Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Madách Imre
Csák végnapjai
Keletkezés ideje
1843 és 1861 között
Felvonás
6
Jelenet
10
Megszólalás
717
Mondat/Sor
3091
Szó
15798
MÁSODIK FELVONÁS
DÁVID
1ső Szin
(Erdős ‘s bérces vidék a’ háttérben Trencsén’ tornyai látszanak. Alkony)
MIKLÓS
(Fegyveres néppel egy szirt-csúcson megjelenik)
Megálljatok, itt elkell menniek
Aztán vitézül ám bajtársaim!
Lessz estve áldomás. Öcsém Simon,
Célózd meg jól a' hájhasú vezért
Ki jőni fog velök.
SIMON
Hiszen szegényt
Három nyil éri mig mást alig egy.
MIKLÓS
Balját lövesd hát csak a' potrohának
‘S másutt ha éri is nyil, mit sem ér
(Domos a’ bérc alatt jő sereggel)
Ha hó! ki az?
DOMOS
Tüzes menkőt öcsém,
Fajodra sem ismérsz többé?
MIKLÓS
Domos!
Te itt?
DOMOS
Forgó-szélt! már fészekbelink
Is idegen lett, - vagy üldnéje hát
Magát külömben a' bódult magyar?
MIKLÓS
Nem üldi őmagát. De szittya vére
Törvénye' szentségének ellenére,
Mint egykor a' menny pártos angyali
Látván a' föld leányi milly kecsessek
Külföldi nőkkel házasult. És lőn
Egy korcs világ, mert korcs volt anyja vére
‘S népére most vérfördőt küld Hadúr
Hogy megmosódjék benne a' Magyar. -
DOMOS
Ez vig rege, de mond mit tész te itt?
Erdőben, szikla-csúcson fegyveres
Bajtársaiddal?
MIKLÓS
Csitt! többet ne szólj.
Elmondom, halga: Könnyű szólni néked,
Ten szárnyadon miként a' sas szabad,
Szepesben most egy zárdát, most megint
A' tárkocsik jól fegyverzett sorát
Támadjátok meg János testvéremmel.
Engem Trencséni megtartott magánál,
‘S minő veszett unalmas életünk:
Nincs szó leirni. Vértet és paizst
Halál bíborként rozsda von körül
Pókok tanyáznak a' sisak ürében
‘S mi alszunk csendesen mert elnémult
Csatára hivni a' tárogató.
Ollykor tehát ha egy egy vig napot
Kivánok élni: szépen csendesen
Ki mászok az egérfogóból és
Itt újra élek, keblem újra ifjúl,
Mert küzdhetek; ‘s küzdés a' lét, halál
A' nyugalom.-
DOMOS
Újságokat beszélsz, -
Én is Trencsinbe utazám pedig;
De hogyha úgy van mint iment beszéled
Szerencsét kivánok az aluváshoz, -
Énnékem hozzá kedvem semmi sincs. -
De szólj hogy változott meg ember úgy,
Az agg vitéz villám tekintetével,
A' tetterőben olly dús férfiú,
Mond keble nem törött -e' meg a' bús
‘S egy folyású pangás napjain?
MIKLÓS
Mint a' cselekvés hajdan fénykorában
Olly nagy, ‘s magasztos ő a' türelemben.
Sinlik, ‘s küzd, bár a' lélek még tüz árként
Ki tör, - de csak hamar mint jól tanult
Mén vissza tér szelidülten magába. -
DOMOS
Ne többet. Köny tolul szemembe látni
A' régi nagyság gyászos romjait!
MIKLÓS
Nem azt, a' tűz keblű keselyt, melly szárny-
Szegetten ül a' bércen, ‘s eltekint
Síkján csatáinak, és elbusúl
Ha kételkedve a' jövőbe néz.
DOMOS
Hát Dávid?
MIKLÓS
Ő szerelmes őrjülésig.
Nem tör merésszen büszke tett felé,
De csüggedetten hervadt lomb gyanánt
Anyag szárnyán, a' földre vissza húl.
Ha ez hatása minden szerelemnek
Ki tépem úgy e' szivet, ne szeressen!
DOMOS
Én nem tudom, mások mit érzenek
E' tárgy felől, ám én a' férfiúnak
Magasbban érzem lenni hivatását.
Igaz, gyönyörűl teremte nőt az ég,
‘S Gyönyört mint frissitő pohárt a' perc
Hatalma ád, mellyet ha elköszönténk
Tovább megyünk ‘s szentcsak emléke lessz . (zaj hallik)
MIKLÓS
Csitt milly zaj ez?
DOMOS
El is feledtem bátya Druget nyomomba jő.
Űzőbe vett. Im késő minden, fegyverre legények!
Körül vétetvék már csapatjaink.
MIKLÓS
Fel, győz vagy hal minden ki nem pulya!
(csatazaj, kivont kardokkal mind elvonulnak)
IIdik Szin
(Csarnok Trencsinben, a’ falakra fegyverek aggatvák, egész vaskészületek állnak a’ szögletekben, az oszlopokon cimerek, ‘s zászlók lobognak. Ersébet karszéken ül kézi munkával kezében, Dávid zsámolyán lantot penget.)
DÁVID
Elkérgesedvék ujjaim, ‘s a' dal
Olly édesen mint láttam mesteremtől
Nem ömledezhet. Oh ‘s mikor repül
Magasra, hogy ha téged énekelve
E föld porán túl égig nem halad?
ERSÉBET
Talán hazádat érted szép fiú,
Igaz, ha ez nem oh mi lelkesit?
DÁVID
(felugorva)
Gúnyolsz, és újra gúnyolsz! ha! ha! ha!
És én mint gálya rab, szeszélyidet
Tűröm, és élek - hogy szüm megrepedjen.
Bukott angyalként sirok szüntelen
Örök keservet a' menny ajtajánál; -
És nem tudom egyetlen birtokomnak
Melly az örök lét, ‘s bú, örüljek -e '?
ERSÉBET
Mi szörnyű vagy megint, eressz! eressz!
DÁVID
(kezét megfogja)
Tapintsd a' vért karomban mint szökellik,
Bilincselt óriás az, és ám ha egykor
Kitörne szörnyű tudna lenni majd,
És föl kiáltna, úgy hogy jajgatásán
Elzúznék a'világ. Nem küzdne többé
Csillag-lakáért a' merész. Csak én,
Én felkarolva vágyam angyalát,
Világok romján élném üdvemet!
MIKLÓS
(kivont kardal berohan ‘s féltérgyre hul)
Segitség, átok! elfogák Domost!
ERSÉBET
Az Istenért mi baj? Te vérezesz.
(fegyveresek jönek)
MIKLÓS
(csendesülten felkél)
Bátyámat elfogák és én dühöngök
Minthogy ha ellenséggel küzdenék . (sebjére)
Ez semmi, karcolás. Csak őt, csak őt
Mentsétek emberek. Utánnam el!
SIMON
F'elköltjük -e' agg mesterünket is?
MIKLÓS
Ne költsétek fel Csákot, hagy aludjék,
Szét nézné őket láng tekintetével.
A' gazfiukat, forgó szél gyanánt,
‘S testvéremért szeretnék tenni én is.
Szeretnék reggel néhány üstököt
Trencsényinek véresen bémutatni.
Fel hát utánnam!
ERSÉBET
Dávid vesztegelsz!
Nem -e buzdit a' testvér szeretet,
A' böcsületnek hangja téged is?
Ki forr -e' már a' lélek ‘s tetterő
Belőled, úgy hogy balga test gyanánt,
Egy gyönge nőszem vonszol e' világon
Keresztül. Oh gyalázat férfiú ! (ki megy)
DÁVID
Mi ez? Szeszély -e, dölyf, vagy kárhozat?
Mindegy. Volt kor melly büszke mén ‘s csatában
Vad emberül örülni láta, most
Megváltozám átlátva semmiségét
A férfiu e' rongy játékinak.
MIKLÓS
Gyerünk! Így szólni szégyenelnék.
Még kisértetbe hozsz óh rossz fiú!
Balul gondolni áldott jó anyánkról.
DÁVID
Át láttam azt, hogy egy ki boldogit,
Üdvünk követje vágya egy a' nő.
MIKLÓS
Karom vonaglik ah! Simon gyerünk,
Tudod nem alszik a' pokol. El! el ! (el a fegyveresekkel)
SRÓT
(be lép)
Isten megáldjon minden jó magyart!
DÁVID
Ember, ki vagy te hogy olly vakmerőn
Lépsz Trencsény csarnokába?
SRÓT
Vak merőn?
Mondod, ‘s nem -e' köszöntem, vagy nem -e'
Trencsényi lakja ez többé? Talán
E' szirt kopárról is kiűzte már
A' háládatlan hon, nagy gyermekét.
Bocsánat úgy, ha az elbújdosott
Honának egyik odvát gondolá
Még fertőzetlen itten föltalálni,-
‘S bemocskolandó vad lehelletével
Fénytermetekbe tévedett: hol egykor
Vér-bűz uralt. De minden változó
Örök csak a' sir, - ‘s most Isten velünk!
DÁVID
Meg álj! Mit kivánsz? szolj de szaporán.
SRÓT
Nem azt kérdezte Csák, hogy mit kíván
Ha jött lakába bujdosó magyar.
CSÁK
(ki ez alatt félig fegyverezve be lép)
És most sem kérdi, kezedet vitézlő!
Tulajdonítsd a' kor hibáaúl,
Ha eldurvulva annyi csel között
Ki nem ismérjük mindjárt az igazt.
De szóljatok mi zaj? Mi lárma ez?
Ki válaszol leventék?
DÁVID
Németek Vijják a' várat. Kívül harc üvölt.
CSÁK
Víjják? valóban inkább elhivém
Hogy lányok ablakához járnak illy
Édes zenével mint Trencsén alá.
DÁVID
Domost fogák el, jó testvéremet,
Ki messze földről hozzánk vándorolt
Ez az egész.
CSÁK
Domost, ördög, pokol!
De jó, - a' szó szentségét megtörétek
Most engemet sem köt adott igény
Lássuk ha újjra síkra serkenünk
Nem -e' felejténk sujtni a' Dzsidát?
Nem fásult -e' el a' harc szokta kéz?. -
Hol Miklós és Simon?
DÁVID
Ottan kivül
Vezetni mentek a' kirohanást
CSÁK
Tudod csatáznak, Dávid és te itt
Paizs helyett kezedben kába lant, -
Gyalázat. El e' szerrel vagy talán
Versengni vágysz a' gyülevész csoportal.
El véle mondom! méla rezzenése
Mámorba vonja a' belső erőt,
‘S lankasztva inaikat elpuhít.
Vad tárogató a' férfi hang szere,
Melly behat a' csont belsejéig. Add !
(a’ lantot öszve zúzza. Dávid el győzelmi zaj.)
MIKLÓS
(kisérettel jő)
Im lábaidhoz rakjuk mesterem
Győzelmeink tanúját. Óh bocsánat
Hogy elraboltuk tőled e' merényt
Rabolnunk kelle mert ébren ha vagy
Nincsen honunkban kivüled dicsősség.
CSÁK
Keblemre ifjak végső perceimre
Nyugalmat ád az édes öntudat:
Nem hal ki vélem együtt a' Magyar. -
De hol Domos?
MIKLÓS
Rab.
CSÁK
És mi csevegünk!
SIMON
Beszélni vágynék veled egy követ.
CSÁK
Várjon. Te szólj levente mit kivánsz?
Olly régen álsz kihalgatatlanúl.
SRÓT
Fel hivni hát véres bosszulóúl
Az eltiport törvényes ős szabadság
Ügyében jöttem Csák oh tégedet!
Hisz Késmárk eddig mindenkor szabad volt
Most rab: és rabja Zách a' szótörőnek
Hogyan tanuljon hátam meghajolni
E megmeredt csont? Szét tekint tehát
E rossz világon ‘s könyrűlőt keres.
Az ég mint mondják többé nem segít; -
Bért vár, - ‘s rómát Károly kibérelé.
E nagy világon nincs egy lábnyi hely
Hol pártolásra lelne a' szegény!
Csákhoz jövék tehát, ez egy apához
Ki meg halgatja a' panaszkodót
Ki véle érez és helyette tész. -
CSÁK
Mond hát mi történt?
SRÓT
Hát nem régiben
Irást vevénk Károly kezétől irva
A' város házán, mink el olvasók
Az iratot, ‘s abban jelentve volt:
Hogy a' világ kacajjául bitóra
Álitva ősi szabadalmainkat
Dézsmánkal együtt. Zách Feliciánnak
Kegyeskedék odadni városunkat.
Láng járta meg keblünknek belsejét, -
A' néma csendet zord moraj gyanánt
Fojtott mérgünknek árja törte meg. -
Magas póznán hortuk hát azt a' firkát
Körül a' város minden részein,
Vadul kiáltva "váltság és szabadság."
Mig fegyveressen gyült körül a' nép
‘ S piac közepen izzé tépve azt
Felelni rendelt: "a' bitor király
Törvénytelen parancsát megvetők
Késszek halálig illy rablás előtt
Megóvni városunkat" - most tehát
Ismét keményebb választ várhatunk; -
‘S ha nem segít Csák árva városunknak
A' vad erőszak sullyán meghajol. -
MIKLÓS
‘ S miért kapá e' szép ajándokot
Zách Bódog?
SRÓT
Szép ajándok! óh való!
De nem magyarnak, ennek lelke fáj
Ha látja hogy bilincselt társa sír!
‘ S ajándokán melly rablott szerzemény
Örülni nem tud. Ámde van elég,
Ki szégyenelve ősi származását,
Nevét, szavát, hazánknak eltagatta
‘S mezével lelke is külföldi már.
Tányér nyaló lett Károly' udvarában
‘S egy nyájasan kiejtett szó miatt
Ön vére ellen átkos pártot üt.
Zách Bódog is e' fajnak egyike, -
Ki hűn segíti a' papos Királyt
Ember vadászatában. Még utóbb
Együtt morzsolgat véle olvasót.
MIKLÓS
Polgár! - válassz e' fegyverek közül
‘S ha ez egérfogóból rést lelénk, -
Megyünk, Késmárkra együtt, érted-é?
Én védelek pokol ‘s király előtt.
SRÓT
Derék fiu!
SIMON
Itt kard, ez jól suhint!
SRÓT
Óh adna bár száz életet Hadúr,
Mellynek ellenség romlás mindenike,
Mindennikét odadni értetek.
CSÁK
Meg áljatok szavával játszani
Embernek nem szabad. Megyek Budára
‘Sérelmeink orvoslatát kikérni; -
Ármány ‘s gonoszság gyakran búvik a'
Felség palástja szent redőibe.
Ám ha siket lett ott is a' menyország:
Akkor mi is pórok megkisérendjük,
Tudunk zengni úgy hogy az egeknek
Essőzni kelljen.- Jöjjön a' követ !
(Zsámbokréti belép)
Idább levente, mit sem félj idább,
Ne reszkess vérem lázba jő ha látok Reszketni férfit!
ZSÁMBOKRÉTI
Mért reszketne az
Kit hivatalja véd rablók előtt is?
CSÁK
Nézz széljel, és ha látsz vitézeket
Kikről lepattan önkény és parancs,
Mély sir fenéken ütnek új tanyát.
Ne hidd hogy rajtok törvény nem ural
Mind annyit egy adott igéje köt.
ZSÁMBOKRÉTI
Érdektek is azt hozza most magával,
Mert körmeink közt egy gaz cimborátok
Ki mindenik bántott hajszálamért
Egy egy halállal fogna meglakolni
CSÁK
A' gaz kételkedik csak ellenében,
Ki ön magában nem talál erőt
A' jóra. -
ZSÁMBOKRÉTI
Hogy hidjünk a' pártütőnek,
Ki megszegé a' hűségnek hitét?
MIKLÓS
Hah Csák megfojt a' méreg vagy kitör,
Ha látom milly hideg maradsz!
CSÁK
Ne bánd
Hisz pártütőkről szól, nem érdekel
Beszéde minket. Fel követ tovább!
ZSÁMBOKRÉTI
Haljad tehát: új átok szált reád
Irtóztatóbb a' réginél, pokolnak
Áldoz még élve.
CSÁK
Mind badar beszéd,
Eddig nem ártott most sem árt, legyen
Hálá az égnek jól érzem magam!
ZSÁMBOKRÉTI
Igen de most tudd meg nagy átka szált
Fejedre szent atyánknak!
CSÁK
Egyre megy
Nagy vagy kicsiny. Cérnára nem kötend
Mint ördögét a' kuruzsló barát,
Szalmával verve mig pokolba ér. -
ZSÁMBOKRÉTI
Isten vagy vagy ördög hogy mi sem
Bir ingerelni hogy magadba térj?
Hald hát a' végsőt, ‘s lenne bár szived
Miként hizelged durva kő darab,
Tudod keblednek belsejébe, bár
Miként lezárni a' dúló vihart;
Most szóm acélján még -e' kő darab
Is szikra árt bocsájtand, - ‘s a' lezárt
Vész diadallal tör ki ajtaján,
Mert birom kulcsát a' varázs lakatnak.-
CSÁK
‘ S ez volna?
ZSÁMBOKRÉTI
Számkivetve, ellenének
Nyilvánított mellyért küzdél a' hon; -
Anyáskodó kezét átkos fejedről
Levéve meg tagadt, korcs magzatát.
Ládd ‘s mind e' mellett kegy ‘s bocsánat az
Mit hirdetek csak add fel váradat.
CSÁK
(komolyan)
Elég. ‘ S meg tiltja fájdalmait
Együtt viselnem véle?
ZSÁMBOKRÉTI
Ezt szabad!
CSÁK
Úgy vétkes ő, ‘s én érte szenvedek.
Most menj, ‘s mond szolga: kardal a' kezében
Nem alkuszik szabadságára Csák;
Mond hogy beszéded mindenik sorából
Ki ri az azt csinálta pap . (Zsámbokréti indul)
Meg álj! Tiz perc alatt Domos szabad legyen
Különben vérrel irok számadást . (Zsámbokréti el)
Távozzatok, Domost bevárjuk , (Mind el)
Óh! Én balga bosszúról beszéllek itt
Egérfogómban bosszúról. ‘ S miért ne ? (sötéten)
Kis ember, nagy remény, parány erő
Az oriási nap szám hoz. Oh gúny!
Te gúnyolsz Isten és nem -e teremtél?
ERSÉBET
(gyászban belép, ‘s az ablakon kitekint)
Áldott mezők mi szépen zöldülétek,
‘S parlagtokon most harci mén legel
De ott mi füst gomolyg föl, rom terül
Alatta el, ez képed óh hazám!
A' tűz melly jó tevő melegjeért
Teremték im mi szörnyű! szörnyű lett !
(Csákhoz kit észre vesz)
Téged kereslek Csák! de úgy talállak
Mint sast, melly zordon martalékra vár;
‘S ha látlak igy sötét hadistenűl
Reszketve szól a' földi szenvedésről
A' gyönge nő, ‘s hozzád simulva fél,
Hogy felkarolva lelke vágyait
Túl hágod a' föld jól ismért körét, -
‘S a' nő Trencsényi ott is nő marad!
CSÁK
Szóljál királyném hű alatt valód
Édes parancs lessz kivánatod
A' férfi vad csatákon edződék; -
‘S ha durva lett alakja óh ne hidd
Hogy vásott érzés lakja kebelét.
ERSÉBET
Óh Csák! Midőn az ősi nép' szabadság
Mosolygó arca tűnt fel álmimon
És én hazámat boldogitni vágyva
El hagytam a' kolostori magányt, -
Nem hittem, és e' szörnyű hogy hazám
Vérében fessem átkos bíborom!
Hogy átokul csendes tanyáiba
Bel háború szövétnekét dobom!!
CSÁK
Nem mink királyné! Károly tette ezt.
ERSÉBET
Én dőre hittem: őseim hazája
Lányát esengve várja kebelébe,
Hittem ‘s dicső jövendőt álmodék.
‘ S ha úgy mint egykor párducos apáim
Nem vittem volna harcra népemet
Aratva fényre fényt, hír névre hírt,
Ápolni hon a' béke szent virágit
Ez volt mit esdve kértem Istenemtől,
És most e' szép csalódás elveszett.
Átkozva lessz nevem, - késő utódok
Rémül nézendik egykor a' leányt
Ki dőre kincsek csillogásaért
Kegyetlenül kiölte nemzetét; -
‘S a' test rakások szörnyű hantiból
Rakott királyi széket!
Óh Csák, én vissza vágyok a' magányba
Hol Istenemhez küldhetek imát
A' nemzetért, meny engem megvetett!!
CSÁK
Klastromba mégysz? Mehetsz de hogy ha hír
Lopódzik a' magányban és e' hir
Bús foglalatja vér lessz, és halál,
Mivel lelép a' nemzetek sorából
Királyné általad egy árva hon.
Ölcs gyászt magadra hogy illy gondtalan
Játszottad el egy nemzet lételét.
ERSÉBET
Dacolva szép a' férfi hogy ha áll
Miként a' szirt olly rendületlenül;
Ha törpe társak dőre csábjai
Lehullanak az érc kebel felett.
De gyönge én, a' sors hatalmival
Csatára keljek -e vér-áriba
Fullasztva minden nőiségemet?
CSÁK
Száműzzünk-é hogy késő századok
Sirodra irják: gyáván sirt a' hon
Mig alkotmánnya gyászos sir terén
Mi alkuvánk a' gyáva békejért,
Benned szent elvekért viv a' magyar
Nép, melly nem birja verni zsarnokát
Érdemli-é az hogy szabad legyen?
ERSÉBET
Óh Csák! egy trónt ki vivni szép dolog,
Lemondni róla százszor istenibb,
Hagyd nékem e' diszt ‘s késő századok
Egy békés és virúló hon felett
Áldandják a leányt; ki nemzete
Váltságául választá a' halált.-
CSÁK
Nem, nem, - lemondnod nem szabad királyné!
Türés, a' jelszó: "rendületlen elv"
Mellyel csatázni a' sors fárad el
De mond a' nőiséget birod-é
Le tenni? Lakja-é' szűd olly erő
Mert győzni fogsz! mert győznöd kell! de tudd
Hogy nőé lenned nem szabad . (el)
ERSÉBET
Óh jaj! Se nő, mert azzá lennem nem szabad,
Se férfi mert hibázik az erő
Melly győzedelmez vész ‘s vihar felett.
‘ S nő még is, mert ki az ki kebleinkből
Ki tudja tépni a' természetet,
És férfiú mert éltem tengerén
Irtóztatón csatáz hab hab felett, -
Mi lessz belőlem egy ki ölt hazán
Egy puszta trónon mellynek zsámolyán
Nincs senki is ki ért, ki sir velem ? (sír)
DÁVID
(belép)
Ő sir, mi szép ha sir, mint harmaton
Ezer szinekbe osztott nap sugár.
Te sirsz, én láttalak oh győzelem!
Ládd lány ha embert látsz a' sors sötét
Csapásitól sujtatva kétkedőn,
‘S remegve nézni a' jövő felé.
Mint Isten áll világa romjain
Melyt egy hatalmasb Isten dúla fel
Ne mond kacagva férfi nem remeg.
Könnyűt ragyogni láttam arcodon
Úgy lakja szivedet érzés, keserv,
Igen te nem vagy olly túl földi nő,
Melly csak kacagja szenvedéseinket.
ERSÉBET
Kérdezd meg Csákot ő meg mondja hogy
Némbernek lennem nem szabad!
DÁVID
Megint?
Csák, és megint csak ő, átok reá!
De küzdjön érted bár meny és pokol
Lehúzom azt a' földre, és emennek
Ollyast cselekszem, hogy borzadva szól
Ez a' pokolnál poklabb, ‘s győzve lessz.
ERSÉBET
Örjöngsz, távozz, segélyt hivok leg ott.
DÁVID
Ne olly sietve. Im itt hoztam egy
Parányi szert. (tőrt húz) kicsinke vas, ‘s azért
Hatalmas egy szer minden fájdalomnak.
Ha ennyi búra most reményt nem ádsz,
Reményt csak annyit mennyi ép' elég
Átlátnom éltem rémes átkait;
Kebledbe mártom ezt, a szép kebelbe,
Melly a' mesék almájaként kecsegtet,
‘S el oszlik az utánna kapkodónak.
E' durva kulcsal nézzem meg valjon
Nincs -e ott érzés egy porszemnyi nagy?
S aztán meghalnom könnyű lessz.
A' lét Rideg sötét ha napja alkonyult!!
ERSÉBET
Irtóztató ember óh mit tegyek!
DÁVID
Napként hivál a' létre, és miért?
Hervadni-é' a' nap szörnyű hevén ? (elkeseredéssel)
Reményt vagy új tavaszra, vagy iszonnyal
Forduljon el tettemtől a' világ
Ha halja mit tett egy kétségbeesett?
ERSÉBET
Halj hát egy példát.
DÁVID
Most példát, oh jaj!
És játszni kivánsz-é' most is velem?
ERSÉBET
Figyelj: a' nő gyöngéd virág, körül
Üvölti vész, és a' nő szerte néz
Támaszt keresve illy vihar között, -
Melly őt megóvja ez ingásitól.
Körül tekincs; olly férfit válasszon -e'
Ki eltagadva égi szikraját
Nem villámokkal küszködő cser; ám
De gyönge nád, óh Dávid, mint te vagy!
Testvéridet a' hősöket tekincsd
Mint sasfiók nézd úgy csatáznak ők
Menj győzni mint oroszlán és ha jösz
Csodál a' gyönge , ' s ‘büszke győzetetni
Önként hajol meg az erős előtt.
DÁVID
Jó én megyek te szép, te büszke lány,
Meg vivni harcomat, melly életet
‘S halált hord éjjelében. Harc után
Vagy némán és olly érzéketlenül
Mint sirkövem tűrend máskarjain
E' sziv, vagy Isten és világ előtt
Magáénak vall.
ERSÉBET
Most Isten velünk!
DÁVID
Igen leány mint győztes, vagy soha
Nem látom többé édes arcodat.
(Ersébet el)
(Dávid merengve áll. Csák, Domos, Miklós, Simon, és még néhányan bejönnek)
CSÁK
Derék Domos csak hogy te újra itt.
DOMOS
Óh jaj miért nem koncolátok el
A' gaz fiút, hisz mulatságukat
Ágasra kötve látni, más uton
Is elrontottam volna én nekik.
MIKLÓS
Megmondtam úgy -e Csák!
CSÁK
Meg, ‘s én tudám
Hogy átkos eszközt ügy meg nem javít.
De mostan el. Isten velünk vitézek
Megyek Budára megtekinteni
Van-é még ember kit a' jó dologra
Jó szó reá bir? Vagy olly kérgesek
Már a' fülek hogy tőlük nincsen út
A' szivhez. Megtekintem hogy valjon
A' nemzet hangja míg Károlyhoz ér
Nem-é hal el már az elő szobában?
DÁVID
Csak harcra! harcra!
MIKLÓS
Én Pannon hegyén
Ütök be Rómának tán sulyosabban
Szópatvaránál. Csák Isten veled
Megugratom a' szoknya hősöket
Ha addig élek is. Hogy átkozott
Fiúk vagyunk, tettünk mutassa meg.
DÁVID
Csak harcra! harcra!
SIMON
Harc és háború!
Elvész a' föld mert Dávid úrfi is
Csatát rivall.
(mind el. Ersébet jő)
ERSÉBET
Elmentek. Hah mi ez?
Hősök tolongnak a' vár udvarán!
Barát vagy ellen. Jő. Hah Istenem!
JÁNOS
(néhány vitézzel belép)
Királyném üdvözöllek!
ERSÉBET
Oh te vagy,
Mi hírt hozasz szepesből, mint fogadtak
Barátjaink?
JÁNOS
‘ S van erőd Királyné
A' legrosszabbat is meg hallani?
ERSÉBET
Beszélj. Rég elfásott e' szív, csapásitól
A' kérhetetlen végezetnek. Szólj!
‘ S ha szód sebezni fog, csak arra int,
Hogy még kinem halt ez alélt kebel.
JÁNOS
Bejártam e' hazát, mint zokogó
Szél, leg dugottabb sastanyáival
Hol bújdokolva honfiút reméltem
Találni: Hasztalan, az árva hon
Bús jajgatása vajmi gyönge szó, -
Könnyen kivész a' közveszély között
Mint fergetegben halk fohászkodás.
Most mindenik csak ön magán törődik
Örül ha illy nehéz kor átkait
Gondos hajos gyanánt mellőzheti.
ERSÉBET
‘ S barátjaink?
JÁNOS
Voltak. Még napjaink
Ragyogtak és fényökben terme légy,
Termett bogár, most fagy van, fagy előtt
Elbúj a' féreg. Ők akként fogadtak
Mint elszegényedett adóst a' dús.
Van sok kinek gond űli homlokát,
Ki elvonulva ősi sas lakába,
Tekint sohajtva árva nemzetünkre,
‘S epedve néz egy jobb jövő felé.
De nincs ki férfias szilárd karokkal
A' sors gyeplőit megragadni merje,
‘ S külfejedelme pompás udvarán
Szegény honát felejti a' magyar!!
ERSÉBET
És nincsen-é mód már segíteni?
JÁNOS
Ha Isten nem küld nemtőt, nincs királyné! -
Megunta a' magyar hogy nincsen ellen,
Melly meghóditni birja ‘s ön magát
Botor ebdühhel irtja ki.
ERSÉBET
Jól ércs,
Oh! jól figyelj szavamra, ‘s szólj valót!
Nincs-é szer hathatós, megorvosolni
E lázt csak égi nemtő?
JÁNOS
Nincs sehol.
ERSÉBET
Ne tépd el oh! igy egy reményemet!
Hát hogy ha van. Ha az ártatlan eszköz
Mellyt koncolásra használ a' bakó
Elzúzik, és atyái' nemzetének
Halállal áldoz. Mi egy nő halál
Kinek apái százat áldozának?
JÁNOS
Jól mondtam, itt csak égi nemtő képes
Segítni. Lelkem ime meghajol
lly rendkívüli nőnagyság előtt . (térdet hajt)
ERSÉBET
És hogy ha a' nő, nem bir fonalával
A párka testvéreknek, hogy legott
Egy perc alatt elmetszni az egésszet.
‘ S hozzád könyörg vidd élő sirba őt,
Hol a' kolostor ajtaja lezárja
Az éltet, és reményt, te ugy -e nem
Te nem veted meg e' rimánylatát?
JÁNOS
Értlek ‘s cselekszem. Oh hon, tégedet
Kit férfiak dzsidája, vérpatak
Nem birt kivivni, egy nő mente meg?
(győzelmi zaj)
ERSÉBET
Jőnek, siessünk szót nem vesztegetve.
Némuljon a' szó hol a' tett beszél . (mind ketten ki mennek)
(Dávid jő égő arcal fegyveresen, János a’ más oldalról vissza tér)
DÁVID
Hol Ersébet? Én győztem, ő enyém.
JÁNOS
Klastromba ment.
DÁVID
(kardját lebocsájtva fásultan)
Klastromba ment ha! ha!
Trencséni ezt is! bosszú! bosszú hát!!
Vége.
A’ Harmadik felvonás’ személyei Róbert Károly. Csák. Zách. Dávid. Druget. Zsámbokréti. Klára. Boris. Bohóc. Udvaroncok .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE