Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csiky Gergely
Szép leányok
Keletkezés ideje
1882
Felvonás
3
Jelenet
66
Megszólalás
960
Mondat/Sor
2190
Szó
12953
HARMADIK FELVONÁS
(Duna-part. A háttérben a rakpart vasrácsozata; a túlpartról a Gellért-hegy és a vár látszik. Jobbra kávéház, előtte asztalok, székek. Balra egy lebuj bejárása, középen néhány fapad, hátrább a vasrács mentében székek. Alkonyodik. - A kávéház előtt több vendég ül, szolgáló pincérek, a középen dadák, gyermekek, ezek játszanak, apró léggolyókat eregetnek föl, kergetőznek stb. A parton sétáló emberek. A tömeg közt egypár csirkefogó, kik egy-egy megálló vagy a kilátást bámuló ember zsebéből kilopják a tárcát, zsebkendőt. A háttérben oldalt egy gyümölcsöskofa sátora látszik. - E képnek gyorsan, élénk változatosságban kell folynia az első három jelenet alatt úgy, hogy a tömeg lassankint fogy, és végre a negyedik jelenetben már csak a szereplő személyek maradnak a színpadon.)
ELSŐ JELENET
RENDŐR egy fa mellett mély beszélgetésbe merülve egy dadával, ÖREGASSZONY fel s alá jár a székek mellett, KOFA sátra előtt kis széken ül, DÓKA balról. SKÁLA jobbról jön, később NÉGY KATONA, majd MATRÓZ
DÓKA:
Itt sincs, sehol sincs.
(Észreveszi Skálát.)
Talán ez tud felőle valamit!
(Feléje siet, de négy Katona összefogva szemközt jön s félrelöki.)
KATONA:
Rechts schaut!
DÓKA
(a fához tántorog, hol a Rendőr beszélget s ennek karjaiba esik. A dada sikoltva félreugrik.)
RENDŐR
(galléron ragadja Dókát):
Kit lopott meg az úr?
DÓKA:
Lopott az ördög!
A katona urak fellöktek - bocsánat!
RENDŐR
(ellöki):
Hordja el hát magát, s ne háborgassa a rendőrséget!
(Ismét beszélgetésbe merül.)
SKÁLA:
Ah!
Dóka úr!
Afférja volt a rendőrséggel?
Gratulálok.
DÓKA:
Ugyan kérem, nem látta azt a Bockot?
Tizenöt forinttal adósom, azt mondta, ma fog fizetni, várjak rá az Arany Vasmacska előtt.
SKÁLA
(a lebujra mutat):
Az Arany Vasmacska.
Voilá - de Bockról sem- mit sem tudok - fachéban
DÓKA:
Tudom, hiszen most együtt laknak Bockkal - arra kellett az én tizenöt forintom is.
(Két gyermek egymást kergetve Dókának szalad.)
Jaj, ezek a gyerekek!
SKÁLA:
Itt nem lesz nyugta, jöjjön be az Arany Vasmacskába - famóz hely - népénekesek és tánc - én verem a zongorát, egészen reggelig öt forintért.
Pompásan fog mulatni.
DÓKA:
Inkább idekinn várok rá, nincs nekem mulatságra való pénzem.
SKÁLA:
Csípje nyakon - fortissimo - különben sohasem látja a pénzét!
Szervusz, karsamadiner.
(El a lebujba.)
DÓKA:
Ó, én bolond!
Kölcsönadok annak a sviháknak, mikor alig tudok kijönni a negyven forintomból.
(Megfordul. Egy Matróz - vállán vasrudakkal — keresztülmegy a színen s leüti Dóka kalapját.)
MATRÓZ:
Vigyázz!
Ügyetlen!
DÓKA:
Jaj!
Az új kalapom!
(A kalapja után szalad, s a Rendőrbe ütközik.)
RENDŐR
(galléron ragadja):
Mit akar az úr?
Megint lopott?
DÓKA:
Dehogy loptam - a kalapom - összetörték.
-
(Fölveszi.)
RENDŐR:
Hallja az úr, nekem úgy látszik, hogy bosszantani akarja a rendőrséget!
Vigyázzon magára, velem nem lehet tréfálni.
(Ismét beszélgetésbe ered.)
DÓKA
(a kalapját egyengetve, keservesen):
Hat forintomba került.
(A rácshoz megy és a kilátást bámulja.)
MÁSODIK JELENET
ELŐBBIEK, KÖCSÖG
KÖCSÖG
(a karján rongyos köpenyeggel, magában):
No, még így sem főzték le Köcsög Mukit, mióta elcsapták a segédtanítóságból.
Ó, az a leány, az a Terka!
Tegnapelőtt még az ispotályban fekszik, ma meg, mikor utánanézek, az ápoló azzal fizet ki: meggyógyult, elbocsáttatott...
Elmegy anélkül, hogy megizenné, hová.
Ó, az a büszkeség!
Tudhattam volna, egyszer már eltűnt; úgy kell, miért nem vigyáztam jobban.
Hanem persze, a te eszed órája mindig késik, te vén csavargó, te!
Ugyan, nincs itt valaki, aki jól a nyakam közé húzna?
(Körülnéz.)
Úgy látszik, senki sem akar vállalkozni...
Jaj, be fáradt vagyok!
(Egy székre ül.)
ÖREGASSZONY
(odamegy hozzá):
Szék - három krajcár - fizetni.
KÖCSÖG:
Hát azt hiszi az asszonyság, ha nekem pénzem volna, akkor itt ülnék, és nem odabenn a kocsmában?
ÖREGASSZONY
(kezét nyújtva):
Fizetni vagy elmenni.
KÖCSÖG
(fölkel):
Hajszen nem muszáj nekem ülni.
(Büszkén elsétál. - Egy csirkefogó Dóka zsebéből kilopja a tárcát, s elsiet.)
KÖCSÖG
(a kofához megy):
Hogy az alma, nagysád?
KOFA:
Két garas egy rakás.
KÖCSÖG:
Ad -e hitelbe?
KOFA:
Majd ellódul innen!
KÖCSÖG
(büszkén):
Hajszen nem muszáj nekem vacsorálni!
(A kávéház felé sétál, felvesz egy lapot az asztalról, a lámpa alá áll és olvas.)
DÓKA
(megfordul):
Még most sem jön, megint lóvá tett.
Jaj, egészen elfáradtam az állásban.
(Egy székre ül.)
ÖREGASSZONY
(hozzámegy):
Szék - három krajcár - fizetni.
DÓKA
(zsebébe nyúl):
Három krajcárt még spendírozhatok
(Többi zsebében kutat.)
Hova lett a tárcám?
Hét forint volt benne - az egész havi vacsorapénzem -
ÖREGASSZONY
(kezét nyútja):
Fizetni vagy elmenni!
DÓKA
(felugrik, kiforgatja zsebeit, rémülten):
Sehol sincs!
Megloptak!
(A Rendőrhöz rohan.)
Rendőr úr, megloptak!
RENDŐR
(galléron ragadja):
Már megint az úr?
Kit lopott meg?
DÓKA:
Nem én loptam — tőlem loptak!
RENDŐR:
Azt minden bolond mondhatja.
Hol a tolvaj?
DÓKA:
Fogja meg, azért rendőr.
RENDŐR:
Hallja az úr, úgy látszik, csúfot akar űzni a rendőrségből.
Most már elég!
Mondtam, hogy velem nem lehet tréfálni!
-
DÓKA:
Ott szalad egy csirkefogó - talán az volt - utána!
(Elrohan, futtában megbotlik a Kofa állványában, s egész hosszában a gyümölcsök közé esik.)
KOFA
(felugrik):
Jaj!
Mindenemet tönkreteszi, segítség!
RENDŐR
(gallérjánál fogva felrántja Dókát):
Most már elég!
DÓKA:
Ott szalad a tolvajom - bocsásson!
KOFA:
Minden almám a Dunába gurult!
Fizesse meg a káromat!
DÓKA:
Miből fizessem, mikor ellopták a pénzemet?
RENDŐR:
Ezt minden bolond mondhatja!
Fizessen!
DÓKA:
De ha nincs pénzem — odavan az egész havi vacsorapénzem - miből fogok vacsoráim?
RENDŐR:
Mi közöm a vacsorájához?
Fizessen, vagy jöjjön a kapitányságra!
DÓKA:
Várjuk meg legalább Bockot, tizenöt forintommal adós.
RENDŐR:
Itt nem fogunk bockozni!
Most már torkig vagyok az úrral.
Jöjjön a kapitányságra!
DÓKA:
Engem loptak meg, és engem visznek be!
Ó, keserű sors!
(A Rendőr elvezeti. A Kofa összeszedi holmiját és utánok megy. A tömeg lassan- kint eloszlik.)
PINCÉR
(Köcsöghöz):
Hát maga mit csinál itt?
KÖCSÖG:
Az ország dolgával foglalkozom.
PINCÉR:
Hogy merte elvinni az esti lapunkat az asztalról?
Adja ide!
(Kiveszi kezéből a lapot, s el a kávéházba.)
KÖCSÖG
(büszkén):
Hajszen nem muszáj nekem újságot olvasni!
(Egy padhoz megy.)
Készüljünk most az éjjeli nyugodalomra.
- Hej, az a Terka!...
No, de isten neki!
Meg van írva, hogy a vén Köcsög Mukinak sohase legyen senkije, akit szeressen...
Aludjunk - ezért a szállásért nem kell fizetni - legfeljebb bekísérnek.
(Köpenyét a pádra teríti.)
Itt van az ágynemű is, elhoztam magammal.
(Lefekszik.)
Így ni, munka után édes a nyugalom...
Hej, Terka!
Szegény Terkám, bárcsak megálmodnám, hová lettél!
HARMADIK JELENET
SCHMEKS, BOCK, majd LINA, KÖCSÖG
SCHMEKS
(karonfogva Bockkal):
Ma nagy murit csapunk, pajtás!
A feleségem kiment az egész famíliával a Margitszigetre - kimulatom magamat.
- Majd ha megházasodol, pajtás, te is látni fogod, hogy a férj csak akkor úr, mikor a felesége nincs otthon...
Mit nézegetsz mindig hátra?
BOCK:
Azt a leányt nézem, úgy látszik, mégis utánam jött.
SCHMEKS:
A Lina?
Szerencsés kópé!
Szép szerető — nincs feleség - dupla szerencse!
BOCK:
Hagyd el, pajtás, annyi bajom van vele.
-
(Lina jön.)
Hogy mertél utánam jönni?
Nem mondtam, hogy otthon maradj?
LINA:
Félek egyedül, Adolf.
Jöjj te is haza!
BOCK:
Nekem itt dolgom van.
LINA:
Vígy hát engem is magaddal!
BOCK:
Hogyis ne!
Talán kacérkodni?
Jól ismerlek.
LINA:
Ó, istenem!
Hogy beszélsz te velem?
Nem ezt ígérted, nem így szóltál hozzám, mikor —
BOCK:
Mikor még a vén Fricivel laktál, ugye?
Talán sajnálod?
Tessék, én nem tartóztatlak, menj vissza hozzá!
LINA:
Jól tudod, hogy miattad űzött el, miattad vesztettem el jólétemet - és mégis - soha egy panasz-szót sem hallottál tőlem.
Miért bánsz hát így velem?
KÖCSÖG
(felemelkedik a padról, s könyökére támaszkodik).
BOCK:
Megint a sírás!
Tudod, hogy az nálam semmit sem használ...
No, no, csendesülj, hiszen nem haragszom.
Menj most haza szépen, hozd el a felöltőmet ide, az Arany Vasmacskába, aztán majd neked is fizetek egy vacsorát.
Érted?
LINA:
Értem, mindjárt itt leszek.
(Lehajtott fővel, lassan el.)
SCHMEKS:
Ugyancsak kordában tartod ezt a leányt, pajtás.
BOCK:
Hagyd el, testem-lelkem megunta már, és nem tudom lerázni a nyakamról.
SCHMEKS:
Én szívesen a nyakamba venném, csak ne ülne már ott a feleségem.
(Mindketten be a lebujba.)
KÖCSÖG
(felugrik a padról):
Ez Lina volt, szegény leány, hova jutott!
(Kikiált.)
Lina, jer vissza!
NEGYEDIK JELENET
KÖCSÖG, LINA
LINA
(visszajön):
Mit parancsolsz?
(Megismeri Köcsögöt, ijedten hátrál.)
Muki bácsi!
(Eltakarja arcát.)
KÖCSÖG:
No, csak ne takargasd az arcodat, előttem bizony nincs mit szégyenkezned.
— Szegény Lina!
Hogy bánik veled ez a goromba boltoslegény!
Ez a fiók nyárspolgár - annak is csak olyan nyársacs- ka!
Veled - az én principálisom leányával!
Szegény, szegény leány!
LINA:
Ó, Muki bácsi!
Olyan boldogtalan vagyok!
(Sírva Köcsög karjára fojtja fejét-)
KÖCSÖG
(Lina fejét simogatja):
Meghiszem azt!
LINA:
Ez az első jó szó, amit hosszú idő óta hallok, ez az első kedvesség, amit tapasztalok.
Ó, istenem, mivé lettem?
KÖCSÖG:
Bizony, édes Linám, mi tűrés-tagadás, ezt a levest te főzted be magadnak.
Amíg úri dáma voltál, hiába szóltam volna, de most magadtól is beláthatod, hogy csak azt aratod, amit vetettél.
LINA:
Ó, azt hiszi, nem gondoltam meg ezt százszor, ezerszer álmatlan éjeimen, mikor sírva borultam hideg párnáimra, s kértem az Istent, vegye el az életemet?
Azt hiszi, nem hallom -e minduntalan ezt a fenyegető szemrehányást, nem ezt égeti tüzes betűkkel lelkemre minden könnycsepp, mely orcámra hull?
Ó, testvérem, drága jó testvérem!
Megmondtad ezt nekem, miért nem hallgattam rád?
Ó, mért nem fogadtam meg szavadat?
KÖCSÖG:
Hiszen még most sem késő, hagyd pokolba ezt a goromba boltoslegényt!
LINA:
Hova menjek?
Mit csináljak?
Ez az ember, ha rosszul is bánik ve-lem, legalább kenyeret ád.
Azt hiszi, nem gondolok -e mindennap szabadulásomra?
Nem lehet, nem lehet!
Szolgálni - ha akarnék, sem tudnék már - aztán ki adna nekem helyet, ki fogadna házába engem, ilyen élet után?
Vagy talán még rosszabbá legyek?
Ó, hiszen már most is irtózom magamtól, most is el szeretném venni életemet - de nem tudom, nem tudom, olyan gyenge, gyáva vagyok.
KÖCSÖG:
No, ezt az egyet legalább okosan tetted.
Szegény leány!
Bár én segíthetnék rajtad - teringettét!
Most bánom, hogy elcsaptak a se-gédtanítóságból.
LINA:
Látja, Muki bácsi, így van az, maga az egyetlen, aki érdek nél¬kül akarna segíteni, és nem képes rá.
Ó!
Az emberek nem adnak ingyen semmit, nagy ára van ott mindennek.
Hiába!
Ezen nem lehet változtatni, hagyjon hát engem nyomorúságomban.
Ó, Terkám!
Csak ő ne tudja meg soha, csak ő legyen boldog!
(Sírva Köcsög keblére hajtja fejét.)
KÖCSÖG:
Terka!
Tudod talán, hova lett?
LINA:
Hogy tudhatnám?
Szabad -e nekem még rá gondolnom?
Ó!
Meghalnék, ha tiszta szeméből kellene olvasnom ítéletemet...
(Fölemeli fejét s megtörli könnyes arcát.)
De jó - elég volt már - dolgomra kell mennem.
Adolf felöltőjét kell elhoznom, különben megharagszik, és nem ád vacsorát.
(Keserűen.)
Pedig éhes vagyok.
- Isten áldja meg, Muki bácsi!
(Elsiet.)
ÖTÖDIK JELENET
KÖCSÖG
KÖCSÖG
(egyedül):
Lina!
Megállj!
Dehogy áll meg, úgy szalad, mintha csakugyan az éhség kergetné...
Szegény gyermek!
Ennek ugyan beadott az élet!
Hej!
Kedves, boldogult principálisom, be jó, hogy nem látod sírodból árva leányaid sorsát.
Az egyik tönkrement, mert letért az erény útjáról, a másik meg azért, mert megmaradt rajta.
Szegény leányok, akármit tehetnek, így is, úgy is biztos a vesztök ebben a világban.
Be nagy átok is az a szépség!
Igazán örülök, hogy ilyen csúnyának születtem...
(A padra fekszik.)
Isten neki!
Próbáljunk aludni.
HATODIK JELENET
JANCSÓ, KÖCSÖG
JANCSÓ
(jobbról jön, a rácshoz megy, kitekint, azután visszafordul):
Bizonyosan az utolsó hajóval jönnek, elég időm van még.
De megvá¬rom őket, olyan nyugtalan vagyok, szinte bánom, hogy egyedül engedtem el velők Lujzát...
Az utolsó felsülésem óta nem bízom senkiben, talán még magamban sem...
Eh, micsoda bolond beszéd!
Jó, hogy senki sem hallotta...
A vőlegényével, meg ennek a családjával csak bátorságban lehet...
Mindegy, mégis megvárom itt a parton!
(A padhoz megy, és Köcsögre ül.)
KÖCSÖG:
Ki háborgatja éjszakai nyugodalmamat?
JANCSÓ
(felugrik):
Mi ez?
Ki fekszik ezen a padon?
KÖCSÖG
(fölkel):
Köcsög János magánzó.
Hogy mer az úr a hálószobámba törni kopogtatás nélkül?
JANCSÓ:
Maga az, Köcsög?
Hát ennyire jutott?
Úgy kell, miért hagyta el szolgálatomat?
KÖCSÖG:
Én!
Szolgálni az úrnak!
Azután, amit azzal a szegény leánnyal tett?
JANCSÓ:
Hallgasson!
Terka rossz leány volt, csalódtam benne.
KÖCSÖG:
Úgy-úgy, csak higgyen a drágalátos Túzok-famíliának.
Persze, inkább hihet holmi nyárspolgároknak, mint egy diplomatikus embernek.
Alászolgája, jó éjszakát kívánok.
(Lefekszik.)
JANCSÓ:
Ugyan, Köcsög, hát mit akar?
Csak nem tarthattam a házam¬ban olyan leányt, aki a saját gyermekem vőlegényét akarta hálóba keríteni, és olyan gorombaságokat mondott az egész család szemébe?
KÖCSÖG
(felugrik):
Hogy is tehette volna?
Hiszen nem volt kötelessége!
Mit törődnek ilyen gazdag urak a szegény leány sorsával?
Mit bánják azt, ha a sok szenvedéstől halálos beteg lesz és kórházba kerül?
Mit bánják azt, ha az isten már el nem veszi életét, eltűnik megint a nagyváros tömegében, és segítség nélkül elvesz, nyomorultan, a sárban, a szemétben?
Mit törődnek vele?
Megfizetik adójukat, egyéb kötelességük nincs.
- Jól van - mindez megtörtént - mit akar még többet?
JANCSÓ
(zavartan):
Kórházba került - eltűnt?
Hiszen én ezt nem tudtam.
(Kiveszi szelencéjét és szippant.)
KÖCSÖG:
Hát miért tudta volna?
Elűzte a házából - nem volt kötelessége a többivel törődni.
JANCSÓ:
De mégis - ha tudtam volna -
(Zavarában tubákkal kínálja Köcsögöt.)
Tessék!
KÖCSÖG
(büszkén):
Nem szoktam tubákolni, az úr piksziséből meg éppen nem!
JANCSÓ:
Hallja, Köcsög, nekem úgy látszik, maga gorombáskodik velem.
KÖCSÖG:
Nekem is úgy látszik.
Nekem szabad!
Én Köcsög Muki vagyok, a vén csavargó, nincs mit várnom senkitől.
Nem adok én az életre egy bakfittyet sem.
Akiket szeretett ez a vén, redves szív, azok elvesztek, semmivé lettek, mit bánom én, ha magam is elpusz¬tulok?
Inkább ma, mint holnap.
Érdemes is élni ebben a világban!
Jó éjszakát!
(Végignyújtózik a pádon.)
JANCSÓ:
Köcsög, még egy utolsó próbát teszek.
KÖCSÖG:
Már alszom.
(Horkol.)
JANCSÓ:
Vigye el az ördög!
Ez volt az utolsó próbám, most már igazán vadállat leszek.
(Hátramegy.)
Mégsem jön az a hajó...
Megvárom itt a kávéházban.
(El a kávéházba.)
HETEDIK JELENET
TERKA, KÖCSÖG a padon
TERKA
(lassan jön, hátramegy, a vasrácsra támaszkodik, sokáig elmerülve néz a Duna felé, azután sóhajtva megfordul).
KÖCSÖG
(fölemelkedik, figyel, lassan Terkához lopózik, térdre esik előtte, és átkarolja a lábait):
Terka, drága lányom!
Te vagy!
TERKA
(felriadva):
Szegény jó öreg!
Keljen fel a földről!
KÖCSÖG:
Nem kelek én, a lábadat sem bocsátom el.
Megfogtalak, többé el nem eresztelek.
Te, rossz leány, te!
Úgy látom, az a passziód, hogy elszökjél előlem.
Miért tűntél el a kórházból minden hír nélkül, he?
(Terka kezét csókolja.)
TERKA:
Miért lettem volna a terhére elhagyatottságommal, nyomorúságommal?
KÖCSÖG:
Na, bizony, be nagy baj lett volna!
Érted kész lettem volna még dolgozni is, bizony isten!
De csakhogy megtaláltalak, többé nem menekülsz.
(Fölkel.)
Egészen meggyógyultál, egészséges vagy?
Azoknak a doktoroknak nem lehet ám hinni!
Vigyázz magadra, aranyom, miért jársz ilyen késő este a Duna-parton?
Miért nem mész haza?
TERKA:
Haza?
Hova?
KÖCSÖG:
Hát a lakásodra.
TERKA:
Nekem nincs lakásom.
KÖCSÖG:
Szent Nepomuk!
Nincs lakásod?
Az igaz, miből is fizetnéd?
Tehát akkor gyere az én szállásomra - teringettét, most jut eszembe, hogy nekem sincs szállásom.
TERKA:
Látja, Muki bácsi, igazam volt, hogy nem akartam bánatát öregbíteni az én nyomorúságommal.
Hagyjon engem távozni.
KÖCSÖG:
Hova akarsz menni?
TERKA:
Mit tudom én!
Csak el, el ebből a városból.
Más vidékre, más világba - csak itt, itt nem maradhatok!
KÖCSÖG:
Igen, de hát addig?
Csak nem sétálsz egész éjjel a korzón?
Hopp.
Ez jó gondolat, dicsérem az eszemet.
Tudod mit?
Gyere Csengőhöz.
TERKA:
Hozzá?
Soha, soha!
KÖCSÖG:
Ne gondold ám, hogy most is olyan korhely.
Akkor este, mikor földhöz ütötte azt a himpellér Lajost - bár jobban főbe kólintotta volna!
Bevitték a kapitányságra, és erőszakos támadás miatt kétheti fogságra ítélték.
(Büszkén.)
Úgy ám!
Én is ülni akartam vele, de kidobtak.
Mikor aztán kiszabadult, egészen más lélek szállta meg, visszatért a mesterségéhez és már kezd is egy kissé fel¬vergődni.
Lassan megy ugyan, de lakása legalább van.
Gyere hozzá, aranyom, nagyon fog örülni, mindennap kérdezősködött utánad, meg is látogatott volna a kórházban, ha mert volna.
Gyere hozzá!
TERKA:
Hozzá!
Én, aki megtörtem szívét, aki hűtlenül eldobtam szerelmét, most így menjek hozzá irgalmat koldulni?
Ó, hát képesnek tart engem erre?
KÖCSÖG:
Na jó, nem sürgetlek.
(Félre.)
Kitelik tőle, hogy újra megszökik.
(Fenn.)
De éjjeli lakásra mégiscsak van szükséged; várj itt rám, megyek keresni.
Talán csak akad e közt a háromszázezer lakos közt egy könyörülő lélek!
(Indul, visszatér.)
Terka, te, neked passziód megszökni előlem, nem merlek itt hagyni. ígérd meg, hogy megvársz!
TERKA
(szomorúan):
Hova mennék?
KÖCSÖG:
Add szavadat, másképp nem hiszek.
TERKA:
Szavamat adom, várni fogom.
KÖCSÖG:
Jó.
(Félre.)
Ha most sem sül el, a Dunába ugrom.
(Elfut.)
NYOLCADIK JELENET
TERKA, majd LINA
TERKA
(lassan hátramegy, a vasrácsra támaszkodik. Szünet után):
Idejutottam hát, így búcsúzom el tőled, te nagy város, hova annyi vidám kedvvel, annyi szép reménnyel jöttem.
Hajh, akkor is ilyen szép nyári este volt, mikor először láttam e partot, ott álltam a hajón, csodálkozva, megütődve a szemkápráztató fénytől.
Csillogott a Duna medre, vidám zajtól zsibongott a part.
Fény és öröm volt mindenütt!
Arcomon is, a szívemben is.
Mellettem állt ő is, vállamon pihent a feje, átkarolta derekamat...
Lina, Lina!
Szegény testvérem, téged öleltelek.
Jaj nekem!
— Megszakad a szívem!
(A vasrácsra hajtja fejét.)
LINA
(gyorsan jön, karján Bock felöltőjével, s észre nem véve Terkát, bemegy a lebujba.)
TERKA:
Minden olyan most is, semmi sem változott - mintha megint az az este volna - a csillagok, a gázlángok most is úgy nézik magukat a Duna vizében - ott libeg egy csónak - mintha az a régi volna, melyet akkor láttam...
(A lebujból vidám zongorajáték hallatszik.)
Még a zene is szól, éppen olyan vidáman, mint akkor.
A hullámok is úgy locsognak, úgy mormolnak - hajh, de másról beszélnek most!
(A zongora egyre vidámabb dallamot játszik, közbe-közbe egy-egy kurjongatás hallatszik.)
Azt mormolták akkor: isten hozott, legyen áldott jöveteled...
Gúnyosan kacagnak, morognak most: elég volt már a próbából, gyere hozzánk, elringatunk, meg van vetve puha ágyad nálunk...
Mit akarsz még, mire vársz még?
Aki szeretett, elhagytad; akit te szerettél, megcsalt; egyetlen testvéred, drága lánykád elveszett örökre...
Sötét lenn a Duna medre, de sötétebb éjszaka les idefenn rád...
Senkid, senkid - mire vársz még?
(Sikoltva megragadja a rácsot.)
Hallgassatok, ne hívjatok!
Megőrülök ettől a mormolástól!
(A lebujból vidám kacaj, pohárcsörgés, rikkantások hallatszanak. A zongora újra megszólal. Terka figyelmes lesz a zajra.)
Milyen vígan vannak, hogy mulatnak!
Oly vidám az élet mindenkinek.
Csak az enyém borult gyászba.
Miért?
Mit vétettem én olyan különöset?
Bolond kérdés!
Mit nézi azt az élet, jó vagy -e, rossz vagy -e?
Azt kiáltja, itt vagyok, használj fel, ha van eszed - ha nincs, pusztulj!
Lina, Lina!
Ha most látnál, be megkérdezhetnéd, ki volt kettőnk közt okosabb!
Méltó volt -e így maradni, ide jutni?
Nem voltam -e bolond?
Mindig az maradjak ?...
Ne hívjatok, morgó hullámok, megnyílt már a szemem.
(Lázasan előbbre jön.)
Szép vagyok - sokszor mondták hízelegve, csodálkozva - ragyog még a szemem, mennyországot ér a csókom.
(A lebujban tetőpontját éri a tombolás. Terka egyre lázasabb izgatottsággal megy feléje.)
Nem a halál, nem a Duna hideg ágya - élni, élni!
Boldogságban - ha másképp nem lehet, hát így!
(Félőrülten a lebuj felé rohan, Lina épp akkor lép ki az ajtaján, Terka beléje ütközik, előrevonja, megismeri és metsző sikoltással visszatántorog.)
Lina!!!
LINA
(ijedten, arcát eltakarva):
Hagyj el!
Hagyj el!
Ide is utánam jöttél?
Ne üldözz!
Eléggé megszenvedtem már bűnömért!
TERKA
(magához tér):
Lina, testvérem!
Hol talállak téged?
(Kezénél fogva előrevonja. Egy ideig némán állnak így.)
KILENCEDIK JELENET
ELŐBBIEK, JANCSÓ
JANCSÓ
(a kávéházból jön):
Talán már jön a hajó.
(Meglátja Terkát.)
Mi ez?
Terka - egy más leánnyal!
No, most megtudom, lehet -e még egy próbát tenni vele.
(Egy fa mögé húzódik.)
LINA
(reszketve):
Eljöttél - látni akartad, mivé lettem, hova süllyedtem?
Ne szólj, ne szólj!
Úgyis érzem kínomat, szégyenemet!
Ó, testvérem, drága testvérem!
Miért nem fogadtam szavadat?!
(Térdre esik, és zokogva átkarolja Terka lábait.)
TERKA:
Lina, mit tész?
Nem oda, nem!
Jer keblemre, ott van a te helyed!
(Föl akarja emelni.)
LINA:
Nem, nem, hagyj itt — itt van az én helyem.
Hadd csókoljam lábad nyomát, hadd öntözzem könnyeimmel!
Ez is nagy kegyelem, erre sem vagyok én méltó.
TERKA:
Ó, gyermek, nem tudod, mit mondasz!
Ha tudnád, hol álltam, milyen örvény szélén, hova indultam most?
(Kezét végigvonja homlokán.)
Rossz álom volt - hadd szedjem össze az eszem.
Nem, nem!
Nem álom volt, most már jól emlékszem.
(Hevesen felrántja a földről Linát és karjaiba szorítja.)
Drága testvér!
Te voltál a megmentőm!
Isten vezetett utamba, hogy a te példádon lássam, hova visz az első lépés, melyre már kész voltam - maradj itt - szorosan - hadd érezzem a szíved dobogását!
LINA:
Megbocsátasz hát nekem?
Újra testvéred lehetek?
TERKA:
Megbocsátok?
Szegény gyermek!
A te bűnöd nem a tied egészen — nagy része van benne ennek a rossz világnak...
LINA:
Ó, ha tudnád, mit szenvedtem, hogy bánt velem az a durva ember -
TERKA:
Ne szólj többet, az az élet elmúlt, emlékben se éljen; most már nem hagyjuk el egymást!
Nézz az égre, a sok csillag mind azt mondja: bátorság!
Él az isten, ő el nem hagy...
Isten, isten!
Te látsz minket, szegény árva leányokat!
Nézd, itt állunk meggyötörve, elhagyva az emberektől, csak tebenned van bizalmunk - vígy el innen más világba, ott segíts a boldogságra!
LINA:
Drága testvér!
Én már bízom, és boldog vagyok!
JANCSÓ
(magában, szemét törülve s szelencéjében keresve):
Nincs tubákom - mind felszívtam — talán attól könnyezik a szemem?
(Sírva.)
Vén bolond, te is jókor voltál vadállat!
TIZEDIK JELENET
ELŐBBIEK, SCHMEKS
SCHMEKS
(részegen, tántorogva):
Egészen elszédült a fejem.
- Ni, hogy forog a Gellért-hegy - a királyi vár meg tótágast áll - én is szeretnék tótágast állni - nem a bortól, az nem árt nekem - hanem a saláta, az ártott meg.
- Jaj!
(A két leányba ütközik.)
Nini, a kis Lina - be jó, hogy még itt van - reám várt - ugye?
(Meg akarja fogni kezét.)
TERKA
(ellöki):
Félre az útból!
SCHMEKS:
Hát ez ki?
Egy második szép lány - szapperlót!
Hisz ez Terka!
Milyen szerencse, két szép leány - egyszerre - nehéz a választás.
Nem, mégis a Linát választom - a Terka harap.
(Lina felé nyúl.)
Puszi!
LINA
(elhúzódik):
Hagyjon!
SCHMEKS:
Dehogy hagyom!
A Bock átengedte nekem - azt mondta, szeretné lerázni a nyakáról - adjon már egy puszit.
(Kitárt karokkal feléje megy. Jancsó kilép a fa mögül és Schmeks őt öleli át.)
JANCSÓ:
Lassan, lassan!
SCHMEKS:
Hát ez megint kicsoda?
Egy harmadik szép lány?
Nem, ez nem asszonyi perszóna... szapperlót!
Hisz ez a Jancsó sógor!
Szervusz Vetter.
(Öleli.)
JANCSÓ:
Nekem úgy látszik, mintha a sógor úr részeg volna!
SCHMEKS:
Nem a bortól, az nem árt nekem - hanem a saláta, az ártott.
(Megöleli Jancsót.)
Puszi!
TERKA
(Lina kezét fogja):
Menjünk innen!
JANCSÓ:
Nem, Terka, az égre kérem, maradjon itt, nagy adósságot kell törlesztenem!
(Terka egy padra ül. Lina melléje térdel és ölébe hajtja fejét.)
SCHMEKS:
Adósságot?
A Vetter úrnak is adósságai vannak?
Ez baj.
A mi házunk is tele van adóssággal.
JANCSÓ:
Igazán?
SCHMEKS:
Becsületemre!
Ha a kis Lujza hozománya ki nem rántana, ellicitálnák az egészet.
Csitt, meg ne mondja az anyósomnak!
JANCSÓ:
Ne féljen!
SCHMEKS:
Hehehe, nagy macher
(Megveregeti Jancsó hasát.)
Csitt, ne szóljon a feleségemnek...
(A Dunáról az érkező gőzös füttye hallatszik.)
JANCSÓ
(galléron ragadja Schmekset):
Dehogy szólok!
Majd szól ő maga - éppen itt jön.
SCHMEKS:
Ki - kicsoda?
JANCSÓ:
A felesége.
SCHMEKS
(rémülten):
A feleségem!
Jaj!
Egészen kijózanodtam ijedtemben...
Bocsánat!
JANCSÓ
(galléron ragadja):
Hogy futna el a felesége elől?
TIZENEGYEDIK JELENET
ELŐBBIEK, ÁGNES, MARI, LAJOS, LUJZA
(A háttérben néhány kiszálló megy végig a színen.)
JANCSÓ:
Erre jertek, Lujza, itt vagyunk!
ÁGNES:
Ah, vártak ránk?
Ez nagyon szép.
JANCSÓ:
Biz az szép!
Lujza, bocsásd el a Lajos úrfi karját, és gyere ide mellém!
LUJZA
(Jancsóhoz megy):
Miért, papa?
JANCSÓ:
Mert nem illik karonfogva járni olyan úrfival, aki nem a vőlegényed.
ÁGNES:
Mit jelent ez?
JANCSÓ:
Ház biz ez csak azt jelenti, frá fon Tuzok, hogy a Lujza hozo-mányából nem fogják megmenteni a házukat a licitálástól...
Lujza, fogd be a füledet!
Meg azt jelenti, hogy az én gyermekem nem arra való, hogy miatta megtörjék egy szegény leány szívét...
Na, Terka, meg van most velem elégedve?
ÁGNES:
Terka!
Megint itt van az a leány?
Ugyan, Jancsó úr, csak nem fogja elhinni e leány rágalmait?
JANCSÓ:
Ő?
Ő egy szót sem szólt.
Itt van, aki mindent kikotyogott.
Ez csak elég hiteles.
(Hozzájuk lódítja Schmekset.)
MARI
(karon ragadja):
Te!
Te fecsegtél?!
SCHMEKS:
Jaj!
A saláta ártott meg...
ÁGNES:
Ez a szégyen!
Lajos, hát nincs szavad?
LAJOS:
Hagyja el, anyám!
Eddig mindent megtettem parancsára, látja, hogy hiába volt, engedje legalább most, hogy jóvátegyem a hibámat.
ÁGNES:
Lajos!
Mit akarsz tenni?
LAJOS:
Amit már rég kellett volna
(Terkához megy.)
Terka, én nagyot vétettem ellened - gyáván elhagytalak - de ha, tudnád, mennyit szenvedtem, azt mondanád, elég nagy volt a büntetésem.
Engedd, hogy beváltsam most, amivel tartozom...
TERKA
(fölemelkedik):
Mit akar?
Ne szóljon többet!
Azt hiszi, maradt a szívemben csak egy szikrája is a szerelemnek?
Menjen, menjen!
Nem teszek szemrehányást, mondtam már, hogy nem ismerem...
Nem, ne szóljon!
Eldobtam ön miatt egy hű szívet - méltatlanná lettem szerelmére, mely boldoggá tehetett volna; ha őt elvesztettem, ön — ön nem adhat érte kárpótlást...
CSENGŐ
(a távolból):
Terka!
Drága Terkám!
Jövök!
TERKA
(megdöbbenve figyel, aztán ijedten megragadja Lina kezét):
Menjünk!
JANCSÓ
(visszatartja):
Meg ne moccanjon!
Ha már belefogtunk, végezzük be egészen!
TIZENKETTEDIK JELENET
ELŐBBIEK, CSENGŐ, KÖCSÖG
CSENGŐ
(Terkához rohan, karjaiba szorítja):
Terkám, édes Terkám, szeretlek, mindig szerettelek - ugye, az enyém lész?
TERKA:
Ó, istenem!
(Aléltan Csenegő keblére hajtja fejét.)
ÁGNES
(Lajos karját megragadva):
Menjünk!
MARI
(Schmeks karját megragadva):
Majd otthon számolunk.
(Mind a négyen el.)
JANCSÓ:
Na, Lujza!
Mégis búsulsz a Lajos után?
Csak nem azért sírsz?
LUJZA:
Dehogy azért!
Örömömben sírok, ezt a boldogságot látva.
(Terkáékra mutat.)
CSENGŐ
(gyengéden fölemeli Terka fejét):
Nézz a szemembe, édes!
Tied a szívem, mindenem a tied - megosztod -e velem?
TERKA:
Ó, Imre, méltatlan vagyok én e nagy boldogságra.
- Ha tudnád -
CSENGŐ:
Mindent tudok, ez a jó öreg mindent elmondott.
KÖCSÖG
(sírva):
El én!
CSENGŐ:
Annál jobban szeretlek, annál boldogabb leszek veled, ugye, te is boldog lész most?
TERKA:
Boldog, véghetetlen boldog.
(Lina kezét fogva.)
De nézd, Imre, ketten vagyunk, testvéremet el nem hagyom.
CSENGŐ
(mindkettőt magához ölelve):
Testvérem lesz!
KÖCSÖG:
Mind a kettő meg van mentve.
Drága principálisom, most már nyugodtan alhatol a föld alatt.
(Vége.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE