Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Petőfi Sándor
Tigris és hiéna
Keletkezés ideje
1847
Felvonás
4
Jelenet
39
Megszólalás
1006
Mondat/Sor
1917
Szó
12627
NEGYEDIK FELVONÁS
Róna Arad táján. Hátul sátorok; köztük a királyé. A színpad közepén biboros szék.
ELSŐ JELENET
BAJÁT, ZSEMBER, RÁD GEDŐ, országnagyok, nemesek, kisebb-nagyobb csoportozatokban.
Baját.
Mondják meg nekem azt kegyelmetek, mi célja lehet e gyűlésnek?
Zsember.
Épen azt akartam magam is kérdezni.
Rád.
Én sem vagyok bölcsebb kegyelmeteknél e dologban.
Gedő.
S úgy hiszem, egyikünk sem.
Rád.
Ha csak az nem, hogy a Tiszán inneni nádorság megürült.
Bajád.
Arra nem volt szükség fél országot ide csődíteni.
Eddig legalább nem volt szokás.
Aztán minek jött volna ezért ide a király minden pereputtyostul? mert feleségével s gyermekeivel együtt itt van.
Zsember.
Hátha örökösét akarja kinevezni.
Baját.
Ejh, nem ment el az esze, hogy már is örökösről gondolkozzék, hiszen még harminc esztendeig is elélhet, s én kivánom is, hogy éljen!
Gedő.
Ezt nem kétlem, hogy mindnyájan kivánjuk.
Zsember.
Én pedig nagyon hiszem, hogy csakugyan az a célja.
Egy emberélet nem a világ, hogy örökké tartson.
Ki tudja: mikor fogják be szemeit? vagy hisz arra nincs szüksége szegénynek.
Ki tudja: mikor terítik ki? azért biztosítani akarja fiát hűségünk felől.
Gedő.
Erre nézve bizonyos lehet.
Rádai.
Nem egészen, mig Borics él.
Gedő.
Inkább kutyámat fogadom királyomnak, mint fattyút.
Rádai.
De ez csak gyanú.
Gedő.
Mindegy.
Már az is elég.
A trónt még gyanúnak sem szabad érnie.
Tiszta legyen, mint a napsugár, mely égből jön, égbe megy, menten minden földi szennytől.
Rádai.
A gyanú nem sár, hogy piszkolna; csak füst, mely rendesen elröpűl.
Gedő.
De a füst is fog.
Aztán ez a Borics tökéletes gazember.
Nincsenek ugyan rá világos bizonyságaim, de mindazáltal meggyőződésem.
Hm, a fejedelmi palást sokat eltakar.
Szeretném tudni, mit akart a minap az udvarnál?
Uram fia.
Titkon jő hazánkba, a király előtt megjelenik álruhában, s miután fölfedezék, ki lappang a csuklya alatt, a legkeresztyénibb pofával csak úgy szórja a szép igéreteket királyunknak, ki elég jámbor volt a szappant sajt gyanánt megvenni.
S következő nap ismét eltünt a jó madár.
Aki itt gazemberséget nem lát, az maga gazember.
Baját.
Ugy beszél kegyelmed, mintha mi mindnyájan Borics legmegrögzöttebb párthívei volnánk, kiket vissza akar téríteni.
Mi szükség erre? mi itt valamennyien Béla hívei vagyunk, s a kegyelmedével hasonlók nézeteink Boricsról.
Zsember.
És ki is volt, aki ráismert az álruhában Boricsra?
Gedő.
A számüzött Saul.
Zsember.
Sámsonnak örökben tartott fia?
Gedő.
Ugyan az.
Zsember.
Aki Sámsont elárulta?
Gedő.
Az árulót elárulni nem árulás.
Zsember.
De hála sem volt ára.
Azt, ki fölnevelte, s e szerint mintegy apja volt, föladni, börtönbe, talán vérpadra küldeni!
Gedő.
Bizonyosan vérpadra, mit meg is érdemel.
Társainak nagy része már meglelte, amit keresett.
Maholnap rá kerül a sor.
Ő lesz az utolsó, amint illik.
Ő volt e derék botnak, mely Bélát le akarta ütni, a bunkója.
A bunkó a bot végén van.
Aztán nem érdemlette -e meg, hogy így bánjék vele Saul?
Hiszen a vén róka maga volt, ki fiát számüzeté.
Zsember.
Az igaz.
Gedő.
No hát.
Zsember.
Csakhogy e száműzetés hasznára vált.
Ha ez nem történik, tán nem adta volna föl Sámson összeesküvését, mert hiszen, hogy itt a boszú nagy mértékben működött...
Gedő.
Ki tudja?
Zsember.
Nem ismerte volna meg Boricsot az álruhában, s ezek nélkül soha nem nyerte volna meg oly nagy mértékben a királyi pár kegyelmét.
Gedő.
De azt már nehéz volna bebizonyítani, miszerint Sámsonnak az volt terve, hogy fiát a száműzetés által közelebb segítse a trónhoz...
Többen.
Hahaha!
Zsember.
Mindegy, csak közelebb segítette, pedig ugyan közelre.
Meglátják kegyelmetek, ez az ember még nagyra viszi.
Gedő.
Isten segítse.
Megérdemli.
Tetőtől talpig derék ember.
Zsember.
De ha az nem volna is.
Gedő.
Mit ért ezzel kegyelmed?
Zsember.
A királyné kegyence.
Gedő.
Úgy! mondok, hogy a királyné szeretője.
Zsember.
Ami nagyon egyre megy.
Gedő.
Nem egészen.
Aztán királynénkat gyanusítani vétek, melyet nem szeretnék még egyszer hallani, mert elégtételt kérnék érte nevében.
Meg hiszen képtelenség is a kegyelmed állítása.
Nem azért száműzte -e Sault, hogy ez őt szerette?
Zsember.
Ez ellen is lehetne szólni, hanem kegyelmed nagyon tüzes védője a királynénak, s aztán nyílik is már a király sátora.
Gedő.
Éljen a király!
Mind.
Éljen!
MÁSODIK JELENET
BÉLA, SAUL, az előbbiek.
Saul
(a színpad közepén álló székhez vezeti Bélát).
Mind
(félkört képeznek Béla körül).
Béla.
Köszöntelek, híveim, kiktől csak oly mértékben kivánok szeretetet, amily mértékben vagyok és leszek atyátok.
Atyátok vagyok.
Vajha oly nagy volna erőm, amily nagy óhajtásom, teljesíteni atyai kötelességemet.
De kevesebbet soha nem fogok tenni boldogságtokért, mint amennyire csak képes leszek.
És adja Isten, hogy ily szókat halljatok utódaim ajkairól is, s hogy ezek ne maradjanak csak pusztán kiejtett szavak; de legyenek gyökerek, tettek fáinak gyökerei, melyek árnyékkal és gyümölccsel szolgáljanak a hazának.
Szép és nagy a királyok hivatása.
Ők a föld napjai.
Kötelességök ragyogni és melegíteni.
Sokan elfelejtik e másodikat, és beérik az elsővel.
Engem a sors tehetetlenné tett az elsőt teljesíteni, annál inkább törekszem megfelelni a másodiknak.
Minél kevésbbé ragyoghatok, annál inkább óhajtok melegíteni: óhajtalak titeket boldogítani.
Ha ép volnék: vezetnélek benneteket csaták, diadalok mezejére, hol a dicsőség tölgyfájáról törhetnétek örökzöld lombokat sisakjaitokra.
Nem lehetek hadvezér; azért kertész akarok lenni a béke kertében.
Ha nincs a dicsőség zöld ága homlokaitokon, legyen legalább a csendes boldogság virága kebleiteken.
Nem nagyobbíthatom őseim országát; megcsonkítva sem akarom azt utódaimnak átadni.
Erre fő s tán egyetlen eszköz a béke.
Azért fogadjátok tanácsomat, legyetek békében.
Vessétek kebletekbe az egyetértés magvát, s földeiteken bőven fog teremni bor és búza.
Anélkül nem fogtok aratni és szüretelni, mert az egyenetlenség jégeső, mely elveri vetéseiteket és szőlőtöket.
Ez hozott már a magyarra sok terméketlen esztendőt.
Gedő.
Éljen a király!
Mind.
Éljen!
Gedő.
Éljen az egyetértés!
Mind.
Éljen!
Zsember
(magában).
Szép szó, de amint kimondják, el is hangzik.
Ismerlek, magyar nemzet.
Béla.
Mielőtt részletes tanácskozásba kezdenénk, töltsük be a megürült hivatalokat.
Saul lovag, irántunk tanusított hűséged fejében foglald el a halálozás által üresen álló Tiszán inneni nádori széket, s vedd hozzá a legujabban kivégzett pártütők birtokait.
Méltó vagy mind a kettőre.
Zsember
(Rádhoz).
Ime, nem megmondtam?
Rádai.
Valóban.
Saul.
Uram király, ha hivatalomnak méltókép meg nem fogok felelni, ne vedd azt akarathiánynak tőlem.
Akkor vesd okul kegyességedet, melyet az én erőm elbírni képes volt.
Béla.
Attól nem tartok.
Hanem bíznám jó szándékodban és erődben egyaránt: mást ékesítettem volna föl e szép és nagy hivatallal, melyben első kötelességedül adom, végezni a pártütő Sámson ügyében.
Kezedbe teszem életét.
Add a hóhérnak, vagy vissza magának, amint jónak látod.
- Híveim, fáj nekem e szók kimondása, fáj nekem, hogy hóhérnak is kell lenni országomban.
De ne legyen villám, nem lesz mennydörgés.
- Gedő, te koronámnak egyik legszebb sugára voltál mindenkor, fogadd, szilárd hűséged érdemlett jutalmául az esztergomi grófságot.
Gedő.
Uram király, legyen elég jutalmamnak magában az, hogy rólam megemlékezni méltóztattál, és szerencséltess ajánlatoddal mást...
Mind.
Éljen a királyné, éljen!
HARMADIK JELENET
ELŐBBIEK. ILONA, GÉZA, LÁSZLÓ.
Ilona
(a sátorból kilépett, egy kezével Gézát vezeti,a másikon hozza a két-három éves Lászlót... sebes léptekkel megy Bélához, Lászlót ölébe ülteti... szólni akar, de annyira el van fogulva, hogy hallgatni kénytelen).
Baját.
Mi lesz ebből?
Zsember.
Amint mondtam, Gézát kiáltatja örökösének.
Baját.
De hát miért öltözött a királyné feketébe?
Zsember.
Véletlenség vagy szeszély.
Baját.
Azt nem hiszem...
Zsember.
Hát higyen kegyelmed akármit.
Mingyárt meglátjuk.
Baját.
Mily szép asszony!
Zsember.
Nem tagadhatni.
Ilona
(reszkető hangon).
Magyarok!
Mind.
Halljuk, halljuk!
Ilona.
Nemes férfiak! nem kételkedem hűségtekben, de ha kételkedném, most bizonyságot adhattok róla, hívei vagytok -e a fejedelemnek vagy sem? e jó fejedelemnek, akit itt láttok, és aki nem lát titeket.
Ő nem lát titeket, kiket annyira szeret, nem lát engemet és gyermekeit, kiket alig szerethet jobban nálatok.
Magyarok, volt -e valaha jobb királytok II. Bélánál?
Mondjátok, hogy volt! és én nem szólok tovább.
Ti hallgattok, mert egyetértetek velem, egyet kell értenetek.
És volt -e szerencsétlenebb királya Magyarországnak, mint ez, aki egyike legjobbjainak?
Ime a legjobb és legszerencsétlenebb király; nézzétek őt! de nem, ne nézzetek rá, mert akiben csak annyi szánalom van is, mint a legkisebb harmatcsepp, meg fog repedni szíve látásán.
Avvagy lehet -e szánandóbb látmány, mint ez itt szemeitek előtt? egy isten teremtése, ki az istennek semmi teremtését nem látja, kire hiába süt a nap, kire hiába mosolyognak a csillagok és szerettei.
A gonosztevőt, kit az igazság a börtönök legmélyebbikébe kárhoztat, meglátogatja néha egy-egy sugár, mely édes dolgokat beszél a külső szép világról; és e férfi, ki senkinek sem vétett, ki ártatlan, mint a májusi hajnal legkisebb felhője, e férfi előtt el van zárva az a kis sugár is, mely ama gonosztevők börtönébe is belopózik.
Oh hallatlan méltatlanság!
Számos hang.
Boszú a vétkesekre!
Ilona.
Hah, nemes férfiak, tehát csakugyan nem alusznak lelkeitek?
Hallom hangjaitokat, szeretném látni a lelkesülést is arcotokon, de nem láthatom, mert könnyeim elhomályosíták szememet.
Amint most könnyem foly, úgy folyjon vére ama latroknak, kik ez égbe kiáltó bűnt elkövetni nem iszonyodtak Isten és törvény előtt.
Számos hang.
Boszú, véres boszú!
Ilona.
Igen, véres boszú! hogy még anyja méhében megrázkodjék az, aki valaha ily tettekre csak gondol is, hogy elkövesse.
Véres boszú, hogy jövendőben kétségbeessék és saját szemeit szúrja ki minden gazember, mielőtt királya fölszentelt személyét illetni merné.
Legyen e tér, amelyen állunk, történetkönyvünknek egy lapja, amelyre vérbetükkel jegyeztessék: mi vár a felségsértőkre: legyen e tér történetkönyvünknek egy lapja, melyben arany betűkkel álljon, hogy a magyar nemzet boszúlatlan nem hagyja fejedelmét, hogy a magyar olyan nemzet, melyben királyai büszkélkedhetnek!
- A bűnösök közöttetek vannak.
Ismeritek őket.
Föl tehát, akinek most hüvelyében marad kardja, Isten nem fogja engedni, hogy azt többé lovagi tett elkövetésére kivonhassa.
Rajta, aki nem gyáva, vagy nem volt cinkosa ama haramiáknak, rajta!
(Általános zavar támad... mindenki kardot ránt... némelyek megfutamodnak... mások ezek után rohannak... lassanként jobbra-balra mind el.)
Béla
(a zavar alatt).
Férfiak, béke, béke!
Tegyétek le kardjaitokat, kérlek benneteket.
Parancsolom.
Én parancsolom, a király!
Nincs, aki szót fogadjon?
NEGYEDIK JELENET
BÉLA, ILONA, GÉZA, LÁSZLÓ. (Kinn koronként kardcsörgés.)
Béla.
Oh hitvesem, mit cselekedtél?
Ilona.
Ami szent kötelességem volt, s amit esküvel fogadtam meg.
Megboszultalak, férjem.
Béla.
Átkot vontál fejedre, fejemre, gyermekeidre és a mai napra.
Ilona.
Átkot vontam volna magamra, ha nem cselekszem azt, mire megesküdtem
Béla.
Jer, jer, jer, menjünk e helyről.
Úgy tetszik, mintha a vérben gázolnék, mely most ontatik, s mintha minden cseppje egy-egy kigyó volna, mely belém ereszti mérges fulánkját.
Oh Ilona, többet látok -e most, mint azelőtt? és jaj volna nekem, ha e boszuállás megnyitotta volna szemeimet, hogy e jelenést lássam!
- Zokogsz! ne pazarold könnyeidet, szükségem lesz egykor rájok... ha meghalok... mert jobbágyaim nem fognak megsiratni.
(Mind a négyen be a sátorba.)
Változás.
Börtön.
ÖTÖDIK JELENET
SÁMSON, PORKOLÁB jőnek oldalról.
Sámson.
Tehát egy börtönnel ismét kiebb?
Porkoláb.
Igen, uram, s ez már az utolsó.
Sámson.
S azon ajtó?
(középre mutat.)
Porkoláb.
Az a világ kezdete.
Azon keresztül mégy a szabadság vagy a hóhér karjaiba.
Sámson.
S melyiket gondolod?
Porkoláb.
Ha csak úgy kedvez a sors, mint társaidnak kedvezett: az utóbbit hiszem.
Sámson.
Tehát mind elestek?
Porkoláb.
A világért sem! mindnyájan függenek.
Sámson.
Dögvész és kárhozat! szép vigasztalás.
Hova indulsz, hallod?
Porkoláb.
Kifelé, amint látod.
Sámson.
Mi dolgod kinn?
Porkoláb.
Semmi.
Hanem inkább nézem a szép kék eget, mint ezeket a sötét, penészes boltozatokat.
Sámson.
Az eget? hát mi az az ég? mit gondolsz?
Porkoláb.
Mi az az ég? ki minek tartja.
Sámson.
És te minek tartod?
Porkoláb.
Én, uram, csak olyan együgyű ember vagyok, e szerint van vallásom, s tudod, a vallásos ember az angyalok országának tartja, bár az ész ellene szól; no de hol a vallás az úr, ott szolga az ész, kinek kötelessége hallgatnia.
Hanem hát jól mulass, uram, mert magadra hagylak.
(El, az ajtót bezárja.)
HATODIK JELENET
SÁMSON.
Sámson.
Bezárta!
Ha még egyszer megnyílik; vajjon nem a hóhér jön -e be rajta?
Csak jönne már minél elébb, ha jönnie kell.
Nem hiszek holmi ördögrőli, pokolróli meséknek a más világon; de minek is volna ott pokol? nem szenvedi -e át a gazember egy öröklét kínjait a börtöntől a vesztőhelyig? mert gazember voltam, mi tagadás benne, nagy gazember.
Magamnak csak megvallhatom, kivált, miután az egész világ tudja.
S e gondolat forró sugár, mely halántékimat égeti; e gondolat egyetlen fény börtönömben, de villám fénye, mely vakít, öl.
Irtózatos alakokat látok e fény mellett, milyekről ember még nem álmodott; s amint látom ez alakokat, arcomon megfagynak a vízcseppek, melyek rá a boltozatról hullanak.
Vagy a borzadás hideg verítékei azok?
Borzadok.
Szeretném, ha volna valaki közelemben; e magány iszonyú.
HETEDIK JELENET
SÁMSON, PREDSZLÁVA, ki a föntebbi beszéd vége felé észrevétlenül jött be.
Predszláva.
Itt vagyok én, Sámson.
Sámson.
Hah!
Predszláva.
Megrettentél? ne félj, vigasztalásodra jöttem utólsó óráidban.
Akartam, hogy még egyszer láss, mielőtt a varjak kiássák szemeidet; akartam, hogy még egyszer halljalak beszélni, mielőtt a hóhér kötele torkodba fojtja hangodat.
Hah, bár tette volna azt huszonöt év előtt, mikor először hazudtad, hogy szeretsz, nyomorúlt!
De az még is kár lett volna.
Most nem állhatnék boszút rajtad, pedig ez még édesebb, mint szerelmed volt.
Boszúmnak csak egy híja.
Fölakasztanak, és nem fejeznek.
Miért nem fejeztetel! a nyakadból felszökkenő vér alá billikomot tartanék, hogy igyam az apa véréből a fiú egészségére!
- Valóban méltók vagytok egymáshoz.
Sámsonnak méltó fia Borics.
De a fiú, mint az atya, meg van boszulva.
Az Isten nem engedhette, hogy a fiú éveken át gyötörje anyját megbüntetlenül!
Sámson.
Távozzál, szörnyeteg.
Predszláva.
Szörnyeteg? ti tettetek azzá.
Távozzam? nem; gyönyörködni akarok látásodban, hiszen mi szerettük egymást, s már úgy sem láthatjuk egymást sokáig.
S ezt sajnálom, mert én elnéznélek az örökléten keresztül... így, a mint vagy, vasra verve, éktelen börtönben, fejedben a halál gondolatival.
Oh Sámson, milyen gyönyörűséges látmány ez szemeimnek!
Képes volnék örömömben megölelni, megcsókolni téged, mint azelőtt huszonöt évvel öleltelek, csókoltalak.
Emlékszel még azon időre? azon napra?... oh az boldog nap volt, legboldogabb életemben, a mait kivéve, hahaha!
Nos, te nem örülsz? nem nevetsz? lásd, nekem oly jó kedvem van, hahaha!
Viszhang.
Hahaha...
Predszláva.
Hallod? a falak is nevetnek velem, csak te nem nevetsz.
Oly halovány, sápadt vagy, mint én voltam, mikor Kálmán király elűzött oldala mellől.
Mi bajod? félsz a haláltól? ne félj; hiszen a hozzád hasonlókhoz fog juttatni, az ördögökhöz.
Szeretném tudni, hány ördög jön majd lelkedért? mert egy el nem birja, annyira meg van az terhelve gazsággal.
Ha nem birnak, híjanak engemet, én örömest segítek nekik, a pokolba vinni lelkedet.
Sámson.
Hol bizonyosan találkozni fogunk.
Ott majd lerovom tartozásomat.
Predszláva.
Nem, jó ember, te nekem nem tartozol semmivel.
Én voltam adósod, s hála istennek, lefizettem adósságomat.
Oh ha ezt nem tehettem volna! kiástam volna magamat síromból, s eljöttem volna, hogy megfizessem, amivel tartoztam.
Lásd, milyen lelkiösmeretes adósod voltam én!
NYOLCADIK JELENET
ELŐBBIEK, SAUL.
Saul
(Predszlávához).
Te itt?
Predszláva.
Vigasztalom a haldoklót.
Saul.
Mi kell? élet -e vagy halál?
Sámson.
Amelyiket akarja a fiú adni atyjának.
Saul.
Mondhatom, hogy atyám voltál.
Nem tartozunk semmivel egymásnak.
Ne emlegessük a multat, az nem igen beszél mentségedre.
Örökbe fogadtál, fölneveltél, hogy azután elcsapj, mint rossz kutyát.
Sámson.
Nem tartottalak örökbe.
Saját fiam vagy.
Saul.
Mit? fiad? saját fiad ?...
Sámson.
Igen, valóságos fiam.
Saul.
Oh úgy megérdemled a halált.
Atyának úgy bánni saját gyermekével, mint te bántál velem, ez hallatlan kegyetlenség.
Nem, én nem hiszem, hogy fiad vagyok.
Most szükséged van fiúi érzésre, tehát előrántod az atyai nevet.
És ki anyám, ha te atyám vagy?
Sámson.
Melletted áll.
Predszláva.
Igen, Saul, anyád vagyok.
Avvagy nem vetted észre öleléseimből, hogy oly forrón csak anya ölelhet!
Saul.
S te anyám?... irtózatos!
Tehát az anya a fiúval fogott kezet, hogy az atyán boszút álljanak?
Miért nem szóltál nekem, asszony, ha be voltál avatva a titokba?
Predszláva.
Az igen egyszerű.
Mert szükségem volt reád, s ha tudtad volna, ki ellen segítesz, meglehet, hogy visszaléptél volna.
Saul.
Oh igen, visszaléptem volna, bizonyosan.
Asszony, ki tett ily ördöggé?
Predszláva.
Atyád és testvéred.
Saul.
Testvérem? tehát testvérem is van?... és ki ő?
Predszláva.
Borics.
Saul.
Hah, hát a világ minden szörnye rokonom? tehát ilyen gyalázatos vér foly ereimben!
Oh szégyen, ne mard le képemről a bőrt.
- Ezek szülőim, az testvérem.
Eszem, ne hagyj el, még szükségem van rád egy kis időre.
Predszláva.
Fiam, tehát te sem szeretsz?
Saul.
Vannak kérdések, melyekre legjobb felelet a nem felelés.
- Sámson, nem mint fiú az atyához, hanem mint biró a bünöshöz, úgy szólok hozzád.
Élet kell -e, vagy akasztófa?
Választhatsz.
Esküdjél meg, hogy holtodig hű alattvalója léssz Béla királynak, s szabad vagy.
Predszláva.
És te hinnél esküjének? nem esküdött -e nekem...
Saul.
Hahaha, anyám int, hogy ne higyek atyám esküjének.
Hahaha.
Dicső.
De igaza van: Sámson, én nem hiszek esküdnek, és én egykor azt kiáltám: vesszen minden honáruló! tehát vesszen.
Katonák!
(A börtönajtó megnyílik, katonák jelennek meg előtte.)
Megálljatok!
- Mit tegyek?
- Isten, adj világot eszemnek, oly sötét van benne, mintha már túl volnánk az itéletnapon.
Élni hagyjam? hiszen honáruló! a hóhér kezébe adjam? hiszen atyám.- Oh!
- Porkoláb!
Porkoláb
(be).
Saul.
Add ide kardodat.
Porkoláb
(odaadja a kardját).
Saul.
Oldd föl a fogolyt.
Porkoláb
(szabadon ereszti Sámsont).
Saul.
Most távozzál és tedd be utánad az ajtót.
Porkoláb
(el).
Saul
(félre).
Ki nem végeztethetem atyámat, de túl sem élhetem megszabadulását.
A lelkiösmeret ölne meg.
(Fenn).
Sámson, nesze e kard.
Vívjunk, míg egyikünk meghal.
Sámson.
Hah, derék fiú, nemes lelkű férfi, vívni akarsz velem, mert tudod, hogy nincs párod a vívásban.
Sajnálod atyádat a hóhér kezébe adni, tehát majd csak magad gyilkolod meg, úgy -e?
Saul.
Ne nyelvedet, hanem karodat mozgasd!
- Itt a kard.
Sámson
(elveszi a kardot... vívnak... kis idő mulva).
Tehát csak játszunk? se' meg nem támadsz, se' magadat nem véded...
Saul.
Azóta két életet is elvehettem volna tőled.
Láthatod, arra várok, hogy ölj meg.
Sámson.
No jó, ha csak az kell!
(Átdöfi Sault.)
Saul
(lerogy).
Predszláva
(rá borul).
Saul!...
Saul.
Távozzál, asszony, távozzál tőlem, ne lehelj rám dögvészt; hisz úgy is meghalok már... ah!
(Meghal)
Sámson.
Nos, Predszláva, szép kedvesem...
Predszláva.
Oh, ő sem szeretett.
Senki sem szeret a világon!
Sámson.
Az elébb te nevettél, most már én nevetek, hahaha!
Viszhang.
Hahaha...
Sámson.
Hallod? a falak is nevetnek, csak te nem nevetsz.
Oly halovány, sápadt vagy, mint mikor Kálmán király elűzött oldala mellől.
Mi bajod? félsz a haláltól? s a többi.
Lásd, jól megtanultam, amit az imént nekem mondtál.
Hiába, a sátán csak úgy segíti híveit, mint az Isten.
Híttam őt, és megjelent megmentésemre és romlásodra, drága kedvesem.
Mondtad, hogy már nem sokáig látjuk egymást.
Igazad lehet.
Jer tehát karjaimba, kedvesem, jer! hiszen te az enyém vagy, egyedűl az enyém!
KILENCEDIK JELENET
ELŐBBIEK, BORICS.
Borics
(ki az utóbbi szavak alatt gyorsan berohan).
Nem a tiéd.
Kettőnké.
- Megtaláltalak, szökevény apáca, megtaláltalak, többé nem fogsz elszökni.
Soká kerestelek, de megtaláltalak.
Itt vagy kezemben!
Predszláva.
Jobb lett volna a helyett, hogy engemet kerestél, táborodban lenned.
Nem pártolt volna el tőled.
Borics.
Mit beszélsz?
Predszláva.
Azt, hogy táborod, országod elhagyott, hogy nincs többé trónod, nincs többé koronád, nem kellesz többé Galiciának, földönfutó vagy.
Borics.
Hazudsz, fecsegő kofa!
Predszláva.
Hidd, hogy hazudok.
Táborod azért megy visszafelé hazájába, hova belépned többé nem szabad.
Borics.
És honnan tudod ezt?
Predszláva.
Én voltam, ki néped előtt lerántotta álarcodat.
Én voltam, ki népedet ellened lázította.
Én voltam az eszköz az örök igazság kezében, ki a rossz gyermekeket megbünteti, ki a nagyravágyókat örvénybe dönti.
Borics.
Hah, kárhozat!... ez volt utolsó hangod, meghalsz!
Predszláva.
Jobb lett volna a helyett, hogy engemet kerestél, nődet keresned, az egyetlen lényt, akit szeretsz, mint sokszor mondtad.
Borics.
És hol van ő? szólj, ha tudod, szólj.
Elvesztettem országomat, te raboltad el tőlem; de megbocsátok, csak azt mondd meg: hol van nőm, szeretett nőm?
Predszláva.
Szeretett nőd ezóta országokon túl jár szeretőjével, Milutinnal, a te szolgáddal.
Én szöktettem el őket!
Borics.
Most már meg kell halnod! most már megöllek!
Sámson.
Megállj!
Én ölöm meg!
Predszláva.
Te ölsz meg?
(Hirtelen fölkapja Saul kardját és leszurja Sámsont.)
Sámson.
Oh, ez nem asszony, ez nem ördög, ez mind a kettőnél több!
(Meghal).
Predszláva, Borics
(karddal kezökben merőn állnak szemközt.)
Predszláva
(szünet után).
Látod a vért a kardon?
Apád vére.
- Közeledjél! hadd lássam: kié feketébb, az övé -e vagy a tied?
(A függöny hirtelen legördül).
V É G E.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE