meglehet.
ATTILA
(türelmetlenül).
Tudod, mit gondolok — s nem akarom
Kimondani; te mondd ki a nevet,
Mely ajkam' égeti.
DETRE.
Hogyan, uram?
Azt gondolod, hogy tán Mikolt miatt ? —
Az is lehet.
ATTILA.
Hé, ki van itt ? — Bere,
Waltert veresd azonnal vasra, és hozd
Élőmbe . (Bere el.)
DETRE
(mintegy magában).
Jó, de mit mond rá Csaba
Királyfi? E derék fiú nagyon
Kedves neki. —
ATTILA.
Ne mormogj. Mit beszélsz ?
DETRE.
Hogy magad adtad e fiút Csaba
Királyfi mellé, mint a másikat
Hágent is Aladárnak. Ez szökik,
S amazt fogod be. És ha csakugyan
Mit sem tud a Hágen szökésiről
Walter?
ATTILA.
De tud. Kell hogy tudott legyen.
Akarom is. Utamból félre kell
Őt tolnom és eltennem láb alól.
DETRE.
Vagy úgy? Ez már más !
ATTILA.
Ne sziszegj, ha mondom.
A nap se megy le, és végét vetem
Mindennek én. Se kedvem, sem időm
Nincs várni. Még ma nőm leend Mikolt.
Oly lakodalmat ülök, a minőt
Nem láta még Etellak, a világ
Nem láta még olyat!
DETRE
(félre).
Csak a nyakad'
Ne szegje!
(Bere jő, két katonával, kik Waltert kötözve hozzák.)
BERE.
Itt hozom Waltert, királyom.
ATTILA.
Hol a barátod Hágen ?
WALTER.
Nem tudom.
ATTILA.
De tudtad azt, hogy szökni szándoka.
WALTER.
Tudtam, király.
ATTILA.
Nem hítt -e téged is,
Hogy vele szökj ?
WALTER.
De hitt.
ATTILA.
A vakmerő,
Nem is tagadja! — És mért nem menél ?
WALTER.
Nem volt okom megszökni udvarodból.
ATTILA.
De volt okod maradni?
WALTER.
Túsz vagyok.
ATTILA.
Hát ő nem az volt szinte ?
WALTER.
Magamat
Becsületszóval kötve hittem én;
De ő talán máskép gondolkodott.
ATTILA.
Miért maradtál ? Mi kötött ide ? —
Hallgatsz ? — Makacs vagy. Gondom lesz reá,
Hogy szóra hozzanak. (Beréhez.) Vigyétek és
Vessétek a toronyba. Kétszeres
Zárt s őröket. Függnek, ha megszökik.
El ! (Bere s a katonák el Walterrel.)
Detre ! a mely órán nászomat
Ülöm Mikolttal, — ép a harmadik
Kürtszóra, el ne vétsd, akkor fogom
A szép arára az első kupát
Ürítni — vétesd e kölyök fejét
S testét dobasd ki a szemétre. — Itt
A gyűrűm, ennek megnyilik a zár.
DETRE.
Meglesz uram. (Félre.) Remélem, elfelejted
Majd számon kérni.
ATTILA.
Nincs veszíteni
Vezesse hozzám, ő, személyesen,
Úgy akarom, Mikoltot.
DETRE.
Sietek.
ATTILA.
Mondd: nem tűrök halasztást; kifogást:
Hogy így beteg, úgy bágyadt, — mint szokott,
Ha hívatom, izenni, — hallani
Nem akarok. Menj s visszatérj velök.
(Detre el.)
Hé, ki van itt ? — Csát, menj s fiaimat
CSÁT.
Személyesen adom parancsod' a
Királyfiak tudtára . (El.)
ATTILA
(maga).
Ki van itt
Még ? Senki sincsen, a világ ura
Kinek parancsot adjon ! a nagy Attila
Parancsoljon magának! — Csöndesedj'
Te háborgó sziv, ne lüktess eremben
Te lángoló vér, kielégítelek
Ma még. Enyém lesz ! Karcsú derekát
— Ah, mily gyönyör! — magamhoz kulcsolom,
S mig gyönge keble keblemen piheg,
Hosszan szivom mézédes ajkait,
Láng-ajka csókját! — Borzadsz, kis galamb?
De majd alélvá súgod, hogy szeretsz,
És elhanyatlasz, égve, karomon.
Oh, minden égnek minden gyönyöre !
Rohanj, irigy nap ! Korbácsold tüzes
Lovaidat, bár lobbot vet tengelyed
S fölperzseli, a mit még Attila
Épen hagyott a felgyujtott világból!
S te éj, üdvömnek néma tanúja,
Jőj csillagatlan ', — éji mécsemen
Kívül nem tűrök más látó szemet,
A mely meglopja boldogságomat!
— Ki jő ? (Csaba és Aladár jőnek.)
ALADÁR.
Atyám, hivattál.
CSABA.
Engem is.
ATTILA.
Magam akartam tudtotokra adni,
Hogy nász-sátramba még ma éjjel új
Nőt vezetek.
ALADÁR.
S anyám? Nem nőd -e ő?
Megölni akarod?
ATTILA.
Nem bántom őt.
De tőlem önként elvonult s magát
Elzárta. Névleg nőm csak — s az marad.
A nagy királynő czímét hadd viselje,
Nem fosztom őt meg attól. Rangja, fénye,
Dús palotája, minden megmarad.
Ti is maradtok, a mik vagytok.
CSABA.
És
Ki az a nő, a kit —
ATTILA.
Mikolt.
CSABA.
S ma még ?
ATTILA.
Ma.
CSABA.
S én azt mondom: sem ma, sem soha.
ATTILA.
Fattyú!
CSABA.
Az nem vagyok ! Ne káromold
Anyám emlékét!
ATTILA.
Vakmerő kölyök!
S miért ne ma, vagy a mikor nekem
Tetszik ?
CSABA
(indulatát leküzdve).
Bocsáss meg, vakmerő valék.
Atyám vagy, és csak kérni van jogom.
Gondolj korodra, — két fiadra, — mind
Levente már, elég erős, Hadúr
Kardját a légbe megsuhintani,
És birodalmadat megvédeni
Utánad.
ATTILA.
Úgy -e, csak holtomra vársz ?
Tán Aladár is ? — Te, kit úgy szerettem,
S kedves fiamnak tartók, kire mint
Aggságom gyámolára számiték?
ALADÁR.
Miért keressz hát aggságodra más
Gyámolt magadnak?
ATTILA.
Úgy -e, szembe szállsz
Te is velem ?
ALADÁR.
Igaztalan vagy, oh
Atyám ! De esdve kérlek: azt ne tedd!
Érdemli -e, hogy így megsértsd, anyám ?
S miért bízol Mikoltban ? — Oh, ha tudnád !
ATTILA.
Mit ? — Ki vele!
ALADÁR.
Szereted öt? Vakon
Szeretheted csak ! Nőddé akarod
Őt tenni — ádáz ellenségedet!
ATTILA.
Ki mondja azt ?
ALADAR.
Én ! A ki szinte oly
Hő szenvedéllyel, nem, százszorta jobban,
Oh, mert az első szerelem hevével
Szerettem őt —
ATTILA.
S elútasíta, nemde ?
Gondoltam, — aztán meggyülölted öt
S most vádolod előttem!
ALADÁR.
Félreismersz,
Ha azt hiszed, hogy féltés vagy boszú
Beszél belőlem. Mondok többet is.
E lány, a kit te nőddé tenni készülsz,
Gyermekkorától eljegyezve egy
Szomszéd király fiának, ide jött
Szivében égő, lángoló boszúval,
Megsemmisítni téged, engem és
Mindannyiunkat. Halld — s bátyám, Csaba,
Figyelj te is, mert rólad is beszélek.
CSABA.
Mit tudok én minderről ?
ALADÁR.
Csak figyelj.
E lány, rideg valója, gyásza, mély
Bánátja s méltósága, szívemet
Megvette; őrülten szerettem őt,
S meg is vallám előtte; úgy mutatta,
Hogy viszonozza.
ATTILA.
Áltatád magad'
S most, hogy felébredsz, éretlen gyerek,
Most vádlod őt előttem. Nem hiszek
Egy szót sem. Ámde lesz gondom reá
Hogy álmaidból ébredj és kigyógyulj
E balga képzeletekből. — Itt anyád.
(Krimhilda, Herkával jő.)
ALADÁR.
Anyám !
KRIMHILDA
(halkan).
Vigyázz, ne áruld el magad '.
E lány hamis volt hozzád, de azért
Apád se birja őt!
ALADÁR
(szintúgy).
Apámnak én
Elmondtam a valót.
KRIMHILDA.
Boldogtalan!
De mindegy már. Soha !
ATTILA
(félre).
Az árulók,
Vajon miről susognak?
HERKA
(halkan, Krimhildához).
Asszonyom —
KRIMHILDA.
Hivattál Attila.
ATTILA.
Nem egyedül
Hivattalak; s mégis magad merél
Előmbe jőni? Vagy nem mondta meg
Parancsom' Detre?
KRIMHILDA.
Meg. De tudhatod —
(Vagy elfelejtéd a mit esküvém ?)
Hogy a ki lányom' nőül bírni vágy:
Az kérje tőlem, anyjától. De az
— Megmondtam azt is — te nem lészsz soha.
Lakomba hoztad, onnan nem viszed
Nászsátorodba.
(Detre jő s a háttérben megáll.)
ATTILA
(fenyegetőleg).
Majd meglátom én!
KRIMHILDA.
Meglátom én: mersz -e lakomba törni S
Mikoltot elragadni?
ATTILA.
És ki gátol,
Hogy azt tegyem, mit épen akarok,
Etellakon ?
KRIMHILDA.
Felejted, Attila,
Hogy palotámban én úrnő vagyok
S azt ostrom ellen védni is tudom,
Bár újra felperzselnem kellene,
Mint akkor — elfeledted?
ATTILA.
Isszonyú
Emlékeket idézsz, vesztedre, föl.
Gondoskodám, hogy ismételni azt,
Mit véreid ellen tettél, ellenem
Meg se kisérthesd. Palotád enyém,
S parancsnoka szolgálatomban áll.
KRIMHILDA.
Magam fogok parancsot osztani.
ATTILA.
Próbáld, ha lesz -e, a ki szót fogadjon?
KRIMHILDA.
Jer, Aladárom.
ATTILA.
Aladár, ne moczczanj;
Haragommal daczolsz.
KRIMHILDA.
Mit! anyja ellen
Lázítod a fiút?
ATTILA.
S te apja ellen !
ALADÁR.
Apám, anyám, oh szűnjetek!
ATTILA.
Elég.
Egy szót se többé. Halld Krimhilda, im
Még egyszer és utolszor kérdezem :
Adod Mikoltot?
KRIMHILDA.
Nem adom.
ATTILA.
Tehát
Erőszakot vársz ?
KRIMHILDA.
Merd azt, Attila!
Hallatlan egy merény, hogy egy király
Neje lakából vigye ágyasát,
Szeme láttára s az egész világ
Láttára! — Mert tégy s mondj akármit, ő
Csak ágyasod lesz, nem egyéb, mig én
Élek. — Avagy tán elhatározád
Engem megölni? Akkor elvihetd,
De csak erővel akkor is. Ne számíts
Ám arra, hogy önként jő ! mert utál
Mint a bűnét s fél tőled mint a tűztől.
ATTILA.
Csalódol!
KRIMHILDA.
Te csalódol Attila,
Ha azt hiszed, hogy szerelem vezérli
E lányt karodba! Oh, a hiu agg
Önámítása ! — Szerelem ? De még
A nagyravágy sem, a világ ura
Mellett hatalmas trónon ülni; sőt
Kényszer se. Még a frank királyleányt
Nem ismered te. Tőrt hord kebliben,
Melyet szivednek, vagy saját szivének
Fordítni kész, ha kényszerítenéd.
ALADAR.
Hallod, apám!
ATTILA.
Hallottam a mesét,
Előbb gyerek-, most asszonyszájból ismét.
Mindketten álmodátok! —
KRIMHILDA.
Álmodánk ?
Legyen hited szerint, ha vak akarsz
Maradni s át nem látod, mi viszi
Karodba e Mikoltot!
ATTILA.
És ugyan
Mi hát?
KRIMHILDA.
Ki nem találod ? — A boszú;
Mint engem is hajdanta, az hozott csak.
Tudod mi a különbség köztem és
E lány között ? Én bosszum eszközét
Véltem találni benned, ő pedig
Boszúja tárgyát. Éltemben nekem
Te mit se vétél, csak karodra volt
Szükségem, hogy lesújtsam Szigfridem
Gaz gyilkosit vele. Mikolt ? E' más !
Ő apja és két bátyja és egész
Királyi háza és szülő hona
Földúlt valóját kéri számon — és
Egyenesen csak tőled, Attila!
ATTILA.
Agyrémet látsz.
KRIMHILDA.
Figyelmeztettelek.
Tégy mit akarsz; nekem nincs úgy se' már
Mit várni tőled.
ATTILA
(Detrehez megy; halkan).
Detre, menj azonnal
Hozd el Mikoltot.
DETRE.
És ha nem akar?
ATTILA.
Attól ne tarts. S ha még se ': hozd erővel.
Kürtöltess egyszersmind, hadd jőjjenek
Hűbéresim s országom nagyjai . (Detre el.)
( Visszatér Krimhildához, ki azalatt Aladár karjába támaszkodott.)
Agyrémedet mindjárt eloszlatom.
Mint köd a naptól, úgy eloszlik az
Mikolt tekintetétől.
KRIMHILDA.
Hah, tehát
Érette küldted Detrét? Nem hagyom!
(Indul.)
ATTILA
(karját megragadja).
Tápot sem innen!
KRIMHILDA.
Ellenem akarsz
Erőszakot használni? Nem vagyok
Már hún királyné ? S hún országba' nincs
Egy kar, mely engem védjen? Aladár!
ALADÁR.
Atyám, az égre — bár tisztellek, úgy mint
Királyomat s atyámat: ám anyám'
Ne bántsd, azt mondom —
ATTILA.
És ha bántanám:
Ugyan mi lenne akkor?
ALADÁR.
Védeném.
CSABA
(előlép).
Apámat is van a ki védené.
ATTILA.
Egy gyermek ellen nem szorultam én
Más gyermek védelmére. Százezer
Hős férfikar fölött — a magamé is
Elég egy asszony ellen védeni.
KRIMHILDA.
Ne kicsinyeid az asszonyt. Egy magam
Egész királyi házat döntöttem meg én.
ATTILA.
De nem az Attiláét.
KRIMHILDA.
Guntheré
Se' volt csekélyebb — s nem magam vagyok
Most ellened; Mikolt, a frank király
Leánya is velem tart.
ATTILA.
Vele is
Csak én parancsolok.
KRIMHILDA.
Nem úgy! Mikolt
Az én leányom.
ATTILA.
Mától fogva nem.
Ha szavad áll, és forral ellenem
Valamit: a halál leánya ő.
Ha nem: az én arám s ma este nőm.
De itt jön im maga.
(Mikolt jő. Kivül kürtszó hallik.)
ALADÁR
(Krimhildhez).
Mellém, anyám!
Ne hagyjuk egymást.
CSABA
(félre).
Visszautasítá
Karom segélyét: csak ne bánja meg!
S késő ne légyen !
ATTILA
(elragadtatással nézi a közelgő Mikoltot).
Oh mi gyönyörű!
Hát csalfa volna? — Jer közelb, Mikolt;
Akarsz -e, szólj, nőm lenni?
MIKOLT
(magában).
Itt a válság!
Oh adj erőt, ég! (fenn) Te parancsolod,
S rabszolga lányod szót fogad.
ATTILA
Mikolt,
Szabad vagy. Egyedül magadon áll
Határzatod. De tudj mindent előbb:
Hagen ez éjjel megszökött; ki őt
Ebben segíté: Walter lánczokon
Van a toronyban, (félre) Meg sem illetődik .
(fenn) Nem szánod őt?
MIKOLT.
Lakoljon, ha bűnös.
ATTILA
(hirtelen).
Mért rejtegetsz kebledbe tőrt?
MIKOLT.
Uram,
A védtelen leánynak önmagát
Kell védni tudni. De ha temagad lészsz
Oltalmam: akkor nincs szükség reá.
(Kebléből tőrt vesz ki s Attilának adja.)
ATTILA
(diadalmas gúnynyal, Krimhildhez).
No's asszonyom?
MIKOLT
(félre).
Hát ő árulta el?
KRIMHILDA.
Vigyázz magadra mégis, Attila.
E lány csalárdabb, mint gondoltam, és
Nagyobb művész a tettetésbe '. Tartsd
Jól szemmel őt, ha tőrét átadá is.
(Aladárhoz.)
Jerünk, fiam. A mi napunk leszállt
Ma; holnap újra kelhet. Lészsz te még
Atyád kegyeltje. Menjünk . (Indul.)
CSABA.
Holnap ? Az
Az én napom lesz; még ti várjatok,
Mig az enyém kel és megint leszáll.
Isten veled, atyám. Első szülötted,
Bár megvetéd, magával haragot
Nem víve távozik , (Indul.)
ATTILA.
Megálljátok!
Elsőszülött ? Kegyelt ? — Csak voltatok.
Még Attilának napja fenn ragyog;
Még ép erőben bírja fegyverét
Hős karja — még megéri a világ,
Hogy támad új sarj, ölelésiből.
S ha majd fiam lesz és az felnövend,
Kardját Hadúrnak hogy fölbírja majd,
És megsuhintsa: megtudjátok akkor,
Kié lesz Attilának öröke.
Azé, ki én utánam fölveszi
Az isten-kardját!
ALADÁR
(Csabához visszafordul).
Hallod ezt, Csaba?
CSABA
(szintúgy).
Hallom s eszembe tartom .
(Attilához.) Ég velünk,
Találkozunk még, Attila király ! (El jobbra.)
KRIMHILDA.
Mi sem örökre búcsuzunk!
(El Aladárral s Herkával jobbra. Középen a hűbéres királyok, köztök Detre, hún föurak, köztök Csát, Bere; gyülekeznek; komor, fenyegető arczok.)
MIKOLT
(e közben félre).
Tehát
Walter fogoly, Krimhilda s Aladár
S Csaba boszút forralva távozik.
Magam vagyok. A koczka vetve van,
Habozni nincs idő. Boszúm megért.
Legyen tehát, mint Isten akará!
Úr-Krisztusom, testem-lelkem' neked
Ajánlom! Légy oltalmam, szűz-anya!
ATTILA
(az összegyülekezettekhez.)
Hűbéresim! Országom nagyjai!
Hogy a világnak békét adtam : azt
Tudjátok. Éltemből mi hátra van:
Örömben és gyönyörben akarom
Eltölteni. Sátramba még ma éjjel
Új nőt viszek, szebbet mindannyinál;
Olyant, hogy a világon merre nap
S csillag világol, párja ne legyen !
Nézzétek, itt áll.
(Megfogja Mikolt kezét.)
Hajtsatok neki
Térdet — fejet. — Kit Attila szeret,
És oldalához ültet trónusán:
Azt hódolat s imádat illeti.
Ki még kegyemre számot tart: köszöntse
Mikolt királynét, Attila nejét
A meghódolt világ új asszonyát!
(Mind meghajolnak. Attila körüljár, kezén Mikolttal.)
DETRE.
(Körülnéz az elégületlen arczokon — félre.)
Torkodra forr ez még ma, Attila!
A függöny legördül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE