Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Petőfi Sándor
Tigris és hiéna
Keletkezés ideje
1847
Felvonás
4
Jelenet
39
Megszólalás
1006
Mondat/Sor
1917
Szó
12627
HARMADIK FELVONÁS
Terem a királynál.
ELSŐ JELENET
BÉLA, ILONA, SAUL, SÜLÜLÜ, urak és hölgyek számosan ülnek fényes lakománál.
Béla.
Te, bolond!
- Hallod, bolond?
Sülülü.
Többen vagyunk, komám, értelmesebben beszélj.
A bolond szó Herkules csizmája, melyet akármelyikünk fölhúzhat.
Vagy nem is hozzánk beszélsz? csak magadat szólítottad meg, úgy -e?
Béla.
Hah, vakmerő!
Sülülü.
És te merő vak!
Béla.
Fékezd magad, fickó, mert ha én vettetek féket a nyakadba, meg találod bánni, hogy magad magadat nem fékezted.
Sülülü.
Nem félek én tőled, komám.
Béla.
És hogy mersz te tőlem nem félni?
Sülülü.
Mert tudom, hogy kőszobor vagy, mely íjat feszítő embert ábrázol, ki csak céloz, csak céloz, de soha ki nem lövi nyilát.
Nem szeretném, komám, ha hiteleződ volnék.
Béla.
Miért, te?
Sülülü.
Mert soh' sem kapnám meg pénzemet tőled.
Egyre igérsz, még sem adsz.
No de a bot nem pénz.
Hiszem, ha adósom volnál, jobban ura lennél szavadnak, mint ha büntetést igérsz, mert dicséretedre legyen mondva, jó gyerek vagy, komám.
Béla.
Ki fogadott meg dicsérőmnek?
Nem hallgatsz? csak az van még hátra, hogy a bohóc is dicsérje királyát, mintha nem volnának úgy is elég dicsérői, hizelkedői.
Sülülü.
Ejh, a dicséret nem mindig hizelkedés.
Aztán ha bohóc dicséri királyát, meg lehet győződve, hogy a dicséretet megérdemli.
A többi nem beszél igaz lelke szerint.
Hanem hát, mit akartál az imént mondani, komám? fülem szintúgy nő a kiváncsiság miatt.
Különben nem csoda, hogy kiváncsi vagyok, asszonyokkal ülök egy asztalnál.
Rám ragadt.
Ilona.
Asszonyaim, nem köszönitek meg e bókot?
Sülülü.
Oh ne fáradjatok.
Többel is szolgálok, ha kell.
Vagy tán nincs igazam? az asszony a megtestesült kiváncsiság.
Ez régi dolog.
Őrizkedjetek, hogy meg ne bántsatok, mert rettentő boszút állok rajtatok; nem úgy, hogy szerelmet esküszöm nektek, s aztán cserbe hagylak, oh nem; sokkal borzasztóbban.
Oda megyek ahhoz, ki megbántott, sokatjelentő képpel azt mondom neki, "hogy galambom Juci, Vica, Luci, vagy hogy hínak, tudod, mi ujság ?"
- Ő reszkető hangon fogja kérdeni tőlem, hogy: "micsoda? szólj, beszélj, kérlek, kényszerítlek, szívem Sülülüje !"
- Én erre elkezdem, hogy: "halld tehát ", ekkor félbeszakasztom és fölkiáltok: "jaj, most jut eszembe, hogy itt, meg itt kell lennem !" s ezzel ott hagyom, s ő meg lesz boszúlva, mint asszony csak lehet.
- No, komám, most add elő, mi kell?
Béla.
Már elfeledtem, amit mondani akartam.
Sülülü.
Hazudni akartál, atyafi.
Ilona.
Az elfeledésről jut eszembe, hogy mi is elfeledtünk valamit .
(Saulra mutat.)
Ezen estét e nemes lovag tiszteletére ünnepeljük, ki veszélyes összeesküvésnek lett fölfedezője, és még senki nem emelt egészségére poharat.
Tegyük, mit elmulasztánk.
Éljen Saul lovag!
Mind
(poharat emelnek).
Éljen!
Sülülü.
Éljen sokáig és adja isten, hogy több ily érdemet szerezzen a trón körül, adja isten, hogy számos összeesküvéseket fedezzen föl!...
Béla.
Félre beszélsz, ficzkó.
Sülülü.
Hó, azt akartam mondani: adja isten, hogy ezután ne legyen alkalma, hasznos szolgálatot tenni a trónnak.
No tudnivaló, hogy ilyes hasznos szolgálatot értek, mint ez volt.
Saul.
Királyné, irántami kegyességed sokkal nagyobb, semhogy azt szóval méltóképen megköszönhetném.
Tetteim... egész jövendő életem beszélje a köszönetet, melynek befejezésére nyelvem nem elég.
És jól teszitek, ha éltettek engemet, ha hosszú életet kivántok nekem.
Arra nagy szükségem van... hogy multamnak vétkeit leróhassam.
Ilona.
Már leróttad, nemes lovag.
Saul.
Talán leróttam azt, melyet ellenedben követtem el.
De van még egy.
Oh, hogy eszembe jut! vagy is, hogy soha el nem felejtem.
Nem felejtem el.
Talán még a sírban is erről fogok álmodni.
És síri álmam akkor iszonyú lesz, és síromban akkor nem lesz nyugalmam, és síromon akkor nem teremnek virágok, mert ez álom elrágja gyökereiket és elhervadnak.
- Van egy bűn.
Ha létezik a pokol, úgy azt az isten ezen bűn számára rendelé, mert más nem érdemel pokolt.
Ha vannak ördögök és van fejedelmök: ugy ez a bűn az ördögök fejedelmének koronája.
Ez a hazaárulás!
- Jaj annak, aki ezt elköveti, még annak is jaj, aki erre csak gondol is, hogy elkövesse.
- Óvakodjatok a boszú indulatától; ez a kém, melyet a sátán küld ki, hogy számára lelkeket vesztegessen meg.
A boszúvágy csalt engem azon küszöbig, melyet ha átlépek, a hazaárulás kárhozatos földén álltam volna, hol a megbánás könnyei hiába omolnak az öröklét végeig, hova nem nyujtja kegyelmet osztó kezét a jó Isten.
- A véletlenség, ez a hivatlan, de gyakran oly kedves vendég, ez mentett meg engemet.
- Oh királyom, nemes jó királyom, én el akartalak téged árulni, én akartam egyik kéz lenni, mely téged a trónról lerántott volna, hol senki nem ült méltóbban, mint te.
Béla.
Oly őszinte szívből bocsátok meg, amily őszintén vallod meg hibádat, annyival inkább, mert nem volt tett, csak szándék, mi közt nagy a különbség, mint a test s az árnyék közt.
Saul.
Vajha Isten is megbocsátana, miként te.
De, esküszöm, hogy erényes tettekkel hozom helyre vétkes gondolatimat.
Ha én voltam, ki trónodat eldönteni akarta, én leszek végleheletemig egyik támasztó oszlopa.
Bizzál bennem, királyom.
Árva vagyok; de ha volna szerető édes atyám, ki ellened törne, azt sem kimélném.
Béla.
Hiszek szavaidnak, nemes lovag.
Megvallom, nagyobb bizalmam van a megtérő bűnösben, mint abban, ki soha el nem tévedett.
Sülülü.
Komám, úgy magadban nem igen bízhatol.
Béla.
Ismét hizelkedel?
Sülülü.
Töröm a zuzáját! most veszem észre.
Hanem, igazán, csak azért mondtam, mert hamarjában nem jutott egyéb eszembe, pedig minden áron félbe akartam szakasztani istenes beszélgetésteket, melyet őszintén szólva, már nagyon meguntam.
Hiszen nem vagyok én olyan bolond, hogy azért legyek bolondod, hogy prédikációkat hallgassak.
Ha tudtam volna, hogy itt erre a siralmas sorsra jutok: mentem volna pokolig, s barát lettem volna.
- Ihol van ni, farkast emlegetünk, s kertek alatt kullog.
MÁSODIK JELENET
ELŐBBIEK, BORICS zarándok-ruhában.
Borics.
Isten áldása rátok, király, királyné és alattvalók.
Ilona.
Idvez légy, szent atya, mi hoz körünkbe ily későn?
Borics.
Fáradt lábaim és az éhség.
Sülülü
(félre).
És az ördög.
Nem szeretem az ilyen ruhát.
Ilona.
Ha elfáradtál, ülj le; ha ehetnél, egyél.
Vacsoránk végét járja ugyan már, de tán maradt még annyi, hogy te jól lakhatol.
Borics.
Isten fizessen meg szivességedért.
Sülülü.
Hm, a mi asztalunkon vacsora végén is több van, mint más, becsületes ember asztalán vacsora elején.
Borics
(leül Sülülü mellé).
Sülülü.
Jó zarándok; én mód nélkül tisztelem, becsülöm ugyan kendet, de az sehogy sincs ínyemre, hogy épen ide mellém ült.
Borics.
Miért, szerelmetes fiam?
Sülülü.
Csak azért, mert könnyen szomjan maradok.
A zarándokok kétségbeesett ivásokat szoktak végbe vinni.
Borics.
Ne féltsd a torkodat, jó fiú.
Én nem élek borral.
Sülülü.
Ne ... em?
- Tyhű király komám!
Béla.
Mi kell, fickó?
Sülülü.
Nincs a zsebedben egy darab korom?
Béla.
Minek?
Sülülü.
Egy hallatlan dolgot akarok följegyzeni a kéménybe.
Ez a jó zarándok nem iszik bort.
Idvez légy oldalam mellett, te tisztes kivétel milliók közül!
Borics
(dühösen fölugrik).
Még tovább is gúnyolódol, haszontalan gízenguz?
Hallgass, vagy borod helyett, melyet úgy féltesz, kardomat küldöm béledbe...
(Észreveszi magát).
Óh megbocsássatok, hölgyek és urak, hogy türelmemet vesztém, de, lássátok, kissé indulatos vagyok és semmi sem fáj úgy a szívnek, mint a méltatlan sértegetés, miért különben lelkemből megbocsátok neked, édes fiam.
Sülülü.
Köszönöm nagylelküségedet, jó zarándok! mely talán az örök kárhozattól menti meg szegény, bünös lelkemet.
Hanem kardot emlegettél, tán csak nincsen csuklyád alatt valami gyíkleső, mellyel, ha még egyszer tűzbe találnál jönni, úgy hirtelenében ama magas palotába küldhetnél, hol szent Péter vagy ki az ördög a kapus, s hova, adja isten, hogy én minél később jussak,
(Félre.)
te pedig soha.
Borics.
Kard, édes fiam, óh minek volna nálam kard?
- Csak onnan jutott eszembe, mert nem rég tettem le.
Sülülü.
Nem rég tetted le a kardot, ugyan úgy -e?
S mit csináltál, tán füvet kaszáltál vele kolostorok szamarának, melyen templomokra koldulni jártok,
(Félre.)
s melynek, szükség esetében, akármelyiktek méltó helyettese lehetne.
Borics.
Ejh, ejh, szerelmes fiam, csak nagy kedved van gúnyolódni.
Óh, de hiszen mesterséged.
Bohóc vagy.
Sülülü.
Igen, mesterségem.
Minden embernek megvan a maga mestersége.
A mienk meglehetősen különbözik egymástól.
Hanem kettőben mégis egyezünk: a csörgősapka alatt egyszerü a lélek, mint a csuklya, s a csuklya alatt sokszinű a lélek, mint a csörgősapka.
Úgy, igaz, hát mondd el csak, mire kellett igazán a kard?
Borics.
Harcoltam, fiam.
Sülülü.
Tán az ördögökkel!
Borics.
Igen, az ördögökkel.
Mert ördögök a kereszténység ellenségei, a pogányok.
Sülülü.
Tehát Palaestinából jösz?
Ah, úgy tisztelet, becsület neked, nagy férfiú; engedj meg, hogy egy szóval is bántani mertelek.
Oh engedj meg nekem.
De nem hoztál egy darab dögvészt a zsebedben?
Nem szeretném, ha valahogy a poharamba találnád pottyantani.
Béla komám is aligha szeretné, mert tudja, hogy ilyen magamféle embert nem minden bokorból ugrathat ki.
Hm, bolond okos van akárhány, de okos bolond nem terem olyan bőven.
Saul.
Hanem hát, zarándok, beszéljen arról a szent földről.
Engem nagyon érdekelne.
Ilona.
Ne úgy, uraim.
Közelebb vagyunk a hajnalhoz, mint az éjfélhez, talán mehetnénk már nyugalomra.
Holnap is nap lesz.
Akkor örömest elhallgatjuk értekezését Palaestináról.
Saul.
Legyen kivánatod szerint, királyné; bár megvallom, nagyon óhajtom napkeleti kalandjait hallani; ha látnám, mint írja le azon földet, melyen soha nem járt.
Borics
(meghökkenve pillant Saulra).
Ilona.
Melyen soha nem járt?
Saul.
Soha; mert ő oly kevéssé zarándok, mint én.
Ilona.
Nem zarándok?
Saul.
Nem.
Ilona.
És mi?
Saul
(fölkel, utána mindnyájan).
Megmondom, hogy ki? azon itéljétek meg, hogy mi?
Ilona.
És ki ő?
Saul.
Nem más, mint Galicia fejedelme, Borics.
Mind.
Borics?
Sülülü.
Mondtam.
Csuklya alatt nem lehet más, mint kétszínüség.
Saul.
Borics, kivel száműzetésem idejében volt szerencsém megismerkedni s ki kémjének fogadott meg engemet.
Tagadd, ha mered.
Borics
(ki eddig tétovázva állott, nem tudva, hogy mit tegyen, hirtelen föltalálja magát, s nyugodtan szól).
Tagadjam? miért tagadnám?
Igen, én az vagyok, Galicia fejedelme, Borics.
(Leveti csuklyáját).
Férfiak.
Hah, csakugyan.
Le vele, le az árulóval!
(Kardot rántanak.)
Borics.
Haszontalan söpredék nép, ölj meg, ha mersz, itt van keblem, itt szívem.
Béla.
Uraim, csendesedjetek.
Kardcsörgést hallottam.
Aki kihúzta, dugja be ismét fegyverét.
Borics.
Béla, Ilona, szeretett rokonim, legyetek idvez!
(Kezet fog velök).
Saul.
Hah, mi lesz ebből?
Szeretett rokoni! a báránybőrbe öltözött farkas.
Sülülü.
Dehogy! az oroszlánbőrbe öltözött szamár, vagy akarom mondani, szamárbőrbe öltözött oroszlán.
Borics.
Békét hozok, rokonim, békés fogadtatást várok tőletek.
Béla.
Akármi hozott, béke legyen részed, annál inkább, ha mint rokon s nem mint ellenség jövél.
Saul.
Ne higyjetek neki, királyom és királyném.
Borics.
Igen, úgy jövök, mint rokon, még pedig mint szerető rokon.
Béla.
Megvallom öcsém, ezt nem igen vártam tőled; minél váratlanabb, annál nagyobb örömmel hallom.
Borics.
Meguntam már a békételenkedést, talán bele is fáradtam, mindegy, csakhogy végét akarom szakasztani örökre.
Beérem ezentúl azzal, mit a sorstól kaptam, s nem vágyok többé az után is, amit kaphattam volna.
Legyünk békés, barátságos szomszédok.
Egymás védelmére, ne egymás ellen vonjuk mától fogva kardjainkat.
És e levél alatt, melybe jövendő frigyünk íratott, mint pecsét álljon rokon szeretetünk.
Sülülü.
Ugy veszem észre, ma minden gazember megtér.
Saul.
Oh ily csábító édesen csak a pokol tud beszélni.
Borics.
Nos, rokonim, elfogadjátok -e ajánlatomat?
Béla.
Nyujts a szomjazónak tiszta vizet, s kérdezd: elfogadja -e?
Nyujts az éhezőnek lágy kenyeret, s kérdezd: elfogadja -e?
Nyisd meg a rabmadárnak kalitkája ajtaját, s kérdezd: kiröpül -e?
Mint a szomjazónak a viz, mint az éhezőnek a kenyér, mint a rabmadárnak a szabadság: oly kedves előttem ajánlatod, öcsém.
Gondolatimnak legkedvesbike, vágyaimnak legforróbbika a békesség, ez a nap, mely hegyre, völgyre egyaránt löveli melegítő és termesztő sugárait.
És ezt ne fogadnám el tőled? lephetem -e meg ennél kedvesebb ajándékkal országomat?
- Áldjon meg Isten minden szavadért, öcsém, áldja meg az órát, melyben ekkép magadba tértél!
- Most sajnálom, hogy nem látok.
Nem mehetek hozzád, karjaidba borulni.
Jőj te ide, és tedd ezt!
Borics
(megöleli).
Kedves rokon!
Saul.
Nemes szívű, jó királyom, s te hiszesz e szép szavaknak? nem tudod, hogy édes méreg is van, mely még borzasztóbb a keserünél?
- De mit csodálkozom, hiszen te nem isméred az embereket, nem láttad csókoló ajkak fölött a káröröm villámait.
- Kérdezd meg hát, királyom, miért jött hozzád e jó rokon nemes ajánlatával álruhában?
Borics.
Hallgass, szolga, te vonsz engem számadásra?
Saul.
Szolga vagy magad, a pokol szolgája.
Borics.
Hah, mért vagyok fejedelmi vér? hogy kardommal felelhetnék e pimasznak!
Saul.
Hm, és egykor mégis méltónak tartottál karddal felelni szavaimra.
Tudod: mikor a földről vetted föl azon nyelvedet, mellyel felelni akartál.
Béla.
Csendesedjél, lovag.
Egyrészt méltánylom magadviseletét, mert az irántami hűséged tanúsítja, de ne homályosítsuk el e szép napot a gyanú fellegével.
Saul.
Nem gyanu, uram király, bizonyság.
Minden bizonyít.
Ez álruha és a pártütők, kiknek egy része már keresztülment a hóhér kezén, más része keresztül fog menni, ha oly kedves előtted a béke, mint mondod.
Borics.
Micsoda pártütők?
Saul.
Cinkosaid.
Borics.
Rágalmazó gazember!
Saul.
Hiszem istenem, hogy e címeket, melyeket most rám dobálsz, egykor egy csomóban kerítem nyakad köré, hogy megfuladsz bele.
Borics.
Rokonim, e pártütés tudtomon kivül történt, esküszöm az Istenre.
(félre)
Esküszöm Belzebubra, hogy az egészről semmit sem tudok.
Béla.
És ha tudtoddal történt volna is, legyen elfeledve, mert mostani nyilatkozatod előtt történt.
Borics.
Köszönöm határtalan kegyességedet, bátyám.
A jövendő meg fogja mutatni, hogy nem vagyok rá méltatlan.
Béla.
Remélem, hiszem.
Addsza még egyszer jobbodat, öcsém, azután távozzunk nyugalomra.
Én alig várom már, hogy elalugyam.
Ha ily szép a való, hát még álmaim milyen szépek lesznek az éjjel!
Borics.
De ha szépen megkérnélek, bátyám, maradnál -e még néhány percig a kedvemért?
- Most békültünk meg, ne töltenénk egy kis időt együtt bizalmas beszélgetésben?
Béla.
Ha úgy kivánod, örömest.
Urak és hölgyek, jó éjszakát!
Mind
(meghajtják magokat s el).
Saul
(magában).
Közel maradok.
(El.)
HARMADIK JELENET
BÉLA, ILONA, BORICS.
Borics.
Hadd szorítsam még egyszer jobbotokat, jó rokonim.
Mint sajnálom, hogy ezt eddig is nem tevém.
A harcok nyugtalanságai helyett mennyi boldog órát élhettem volna a szeretet karjaiban... mert szeretet nélkül nincs boldogság, és béke nélkül nincs szeretet.
Béke és szeretet legyen ezentúl jelszónk!
Béla.
Ugy van, béke és szeretet.
Borics.
Szép királyné... igen, szép vagy, mint az én nőm, mint az én Juditom... szépséged híre hatalmas szárnyú sas, mely még a magas Kárpátokat is átröpülte, s követte a Dniepert a tengerig.
Mint sajnálom férjedet, ki a kellemeknek e kincstárát bírja, és nem láthatja, amit bír.
Nem kétlem, hogy úgy szeret, amint csak megérdemled; oh de hátha még látna!
Ilona.
Kérlek, ne szólj erről.
Ez szivemben a fájdalom lantjának legsiralmasabb húrja, mely ha megpendűl, kétségbeesve riad föl lelkem, mint a mennydörgésre az alvó galamb és elmémben a boszúvágy villámai gyuladnak meg; pedig ma hallottam, hogy őrizkedni kell a boszúvágytól, s ezt nem feledhetem el, mindig fülemben cseng.
Nem merek többé rá gondolni, hogy boszút álljak férjem eléktelenítőin.
Borics.
Hah, s e haramiák nincsenek még megbüntetve?
Béla.
Ne is legyenek.
Én úgy sem kapom meg többé, amit elvesztettem, bármily boszúállás által sem.
Borics.
Nem.
De bűnnek bűnhödnie kell Isten és emberek törvénye szerint.
És bűnhödniök kell ezeknek példásan, rettentően.
Hah, ha itt a büntetés elmaradna, nem annyi lenne -e, mint kést adni ama zsiványok kezébe, hogy gyermeked, unokáid szemét is kiszúrják, mint kiszúrták a tiedet?
Ezt elengedni nem lehet, itt a jószivüség vétek volna.
Ilona.
Ugy van, ezt elengedni nem lehet.
Meg foglak boszúlni, férjem, ha addig élek is.
Igen, következzék bármi, mindegy.
Ezentúl ne legyen más gondolatom, mint e boszú, míg csak végbe nem megy.
És végbe kell mennie minél elébb.
Mingyárt holnap teszem meg az első lépést rá.
Már úgy is rég halasztom.
De mint kezdjem?
Ezen már sokat törtem fejemet.
Hah, így legjobb lesz.
Az ország adjon elégtételt megsértett királyának.
Országgyülést fogok hirdetni s ott végezzenek.
Béla.
Nőm, szeretett nőm!
Ilona.
Kérlek, kényszerítlek, férjem, ne szólj!
Ujra lebeszélnél, mint már többször tetted.
De azt többé nem szabad tenned.
Hogy szent legyen elhatározásom, szent és megdönthetetlen, íme megesküszöm...
Béla.
Ilona, hitvesem!
Ilona.
Esküszöm, hogy boszút állok.
Úgy üdvezűljek, úgy jussak azon hazába, melyben megnyílnak szemeid, szegény, boldogtalan férjem, hogy láthasd szerető nődet.
Borics.
Dicső asszony, méltó vagy a fényes trónra, melyet bírsz.
Ilona.
Utunk túl a Tiszára van határozva.
Aradra gyüjtöm országunk nagyait, hol a nagy tettnek végbe kell mennie.
Most férjem, távozzunk, ha a jó rokon megengedi.
Borics.
Nem tartóztatlak tovább, kedveseim, magam is kezdem a nyugalom szükségét érzeni.
Jó éjt!
Béla.
A viszontlátásig, édes öcsém.
(El Ilonával.)
NEGYEDIK JELENET
BORICS.
Borics.
Hiszen ez dicsőséges, hahaha, úgy megy, mint a karikacsapás.
Amint csak kivántam, hahaha!
Sokkal jobb, ha rám ismertek.
Amúgy gyilkos lettem volna.
Igen, megöltem volna Bélát és Ilonát.
Ez lett volna a legvakmerőbb, de legrövidebb és biztosabb út.
Lelkiösmeretemről rég gondolkodtam, hogy ne alkalmatlankodjék.
Holnap halva találták volna a királynét és királyt.
Ki tette?
Egy barátra lett volna a gyanú, ki itt volt és eltűnt.
De kinek jutott volna eszébe, hogy e csuklya alatt Borics remekelt?
Ez nem sűlt el.
Semmi.
Meglesz amugy.
E gyüléstől várok végtelen sokat.
Mindent.
Béla pártja tetemesen csökkenni fog, s amennyivel csökken e vak együgyűé, annyival növekszik az enyém.
Kolostor neki, nem trón.
De azok a pártütők, akikről szó volt?
Semmit sem tudok rólok.
Mindegy, ők az én embereim.
Csak voltak, igaz, mert már a paradicsomban vígad egy részök.
Ez is víz az én malmomra.
Fennmaradt rokonaik bizonnyal inkább én hozzám hajlanak, mint ahhoz, ki őket megtizedelte.
- Hát az a haszontalan földönfutó, kit megbéreltem drága pénzen, hogy hiveket szerezzen számomra, hogy vetődött ide?
Mennyi talány!
- De vissza feleségemhez.
(Indul).
ÖTÖDIK JELENET BORICS, SAUL.
Saul
(két karddal jön, az ajtóban találkozik Boriccsal).
Megállj!
Borics.
Ah, te vagy?
Saul.
Én.
Borics.
S mi kell?
Saul.
Életed!
Borics.
Dehogy.
Saul.
Igen.
Borics.
Tehát vívni?
Saul.
Élet-halálra?
Borics.
És mi okból?
Saul.
Még kérdezed?
Borics.
Szeretném tudni.
Saul.
Először: mert... mert... most nem érek rá okomat, vagy is okaimat előszámlálni.
S anélkül is tudhatod.
Válassz!
(Oda nyujtja a kardokat.)
Borics.
És itt a királyi pár közelében?
A kardzörej felriasztaná őket.
Saul.
Igaz.
Tehát menjünk ki a szabadba.
Megyek, ha kivánod, a földsark legtávolabb jégszigetére, csakhogy megvívhassak veled.
Borics.
De mondtam már, hogy fejedelmi vér vagyok s te...
Saul.
Ah, tehát kifogások.
Most látom; nem a királyi pár közelléte, nem fejedelemséged, hanem a gyávaság.
Most már nem bántalak; elmehetsz, gyáva fattyu.
Borics.
Hah, szemtelen vakmerő, halálos itéletet mondtál magadra.
Kardot!
Saul.
Majd meglássuk.
Válassz.
Borics
(elkapja mind a két kardot).
No lássuk tehát !... hahaha! mit csinálsz most hős fiú?
Lásd te olyan ostoba ficzkó vagy, amilyennek engemet gondoltál.
Én megvívjak veled? miután tudom, hogy két országban legjobb kardom van, de a tied még az enyémnél is jobb.
Hm, és könnyü neked megvívni.
Mit kockáztatsz? nyomorú életedet, minél egyebed sincs.
Bezzeg nagy dicsőség lenne, elvennem a koldus egyetlen száraz falat-kenyerét.
S mit kockáztatnék én! szerelmet és trónt, miknek mindegyike többet ér a tulvilági üdvesség reményénél.
Ilyen bolond nem vagyok.
Láthatod, hogy veled megvívnom annyi volna, mint fogadásban milliókat tenni egy fillérre.
De mit magyarázgatok én itt neked, mintha tartoznám ezzel?
Hordd el tüstént magadat innen, vagy kikardlapozlak, mint valami kutyát.
Saul.
Hah, kárhozat!
- Galicia fejedelme, te oly gazember vagy, milyennek agyvelejéből még nem lakomáztak az akasztófákról táplálkozó hollók.
Méltó volnál, hogy annyi felé aprítsanak, ahány akasztófa van országodban, hogy mindenikre jusson belőled egy darab.
Borics.
És te méltó volnál, hogy a kofák leköpjék nyelvedet, mely mesterségökben kontárkodik.
Takarodjál!
Saul.
Feledd el az Istent, vagy az ördögöt, akiben hiszesz, feledj el mindent, csak e napot ne! és ha elfelejtenéd, majd eszedbe juttatom.
(El.)
HATODIK JELENET BORICS.
Borics.
Csak fenyegess, azt nagyon szeretem.
Attól, aki fenyeget, nincs mit tartani.
Az ugató kutya ritkán harap.
És még is! kezemben volt, hatalmamban, nem lett volna -e jobb megölni?
E fickó kődarab lábam alatt.
El kellett volna ásnom, nem tovább rugnom.
Később még megbotolhatom benne.
Eh, félre aggalom!
(El).
Változás.
Egyszerű szoba mennyezetes ággyal.
HETEDIK JELENET JUDIT.
Judit
(hátul, gondolatokba merülve az ablakra könyököl).
Az éj elmegy s álmam még sem jön.
Virrasztva töltém az éjet.
Néztem a csillagokat.
Találgattam: melyik az enyém? s vártam, hogy az lehull.
Fájdalom, amelyik lehullott, egyik sem volt enyém, mert még élek.
Oh Istenem, mit érne az ég, ha napja nem volna? mit ér a virág, ha illatja nincs? mit ér az élet szerelem nélkül?
Amit eddig gondolni alig mertem, most már ki is merem mondani: férjemet nem szeretem többé.
Én nem vagyok oka.
Napról-napra jobban félek tőle, mióta anyját meg akarta ölni.
És nem merem mutatni előtte, hogy őt nem szeretem.
Nem gyilkolna -e meg, ha ezt megtudná?
És ha meggyilkolna? hisz úgyis óhajtom a halált.
A halált, igen, de nem az erőszakosat.
Oh, ettől borzadok.
És tudja Isten, valami igen távoli, halk, de még is hallható szellemhang azt sugja, hogy még boldognak kell lennem.
Némulj el, csalárd hitegető: hol találnék én már boldogságot?
Ha jelen van férjem, szerelmet kell hazudnom: ha nincs jelen, elzár.
Miért teszi ezt?
Megfoghatatlan.
Talán félt? ez meglehet, mert ő szeret.
Gyakran görcsösen szorít karjaiba, mintha örvény fölött álló szikla volnék, melyet ha eleresztene, a feneketlen mélységbe hullna.
Oh, mint irtózom öleléseitől.
Inkább kigyó tekerednék derekamra.
(Megrázkódik; visszamegy az ablakhoz, kitekint.)
A hajnal föltámadt; piros a menny keleten, mintha tenger égne.
Amott közeledik valaki.
Nem férjem.
Kit látok? mint jön ő ide?
Nem, nem, az nem lehet; és mégis ő.
Ha észrevenné.
(Int kendőjével.)
Nem néz erre.
Oh, csak egyszer pillantana ide.
Hah, az út csavarodik.
(Int.)
Meglátta.
Erre jön.
(Int.)
Itt van.
- Valóban te vagy, Milutin, nem hiszek szemeimnek.
Milutin
(kivül).
Én még kevésbbé, asszonyom.
Judit.
De jőjj be.
Itt meg találna valaki látni.
Lépj be.
Milutin.
S az ajtó?
Judit.
Ah, az zárva van.
Milutin
(belép az ablakon).
NYOLCZADIK JELENET
JUDIT. MILUTIN.
Milutin.
Magad vagy, asszonyom?
Judit.
Magam.
Miért?
Milutin.
Mert jaj volna, ha férjed meglátna.
Vagy nem vele jöttél Magyarországra?
Judit.
Ki mással jöttem volna?
S miért félsz férjemtől
Milutin.
Megölne, ha találkoznánk.
Judit
(félre).
Hah, tehát ő mindenkit csak ölni akar!
(Fenn.)
S mit vétettél neki?
Milutin.
Nem tudod még, hogy engem rendelt anyja kisérőjének a kolostorba?
Judit.
Azt tudom.
Milutin.
Hogy azonban nem vittem a kolostorba, hanem ide szöktünk?
Judit.
Nem a kolostorba, hanem ide?
Milutin.
Igen, asszonyom.
Miért, miért nem? ő nem akart a kolostorba menni.
Judit.
S te megszántad őt, jó fiú.
Milutin.
Szántam is...
Judit.
Is?
Milutin.
A többit nem merem elmondani, asszonyom.
Judit.
Miért?
Milutin.
Megharagudnál.
Gyülölni fognál engemet.
Judit.
Én tégedet gyülölni!
- Beszélj nyíltan, szabadon.
Milutin.
Megengeded?
Judit.
Óhajtom, hogy beszélj.
Milutin.
Jó.
Elmondok mindent, ha életem függne is a hallgatáson.
A királynénak szót kelle fogadnom, ha nem szántam volna is őt.
Ő egy titkom birtokában volt, melynél fogva mindenre kényszeríthetett.
Judit.
S e titok?
Milutin.
Oh e titok, e titok!
- Úgy érzem, hogy torkom beforr, mielőtt kimondom.
Judit.
Ha meg akarod tartani, nem kényszerítlek, hogy kimondd.
Milutin.
Óh nem, nem; nem akarom megtartani.
Ki kell mondanom.
De fejem szédűl.
E titok, asszonyom, hogy én szerettelek... és szeretlek!
Judit.
Te szerettél?
Milutin.
Szeretlek, asszonyom, szeretlek.
Mert mostani szerelmemhez képest az nem volt szerelem.
S te semmit nem vettél észre?
De hiszen nem is mertem mutatni.
Judit.
És ha mutattad volna is, akkor csak férjem számára volt szemem.
Milutin.
És most?
Judit.
Oh Milutin, ha igaz, hogy szeretsz, ments meg engem férjemtől.
Látod, én rabja vagyok.
Be sem jöhettél az ajtón.
Ments meg, Milutin, ha képes vagy.
Ments meg.
Hálám irántad nem lesz rövidebb életemnél.
Milutin.
Téged megmenteni? tüzön, vizen, nyílzáporon, minden veszélyen keresztül örömest.
Parancsolj életemmel, asszonyom.
Talán szeretni fogsz egykor hűségemért vagy szánakozásból.
És ha soha nem szeretnél is, szenvedélyem sokkal nemesebb, sokkal szentebb, semhogy jutalom nélkül ne tennék éretted mindent.
S nem leszek -e eléggé boldog az által is, ha csak láthatlak, ha drága közeledben lehetek, mert talán csak nem üzesz el magadtól később, úgy -e nem?
De siessünk, mert férjed megjöhet...
Judit.
Ő később fog megérkezni, de mindenesetre jó lesz minél elébb távoznunk.
Milutin.
S hol ő? mit csináltok itt?
Judit.
Nem tudom, miért jöttünk ide?
- Csak titkon jövénk.
És azt sem tudom, hova ment innen.
Azt mondá, hogy reggelre jön meg.
Milutin.
Óh, úgy siessünk.
A piros felhők már sárgulnak, a nap ég és föld között van.
Judit.
És hova innen?
Milutin.
Férjed anyja nem messze tartózkodik.
Ő az udvarhoz külde engem, hol bizonyos lovaggal kell találkoznom.
De ezt későbbre hagyom.
Első legyen menekülésed.
Először is Predszlávához, hol aztán határozni lehet a jövendőre nézve.
Judit.
De nem találkozunk -e utunkban férjemmel?
Milutin.
Azt nem tudom.
Mindegy.
Merni kell.
Judit.
Úgy van, merni kell.
Milutin.
Az erdő, mely itt kezdődik, egészen addig tart, ameddig mennünk kell, s ezen csak egy kis gyalogút visz keresztűl... talán...
Judit.
Jó.
Menjünk.
Milutin.
Isten! csak most segíts!
- Asszonyom, engedd megcsókolnom kezedet!
(Megcsókolja kezét).
Köszönöm.
Judit
(megsimítja arcát).
Jó fiú!
(Ki mind a ketten az ablakon.)
KILENCEDIK JELENET
Szünet után az ajtó kulcsa kétszer fordul meg, jön BORICS.
Borics.
Megjöttem, édes nőm.
Alszol?
Nem felel.
Alszik.
Alugyál s legyenek oly szép álmaid, a mily szép vagy magad.
Szép vagy lélekben, testben oly szép, mily rút az én lelkem.
Megvallom.
Isten tudja, ha közeledben vagyok, mintegy jobbnak érzem magamat, legalább elismerem, hogy rossz vagyok és szinte bánom bűneimet, vagy minek nevezi a világ az oly tetteket, minők az enyéim.
Ha még nem vagyok szörny, úgy az volnék bizonnyal, ha e nőt nem bírnám.
Ha még nem vetkeztem ki egészen az emberi természetből: az nőm érdeme, egyedűl az övé.
Hajszálon függ fölöttem egy kard, mely ha leesnék, megölné szivemben a jónak utólsó érzését.
Nőm a hajszál, melyen e kard függ.
És én őt szeretem, imádom.
Érette tán föláldoznám nagyravágyásom terveit is.
Ő egyetlen, vagy legalább fő kincsem.
És azért féltem annyira.
Ha elveszteném, ha meghalna... hah, távozzál, kárhozatos gondolat, melyik ördög küldött föl a pokolból, hogy előre érezzem a kínokat, melyeket holtom után fogok szenvedni?... ha igaz, amit a papok beszélnek.
Nem, nem, én nem veszthetem őt el, neki túl kell engemet élnie, hogy szemfedőm megkönyezetlen ne legyen.
Érzem; csak ő, egyedül ő fog könyet ejteni rá.
De ez elég lesz.
Oh nőm, szeretett, édes nőm!
(Az ágyhoz közeledik, a kárpitot halkan félrevonja.)
Szemeim, megvakultatok, nem látjátok őt?
(Tapogatja az ágyat.)
Itt nincs!
(Jobbra-balra tekint.)
Nőm... hitvesem...
Judit...
Judit!
Judit! hol vagy? nem hallod hangomat? olyat kiáltsak, hogy leroskadjon az ég bele, és összezúzza e világot?
(Föl s alá szalad a szobában.)
Hitvesem, Judit! hova bújtál, hiszen az ajtó zárva volt, ki nem mehettél... hah!
(Az ablakhoz fut.)
nyitva! nyitva! elszöktél vagy elraboltak? mindegy, az ablak nyitva, nyitva!
(Keservesen sir.)
- Függöny. -
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE