Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bessenyei György
A' filosofus
Keletkezés ideje
Felvonás
5
Jelenet
36
Megszólalás
660
Mondat/Sor
1112
Szó
14004
NEGYEDIK JÁTÉK
ELSŐ jelenés
LIDÁS
egyedül
Vége van, puntom, nem szeretek, oda van Lutzinda, hijjában jön hozzám, meg-nem halgatom.
Az én uram okos úr, tudja ö miért nem szeret, híjába, a' leányok mind hamissak, tsak tsalnak, ha szeb' legény jön, mindjárt azt szeretik; az asszonyok-is tsak úgy súgnak búgnak.
Ah! romlott világ! ah! el-fajúlás! de hogy szeretek, filosofus leszek egybe, vettem is már egy mély könyvet magamnak; ha az uram megtudja, öttsének fogad.
Ö tülle hallottam én mitsodások az asszonyok.
Uh! bartsak ólján szigetbe mehetnék, a' hol még soha nem vólt asszony, s' nem-is lész, ott tenném magamat királynak.
— De olvasni kell, hogy erössödjön a' szivem.
Egy rongyos könyvet ki-húz a zsebjébül.
Hol olvasok? azért is az asszonyok ravaszságárúi olvasok
le-ül olvas.
" Azomban a' nap hogy fel viradott vala
"Akhilles sátorába ben fekszik vala "
És Priámunis király kis asszonyért nyög vala
,,A' Trójaiak pedig pusztitnak vala
"Hol Hektor nagy vitéz öl vala
Ah! mint erössödik a' szivem a' szeretet ellen; ha most Lutzinda be lépne, mingyárt reá se néznék.
Hartzolhatnám egész vitézségembül.
Második jelenés
LIDÁS, LUTZINDA.
LUTZINDA
Hó, hó, Lidás, itt vagy egyedül? hát mint vagyok még a' szivedbe, édes Lidásom?
LIDÁS
félre fordúl
Uh! reá nem nézek híjába.
LUTZINDA
No, hát el-fordúlsz? reám se nézel?
— meg-útáltál már.
LIDÁS
Ne engedj, Lidás ötsém, viseld magad, most jön már a kisértés, uh ! egek.
LUTZINDA
Igy bánsz te én velem, mikor ólján igazán szeretlek; örökké hozzád kívánkozom, mindent el-rakok számodra, valamit a' kis-aszszonyom ád, néked duggatom-el, és úgy gondolkodom rollad; édes Lidásom, néki adom eztet; mások utánnamjárnak, nem menek.
zokog — magában.
LIDÁS
Uh!
Filósófia, Sokrátes, Argélius, Markalf, Stilfrid, Káriklia, Nyul históriája, Álmos-könyv, Trója veszedelme, Tódi Miklós, filosófusok, jöjjetek mind segedelmemre.
LUTZINDA
Én nem bánom, ha el-hagysz, én el-menek, de soha se látsz többet, máshoz menek; bártsak ne szerethetnélek hitetlen, de nem tudok mit tenni magammal.
— Én el-menek, ha meg-halok is.
el-indúl lassan.
LIDÁS
utánna néz.
Lutzinda, ne izélj no, hová mégy mán? könyvez.
LUTZINDA
Biz el-menek én, engem soha sem látsz többet, el-hagyom a szógálatomat, a' falúbúl-is ki menek, hogy soha se lássalak.
LIDÁS
Ne bolondozz no. sir.
Mert én a' vízbe ugróm, ha el-mégy, hiszem tsak tréfálóztam, mert én szeretlek, gyere vissza, hiszem lád ', mikor nem láthatlak, örökkétig ásitnom kell, mindég ásítok, osztán úgy vagyok, mintha meg-tsömöllöttem vólna, a' gyomrom émelyeg, meg a' hideg borzogat, ha eszem, is úgy tetszik, mintha tsak a meljembe menne, nem a hasamba, ólján kemény a' mit eszem mint a' kö; látod mit izélsz osztán, gyere no
utánna megyen, meg-fogja.
LUTZINDA
Hát mit tsúfolodzol, hogy ha jövök rám se nézel.
LIDÁS
De bizony szintúgy meg-rúgkapálta magát bennem a' szívem, tsak szégyenlettem néked még akkor mondani la.
LUTZINDA
Hát mért nem szollasz jókor?
LIDÁS
Hiszem szóllok, tsak el-felejtettem volt.
No hiszem vár a filosófia
LUTZINDA
Talám filósofiád van hé?
LIDÁS
Mi tagadás benne; a' zsebemben van.
LUTZINDA
Ki a' kóság adta azt neked, hogy el-vesszék az eszed? hiszem el-viszen a ', ne búsúlj, Bergengótzia felé.
LIDÁS
Miért? talám ólján a' mint a' piritus, a' fegyver ellen való?
LUTZINDA
De annál is kóságosabb.
LIDÁS
Jaj hé, ved ' -ki, húzd-ki a' zsebembül, égesd meg, ebben van né.
LUTZINDA
ki húzza a’ zsíroskönyvet, el-hajittya.
Hajitsd-el, ördögbe.
LIDÁS
Oh! be meg-könnyebbedtem, szinte úgy elevenedem belöl.
Oh be-szeretlek, édes Lutzindám
LUTZINDA
De ne végy többet ólján kóság filosofiát.
LIDÁS
De hogy veszek, ne félj, de hogy — ha, ha — valaki jön — szaladj, szaladj, itt ne kapjanak.
Harmadik jelenés
BERENISZ, TITZIUS.
BERENISZ
Ah! kedves Titziusom, be édes a' fáradt szívnek, ha végre szomjú sóhajtásainak tárgyát karjai közzé veheti.
El vesztettem benned létemet; szüntelen való pihegésben van érted életem.
Úgy reszket a' szívem bennem, mint a' haj szálra függesztett golyóbis, dobbanni-isfél nagyon, hogy édes titkai heves indúlataitúl ajakimra ne ragadtassanak, s' magát el ne árulja.
Lehelléseid közt pihegnek érzéseim.
— Ah!
Titzius, be nagy hatalma van a' nemes erköltsnek, ha szép testbe rejtezik.
— Szeresd hivségemet barátom; de ne vakittassál-meg annyira, hogy értem hibáimat-is bálványozd.
Ha osztán párod lészek, erősítsd gyengeségeimet; fedgy-meg, ha vétek; de ne légy soha hozzám kemény, tsak kedvetlenséget mutass valamely tselekedetemhez, elég meg-verettetésem lész.
Soha nem fogom azt többé el-követni.
— Ah! barátom, be édes és rettenetes dolog ahoz férjhez menni, kit felettéb' szeretünk.
Az életnek sok visszás történetei miatt, oly veszedelemnek vagyunk előtte ki-tétetve, hogy vagy meg-bántsuk ötét, vagy végre unalomba jöjjünk nála.
De én inkab' el-enyészésem kivánom, mint sértselek.
— Remélheti é reszkető szivem állandó szerelmedet Titzius? kérlek, ha szerelmes nem lehetsz mindég, maradj leg-aláb' igaz barát, s' boldog lészek köteleid közt.
Szeress Titzius, mig bennem hozzád tiszta hivséget, és az igazsághoz józan erköltsöket találhatsz.
Engedj-meg az-omban, hogy most gyengeségem, édes fájdalmaimnak könyveivel edjütt, kebeledbe kiöntöm.
TITZIUS
Mit érezzék? mit gondoljak és mondjak kedves esdekéseidre?
Ennyi hivséget, szelídséget, engedelmet, nemes indúlatot lehetnék elégséges vesztegetni.
Tigristül kellene lenni fajzásomnak, de úgy is engedelemre és szélidségre hoznál.
Ne szólj rabságról kedves Bereniszem, légy szabad, mint a' tiszta szeretet, mely tsak érdemektől füghet.
Nem tudom, tisztellek, tsudállak; vagy szeretlek-é inkáb?
Te és a' természet egyenlő hatalommal uralkodtok szivemen.
Ah!
Berenisz, be éreznem kell benned azon dolognak örökös igazságát, hogy tiszta szeretet, jó erkölts és tisztelet nélkül, nemes emberi szívben nem lakhatik.
Miijen édes dolog nékünk aztat ártatlanul bálványozni, ki lelkének érdemeire nézve, valósággal Istene képe.
Szeress, Berenisz, ha a' leg-igazab' és tisztáb' hivség tölled azt érdemelheti.
Negyedik jelenés
ANGYÉLIKA, és az elébbiek.
ANGYÉLIKA
Brávó! brávó! aztszeretem, mikor két hiv szivet egymássóhajtásai közt találok.
— S' továb' továb' lássuk, haljuk a' szép mondásokat.
— Ah! be alkalmatlanul jövök, most angyalt sem kívántatok volna harmadiknak.
TITZIUS
Igaz, nem kívántuk, de el érkezett.
ANGYÉLIKA
Az angyal? hol van hát.
TITZIUS
Előttem beszél.
ANGYÉLIKA
Köszönöm ezt a' szép hizelkedést ha Berenisz még-nem neheztel.
BERENISZ
Nem lehet téged nem szeretni.
ANGYÉLIKA
Be szép az embernek a' maga áldozatjának füstit nézni.
Tsak beszéljünk hizelkedés ellen, s' még is szeretjük; van-is ok benne, mert soha sem lehet az ember ölj haszontalanná, hogy a' ragyást, vakot, feketét, a' rútat egy szóval szépnek esküdje.
Ha sokan mondják, hogy szép vagyok, mért ne hidjem; ha rút volnék, azt is úgy hinném; tehát ha szép vagyok, azt is szabad hinnem.
Egyikrül sem tehet senki, ha nem rútnak tett a" természet, lehetek rendes; ha rút volnék búsúlnék, de hogy szép vagyok, nem tudom miért, örülök.
Úgy-is elég nyomorúsága van az életnek; osztán minek erőltesse valaki magát az ólján gyermeki tettetésre? mégnevettségeseb' hivalkodás egy szépnek mindég azt hirdetni magárúi, hogy ö nem szép, mert senki nem hiszi, hogy maga is úgy tartaná.
— Légyünk mindenben27 igazak, és azért ha szépek vagyunk ne kényeskedjünk, hanem vigadjunk benne, mikor lehet.
BERENISZ
Honnan jössz ilj ki-derült nyájassággal?
ANGYÉLIKA
A' ki-derült Szidalisztúl jövök.
Soha28 nem láttátok még ötét ölj győzedelmes tekintetben öltözni, mint most.
Mosolygó titok, s ragyogó szépség borították egész termetit; úgy tündöklik, hogy félni fog a' nap maga reá-súgározni; és nem ok nélkül, mert a' szomorú bátyámma edjütt találtam.
TITZIUS
Párménióval?
ANGYÉLIKA
Ts, ha.
Ötödik jelenés
PONTYI az elöbbeniek.
PONTYI
Ben vannak már a' Törökök Persákba.
ANGYÉLIKA
Kedves Pontyi bátyám, be friss ember, észre se veszi az ember, mikor mellette terem.
— S' mennek a' Törökök, mennek a' Nílus felé?
PONTYI
De már el-is mentek, hiszem mondom, hogy már ben vannak.
ANGYÉLIKA
Úgy é? hát már viaskodnak.
PONTYI
Hát?
— de várakozz egy kitsinyt, egy levelet küldött az udvar birám, had' nézzem-meg, majd meg-mondom osztán az újságot.
elö vészen egy levelet, fel-szakasztja.
ANGYÉLIKA
belé kukútsál
Be szép irás.
PONTYI
Ne kukuttsálj a' levélbe, eredj dolgodra.
ANGYÉLIKA
De hallom leg-aláb'
PONTYI
Ezt bizony nem hallod, eridj.
ANGYÉLIKA
Had' haljam, olvassa nagyon.
PONTYI
Eridj no, nem hallod.
ANGYÉLIKA
De hát a' szeretője küldi, nem az udvar biró.
PONTYI
Ennye te nagy nyelvű; látod, hogy keverné szóba az embert; no gyere — olvas.
,, A' béres szekerek már haza érkeztek; Jankó betegen jött haza; kár egyéb nints, hanem a szekerekbül egynéhány záp ki-húllott, és két derék szeg veszett-el ".
— Ennye s' eb ugatta gonosz nemzettsége, hogy tsinálják a' kárt.
ANGYÉLIKA
A' záp fogok hullott-ki? vagy a' derék tsontyok tört-el?
PONTYI
olvas
,, A' lemetz vasakat ujjitani kelletett, fergetyüket is készíttettem.
ANGYÉLIKA
Törökül ir az a' tiszt tartó: lemetz, fergettyü.
PONTYI
olvas
A' nagy gyalomrúl is a' pálák egészlen le-szakadoztak, a' kátája-is meg-tépödött vólt, de bé fodattam."
— Nem tsuda, hiszem már elég régen szolgál, — "Halat nem kaphatni; bonéval, szákkal, véterrel, mét hálóval, gyalommal Tiszán réten próbálják, de alig kaphatnak egynéhány tzompót; a' Tiszán-es gárgya keszegnél, dévérnél, vagy balinnál alig foghatnak egyebet; a' napokon kaptak ntég-is egy pár söreget, azt az úr számára tartom."
ANGYÉLIKA
Ha, ha, ha, fúljak-meg ha törökül vagy persákúl nints a' levélnek töb' felénél írva — értitek-é — gárgya, tzompó, dévér, boné, szák, ha, ha, ha.
PONTYI
Nem érted azt te fityfirity?
ANGYÉLIKA
Ki értené azt kutykuruty?
PONTYI
Oh mélységes tudatlanság! azt nem érteni; mire nézed a' napot? bezzeg meg-értenéd, ha írná, hogy egy pár Liliszt fogtak.
ANGYÉLIKA
Ah! ha meg - érteném - é? meg ám.
PONTYI
Ha, ha, ha, rád kapék, eridj —
olvas
. — "laktárosnak való kötelet vettem a' gyalomhoz.
A' juhász jerkéket öt százat hagyott, az ürüket pedig el-adtuk."
— el-adtuk — már mért nem írja, hogy adták, s' mennyit; be mitsoda ember.
ANGYÉLIKA
tsendes ábrázattal.
Hát azok az ürük, ha merem kérdezni, mitsoda féle bogarak?
PONTYI
Eridj, ne híjába valóskodj.
—
olvas
. — "Korongokat is fognak hozni a' malomba; persejek még el-szolgálnak, két ormónak valót-is vettem
ANGYÉLIKA
Értitek-é no? szóljatok — Pontyi bátsi, mind érti azt mit teszen?
PONTYI
Hogyne érteném? meg-esne néki belé; hiszen mind úgy hijják azt, ha bohó nem vagy
ANGYÉLIKA
Mondja osztán valaki, hogy nem nagy lingvista, mikor törökül, persákúl-is tud.
TITZIUS
Én értem néhol, néhol.
PONTYI
olvas
" A' kotsi juhát meg-vasaztattam; a' Lámpás kopó is meg-kölyközött már, szép egy párt hagytam alatta, mind a' Tamburra ütöttek."
— Ezt várom régen la, e' kellett nekem, szegény Lámpás, enni adgyanak, lesz kopom, mind a' gróf Duri kutyáival forgattattam, egy kanlott ártánt adtam a' jágeré-nek — olvas továb.' ,,a' kant haza hozta Istók, de bizony nagyon meg-van vagdalva, talám szemen fel-veszi magát.
A' szürke tsikót ki-fogattam, azerőlködésbe egyik lábát meg-rántotta, sajnálja, hanem kotsis Ferkó azt mondja, nézte, hogy semmi baja nem lész, tsak pálinkás etzettel kell mosni.
A' kajla tulok meg-veszett szerentsésen, tennap lövettem agyon János deákkal, egy puszta verembe bé-vágattam osztán."
— Be bánom azt a' tulkot, be szép marha volt, mitül tudott meg-veszni Isten adta jószága?
ANGYÉLIKA
Talám kőris bogarat adtak néki?
PONTYI
Ha, ha, ha. van-é eszed? hiszem attúl, ha meg vész-is inkáb' meg-gyógyúl; de a' kár, hogy azt nem adhattak néki, nem volt, el-hiszem, nem kaphattak.
ANGYÉLIKA
Meg-járám én most is.
PONTYI
olvas
" Kutzuk Miska el-szökött, el vitte minden ruháját, hanem fele komentziója ben maradt" — Kurvannya, úgy sem ért semmit, had' niennyék.
— Nó, nints most töb?
No te nagy szájú, hát szerető írta-é a' levelet?
ANGYÉLIKA
De nem az, sőt Persák írta, mert nem értem, pedig magyar vagyok.
TITZIUS
az órájára néz
De nem az, hanem mindjárt vatsorához kell ülni, mennyünk, várokozni találnak reánk.
PONTYI
Bizony éhetném is már, jól mondja kend ötsém Uram.
De el hitták-é kedves Párménió sogor uramat? mert majd nem lesz kivel okos dógókrúl beszélni.
ANGYÉLIKA
És így mi mind ostobák vagyunk; szép complement.
PONTYI
Eridj, te nagy nyelvű,
el-mennek.
Harmadik jelenés
ERESZTRA, PÁRMÉNIÓ, TITZIUS. LILISZ, PONTYI, SZIDALISZ, BERENISZ, ANGYÉLIKA. az asztal terítve van
ERESZTRA, SZIDALISZ, TITZIUS a’ kezét megcsókolják, ANGYÉLIKA, BERENISZ, hasonlóúl tselekszenek kiket ERESZTRA artzúl tsókol.
ERESZTRA
artzúl tsókol
No ki-múlattátok magatokat?
PONTYI
Jaj, jó néném asszony, azt mívelik ezek mint a' sárkányok egymás közt.
— Ez a' nagy nyelvű Angyélika la — hé te gonosz, majd meg-mondom, rátok vallok.
ERESZTRA
Hö, hö, hö — tsintalanok, úgy é kedves ötsém uram?
Titziusnak súgva
: talám illetlenül viseltétek hozzá magatokat?
— az Istenért fijaim.
TITZIUS SZIDALISZ
egyszerre
De hogy édes kedves aszony anyám.
ERESZTRA
Ne tselekedjétek az ólját, betsülettel viseljétek magatokat.
— No tehát, ha úgy tetszik.
PONTYI
Ne búsúljatok, majd meg-lakoltok.
ANGYÉLIKA
Halgassék bátsi, imádkozzék.
—
Imádkoznak — Titzius Angyélikára néz, el-mosojodik imádság
ERESZTRA
Titzius, Titzius, fijam vigyázz jobban kérlek imádság alatt.
—
Angyélika el-pirúl.
PONTYI
Hallod te, nagy nyelvü? te is érts arrúl, te is nevettél.
ANGYÉLIKA
sugva
Halgassék vén ürü, mindjárt gárgya keszeget tsinálok belölle.
—
le-ülnek
PONTYI BERENISZ
el-nevetik magokat.
ERESZTRA
No min vígadnak? ötsém asszony, Berenisz talám hibázik valami? vagy valamit ejtettek-el?
BERENISZ
Nem, édes asszonyom néném, tsak gyermekségen nevetünk.
PONTYI
Mindjárt meg-mondom te.
Angyélikára néz.
ANGYÉLIKA
Vén dévér, vén tzompó.
PONTYI
Ennye kü tördelje-meg, mind meg-tanúlta.
nevetnek
.
ANGYÉLIKA
Ne nevessék vén korong.
—
jobban nevet Pontyi.
ERESZTRA
No ötsém Uramnak jó kedve vagyon.
BERENISZ
Mindenkor úgy esik, ha Angyélikával közelrül beszélhet.
LILISZ
Ez a' nékem kedves újság.
ANGYÉLIKA
Nem is volna tréfaság iljen gazdag koros úri emberhez menni férjhez, a' kinek veszett tulkai vágynak.
ERESZTRA
Mitsoda? mitsoda?
mindnyájan nevetnek
. Szidalisz, abbúl a' levesbül adj fiam oda az ötsém uramnak — No mi az ötsém aszszony, mi?
TITZIUS
Az annyának lassan:
Kérdezze tsak kedves asszony anyám Angyélikátúl mitsoda levelet olvasott előtte Pontyi bátyám —
nagygyábúl elő beszélli a’ levél történetit susogva, Szidalisz ki-halgatja. Eresztra, Szidalisz igen édesden nevetnek
PONTYI
No jó néném asszony , jó kedve duzzant kendnek-is, hálá Istennek, örülök, örülök.
ERESZTRA
Jó hálá Istennek, kedves vendégeim vágynak, azok okozzák kedvemet ,
mindnyájan meg-hajtyákfejeket.
PÁRMÉNIÓ
Én részemrül ki-nem mondhatom — mitsoda belső vigasztalásomra van az asszonynak ilj nyájas kedvét látni, és annál nagyob' szerentsém, ha tsekélységem az asszonynak kedves lehet.
ERESZTRA
Sajnállanám inkáb ', ha olj érdemes ifjú, mint az Ur, nálam mindenkori kedvességet nem találna; kötelességünk, de örömünk-is, az iljeknek házúnknál szives tiszteletet mutatni.
PONTYI
hirtelen
Úgy, hiszem halhatta már néném asszony, hogy a' Törökök Persákot el-foglalják, mert úgy-is teli van véle a' világ .
Mindnyájan el mosolyodnak.
.
ERESZTRA
Nem hallottam még kedves ötsém uram, s' hogy hogy van az?
PONTYI
Nem hallottam még kedves ötsém uram, s' hogy hogy van az?
ERESZTRA
mosolygás nélkül, sérió
És mi okon mentek a' Törökök rájok? mert azt gondolom, hogy egy országot tsak bajos dolog helyes okok nélkül ostromolni, annyival-is inkáb ', mível sok-vér ontással esik meg.
PONTYI
Nem tudná annak édes néném-asszony senki az okát, tsak hogy hamis nép az a' Törökség.
Az ifjúság majd meg-ful az erőlködésbe, s’ titkos nevetésbe; Angyélika serio ül, nem is mosolyodik
ANGYÉLIKA
serio
De végire fog Pontyi bátyám az okának is járni, mert vágynak oljan emberei.
Eresztra mosolyodik.
ERESZTRA
Talám nem is egészlen bizonyos hir lehet még az?
ANGYÉLIKA
De bizonyos; úgy é Pontyi bátyám uram bizonyos.
PONTYI
Hát, hogy ne vólna.
ANGYÉLIKA
Igen is; hiszem úgy tetszik, hogy úgy is a' kótsissa mondta bátyám uramnak.
PONTYI
Eridj te, nyelves lány, ne tserfelj.
ERESZTRA
nevet, mind el-katzagják magokat
Tserfel, úgy é ötsém uram?
Egy levelet hoznak Pontyinak.
PONTYI
Mitsoda levél a' hé? honnan hozod? had' lássam —
fel-szakasztja.
— Ezt biz a' fiskálisom küldi.
A ’ nevetés nem szűnik; Pontyi olvasni kezd lassan
. — Halja, halja, kedves néném asszony, mit ír egy peremről a' fiskálisom, a' Pontyi peremrül.
ERESZTRA
No, haljuk.
El-tsendesednek.
PONTYI
" Ezen expressusom által éppen favorabilis occassio praesentálván és insinuálván magát, nem akartam el-múlatni, hogy az urat cum summo respectu ne revereáljam, és egyszersmind a' causarúl is rélatiót ne tégyek.
A' causa leváltatván, már sebes cursusában vagyon; egyéb' eránt vágynak documentumaim sufficienter; hanem pro hic et nunc, a' localitással, quotalitással, quddittással, vagy-is ubitással maceralodom.
Méltóztasson azúr ezekre documentumokat suppeditálni.
Az incattus már többnyire a' perennálitasra s' jussnak certitudojára nézve tsak vana exceptiokban cavillál.
Az allegatioimat ebben úgy combináltam, hogy controversiát is alig patitur: mert clare demonstrálom a' genealógiában*, hogy Istenben boldogult Sundori Ádám Uram 1657-ben vette feleségül Kodri Ersébetet, Kodri Ersébetnek voltak fia és leányi; egy Kodri leányt vett-el magának feleségül Dórái János, ennek tsak egy leánya maradt; de ez osztán férjhez menvén Ládi Györgyhöz, két fija három leánya maradt; ezek meg-osztoztak a' jószágon, s' így esett-vólt Dalai uramnak a' Kádori portio; e' szerint keressük osztán mi az egész Pontyi just, mely ezekbül evidenter excutiáltathatik "' — Tsak hijjába, nintsjob' dolog, mintha az ember-nek tanult fiscálissa ? lehet.
Eleget mondták nékem a' nagy prókátorok ,' hogy ne tartsam eztet, mert nem arra való, de láttam, hogy tsak irigységbül beszélnek.
LILISZ
De az a' jus nyilván való, és szépen, tisztán van deducálva az igaz, már abbúl osztán az ubitást is könnyen ki-keresheti.
PONTYI
És hallották kentek? ugyan diákos ember.
ANGYÉLIKA
De diákos ember ökeme, igaz.
PONTYI
Nem kel nékem az a' zöld lé, abból a' húsbúi kérek — nem is ehetik már-itt az ember a' miá a' sok tzifraság miá — hát ez a' veres lé? hiszem bérsén e' vagy mitsoda? hát az a" kék tajték mi ott? boldog Nten! ha a' nagy apáink láthatnák!
Már hogy pántlikát mit fel-kapnak, ütné a' kü; de a' hasábúl, gyomrábúl-is módit tsinálni az embernek, ki látta?
Már talám szégyen-is disznó húst enni?
ANGYÉLIKA
Hát, hogy-ne volna szégyen?
PONTYI
Még Zsidókká lészünk hát ebbe; ökör húst-is szégyen hát enni, mert mind paraszt emberek bánnak az ökrökkel.
De utoljára kenyeret-is gesztenye púderbőlsüttetnek; be híjába való időt értünk
LILISZ
Job' volt hajdan, úgy é?
PONTYI
Hát.
TITZIUS
De én jobban szeretem a' mostani időket; nem kel most annyit enni, innya, mint régen; hiszem akkor a' mije volt az embernek, tsak ételére költötte, mert szörnyű sok evés volt — abbúl a' be-tsináltbúl kérek.
PONTYI
Öm, be hijában valót beszél kend; de bizony többet kötenek most kentek egy híjába való ebédre, mint régen szegény atyáink egy hónapig el-költöttek.
Egész ebédje az'udvarából tölt-ki, tsak sóért, borsért adót pénz; de kentek Bergengótziábúl honnan drága pénzen hordják a' sok haszontalanságot együvé; drága pénzen fizetik azt a' sok sohonnai egésség s' étel rontó szakátsot.
Tzukher kopokat, martzafánk lovakat mi hoznak az asztalra, ötven forintba-is bele kerül, még sem lehet belölle enni, tsak nézni kell.
Nem nézni ültek a' mi atyáink az asztalhoz, hanem enni; osztán egy tzukher kópénak az árán egész hónapokig meg-érte az asztali kész pénz költségét.
BERENISZ
De bezzeg helyre hozta osztán a' bor, mert most egy általag tokaji el-tarthat annyi ideig, mint akkor.
PONTYI
De bizony, édes húgom, nem vették ük pénzen a' bort, az országban termett az; de most a' világ négy oldaláréi hordjátok öszve az ebédet; tengeri rák, tsiga, béka, minden ördög férget, tsúszó mászó állatot öszve vesztek.
Mikor nekem két száz hízott tnarhám-annyi ürüm járhat a' pusztán, minek nékem akkor béka, tsiga, egyétek meg.
TITZIUS
Még sem ólján egésségtelen az, mint a' régi bor ivás.
PONTYI
Om, be nagyot monda kend; de bizony eleget ivott az-én apám, a' kendé is, mert az asztalnál viradtak-meg sokszor; de még is nyóltzvan esztendeig élt frissen; és sok száma nélkül való öregeket látok oljakat.
De kentek a' tzukher kopóval, osztán a' békával nem kuruttyolnak ám nyóltzvan esztendeig a' világba, ne búsuljanak.
Hiszem halja kend, nem kerül nékem oda haza egy hónapig is négy márjásba kész pénzbe az ebédem, mégis többet eszem, mint kend.
Kenteknél egy ebéd is belé kerül ötven forintba, s' mi volt? tzukher kopó.
PÁRMÉNIÓ
Igazán mondja az Úr; mert meg-kell vallanunk, hogy az emberi természet, ha leg-közönségeseb' eledellel tápláltatik, leg-erőssb '; és legegészségeseb '; és ok nélkül való dolognak tartom a' természet tápláltatásábúl módit tsinálni, mintha a' természet-is tartozna magát haszontalanságainkhoz szabni; de el-isjönek az idők, hol az emberek e' részben magokhoz térnek.
PONTYI
Úgy van; kedves sogor uram okos ember látom; által érti a' dolgot.
Hiszem már a' süvegeket, kalapjokat had' metélnék, mert akar nagy kalap, akár kitsiny legyék az ember fején, attúl nem fáj a' feje; de ha moslékot, vagy egyebet ólját eszem, el-romol a" gyomrom, egésségem.
Akár zöld, akár veres színbe öltözzem, nem fáj a '; de nem mondhatom azért, hogy akár nadragulyát, keserű füvet, akár zeller salátát, vagy tárkonyost eszem, mind éppen ólján jó.
Ezért nem lehet a' hassal, gyomorral úgy módizni, mint a' pántlikák színével, hogy majd zöd, majd kék, majd veres, s' mindenik jó a' felöl.
ERESZTRA
Valósággal okoson és helyesen beszél, én azon értelemben vagyok.
PONTYI
A' nagy urak gyermekeit mind tzukherrel, meleg vízzel, tejjel, kávéval nötetik; de le-is vernék, oljanok vágynak, hatot is a' pipámmal a' lábárúl.
PÁRMÉNIÓ
A' nevelés, igaz, nehéz teher.
ERESZTRA
De édes is, ha engedelmes gyermekeket szül az ember.
PÁRMÉNIÓ
Nem arra nézve szóllok; azt akarom tsak mondani, hogy külsőképpen a' testet kitsinységétül fogva szabadon kellene nevelni, hogy szorongattatásokban ne légyen, és a' szabad levegő egek alól melengetett szobákba ne rejtegettessen.
Russzó e' részben böltsen ítél.
PONTYI
De kedves sógor Uram, nem olvasta az én anyám soha Russzót, még-is tudott kényeztetés, szorongatás nélkül nevelni.
Szabadon hevertem én az ágyon, s' húst ettem, mihelyt a' gyomrom emészthette.
PÁRMÉNIÓ
Abban ugyan nem szerentsésebb nálam az úr sogor uram, mert engemet az anyám talám még szabadabban nevelt.
Szép, rút időben, ha tetszett, hagyott az ég alatt kin múlatni; ételt, gyümöltsöt, minden időben kívánságom szerint ehettem.
PONTYI
Meg-is esmerszik kedves sogor uramon, hogy nem békával, meleg vízzel élt, s' nem kalyitkába, pólyába nevelték, mert ugyan legény ám a' talpán.
SZIDALISZ
De abban a' nagy szabadságban sok alkalmatlan hibát kelletett az úrnak el-követni; mert a' gyermekség mindenre hajlandó, és a' sok szabadságban erköltse, élete veszedelemben foroghat.
PÁRMÉNIÓ
Nem tudom hibának mondjam é vagy ne; szüleimtül soha nem büntettettem; a' melj tselekedetet vélem tsak tsupa gyermekség követtetett el, az iránt feddést-is alig mutattak.
Gonoszságot talám bennem kitsinységemben nem tapasztaltak; erköltseimet oktatták bennem, de inkáb' példákkal; mint szüntelen való beszéddel.
SZIDALISZ
Az az igaz nevelés, úgy ítélem, ha a' szülék nemesen, keresztyéni módon viselik magokat; példáúl vészik őket gyermekeik; de ha hibákba, bűnökbe lélegzenek tselekedeteikkel, haszontalan beszélnek okoson magzataiknak, mert a' gyermek hajlandóbb min-dég szüleit inkáb' magok viseletiben, mint okoskodásaikban követni.
Azt felelik ha valamelj szüléi hibáért, mit már ők-is elkövettek, dorgáltatnak: az atyám-is úgy tészen.
Szerentsések azért az olj szülék, kik gyermekeik között jóságostselekedeteikkel inkáb ', mint beszéddel oktathatnak.
PÁRMÉNIÓ
Ki kételkedhetne benne, hogy a" kis-asszony szüleinek jóságos tselekedetei által oktattatott?
SZIDALISZ
Sőt az úrban teszik inkab ' -ki, hogy igaz-és valóságos szelíd emberi erköltsü szüléi vóltak, kiknek kebelekben fogantatott, s' karjaik közt nevekedett.
PÁRMÉNIÓ
Érzem is irántok háláadatosságomat, s' örök jutalmát kívánom érette lelkeknek.
Istenünknek törvényei után, meljeket szüleimtül szeretni s' félni tanúltam, ök nékem a' második okaim arra, hogy jó erköltsöt viseljek, s' jóságos tselekedeteimmel, hajlott idejekben, érettem el-követett fáradtságoknak jutalma, és hiv sziveknek vigasztalása lehessek.
SZIDALISZ
Böltsen; mert, az én itélletem szerint, egy gyermek szüleihez tsak úgy lehet háláadatos és igaz, ha jó erköltsöket visel, s' emberi módon él.
Szerentsések az olj anyák, kik a' szülésnek fájdalmát és a' nevelésnek terhét s' rettegéseit ölj magzatokért szenvedték, mint az úr.
PÁRMÉNIÓ
A' kik az igaz érdemeket magokban meg " -illetődések közt érzik, mint a' kis-asszony, azok nemes erköltseinknek eleven példáji szoktak lenni.
Boldog az az ifjú örökre, ki a' kis asszonynak valaha hivségére esküdhetik; de vigyázzon, hogy elégséges érdeme légyen szerentséjének meg-ismerésére, mert Isten, természet ellen vétkezik, ha azoknak leg-nemeseb' ajándékait önnön tárgyában illendőül nem fogja tisztelni, szeretni.
Nints nagyob' szerentse e' földön, mint jo erköltsöket s' nemes emberi érdemeket tudni ismérni és szeretni.
SZIDALISZ
Betsületet tsinálsz uram emberi nemednek.
Ne engedjék soha a' végezések, hogy a' vér, melj benned folj, mag nélkül el-aludjon.
Róllam akármint ítélsz, szabad vagy; sem hizelkedésnek, sem igazságnak nem mondhatom szavaidat, az elsőt a' te érdemeid, az utolsót önnön szemérmetességem tiltják-meg tőlem.
Részemrül leg-föb' boldogságomnak tartanám azt el-hinni, hogy ölj férfiúnak hivségére, mint az úr, érdemes lehetek; ezzel magamnak nem hízelkedhetvén, kívánom uram számodra azon erköltsöket asszonyi nemünkbül, meljeket érdemlessz.
PÁRMÉNIÓ
A melj végezés leg-kegyelmeseb' kíván hozzám lenni, a' tselekedje, hogy azon asszonyi érdemek mindenekben a' kis asszonyéhoz hasonlók légyenek .
Fel-akad a’ szó, tüzbejö az egész asztal, Eresztra, Párménió, Szidalisz haboznak
PONTYI
Eb-ugatta Mógolja, hová való király tsak ö ötsém uram Titzius, a' ki Á'merikára mégyen?
TITZIUS
Indiai Tsászár.
ANGYÉLIKA
sugva
No soha nem szóllalt-meg Pontyi job' időben, mint most.
PONTYI
No van dolog a' világban!
Nagy állapot, hogy az emberek egymást úgy ölik!
Miért nem maradhatnak othon? hiszem azt sem eheti, ihattya, ruházhattya-fel, a' mi magának van.
Azzal émék-meg azok a' nagy Fejedelmek, ha falat helyett mindég egy egy falut kellene nékik el-nyelni.
Tsak azért foglalnak annyi vér ontással országot, hogy nézzék ott-is osztán mások, miként esznek, isznak, s' parantsolhassék Pestának, hogy adja ezt vagy amazt Jankónak.
— Be nagy tréfaság, ha meg-gondolja az ember annak rendiszerint.
Ha meg-hal Mogol Uram, nesze neked négy kis deszka, egy kis setét lyuk; mig éltél egy fél világ nem volt elég, most pedig kuttogj itt egy jukban, s' vége van az uraságnak.
De minek fogadja annyi ember a' szavát, mikor azt mondja nékik: erejdetek ölni s' magatokat öletni?
Nékem ugyan hijába beszélne, akar a' falra hányná a' borsót.
PÁRMÉNIÓ
De hát ha a' Haza, vagy a' király kivánná az úr sogor-uramtúl, hogy menjen ellenség eleibe, nem tselekedné?
PONTYI
Ugy, sogor uram, mikor az embernek a' királjára, vagy hazájára más ellenségek reá ütnek, s' embernek királját, kenyerét, kopóját el-akarják rabolni, a' más; de hiszem tudom én hogy volt az Insurectio, de, a' felöl hogy-azt mondják, eme s' ama, el-is szutyongattuk mi Frantzia púderes, Babarus uramékat a' hosszú kardal s' rostás püstöllyel — Én is magyar vagyok sogor uram.
Mért nem volt hát akkor jobb a' tzifra püstöly a' rosdásnál?
— úgy már hadra kell menni.
De Amerikába másnak rohanni, a' ki engem nem bánt, ki látta oda menni garázdálkodni?
Ne búsúljék kend, mert nem ontok én vért tsak garázdaságbúi; de a' magamét sem hagyom ám!
LILISZ
Kár az iljen vitéznek ithon ülni.
ANGYÉLIKA
Az igaz; szoros volna akkor a' Töröknek Európa, ha iljen vitézek mennének hadakba
PONTYI
Mit nyelveskedtek? ha nem megyek-is, tartok én elég vitézt; sok ezer köböl búzát, sok bogja szénát, hízott marhát, paripa tsikót el-adok én hé esztendőnként, sok vitéz élhet abbúl; hát, hiszem azoknak dógozom, ne félj.
Mert bizony Patzi Pesta jobbagyomtulnem veszem ám a' Hadnagy remondákat, sem az ármádia mészárossá sörét, ötsém, nem tudtok tik ahoz — hát még a' sok abrak.
ANGYÉLIKA
Most látom ugyan meg-abrakolta magát Pontyi bátsi.
PONTYI
Eridj te, nyelves.
ERESZTRA
nevetve
Megint tserfel, úgyé ötsém uram?
PONTYI
Tserfel, e' mert e' nem szóll soha Isten igazába.
ERESZTRA
De még-is tsak örömest el-halgatja azt bátsi.
PONTYI
Úgy é? öm, höm.
SZIDALISZ
Ha úgy tetszik, édes asszony anyám, már itt eleget ültünk.
ERESZTRA
Nem bánom fijam — ha úgy tetszik.
Fel-állanak; Pontyi nagy ki-düljett hassal, a’ lábát két felé vetve meg-áll, imádkozik; kezet tsókólnak, hálálkodnak, el-mennek.
— Szidalisz, fijam, a' kávéra gondod legyen.
PONTYI
Nékem szilvóriumot hozzanak.
ERESZTRA
No lész, lész, hozatok.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE