Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tóth Ede
A falu rossza
Keletkezés ideje
1874
Felvonás
3
Jelenet
53
Megszólalás
1275
Mondat/Sor
2116
Szó
13929
HARMADIK FELVONÁS
A színpad háttere hegyes vidék, az előtér völgyet ábrázol, melyen folyam kanyarog, a folyamon rozzant híd vezet keresztül, egy oldal karfával, a hídról út kanyarodik le, mely egyenes iránnyal a bal oldali első színfalba vezet. - A jobb oldal az út és folyam között füzest képez bokrokkal s vízparti virágokkal. A függöny felgördültekor napfelkölte látszik a hegyek között - halk zene szól, közbe-közbe csengő kolomp, pásztorsíp, madárdal s messze távolról kardal.
ELSŐ JELENET
Boriska a folyam partján; egy fűzfabokor alatt fekszik, haja félig kibontva, egy piros kendő - melyet a másik felvonásban viselt - mellette hever. - Álmában beszél.
BORISKA.
Szeress... ne hagyj itt... te viseld gondomat!...
Úgy... úgy... ringass karjaid közt... csókolj meg már egyszer!...
E percben egy fűzlomb érinti arcát, mire megrázkódik, hirtelen föleszmél, körültekint, bámul, csodálkozik. - A zene elhallgat.
Mi ez? hol vagyok én? mi történt velem ?...
Élek -e, vagy csak álmodom?
Meglátja kendőjét.
Ah, nini, a kendőm is itt van.
Lehajol érte, és bomlott haja eléje omlik.
Hát ezt ki bontotta szét? hisz én befontam szépen... kötöttem is bele szép piros pántlikát... és - ő is itt volt... karjaiban tartott, s meg is csókolt...
Egyszerre lázasan körülnéz, ruháját tapogatja, s teljes eszméletét visszanyerve, kétségbeesetten felkiált.
Teremtő isten, add vissza eszemet! ne vígy kísértésbe, s ne tarts haragot ellenem!
Ó, jaj, jaj nekem kiátkozottnak, kitagadottnak, hogy még csakugyan élek!...
Ó, miért is ébredtem fel? vagy miért nem áradtatok meg, ti suhanó habok?
Mért nem vittetek el gyors hullámaitokon messze... olyan messze, ahonnét többé vissza se térhetnék!
Mért hagytatok itt bánatommal, gyalázatommal egyedül?
Ó, istenem! én édes istenem, mi lett énbelőlem ?...
Szünet, zokog.
De hát olyan rossz vagyok -e én, hogy ennyire büntetsz, istenem?
Hisz én még a férget is szeretem, s engem nincs, aki szeressen!...
Ó, ha az én édes szülőanyám élne, tudna szeretni!... az vigasztalna engem, s meg is tudná gyógyítani búba borult szívem!
Imaszerűleg összekulcsolt kézzel.
Ne is hagyd el szegény leányodat, én édes üdvözült anyám!
Nézz le rám a magas egekből, ki ott vagy a fénylő csillagok közt, s látod a jót s rosszat, és tudod az én ártatlanságomat.
GONOSZ
kívül.
Úgy, úgy, cimbora! tegnap csúf napom volt majd rajtavesztettem.
- Az a Feledi...
BORISKA.
Ah! emberek jönnek, s engem keresnek!
Hova fussak előlük, hogy szégyenemet eltakarjam?
GONOSZ
folytatva.
Olyan, mint a tigris, hogy a lánya...
BORISKA.
El, el!
Világba bujdosom, majd csak elveszek valahol!
El az úton.
MÁSODIK JELENET
Gonosz, Cserebogár Jóska.
GONOSZ
belépnek.
Megszökött!
Pedig én csak azt vallottam, amit láttam.
CSEREBOGÁR.
Hm! hát bajban vagy?
Öltözete: durva gatya, ing, kopott mellény, bocskor, nagy kalap, oldalán bőrtarisznya, vállán fegyver.
GONOSZ.
Úszom egy kicsinyt, mert két teher szakadt rám.
CSEREBOGÁR.
Kettő?
GONOSZ.
Az ám, egyik a szőlő.
CSEREBOGÁR.
Melyik?
GONOSZ.
A tegnapi.
CSEREBOGÁR.
Hát megint itt jártál?
GONOSZ.
Kitekintettem kicsinyt, a "Makkhetesné" kedvéért...
CSEREBOGÁR.
No Pesta, különb tolvajt még nem ismertem nálad! aki engem meg tud lopni - az már ördöggel cimborál!
GONOSZ.
Ne dicsekedj az ördöggel, mert most bajomra segített.
Igyál, hé!
Egy butykosból pálinkával kínálja.
Kivettem ám a porciót érte!
CSEREBOGÁR
iszik.
Jól tetted!
GONOSZ.
No de a szőlő már imígy-amúgy el van ütve, hanem az a vastag nyakú Feledi rám tört újra, s azt ígérte, hogy ha elő nem teremtem az ő kedves Boriskáját, nem maradunk meg együtt soha!
CSEREBOGÁR.
Az már baj!
GONOSZ.
El is indultam keresni - el is jöttem idáig - hozzád.
Kínálja.
Igyál, hé! ördög vigye a rossz fattyút, ki tudja, hol csatangol? én bizony egy tapodtat sem teszek többet utána!
CSEREBOGÁR.
De bolond volnál!
Fogd rá, hogy a vízbe ölte magát.
GONOSZ.
Kétszer se mondom, hogy csakugyan nem fürdik valahol.
CSEREBOGÁR.
No hát akkor mit lamentálsz?
GONOSZ.
Hiszen, csak ekkora bizonyságom volna!
A kisujját mutatja.
CSEREBOGÁR.
Hát én mi vagyok? meg az a piros kendő la!
-
A kendő felé mutat, mit Boriska a földön hagyott.
GONOSZ.
Kendő?
CSEREBOGÁR.
Ott virít, mint búza közt a pipacs...
GONOSZ
felveszi.
Ez a Boris kendője!
No! hál'istennek, csakhogy ez megvan! most már be tudok számolni.
Erre már magam is iszom!
Iszik.
Így ni!
Kínálja.
Fenékig hé! éjszakára megtelik ez újra!
Most pedig sietek a hírrel a vén Feledihez.
CSEREBOGÁR.
Jó lesz.
Hanem tudod -e, mit? menjünk a gátig az "ér" partján - hátha megtaláljuk valahol, felakadva a testit!
GONOSZ.
Dicsérem az eszed; menjünk!
Te Jóska! ha azt a rossz lányt hazavihetnénk...
CSEREBOGÁR.
Úgy félig halva, jó részegen, a víztől - hogy csak otthon józanodna ki - jaj, te Pista, de jó nap virradt volna akkor ma mireánk!
GONOSZ.
Menjünk hát ízibe, halásszuk a szerencsét - ha lehet!?
El, együtt, a folyam partján, a hídon túl.
HARMADIK JELENET
Sándor, hátán balra vetett szűr és egy tarisznya, Rózsi, a hídon keresztül jönnek dalolva.
Kettős dal
RÓZSI
Messze égen fényes csillag tündököl!
Kedves babám - ugyan merre költözöl?
Erre-arra visz országút - de vajon
Segít-é az elbujdosás bajodon?
SÁNDOR
Rég megmondtam a költöző darunak:
Búcsút mondok én is az én falumnak.
Kurjantásom aki hallja - értse meg:
A faluból a legrosszabb útra megy.
RÓZSI
Valamit mondok magának:
Válasszon el babájának!
Mert lássa én özvegy vagyok,
Szeretőnek való vagyok!
SÁNDOR
Ne csábítgass, ne hitegess!
Nálam jobb szeretőt keress.
Az én szívem rég megcsorbult,
Könnyem is utána csordult!
EGYÜTT
S azt mondják az emberek,
Hogy én sokat szeretek.
Pedig abban hazudtok, emberek,
Mert csak egyet szeretek!
Jajjaj, jajjaj, de nehéz a sors!
Szívemen ez a seb be nem forr!
Nincs ki begyógyítsa,
Nincs ki beforrassza,
Nincs, nincs annak,
Jaj, nincs doktora!
RÓZSI
ének után.
Ugye, azt az egyet megmondja, hogy merre megy?
SÁNDOR.
Megmondanám - ha tudnám...
RÓZSI.
Ugyan ne tettesse már magát annyira!
Mi van a begyiben már megint, hogy egy jó szava sincs hozzám?
SÁNDOR.
Kettő is van, Rózsi, három is.
RÓZSI.
Látom - azért indul útnak hűbelebalázsként, azt se mondja, hogy befellegzett! mintha én is ellensége volnék, pedig tudhatja, hogy...
SÁNDOR.
Tudom, Rózsi, hogy te voltál a legjobb szívvel hozzám.
RÓZSI.
Bizony, be is járhatja a kerek világot, amíg olyat talál; de nem is talál - tudom.
SÁNDOR.
Mert nem is keresek!
RÓZSI.
Minek is keresne? itt vagyok én, készen!
Nem kell egyéb, mint a paphoz menni.
- 'Sz ha már csakugyan nem akar itt, a faluban maradni, elmegyek én a világ végére is, csak együtt lehessünk.
SÁNDOR.
Minek jönnél, Rózsim, ha nem tudlak szeretni!
RÓZSI.
Jaj! csak ezzel a szóval ne öldösne!!
SÁNDOR.
Akkor ölnélek igazán, ha azt hazudnám: hogy szeretlek!
RÓZSI.
Jól van no!...
De csak azt mondja meg legalább, hogy mi hibát lát bennem?
Vén vagyok? hiszen még csak huszonegy esztendős múltam!
SÁNDOR.
Tudom.
RÓZSI.
Csúf vagyok?
SÁNDOR.
Dehogy vagy!
RÓZSI.
No hát, ha se vén, se csúf, se sánta, se púpos, se fogatlan nem vagyok - hát ugyan mi a kifogása ?...
SÁNDOR.
Semmi.
RÓZSI.
Ne tagadja, lelkem, hogy a Bátki Tercsit még most is szereti...
Mi haszna van benne?
SÁNDOR
hirtelen indulattal.
Hallgass! semmi köze ahhoz senkinek, hogy szeretem -e, vagy nem?!
Szelíden.
Váljunk el egymástól - én téged nem tudlak szeretni!
RÓZSI
visszanyerve alaptermészetét, büszkén.
Jól van, Sándor, váljunk el! most már én is azt mondom! kigyelmed jobbra, én balra; kigyelmed bú nélkül, én egy marok búval!
Eréllyel, szeme közé nézve.
De ezt sohse felejtse el, hogy engem megkínzott, megríkatott, s ha még egyszer az életben összetalálkoznánk - és - ne adja az isten - de ha a bút kigyelmed viselné - jaj, ne szóljon hozzám, mert akkor én is csak azt tudnám mondani: "váljunk el egymástól !"
Áldja meg az isten!
Hirtelen el a híd felé.
SÁNDOR
magában, elgondolkodva.
Áldjon meg az isten!...
RÓZSI
a hídról visszanéz, várja, hogy Sándor szól-e - küzd magában, hogy visszamenjen-e - végre elhatározza magát.
Csak azért sem! vagyok olyan, mint ő!
Jöjjön utánam ő!
Törjön le alattam ez a rozzant fahíd, ha egy lépést teszek felé... nem én!...
No nézd, áll, mint egy sóbálvány, ide se néz...
Ej, hát én is miért nézem! már vissza nem nézem!...
Vállat von.
Se üstöm, se füstöm;... eredj haza, szentem!...
El.
NEGYEDIK JELENET
Sándor egyedül.
SÁNDOR
mindig elgondolkozva.
" Áldjon meg az isten "!...
Jaj ha megáldana, ha rám tekintene?
Feltekint, s a híd felé néz.
Rózsi...
Elment! jól is tette, hiába akarnám - nem tudom szeretni!...
Hej, Bátki Tercsi!
Bátki Tercsi! de megölted ezt a szegény szívet!...
Árvaságban hagytad, idegenbe űzöd, s jaj, bús életemet de megkeseríted!!...
No hát, isten neki, ki a határból! - talán akkor könnyebben lélegzem ?...
Indul, a szélső színfalnál megáll, visszanéz, kevés szünet.
Sohase integess, édes falum tornya, nem mehetek vissza; sok az én irigyem!...
Távoli harangszó.
Kongasd, vén Robotos! - búcsúztatót húzol! az a ti rosszatok messze útnak indul, s nem hágy itt egyebet, csak ideje javát, csendes szeretetét, nyugvó halottakat meg egy hűtlen leányt!...
Jaj!... de káprázik a szemem! mintha sűrű szitán néznék keresztül... a fejemben pedig úgy zsibong valami...
Hagyd el azt a hangot, Robotos, mert a szívem jobban zúg azóta!...
Homlokát egy vastag faderékhoz nyomja, s fél karjával a fába fogódzik. Kevés szünet, a harang három-négy ütés után elhallgat.
Majd elszédültem a visszanézésben!
Pedig nekem inkább előre kell nézni, mert még azt sem tudom, hogy merre induljak ?...
Mi is lesz énbelőlem?... mire fordul sorsom?!
Hajh, istenem, édes jó istenem, gyújts világot bennem!...
Ej, szegény legény vagyok!... szegény ember sorsát boldog isten bírja!
Rábízom magamat, viselje gondomat!!
Dal
Megátkozott engem az édesanyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám!
Csipkebokor legyen az én szállásom,
Ott se legyen énnékem maradásom.
Addig járjak, addig űzzön a bánat,
Míg valahol feltalálom babámat,
Hajlékába vezessen be engemet...
Szerelmével gyógyítsa meg szívemet!!
ÖTÖDIK JELENET
Boris, Sándor.
BORISKA
ugyanazon az úton, amelyen elment.
Elmentem a határig, de tovább nem bírtam!
Úgy elfogott a búbánat, hogy siralmamtól; könnyeimtől se eget, se földet nem láttam...
Azután az jutott eszembe, hogy ha már veszni kell; hát vesszek el itthon...
SÁNDOR
vállára veszi a szűrt.
Gyerünk!...
BORISKA
meglátja Sándort.
Istenem!...
Sándor!...
SÁNDOR.
Nini!
Feledi Boris!
Hát hol jársz te, húgom?
Boriska lesütött fővel hallgat.
SÁNDOR.
Sírsz -e, vagy csak pirulsz? hogy úgy lesütöd a fejedet, s hallgatsz.
Boriska zokogásba tör ki, s el akar futni.
SÁNDOR.
Ne fuss hát előlem, kincsem!
Megfogja.
Nem akartalak én bántani!
Mért sírsz?... mi bajod ?...
BORISKA.
Veszendőbe vagyok!
SÁNDOR.
Te ?...
Ugyan mit beszélsz?
BORISKA.
Igazat.
SÁNDOR.
Ugyan ne izélj már!...
Hát kivel esett bajod?
BORISKA.
Az apámmal.
SÁNDOR.
Ha'iszen kinek is nincs baja azzal a kevély vén emberrel...
Hát aztán miért bántott?
BORISKA.
Azt nem mondhatom meg.
SÁNDOR.
Olyan nagy a bűnöd?
BORISKA
hirtelen.
Nem tettem én semmi rosszat, csak...
Sándorra néz, s szemérmesen elhallgat.
SÁNDOR.
Csak?... no, ne tagadd, lelkem - akármi volt, akárhogy volt, nekem bátran megmondhatod; én úgysem megyek többé be a falutokba, elmegyek tőletek - úgy, hogy sose láttok...
BORISKA.
Jaj, vigyen el magával engem is!...
SÁNDOR.
Te Boris!
Elment az eszed ?...
Mit mondana apád?
BORISKA.
Bánom is én, bármit mondana?
Úgysem szeret többé - kiátkozott, kikergetett, az egész helység szeme láttára...
SÁNDOR.
Miért?
BORISKA.
Azért, mert egy legényt meg akartam nézni...
SÁNDOR.
Miféle legényt?
BORISKA.
Olyat, akire őkelme nagyon haragudott.
SÁNDOR.
Te pedig szeretted?
BORISKA.
Lelkemből, szívemből!...
SÁNDOR.
S még most is szereted?
BORISKA.
Százezerszer jobban!
SÁNDOR.
És ki az a legény ?...
BORISKA.
Az a legény ?...
SÁNDOR.
Mondd ki bátran, szentem!
BORISKA.
Jó, kimondom, ha belehalok is!
Csak azt az egyet fogadja meg kigyelmed, hogy nem haragszik reám, hogy nem nevet ki, hogy nem mondja el senkinek, hogy életében, halálában hű szívvel lesz hozzá, mert én csak kigyelmedet szeretem egyedül!...
Kábultan összeroskad.
SÁNDOR.
Mi az!? mi volt ez!? mit mondott ez a leány?
Boriska!
Boriska lelkem!...
Szegény bohó, meg van zavarodva!
Felemeli.
Ébredj fel, édes kis Boriskám!
Mivé tette ez a kevély, vén ember ezt a kedves, gyenge lelket ?...
Íme, eszét vesztette!...
No, de azt szokták mondani, hogy: "Nem ver isten bottal "!
BORISKA
feleszmél.
Istenem! mi történt velem ?...
SÁNDOR.
Egy kicsinyt elszédültél, gyöngyöm; de ugye már nincsen semmi bajod?
BORISKA.
Nincs...
SÁNDOR.
Bírsz -e gyalogolni?
BORISKA.
Kigyelmeddel a világ végére is!
SÁNDOR.
Velem ?...
BORISKA.
Igen, igen, kigyelmeddel!
Elmegyünk együtt, messzire, ahol senki sem ismer bennünket, s mi sem ismerünk senkit; apám kiátkozott, ő se tudja meg soha, hogy élek -e, vagy meghaltam ?...
Aztán valahol majd beállunk cselédnek, vagy napszámba megyünk, s dolgozunk reggeltől estig, együtt, egymásért!
De többé nem hagyjuk el egymást soha, ugye ?...
Ugye nem ?...
SÁNDOR.
Nem lelkem!
Félre.
Mit csináljak ezzel a leánnyal...
BORISKA.
Aztán, ha kigyelmednek eszibe jutna valaha valaki... akit jobban szeretett, mint engemet... panaszait meghallgatom híven!
Mert én is sokat tűrtem és szenvedtem ám; kigyelmed másért, én meg kigyelmedért...
Jaj, ha tudná, hogy én mióta szeretem?!
Emlékszik -e arra a pünkösdvasárnapra, mikor a Lajos bátyám hazajött ?...
SÁNDOR.
Hogyne emlékezném!
BORISKA.
Engem akkor eresztett az apám táncba, a nagy leányok közé; de senki sem nézett rám...
Ott álldogáltam, üldögéltem; hol nevettem, hol meg pityeregtem.
- Olyan voltam, mint a mesebeli árva, akire még a koldus gyerek se néz...
Hát egyszer csak új nótát kezdenek -kigyelmed rendelte - húzzák a cigányok, csak húzzák, s nem mozdul rá senki; akkor kigyelmed végignézte az egész leánysereget meg a legényeket, s odajött énhozzám, szemem közé nézett, s azt mondta, hogy "gyere, kis Boriskám, kettőnké a világ "!...
S ketten jártuk soká!...
Az andalgón kezdtük, azután cicáztunk, s a kopogós után olyan frisset jártunk, hogy mikor a végtére el akartuk hagyni - a frissével kétszer meg kellett szerezni!...
SÁNDOR.
Eszem az istened, de jól emlékezel!...
BORISKA.
Azután történt valami bátyám és kigyelmed között... de én a kigyelmed részére szegődtem!...
SÁNDOR.
Szegény!
BORISKA.
Mikor aztán a sok mindenféle baj összejött, olyan lettem, mint a csigabiga; lezártam titkomat szomorú szívembe, s azt sem hittem soha, hogy így elmondhassam!
SÁNDOR.
De jó, hogy elmondtad, most legalább reám került a sor!...
BORISKA.
Miben?
SÁNDOR.
A bosszúban!
BORISKA.
Kit akar megbosszulni?
SÁNDOR.
Ne félj, galambom, téged nem!
BORISKA.
De hát kit?
SÁNDOR
meggondolva.
Senkit!...
Eredj haza, Boriskám, te is, szépen csendesen.
Verd ki a fejedből ezt a káros szeretetet, s mondd meg az apádnak, hogy láttad, mikor átléptem a határt!...
BORISKA.
Hát ezzel már megint mit akar mondani?
SÁNDOR.
Csak azt, amit mondtam!
BORISKA.
Hát eszerint engem semmibe se vesz?
SÁNDOR.
Szánlak nagy bajodban, de mást nem tehetek!...
BORISKA.
Nem is szeret?
SÁNDOR.
Nincs jussom hozzád, nem is lesz soha; - így hát mért rontanálak meg ?...
BORISKA
Hisz az előbb azt fogadta, hogy nem hagyjuk el egymást!...
SÁNDOR.
Kábultnak hittelek, azért hagytam rád minden szót...
BORISKA.
Hát a bosszút miért emlegette?
SÁNDOR.
Feltámadt bennem egy pillanatra a rossz, a bűnös szándék, hogy magammal vigyelek...
De aztán eszembe jutott, hogy mi hasznom lenne benne ?...
Tetézném szégyenedet, s úgy mind a ketten még szerencsétlenebbek lennénk!...
Azért, Boriskám, eredj szépen haza, kérleld meg apádat - engem pedig felejts el örökre!...
BORISKA.
Soha, soha sem felejtem!
SÁNDOR.
Ej, dehogynem!
BORISKA.
Tudom én jól, hogy nem!...
Ha két álló esztendeig bírtam hűn szeretni, titkon, keseregve s csak istenben bízva - reménykedve, bízvást hiheti kigyelmed, hogy halálomig tart állandóságom...
SÁNDOR.
Hiszem, Boriskám...
De látod, én megvallom nyíltan, hogy nem tudlak szeretni!
BORISKA
fájdalmas sikoltással.
Jaj!...
SÁNDOR.
Mi egymásé sohase lehetnénk, még akkor sem, ha...
BORISKA
kezével int, hogy hallgasson.
SÁNDOR.
No, ne sírj, térj eszedre...
BORISKA
kezét szívére szorítva.
Jaj, ha most meg tudnál repedni?!...
SÁNDOR
mindig nagyon gyöngéden.
Ugye, hazamégysz?
BORISKA.
Haza...
SÁNDOR.
S nem haragszol reám?
BORISKA.
Nem...
SÁNDOR.
Vezesselek ?...
Boriska fejével némán nemet integet.
SÁNDOR.
Úgy hát - az isten áldjon meg!...
Megfogja Boriska kezét, szemben állnak.
BORISKA
könnyes szemekkel ránéz, zokogásban tör ki, s nyakába borul.
Meghalok utána!...
Szünet.
Szünet után kibontakoznak, s mindketten sírva elfordulnak egymástól.
BORISKA
lassú léptekkel a híd felé indul.
Jöjjön el a temetésemre!...
Kísérjen majd ki a temetőbe!...
Ha itt megtagadta szeretetét tőlem... szeressen a földben...
SÁNDOR
utána sem nézve, magában.
Fogadásom tiltja, hogy visszamenjek... de minek is mennék? a bajt növeszteni ?...
Ezt a szegény Borist szívemből sajnálom; de majd elfelejt, majd kigyógyul lassan...
Hejh pedig, ha szeget szeggel kéne ütni, üthetnélek én most, vén gőgös Feledi!...
BORISKA
a hídra ért, és a folyóba bámul.
Az apám is... ő is... meg a falu népe...
Ó, de árva vagyok!...
Álljatok meg, habok, ne siessetek úgy, hadd beszélgessem ki magamat veletek...
SÁNDOR
Boriskára néz.
Csakugyan hazafelé ballag...
Szegény, drága jó lélek - téged tudnálak szeretni, ha jobb apád volna!...
BORISKA.
Úgy, úgy... kavarjatok örvényt... mélyet... még mélyebbet!
Ezer fodrot vessen minden habkarika, s oda temessetek mélységtek aljára!
SÁNDOR
szűrét vállára vetve búcsút int Boriskának.
Áldjon meg az isten, édes Boriskám!
BORISKA
figyelmes lett a szóra.
Sándor, Sándor! megálljon!
SÁNDOR
indul.
Isten veled!
BORISKA.
Éljen hát boldogan, s vigyen hírt felőlem, mert engem nem lát többé senki!
A hídról a folyóba veti magát.
SÁNDOR
mindent elvetve magától a hídra rohan.
Teremtő szent isten! a vízbe ugrott!...
Boriska! lelkem kis Boriskám!!...
Ah! már felvetette a hab!...
Ne félj, nem hagylak ottveszni, vagy én is veled halok!...
Utána ugrik.
Függöny legördül.
Változás
Az első felvonásbeli díszlet - a hordó nélkül.
HATODIK JELENET
Lajos, egyedül ül az eperfa alatt
LAJOS.
Vége van, oda van!
Esküdözött égre, földre, hogy ártatlan; de én nem hittem el...
Aztán felkelt, megtörölte könnyező szemeit - és elment, s még csak azt se mondta, hogy "isten áldjon meg ! "...
Utána menjek? visszahozzam?
Nem én; aki ilyet tud tenni, hogy egy éjszaka távol van a háztól; nem jár igaz úton!...
Ha legalább üzenne, vagy erre tekintene!...
Még megérem, hogy hűtlen lett!...
HETEDIK JELENET
Tercsi, a kertkapunál megjelenik, s a háttal ülő Lajost megdobja almával.
LAJOS
oda tekint.
Ki az ?...
Tercsi visszavonul.
Éppen jókedvemben talál, aki tréfálkozni akar!...
TERCSI
ismét megdobja.
Hogy morog magában!
LAJOS
megpillantja.
Ahá! hazaszállt a madár!!
Mármost csak azért sem látom.
Egészen háttal ül a kapunak.
TERCSI.
Hm! de rátartós!... mintha nem tudnám, hogy kicsoda ?...
Hozzá megy.
Hát kifútta -e már magát, galambom ?...
LAJOS
vállal von.
TERCSI.
Vagy még most is tart a bolond óra ?...
LAJOS
ismét vállat von.
TERCSI.
Ej ha! de megrángatódzik, mint pótrás malac a garasos kötelen!...
Itthon van -e már Boriska?
Lajos ismét vállat von.
TERCSI.
E bizony megnémult, mint a harang nagypénteken!...
Megérinti.
Hékám! tehozzád beszélek.
LAJOS.
Nem hallom!
TERCSI.
Kinyissam -e a füledet ?...
LAJOS.
Odább egy házzal, azt mondom!...
TERCSI.
Vajon ?...
Hm!... hát mégis fújja ??...
Magában.
Ezzel így nemigen boldogulok! beleesett a rossz féreg megint, s addig nem lesz békesség, míg ki nem vájom!
Leül mellé, éppen mint az első felvonásban.
LAJOS
magában.
Mégiscsak engem szeret!
TERCSI
magában.
Ugyan mivel kezdjem ?...
LAJOS.
Én nem szólok hozzá.
TERCSI.
Csak jönne valaki, hogy így együtt látna, kész lenne a béke!...
Lajos mérgesen ráncolt homlokkal Tercsire néz.
TERCSI
vidám mosolygó arccal fogadja.
Üh!
LAJOS.
A szeme mindenét! - nem bírom kiállni!
TERCSI.
Lassan kiderül, mert már nem mennydörög!...
NYOLCADIK JELENET
Feledi az utcáról a kis kapun izgatottan belép, s egyenesen a háznak tart.
FELEDI.
Ó, jaj, jaj! teremtő istenem, hol is lehet ?...
Talán azalatt, míg futkostam utána, hazajött ?...
Be a házba.
LAJOS. TERCSI
amint belépett, egyszerre felugrottak, mint fent, egymásra néztek - és távozta után Lajos leül.
LAJOS.
Csak azért se szólok!
TERCSI.
Hogy kínlódik szegény: pedig hasztalan, mert mégis ő a soros.
- Én már megejtettem a szót!
Leül mellé.
FELEDI
visszajön.
Nincs, nincs sehol!
Eltűnt... örökre elveszett!...
Meglátja Lajost és Tercsit a fa alatt.
Hát ti mit gunnyasztotok itt ?...
TERCSI.
Lajos...
LAJOS.
Tercsi...
FELEDI.
Tercsi?
Lajos?
Nem szégyenlitek magatokat; haraggal feküdni s haraggal kelni fel!...
TERCSI.
Én nem...
LAJOS.
Én se...
FELEDI.
No hát, ha te se, ha ő se, dologra, ízibe, s ne mutogassatok egymásnak olyan pofákat, mint a fancsali feszület!...
LAJOS.
De mikor a bűnös...
TERCSI
gyorsan belevág.
Te vagy, édes rózsám, mert nem hiszesz bennem!
FELEDI.
Hibás mind a kettő, mert egyik sem enged!
Milyen istentelenkedést visz véghez mindenik!
- Tudják, hogy a Boris világgá bujdosott, és mégis ahelyett, hogy utána indulna valamelyik kitudni, hogy hová lett a szegény - hát itt incselkednek, itt töltik az időt, s keserítik - úgyis fanyarodott apai szívemet!!
A kapuba megy s kinéz.
TERCSI.
Igaza van apánknak!
Megfogja a kezét.
Gyere no!
LAJOS.
Jól van no!
TERCSI
a kertkapu felé húzza.
Erre menjünk az alvégbe!
LAJOS
az utca felé húzza.
Csak azértis a felvégbe!
TERCSI.
Itt hagylak ám mindjárt, ha erre nem jössz!...
LAJOS.
Eredj hát no, majd utánad megyek.
Ellódítja kezét.
TERCSI.
No várj csak! akad még idő, hogy ezt a nagy truccot visszatruccolhatom!...
El a kerten.
LAJOS.
Hadd érezze, hogy tudok erős lenni!
De azért utána megyek, mert már olyan furcsán villámlott a szeme... ami vihart jelent nála!
El utána.
KILENCEDIK JELENET
Feledi egyedül.
FELEDI.
Nem jön! nem látom sehol!
Előre jön.
Ó, uram istenem, mi lett a házamból?
Ez a fiatal pár évődik szüntelen - az a gyermek pedig... ó, hová lehetett? s mi bűnt tehetett ő, ki olyan szelíd volt, mint a legszelídebb bárány?
Szeretője volt, azt kereste fel ?...
De hát ki lehetett az? s ha volt, mért nem mondta meg?
Igaz, hogy szomorú volt örökkön örökké, de nem mondta senkinek, hogy mi baja ?...
Úgy szerettem ezt a szelíd szomorú gyermeket!... és mégis magam lettem kegyetlen gyilkosa!...
Fejét két tenyerébe hajtja, s ül az eperfa alatt.
TIZEDIK JELENET
Gonosz, volt.
GONOSZ
hátul a kiskapuban.
Jaj, szinte borsódzik a hátam ettől a munkától, ami most vár reám!...
No, mindegy! essünk rajta keresztül ízibe.
Indul be, a ház felé.
FELEDI
meglátja.
No, Gonosz, jó hírt hozol?... tudsz róla valamit ?...
GONOSZ
Hát... izé...
FELEDI.
Láttad ?...
Beszéltél vele ?...
GONOSZ
Nem én!
FELEDI.
Hát ki tud róla valamit ?...
GONOSZ
A Cserebogár Jóska...
FELEDI.
A szőlőben van?
GONOSZ
Ott...
FELEDI
könnyebbülten.
No, hála istennek!...
Hát miért nem jön haza ?...
GONOSZ
a fejét vakarva.
Jaj, nem jól értettük egymást, bíró uram...
FELEDI.
Hogyhogy?
GONOSZ
A Boriska nincs a szőlőben...
FELEDI.
Hát ?...
GONOSZ
Jaj, szeretném kímélni bíró uramat...
FELEDI.
Ne kímélj...
GONOSZ
De mégis... mert...
FELEDI.
Egy szót se mást, mint: él -e, vagy nem?
GONOSZ
Él - ha meg nem halt.
FELEDI.
Minő beszéd ez?
GONOSZ
Szomorú, uram.
FELEDI.
Ne kínozz már! mondd az igazságot!
GONOSZ
Hát az igazság ott üt ki, hogy azt beszélik...
FELEDI.
Mit? mit?
GONOSZ
Hogy a vízbe ölte volna magát...
FELEDI.
Jaj, jaj, nekem! istenem! ettől remegtem én!!
Az eperfa alá roskad.
GONOSZ
Ezt a kendőt a vízparton találtuk Cserebogárral; állítják, hogy az övé volt!...
FELEDI
lázasan megragadja a kendőt.
A kendőjét?... igen, igen, ez az ő kendője! hol találtátok?
GONOSZ
Az "ér" hídja mellett, a "csendes" berekben...
FELEDI.
És semmi más?
GONOSZ
Nem.
FELEDI.
Vége van! oda van!
Ó, kedves gyermekem, mért hallgattál reám?... mért nem zúdítottad vissza vén bolond fejemre azt a rút átkot; amit reád róttam?!...
Ó, mi lesz belőlem késő vénségemre, ha azzal kell koporsóba szállnom, hogy megöltelek téged ?...
GONOSZ
Édes kedves drága bíró uram, ne epessze magát annyira!...
Hátha élve kifogták valahol ?...
FELEDI
hevesen megragadja Gonoszt.
Te vén ördög! te vallottál reá, s tudod -e, hogy mit ígértem neked ?...
GONOSZ
Tudom.
FELEDI.
Ha nekem azt a leányt élve vagy halva meg nem hozzátok... úgy én téged...
Elereszti, s előbbeni fájdalmába esik.
Ó, mit akarok, mit beszélek én!?...
Késő... késő... minden!...
Szünet, zokog. - Szünet után.
Eredj, húzasd meg a harangot!
Hívass be tizenkét szép leányt... rektort... papot... temessük el szépen...
GONOSZ
Ezt már csakugyan nem bírom kiállani!
Lopva kisurran.
FELEDI
folytatva.
Én pedig bevárom itt a bírót... aki igazságot tesz az apa felett:... mert én öltem meg őt!...
Kívül, nagy távol szomorú karének hallik.
Kardal
Barna leány elszerette a legényt,
Úgy szerette, majd megette a szegényt!
De a világ gonosz nyelve elmarta!
Barna leány - szeretőjét megcsalta!
Verd meg isten búbánattal a szívét,
El ne felejtse soha szeretőjét!
Sírva-ríva járjon erdőn, ligeten,
Panasz legyen imádsága szüntelen!
Nyugalma sehol sohase legyen,
Kergesse a bánat mezőn s hegyeken!
Addig járjon, amíg énrám nem talál:
S meggyógyít majd mindkettőnket a halál!!
FELEDI.
Úgy, úgy, vigyétek!...
Én mozdulni sem bírok, ide szegzett a mardosó lelki kín... s könnyeimtől nem láthatok semmit!...
Fejét lehajtja, szünet, karének tart addig, míg Feledi magához tér.
TIZENEGYEDIK JELENET
Boriska, Göndör, a kis utcai kapunál, Göndör kézen fogva vezeti Boriskát.
BORISKA
Göndör biztatására lassan apjához megy, letérdel előtte, s kérő hangon.
Apám! édes jó apám!
FELEDI
rátekint.
Mi ez? álmodom én? vagy az égben vagyok veled?!
BORISKA.
A porban könyörgöm: vedd vissza átkodat!
FELEDI
öleli, csókolja.
Átkomat?... én ?...
Óh, áldalak, hogy élsz!...
BORISKA.
Úgy, úgy!... és foglalja áldásba őt is énvelem!
Sándorra mutat, ki hátul maradt.
FELEDI.
Kit?
Szemeit törli.
Ki az ott?
BORISKA.
Megmentőm, őrző angyalom, mindenem!!
FELEDI
meredten néz.
Göndör Sándor?!
BORISKA.
Ő!
FELEDI.
Nem értelek ?...
BORISKA.
Ó, apám, ha ő nincs, már halva vagyok, s nélküle meghalok!!
TIZENKETTEDIK JELENET
Lajos, Tercsi, a kertkapun jönnek. Kívül, a kerítésen túl egyes bámulók szállingóznak, úgyhogy végre nagy csoportot képeznek.
FELEDI
az érkezőkhöz.
Jertek csak, jertek... segítsetek...
Ez a leány megjött; de tán félrebeszél?... szóljatok ti hozzá... talán megértitek ?...
LAJOS. TERCSI
előre lépnek, meglátják Göndört, bámulva.
Mi ez?
Mit keres ez itt ?...
SÁNDOR.
Nem kigyelmeteket, elhihetik!
Hazahoztam ezt a szegény boldogtalan leányt, akit nagy búbánat gyötör, úgy, hogy eszében majdnem zavarodás támadt!...
Viseljék jobban gondját, úgy, amint érdemli, mert annyit mondhatok, hogy angyal sincs jobb nála!...
Boriskám! áldjon meg a jó isten!...
Éljenek boldogan!
Indul.
BORISKA
megfogja.
Mit akar?
SÁNDOR.
Elmegyek, Boriskám: folytatom utamat...
BORISKA.
Hát mit ígért nekem?
SÁNDOR.
Ígértem mindent, hogy megvigasztaljalak, hogy hazahozzalak, és gyógyítgassam búba merült szíved!
BORISKA
kitörve.
Ó, hát kigyelmed is hazug?
SÁNDOR.
Az nem vagyok!
De látod, szentem, megfogadtam - becsületszavamra - sokak előtt, hogy elmegyek innen a nagy világba, szerencsét próbálni!
No hát, isten neki! akármilyen rossznak tartsanak is, megmutatom, hogy van becsületem, s elhagyom a falut.
- Jó lesz -e így, tisztelt bíró uram ?...
FELEDI.
Jó, jó... de hát... várj csak egy kicsit...
BORISKA.
Úgy, úgy, édesapám, ne eressze el!
FELEDI.
Ezért a szép tettedért egy kis útravalót adok!
SÁNDOR.
Nem kell!
Isten áldja békével mindnyájokat!
BORISKA.
Sándor!
Sándor! ne menjen!
Édesapám, ne küldje el, mert én is utána megyek!...
MIND.
Mi az? mit mondasz?
BORISKA.
Azt, hogy én nélküle nem élhetek!
MIND.
Tehát szereted?
BORISKA.
Szeretem!
FELEDI.
Szerencsétlen gyermek, mi jutott eszedbe?
BORISKA.
Régen ott van már az, ki sem lehet verni!
MIND.
Régen ?...
BORISKA.
Ó, két hosszú esztendőn tűrtem én miatta, s hiszik vagy nem hiszik - híve voltam mindig!...
Dobra nem ütöttem, nehogy elveszítsem; titokban tartottam, hogy még ő maga sem tudta!
FELEDI.
Igaz volna ez?
SÁNDOR.
Igaz, ma hallottam én is, saját szájából - először.
FELEDI
fejét rázza.
BORISKA.
Őmiatta történt szerencsétlenségem is...
FELEDI.
Hogyhogy?
BORISKA.
Mert mikor hazajött, nem bírtam parancsolni szívemnek!
- Tudtam, hogy ott mulat a szomszéd korcsmában, s hogy legalább lássam, sokáig nézhessem - a hajnali órát megloptam, felkeltem, s az ablakhoz lopództam csendesen.
Lajos Tercsire int szemével, emlékeztetve, hogy ő is azt tette.
TERCSI
Lajos arcát kezével meglegyinti.
Hisz én magát lestem - bamba!!
FELEDI.
Tovább!
BORISKA.
Akkor jött az a vén Gonosz, s meglátott, én pedig megijedtem tőle, s beszaladtam, lefeküdtem újra...
De mikor rám vallott itt a falu előtt - ha négyfelé vágták volna is a testemet, mégse mondtam volna meg azt, amit most nyilvánosan vallok: hogy ezt az eltaposott legényt, ezt a kikiáltott falu rosszát - én titokban csak magamnak szántam!
SÁNDOR.
Nincs ilyen szív több a kerek világon!
FELEDI.
Felfordult a világ!
Lajos- és Tercsihez.
Hát ti mit mondotok ehhez?
No, most beszéljetek, hisz már világosan ki van mondva minden.
LAJOS.
Én nem tudok ilyenre szólani.
Tercsinek van jó nyelve; szóljon ő!
TERCSI.
Különb a húgodé!
Beszél ő tíz helyett is, ha kell!...
Aztán minek már itt a szó ?...
FELEDI.
Minek ?...
Hát talán csak nem hagyjuk annyiban?
LAJOS. TERCSI.
Mit?
FELEDI.
Ezt az egész dolgot.
BORISKA.
De bizony csak hagyjuk!
Mert lássa, édes jó apám, én se szép, se derék nem vagyok, még kigyelmed maga is "Lili " -kének hítt, nem kap rajtam senki!...
De ha úgy kapnának is, hogy minden ujjamra tíz kérő kerülne, mégsem lennék másé, csak ezé a megvetett legényé, aki engem meg is fog becsülni.
FELEDI.
Jó, nem bánom, ha már ennyiben van a dolog; de tőlem ugyan egy fillért sem kaptok!...
Sőt azt is nyugodtan kimondom, hogy itt nem lesz ám helyetek!...
Ha neked kedvesebb ő, mint én, úgy kár is volt ide visszajönnöd!...
Legalább nem keserítetted volna meg újra a szívemet!
SÁNDOR.
No Boriskám, itt az utolsó szó!
Válassz!
- De mégis, győzd le a szívedet, s maradj apád mellett!
FELEDI
magában Sándorra néz.
Sohase hittem, hogy ez a gyerek ilyen acél legyen
TIZENHARMADIK JELENET
Gonosz, Nép, voltak.
GONOSZ
a kapun kívül ácsorgó nép közt megjelent, s mind bevezeti. - Nagy örömmel.
Mondtam! tudtam, ugye mondtam, hogy élve fogják ki!
Sándorhoz.
No, kedves öcsém, ilyen halat nem lehet ám mindennap fogni - mi?
NÉP.
De nem ám!
LAJOS. TERCSI
Gonoszhoz.
Mit beszél kend?
GONOSZ
Azt, hogy ilyen hal ritkán van a vízben!
LAJOS. TERCSI
egyszerre.
Hát a vízbe ugrott?
GONOSZ
Oda biz ő szegény! én is halásztam rá; de csak a kendőjét fogtam ki!...
BORISKA.
A kendőm... hol van a kendőm?
FELEDI.
Nálam, rossz gyermek!
GONOSZ
No, de csakhogy itt van!
Hejh! jó úszó gyerek ez a Sándor, arra is én tanítottam - igaz -e hé?
SÁNDOR.
Fogja be kend a száját!
GONOSZ
Sose fogom én, fiam!
Nem olyan nap van ma, hogy a suton gubbasztva könnyezzünk...
Haza került a falunk legkedvesebb lánya, hát ki ne örülne annak ?...
Igaz -e, atyafiak?
NÉP.
Igaz a!
GONOSZ
Ahun van la! még Finum Rózsi is ide fut a jó hírre!
Hogy töri magát!
Keze, lába úgy jár, mint a motóla, vagy mint a szélmalom kereke.
TIZENNEGYEDIK JELENET
Finum Rózsi, voltak.
RÓZSI
lelkendezve befut.
Igaz volna -e csakugyan, hogy visszajött?
GONOSZ
De igaz ám!
RÓZSI
körülnéz; s látja Sándort Boriska mellett.
És itt van a lelkem, mégpedig a párjával!...
No, ezt jól kifundáltátok!
Ezért nem kellettem hát én?
Ezért nem tudott engem szeretni?
Ezért indult oly erőszakkal útnak?
Jaj de messze is ment;... egész az érhídig!...
FELEDI.
Kihez beszélsz, Rózsi?
RÓZSI
Sándorra mutat.
Ehhez a gyönyörű legényhez, aki engem csúfosan rászedett!
Jaj, ha elgondolom, hogy még sírtam is utána, szeretném kiásni mind a két szememet!
SÁNDOR.
Nem volt soha semmi közöm hozzád, most is ellehetünk szó nélkül egymástól!
RÓZSI.
Úgy? most már ellehetünk?
Persze, mert a híres famíliával békességre léptünk.
Hát kigyelmed, Feledi uram, meg ott ni - Lajos, Tercsi, csak úgy nézik és hallgatják az egészet?
Hiszen hallom, hogy együtt fürödtek az érben ezek a bujdosók!...
Hahaha! jól elbújtak!
No, Csapóné asszonyom, hát ehhez most mit szól ?...
CSAPÓNÉ.
Azt, hogy fogd be a szád!
Feledihez.
Komám uram, mért nem kergeti el?
RÓZSI.
Na bizony, elmegyek én úgyis!...
Ne féljenek, még ma itt hagyom az egész becsületes falut.
No bizony mit sajnáljak én kigyelmeteken?
Adtak -e valamit? dehogy adtak!
Még azt is elvették, ami jó volt bennem!
Azért tehát! uccu kedvem!
összeüti a tenyerét
vígy el innen messze!
GONOSZ
Jaj, te Rózsi, de rátermettél a hejehujára!
RÓZSI.
Mint kend a lopásra!...
MIND.
A lopásra?
RÓZSI.
Hát még azt sem tudják, hogy ez a vén Gonosz a legnagyobb tolvaj?
MIND.
Tolvaj?
RÓZSI.
Ó, hányszor láttam, mikor vitte a lopott jószágot.
Nincs az a ház a faluban, kert, szőlő a hegyen, ahonnan dézsmát ne szedne!...
Tegnap is ő hozta azt a kosár szőlőt; láttam a szűr alatt, hiába duggatta.
MIND.
Tolvaj! tolvaj!
GONOSZ
Jaj, de rám olvasott!
A néphez.
Hazudik!
Emberek, gyerekek, hazudik, ha mondom!
JÓSKA.
Sose hazudik az!
Sunkát is lopott kend, innen a padlásról, bort a nagy hordóból.
-
A kutyaól mellett ül.
Itt tartogatta la... s megette, megitta, s engem kihagyott belőle!..
GONOSZ
Tagadom!
FELEDI.
Hiszen letagadnád te a napot is az égről!
GONOSZ
Le én a csillagot is, mert én a becsületemet nem engedem!
FELEDI.
Egy szót se többet, hamis lelkű, vén bűnös!
GONOSZ
De édes, kedves, nemzetes bíró uram!
FELEDI.
A bakterságról lecsapatik!
GONOSZ
Jaj, mi lesz belőlem?!
A néphez.
Emberek, jó lelkek! ti választottatok alkotmányos, szabadságos úton - hát így engedtek veszni?
Ki lesz hű pásztortok, ha én nem őrizlek tolvajok-, gonoszoktól ?...
FELEDI.
Ne óbégasson kend!
- Jóska, vigyétek a kóterbe!
Két ember megfogja.
GONOSZ
Nem én, egy tapodtat sem megyek.
Beszéljen a falu!
Az ilyen hű embert hogy veszítené el?!
FELEDI.
No hát tartsa fel az ujját, aki azt akarja, hogy ne legyen bakter; aki pedig mellette van, ne mozdítson semmit!
Nép mind feltartja az ujját.
GONOSZ
roppant kíváncsian nézi, s látja, hogy vesztes, leverten.
Hiszen sok lúd farkast győz!
FELEDI.
No, látta kend?
Vigyétek!...
GONOSZ
Jaj testemnek, jaj lelkemnek!...
Ó, istenem, egy ilyen szegény árvát, akinek se apja, se anyja...
NÉP
neveti.
FELEDI.
Vén bolond! hiszen már unokái is lehetnének!
GONOSZ
Nincs, hála istennek!
Velem kihal a Gonoszok becsületes famíliája.
FELEDI.
Azt a két ártatlan cigányt hozzátok ide!
Elviszik Gonoszt.
RÓZSI.
No hát, én is elmegyek, mert még itt találnak marasztalni!
Feledi uram! emlékszik -e még arra, mikor ezt a legényt rám bízta?
Ej, vigyázzon a szavamra, csak azt mondom "lassú víz partot mos !"
Lajoshoz megy.
FELEDI
magában.
Dejszen lemosta már az azt, ami alattunk volt!
Irigy szavad nem ront, se nem javít!
RÓZSI
Lajoshoz és Tercsihez.
Ki hitte volna azt, hogy sógorok legyenek ?...
Szép sógorság!
Hahaha!
No de zsák megleli foltját!
Sándorhoz megy, végignézi.
Soha nem szerettem életemben, egyen kívül, s talán nem is fogok!...
De ha elkárhozom, a kigyelmed lelke számoljon értem istennél!
Elsiet.
FELEDI.
No, csakhogy ez is elment!
Hadd pusztuljon az alja!
SÁNDOR.
Még csak én vagyok itt - s a végső szót várom, hogy aszerint tegyek...
Szólalj meg, Boriskám!
FELEDI.
Most majd én beszélek!
- Hát atyafiak!
Még két nagy bűnös van itt!
MIND.
Hol? hol?
FELEDI
Sándorra és Boriskára mutat.
- Amott szomorkodnak nagy bűneik felett!
MIND.
Hát mi bajok?
FELEDI.
Egymásba botlottak!... de a legény útra akar kelni, a leány meg utána!
Én meg kimondom a szentenciát: vagy ő, vagy én!
BORISKA.
De ha mind a kettőjüket egyformán szeretem? vágják kétfelé a szívemet, s osszák el egymás közt!
EGY ÖREG.
Sose vagdalják azt, hanem adja oda a leányt, aztán maradjanak helyben mind a hárman!
Igaz -e, gyerekek?
NÉP.
Úgy hát!
FELEDI
Lajoshoz és Tercsihez.
No, hát ti mit mondotok?
LAJOS.
Ha Tercsi...
TERCSI.
Ha Lajos...
FELEDI.
Bolondok vagytok; azok is lesztek!
Már most csak azért is összehozom őket, s velök lakom!
Fenn.
No hát egy feltétel alatt megegyezem.
BORISKA.
Mi az?
Mi az?
FELEDI.
Ha elfogadjátok, hogy veletek lakjam, s eltartotok holtig!
BORISKA
odaszalad, kezét csókolja.
Ó, drága jó apám!
SÁNDOR.
Kevés szóval sokat szeretnék mondani, de nem tudok, nem bírok!
Hát csak azt mondom, hogy majd megismer kigyelmed is, meg a falu is, hogy milyen rossz vagyok én?!
FELEDI
kezet fog Sándorral.
Hiszem hogy még ember lesz belőled!
SÁNDOR
Tercsihez lép, megfogja a kezét.
Hát te, Tercsi, megbocsátasz -e?
S meg tudsz -e tűrni, hogyha itt maradok?
TERCSI.
Azt mondja a nóta: hogy "ami elmúlt, vissza nem jő "!
SÁNDOR.
Igazad van!
- No, de azért jó emberek leszünk!
LAJOS.
Azok hát! csak azt az egyet kötöm ki, hogy nem lakunk egy fedél alatt.
FELEDI.
Ne félj! holnap elhurcolkodtok a Tercsi házába, ott aztán marakodhattok, csókolózhattok, de én többet bíró köztetek nem leszek!
TIZENÖTÖDIK JELENET
Jóska, cigányokkal.
FELEDI
meglátja őket.
No, csakhogy itt vagytok, szegény ártatlanok!
ELSŐ CIGÁNY. CIMBALMOS.
Azsok, azsok, ártatlanok!
FELEDI.
Kipótolom a veszteségteket.
Néphez.
Atyafiak!
Szomszédok, barátim!
Most esztendeje is ilyenformán kezdődött; de rosszul végződött!
Kísértsük meg hát újra! talán az ég már kiderült felettünk, s jobb napokat érünk!
Vendégeim vagytok ma mindnyájan újra!
Te meg, vén cimbalmos, kezdj vígat a búsra!
MIND.
Éljen! éljen!
Kardal
Hej búbánat, pusztulj innen!
Keserűség nem kell itten!
Útilapút a talpára;
Búbánatnak kedv az ára!
Se a rektor, se a pap,
Se az a szép fényes nap,
Se a bíró nem vethet
Véget a mi kedvünknek!
Friss
Hopp ide! hopp oda!
Gyere a karomra!
Hopp erre, hopp arra,
Csók az ajakadra!
Csókot adok arra.
Két piros arcodra:
Tüzes szemeidre,
Göndör fürteidre!
Hopp ide, hopp oda!
Gyere a karomra!!
A muzsika vígan szóljon!
A cigány meg ne horkoljon!
Tánc addig - ameddig...
Kivilágos kivirradtig!!
Tánc.
A függöny legördül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE