Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Hunyady Sándor
Júliusi éjszaka
Keletkezés ideje
1929
Felvonás
3
Jelenet
37
Megszólalás
685
Mondat/Sor
2064
Szó
9643
HARMADIK FELVONÁS
Másnap reggel. Az első felvonás díszlete: a hall, amelyet a kora reggeli napfény áraszt el. A színen Lajos éppen a reggelizőasztalkát teríti. Begyújt a szamovár alá. Munka közben, amíg ide-oda jár, hajladozik, halkan dúdol, inkább csak dünnyög - hogy meg ne hallja az uraság. Lajos képe összevissza van karmolva, a nagy piros karmolásoknak szembetűnően látszani kell az arcán
ELSŐ JELENET
Lajos, majd Lici
LAJOS
(amikor a függöny rányílik, már dúdol. Halkan, keservesen, szívének minden bánatát belényomva a suta kis régi nótába)
Csöndes már a falu, alusznak a lányok,
Akácsoros utcán csak magamba járok.
Kivert kutya odasimul énhozzám,
Fáj nagyon a szívem,
Mert elhagyott a rózsám...
Ez nem volt folyamatos ének. A munka üteméhez modulált. Néha meg is szakadt egy-egy pillanatra. Amikor vége a nótának, Lajos halkan tovább fütyüli a melódia néhány taktusát. Lici balról jön, tenyerén a szendvicsestállal. A szeme alatt ütéstől eredő, nagy kék folt. Látszik rajta, hogy fáséban van Lajossal. Odamegy az asztalhoz, szó nélkül, morcos képpel leteszi a tálat. Lajos meglátja Licit, abbahagyja a füttyöt, mozdulatot tesz a lány felé
LICI
(megijed, akaratlanul nagyot curukkol)
Hozzám ne nyúljon!
Komisz paraszt!
LAJOS
(diadalmasan elvigyorodik)
Ne féljen!
Nem bántom többet.
Elég vót az éccaka.
LICI
(szemtelenül)
Na, hiszen nagyon félek magátul.
Kiásom a szemét!
Nézze csak meg a pofáját a tükörben, hogy milyen.
Lajos gömbölyű kis vásári tükröt húz elő a nadrágzsebéből. Fintorgatva nézi magát benne. És mintha a látványtól méregbe jönne megint, fenyegetően közeledik a lány felé.
Lici ijedten curukkol az ajtó felé, amikor bejön az Özvegy és a megjelenésével véget vet a háborúnak
MÁSODIK JELENET
Voltak, az Özvegy, majd Isti és a Herceg
Az Özvegy balról jön, frissen, teniszhez öltözve, a kezében rakett. Egyenesen az asztalhoz megy, leül, tölt magának a teáskannából
LAJOS, LICI
(egyszerre)
Kezit csókolom!
Szolgálati ügyben kénytelenek mind a ketten odaállani az asztalhoz, hogy az Özvegy reggelijénél segédkezzenek. Csak titokban lehet néhány ingerült játékuk egymás felé!
Az Özvegy előbb Licire néz, majd Lajosra. Észreveszi a karmolásokat, a kék foltot. Édesen nevetni kezd
A HERCEG
(reggeli dresszben, szintén rakettel a kezében jön, Isti előtt, balról)
Jó heggelt, Evelin!
ISTI
Jó reggelt!
Mitől van ilyen rózsás kedve?
Még mindig ez a bűbájos éjszaka?
(Odaáll az asztalhoz, tölt a szamovárból, állva szürcsöli a teáját)
Özvegy szó nélkül Lici és Lajos arcára mutat
ISTI
Ejha!
Ezt aztán nem lehet platonikus szerelemnek nevezni!
(Licihez)
Nagyon megverte ez a bestia?
LICI
(majd megfullad mérgében)
Dehogyis, méltóságos úr kérem.
Inkább én csikartam össze az orcáját.
(Dühösen sírva fakad, elfordul, fölemeli kis fehér kötényét, eltakarja a szeme alatt a foltot)
AZ ÖZVEGY
(a kacagó urak felé)
Mégis hallatlan, hogy maguk milyen könnyen veszik ezt a dolgot.
Hát egy csöppet sem éreznek együtt ezzel a házzal?
Én őszintén le vagyok sújtva.
(Alattomosan)
Szegény kicsi Berenice.
A HERCEG
Hiszen nem fogja megtudni.
AZ ÖZVEGY
Hát persze.
Igaza van Rachelnek, hiszen olyan kevés a házasságképes fiatal arszlán, hogy igazán kegyelmet kell adni még az apagyilkosnak is.
A HERCEG
Ha ugyan itt gyilkossághól lehet beszélni.
A fiú inkább azon fáhadozott, hogy új életnek legyen okozója.
(Lajos felé, aki idegesen megmozdul)
Na, ne nézzen hám ilyen pofonozó szemmel.
Hisz maga tudja, hogy nem sikehült neki.
ISTI
(közben fölhörpintette a teáját, a hóna alá veszi a rakettjét)
Allons-y !
*
A HERCEG
(leteszi a csészéjét)
Én mehetek.
AZ ÖZVEGY
Én is.
(Mind megindulnak a terasz nyitott ajtaja felé. Útközben Istihez)
Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ezek itt, ha mi elmentünk, csókolódzni, vagy verekedni fognak.
ISTI
Előbb verekedni, hogy aztán csókolódzhassanak.
Nagy nevetgélés közt mindhárman eltűnnek a fenéken
HARMADIK JELENET
Lajos, Lici
LAJOS
(a távozók után néz. Elkeseredve)
Hogy a nyű esnék beléjük a nevük napján.
Majd a képibe töltöttem annak a raccsolónak a forró teát.
LICI
Csak járjon a szája, csak hencegjen!
Láttam a szemén, még örül neki, hogy hergelnek!
(Fölgerjedő méreggel)
A tehén lesz a maga felesége, nem én.
LAJOS
(szomorúan)
Jó.
Ha nem, hát nem.
Maradjon inkább cseléd.
LICI
Inkább maradok cseléd, mint hogy maga szíjja a véremet.
LAJOS
(bús meggyőződéssel)
Hogy szíjjam a vérit?
Tudja azt maga jól, hogy azért szívom, mert szeretem.
Tudja azt maga, hogy ennek az úrfinak csak öt percre kellett vóna az éccaka, mert ivott, mert melege vót, mert felizgatta magát azzal a másikkal.
Nekem meg az egész életre köllene.
Nem eccer akarok én magával hálni... milliomszor.
Tudja azt maga jól, hogy magáért dolgozom én, magáért tűrök, nyelek, töröm a derekamat, hogy minden megspórolt pengőnél magára gondolok, amikor fáradtan ledöglöm abba a kutya vaságyba, hogy már a méreg esz, amiért ilyen nyavalyás vagyok.
Hogy bántottam?
Hát hibás vagyok.
Hát magának talán nincsen hibája?
Hej, tudom én kicsoda maga!
De hát ha valaki szeret, úgy köll, hogy hibástól együtt szeresse azt a másikat...
LICI
(egy kicsit megbékélve)
Na né, milyen szépe
NEGYEDIK JELENET
Lici, majd a Menyasszony
Lici egyedül marad a színen, megigazítja az öleléstől félrenyomott bóbitáját, aztán a tálba nyúl, kivesz egy zsömlécskét és kényeskedve eszik, a kisujját messzi tartva a többitől. Majd hirtelen leteszi a tányér szélére a szendvicset és egyszerre lenyeli a falatot, ami még a szájában volt. A közönség még nem tudja, miért, de ő már meglátta az ajtón keresztül a közeledő Menyasszonyt. A Menyasszony sápadt, szenvedő. Mint az alvajáró, bejön a színre. Leül, inkább leroskad egy kis asztalhoz
LICI
(teli van bűntudattal, hát nagyon kedvesen akar szorgoskodni a Menyasszony körül. Odasiet a megterített asztalkához, rakosgat. Mézes hangon)
Kezét csókolom.
Éhesnek tetszik lenni, nem tetszik megvárni a közös reggeli teát.
(Tölti, odaviszi a szervizt a Menyasszony elé)
GÁBOR
(megjelenik az ajtóban. A nézésének a súlya elég hozzá, hogy Lici ijedten elmeneküljön a színről. Nyugodtan)
Jó reggelt!
A Menyasszony elfordítja a fejét, nem felel
GÁBOR
(rezignáltan)
Szóval már tudja!
A Menyasszony bólint
GÁBOR
(nehéz sóhajjal)
Látja, ilyen piszok ember vagyok.
A MENYASSZONY
Kényesebbnek képzeltem.
(Szünet után)
Olyan jó volt, ha szólt hozzám...
Most ennek vége.
(Szinte elárulja magát a hangjával)
Vége.
GÁBOR
(tompán)
Megérdemlek minden leckét.
A MENYASSZONY
Ez nem lecke.
Más.
Gábor átmegy, mélyen lehajtja a fejét, gesztussal jelzi, hogy belényugodott az ítéletbe
ÖTÖDIK JELENET
Voltak, Vőlegény
A VŐLEGÉNY
(jobbról jön)
Good morning!
A MENYASSZONY
(odarepül a fiúhoz)
Jó reggelt, Gyuri!
Csakhogy jön.
(Odahajtja az arcát)
Meg sem csókol?!
(A nagy lelkességbe valami kétségbeesés vegyül, érezni kell, hogy ez tulajdonképpen menekülés a másiktól)
Gábor nem tudja levenni a szemét a jelenetről
A MENYASSZONY
(Gábor felé néz élesen)
Nem unja ezt nézni?
Mert engem egy kicsit zavar!
GÁBOR
(a hangján érzik, hogy szenved)
Értem.
Kotródom.
(Lassan megindul a kert felé)
A VŐLEGÉNY
(aki tudja, hogy mit érezhet most a lelkifurdalással telin utánaszól)
Gábor ...!
Én...
Én...
GÁBOR
Nincs mit beszélni.
(Az ajtóban megfordul, visszanéz, mosolyogni próbál, mintegy a szemével megfékezi a fiút, hogy hallgasson, aztán kimegy)
HATODIK JELENET
Menyasszony, Vőlegény
A MENYASSZONY
(görcsösen fogja a fiú két vállát)
Vigyen el innen!
Nem bírom.
A VŐLEGÉNY
(a nagy drukk után megkönnyebbülve)
Mi baj?
Mi izgatta fel ennyire, gyönyörűm?
A MENYASSZONY
(szenvedve)
Ez a gyalázatos!...
A VŐLEGÉNY
(naivan)
Kicsoda az a gyalázatos?
A MENYASSZONY
(mintha égetné a száját a szó)
Gábor!
Ez gyalázatosság!
A VŐLEGÉNY
(kényelmetlenül)
De miért fáj az magának annyira?
Mit törődik vele, ha egyszer Gáborra... rájött?
Ember.
Kicsoda magának Gábor?
A MENYASSZONY
(zokogással vegyesen kitör belőle)
Szerettem!
A VŐLEGÉNY
(mintha orron ütötték volna)
Ejha!
És én?
A Menyasszony válasz helyett csöndesen lehúzza a karikagyűrűjét és visszaadja a Vőlegénynek
A VŐLEGÉNY
(játszik a tenyerén a gyűrűvel, nézi a lányt, aki ráborul az asztalra)
Még jó, hogy nem jött hozzám feleségül...
(A gondolattól is elborzadva)
A végén még etye-petye...
A MENYASSZONY
(érzi, hogy vallomással tartozik. Vad őszinteséggel)
Feleségül mentem volna magához,. csak hogy a rokona lehessek... neki!
A VŐLEGÉNY
(keservesen)
A keserűségét!
(Megvakarja a füle tövét)
A MENYASSZONY
(töredelmesen)
Mostanában valami remény kezdett bennem ébredezni...
(kétségbeesve)
...és erre ma éjjel tízlépésnyire tőlem... egy cseléddel!
Borzasztó az, amikor az emberben egyszerre minden összeomlik.
(Fájdalmasan)
Hagyta volna, hogy megfésüljön az a lány, a hajamhoz, a ruhámhoz érjen.
Úgy érzem magam, mintha pók mászott volna meg.
Elégetem minden ruhámat!
(Keservesen sírva az asztalra borul)
A VŐLEGÉNY
(nézi a zokogó lányt, egyszerre felülkerekedik benne a gavalléria)
Na ne sírjon.
Az idegemre megy ezzel a sírással.
Nincs oka rá.
Gábor ártatlan.
Most a lány fölemeli fejét és tágra nyílt szemmel néz rá
Ne bámuljon.
Mondom, hogy ártatlan.
(Egy kis szünetet tart, aztán kiböki)
...én vagyok az a bizonyos "gyalázatos "!
A MENYASSZONY
Micsoda?
A VŐLEGÉNY
Hagyja, ne kutassa.
Mert megérti.
Gábor csak magára vállalta a dolgot, hogy maga meg ne tudja.
A MENYASSZONY
(boldogan)
El merjem hinni?
A VŐLEGÉNY
El.
Vallassa ki Licit.
(Nagyon savanyúan)
A fene tudja, azért mégis rosszulesik.
Ritka ember örül neki, ha rájön, hogy a menyasszonya olyan nagyon szeret valaki mást.
(Búsan leül)
A MENYASSZONY
Itt van ni, most maga búsul.
Ugyan emelje már föl a fejét.
Vallja be, hogy magát ez a dolog nem nagyon bántja.
Hiszen maga nem szerelmes belém.
Érzem.
A VŐLEGÉNY
(kedves nyíltsággal)
Tudja az Isten!
Biztosan megszerettem volna, ha hagyja magát.
Tetszett nekem az ügy, meg egy picit féltem is tőle.
Amikor megkaptam a kezét, úgy éreztem, mintha hirtelen kineveztek volna londoni nagykövetnek.
Túlságosan nagyszabású volt nekem a pozíció.
Van annyi természetes eszem, hogy tudjam... kicsike vagyok hozzá.
Fiatal.
Hiszen érti, mi?
Honnan a pokolból venném a tudományt: kapitánynak lenni egy ilyen nagy hajón?
Látja... maga a hajó is tiltakozott ellenem.
A MENYASSZONY
(rajongva)
Jaj de aranyos.
Hallgasson, mert mindjárt átszeretek magába!
A VŐLEGÉNY
(lemondóan legyint, egy kis méltatlankodással)
Ne dugjon megint vissza a kis fazekacskájába, amikor úgyis tudom, hogy nem akar komolyan megfőzni.
(Sóhajt)
Gábor sohasem fog kivénülni az ilyesmiből.
Hiába, kijött a papírforma.
Győzött a top wight.
A MENYASSZONY
(hevesen)
Micsoda csacsi beszéd ez?
Mi az, hogy "győzött "?
Hiszen Gábor nem versenyzett magával.
A VŐLEGÉNY
Nem versenyzett, csak szereti.
És maga a finom orrocskájával megszimatolta ezt a szerelmet.
(Élénken)
Még csak novícius vagyok, de már sejtegetem, hogy másképpen is lehet udvarolni, nem csak úgy, hogy az ember nyíltan megmondja: "ejnye, de szép maga, gyémántom, nosza szaporán, üljön ide az ölembe ! ".
Veszedelmesebb titokban.
Aknát fúrni a föld alatt.
Nem szólni, csak nézni.
Elfojtott mondatok, megfékezett kis mozdulatok.
Némán főzni, ez a modern technika teteje.
A MENYASSZONY
(akit mindebből csak egy dolog érdekel)
Szeret!
(Heves aggodalommal)
Honnan tudja?
A VŐLEGÉNY
Tőle!
A MENYASSZONY
(boldogan)
Tőle.
A VŐLEGÉNY
(bosszúsan)
Tőle, tőle, őtőle!
Nekem megmondta, de magának sohase szólt volna ez.
Fél.
A MENYASSZONY
(összetörve a gyönyörűségtől)
Fél.
A VŐLEGÉNY
(hirtelen elhatározással)
Én megyek is, megmondom neki... szeretném látni, hogy ugrik örömében a plafonig.
A MENYASSZONY
(megfogja a fiú karját)
Várjon.
Majd én.
A VŐLEGÉNY
Jó.
Hát maga.
Ideküldjem?
(Indulni akar)
A MENYASSZONY
(ezer kétség között)
Nem.
Nem kell.
Találja ki ő maga.
A VŐLEGÉNY
Na akkor ezer évig várhat.
Mondom, hogy ez fél.
A MENYASSZONY
(boldogságban úszva)
Nem bánom, várok.
Olyan jó ez így, csak nézni, hallgatni...
(Önkéntelen a Vőlegény vállára hajtja a fejét)
A VŐLEGÉNY
(nyugtalanul)
Nézze csak, Berenice, ne jöjjön ilyen közel hozzám.
Úgy süt, mint egy kis Meidinger-kályha.
Vigyázzon velem.
Nem vagyok fából.
A MENYASSZONY
(ijedten)
Bocsánat.
(Messzibb áll a fiútól)
HETEDIK JELENET
Voltak, Lici
Lici jön a kert felöl, messzi kerüli a Menyasszonyt, be akar settenkedni a házba a hallon át
A MENYASSZONY
(meglátja Licit, megállítja)
Lici!
Lici rémülten megáll, a Vőlegényre pislant, látszik az ijedt képén, hogy valami iszonyú szidást, vagy legalábbis szembesítést vár
A MENYASSZONY
(parancsszerűen)
Látta azt a két tucat selyemharisnyát, amit Bécsből küldtek?
(Szigorúan)
Tudja, hova tettem?
LICI
(megkönnyebbülve, hogy ez csak „szolgálati” dolog)
Tudom, komtesz, kérem.
A MENYASSZONY
(még mindig szárazon)
Nahát, az egyik tucatot, a füstszínt vegye el, magának adom.
LICI
(nem hisz a fülének)
A füstszínt.
Igenis.
Kezét csókolom.
(Bámul)
A MENYASSZONY
(megreszket a hangja a belső örömtől)
És a szürkét is.
Az is legyen a magáé.
LICI
(megérti, hogy ez a béke, mély pukedlit csinál, a Menyasszonyhoz rohan, hálásan megcsókolja a kezét. Rajongva)
Kezét csókolom, komtesz, kezét csókolom, kezét csókolom.
A MENYASSZONY
És... tudom, hogy maga szeret csinosan öltözni.
Majd kap tőlem egy-két ruhát.
Alakítsa át...
LICI
(szinte őrjöng az örömtől)
Kezit csókolom, kézit csókolom!
A MENYASSZONY
(most már maga is majdnem úgy örül, mint a komorna)
Maga derék leány.
Sétálok egyet.
Gyuri!
Össze akarom szedni magam!
(Csókot int)
Pá, drágám!
(Lerázza magáról a még mindig rajongó Licit és elmegy)
NYOLCADIK JELENET
A Vőlegény, Lici, majd az Özvegy
LICI
(néhány pillanatig mohón a Menyasszony után néz, majd visszafordul a Vőlegény felé. Lesüti a szemét)
A komtesz olyan aranyos, de olyan aranyos.
(Egy kis szemtelenséggel)
Milyen szerencséje van a méltóságos úrnak!
A VŐLEGÉNY
(szigorúan)
Hagyja a magánügyeimet.
(Panaszosan)
Szép kis heccet csinált nekem az éjjel!
LICI
(tágra mereszti a szemét)
Én?
Één?
Één?!
Hát tehetek én róla, méltóságos úr, kérem.
Én, kérem, megmondtam, hogy a Lajossal muszáj vigyázni.
(Olyan kacéran néz a Vőlegényre, mint aki még nem zárta le a vele való ügyet)
A VŐLEGÉNY
(megint föllobban szemében a mohóság, akaratlanul gusztálja a lányt. Gyanakodva)
Most azt akarja beadni nekem, hogy ha a Lajos nem lett volna ...?
(Elhallgat, mert meglátja az Özvegyet, aki a terasz felől jön)
AZ ÖZVEGY
(bejön, a fiúra néz, aztán Licire, könynyedén elkacagja magát és a szín közepén megáll)
Visszaforduljak?
Folytatása következik?
Lici egy alázatos mosolyba fullasztott gyilkos pillantás után gyorsan elhordja az irháját
A VŐLEGÉNY
(sértődötten)
Ugyan, micsoda beszéd!
(Leül, cigarettát vesz elő, rágyújt. A falusi büdös gyufát nem a skatulyáján, hanem a cipője talpán gyújtja meg)
AZ ÖZVEGY
Lássa, ez kellemes mozdulat volt.
A legkisebb pocak lehetetlenné teszi azt a könynyedséget, amivel keresztbevetette a lábát.
Csak a húszéves fiúkban van meg a karcsúságnak ez az eleganciája.
Ha tudná, hogy a nők mennyire értékelik az ilyesmit.
A VŐLEGÉNY
(morcosan)
Jó.
Csak csúfolódjék.
Azok után, amit velem csinált.
AZ ÖZVEGY
(csodálkozik)
Mit csináltam én magával?
A VŐLEGÉNY
(szemrehányóan)
Meggyújtott.
Aztán nem akart eloltani.
AZ ÖZVEGY
Oh, könnyen talált maga másik tűzoltót.
Pedig lássa, hátha mégiscsak nyitva volt az ajtóm.
Hátha nyitott szemmel, ébren vártam a sötétben, amíg az ablakon át áradt a virággruppok vaníliaillata.
Hiába vártam, figyelve minden neszre.
Hátha bosszankodtam, amiért Tankréd gyáva volt és nem jött.
Mondom... "hátha ".
A VŐLEGÉNY
(elkeseredve)
De hiszen éppen maga volt az, aki megtiltotta...
Emlékezzék csak vissza, hogy megfenyegetett!
AZ ÖZVEGY
Jaj, Istenem, hát mit csináltam volna?
Maga igazán nincs a helyzet magaslatán.
Bizonyos színvonalon felül a nők elvárják, hogy megkockáztassák értük az erőszakot.
Kell nekik, hogy azt mondhassák maguknak: "Muszáj volt !"
Buta fiú.
Nem érti?
Ez az igazolásuk.
A VŐLEGÉNY
(tenyerével a homlokát üti)
Micsoda ökör vagyok!
AZ ÖZVEGY
Nem én mondtam.
A VŐLEGÉNY
(fenyegetően)
Hallja -e!
Ne kísértsen!
Ne csücsörítsen itt az orrom előtt!
Vigyázzon, mert én...
AZ ÖZVEGY
(az arca csábítóan közel van a fiú arcához, mosolyog)
Nem félek magától.
Egyszerűen megtiltom.
A VŐLEGÉNY
(felhördül)
Megtiltja!
(Vadul belecsókol az asszonyba)
AZ ÖZVEGY
(a csók után a legjózanabb kritikai hangján)
Tűz, az van magában elég.
De nincs kultúrája.
A VŐLEGÉNY
(leforrázva)
Nem smakkolt?
AZ ÖZVEGY
(óvatosan)
Azt nem mondom.
De még túlságosan nyers.
Megharapott, mint egy vadmacska.
(Nevet)
A VŐLEGÉNY
(őszinte panasszal tárja föl a baját)
Ne nevessen ki, kérem!
Én olyan nyomorult vagyok.
Olyan elhagyatott.
Nekem alapjában véve senkim sem volt még eddig.
Csupa vacak.
Mama őrülten smucig, még soha nem volt igazi nagy pénzem, hogy valami príma dolgot...
AZ ÖZVEGY
(nevet)
Ilyeneket mondjon valaki huszonhárom éves korában...
A VŐLEGÉNY
Pedig ez így van.
Maguknak csak a flört kell, hogy jaj, a világért össze ne gyűrjék a ru80 hájukat.
Én pedig utálom a flörtöt.
Tudja, a flört olyan, mint mikor az embert a bolha csípi... viszket és nem lehet megvakarózni...
Az Özvegy kacag
A VŐLEGÉNY
(gyanakodva nézi az asszonyt)
Rajtam kacag?
Csak én vagyok ilyen peches barom?
Csak engem nem akar senki?
Miért?
Van velem valami haj?
Ha igen, mondja meg, az ég szerelmére, micsoda?
(Rimánkodva nézi az asszonyt, összeteszi a kezét, mintha imádkozna)
Olyan hálás lennék.
AZ ÖZVEGY
(szívből fakadó részvéttel, egyúttal elragadtatva)
Oh, szegénykém!
(Óvatosan körülnéz, aztán lassan, sima mozdulattal, mintha valami tárgyhoz nyúlna, mind a két kezével megfogja a fiú fejét és rátapad a szájára. Hosszú csók, amely meg-megszakad egy pillanatra, amikor az Özvegy mint egy instruktor, józan hangon oktatja a fiút)
Ne feszítse meg így a nyakát.
Ne féljen, nem vagyok én fogorvos.
Nem akarom kihúzni a fogát.
(Csók)
Miért ilyen kemény a szája?
Engedje el.
Puhán, lazán, így.
(Csók)
Mit fickándozik?
Mit emelgeti a lábát, mint a gólya?
A VŐLEGÉNY
(fölbukik a csókból, szuszog)
Elfogyott a luftom.
(Óriási lélegzetet vesz, megint neki akar esni az asszonynak)
AZ ÖZVEGY
(eltolja magától)
Nem.
Ez bűn.
Valami eszembe jutott.
A VŐLEGÉNY
Micsoda?
AZ ÖZVEGY
Berenice.
A VŐLEGÉNY
(türelmetlen bosszúsággal)
Ejnye, hagyjon már békében vele!
AZ ÖZVEGY
De én nem tudnék osztozni.
Nekem minden gondolata kellene, minden pehely az állán, minden foga, ifjú izmainak minden ereje.
A VŐLEGÉNY
A magáé vagyok szőröstül-bőröstül.
AZ ÖZVEGY
És ő?!
Szegény kis csirkém.
Összetörne minden csontocskája!
A VŐLEGÉNY
Dehogy törne.
Slussz.
Passz.
Tíz perccel ezelőtt szakítottunk.
AZ ÖZVEGY
(meglepetten)
Micsoda?
A VŐLEGÉNY
Ahogy mondom.
Annyira nem lesz semmi baja, hogy már utódom is van.
Bámulni fog, ha megtudja, kicsoda?
(Aggodalmasan)
...De még titok.
AZ ÖZVEGY
(feszült gyanúval)
Jó.
Titok.
Kicsoda hát?
A VŐLEGÉNY
(kilövi)
Gábor!
(Élvezi az asszony konsternáltságát)
Már régen szeretik egymást titokban.
Ugye, kolosszális?
AZ ÖZVEGY
(ingerülten)
Kolosszális.
Piramidális!
Nem megmondtam, maga kis mafla, hogy vigyázzon rá, mert elcsípi az orra elől.
(Föláll, idegesen igazgatja a haját)
A VŐLEGÉNY
(beismerően)
Igaz.
Hogy micsoda esze van magának!
(Közeledik)
De mit törődöm én vele, amikor én magát...
(Megfogja az asszony kezét)
AZ ÖZVEGY
(kiszabadítja a kezét, hidegen)
Hagyjon.
Elég volt.
A VŐLEGÉNY
(elhűlve)
Mi baja?
AZ ÖZVEGY
(szárazon)
Semmi.
Unom.
A VŐLEGÉNY
Unja?!
Most, hogy már tudom, hogy mit jelent ez?!
(Erővel átöleli az asszonyt)
AZ ÖZVEGY
(bőszülten kibontakozik)
Azt akarja, elmondjam Rachelnek, hogy maga nem csak a cselédeknek van terhére az otrombaságával, azt akarja, hogy szégyenszemre kidobják innen?
A VŐLEGÉNY
(a hetedik mennyországból a porba sújtva)
De Evelin, az Isten szerelmére, mi történt magával?
Hiszen ahogy az előbb voltunk...
AZ ÖZVEGY
(ráfúj, mint egy macska)
Hogy voltunk az előbb?
Nem tudom, nem emlékszem rá!
Azt hiszi, hogy jogai vannak?!
Oh, még csak nem is gentleman.
A VŐLEGÉNY
(kétségbeesve)
Drága Evelin...
(Közeledik)
AZ ÖZVEGY
(türelmetlenül segítségért kiált)
Rachel!
A VŐLEGÉNY
(rémülten)
Jézus Máriám, csak azt ne!
(Ki akar rohanni, de az ajtóban összeütközik az éppen belépő Gáborral)
KILENCEDIK JELENET
Gábor, az Özvegy, egy pillanatra Lajos
GÁBOR
(nyakon csípi a fiút, aki majd földönti)
Mi az ördög van veled?
Le ne taposs.
Hova rohansz?
A VŐLEGÉNY
(kétségbeesetten fickándozik)
Csak ide!...
(Nem tud mit mondani)
Egy pillanat, öregem!
Tüstént visszakorcsolyázok ...!
(Elmenekült)
GÁBOR
Jó reggelt, Evelin!
Mi volt ez?
Mi történt itt maguk között?
AZ ÖZVEGY
Oh, semmi.
Semmiség.
Csevegtünk.
Elreferálta a maga legújabb érzelmi esetét.
Édes!
Édes!
Édes!!!
(Olyan botrányos hangon, akkora izgalomban, magából kikelve beszél, ami már majdnem kiabálás)
GÁBOR
(kényelmetlenül néz az inasra, aki közben bejött, hogy valamit rendbe hozzon a reggelizőasztalon. Az Özvegyhez)
Ne faites pas du scandal!
Je vous prie !
*
Az inas meggyújtja a szamovár alatt a kialudt spirituszt, aztán nagyon sebesen eltűnik, látszik rajta, hogy nem kér az urak veszekedésének még a szeléből sem
AZ ÖZVEGY
(hangosan)
Talán suttogjak?!
GÁBOR
(ingerülten, de olyan megvető mozdulattal, mintha az, amit a Vőlegény mondott, nem számítana)
Az a kölyök fecsegő fickó.
AZ ÖZVEGY
Merje mondani, hogy hazudott!
Szünet
Áh!
Ugye meg se mukkan!
Nem meri letagadni!
Nem is letagadni... "megtagadni" nem meri!
GÁBOR
Mire való ez a skandalum?
Hiszen tudom, hogy már egész elejtett.
Biztosan már itt, ebben a házban... ezek közt is van valaki, aki jobban érdekli nálam.
Na, vallja be!
Melyik?!
AZ ÖZVEGY
(fölháborodva)
Ostoba!
Feslett aszszonynak tart?!
GÁBOR
Csak erősnek!
AZ ÖZVEGY
Ha lett volna magában annyi figyelem, hogy a modorom mögött megkeressen "engem "... rájött volna, milyen gyönge vagyok.
Persze ehhez az kellett volna, hogy jobban szeressen egy kicsikét.
GÁBOR
Nem mertem, Evelin.
A szerelem olyan brutális dolog...
És... sajnos... most már elmúlt a pillanat...
AZ ÖZVEGY
Tudom.
Vissza kell vonulnom a "nagy" érzés elől.
Megteszem.
Mit csináljak?
De legalább engedje meg, hogy néhány percre ideges legyek.
Vereséget érzek.
Valamit elvesznek tőlem.
Nem vagyok vasból,
(majdnem sír)
mert akármit hisz, azért én mégiscsak szerettem magát a magam módján.
(A férfi mozdulatára)
Ezt nem panaszképpen mondom.
Hála Istennek, hogy így van.
Ez a kis fájdalom nemessé teszi, föloldja a szégyenemet.
Tetszik nekem, hogy szenvedek.
Eddig nem voltam trenírozva hozzá.
Új dolog.
Tanulok belőle.
GÁBOR
(sajnálkozva)
Drága Evelin, én igazán...
AZ ÖZVEGY
Na ne essék kétségbe.
Nem olyan túlságosan.
El lehet viselni.
(Kicsit keserűen)
És majd megvigasztalódom...
GÁBOR
(őszintén)
Evelin, maga olyan véghetetlenül elegáns.
AZ ÖZVEGY
Mondja inkább, hogy tékozló.
Nagyon jól tudom, hogy mennyire pazarlom magam.
Óriási pénzeket fizetek semmiségekért.
Rossz pillanataimban látom is már a csődöt, és ez a félelem tesz néha gonosszá.
Pedig ahogy mondja, szeretnék a végén elegáns lenni.
GÁBOR
Én leszek a legjobb barátja...
AZ ÖZVEGY
(keserűen fölkacag)
" Legjobb barátja ?"
Ez a klasszikus szakítási szöveg, mi?
Fölösleges.
(Erősen megnézi a férfit, melegen, egyszerűen)
Na, Isten vele!
(Gábor vállára teszi a kezét)
TIZEDIK JELENET
Voltak, Menyasszony
A MENYASSZONY
(a kert felöl jön. Még meglátja az asszony mozdulatát. Féltékenyen)
Ejnye, már megint.
Megígérem, hogy ezentúl köhögni fogok minden ajtó küszöbén.
(Gyanakodva)
Igazítsd meg a hajad, Evelin.
Szét van zihálva, mintha verekedtél volna!
AZ ÖZVEGY
Köszönöm!
Olyan kicsi ez a sakktábla, amin mozgunk, drágaságom.
Ne tedd nehézzé, hogy szeresselek.
Mert én nagyon szeretnélek szeretni.
A MENYASSZONY
(pikírten)
Márpedig ha te valamit szeretnél...
AZ ÖZVEGY
(nagyon keserűen)
Igen.
Hogyha én valamit szeretnék...
(Megindul a terasz ajtaja felé)
GÁBOR
(nem minden lelkifurdalás nélkül)
Hova megy?
AZ ÖZVEGY
Sétálni.
Nem hívom magammal.
Fáj a fejem.
GÁBOR
(mozdulattal)
Rohanok.
Hozok valamit.
AZ ÖZVEGY
(jóságosán)
Köszönöm, nem kell.
(Nyomatékkai)
Maradjon csak.
Nem olyan nagy ügy.
Egy kicsit sajog, ez az egész.
Szép arcszínt fogok kapni estére.
(Büszkén fölemeli a fejét, elmegy)
TIZENEGYEDIK JELENET
Menyasszony, Gábor
A MENYASSZONY
Hogy gyűlöl ez az asszony!
GÁBOR
Hagyja szegényt!
Fáj a feje.
Törődjön inkább velem.
Nézzen meg jól.
Mert én most hosszú időre eltűnők a szeme elől.
Érzem, hogy terhére vagyok, és nincs tolakodó természetem.
(Zavart szünet után)
Nem is merem a kezem nyújtani.
A Menyasszony spontán mozdulattal nyújtja mind a két kezét
GÁBOR
(meglepetten)
Mi ez?
Nem bocsátja el a kezemet?
A MENYASSZONY
Nem.
Nincs a világon még egy ilyen lovagias ember.
GÁBOR
(boldog bámulattal)
Nem értem.
A MENYASSZONY
Pedig inkább haragudnom kellene.
Az éjszaka majdnem beléhaltam a maga nagy lovagiasságába.
GÁBOR
Miért?
A MENYASSZONY
(panaszosan)
Oh, Istenem, hát segítsen egy kicsikét.
Olyan nehéz ezt elmondani.
Hát nem vette észre?
Hiszen sokszor olyan vigyázatlan voltam.
Féltem, hogy elárulom magam.
GÁBOR
(remegve)
Mivel?
A MENYASSZONY
Az este elcseréltem a poharunkat.
Nem vette észre?
GÁBOR
Azt hittem, véletlen.
A MENYASSZONY
(halkan)
Ahol maga ivott, ott ittam én is.
(Szégyenkezve elfordítja az arcát)
GÁBOR
(kitör)
Édesem!
Az ember olyan gyáva!
(Hirtelen kínzó kételkedéssel)
De... hát akkor mi volt az... az öcsémmel?
A MENYASSZONY
Elmúlt.
Már régóta csak ürügy arra hogy láthassam magát!
GÁBOR
(elfogulva)
Mióta?
A MENYASSZONY
Nem is tudom.
Egyszer egy kis béresgyereknek egyszerre simogattuk meg a haját.
A kezem hozzáért a maga kezéhez.
Akkor kezdődött.
Aztán még aznap este, a kertben elkértem a kabátját.
Nem is fáztam.
Ideadta.
Átjárt a melege.
(Halkan)
Akkor kezdődött!
GÁBOR
(boldog izgalommal)
Oh, én akkor magát már régen...
Egyszer az asztalnál közelebb adtam a sótartót.
Mikor megköszönte, észrevettem, az egyik foga picit ferdén van nőve.
A MENYASSZONY
(aggódva)
Istenem, mennyi hiba van rajtam!
GÁBOR
Nézzen meg jól, Berenice.
Harmincnyolc éves vagyok, nem vagyok én magához kopott?
A MENYASSZONY
Én már régóta nem látom magát a szememmel.
Csak érzem.
GÁBOR
(szilaj és mégis áhítatos mozdulattal magához vonja, megcsókolja a lányt. Aztán elengedi, aggodalmasan)
Nem lett volna szabad megcsókolnom ,,így ".
Ezzel az elvetemedett technikával.
Még elrontom!
A MENYASSZONY
(kétségbeesett őszinteséggel, hevesen)
Nem félek semmitől, amit maga tesz velem!
Azt akarom, hogy a teljes fantáziájával szeressen.
Szenvednék, ha észrevenném, hogy titkai vannak előttem!...
(Az utolsó szavakat már Gábor karjában mondja. Kezdődik a hosszú csók)
TIZENKETTEDIK JELENET
Voltak, a Ház úrnője, majd a Ház ura
A HÁZ ÚRNŐJE
(a terasz felől jön. Nagyon otthonos, reggeli ruha van rajta. A fején széles karimájú kerti szalmakalap, a karján kézimunkakosár, a szájában szivar. Roppant meglepődik, de nem ugrasztja szét a csókolózó párt. All, vár, bámul. Fújja a füstöt, leül, a munkakosarából előveszi a hímzését, dolgozni kezd. Végre elveszti a türelmét, feláll)
Hagyják már abba!
Egy elefántnak való takarót kistikkelhetnék maguk miatt!
Nincs ilyen hosszú alagút a világon.
A Menyasszony és Gábor rémülten elengedik egymást, azután a lány egész szenvedélyével újra a férfi mellére veti magát
A MENYASSZONY
(átöleli Gábor nyakát)
Szeretjük egymást!
A HÁZ ÚRNŐJE
Sejtem.
GÁBOR
Megmagyarázom.
A HÁZ ÚRNŐJE
Fölösleges.
Elég intelligens vagyok.
Hát ez volt a maguk meleg barátsága mögött?
GÁBOR
(rettegve)
Haragszik.
A HÁZ ÚRNŐJE
Az attól függ.
GÁBOR
(rémülten)
Mitől?
A HÁZ ÚRNŐJE
Hogy maga mit akar csinálni.
GÁBOR
Mit?
Hát még kérdezheti?
Mindent.
Ami kitelik az erőmből.
(Megfogja a lány kezét)
A rabszolgája akarok lenni.
Meg szeretnék érte halni.
A HÁZ ÚRNŐJE
Rabszolga!
Halál!
Romantikus szavak.
Nem Körvonalazzuk kezét?
Rabszolga!
Halál!
Romantikus sza- szeretem az ilyen homályos ígéreteket. csak világosan a dolgot.
Megkéri a
GÁBOR
(remegve)
Merjem?
A HÁZ ÚRNŐJE
Merje!
Merje!
GÁBOR
Hát akkor kérem, esedezem...
A HÁZ ÚRNŐJE
Csókoljon meg.
Gábor viharosan magához öleli a dámát
A HÁZ ÚRNŐJE
Vigyázzon.
Bolondos ember.
Elrontja a frizurám.
A színfalak mögött már pár pillanattal előbb hallatszott a Ház urának vidám trillázása. Most bejön. Frissen, kialudva, pirosra borotválva. Fehér nadrágban, tarka reggeli kabátban
A HÁZ URA
(meglátja, hogy Gábor a feleségét ölelgeti. Színlelt, nagy indulattal felordít)
Hah, nyomorult!
(A feleségéhez)
Megcsal?!
Halál magára !
(Édesen nevetni kezd. Szinte hull a könnye a kacagástól)
A MENYASSZONY
(az apja nyakába borul)
Apám!
A HÁZ URA
Mi kell, katicabogaram?
A Menyasszony az öregúr nyakába csimpaszkodva sugdos
A HÁZ URA
(roppant meglepetve)
Á !? Ahá?
(Gáborra néz, megfenyegeti)
Menyasszony tovább sugdos
A HÁZ URA
(energikusan megrázza a fejét)
Nem.
Lehetetlen!
Mais pas du tout!
Soha nem egyezem bele ilyen frivolságba.
(Elhárítja magától a hízelkedő lányt)
GÁBOR
(megrendülve)
Éreztem!
A MENYASSZONY
(fájdalmasan felkiált)
Papa!
A HÁZ ÚRNŐJE
(vésztjóslóan)
Kelemen!
A HÁZ URA
(a feleségére néz, lassan megérti a szituációt, az arca boldogan kiragyog)
Most jól megijesztettelek benneteket.
Mi?
(Diadalmasan mekeg, majd a karját, Gábor felé tája)
Viens que je t'embrasse!
Keblemre!
(Összeölelkezik Gáborral - külön örömmel a feleségéhez)
Hiszen ennek a pénzed sem kell !
(Gáborhoz)
Veux tu de l'argent aussi?
(Felel magának)
Non, non, n'est ce pas ?!
*
(Boldogan rázza Gábor kezét)
TIZENHARMADIK JELENET
Voltak, Lajos, majd Lici, a Vőlegény, az Özvegy, Herceg, Isti
LAJOS
(a kert felöl jön)
Méltóságos asszony, tíz óra.
Kongathatok a villásreggelihez?
A HÁZ ÚRNŐJE
(energikusan a gongra mutat)
Kongasson!
(Gáborhoz)
Enni csak kell!
Azt hiszem, mind megéheztünk a nagy izgalomtól!
Az Inas üti a gongot. Lici megjelenik a színen dúsan megrakott tálcával
A HÁZ ÚRNŐJE
(rászól a lányra)
Ide gyere.
Tedd le azt a tálat!
(Megtörténik)
Tartsd ide a képed!
(Megtörténik. A dáma jóságosan veregeti a lány arcát)
Az éjszaka keményen bántam veled.
Noooo!
LICI
(nagyon meg van hatva)
Ó, méltósága, kérem...
A HÁZ ÚRNŐJE
(műharaggal)
Adta szemtelenje, még azt hiszi, hogy bocsánatot kérek tőle!
A HÁZ URA
Holnap elmegy a kertész.
Te leszel a kis kertészné.
A HÁZ ÚRNŐJE
Alómars!
Lici eltűnik.
A Vőlegény már pár pillanat óta játszik a színen somfordáló agárral, amelyet valami ennivalóval csalogat magához
A HÁZ ÚRNŐJE
(rajtaüt)
Ne babrálja azt a kutyát!
Ne szoktassa be a házba!
(Ellenségesen)
Csupa bolha az a kutya!
A VŐLEGÉNY
(komikus részvéttel nézi a kutyát)
Hát látod, Aga?
Velem is így bánik mindenki ebben a házban.
(Nevet. Az Özvegy, a Herceg és Isti bejönnek a színre)
A HÁZ ÚRNŐJE
(vezénylő hangon)
Mielőtt asztalhoz ülnénk, valamit közölni akarok!
Ennek...
(a Vőlegényre mutat)
...vége!
(Rámutat a Menyasszonyra és Gáborra)
Itt az új pár!
(Óriási meglepetés, amely boldog integetésekbe, gratulációkba vész)
A HERCEG
Hogy ez milyen egészséges dolog.
ISTI
Gratulálok, gratulations, hipp - hipp - hurrá!
(Leül az asztalhoz, miután a Ház úrnője már helyet foglalt a főhelyen)
AZ ÖZVEGY
(szintén leül)
Exvőlegény, nem fél tőlem?
Én valamelyik nap elutazom.
Ostendébe, Brightonba?!
Még nem tudom, hová.
Nem tart velem?
Felejteni!
A VŐLEGÉNY
(mohón)
Menjek?
AZ ÖZVEGY
(vállat von. Koketten)
Magára bízom!
(Összebújnak, suttogni kezdenek, persze a társasági illem határán belül... megszűnik rájuk nézve a világ)
Lici új tálcát hoz, amelyen valami furcsa alakú, nagy ibrik van
A HÁZ URA
(az ínyenc érdeklődésével)
Mi az ott?
LICI
Bivalytej.
(Az asztalra teszi a tálcát)
Lajos előrejön a gongtól, hogy a kiszolgálásnál segítsen
A HÁZ URA
(az inasra néz)
Lajos!
A jövő héten elfoglalja a kertész helyét.
Figyelmeztetem, hogy nagyon szeretem a szarvasgombát.
Beköltözhet a kertészházba.
LICI
(előretolakodik, bókol)
Kezit csókolom, köszönjük szépen, méltóságos úr!
ISTI
Óriási, hogy milyen tehetséges ez a lány!
Ő köszöni meg.
(Nevetnek)
A HERCEG
Gyönyöhű ez a heggel!
(Keni a kenyerét)
Milyen vihágillata van ennek a méznek.
GÁBOR
(rajongva)
Igen!
Minden olyan jó szagú!
Termékeny!
Meleg!
Erőt érzek magamban!
(Ujjongva széttárja a karját)
Bízzanak rám valami hatalmas dolgot!
A HÁZ ÚRNŐJE
(spontán)
Bravó!
De azért nem szeretném, ha mindjárt közügyekkel kezdene foglalkozni!
Maradjon csak civil!
GÁBOR
(szájához emeli a Menyasszony kezét, rajongva néz a lányra, túláradó szívvel)
Gyerünk reggelizni.
FÜGGÖNY
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE