Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Balassi Bálint
Szép magyar komédia
Keletkezés ideje
1589
Felvonás
5
Jelenet
22
Megszólalás
323
Mondat/Sor
994
Szó
11461
ACTUS III. SCENA I.
CREDULUS.
Ahol látom távul, hogy az ágak között egy igen szép kegyes jődögél.
Úgy tetszik, azmint az képiről esmérem, hogy Julia, ha az szemem meg nem csal, ki Juliánál egyebet sem tud nézni.
Ő bizon, ő!
Ó, boldog virágocskák, kik viselitek az ő áldott lábacskáinak nyomdokát, ugyan irillem, hogy lábaival illet benneteket.
Most ideje immár az én nyavalyám beszélésének és gyógyétásomnak.
No, hozzá hát, én nyelvem, s szólj néki, és kegyelmet kérvén nyerj segedelmet tőle!
Mit félsz?
Hiszem lám, ő maga, az Szerelem bátorít s tanít, mit kellessék szólnod!
Ó, te felséges szép Venus asszon, ádj, kérlek, oly erőt s oly hatalmat most énnékem, nagy keserves szolgádnak, hogy gerjeszthessen fel ennek szívében siralmas könyörgésemmel az kegyességet s kegyelmességet!
Szép virágok közt járó szép virág, Isten töltse bé minden kívánságodot!
JULIA.
Az gondom most, hogy véled trécseljek!
CREDULUS.
Ha valaha csak egy mákszemnyire megestél valaki könyörgésén, állj, az élő Istenért, ne siess ilyen igen el tőlem!
Érzed-é, hogy az verőfény is mely héven süt mostan?
Nincs semmi, látd, sem madár, ki most az árnyékon nem nyugodnék, vagy csergő pataknál az jószagú füvekben vagy zöld ágak között fán, az hűvesben!
Állj, kérlek, egy kevéssé, s ne tilts el siralmas szemeimet az te régen kívánt szép szemeidnek nézésétől!
Vedd hozzád az én esedezésemet, s engedjed hallgatnom az te szódnak gyönyörű édes beszédét!
Nem vétek bizon könyörgésemmel semmit teellened, és majd ugyan elmehetsz oztán, mert még igen fönn az nap!
JULIA.
Mondd el hát gyorsan versed, ím, meghallgatom.
De mi hasznod benne, ha tudod, hogy csak kár, hogy beszélsz?
CREDULUS.
Tudod, szerelmes édes egyetlenegy lelkem, hogy azulta immár kétszer ruházta zöldben az kedves tavasz az széles földet, megadván az füveknek is az szép virágokat, az fáknak is különb-különbféle szép gyümölcsöket, azmiulta szerelmedre felgerjedvén szép szemeidnek mennyei világosságával szívemet, édesem, eltolvajlottad.
Azulta magad vagy bizonságom, hogy mind csak az utánad való keserves kiáltásim zöngöttek az vadon erdők között.
Hovatovább mind csak kegyetlenkedtél rajtam.
JULIA.
Azmikor az emberek az juhokot az farkasra bízzák, s azmikor az fülemilék az tengerben szólanak, akkor lészek én is kegyes s szerelmes hozzád.
CREDULUS.
Ki hinné, fölséges Isten, hogy ilyen angyali szépségben, efféle kegyesnek szívében ilyen nagy istentelenség és szörnyű kegyetlenség uralkodjék?
Talám imez repedezett kőszikláktúl születtél?
Vagy Carthago határiban termett oroszlán tejét ittad?
Vagy az armeniai párduszok csöcseit szoptad, azminémö kegyetlen vagy?
Az szép Diana, az vadászásnak istenasszonya gyakran elhadta múlatságát, s figyelmetesen hallgatta az én verseimnek siralmát.
Sőt még az erdők, hegyek, völgyek, berkek, kövek is, hallván az én keserves énekimet, mellettem keservesen megzöngöttek.
Csak te egyedül, szép Julia, hogy istentelenképpen nem könyörülsz rajtam, sőt látom, hogy szinte úgy élsz kínommal s könnyhullatásimmal, mint egy kedves eledellel!
JULIA.
Tisztes kis eledel bátor!
Nem veszed-é eszedben, szegény, hogy inkább idegenítesz, mint édesítesz magadhoz effélével engem?
Ha nyilván látod, hogy semmit nem használsz énnálam az sok sírásoddal, miért sírsz minduntalan előttem?
Mint vetekedel, mint gyötred magadot?
CREDULUS.
Kételen vagyok véle, mert az nagy szerelem és az te szépségedtűl megbírt eszem s felgerjedett kívánságom erőltet reá.
Szólnom kell azért s sírnom, nem hallgathatok akaratom ellen is, azért az szerelmet szidjad bennem, kegyetlen, s ne engemet; jóllehet én sem képtelen, sem tiszteletlen, sem lehetetlen dolgot nem kívánok, hanem csak azon könyörgök, hogy ne légyen ellened, hanem légyen szabad bátran szép szemeidre néznem.
JULIA.
Bizon szánom, veszett, nyavalyádot, s bánom, hogy az igaz szerelem miatt vallasz ennyi sok bút, s bánom azt is, szívem szerint, hogy ha akarnám is, nem segíthetlek, s nem könnyebbíthetlek semmivel.
Azért lássad, mert engemet csak héában igyekezel hozzád hajtani.
CREDULUS.
Ha az Isten mind az mennyei s földi szépségeket épen s dicsőségesképpen teremtette, mi dolog, hogy szívedet az kegyességben részetlenné tötte?
Nem tudod-é, hogy oly szinte az szépség az kegyesség nélkül, mint az jó kút az forrás nélkül s mint az szép fiatal zöld ág gyümölcs nélkül?
Ha azt tartod, hogy nem érdemlem az te szerelmedet, ámbár ne szeress engem, csak engedd azt, hogy én szeresselek tégedet, s ha szinte nem kedveled s nem becsüled is, mégis, csak ne útáld teljességgel az én szerelmemet, s ha szerelmesed nem lehetek is, légyek ottan csak rabod, míg élek.
JULIA.
Nem kell sem szerelmed, sem szolgálatod, sem rabságod, akárki szeretője, szolgája, rabja légy, csak nékem hagyj békét!
Én elmégyek.
CREDULUS.
Ne siess, én édes fényes napom, mert ha te elmégy, én majd úgy maradok az keserőségben, mint az nap nélkül való setétségben.
Úristen, mit vétettem oly nagyot ellened, hogy hozzám nem engeszteled?
Ó, Szerelem, Szerelem, mikor szegtem meg az te törvényedet, hogy ellenem így keményíted?
Lám, senkit nem gyűlöl énnálamnál inkább ez világon!
De mit panaszolkodom héában, ha mind csak Sylvanus ennek az oka.
Háladatlan, tökéletlen rossz ember, tetőled reménlettem segítséget, tetőled vártam minden jót, néked jelentettem meg minden szerelmes kívánságimot, igaznak alítván téged, áruló, s nézhetdsze, mint árulsz el!
De bár reméntelenül haljak meg, ha magam két kezivel nem állom bosszúmot meg rajtad!
ACTUS III. SCENA II.
Sylvanus énekelve beszél az tündérasszonnal, Echóval.
SYLVANUS.
Nappal vagyon az féléken nyulaknak az agarak, vizslák miatt bántások, s az halaknak is nappal vetik meg az hálókot s horgot, s az szántó barom is akkor viseli az igát.
De éjjelre kélve, midőn az fejér hold felterjeszti világát, mind nyulak, halak, barmok békével nyugosznak.
Csak egyedül nékem, hogy sem éjjel, sem nappal nincs semmi nyugodalmom, mert mind éjjel-nappal csak az szerelem tüziben égek.
De majd ez kőszálnak panaszolkodom énekemmel:
Ó, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,
kik nagy szerelmem tüzén
Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim
tudjátok, szinte mint én,
Ki látta éltében, hogy így haljon-vésszen
más, mint én, szerelmesén?
ECHO
ÉN.
SYLVANUS.
Ki felele nékem? Távul az erdőben
lőn ugyan valami szó,
Talám egyik tündér jár itt valamiért
vagy valami nyúlászó;
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,
ha lábain volt békó?
ECHO.
ECHO.
SYALVANUS.
Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia
engem vertengeni hágy,
Mi könnyebbíthet meg, s mitűl lészen esmeg
kemény szíve hozzám lágy?
Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg,
s mi az, mire lelkem vágy?
ECHO
ÁGY
SYLVANUS.
Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát,
ott ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, gyönyörű életet
nékem ott ki adhatna?
Igazán ki neve, kit jómnak felette
lelkem oda kívanna?
ECHO
ANNA
SYLVANUS
Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom
kedves-é néki vagy nem?
Szép Julia-Annám lészen-é jó hozzám,
s megkegyelmez-é nékem?
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,
s kell-é jót reménlenem?
ECHO
NEM
SYLVANUS
Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért,
hát még Istentül sem fél?
Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben,
kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal én hiszem, él,
ó, mely igen nem kémél!
ECHO
ÉL
SYLVANUS
Ó, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját,
kivel vett körös-köröl?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
kegyes szemei elől,
Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre,
amint látom, hogy gyűlöl.
ECHO
ÖL.
SYLVANUS.
Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját
szerelmemnek, ki csak nő,
Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem,
oka talám nem is ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő,
mert kegyes ő, semmint kő.
ECHO
Ő.
SYLVANUS.
Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
s kit már ő bé nem fogad?
Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban,
szinte igaz úgy hervad;
Azért ádj tanácsot, szánd meg nyavalyámot,
ha sebemet gyógyíthatd!
ECHO
HADD!
SYLVANUS.
Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
De lá, szívem mint gerjed,
Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján,
látom, hogy színe terjed,
Magad se mondanád elhadni, ha látnád;
nézd meg csak, és esmerjed!
ECHO
MERJED!
SYLVANUS
Nem merheti lelkem, hanem ha két kezem
végez ki életembűl;
No, tőrrel, méreggel nagy búmot verem el,
mert kiesém kedvébűl,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül,
rajtam nem is könyörül.
ECHO
ÖRÜL.
SYLVANUS
Hogy hihessem én azt, ha látd-é, mint fáraszt
szántalan sok veszéllel?
Szemeim láttára nagy kegyessen másra
nézdegél vidám szemmel,
Énnékem peniglen még szerelmem sem kell,
veszt, sillyeszt gyötrelmekkel.
ECHO
KELL!
SYLVANUS
Ó, vajha kellene, szerelmébe venne,
veszne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemény tekinteti,
s amint magát mutatja,
Hogy esmét szeressen, nem adja az Isten,
noha lelkem imádja.
ECHO
ÁDJA!
SYLVANUS
Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
nevét minden időben,
S talám meg is ádja, és szívét fordítja
hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
ECHO
AMEN.
ACTUS III. SCENA III.
Briseida szól Sylvanussal.
BRISEIDA.
Azmint Juliátúl értem, nem ok nélkül panaszolkodott azért az szegén Credulus, mert azt mondja Julia, hogy úgy jár utána Sylvanus, és oly szakadatlan tőle, mint az galamb édes felétől.
SYLVANUS.
Ihon jő Briseida!
Immár nem kérdezkedhetem többet Echótól magam felül.
BRISEIDA.
Ihon vagyon az áruló Sylvanus!
Ezt kelle Credulussal mívelned?
Soha nem hittem, hogy ilyen hamis légy néki!
SYLVANUS
Sem ujja, sem galléra, eb végye magára.
Kérlek, ha lehet, ne korpázz, jó asszonyom, mert nem állhatja az fejem az hév lúgot!
De mi bolondságot hiszen Credulus is el felőlem?
BRISEIDA.
Imhol, még tagadja!
Mit tagadod, ha még az ágak, fák, kövek is tudják minden álnokságidot?
Ha máson cselekedted volna, soha nem bánnám, sem csudálnám, sőt mentenélek, mert én is tudtam ifjú koromban, micsoda az szerelem; ki semmi nem egyéb, hanem egy vak, csalárd gyermek.
De Credulust elárulnod bizony nagy bűn, nagy szégyen!
Bizon igen bánom, magadért is!
SYLVANUS.
Briseida, megbocsáss!
Én Credulust el nem árultam, s te ugyan árultatásnak nevezted dolgomot!
Bizonyítom az erdőkkel, kik az én tudománytételemet halljátok, hogy nem én vétkem.
BRISEIDA.
Nincs s nem is lehet semmi igaz mentséged!
Magadtúl is meg kellene pirulnod Juliát szerettedben, mert nemcsak egyféle árultatást mívelsz ám azzal, hanem kétfélét egyszersmind, mert az te igaz barátodnak, Credulusnak árulója vagy, s az Galateának is azonképpen, kinek vidám szemeit, jut-é eszedben, hogy egyszer az magad szemeinél is inkább szeretted vala?
Ez-é az igazság?
Ez-é az tökéletesség?
Ha egyet nem néznék talám ez szemnél.
SYLVANUS
Azmint látom, még az füvek s virágok is kikiáltják az én nagy szerelmemet.
Látom bizon én magam is, hogy ez szerelemmel én oly nagyot vétek, hogy méltó, ki-ki gyűlöljön érte.
Vallom s nem tagadom én magam is!
De te, Szerelem, magadra hagyom, hogy nem én vétkem, hanem tiéd, mert azminémő hálót ennek előtte az Galateá ábrázatjára énnékem vontál volt, ugyanazont vontad most Julia személyére.
De ennek fő oka azért csak az Galatea tűrhetetlensége, ki miatt midőn reméntelenségben estem volna, s mint egy baba, úgy járnék az mezőn széllyel, akarám az Julia szépségével az Galatea miatt való búmot elvernem, úgy, mint szeggel szeget, de így is csak nyavalyára jutottam, noha bú előtt futottam.
ACTUS III. SCENA IV.
Dienes szól Galateával.
GALATEA.
Hála Istennek, hogy mégis könnyebb, hogy noha éntőlem fut, de azért ugyan nem utál!
DIENES.
Egészséggel, virágom!
Azt hallom, hogy édesb az szád az lágy sajtnál!
GALATEA.
Értetlen!
Lám, olyan vagy, mint az urad!
DIENES
Haha, mint haragszik!
Lám, mondom, hogy nem mívelem egy kérődet, hanem tízet.
Csak parancsolj, megalkoszunk mi, édes vérem.
GALATEA.
Ki tréfás, ím, uram, mintha hímvarró társam volna!
DIENES.
Csi, csi, csi, ki kövér!
Vajha megfoghatnám!
GALATEA.
Kivel beszélsz?
DIENES
Egy tengeliccel.
Csi, csi, csi!
Nézsze, mint jő az szómra; ha lépem volna, majd megfoghatnám.
GALATEA.
Meg az ebet!
Hagyj békét annak!
Ihon látd-é az szép inget?
Néked ádom én ezt, ha imez kosárka eperjet elvétetnéd éntőlem az uraddal.
Bizony csak ezennel szedtem énmagam két kezivel!
DIENES
De ideádod-é az inget?
GALATEA.
Oda.
DIENES.
Talám csak tréfálsz?
GALATEA
Nem tréfálok bizony!
DIENES
Meg mersz-é rajta eskünni?
GALATEA.
Meg, akár százszor!
DIENES.
Hogy nékem ádod az inget, ha elveszi Sylvanus tőled az eperjet?
GALATEA.
Néked ádom, lám, mondom, hitemre!
DIENES.
Add ide az eperjet, s tedd el az inget, hadd álljon készen!
GALATEA.
Bátor valamely órában kéred, odaádom ottan, csak végye el Sylvanus az eperjet!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE